2015. augusztus 28., péntek

Y. - 18. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást, várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lena


Egy darabig teljesen abban a hitben éltem, hogy Sethnek most jött el az utolsó mondata. Harry hörögve tornyosult felé és jobb karját folyamatosan ökölbe kényszerítette. A levegő egy pillanat leforgása alatt vált feszülté, míg mindenki néma csendben, - levegőt is alig merve venni, - figyelte az eseményeket, amik a két férfi között zajlottak. Nem volt fair játék, ha arról volt szó, hogy Harry szabadon volt, míg Seth egy székhez volt szegezve. De nem tett semmit annak érdekében, hogy szabaddá váljon. Csak tűrte, hogy a szinte megszólalásig rá hasonlító férfi az arcába kiabáljon és többszöri alkalommal megüsse. Harry hevessége megijesztett. Rég nem láttam ilyennek őt, szinte forrt a dühtől, ami szemmel látható volt. Utáltam ilyennek látni, de mégis a legrémisztőbb az volt, az a tudat, hogy a valódi természetét láttam, ő ilyenkor volt önmaga. Ennek ellenére is mindent megtettem volna érte, mert szerettem és be kell vallanom, én sem voltam nála jobb, semmivel. Amióta rákényszerültem az Y megalkotására, teljesen más lettem, megváltoztam. Nem éreztem már akkora mértékű empátiát senki iránt, egyetlen egy ember élete sem érdekelt már jobban a sajátomnál. Bárkit a halálba küldtem volna, hogy a szeretteim élhessenek, ők voltak számomra fontosak. Előre valóbbak voltak az idegeneknél, de ez miért is lenne rossz? Egy normális ember nem érez sajnálatot egy vad idegennel szemben, nem képzeli bele magát a helyzetébe, nem törődik vele, hisz nem is ismeri, azt sem tudja kicsoda és milyen gondokkal küzd. Nem tudhatjuk a társadalomban elfoglalt helyét, hogy szegény, vagy épp a bőre alatt is pénz lakozik. Számunkra nem mások, mint senkik, csupán idegenek. De egy biztos, ez rossz irányú változás és nem tetszik akivé lettem, de nem bántam meg, hisz csakis érte tettem, mert annyira szerettem, hogy feladtam saját magam, a lényemet.

- Utoljára kérdezem meg tőled. Ki vagy te? - lehajolt elé és torka szakadtából üvöltötte a szavakat. Láttam Sethen, ahogy megrándul az arca. Félt Harrytől, sőt egyenesen rettegett, de ki ne félt volna tőle? 
- Már elmondtam mindent, amit hallani akartál. Nem tudok többet mondani neked. Nem tudom, hogy miért hasonlítunk, elégedj meg ennyivel. Csak fogadd el a segítségem. - élettelen hangon válaszolt, míg könyörögve próbálta meggyőzni Harryt arról, hogy valóban igazat mond.
- Miért nehezíted meg? - a hajánál fogva emelte szemmagasságba, amitől a szék is elemelkedett a padlótól a férfi pedig üvöltve próbált menekülni, de semmi esélye nem volt.
- Nem nehezítek semmit, ez az igazság, többet nem mondhatok, mert nem tudom.
- Hát jó. Ha szükségem lesz rád kereslek, most pedig takarodj, míg elengedlek. - ekkor a szék nagy hanggal esett vissza a padlóra. - Liam oldozd el.

Mindenki arcán láttam az értetlenséget, amikor Harry egyszerűen, minden szó nélkül elengedte Sethet, annak ellenére is, hogy láttam rajta, nem hisz neki. Fel sem tudtam fogni a tetteit. Meg kell hagyni, hogy megváltozott, régen ezt nem hagyta volna. Addig ment volna, míg ki nem deríti, hogy mi folyik itt. De most? Nem tesz semmit, csak mindenkit itt hagy, hogy maga találja ki, hogy akkor most mi is legyen a következő és ésszerű lépés a részünkről. Tudtam, hogy itt valami nem stimmel. Tudtam, hogy készül valamire.


Mikor utol értem a szobámban állt és a hajába szántva mászkált fel, s alá. A telefonja a kezében volt és a képernyőt bámulta szüntelen. A hezitálás egyértelmű volt a részéről. Őrlődött.
- Minden rendben? – simítottam végig a karját, míg az aggodalommal átitatott szavak remegve hagyták el az ajkaimat, arra az esetre számítva, hogy lekiabál.
- Nem, semmi sincs rendben Len. – teljes mértékű nyugodtsága engem tett idegessé.
- Mire készülsz? - nem volt véletlen a folyamatos telefonvizslatás.
- Ki kell derítenem. Nem hagy nyugodni. Tudom, hogy Ő nem mondja el nekem, így csak a másik utat tudom járni. – ekkor ült le az ágyamra, szabályosan lezuhant a puha matracra, ami kétségbeesetten követte a teste formáját, nem volt más választása, az erő kényszerítette, ami rá volt kibocsájtva.
- Miről beszélsz? Kitől kérdeznéd meg? – komolyan fogalmam sem volt jelen pillanatban, hogy mire készül. Ki tudna ebben segíteni. Mivel nem voltam hülye, még a válasza előtt megvilágosodtam. – Komolyan?
- Teljesen komolyan. Tudnom kell. Lehet, hogy megijesztem ezzel, de akkor is fel kell őt keresnem, hogy tudjam. – súlyosan fújta ki a tüdejéből feltörekvő oxigént.
- Azóta nem is tud rólad semmit, jól sejtem?
- Jól. Nem kerestem, jobbnak láttam, ha békében élhet nélkülem. Ő döntött így mikor elment, de én sosem kényszerítettem arra, hogy megbánja ezt. Akkor is, ha én mélységesen bántam azt, hogy gyáva voltam. Mostanáig. – nagyon kevés kellett neki ahhoz, hogy a könnyek szabad utat találjanak maguknak, amik összegyűltek a szemében.
- Támogatlak.
- Köszönöm. – ekkor emelte a készüléket a füléhez. Következőnek elhajította azt, ami a fallal való találkozás okán darabjaira hullott. Nem volt megmenthető állapotban. Nem csak egyszerűen szétesett, hanem összetört.
- Nem veszi fel nekem. – kiáltotta el magát.
- Felkeressük valahogy.
- Hogy szándékozol megkeresni valakit, akiről nem tudsz semmit? – megragadta mindkét kezemet, de nem féltem tőle.
- Ezt most komolyan kérdezed? Ki vagy te?
- Harry Styles vagyok. – válaszolta élesen beszívva a levegőt.
- Pontosan. Nem lesz itt gond. Megtaláljuk.
- Nem hiszem el, hogy újra láthatom, hogy hallhatom a hangját. – hitetlenkedett továbbra is.
- Pedig fogod Harry, mert addig nem nyugszom, míg újra nem találkozol az anyáddal.
- Köszönöm, de nem akarom, hogy ebbe te is bele keveredj. - nem értettem, hogy most miért kezdett hirtelen ellenkezni velem.
- Ebbe? Szerinted nem vagyok benne eléggé, hisz miattam van ez az egész. Az apám velem szórakozik és ezért van itt Seth. Akkor mibe ne folyjak bele? - magam is meglepődtem a kifakadásomon.
- Jó, igazad van. De hol kezdjük?
- Talán azzal kéne, hogy még egy telefont nem vágsz tönkre. - nevettem el magam, ahogy a megmenthetetlen fekete darabokat néztem a szobám padlóján mindenfelé.
- Lehet az nem lenne hátrány, már meg sem tudom számolni, hogy ez hányadik készülékem volt, ami így végezte. - jóízűt nevetett, míg kinyújtotta felém a kezét és az ölébe húzott.
- Megfogjuk találni. - simítottam végig borostás arcát.
- Tudom.
- És mi legyen Sethel? - kérdeztem rá.
- Fogalmam sincsen Len. Azt hittem, hogy letépem a kibaszott fejét oda lent. - a keze megfeszült, ahogy a combomon pihent, megint idegessé tették a lent lezajlott események.
- Én is.
- Csak miattad nem bántottam, mert ott voltál. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha csak a fiúkkal vagyok. Bizonyára mostanra halott lenne. - sütötte le szemeit.
- Azzal sokra nem mentünk volna, ugye tudod? - kényszerítettem, hogy rám nézzem.
- Tudom. Jobbá teszel, tisztában vagy vele? Régen nem engedtem volna el senkit.
- Ismerlek Harry, ez is te vagy, csak egy kis ösztönzés kell hozzá. - hitetlenkedve rázta a fejét.
- Miért vagy ennyire jó? És miért látod belém ugyan ezt? Én nem vagyok olyan, mint te Lena. Nem látom meg az emberekben a jóságot, sőt semmit sem látok bennük, nem érdekelnek. Vagy élnek, vagy halnak, nekem édes mindegy. - őszinte volt, de nem vetettem meg érte. Az élt élete tette ilyenné, érzéketlenné, ahogy engem is kezdett, míg azt éltem, amit ő korábban.
- Nem te vagy ilyen Harry, hanem az élet, amibe kényszerültél.
- Kényszerültem? Elfelejtetted azt a részt, hogy ezt én választottam magamnak? - majdnem a képembe röhögött, amitől mérhetetlenül dühös lettem. Utáltam, ha arról akart meggyőzni, hogy ő rossz ember.
- Miért csinálod ezt?
- Mit csinálok?
- Próbálod nekem bebeszélni, hogy te vagy a világ legrosszabb embere, de tudod mit? Nem te vagy rossz, hanem a világ, amiben élsz. A kényszerítő helyzet, ami körülvesz. Nem a tetteink határoznak meg Harry, nem azért ölsz, mert gyilkos vagy, azért gyilkolsz, mert ezt láttad. Ez vesz körül és nincs választásod. Válaszolj őszintén. Élnél még, ha nem a saját javadra döntesz? Ha nem magadat helyezted volna előtérbe az idegennel szemben, aki a belépőd volt ebbe a világba? Ha nem rettegtél volna annyira attól az embertől megtetted volna?
- Nem, valószínűleg nem öltem volna meg azt az embert.
- Látod, nem te vagy a rossz, hanem ami körülvesz.
- De, akkor miért élvezem? - meglepett a kérdése és erre sokáig a választ sem tudtam, de jött a megoldás, mintha meglett volna írva.
- Mert ezt nevelték beléd, egy hamis képzetet, miszerint ez élvezet és kellő tetszést nyújt. A hatalmat mi ezzel jár, de nem ez határoz meg minket Harry. Nem ez határozza meg, hogy ki vagy. Félhetik a nevedet, de senki sem tudja, hogy ki vagy valójában. Elítélhetnek, de miért? Hisz azt sem tudják, hogy ki vagy. Csak a felszínt látják, ami viszont nem te vagy. Csak egy maszk, egy fal, ami mögé csak levesen kaphatnak belátást, de akit egyszer átengedsz, az örökre ott marad.
- És mindennél fontosabb. - ekkor helyettem fejezte be az elkezdett szónoklatomat.
- Csak erre koncentrálj, aki jelen esetben az anyád.
- Igen.


***


- Ki rendelt pizzát? - kiáltotta el magát Louis.
- Niall? - Harry a mellettem helyet foglaló szőkeségre nézett és neki szegezte a pizzát.
- Miért hiszed azt, hogy rám kell nézni? - fintorgott.
- Miért nem rád kell? - kérdezett vissza.
- De. Attól még nem kéne minden alkalommal rögtön rám gondolni. - sietve felpattant és az ajtó felé vezette lépteit.
- Ha nem lennél ekkora zabagép, senki nem gondolna rád. - kiabálta utána, mire Niall egyszerűen csak felemelte a magasba a kezét és a középső ujjá mutatta felénk.
- Ha nem ereszted le, eltöröm. 
- Lehet próbálkozni.

Következőnek egy nagy dobozzal a kezében tért vissza és a kanapé előtt található dohányzó asztalra tette azt. Viszont amikor kinyitotta már senki nem lelkesedett annyira az evés gondolatától.
- Nem hiszem el. - fakadt ki mellettem Harry, majd a kezébe vette a fehér, már annyira ismerős borítékot. Magában olvasta el a benne található üzenetet.
- Mi a faszomat akar ez jelenteni? - pattant fel és a földre dobta a papírlapot és egyenesen nekem szegezte a kérdést. Megremegtem, amikor elolvastam ugyan azt.



Keressétek bátran, ahogy gondoljátok.
De a reményt ne nagyon várjátok.
Tehettek bármit, én mindig egy lépéssel előttetek járok.
Tudok mindent, amit ti nem is.
Sok megválaszolatlan kérdés, semmi válasz.
Előbb nézz körül, nyisd fel szemed,
és könnyen leleplezed, mit régóta keresel.
Házad táján több a szemét,
Válaszokat barátnődtől remélj.





2015. augusztus 14., péntek

Y. - 17. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Újra és újra megtörtént. Azóta folyamatosan, hogy megismertem őt. Amióta feltűnt az életemben. Az első pillanattól kezdve nem volt szimpatikus számomra, irritált a jelenléte, már csak az is, ha egyszerűen levegőt vett. A halálba tudott kergetni egyetlen apró gesztusával. De egyben a hideg rázott tőle, hogy mennyire hasonítottunk mi ketten. Nem csak külsőleg, de belsőleg is. Olykor teljességgel megijesztett, hogy a hasonlóság kettőnk között milyen mértékű. A mimikája, a hanghordozása, a kicseszett arca. Néha olyan érzésem volt, mintha saját magammal beszéltem volna, mintha valaki egy kibaszott torzított tükröt tartott volna elém, hogy az énem kicsavart és gnóm verzióját vonja elém.

Egy percig valóban azt hittem, hogy megfogom fojtani. A kezem automatikusan záródott egyre szorosabbra és fogalmam sem volt róla, a testem magától működött és cselekedett. Hallottam, ahogy a levegővétel egyre inkább nehézkes feladatnak bizonyul számára. Hallható volt, ahogy légszomja lesz és ezáltal még jobban próbálta kapkodni a levegőt. Eléggé hülye taktika volt, mivel így csak annyit ért el, hogy jobban fulladozott, mint korábban. Látszott, hogy eddig senki sem próbálta őt megfojtani, nem volt még része benne, így azt sem tudta, hogy mi a teendő ilyenkor. Ne küzdj, annál rosszabb lesz minden számodra. El kell engedned magad, meglazítani a torkodat, hogy a szorítás ne hasson rá olyan erővel. Gyakorlott voltam ebben, két kezemen nem tudnám mára megszámolni, hogy hányszor kellett átélnem azt a kínt, amit most én osztottam másra. Mert valóban az egyik legrosszabb halálnem volt a fulladás. Így vagy úgy. De a legfájdalmasabb a víz általi megfulladás lehetett. Egyszer még régen a kezdetekkor volt részem megtapasztalni, hogy milyen érzés, mikor a tüdőd megtelik vízzel és semmit sem tehetsz az égő érzés ellen, ahogy lefolyik a torkodon és megtölti azt a tartalmával, ahol rendeltetésszerűen levegőnek, dús oxigénnek kéne lennie. Nem felemelő az biztos.
Nem tudtam, hogy megakarom-e ölni vagy sem. De a folyamatosan erősödő nyomás a kezemben azt igazolta, hogy arra készülök. Már nem vett levegőt, nem kapálózott és a szemei is elfeketedtek, ahogy kidülledtek a fájdalomtól.
- Harry, kérlek. - egy női éles és sikító hang vont körbe, ami végtelenítve ontotta könyörgő szavait.
- Csak állj le, jó, megölöd. - akkor fordultam csak felé, amikor a bicepszemre fonta kicsiny, törékeny ujjait. Sikerült magára vonnia a figyelmemet. 
- Nem tehetem. Megcsókolt téged, tisztán láttam. Valami nem stimmel vele, ellenünk dolgozik, érzem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy újra hagyjam, hogy bántsanak. Sosem bocsájtanám meg. - neki intéztem a szavaimat, rá is néztem, de a kezemet akkor sem vettem le a férfi nyakáról.
- Nem fog bántani, csak ereszd el. Te jobb vagy ennél, jobb vagy annál, hogy ok nélkül megölj valamit. Ne tedd ezt. Nem tudsz még semmit biztosan, így élve több hasznát veszed. - az utolsó szavaira felkaptam a fejem, mert igaza volt. Ismert engem, tudta, hogy a logikus gondolkodás fontos nekem, főleg azért, mert az elkattant állapotomban - mint amilyen a mostani is - képtelen voltam kivitelezni.
- Igazad van. - rögtön elengedtem Seth nyakát, aki azonnal a földre rogyott és ahogy a kiszorított levegő visszaszökött a mellkasába hangos köhögésbe kezdett, miközben folyamatosan próbált zihálva levegőt venni. Viszont nem hagytam neki sok nyugtot, mert megragadtam a pólójánál fogva és felrántottam. Egyenesen az ajtóhoz húztam és magam után vonszoltam őt, míg továbbra is a normál légzését szerette volna visszaszerezni. 
- Mit csinálsz? - kiáltott fel Lena, ahogy végig nézte az ominózus jelenetet.
- Elbeszélgetek vele. - vontam meg a vállamat.
- Harry, kérlek ne bántsd. - sietett mellettem. Kissé idegesített, hogy miért védi őt, de ezen most nem voltam hajlandó idegeskedni.
- Oké, nem fogom.


- Gyertek ide. - kiáltottam el magam, hogy mindenki a nappaliba jöjjön, ahova Sethet egy székre ültettem és hozzá is kötöztem, hogy ne tudjon még véletlenül sem elmenekülni előlem.
- Mi a fasz? Ez, hogy került ide? - Liam tátott szájjal nézte a széken ülő szőkeséget.
- Az jobb kérdés, hogy miért van a székhez kötözve Seth? - Louis persze ismét hülyeségeket kérdezett.
- Talán mert szeretnék vele beszélni és az sem utolsó szempont, hogy előbb kaptam rajta, ahogy Lenára erőlteti magát és megcsókolja. - teljes közömbösséggel ejtettem ki a szavakat.
- Hogy mi van? - kelt ki magából Sara, akinek a jelenlétét eddig tudomásul sem vettem.
- Oké, ha mindenki befejezte az ámuldozást, akkor kezdhetnénk is. Akkor Seth, kérlek mond el nekünk, hogy miért is vagy itt. - hajoltam le hozzá, hogy a szemébe nézhessek.
- Titeket kerestelek, hogy informálhassalak titeket, de csak Lena volt itthon egyedül. Érdekeltek az üzenetei, hogy talán abból is kideríthetünk valamit. - eléggé lassan és szaggatottan beszélt, nyilván rettenetesen fájt a torka a fojtogatás utóhatásaként.
- Persze, de ebbe, hogy tartozik az bele, hogy megcsókolod a barátnőmet? - dőltem előrébb és közvetlenül az arcába köptem a szavaimat.
- Tudom, hogy hülye voltam, nem is értem, hogy mi ütött belém. Nem akarok semmit Lenától. - esküdözéssel nem megy semmire sem.
- Persze, én meg hülye vagyok.
- Harry komolyan, nem akarok ártani nektek. Segíteni akarok. - valahogy egy kibaszott szavát sem hittel el, amik elhagyták a száját.
- Meglep, ha azt mondom, hogy nem hiszek neked? - tettem fel neki a kérdést.
- Nem, túl bizonytalan vagy mindennel és mindenkivel szemben. - ahogy megrázta a fejét bennem, úgy ment fel a pumpa ezerrel.
- De jó, hogy ennyire ismersz engem. - nem számítottam rá, de a kezem lendült és egy hatalmas pofon formájában egyesült az arcával.
- Harry. - tudtam, hogy meg fog szólalni. - Azt mondtad, hogy nem bántod.
- Pontosítanék, nem ölöm meg. - felé sem fordulva ejtettem ki a szavakat, az ő érdekében jobbnak láttam. - Akkor most szépen kezdj beszélni magadtól, mert biztos vagyok benne, hogy nem akarod, hogy én szedjem ki belőled.
- Summers a nyomotokban van, minden lépéseteket tudja. Addig nem fog leállni, míg véghez nem viszi az eredeti terveit. - össze vissza beszélt, konkrétan semmit nem értettem belőle.
- Milyen tervről beszélsz? - kérdeztem rá.
- A te megölésedről. Nem akarja, hogy a lánya közelében legyél. Tisztában van vele, hogy komoly fenyegetést jelentesz a hatalmára, így el akar téged és a BAD-et törölni a föld színéről. Lena. - ekkor felé fordult. - Neked is vigyáznod kell, nem vagy biztonságban itt, az apád tudja, hogy itt vagytok, mindvégig tudta. Kezd minden összeállni a fejemben most.
- Mi van? - csattantam fel és a kezemmel kényszerítette, hogy rám nézzen.
- Szerinted ki tud Lena minden lépéséről? Én? Az még viccnek is rossz. az apja az, mindvégig ő volt. Ő a levelek küldője, mert az elméddel akart szórakozni, hogy megutáltassa veled Harryt és önként lemondj róla. Ezért is csukatott le titeket, hogy ne tudja, hogy hol vagytok. Azt akarta elhitetni mindenkivel, hogy egy félre sikerült bandaügylet áldozatai letettek és mind meghaltatok. - egy baj volt csak, hogy egyáltalán nem volt hülyeség az, amit mondott, de nagyon szerettem volna, ha az lenne.
- És ezt te honnan tudod? - meglepődtem, amikor Louis kemény hangon közbeszólt, mielőtt én tehettem volna meg.
- Nem vagyok annyira hülye, mint azt gondoljátok. Vannak beépített embereim, akik leadják a drótot, amire szükségem van. Így tudtam azt is, hogy ti melyik börtönben vagytok és, hogy mikor akarnak átszállítani titeket.
- Akkor már, csak egy kérdésem van. Ki vagy te? - komolyan érdekelt, hogy miért hasonlít rám és, hogy ez csak egy véletlen egybeesés-e.
- Az, aki segíteni akar nektek. - nem éppen erre voltam kíváncsi.
- És még is miért vagy ennyire segítőkész velünk?
- Mert egy oldalon állunk.

Én tudtam, hogy melyik oldalon állok. Azt is tudtam, hogy a BAD minden kérdés nélkül mellettem áll. De, hogy Seth és a bandája hol, az már más kérdés volt. Szavak ide és oda. Semmit sem érnek. Mondhat nekem bármit, akkor sem fogom elhinni, hogy mindenféle hátsószándék nélkül teszi mindezt. De, ha rájövök, hogy miről van szó, annak nem lesz jó vége. De mégis az égetett a legjobban, hogy megtudjam ki is ő valójában és miért néz ki úgy, mint én. De féltem a válasz nem fog tetszeni.




2015. augusztus 7., péntek

Y. - 16. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lena


- Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet volt a részéről. - amióta Harry és Liam elmentek, csak ez volt a téma. Nem tudtam róla leakadni, tudtam, hogy valami hülyeséget fog csinálni az indulat hevében. Ebben jó volt, gyakran csinálta ezt és annak sosem lett jó vége.
- Ezzel nem vitatkozom. - érdekes mód meglepett, hogy Louis ennyire közvetlenül beszélget velem, főleg, ha azt nézzük, hogy amióta vissza jöttek a kettőnk közti kommunikáció a nullával volt egyenértékű.
- Miért nem állítottátok meg? - szólt közbe Perrie és mind a három itt maradt fiúnak intézte a kérdést.
- Ez most komoly kérdés volt? - háborodott fel Zayn és fel is állt a székből, ahol eddig helyet foglalt.
- Teljesen. - Perrie és a vakmerő énje egyszer biztos, hogy komoly bajban lesznek. Pláne, ha pont a BAD-del folytat ilyesfajta beszélgetéseket. Már a múltkor is ennek látta kárát, amikor Harryvel beszélt olyan stílusban, ami nem volt megengedett.
- Oké, nem kell itt a feszültséget szítani. Mind a ketten álljatok le ezzel. Jól tudjátok itt mindannyian, hogy Harry mennyire is önfejű. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor az úgy is van. Mint, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, ebben Liam a legjobb partner számára. - tetszett Louis hozzáállása.
- Ez így van, de akkor sem nézhetjük jó szemmel, hogy hülyeségeket csináljon. - valahogy le kell szoktatni erről az előbb cselekszem, majd aztán gondolkodom dologról.
- És lényegében itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy az egyetlen személy, aki ebben segíthet neki az te vagy. - mutatott rám.
- Miért én?
- Mert, ha hiszed, ha nem, te vagy az, akire hallgat. Még rám sem hallgat mindig, de rád talán igen. Sokkal jobban tudod őt befolyásolni, mint azt hiszed. Az irántad érzett szerelme készteti őt a hülyeségekre és arra is, hogy jobb legyen a számodra, hogy megfeleljen neked. - meg sem tudtam szólalni hirtelen. Meg kellett emésztenem az elhangzottakat.
- Miért akarna megfelelni nekem? - kérdeztem rá, mert valóban kíváncsi voltam rá. Tudtam, hogy Lou sok mindent tud a kettőnk kapcsolatáról és hogy Harry olyanokat is elmond neki, amit senki másnak.
- Mert úgy érzi, hogy nem méltó hozzád, hogy sokkal jobbat érdemelsz nála. - vont vállat, majd meg sem várva, hogy bármit is tudjak rá reagálni, megfordult és eltűnt a folyosón. Tudtam, hogy miért ment el, mert túl sokat mondott, túl sok minden hagyta el a száját, amit talán nem szabadott volna megosztania velem, se senki mással. Egyszerűen elszólta magát és ezzel tisztában is volt.


A délután hátralévő részében Louis szavain kattogtam megállíthatatlanul. Tudtam, hogy Harry nincsen teljes egészében kibékülve magával, de hogy ennyire nem, azt sosem képzeltem ezelőtt. A folyamatosan hangoztatott mondata is ezt bizonyítja. " Egy valamit érts meg, nem vagyok jó." Már azt sem tudom, hogy hányszor hallottam ezt tőle, de a mai napig nem értettem a lényegét. Tudtam, hogy nem a megtestesült jóság, de határozottan nem tudnám őt rossznak nevezni. Persze ebben a világban mi más lehet az ember, mint rossz? Hisz embereket öl, kiont életeket, de sosem szabad elfelejteni, hogy nem vég nélkül csinálják, nem kényük kedvük szerint, hanem mert muszáj vagy, hogy magukat, a saját életüket védjék. És ez Harryékre teljesen igaz volt. Mert, ha ők gonoszak, akkor mi mik vagyunk? Az Y. is épp annyi bűnt követett el a megalakulása óta, mint a BAD. Öltünk embert, nem egyet és károsítottuk meg Angliát, de csak azért, hogy előrébb jussunk, hogy megtaláljuk őket végre. Szóval ez esetben a címkék feleslegesek, vagyunk, akik vagyunk. Se több, se kevesebb.



***



Épp az udvaron voltam és próbáltam mindennel elvonni a figyelmemet, amikor bentről nagy hangzavar kerekedett és legfőképpen Niall éles hangját lehetett kivenni. Azt hittem, hogy talán Harryék tértek vissza, de ahogy bementem kicsit más látvány fogadott. Niall a hűtő kinyitott ajtajában állt és eléggé kétségbe esett fejjel nézett körbe. A többiek körülötte álltak és hangosan röhögtek, ahogy a szöszi teljesen kiborulva szitkozódik.
- Most mi olyan vicces? - fakadt ki.
- Hogy ennyire meg tudsz zuhanni attól, hogy nincs itthon kaja. - a hasát fogva nevet Louis.
- Miért? Ti nem vagytok éhesek? - körülbelül annyira túlozza el a dolgokat, mintha azt kérdezte volna, hogy más sem vesz levegőt?
- Nem kifejezetten Niall. - Sara legyintve közli vele.
- Tőlem haljatok éhen, de én enni fogok valamit. - fordul vissza a szinte üres hűtőhöz.
- Ne veszekedjetek, inkább menjetek el és vásároljatok be. - szólok közbe az ostoba vitájukba.
- Na végre valaki, akinek esze is van. - csillan fel Niall szeme, majd oda jön hozzám és magához ölel.
- Látod, valaki gondolkozik is.
- Még szerencse. - forgatja meg Lou a szemeit. - Akkor menjünk. Ki jön?
Erre mindenki feltette a kezét és már össze is szedték magukat az induláshoz.
- Te nem jössz? - kérdez rá Perrie, amikor nem megyek utánuk.
- Nem, én maradok.
- Oké.

Alig telt el negyed óra mióta elmentek, de valaki ráakadt a csengőre oda kint. Kezdem azt hinni, hogy itthon hagytak valamit vagy Harry jött haza, de mind a kettő eléggé érdekes lett volna, hisz minek csöngetnének. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, majd az ajtó felé siettem. 
- Mit hagytatok itt? - kérdeztem meg szórakozottan, amikor kinyitottam. Viszont nem az fogadott, amire számítottam.
- Szerintem semmit. - mosolygott rám.
- Seth? Mit keresel te itt? - majdnem elszóltam magam, hogy Harryvel kéne most lenni-e, de aztán jobbnak láttam, ha nem mondok semmit.
- Csak épp erre jártam és gondoltam benézek hozzád. - vonta meg több alkalommal a vállait és valami baromira nem stimmelt nekem vele. Soha, egy alkalommal sem jött ide.
- Aha, de ha nem haragszol, most nemigen érek rá. - csuktam volna be az ajtót, ha nem akasztja be a lábát.
- Figyelj, nem tartalak fel sokáig.
- Valami baj van? - abszolúte furcsa volt a viselkedése.
- Nem kifejezetten, de lenne miről beszélnünk.
- Oké, akkor gyere be, de tényleg nincsen sok időm. - reménykedtem benne, hogy beveszi.
- Nem tartalak fel, ígérem.
Nem tudtam, hogy hova menjünk, így a szobám felé vettem az irányt. Ténylegesen nem ott akartam vele beszélni, de fent hagytam a telefonomat és nem bíztam meg benne mostanában túlzottan, így jobbnak láttam, ha magamhoz veszem a készüléket.

- Miról akarsz beszélni? - kérdezem meg, ahogy beérünk a szobámba.
- Csak érdekelnének azok a levelek. - fordult felém.
- Honnan tudsz te a levelekről? - értetlenül kérdeztem vissza, mert nem emlékszem, hogy mondtam volna neki valaha is.
- Az nem fontos, a lényeg, hogy tudom. - kezdett járkálni.
- Ha tudsz róla, akkor igen is fontos, mer úgy emlékszem, hogy én egy szót sem szóltam neked róla.
- Nem kell, hogy szólj. Én mindent tudok, ami veled történik. - ekkor lettem arra figyelmes, hogy szinte le sem veszi rólam a tekintetét.
- Ezt, hogy érted? - kezdtem azt gondolni, hogy talán Harrynek igaza volt, ez felért egy beismerő vallomással.
- Sehogy.
- Érdekes, hogy ennyire tisztában vagy a dolgaimmal. - fontam össze a mellkasom előtt a kezemet.
- Csak figyelmes vagyok, ennyi az egész. Segíteni akarok nektek, ha eddig nem tűnt volna fel.
- Segíteni?
- Miért vagy ennyire meglepve ezen? - kissé talán felhúzta magát.
- Nem tudom, talán, mert nem bízom senkiben. Bárki küldheti a leveleket. Bárki hülyíthet minket.
- Érdekes dolgok ezek, nem gondolod? – folyamatosan a testbeszédét figyeltem, ahogy a szobámban közlekedett, egy ponton sem időzve felesleges ideig. Nem tetszett, ahogy körüljárta a teret és mindent alaposan megnézett. Egy fényképet tartott a kezében, ami még hónapokkal ezelőtt készült rólam és Harryről. Nem tudtam, hogy a megjegyzése mihez kapcsolódott, az adott körülményekhez, vagy a képhez.
- Nem tudom, hogy mit gondoljak. Csak az egyértelmű számomra, hogy valaki szórakozik velünk, jó játéknak gondolja ezeket. – mutattam fel néhány levelet a sok közül, majd egy laza mozdulattal a földre ejtettem őket.
- Segíthetek kideríteni, ha akarod. – lépett hozzám közelebb, megijesztve engem a közelségével. Nem tetszett a helyzet, amibe a mozdulata sodort minket.
- Már rajta vagyunk. – vontam vállat, majd egyszerűen kikerültem, hogy még csak véletlenül se legyen alkalma semmire sem.
- Vagytok? A BAD vagy az Y? – szinte hisztérikusan fordultam meg, amikor a kelleténél hangosabban szólalt meg. Az ajtóhoz sietem, kilestem rajta, majd óvatosan becsuktam, hogy senki ne hallhassa a beszélgetésünket.
- Az nem fontos.
- Miért ijedtél meg, amikor kimondtam, hogy Y? – ekkor már az ajtónak szegezve álltam közrefogva a testével.
- Megtennéd, hogy ellépsz tőlem? – természetellenesen hatott a közelsége.
- Miért? Hisz elvileg hasonlítok a te Harrydre, nem mindegy, hogy kivel vagy? – olyan volt, mintha nem is vele beszélnék, még a hangja is teljesen eltorzult, ahogy most beszélt.
- Te meg miről beszélsz? – fakadtam ki és eltoltam magamtól.
- Erről beszélek. – ekkor az ajkaimra tapadt és kényszeresen megcsókolt. Várta, hogy visszacsókoljam, de nem történt semmi.
- Seth. – azonnal felemeltem a lábam és erőszakkal kényszerítettem, hogy abba hagyja, amit elkezdett. A lábam olyan erővel csapódott az ágyékába, hogy azonnal éles hangon felüvöltött és a térdeire érkezett a földre. Abban a pillanatban tárult ki az ajtó és egy mérges zöld szempárral találtam szemben magam, de a harag nem nekem szólt. Erre akkor jöttem rá, amikor a hajánál fogva rántotta a magamba és a falnak vágta, olyan erővel, hogy hallottam, ahogy a csigolyái elmozdulnak a helyükről.
- Mi a faszt keresel te itt?
- Csak segíteni akarok. - alig hallhatóan ejtette ki a szavakat, Harry keze a nyakán eléggé akadályozó tényező volt számára a beszédben.
- Aha persze, én meg egyszerűen megfojtalak, majdnem ugyan az. - olyan kacajt hallatott, amit még ezelőtt sosem hallottam tőle. Egyértelmű volt, hogy ez alkalommal nem viccelt, ha akarta volna könnyedén megfojtotta volna. Egy erősebb roppantás a gigáján és vége.