23. fejezet!

Harry

Amikor az ajtó kinyílt és megláttam az ismerős szőke lányt, először többször pislogtam, hogy beigazolódjon tényleg Ő áll előttem és valóban Ő állt előttem, élet nagyságban. A pumpa fokozatosan ment bennem egyre feljebb, míg felfogtam, hogy itt áll ennek a pöcsnek a kórterme előtt, mikor világosan elpofáztam, hogy soha többet nem teheti, ennek a kórháznak még csak a közelébe sem a lábát, erre tessék megint hol tartunk? Sehol, pont ez az. Kezdem úgy érezni, hogy nem lehet a fejére hatni, semmilyen eszközzel sem, hisz megütöttem. Ezek szerint az erőszak sem megoldás nála, nem félemlítettem meg eléggé a tettemmel ahhoz, hogy azt tegye, amit mondok neki. Akkor mégis mit tegyek? Fogjak fegyvert a fejéhez és addig ne tágítsak, míg értelmet nem verek, abba a kibaszott makacs fejébe vagy mi? Ez kell neki? Húzzam meg a ravaszt, hátha felfogja, hogy miről járatom a pofámat vagy mi? Használna egyáltalán valamit? Használna bármi is? Kétlem, egyre inkább úgy gondolom, hogy veszett ügy. Ő az és talán nem éri meg a fáradságot tőlem. Mit tegyek most vele? Hagyjam el? Lökjem el, mert más különben nem tudom megvédeni, magamtól!

- Harry. - hagyja el a nevem az ajkait, felháborodva ejti ki.

Még neki áll feljebb, hogy itt talál engem? Nekem nincs megtiltva, hogy a város bármely pontján felbukkanjak, neki pedig ez az egy kibaszott környék tilos, még is áthágja az első adandó alkalommal. Kérdem én, normális ez? Hát kicsit sem az. Kezdem feladni ezt az egészet. Most komolyan semmi értelme. Nem lehet őt rávenni semmire a makacssága miatt. Nem kell ez nekem. Van így is elég problémám, nem kell, hogy Ő újabbat generáljon nekem. Semmi szükségem rá, köszönöm szépen. Az ágyban fekvő fasz fejjel egy percet sem voltam hajlandó több időt tölteni, így megindultam Lena felé és a csuklójánál fogva rángattam vissza a csendes folyosóra. Csak csendes volt, leszögezném, mert amint kiértünk robbantam.

- Mi a fasznak jöttél ide? - csattantam rá, mire rögtön eltűnt a dac az arcáról és félelem költözött a helyére. Helyes, félj csak.

- Nem tudtam hova tűntél és.. - kezdte, de félbe szakítottam.

- És mi? Féltetted a kis Cole-t vagy mi a fasz? - már az arcába kiabáltam a szavakat.

- Nem, csak nem akartam, hogy hülyeséget csinálj. - próbálta megérinteni az arcomat, de elhúzódtam előle.

- Engem nem kell félteni, Lena. - néztem rá megvetően.

- Tudom, de ideges vagy és ki tudja mit csináltál volna, ha nem jövök ide. - egyre idegesebben beszélt, felemelve a hangját.

- Kurvára nem csináltam volna semmit sem, amúgy sem kell engem ellenőrizni. - a csuklójánál fogva húztam magam után.

- Harry, ez fáj. - nyafogott mögöttem, csak úgy a változatosság kedvéért, persze.

- Gondoltál volna, erre mielőtt ide jöttél. - vetettem neki oda fél vállról.

- Miért vagy velem ilyen? Úgy viselkedsz, mintha egy tini lennék, aki nem tudja mi a helyes és mi nem. - akkorát rántott a karján, hogy sikerült kiszabadulnia, de nagy fájdalmak árán, mert a kéz nyomom ott virít pirosan a bőrén.

- Mert nem is vagy vele tisztában. Felfogod, hogy lehet, hogy ő is egy, az apád emberei körül? - üvöltök vele torkom szakadtából.

- Ne nevettess már, Cole a légynek sem tud ártani. Ő biztosan, nem apám embere. - szinte nevetve válaszol, ami megint teljesen felbassz.

- Kurvára elegem volt belőled, te nő. - a szavaim közben a vállamra kapom és a kocsimig meg sem állok vele. 

Amint elértem a fekete terep járót, a hátsó ajtót kinyitva, dobom be őt. Előre megyek és beszállok, majd elfordítom a kulcsot és a motor feldördül. Sebességbe teszem a kocsit és már az úton is tudhatom magunkat. Lena folyamatosan nyafog a hátsó ülésen, de nem igazán érdekel.

- Meg ne próbáld. - kiáltok rá, amikor a kilincsre teszi a kezét.

- Miért? Úgy sem érdekellek. - fakad ki, mire bele taposok a fékbe és az út közepén megállítom az autót.

- Hogy mondtad? - fordulok hátra, amitől össze húzza magát.

- Nem szeretsz engem. - néz a szemembe és nagyon bátornak akar látszani.

- Ezt mond még egyszer és istenemre esküszöm, hogy kibaszlak a kocsiból. - ragadom meg az arcát, ezzel közelebb húzva magamhoz.

- Akkor tedd meg. - csattan rám.

- Ezt akarod? Hagyjalak itt? - kérdezem meg tőle fennhangon.

- Ezt. - áll ki maga mellett. Meg kell mondjam, hogy tetszik.

- Jó, aztán, ha apuci megtalált és haza rángat, ne engem okolj. - szállok ki és a hátsó ajtót kinyitva, kiszedem őt a kocsiból.

- Leszarom. - néz a szemembe.

- Akkor én is. Viszlát Lena. - nézek utoljára a szemébe, amik könnyekkel vannak megtelve.

Beszállok a kocsiba és újra elindítom a motort. Nem hiszem el, hogy tényleg itt hagyom őt.

- Rohadék. - üvölti utánam, de csak kidugom a kezem az ablakon és integetek neki, míg eltűnik az alakja.

Egyre inkább azon gondolkozom, hogy jó ötlet volt-e ez az egész. Ott hagytam őt, mikor tudom, hogy rengetegen vadásznak rá. De ő nem mérte fel a helyzetet. Tisztában van vele ő is, hogy mi fog történni vele. Talán, így felfogja. Túl felelőtlen voltam, de most már nem érdekel. Ha akar vissza jön hozzám. Még azt merte mondani, hogy nem szeretem Őt. Ha nem éreznék iránta semmit, már rég kinyírtam volna, ezzel mindenki tisztában van. Mérgemben behajtottam az épületünkhöz és leparkoltam, pedig ma nem is akartam bejönni. Majd a meló elveszi a figyelmem róla, remélem.

- Harry, hát te? - jön velem szembe Sara. Na bassza meg.

- Csak bejöttem és te, hogy hogy itt vagy? - kérdeztem vissza, bár tudtam, hogy a beszélgetés rossz irányba halad.

- Liam egy kicsit be akart ugrani, mielőtt elvisz egy hosszú hétvégére. - újságolta nekem nagy mosollyal az arcán.

- Ez remek. - próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de nem nagyon jött össze.

- Az és Len hol van? - kérdezte meg, de nem tudtam válaszolni a kérdésére, mert csörögni kezdett a telefonja.

- Igen? - szólt bele. - Hogy mi van? Mikor? Tudom.. igen itt áll előttem. - nézett rám. - Oké, figyelj maradj ott, mindjárt jövök.

- Te normális vagy? - csattan rám.

- Mi a fene folyik itt? - jön Liam a raktárból.

- Kérdezd ezt a sík hülyét. - mutat rám.

- Mit csináltál Harry? - kérdez rá.

- Kitettem Lenát. - nyögtem ki.

- Hogy mit csináltál? - akadt fent a dolgon. - Te tényleg hülye vagy. Mi van, ha valaki elkapja. Nem gondolkozol vagy mi?

- De, csak felbaszott.

- És, akkor az a megoldás, hogy ott hagyod valahol a szarban?  - kérdez vissza.

- Nem. - alig hallhatóan nyögöm ki.

- Most azonnal mész és vissza hozod őt. - csattan rám Liam.

- Én ugyan nem. 

- Harry baszki, csak egy percre tedd félre azt az átkozott büszkeséged. Szereted őt nem? - ma mindenki ezt kérdezi?

- Persze, hogy szeretem Őt. - hajtom le a fejem, miközben leülök a kanapéra és többször bele túrok a hajamba.

- Akkor emeled fel a segged és szedd össze őt. - hajol le hozzám.

- Haver, sajnálom. 

- Mi van?

- Bocsánatot kértem. - nézek fel rá.

- Hallottam, csak nem hiszem el. - leesett állal mered rám.

- Elhiszem, de tényleg, nem kellett volna neked ugranom. Egyébként is igazad volt, részben. Baszki tényleg ott hagytam Őt egyedül. Mekkora egy fasz vagyok. Bassza meg. - pattanok fel és egyből a kijárat felé vezetem a lépteimet.

- Egyet értünk. - kiabálják mind ketten, mire válasz helyett felemelem a kezem és a középső ujjamat a magasba emelem.

Bevágódok a kocsiba és már indulok is vissza, ahonnan jöttem és azon reménykedek, hogy még ott lesz. Amint át megyek azon a kereszteződésen, látom, hogy két pasi próbálja őt egy furgonba tuszkolni. Azonnal megállítom a mozgásban az autót és a fegyveremmel a kezemen pattanok ki a kocsiból. Megpróbálok úgy közeledni, hogy ne vegyenek észre. Meg akarom őket lepni. Amint elég közel vagyok, lövök is. El is találom mind kettőt és rögtön össze is esnek egymás után. Lena felsikoltott a fegyver hangja miatt. Amikor oda érek hozzá, zokogva rogy a földre és az arcát a kezébe temeti.

- Gyere. - nyújtom a kezemet, de nem akarja elfogadni.

- Nem. - sírja nekem a szavakat.

- Lena, kérlek. - hajolok le hozzá, de nem emeli rám a tekintetét.

- Komolyan itt hagytál. - néz rám végül könnyei mögül.

- Tudom, sajnálom. - ölelem magamhoz.

- Felfogod, hogy ha nem jössz, akkor már az apám felé vittek volna? - sírja el magát újra.

- Fel Baby, kérlek csak gyere velem. - emelem fel az ölembe, így haladva vissza az út másik felére, ahol a kocsim áll.

- Nincs más választásom. - mosolyodik el egy pillanatra.

- Nem igazán. - csókolom meg ajkait, amik sósak a könnyeitől.

Ez az eset rá ébresztett, hogy ő bármilyen makacs is lesz, nem hagyhatom magára. Hiszen teljes szívemből szeretem őt. Nem is tudom mi lenne velem, ha nem ölelhetném őt többet. Mit tennék, ha tényleg elkapná valaki. Megörülnék nélküle. Ő már az életem gyökeres része és nem fogok egy percet sem nélküle tölteni, soha többet. Nekem kell a kitartóbbnak lennem és a makacsabbnak. Úgy érzem ez nem lesz nehéz.

- Lena. - fordulok felé, amint beülünk a biztonságot adó autóba.

- Igen? - teszi fel kérdését izgatottan, míg még mindig szipog.

- Teljes szívemből szeretlek. - hajolok hozzá olyan közel, ahogy csak bírok.

- Tudom, Harry. Tudom.

22. fejezet!

Harry

IDEGESSÉG.

Az enyhe kifejezés, ahhoz amit most érzek. Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy miért olyan kibaszott nehéz betartani azt, amit mondok. Mindenki másnak kézenfekvő, hogy engedelmeskednek nekem, ő meg nagy ívben szarik rá, hogy miről jártatom a pofámat. Aztán meg még neki áll feljebb, ha számon kérem. Kicseszettül elegem van a dolgaiból. Nem lehetek vele ennyire elnéző. Most is, csak itt áll előttem és hebeg-habog, valami kifogás félét, amit pont leszarok. Most telt be a pohár és szépen túl is csordult, nem tudom ki bánatára vagy vesztére. Amikor lendült a kezem, megkaptam a választ. 

Az övére.

Hangos zokogása töltötte be a nappali egész területét, míg én hangosan szitkozódva beszéltem hozzá és nem úgy tűnt mintha abba tudnám hagyni a szónoklatomat. Csak dőltek belőlem a szavak és magam is tudtam, hogy ezúttal túl messzire mentem, minden téren, de mégsem tudtam leállítani magam a cselekedetemben. Attól féltem, hogy ismételten eljár a kezem és megint megütöm őt vagy még rosszabb. Több féle dolog játszódott le a lelki szemeim előtt, hogy miként tudnám őt bántani, hogy tudnám megtanítani őt arra, hogy tiszteljen, hogy tisztában legyen, azzal a ténnyel, hogy kibaszottul én vagyok a főnök és azt teszi, amit én mondok neki. Engedelmeskedik bármiben, ami elhagyja a szétnyílt ajkaimat. De újra és újra rá kell jönnöm, hogy nem tudom őt kezelni. Nem hallgat rám, csak ellenállni tud nekem és eddig tűrtem, de megszűnt a türelmem felé és eljátszotta az utolsó esélyét is nálam. Elástad magad Lena, úgy hogy menekülj.

- Takarodj a szemem elől. - üvöltöm neki, míg tovább nézem, ahogy zokog. A hangom hatására össze húzza magát, majd vonakodva, sietős léptekkel kerül ki, majd vezeti lépteit a lépcső irányába és el is tűnik annak tetején. Nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne vessem magam utána és a hajánál fogva ne rántsam vissza őt. Tudom, hogy borzasztó gondolatok járnak a fejemben és nem kéne pont róla fantáziálnom ilyen dolgokat, de elszállt az agyam és nincs többé vissza út. Megérkeztünk a pokolba és ott is maradunk, míg én úgy akarom. Ezt akarom.

A nap hátralévő részét a kondi termemben töltöttem, ez tűnt az egyik legjobb megoldásnak, hogy a dühömet valamin levezessem. Nem akartam olyat tenni, amit később minden bizonnyal megfogok bánni. Sajnos a hirtelen haragom, miatt ez rendszerint előforduló tényező nálam. Lenára nem voltam a nap további részében kíváncsi, így melegen ajánlom neki, hogy ő is hasonlóképpen gondolkodjon e felől, mert ha nem magam sem tudom, hogy miféle következményei lennének egy újabb találkozónak vele. Ez a cselekedete arra késztet, hogy jobban fogjam őt. Meg fogom neki mutatni, hogy nem teheti azt, amihez kedve szottyan. Azt fogja tenni, amire én kényszerítem és kész. Nincs többé apelláta. Egy életre megtanulja, hogy nem szegülhet többé ellent nekem és senki másnak, aki a bandám tagja. Elszállt a védelem, ha valakivel tiszteleten lesz, nem fogom tőle többé védeni. Szabad kezet kapnak.

Este hulla fáradtan tértem be a hálószobámba, ahol döbbenten vettem észre a törékeny szőke alakot, aki békésen aludt az ágyamban. Komolyan megvoltam döbbenve, hogy ide jött miután felküldtem, eddig akárhányszor össze vesztünk mindig a vendég szobába menekült. Valami megváltozott, csak azt nem tudom, hogy mi. A jelenléte feldühített ismételten, így úgy döntöttem, hogy ez alkalommal én alszom a másik szobában. Még elaludnék mellette, de az ő érdekében is jobb, ha reggel nem mellettem fog felébredni, abból nem lenne köszönet az fix. Lassan sétáltam át a szemben lévő szobába, ahol még mindig Lena illata volt a takarónak, amikor bele feküdtem. Be kell valljam eléggé beindított, hogy megéreztem fűszeres parfümje illatát, de mégse csináltam semmit, csak elfordultam a másik oldalamra és vártam, hogy átadjam magam az álmaimnak.

- Gyerünk már. - lögdöstem a ribancot, aki előttem eléggé vonakodó léptekkel haladt valamelyest előre.

- Engedj el. - sikította és kapálózott, hátha kiszabadul, de szorosan tartottam a csuklójánál fogva.

- Van egy rossz hírem drágám, nem foglak. Te kelletted magad nekem, akkor most viseld a következményeket. - ragadtam meg a derekát, majd a vállamra dobtam és így haladtam vele tovább.

- Tegyél le te rohadék. - ütögette a hátamat, de nem igazán foglalkoztatott.

- Hívtak már rosszabbnak is elhiheted. - ütöttem meg a fenekét, mire egy éles sikítás tört elő a kicsi torkából.

Tovább nem próbált kiszabadulni, mert tisztában volt vele, hogy semmi esélye sem lesz ellenem. A kocsimhoz sétáltam és bedobtam őt a hátsó ülésre, majd én is utána másztam. Nem igazán bizonyult készségesnek, amikor letéptem róla a ruháit. Sírva fakadt és mindennek elhordott, ami csak lehetséges. Egyre dühösebb lettem, amiért ellen áll nekem.

- Mi van kurva, most már nem tetszik, amivel ajánlkoztál nekem bent? - szűrtem a fogaim között egyre dühösebben.

- Nem vagyok kurva. - csattant fel, mire vissza kézből kapott tőlem egy pofont.

- Nem éred meg a fáradságot. - néztem a szemeibe, majd a kezeimet a nyakára fontam és minden erőmből szorítani kezdtem azokat. Amikor a szemei üvegessé váltak, elengedtem a nyakát és kimásztam a kocsiból.

- Zayn, tüntesd el. - szóltam oda neki, mert a fáradságot sem érdemli meg tőlem.

Csurom vizesen ébredtem fel az éjszaka közepén az álmom miatt, ami nem is álom volt, hanem a legrosszabb korszakom legrosszabb pillanata. Mikor megfojtottam azt a lányt. Nem tehetett semmiről, csak arról, hogy rossz helyen volt rossz időben. Tény, hogy kurva volt, aki árulta a testét, de akkor sem érdemelte meg, hogy itélkezzek az élete felett. Én döntöttem és ő vesztett. Isten voltam akkoriban, helyette döntöttem el ki élhet és kinek kell halnia. Sajnos mindenki meghallt körülöttem. Lelkileg, akkor voltam a leginstabilabb és egyre inkább úgy érzem, hogy ismételten közel állok, ahhoz az állapotomhoz. Csak egy a bökkenő, olyankor nem ismerek kegyelmet.

Reggel korán mentem el, sőt még hajnal volt, amikor bevágódtam a kocsimba és letolattam a felhajtómon. Az utcán gyors sebességre kapcsoltam és meg sem álltam, ahhoz az átkozott kórházhoz, ahol az a pöcs betegeskedett. Leparkoltam az utolsó szabad helyre, majd leállítva a motort, szálltam ki a kórház főbejáratával szemben. Nagy léptekkel közelítettem meg az üveg ajtót, majd léptem be azon, hogy a recepcióhoz sétáljak. 

- Jó reggelt. Colehoz jöttem. - mosolyogtam a recepciós lányra, aki igencsak szemre való volt.

- Jó reggelt. Melyikhez? - kérdezett vissza. Na bassza meg.

- Sajnos a vezeték nevét sosem tudom megjegyezni. Fiatal húszon két év körüli. - próbáltam felvázolni azt a szemetet.

- Igen, Cole Burn. - ejti ki a legegyszerűbb vezeték nevet a világon. Na ennyit, arról, hogy nem lehet megjegyezni.

- Igen, Ő az. - mosolygok a lányra, aki szégyenlősen viszonozza.

- 201-es kórterem. - közli velem az információkat, mire megindulnak alattam a lábaim.

A kopogással nem törődve rontok be a 201-es ajtón. Cole oldalra kapja a fejét és rémülten mered rám. Legszívesebben letépném a fejét, ennek a bunkónak. Oda sétáltam mellé és egyenesen a szemébe néztem.

- Mit akarsz? - szólalt fel elsőnek az ágyban fekvő pöcs.

- Csak jöttem beszélgetni. - ültem le a székbe, ami az ágy mellett volt.

- Mindketten tudjuk, hogy nem bájcsevegni jöttél. - néz rám kihívóan, meg kell mondjam eléggé bátor cselekedet, de hiszen ő nem ismer, így érthető a merészsége.

- Még is csak okos srác vagy te, Cole. - látom, hogy a neve hallatára meglepődik.

- Mit akarsz? - teszi fel ismét a legelső kérdését.

- Szállj le róla. - szögezem le neki.

- Miért, ha nem mi lesz? 

- Bátor vagy mondták már? - kérdeztem vissza.

- Előfordult már. - kacsintott rám, mire nekem ha lehet még jobban elszállt az agyam, mint korábban.

Megragadtam a kórházi köpenyét és felrántottam az ágyról, mire fájdalmasan horkant fel. Ha így folytatja beverem a képét még jobban.

- Na ide figyelj te pöcs, ha csak még egyszer meglátlak a csajom közelében, nem hiszem, hogy a kórházba jönnek téged meglátogatni. - ez nem fenyegetés, hanem ígéret.

- Te most fenyegetsz?

- Egyáltalán nem, csak közöltem egy tényt, tudod, csak a mihez tartás végett. - néztem kihívóan a szemébe.

- Eléggé birtokló vagy nem?

- Nem igazán. Te meg eléggé hulla jelölt, ahogy az állás most áll. Szóval ne feled, legközelebbi alakommal, ha megjelenek, a hulla házban találkozunk. - lököm le az ágyra.

A következő pillanatban az ajtó kivágódik és egy ismerős szem pár mered kettőnkre. A kicseszett kurva életbe.

- Harry?

21. fejezet! +18

Lena

- Hogy mondtad? - Harry tekintete teljesen fekete volt, ami megrémített.

- Cole az ex barátom. - alig hallhatóan hagyták el a szavak a számat.

- Akkor jól hallottam. Még is mi a faszt keres itt? - fakadt ki és egyre hevesebben kezdett gesztikulálni.

- Harry kérlek ne húzd fel magad. Nem tudom, hogy miért van itt. - próbáltam lenyugtatni őt a szavaimmal.

- Ne húzzam fel magam? - kérdezett vissza. - Hogy a picsába ne húzzam fel magam, amikor az egyik exed itt van és ki tudja, hogy mit akar tőled.

- Semmit Harry. - közeledtem felé, de ő ellökött magától. Ehhez nem vagyok hozzá szokva.

- Te ebben miért vagy annyira biztos Lena? - még is közelebb jött és megragadta a csuklómat.

- Mert ő szakított anno velem. Nem szeretett. - ha bele gondolok még mindig fáj,

- Ezt nehéz elhinnem.

- Még is miért? - kérdeztem vissza.

- Látod te magad? - most ő kérdezett vissza.

- Igen és ?

- És? Gyönyörű vagy és bárki örülne, ha mellette lennél. Néha én se értem, hogy mit eszel rajtam. -  szavai jól estek, de közben le is döbbentettek, nem kis mértékben.

- Harry ne becsüld le magad. - próbálom megölelni, de nem engedi.

- Épp te mondod nekem, amikor te is ezt teszed magaddal? - a kérdése jogos volt.

- Igazad van, de értsd meg, hogy én téged szeretlek és veled vagyok. Nem mennék vissza hozzá. Mert igen tudom, hogy ez jár a fejedben. - emelem fel a fejét, hogy már nézzen.

- Nem ez jár a fejemben. - vágja rá rögtön.

- De hogy nem, Harry. Nézz rám. - kérlelem, mire nagy nehezen rám emeli a tekintetét. - Szeretlek, érted?

- Értem és én is szeretlek, de attól még féltékeny vagyok rá. - még sosem ismerte be, hogy féltékeny lenne.

- Ne legyél az. - csókolom meg, mire elmélyíti a csókunkat és az ölébe kap.

Harry a hálószobába vitt és gyengéden fektetett le az ágyra. Ez alkalommal valahogy más volt. Nem sietett sehova és elképesztően gyengéd volt velem. Máskor sem panaszkodtam, sosem okozott nekem fájdalmat, de tetszett az ahogy most bánik velem. Lassan szabadított meg a ruháimtól. Minden egyes darabra figyelt. Nem hangzott fel ruha szakadás hangja és semmi hasonló, ami eddig jelen volt. Végig járta az egész testemet és minden hol nedves csókokat hagyott rajtam. Úgy bánt velem, mintha porcelánból lenék és egy keményebb érintés porrá zúzhatott volna. A tetteit én is viszonoztam, míg megszabadítottam a ruháitól. Szokásosan oldalra nyúlt és előhalászott a fiókjából egy óvszert. Ez alkalommal elvettem tőle és én segítettem fel a merevedésére a vékony anyagot. Az érintésem miatt többször is megremegett, ami egy mosolyt csalt az arcomra. Fölém helyezkedett és lassan kezdett mozogni ki és be. Érzéki volt az egész és eszméletlen. A légzésünk pillanatok alatt vált szakaszossá, majd zihálásba ment át. Feltűntek az apróbb nyögések, míg mélyebbekké nem váltak. Harry többször is a nevemet ejtett ki duzzadt ajkain, míg szitkozódott, csak úgy szokásához híven. Amikor előre gyönyörét, engem is magával húzott. Levegő után kapkodva hanyatlottunk le mind ketten a hatalmas francia ágyra, míg vártuk a normalizálódást egymás karjaiban.

Pakolászásra riadtam fel, mivel ezek szerint elaludtam. Lassan nyitottam ki a szemeimet, mivel a szobát elárasztotta a lámpa fénye, ami bántotta a szememet. Harry egy bokszerben járkált és a ruháit szedte össze, majd magára kapkodta azokat.

- Felébresztettelek? - kérdezett rá, amikor észre vette, hogy figyelem.

- Igen, de ne baj. - mosolyogtam rá.

- Nyugodtan aludj, ha szeretnél. - válaszol, míg a gardróbba sétál.

- Mész valahová? - kérdezem meg, amikor vissza jön a szobába.

- Igen, Niall hívott, hogy van valami fejlemény az apádról és menjek oda. - néz rám és látom rajta, hogy semmi kedve ehhez.

- Veled mennyek?

- Nem kell Baby, maradj csak. - hajol le hozzám, majd az ajtóhoz megy.

- Kérlek maradj itt, nem akarom, hogy el menj. - nyomatékosan ejti ki szavait. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy ez Cole miatt van.

- Rendben.

- Ígérd meg. - kissé meglepett ezzel.

- Ígérem.

- Nem leszek sokáig. - épp, hogy hallom, mert már el is hagyta a szobát.

Később lesétáltam a konyhába és főztem ebédet. De sajnos az se kötött le túl sokáig, így egyre jobban unatkoztam. Sara sem tudott átjönni mert készült valamivel Liamnek, úgy gondolom, hogy Liamnek ma egy orbitális éjszakában lesz része. Tudtam, hogy Harry mérges lesz rám, de akkor is el kell mennem Colehoz. Sara említette, hogy kórházban van, miatt amit Harry tett vele, így biztos volt, hogy elmegyek és megnézem mi van vele. Senki ne értse félre, nem érzek már iránta semmit, sőt csoda, hogy szóba állok vele azok után, amit velem tett.

- Figyelj ne sírj jó. Nem voltunk együtt jók. Nem érzem azt irántad, amit kell. - Cole szavai darabokra törik a szívemet.

- Nem szeretsz? - félve teszem fel a kérdésemet.

- Nem. - teljesen közömbösen hagyja el a száját, ez az egyszerű szó.

- Akkor mégis minek voltál velem? - csattantam fel.

- Jaj Lena, annyira naiv kislány vagy még. - simogatja meg az arcomat, mire az undor kerülget.

- Mi van? - emelem fel a hangomat.

- Te tényleg ennyire hülye vagy? 

- Nem vagyok az. - pofozom meg, de rögtön meg is bánom, amikor elkapja a kezemet.

- Csak szexre kellettél, most boldog vagy. - szűri a fogai között, mire könnyek gyűlnek a szemembe.

- Engedj. - sírom a szavakat.

- Örömmel. - lök el magától, majd sírásomon keresztül nézem, amint elsétál a kihallt utcán.

Az emlék még mindig egy fájó pont, hiszen neki adtam a szüzességem és az első adandó alkalommal lelépett, miután megkapott. Akkoriban sokan figyelmeztetek, hogy vigyázzak vele, de annyira szerelmes voltam, hogy nem foglalkoztam velük. Azt hittem, hogy csak féltékenyek, de a saját káromon tanultam meg, hogy mégis nekik volt igazuk. Szerintem sosem fogom megbocsájtani neki, amiért tönkre tette az életemet a tettével, de tartozom annyival neki, hogy megnézem mi van vele, miután Harry úgy elbánt vele. Bár egy kis részem azt mondja, hogy megérdemelte.

A kórház fele, már nem tűnt valami jó ötletnek ez az egész. De ha már eddig eljötte, akkor bemegyek. A recepción megmondták, hogy Cole a 201-es kórteremben van. Kisebb eltévedés után meg is találtam.

- Szia. - köszöntem, amint beléptem.

- Szia. - kissé ledöbbenve nézett rám.

- Hogy vagy?

- Mindenem fáj. - közölte velem.

- Sajnálom, amit tett. - ülök le mellé egy székre.

- Nem a te hibád. Ki ő? - kérdezi meg.

- A barátom.

- Eléggé érdekes barátod van. Nem szeret kérdezni? - teszi fel a kérdését.

- Csak védelmező. - válaszolok lehajtott fejjel.

- Vettem észre. Hogy hogy eljöhettél?

- Így. - válaszolok.

- Nem is tudja, hogy itt vagy ugye?

- Nem.

- Lehet, hogy ne hó ötlet, hogy ide jöttél. - nem értem mi ez a nagy féltés hirtelen.

- Ne törődj vele.

- Szerintem már menned kéne. - mutat az órára. Egy órát voltam itt. Nem is vettem észre.

- Igen. Szia. - köszönök el, majd magára is hagyom.

Haza fele egyre idegesebb vagyok. Mivel már be is sötétedett. Azon imádkozom, hogy Harry ne legyen még otthon. Amikor oda érek a házához és látom, hogy sötét van, megkönnyebbülök. Még nem ért haza. Lassan sétálok be a lakásba és nem kapcsolok villanyt. A nappali előtt lépkedek hangtalanul, amikor valaki megszólal a sötétből.

- Nem akarsz valamit elmondani?

20. fejezet!

Harry

Évekkel ezelőtt

- Harry.

- Hmm? - fordulok Liam felé, amikor vadul gesztikulálni kezd.

- Hol jársz haver? - kíváncsian teszi fel a kérdését.

- Sehol. - hazudok neki, mivel csak egy helyen jár az agyam már hetek óta, amióta találkoztam Vele.

- Nem versz át. - jön közelebb hozzám és feltűnően méregetni kezd. átlát rajtam, nem hiába a legjobb barátom.

- Figyelj, nem hiszem, hogy ebbe neked is bele kéne folynod Liam. - próbálom lerázni őt.

- Miről beszélsz?

- Az a legjobb és legbiztonságosabb a számodra, ha semmit nem tudsz az egészből. - közlöm vele érzelem mentesen, majd amilyen gyorsan, csak tudok elhagyom a parkot. Az sem érdekel, hogy Liam egy folytában a nevemet hajtogatja.

 

Elég, hogy én bele keveredtem ebbe az egészbe, nem kell, hogy még a többiek is bele bonyolódjanak ebbe. Amikor először találkoztam Simonnal, egy jó bulinak tartottam az egészet, de most a dolgok megváltoztak. Több embert öltem már meg, mint amit a kezemen meg tudok számolni. Minden egyes este kísértenek az emberek, akiknek az életét kioltottam. A legnagyobb fájdalmam az volt, hogy a többségük ártatlan volt, semmilyen bűnt nem követett el. Talán, csak egyet, hogy rossz helyen volt rossz időben és én is ott voltam. Alig múltam 17 éves és nézd mi lett belőlem. Egy gyilkos, akit nem érdekel más élete és a baj az, hogy tényleg egyre kevésbé érdekel bárki más magamon kívül. Ölsz vagy ölnek, ez a szabály és én magamat mentettem minden egyes alkalommal.

 

A családomban nem ismeretlen a halál és a bandákhoz tartozás. Apám az ellenséges banda vezére volt, amiről, csak akkor szereztem tudomást, amikor a Nyugati bevett engem és szembesültem a másik csapattal. Teljesen le voltam döbbenve, amikor apámmal néztem farkas szemet, ő csak egyszerűen kinevetett és gyengének nevezet. Hát lehet nem kellett volna, mert ő húzta a rövidebbet. Tudom mire gondoltok. Egy 15 éves fiú, aki megölte a saját apját. Nem tévedtetek sokat. Tényleg megöltem őt, de önvédelem volt. Ha én nem teszem, most én feküdnék a kemény föld alatt egy fa dobozban, a fejem fölött egy faragott márvány tömbbel. Hogy megbántam-e? Nem, egyáltalán nem. Apámnál könyörtelenebb emberrel még sosem találkoztam. Sosem szeretett engem és amikor kiderült, hova is tartozom kitagadott a családból és nem volt többé otthonom. Azóta is Simonnál lakom, aki egyre furcsább viselkedést mutat az irányomba. Olykor ok nélkül kezd velem üvölteni és a feladatok is, akiket rám bíz, nem nevezhetőnek egyszerűnek. Egyre inkább megfogalmazóik bennem az az érzés, hogy tart tőlem és azt várja, hogy elbukjak.

 

- Harry. - hallom meg Simon hangját, mire oda kapom a tekintetem, ezzel nem figyelve tovább a tv-ben sugárzott adásra.

- Igen?

- Feladat. - csak ennyit mondott, majd sarkon is fordult.

- Mi lenne az? - állok fel és utána vetem magam.

- A kikötőbe kéne menned és figyelni a szállítmány lebonyolítását. Semmi extra. Benned bízom, így téged küldelek. - szavai ledöbbentettek, sosem gondoltam, hogy bízna bennem. Sántított a dolog.

- Rendben. - ráztam vele kezet, majd útnak is indultam.

 

A Range Rover könnyen és hangtalanul suhant az egyenletes aszfalton. A sebesség sosem érdekelt, a büntetéstől sem féltem, hiszen a rendőrség is a kezünkben van. Mindent mi irányítunk Londonban, senki sem mer nekünk keresztbe tenni, érthető okokból. A gyors kocsinak köszönhetően alig negyed óra alatt már a kikötő hatalmas fém kapuján hajtottam át. A raktárunk a nyugati szektorban volt, ami nem volt véletlen. Azért csodálkozom, hogy eddig nem jöttek rá mások, hogy hol tartjuk a szajrékat. Lehet a túlzott egyértelműség segített minket a rejtőzködésben.

 

- Brian. - kiabálok rá a raktárosunkra, aki ennek hatására felém fordítja a tekintetét.

- Hello, Styles. - nyújtja felém a kezét.

- Jöttem ellenőrizni. - rázok vele kezet a mondatom közben.

- Oké. - válaszolt feltűnő közömbösséggel.

 

Valami itt nekem nagyon nem stimmelt. Se egy kamion, se semmi, amit állítólag ellenőrizni kellene. Ezek készülnek valamire és nagyon úgy tűnik, hogy ez ellenem irányul. A gondolataim még abba sem maradtak, amikor az első lövés eldördült és Brain a hasát fogva esett a földre. A következő események, olyan gyorsasággal történtek, hogy alig tudtam felfogni az egészet. Simon sétált ki a mellettünk lévő raktárból és egy pisztolyt rám szegezve jött egyre közelebb.

- Sajnálom Styles, de veszélyt jelentesz rám és a hatalmamra. - húzta meg a ravaszt, majd a pisztoly elsült. Csípő fájdalmat éreztem a mellkasom bal oldalán, de a szívem nem szűnt meg dobogni. Simon lövésével egy időben, meg mertem volna esküdni, hogy hallottam még egy lövést. Amikor Simon a bal lábához kapott és ordítva esett a földre a sejtésem beigazolódott. A kérdés, csak az, hogy a lövés honnan jött és kitől származik.

 

Az biztos, hogy a következő jelenetre nem voltam felkészülve. Mind a négyen felém közeledtek. Liam, Louis, Niall és Zayn. A barátaim. Liam kezében ott figyelt egy pisztoly és nagyon úgy festett, hogy ő mentet meg.

 

- Jól vagy Harry? - guggolt le hozzám és segített felállni.

- Voltam már jobban is. - viccelődtem el, bár az iszonyatos mellkasi fájdalom elviselhetetlen volt.

- Tudod, ha te nem is mondtad el, én figyeltek. Nem lehetsz ekkora hülye Harry. - emelte fel kissé a hangját.

- Nem akartam, hogy ti is bele keveredjetek. - néztem rá, miközben a kezemet a vérző területre szorítottam.

- Szerintem épp eléggé benne vagyunk. - mutatott körbe.

- Eléggé. - értettem vele egyet.

 

Miután megmentette az életemet, az adósa lettem. Nem kellett sok idő, míg rájöttünk, hogy ezt fogjuk csinálni. Hónapok leforgása alatt, miénk lett London és mindenki a lábaink előtt hevert.

 

Mi lettünk a rosszak, mi lettünk a BAD.

 

A Liammel lefolytatott balhénk, elő hozott egy eléggé kellemetlen emléket. A kezdeteket. A BAD megalakulását, azt, amikor eldöntöttük, hogy senki nem állhat az utunkba és közénk sem. Erre mit teszek, össze verekedek, az egyik legjobb barátommal. Ő mindig kiállt mellettem, erre ezt érdemli tőlem. Bár egy kis részem, mégis jogosnak érzi ezt az egészet. Nincs joga bele szólni a magán életembe. Ami nem a bandához és annak ügyeihez tartozik az mások számára tabu. Én tisztában vagyok vele, hogy nem változtam meg Lena miatt, semmilyen hatással sem volt a személyiségemre a megjelenése és a jelenléte. Talán annyi történt, hogy amióta boldog vagyok - ami eddig egyáltalán nem volt jelen az életemben - nem vagyok, annyira kegyetlen, mint eddig, de ez rossz dolog lenne? Szerintem nem.

 

Nem igazán értettem Lena reakcióját, épp, hogy felé indultam, megfordult és elviharzott. Egy darabig, csak álltam ott és nem tudtam mihez kezdjek. Ha utána megyek Liam megint rákezd, hogy Ő irányít engem, de ha nem megyek utána, akkor lehet elveszítem. Mi a jobb, ha a banda erősnek és kegyetlennek tart vagy az, hogy a nő, akit szeretek, ne sétáljon ki végleg az életemből? Amikor a lábaim megindultak alattam, tudtam, hogy a tudat alattim döntött helyettem és kényszerítette a testemet mozgásra, úgy hogy gyakorlatilag fogalmam sem volt róla. Jelent nekem valamit és valaki más véleménye miatt, nem hagyom, hogy ez megváltozzon. Nem vagyok befolyásolható ember és ez ismételten be bizonyosodott. A saját fejem után megyek, ez úttal talán a szívem után visznek a lábaim.

 

Amint kiléptem a klub ajtaján, megcsapott a hűvös levegő, de egyáltalán nem a hőmérséklet volt az, ami kijózanító hatással volt rám, szinte azonnal. A látvány térített vissza a valóságba, de nyugodtabb egyáltalán nem lettem. Ha lehet, csak még inkább felajzottam. Lena ott állt a sarkon túl.. egy másik férfival és eléggé bensőséges hangulatban beszélgettek, legalábbis nekem innen úgy jött le. Gondolkodás nélkül mentem feléjük és ragadtam meg a kezét, ezzel arra kényszerítve őt, hogy akarata ellenére kénytelen legyen rám nézni. Dadogott valamit nekem, de én csak a férfit néztem, és ha magamat láttam volna kívülről, biztos, hogy a szemem zöld színét feketének láttam volna. A düh, arra késztetett, hogy lendítsem a kezem és megvédjem azt, ami hozzám tartozik, ez esetben ez a valami vagy sokkal inkább valaki... Lena volt.

- Harry. - halványan érzékeltem, amint a nevemet hajtogatja folytonosan, de nem álltam le. Többször arcon ütöttem a srácot, aki ennek hatására hamar a földre került. Nem igazán fogtam fel az eseményeket, olyan gyorsan történtek. Elborult az agyam, teljes egészében.
- Állj már le. - próbált a kezemnél fogva megállásra késztetni, de csak egyszerűen kirántottam a kezem a fogásából és folytattam, amit elkezdtem.
A következő, amire emlékszem, hogy valaki lefogott és több méter távolságra vitt a sráctól, akinek az arcán folyt le egy vastag sávban a saját vére.
- Harry. - nézett rám Louis és engem kezdett vizslatni.
- Engedj. Megölöm. - nem maradtam nyugton, senki nem úszhatja meg, ha rámegy az én csajomra.
- Dehogy engedlek el, teljesen meghülyültél, Hazz? - Louis úgy beszélt hozzám, mint egy gyerekhez.
- Kicseszettül engedj el, azt mondtam. - üvöltöttem a képébe, de nem hatott rá.

Louis többet nem beszélt hozzám, csak távolabb rángatott Lenától és a sráctól, akinek egyre jobban ömlött az arcán lévő sebeiből a vér. Lena guggolt előtte és beszélt hozzá, kérdezgette. Nem igazán értettem, hogy mit, de nagyon úgy tűnt, hogy törődik vele. Mi a faszért törődik mással, rajtam kívül? Meg kell tudnom, hogy ki ez a pasi. Nem tetszik nekem, ahogy Lenára néz és fordítva sem. Lena túlságosan is törődik vele, ami nem jó jel. Nem engedem, hogy egy ilyen elvegye a barátnőmet. Lehet, hogy nem épp a legjobb módon fejezem ki, de akkor is szeretem őt és nem engedem el.


Louis haza hozott és a lelkemre kötötte, hogy itt maradok, amíg Lena haza nem jön. Mondanom sem kell, hogy vagy egy órán keresztül hablatyolt nekem, minden féle faszságról, bár nem igen figyeltem oda rá. Nem érdekelt a mondandója, csak azt akartam, hogy Lena végre itt legyen velem és az a srác felszívódjon, így vagy úgy, de tűnjön el. Ha kell teszek róla. Lena órák múlva sem volt sehol és a hívásaimra sem válaszolt, pedig több alkalommal is hívtam, de semmi. Még csak vissza sem hív. Komolyan megbasz az ideg. Nem elég, hogy össze verekedtem az egyik legjobb barátommal és talán többé már nem lesz, ugyan olyan a viszony kettőnk között. Most még azon is aggódhatok, hogy valaki lenyúlja a csajomat. Mondhatom baromi jó.

Hangos ajtó csapódásra riadtam fel. Ezek szerint elaludtam. Az ajtó csapódást, hangos léptek zaja váltotta fel, majd megjelent a hang forrása is a nappali ajtajában. Lena állt előttem és nagyon dühösnek nézett ki. Sokáig, csak ott állt és engem nézett. Szinte láttam, amint gondolatban már megfojtott vagy rosszabb. Egy részem megérti, hogy miért dühös, de a másik felem, pedig egyre jobban ideges lesz azért, mert még ő van felháborodva. Liamnek lehet mégis csak igaza volt valamelyest, hogy már nem vagyok a régi. Nem vagyok elég kemény. Régen egy nő ilyen húzása nem jelentett mást, csak egy dolgot, halált. Most meg mit teszek? Semmit, pont ez a probléma. Baszki, tényleg elvette az eszemet.

- Mégis, hogy képzelted ezt az egészet? - kérdezte, de amint válaszoltam volna, már folytatta is. - Az a bajod, hogy nem is gondolkoztál.
- Még te vagy felháborodva? - álltam fel a kanapéról és felé vezettem a lépteimet.
- Hogy mi van? - kérdezett vissza, de nem úgy tűnt, mint aki fél tőlem. Hatalmas hiba.
- Jól hallottad. Szerintem jobban tennéd, ha nem te lennél felháborodva ezen. Nem én vagyok, aki más nőkkel beszélget. - emeltem fel a hangomat egyre jobban.
- Most fenyegetsz, Harry?
- Nem fenyegetlek, csak elmondtam, hogy mi lenne számodra jobb döntés. - az arc kifejezése nem volt a legjobb.
- Ne hozz helyettem döntéseket. - kezdett kiabálni, amin igen csak meglepődtem.
- Fejezd ezt be most. - üvöltöttem az arcába, közvetlen közelről.
- Mi a franc bajod van neked? Liammel is össze verekedtél, most meg össze verted Colet. - ki ez a Cole, hogy ennyire fontos neki?
- Ki ez a Cole gyerek? Van köztetek valami? - kikelve magamból, tettem fel a kérdéseket.
- Te tényleg hülye vagy.
- Elég bátor vagy, hogy így beszélsz velem. - ragadtam meg a kezeit.
- Engedj, Harry. - próbált kiszabadulni, de erő fölényben voltam.
- Elengedlek, ha végre válaszolt. Megcsalsz, Lena? - ha azt válaszolod, hogy igen, kitekerem a nyakadat.
- Harry, basszus, dehogy csallak meg. Mégis hogy jutott egyáltalán ilyen az eszedbe? - kifakadása nagyon meglepett.
- Nem tudom.
- Nem bízol bennem? - kérdezte meg szemrehányóan.
- Benned bízom, csak a férfiakban nem. - vallottam be neki az igazat.
- Persze.
- Szóval ki Ő? - tettem fel ismételten a kérdésemet.
- Csak egy srác otthonról. - válaszolta.
- Egy srác?
- Az exem.

 

19. fejezet!

Lena

Reggel csörömpölésre ébredtem fel, ami a konyhából szűrődött fel, ha jól sejtem. A fejem még most is lüktetett a tegnapi alkohol mennyiség miatt. Köszöntelek másnaposság. Nagy nehezen kikönyörögtem magamat az ágyból és lassított felvételben sétáltam el az ajtómig, majd le a lépcsőn és végül a konyhában kötöttem ki, ezzel befejezve az utamat. Harry a konyha pulton vágott fel valamit, amikor észrevette, hogy az ajtóban állok, rám emelte tekintetét. Érzelem mentes volt, nem tudtam semmilyen érzelmet sem leolvasni a gyönyörű vonásairól. Akaratom ellenére is az éjjeli álmom jutott eszembe, kísértetiesen hasonlított erre a jelenetre. Lassan haladtam befelé és a kávéfőzőhöz siettem.

- Tessék. - tartott felém Harry egy bögrét, amikor a kávét kerestem.

- Ez az enyém? - kérdezem meg, majd csak egy bólintás a válaszom.

- Köszi. - küldök felé egy ártatlan mosolyt, majd a folyadékba kortyolok, ami feléleszti az egész testemet.

- Hogy vagy? - kérdezi meg, míg tovább vágja a paprikát.

- Kissé másnaposan. - ismerem el, míg helyet foglalok a bár széken.

- Nem csodálkozom, eléggé sokat itattok tegnap Sarával. - nem tűnik idegesnek.

- Igen, figyelj bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésem miatt. - tényleg sajnálom.

- Lena semmi baj, én meg egy orbitális bunkó voltam veled, pedig semmi bajom sem volt veled. - meglepődtem, hogy bocsánatot kért, nem igen volt még erre példa.

- Akkor felejtsük el ezt az egészet, oké?

- Persze. - hajolt hozzám közelebb és egy szűzies csókot nyomott az ajkaimra.

- Mit csinálsz ma? - érdeklődve nézek rá.

- Semmit, majd este megyünk a klubba. - mosolyog rám, míg a serpenyőbe szórja az összevágott zöldségeket.

- Buli vagy munka? - jogosan teszem fel a kérdésemet, nála sosem lehet tudni.

- Is-is. - sejtettem, hogy ezt a választ fogom kapni a feltett kérdésemre.

- Valahogy sejtettem. - mosolyogtam rá, míg ő kevergette a reggeli tartalmát.

- Nekem mindig munka a bulizás, ha a saját klubomba megyek. - jegyezte meg, míg tojás öntött a serpenyőbe.

- Nem is szoktál máshova menni, ugye? - kérdezek rá.

- Jó meglátásod van, nem. - vigyorgott rám.

- Igen.  -mosolyogtam rá.

Megreggeliztünk, majd Harryt persze felhívták és el kellett mennie, így ismételten magamra maradtam ebben a hatalmas házban. Úgy döntöttem, hogy úszok egy kicsit, így felvettem egy bikinit és már mentem is a fedett medence felé. Egy fejessel, már a medencében is tudhatom magam. Nem igazán figyeltem, hogy mennyi ideig szórakoztam a vízben. Csak el voltam és semmi mással nem foglalkoztam Éppen a hátamon fekve lazítok, amikor csukott szemeimet kinyitom és szembe találom magam egy zöld szem párral.

- Úr isten. - vizet nyelve kapok levegő után az ijedségtől.

- Ne haragudj nem akartalak megijeszteni. - hajol le elém és segít ki a vízből.

- Csurom vizes leszel Harry. - mutatok a ruhájára, amikor magához ölel.

- Nem igazán érdekel. - suttogja a fülembe.

- Akkor mi érdekel? - kérdezek rá.

- A tested, ebben a parányi anyagban, eléggé izgatja a fantáziámat. - kéjes szavai valóban izgatóak voltak.

- Nem úgy volt, hogy ma be kell menned a klubba? - húzom kicsit az agyát.

- Nem baj, ha kések, én vagyok a főnök. - hajol ajkaimra mondata végén, majd az ölébe kap.

Később kapkodva öltözök fel, mivel a nem baj, ha késünk, mégis csak bajnak bizonyult. Liam folyton hívogatja Harryt, ami engem személy szerint már baromira zavar. Amióta nála lakom folyton azt hallgatom, hogy a telefonja csöng. A csengő hangtól már agy faszt kapok, komolyan. Egyre idegesítőbb a dolog. Harry, csak szitkozódva veszi fel a telefont, miközben egy száll bokszerben a gardróbjába sétál. 

- Mi van már? - hallom bentről a hangját. Nem tűnik boldognak.

- Az van, hogy már rég itt kellene lenned. Mond, hogy úton vagytok. - hallom Liam hangját, bizonyára kihangosította a telefont.

- Akkor úton vagyunk, most jó? - kérdez vissza. 

- Ne szórakozz. - csattan fel Liam, ami nem igazán jellemző rá.

- Ezt a hangnemet sürgősen felejtsd el, ha velem beszélsz. - csattan fel Harry és hallom, ahogy erőteljesen az asztalra helyezi a készüléket.

- Nem beszélnék, így veled, ha rendesen végeznéd a dolgod. Állítólag te vagy a vezető. - ez nagyon nem volt jó válasz Liam.

- Remélem befejezted. - Harry hangja egyre ingerültebb, nem csodálkozom, Liam tényleg átlépett egy határon. Még sosem hallottam őt így beszélni Harryvel, nagyon merész vállalkozás.

- Be. - válaszolt, majd csak a vonal bontását jelző hang maradt a kihangosított telefonban.

Harry dühösen kapkodta magára a ruháit, míg én már teljesen elkészülve vártam rá az ágyán ülve. Az ingét gombolva jött ki a gardróbból és tisztán érzetem, amint végig méri az alakomat. Én sem tettem másként vele, végig futtattam kidolgozott testén a tekintetemet. Minden egyes alkalommal ámulatba tudott ejteni puszta jelenlétével. Egyszerűen tökéletes volt, nekem teljes egészében az. Egy bőr dzsekit vett el a fogasról, majd magára rángatva azt, intett nekem, hogy kövessem. Néztem, amint alakja előttem lépked le a lépcsőn, nem tudva levenni a fenekéről a szemeimet. 

Villám gyorsan pattantunk be a kocsijába és már indította is a motort. A sebesség határ túllépése révén hamar oda is értünk a klubba. Harry elküldött a bár pulthoz, hogy hozzak magunknak valamit inni, míg ő az irodába megy a többiekhez. A pultnál a fiú mosolygott rám, felismert, már tisztában van vele, hogy ki is vagyok. Oda kiabáltam neki, hogy mit szeretnék, majd vártam, hogy vissza jöjjön az italokkal. Szerencsére nem kellett sokat várom és már egy nagy tálcával a kezében közeledett felém. Elvettem tőle, majd a szokásos emeleti helyünkhöz igyekeztem.

- Szia. - köszöntem Sarának egy mosollyal az arcomon.

- Végre, hogy jössz. - mosolyog ő is rám, majd feláll és megölel.

- Siettem, ahogy tudtam. - ülök le mellé a bokszba.

- Kitalálom, Harry feltartott? - nézett rám mindent tudó tekintettel.

- Úgy is lehet mondani. - kacsintottam rá. Ő mindig tud mindent.

Beszélgetésünket a fiúk érkezése zavarta meg. Nem tűntek túl boldognak, főleg Harry nem, aki csak egy szó nélkül ült le mellém és szinte nem is fordított rám figyelmet. Egész este az apám közelgő érkezése volt a téma, mondanom sem kell, hogy nem akartam erről hallani. Harry nem foglalkozott velem azóta, hogy a bárnál elváltunk, ami kezdett egyre jobban idegesíteni. Csak ült mellettem és a többiekkel beszélgetett. Levegőnek nézett. Ennél szarabbul szerintem még semmi sem esett. Pont tőle nem vártam, hogy így fog velem viselkedni. Teljesen közömbös volt. Ha kérdeztem tőle valamit, csak érzelem mentesen válaszolt valami sablonosat, majd folytatta a nem veszek tudomást Lenáról viselkedését. Amikor ezt sikeresen meguntam, megragadtan Sara kezét és a tánc parkettig meg sem álltam vele.

- Szerinted mi baja? - próbáltam átkiabálni a hangos zenét.

- Kinek? - kiabált vissza Sara.

- Harrynek. - eléggé nevetségesen nézhetünk ki kívülről. Két kiabáló idióta.

- Fogalmam sincs, Liam sem az igazi ma este. - ismeri el, hogy valami nagyon nem stimmel.

- Harry konkrétan levegőnek néz. Ha meg még is beszél hozzám, akkor teljesen érzelem mentes. - nem kicsit aggaszt ez a dolog.

- Biztos össze vesztek, ne vedd magadra, majd lenyugszik. - ölel magához Sara, ami most nagyon kell nekem.

Felnézek az emeletre és látom, hogy Harry minket néz a korlátnak támaszkodva. Küldök felé egy mosolyt, mire csak egyszerűen megfordul és elsétál. Nem tudom, hogy mi ez a hirtelen pálfordulás, de kifogom deríteni. Nem viselkedhet így velem, akkor sem ha ideges. Nem én okoztam a bosszúsága tárgyát. Majd meglátjuk kinek fog jobban tetszeni ez a szituáció.

Kicsivel később vissza mentünk az emeletre, de Harry és Liam sehol sem voltak. Sarával mind a ketten kérdőn néztünk a többiekre, akik csak vállat vontak. Tudom, hogy hazudnak, nyilván teljes mértékben tisztában vannak vele, hogy hol vannak. Tíz perc múlva Harry kiabálva jött ki az irodából, Liammel a nyomában, aki tovább beszélt hozzá.

- Nézz magadra. - kapta el Harry csuklóját, így megállásra kényszerítve őt.

- Liam fejezd be. - kiabált az arcába.

- Nem fogom befejezni. Nem vagy önmagad. Teljesen elcsavarta a fejedet és sokkal engedékenyebb vagy, mint eddig. - Liam miközben Harryvel kiabált rám kapta többször is a tekintetét. Egyértelmű volt, hogy rám utalt.

- Hagyd őt ki ebből, ugyan olyan vagyok mint eddig. Semmiben sem változtatott meg. - Harry meglökte Liamet, aki aztán a bal kezét lendítette, eltalálva Harryt, aki az ütéstől hátra tántorodott. 

Az első ütés után, minden olyan gyorsan történt, csak pörögtek az események. Harry arca teljesen elsötétült és neki ugrott Liamnek. Sosem láttam még őt ilyennek, teljesen elvesztette a fejét és csak ütötte Liamet, ahol érte. Sara és én folyamatosan kiabáltunk neki, hogy ezt hagyják abba, de persze egyáltalán nem törődtek vele. Louis volt az első, aki lefogta Harryt. Nem tudom mi lett volna, ha nem választják őket szét. Liam a falnál ült és az arcát fogta. Bizonyára hatalmas fájdalmai lehetnek, hiszen az arca több helyen is fel volt repedve. Nem nézett ki valami jól. Louis folyamatosan próbálta csitítani Harryt, aki azonban egyáltalán nem higgadt le, sőt ha lehet még jobban felhúzta magát, azon, hogy lefogják.

- Lou, baszki engedj már el. - kiabálta Harry Louisnak.

- Ha elengedlek lenyugszol? - kérdezett vissza Louis.

- Le, csak eressz. - egyezett bele Harry, majd Louis tényleg elengedte.

Harry a tekintetemet kereste az este folyamán most először, de én nem voltam hajlandó rá nézni. Most verte össze az egyik legjobb barátját, miattam. Minden az én hibám. Egyszer, csak felbukkanok és beférkőzők az ő világába, mindent szétszedve magam körül. Harry közeledni kezdett felém, de én csak hátráltam, majd lefutottam a lépcsőn meg sem állva a kijáratig. Amint kiértem a klubból, valami megállított a mozgásban vagy inkább valaki.

- Ne haragudj. - néztem fel az illetőre. Na bassza meg, ez nem lehet igaz. Ne itt és ne most.