Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.
Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry
- Mindenki rendben van? - tettem fel az első kérdésemet, miután lesétáltam az alaksorba a többiek után. Odafent tiszta volt a terep, senki nem hatolt be a házba és nagyon úgy tűnt, hogy mostanra kint sem tartózkodik idegen ember. A támadást nem tudtam hova tenni, semmi értelme nem volt. Amikor a teraszon álltam simán lelőhettek volna, de nem tették. Pedig abszolult nem voltam felkészülve erre.
- Minden rendben van. - szólalt fel együttes erővel Louis, míg mindenkin végig nézett egyesével, hogy valóban épségben vannak-e. - De ahogy látom veled van egy kis gond.
- Semmiség. - legyintettem, annak ellenére is, hogy a mellkasom azon fele égett és pokolian lüktetett. A felsőtestem ázott a vérben, ami még mindig szivárgott a sebből, de már csak alig. Láttam Lena szemeiben a szörnyülködést, talán ő volt az egyetlen, aki tudta a valódi fájdalmam mértékét. Átlátott az álarcomon, simán alá látott és minden apró próbálkozásomat, hogy úgy tegyek semmi bajom, aláásta.
- Mi volt ez az egész? - kiáltott fel Liam magasba dobva a kezeit, míg egyik lábáról a másikra állt türelmetlenségében.
- Azt hiszem, valamiféle üzenet. - vontam meg a vállamat, ami nem volt túl ésszerű, tekintve, hogy a mellkasom még inkább fájni kezdett.
- De mégis kitől? - Niall volt a következő, aki kérdéseket kezdett feltenni.
- Summers. - amikor ez a név elhagyta az ajkaimat, mindenki néma csendben maradt és félelem költözött a tekintetükbe.
- Micsoda? - nézett rám döbbenten Lena, aki a fejét kezdte ingatni. - Miből gondold ezt?
- Ebből? - húztam elő a zsebemből a kis fecnit, amin a nyilvánvaló üzenet volt látható. Néztem, ahogy átfutja szemeivel a sorokat.
- Ez nem is az ő kézírása. - kételkedett benne, hogy valóban az apja áll-e az elmúlt hónapok eseményei mögött.
- Nem hiszem, hogy ő maga írta volna bármelyik beteg verset is.
- Igazad lehet. - örültem, hogy egyetért velem. - De akkor nem kéne komolyan vennünk, ami ebben áll?
- Fogalmam sincs róla. Az eddigi üzenetei sem voltak túl igazak, de ez a támadás már más kérdés. - gondolkoztam hangosan.
- De mielőtt bármit tennénk, téged varjunk össze. - kapja el a kezemet Lou és felfelé kezd húzni.
- Nem vagyok már gyerek, túlélek egy lövést. - tiltakoztam, de ő meg sem hallott engem.
- Attól még össze kell varrni.
Nem engedtem be senkit a lányok közül a szobában, ahol Louis épp a mellkasomat foltozta össze. Kezdtem úgy érezni magamat, mint egy használt játék, ami már annyira öreg, hogy tele van varrásnyomokkal, ahol az anyag elhasználódása miatt lyukak keletkeztek. Túl sok volt a heg és sebhely a testemen, ezzel is bizonyítva, hogy nem ez a világ legbiztonságosabb életstílusa. Mindenki különböző ötletekkel állt elő, annak kapcsán, hogyan tudnánk végre kiiktatni azt az átkozott Daniel Summerst. A megölése volt az egyetlen célunk, akkor is, ha belül félelem töltött el annak a gondolatától, hogy valamelyikünk kezén száradjon Lena apjának vére. Azt állította kezdettől fogva, hogy őt nem érdekli, megérdemli, hogy valaki elvegye az életét, de nem lehet tudni mi lesz a reakciója abban a pillanatban, ha bekövetkezik a dolog, amiről már annyit beszéltem vele. Tisztán emlékszem az első komoly beszélgetésünkre arról, mi lesz, ha tényleg megöljük.
***
- Figyelj tudom, hogy erről nem akarsz beszélni, hisz már számtalan alkalommal próbáltam felhozni a témát, de muszáj ezt végre tisztáznunk. Nincs sok időnk vacakolni ezzel. - szinte biztosra vettem, hogy leint és kiviharzik a szobából, de helyette mély levegőt vett és egy halk "beszéljünk" hagyta el mesterien ívelt ajkait.
- Tudom Lena, hogy az apáddal minden, csak nem tökéletes a viszonyotok, de a halála végleges lesz, nem fogod tudni vissza hozni. Nem lesz többé és nem akarom, hogy ha én vagy bárki a bandából megöli, akkor arra haragudj vagy okold őt, amiért az apád többé nincs az élők sorában. Most azt állítod, hogy semmi baj ezzel, hogy megérdemli, de mi lesz, akkor, ha ténylegesen vége lesz ennek az egész zűrzavarnak és minden, amit célnak kitűztünk megvalósul? Mit fogsz akkor tenni? - nem válaszolt azonnal, emésztette, amiket neki mondtam. Láttam rajta, hogy valóban átgondol minden egyes szót, ami elhangzott.
- Tudod én is sokat gondolkoztam ezen magamban, többször próbáltam lejátszani a fejemben a történéseket és meg kell mondjam, hogy nem sajnálom az apámat. Teljes mértékben megérdemli a halált, azokért a dolgokért, amit tett. Nála gonoszabb embert nem ismerek. - tudtam, hogy most így gondolja, de nem lehet tudni mi lesz akkor, amikor bekövetkezik.
- Tisztában vagy vele, hogy ezt nem lehet, majd vissza fordítani ugye?
- Persze, nem vagyok hülye Harry. Az apámat készüljük megölni és nem hátráltat semmi, nem akarom, hogy bántson téged, engem, vagy bárki mást. - hajtotta le a fejét kétségbeesésében.
- Tudom édes. - nyomtam egy gyengéd csókot a homlokára. - Csak tudni akartam, hogy mindent értesz.
***
Arra is emlékszem, hogy ez pontosan azelőtt volt, hogy az apja elrabolta őt tőlem. Aztán a fontossági sorrend teljesen megváltozott. Nem érdekelt semmi, csak hogy ő újra biztonságban legyen, mellettem. Cole megölése nem volt a tervben, de az agyam elborulása késztetett arra, hogy szabályosan kirúgjam őt a hatalmas ablakon, aminek következtében több emeletet zuhanva várt rá a megérdemelt halál. Ő sem volt jobb semminél, amiket Lennel művelt az botrányos volt.
- Baszd meg. - kiáltottam fel, amikor Louis először szúrta át a bőrömön a tűt. Nem volt kellemes érzés az egyszer biztos, inkább tetováltattam volna szét a testemet egyhuzamban.
- Ne siránkozz, össze kell varrnom, vagy elvérzel. Melyik a jobb?
- Ha jobban bele gondolok, talán az elvérzés egy kicsivel kecsegtetőbbnek hangzik. - Lou sajátosan vette a humoromat, így kaptam egy jókora öklöst a bal vállamba.
- Miért kell mindent elviccelned? - kérdezte meg szemrehányóan méregetve engem.
- Csak oldom a feszültséget. - vontam meg a vállamat.
- Ne mocorogj már, mert végül nem a sebedet varrom össze, hanem a karodat. - valóban máshol éreztem a szúrást.
- Jól van, de siethetnél kicsit.
- Sietnék, ha engednéd. - az agyamra ment komolyan.
- Harry, akkor most mi legyen? - hallottam meg Zayn hangját mögöttem.
- Meg kell találnunk ezt a szemetet és végre befejezni, amit elkezdtünk. Nem szórakozhat velünk többé. - szinte be sem fejeztem, amikor Lena rontott be a szobába.
- Miért nem jöhetek be? - kiáltott fel, én meg legszívesebben lekevertem volna Liamnek egy jókora pofont, amiért beengedte ide.
- Nem hiszem, hogy ezt látni akarod. - mutattam a sebre, ami már majdnem teljesen össze volt varrva.
- Ne nézz hülyének, én is varrtalak már össze, nem leszek ettől rosszul.
- Jól van. Csak a fiúkkal akartam beszélni arról, hogy mit tegyünk. - közöltem vele a távolmaradásának legfőbb okát.
- Mire jutottatok?
- Arra, hogy minél előbb megtaláljuk az apád, annál jobb.
- Mikor kezdjük? - úgy csinált, mint aki benne van ebben az egészben, pedig az hót ziher, hogy nem engedem egyik lányt sem a közelbe.
- Mi? Ti nem tesztek semmit, majd a BAD elintézi.
- Mi van? - olyan gyorsan közeledett felém, hogy azt hittem lekever nekem egyet, de néhány centire megállt tőlem. - Ugye nem gondolod, hogy tétlenül fogok ülni, míg ti kitudja mit csináltok?
- Nyilvánvalóan ismerlek és tudom, hogy nem teszed azt, amit mondok, akkor sem, ha a biztonságotok a tét. Ezért gondoltam, hogy az üzenet családi részét rátok bízom.
- Micsodát?
- Keressétek meg az anyámat és a húgomat.
