2016. június 1., szerda

Y - 30. fejezet!

Harry


- Hogy micsoda? - kiáltása betöltötte a levegőt, a színe fehérre váltott, ahogy felfogta a szavaim jelentését. Súlyosak voltak és mérhetetlenül nehezek. Egy ember halálhírét hozták, aki több volt, mint egy idegen, egy puszta barát, testvér volt. 
- Nyugodjatok meg. - szólaltam fel, amikor mind egyszerre kezdtek keresztkérdéseket feltenni.
- Hogy nyugodhatnánk meg, hiszen két értékes embert is elvesztettünk Harry? - meglepődtem,hogy mennyire mérges lett.
- Azt hiszed nem tudom? Zayn volt az egyik legjobb barátom és mindannyian a testvérünkként szerettük. Ha valakinek igazán fáj, akkor azok mi hárman vagyunk. - a szám kimondása után fogtam fel igazán, hogy ez mit is jelent számunkra. Ezek után négyen leszünk és a BAD már soha többé nem lesz a régi.
- Fejezzétek be, még az kéne, hogy összeveszettek Zayn miatt. - Liamnek teljes mértékben igaza volt.
- Bocsánat. - szólaltunk fel egyszerre a sajnálatunkat kifejezve.
- Egyébként senki más nem sérült meg az akcióban? - nézett körbe Louis vizslató tekintettel. - Harry?
- Mi van?
- Véletlenül nem lőttek meg megint? - mindenki azonnal nevetni kezdett, ami engem egyben dühössé tett, de közben láttam benne az igazságtartalmat is, hisz sűrűn előfordult, hogy a golyók valamiért bennem landoltak, nem másban.
- Meglőtték. - válaszolt helyettem Liam. 
Annyiszor találtak már el az évek lefolyása alatt, hogy már semmilyen jelentőséget nem tanúsítottam a dolognak. Éreztem én, hogy éget a fájdalom és a vérem is szivárgott még, de már elenyésző mennyiség volt, semmiképpen sem életveszélyes. Épp, hogy csak súrolta a jobb karom külső felét.
- El kéne látni nem? - Lena termett mellettem és a fehér pólóm ujját kezdte feltekerni, hogy megnézhesse az okozott károkat a testemen.
- Nem vészes. - legyintettem és megakartam gátolni a tettében, de olyan erőszakos volt, hogy a karomat bénító fájdalom még erősebb lett, így nem tudtam leállítani.
- Persze, akkor nézd meg a karodat. - lepillantva tényleg nem nyújtott valami szívderítő látványt. Mi a faszért nem érzem én ezt? Fájni fájt, de egyáltalán nem volt egyenes arányban a sebbel, ami rajtam éktelenkedett. Mekkora gáz, hogy egyszerűen hozzászoktam. Néha elképzelem, hogy milyen lenne normális életet élni. Iskolába járni, mint egy normális tinédzser. Állást találni és keményen dolgozni a megélhetésért. Beleszeretni egy csodálatos lányba, megkérni a kezét és családot lapítani. Gyerekeket nevelni, együtt megöregedni. Normális embernek lenni. De vajon jó ez a fajta normalitás? A válaszom határozott nem volt. Nem lett volna rossz ez az elképzelt élet, de mindenképpen dög unalom lett volna és nem az, ami. Nem lett volna igazi és legfőképpen nem lett volna hű hozzám.
- Nem vagyok cukorból, el tudom viselni. 
- Ne szórakozz. - csattant rám, majd az itt kialakított orvosi szobába rángatott. 
- Összevarrhatom? - nézett rám, amikor fészkelődve figyeltem a cselekedeteit.
- Persze, bocsi. - nem hagyott nyugodni az, amit a közelmúltban kitaláltunk a fiúkkal és amiről a lányok mit sem sejtettek ezidáig.
- Harry miért van olyan érzésem, hogy nem mondasz el nekem valamit? - két öltés után le is dobta a bombát.
- Lényegében tényleg nem mondtam még el valamit. - nem titkolhattam tovább, hogy mi volt a tervünk most, hogy elkaptuk az apját.
- Miért csinálod ezt? - fakadt ki és megállt a karom újbóli foltozásával.
- Ne haragudj, de csak a haza felé vezető úton találtuk ki, időm sem volt még elmondani.
- Mi az a nagy terv? - csípőre tett kézzel állt előttem és válaszokat követelt.
- Tudod az apádról van szó. - kezdtem bele, de durván félbeszakított.
- Mi van vele?
- Befejezhetem? - csak némán bólintott. - Köszi. Na szóval, mindig is úgy gondoltam, hogy ha alkalmam lesz rá, akkor megölöm és nem fogom életben hagyni, legfőképpen miattad nem. De most, hogy a markunkban van, képtelen vagyok rá, szintén miattad. Tudom, hogy nem szereted, de hidd el nekem, elveszíteni egy szülőt, akkor is veszteség, ha gyűlölöd őt.
- Te alig néhány órája lőtted le a sajátodat, az miért más?
- Mert én egyszer már lejátszottam ezt, amikor azt hittem, hogy meghalt. Mostanra már nem maradt mit feldolgoznom, de neked talán túl sok lenne ez.
- Azt hiszed, hogy nem tudnák vele megbirkózni? - megcsomózta a cérnát és elvágta, ahogyan az utolsó öltést is befejezte.
- Megtudnál, ebben biztos vagyok, de abban nem, hogy megbánnád-e, hogy engedélyt adtál nekünk a megölésére.
- Engedélyt kérnél? - csodálkozott el.
- Miért ily meglepő ez?
- Ismered te magad? - mosolyodott el kissé.
- Jogos.
- Harry nem érdekelne, ha meghalna, nem szeretem őt, pokollá tette az életemet és vele együtt a tiédet is, sőt a többiekét is. Miatta nem mehetünk vissza Londonba, az otthonunkba.
- Nem fogjuk megölni, ez már eldőlt.
- Akkor?
- Lecsukatjuk.
- Mi? De onnan kifog szabadulni. - idegességében járkálni kezdett, tudtam, hogy még mindig retteg tőle, de már semmi oka nem volt rá, többé már nem, erről gondoskodom.
- Tévedsz. Elintézzük, hogy életfogytiglant kapjon és utolsó napjait a cella rácsai között töltse.
- Mégis, hogyan?
- Az elmúlt hetekben felkeresett minket egy nyomozó, akkor nem is értettük, de aztán rájöttünk, hogy miért nem csukott le minket, amikor ránk talált. Az apádat akarja, kiderült, hogy ő is egy maffia család tagja, de ő ellenzi ezt az életformát, így a másik oldalra állt. Az apád kinyírta az összes rokonát, amiért szembe ment a hagyományokkal. Ő elintézi, hogy soha többé ne lehessen szabad.
- Hol marad a de? Mit ígért nektek cserébe?
- Semmit. Az pont elég, hogy többé nem lép be az életünkbe.
- Készen vagy. - nem várta meg, hogy reagáljak, egyszerűen magamra hagyott, én meg felfogtam, hogy egyedül akar lenni.


* * *


Nehéz boldogságot színlelni. Nehéz úgy tenni, mintha nem érdekelne, mintha nem vennéd észre a szenvedését. Szeret mindent tagadni, elrejteni előlem, de ennyi együtt töltött idő után az átlátás automatikus. Tudom, hogy szomorú. Állítása szerint nem érdekli a dolog, de mégiscsak az apja. Néha azon gondolkozom, hogy helyesen cselekedtem-e abban, amit tettem és amit még tenni készülök. Minden csak nézőpont kérdése. Kétes érzéseim lassacskán felemésztenek és tovatűnik a józan ész, helyette a sípoló hang marad, ami jelzi, hogy pokoli nagy bajban vagyok. Sikító tengerek moraja zúg a fülemen keresztül vér formájában. 
- Figyelj, nem kell eljönnöd. - szögeztem le, hogy nem kell kötelességnek venni-e az egészet.
- Dehogynem. Tudni akarom, hogy miért. Választ akarok kapni a sok kérdésre, amik az év alatt gátat képeztek bennem. - szinte hallottam a hangján, ahogy könnybe lábad a szeme. Nem volt hajlandó rám nézni, amióta beléptem a szobába.
- Ezt megértem, de te is tudod, hogy ennek mi lesz a vége és mi a célunk ezzel az egésszel. - nagy vonalakban vázoltam neki a kialakult helyzetet, de az egészet nem tudhatta, még nem.
- Tudom.
- Akkor azt is meg kell értened, hogy nem akarom, hogy elgyere. - ültem le az ágyra. Sóhajtanom kellett, mert alig kaptam levegőt.
- Te miről beszélsz? Az apámat lassan leadjuk annak a nyomozónak. Előtte beszélni akarok vele, kérdőre vonni, hogy miért bánt így velem. Elakarom mondani neki minden egyes elcseszett érzésemet, amit ő okozott nekem, hogy ugyan úgy szenvedjen, mint egykor én. - egyre jobban forrt benne a düh és csak most tudatosult bennem igazán, hogy mennyire gyűlölettel fordul felé.
- Ezt megértem, de biztos, hogy jó ötlet ennyire felbolygatnod a múlt keserű emlékeit?
- Nyilván nem, de muszáj tudnom, neki muszáj tudnia, hogy mit okozott.
- Rendben.
- Várj. - ragadta meg a kezemet, amikor kiakartam menni a szobából.
- Igen?
- Miért hazudsz nekem? - a levegő is megakadt a torkomon, amikor ezek a szavak elhagyták ajkait.
- Tessék?
- Mi az alku ránk eső része?
- Megismétlem, tessék? - utáltam, hogy előtte képtelen voltam elrejteni a reakcióimat, az érzéseimet, azt, hogy elhallgatok, vagy épp hazudok neki valamiről.
- Ne nézz hülyének és legfőképp ne hazudj nekem.
- Basszus Lena, nem hiszem el, hogy te mindent észreveszel. - sóhajtottam fel.
- Ismerlek Harry. Szóval?
- Tudod elrontod a meglepetést, a jó híreket. Egyszerre akartam elmondani mindenkinek.
- Mond már.
- Jól van. Ha feladjuk apádat a nyomozó elintézi nekünk, hogy ne körözzenek. Vissza mehetünk Londonba és a régi házba.
- Komolyan?
- Teljesen komolyan baby.




2 megjegyzés:

  1. 1. kommentelő!!!!
    Alig várom a kövi részt!Végre minden rendeződik!Vagy mégsem?Mindig annyi meglepetést tartogat számomra egy új fejezet!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó!!! Imádom! Gyorsan kövit:)))

    VálaszTörlés