Y. - 28. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Tisztán éreztem a magamhoz térésem után a vér fémes ízét a számban. Hunyorogtam a hirtelen támadt fénytől, az eszméletlenségemnek köszönhető feketeség után. Nem hiszem el, hogy Harry apja él és ki tudja, hogy mit művelt a többiekkel és hova hozott engem. Ahogy körülnéztem a szoba teljesen ismerős volt számomra, ami letaglózott. Minden ugyan olyan volt, mint alig egy éve, csak poros és fakó, ahogy az idő múlása megtette hatását. Sosem hittem, hogy valaha visszatérhetek ide és egyszerre örültem és rettegtem a viszontlátástól. Harry londoni lakásának falai között voltam, a régi szobámban. Odakintről szirénák hangja csendült fel, de nem lettem megkönnyebbültebb, mivel el is tűntek, ahogy felsejlettek. További kutakodás, tüzetesebb tanulmányozás után rájöttem, hogy nem csak a számban érzem a vért, hanem a levegőben is. Mindent betöltött az áporodott bűze és a hányinger azonnal köszöntött. A szoba egészét beborította a vér és annak különböző időrendjei. Volt itt egészen friss, ami közvetlenül mögöttem terült el, ami a csuklómba vájó kötegelőnek volt köszönhető. Iszonyatos fájdalom volt, de meg sem közelítette azt, amit az arcom közvetített. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett velem, de bizonyára nem nyújthattam szép látványt. A maró fájdalom ezt tükrözte, kezdett az egész testemre átszökni. Éles hang hatolt a hallócsontomba, azonnal az ajtó felé kaptam a fejem, ahol megjelent ő. Harry idősebb kiadása, jóképű volt, haja is színben és szerkezetben stimmelt, csak sokkal rövidebb volt. A legrémisztőbb a zöld szempár volt, ami teljesen megegyezett.

- Ezért ne haragudj. - simította meg az ajkamat, mire felszisszentem. Auh.

- Mi a szart tett velem? 

- Elég legyen annyi, hogy kurvára nem vagy könnyű eset. - vonta meg a vállát, mintha az, hogy behúzott nekem egyet, semmiség lenne.

- Még semmit sem látott. - fakadtam ki.

- Azt meghiszem, kemény kis ribanc vagy, azt meg kell hagyni. Értem minek van veled a fiam, te is olyan elbaszott, sötét lélek vagy, mint ő. - ennél nagyobb sértést nem is intézhetett volna felém és ezt pontosan tudta.

- Semmit sem tud maga a lelkéről. - üvöltöttem az arcába.

- Többet tudok, mint te, higgy nekem.

- Mi a faszt akar? - ekkor már sírni tudtam volna a tehetetlenségtől.

- Szerinted cicám? - undorodtam attól, ahogy a "cicám" elhagyta dohányfüsttől bűzlő ajkait.

- Maga beteg. - fröcsögtem.

- Meglehet, de javíts ki, ha tévednék, de szerintem te épp annyira vagy beteg, amennyire én. Hisz egy gyilkosba vagy szerelmes.

- Engedjen el és meglátjuk, hogy én mennyire vagyok gyilkos hangulatban. - szabályosan az arcába köptem.

- Ti ribancok és a mocskos pofátok. - a fejem elfordult a pofontól, ami ököllel talált a bal oldalra. Sírhatnékom támadt és vért kellett köpnöm, mert gyűlni kezdett a számban. Akaratom ellenére is nyeltem a saját vérem.

- Engedjen el.

- Ha te sem fogod be, úgy jársz, mint a kis barátnőd. Teszem hozzá, így mozdulatlanul elég készséges volt, míg megbasztam. - abba az irányba mozdultam, amerre mutatott. Egy vérben fekvő testet láttam. Szőke haját pirosra színezte a testét elhagyó folyadék. Szemei üveggolyókra emlékeztettek. Tudtam, hogy rég halott.

- Perrie. - kiáltottam fel. - Maga beteg állat.

- Jegyezd meg, az vagyok. - felemelte az arcomat és arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Undorodtam ettől az embertől és attól,amit képviselt. Nem értettem, hogy miként hasonlíthatták az emberek hozzá Harryt, semmi hasonlóság nem volt közöttük. Természetileg biztosan nem, Harrynek volt kedves és odaadó oldala, nem csak a brutalitás jellemezte, ahogy ezt a férfit előttem, aki meg sem érdemelte, hogy apának nevezze magát, mert egyértelműen nem volt az. Hirtelen tisztelni kezdtem Anne-t, hogy annyi évig együtt tudott lenni ezzel a féreggel és aztán volt bátorsága elhagyni őt. Nagy erő kellett egy ilyen lépéshez, mert nyilván önmagától nem hagyta volna, hogy lelépjen tőle. Kérdések sokasága fogalmazódott meg bennem egy szempillantás alatt. 

- Miért van itt?

- Azt reméltem, ennél azért okosabb vagy. - gúnyolódott velem, míg az arcomról nem volt hajlandó levenni a kezét.

- Nem tudok egy elmebeteg agyával gondolkozni. - nem érdekelt az sem, ha újra kezet emelt rám, nem féltem tőle, volt már sokkal rosszabban is részem és azt is átvészeltem. A legnagyobb reményt még is az okozta, hogy tudtam Harry megtalál, mert ebben volt a legjobb, védelmezett engem és a szeretteit.

- Ebben kétségeim vannak kedvesem, elég nagyok. Hallottam a híredet, sőt láttam miket műveltél, amikor az ostoba fiamat kerested. Lényegében lenyűgöztél.

- Nem kell adni a szépet, ennél okosabb vagyok.

- Bizonyára. - nevetett fel. - Hogy válaszoljak az előbb feltett kérdésedre, egy dolog miatt vagyok itt, ami nem más, mint a család.

- Milyen család? - horkantam fel, mert azt biztosra tudtam, hogy hazudik, semmiféle családja nem volt és nem is lesz többé.

- Ha hiszed, ha nem, de nekem fontos a családom, akkor is, ha mind egytől-egyig elárult engem. Azt akarom, hogy újra együtt legyünk. - megdöbbentett, hogy komolyan azt képzelte, hogy ez működhet. Reménytelen volt.

- Valóban úgy gondolod, hogy ez működőképes? 

- Miért ne lenne az? Szeretem a feleségemet, és a gyerekeimet és ők is előbb utóbb belátják, hogy nincs miért küzdeni. Főleg, hogy amint a melléket ábra mutatja, pont abban élnek, amiben én, így nincs miért gyűlölniük. - ebben vitába szálltam volna vele, de semmit nem értem volna el vele, nem gondolkodott tisztán és volt egy olyan érzésem, hogy egyáltalán nem képes rá.

- Szép álom.

- Nem csak álom, ez a valóság lesz, amint elérem, amit akarok.

- Mire céloz?

- Szerinted véletlen, hogy ide hoztalak, hogy mind itt vagytok? - kacagása az egész teret betöltötte és megfagyasztotta a vért az ereimben. - Mind ide fognak rohanni és a te szerepeddel, a fiam kénytelen lesz velem dolgozni, vagy az a csinos kis fejed nem lesz többé ilyen szép, egy lyukkal a homlokod közepén.

- Nem fog sikerülni.

- Dehogynem. Ismerem, a fiam gyenge pontját. - minden szó nélkül az ajtóhoz lépett és kisétált a szobából, majd kulcsra zárta azt, hogy ne menekülhessek.

Nem kellett kimondani azt a gyengeséget, amiről beszélt, szavak nélkül is tudtam, hogy mire gondolt. Rám.

* * * 

Nem akartam kinyitni a szemet, a legszívesebben levegőt sem vettem volt. A vér áporodott bűze beférkőzött az orromba és nem tudtam tőle szabadulni. Nem tudtam ránézni a szoba másik felében lévő testre, aki egykor az egyik legjobb barátnőm volt. Próbáltam álomba ringatni magam, hogy felébredve rádöbbenhessek, hogy az egész csak egy rossz álom, ami meg sem történt. Sajnos ez csak egy szép mese volt, aminek a végét nem akartam senkinek sem elmesélni. Imádkoztam, hogy Harryék minél előbb megtaláljanak minket. Zörgésekre lettem figyelmes oda kintről, majd az ajtónál puffanás hallatszott, mintha lelőttek volna valakit. Görcsbe rándult a gyomrom, annak gondolatától, hogy esetleg valaki közölünk lesz ismételten. Az ajtó kilincse lenyomódott, de mivel zárva volt az illető nem tudott bejönni. Mivel nem voltam teljesen hülye, így egyből rájöttem, hogy nem az itteniek egyik az, aki be akart jönni. Felcsillant a reménysugár, hogy talán máris ránk találtak. Megremegtem, amikor a zárat ellőtték, így az ajtó végre kitárult. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, amikor megpillantottam az ismerős göndör fürtöket.

- Jól vagy? - nézett a szemembe, míg kioldotta a kötelet, amivel a fűtőtesthez voltam kötözve.

- Igen. - hazudtam, mert egyáltalán nem voltam rendben.

- Mi történt? - fordult a holttest felé és a szája elé kapta a kezét.

- Fogalmam sincs, mire magamhoz tértem, már így volt. Nem tudtam rajta segíteni. - hallottam, ahogy felzokogtam, de nem hatott a sajátomnak, megtört volt és elgyötört, ismeretlen.

- Nem a te hibád. Menjünk innen. - a karjaiba kapott és sietve szaladt le velem a lépcsőn, végig a hosszú folyosón.

- Kérek Harry Zaynnek még ne mond el. - alig hallhatóan ejtettem ki a szavakat, Harry arca kissé megrezzent, de csak mosolygott rám.

- Nem fogom.

- Liam. - kiáltotta el magát, mire Liam a szemközti szobából előtűnt, nem hittem a szememnek, Gemma és Anne sétáltak mellette csurom véresen.

- Hol vannak a többiek?

- Niall és Lou már kivitték őket. Viszont senkit nem találtunk ide bent. Vagy elmenekült, vagy nem tudom. - vont vállat.

- Lena tudod ki volt az? - tette fel Harry a kérdést.

- Igen. - nem akartam neki elmondani.

- Akkor mond. - szólt rám erélyesebben, amikor nem válaszoltam.

- Az apád.

- Mi van? - kiáltottak fel egyszerre Liammel. - Az nem lehet, hisz halott. Láttam meghalni.

- Valahogy kijátszhatott téged.

- Jellemző. Na menjünk kifelé innen. - kisiettünk a bejáraton és visszanéztünk a házra, ami egykor a biztonságot jelentette a BAD-nek, de most semmi mást nem láttam benne, csak a vért és a rettegést.

A következő pillanatban feltűnt egy alak a legfelső ablakban, nem tudtam kivenni a kilétét a sötétség miatt, de Harry arca megrándult, majd letett a földre.

- Liam helyezzétek őket biztonságba, nekem van egy elintézetlen ügyem az apámmal. - ezzel a ház felé szaladt, én meg nem győztem üvölteni a nevét. A vesztébe szakad.

- Harry.