11. fejezet!

Harry

 

 

Amióta beszálltunk a kocsimba egy szót sem szólt. A lakásom nem volt éppen közel, így egyre kínosabb lett az a bizonyos csend. A feszültség tisztán tapintható volt közöttünk. Éreztem, hogy Lena percről-percre lesz idegesebb és ez rám is átragadt. Csak nézett előre és meg sem rezzent az arca. Kissé talán sokkos állapotban van, amit nem is csodálok. Alig néhány perce rángattam őt ki egy étterem hátsó ajtaján magyarázat nélkül. Lena nem hülye, úgy hogy csak idő kérdése, míg össze nem teszi magának a dolgokat. A kormányt idegességemben, már olyan szinten szorítottam, hogy az ujjaim elfehéredtek. Nem tudtam mit csinálni, hiszen ha nem így vezetem le a felgyülemlett feszültséget, akkor képes lennék neki esni Lenának, amit szerintem egyikünk sem díjazna túlzottan.

 

Még mindig a fejemben vannak Liam szavai. Mikor felhívott és közölte velem, hogy az étterem, ahol éppen vagyunk, tele van Summers embereivel, azt hittem ott menten megölök valakit. Ennyire ideges még szerintem sosem voltam. Hogy az istenbe találnak ezek meg minket mindig? Miért keresik szegény lányt ennyire? Ne mondja nekem azt senki, hogy csak azért ilyen fontos számukra, mert apu pici lánya nincsen otthon és hiányzik neki. Nevetséges feltevés. Biztos, hogy ennél sokkalta súlyosabb oka van, amiért haza akarja paterolni Őt. Már azt sem tudom, mikor volt utoljára, olyan napom, hogy nem kellett Summers embereivel foglalkoznom. Hetek óta a nyomunkban vannak. Mindent megtesznek, annak érdekében, hogy Lena közelébe férkőzzenek, eddig sikertelenül. De ez nem fog bekövetkezni, mert én megvédem őt, ha ez néhány ember halálába kerül vagy akár az enyémbe. Már az sem érdekelne. Ahhoz az állathoz nem fogom vissza engedni, ahhoz már túl fontos lett számomra. Azóta, hogy megláttam, nem tudom őt kiverni a fejemből és fogalmam sincs, hogy miért van ez, de nem is érdekel.

 

 

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már csak azt vettem észre, hogy a házam kocsi felhajtóján állok. A motor már régen nem jár, de  nem vagyok képes elengedni a kormányt. Az ideg nem akarja elhagyni a testemet. Nagy nehezen ráveszem magamat, hogy kiszálljak és várom, hogy Lena tegyen így, de persze meg sem mozdult.

 

- Nem szállsz ki? - nyitom ki az ajtaját.

- Nem. - vágja rá egyszerűen, rám sem nézve.

- Ahogy gondolod. - ragadom meg a biztonsági övét és szó szerint én rángatom ki a kocsiból. A vállamon tartva megyek a bejárati ajtóhoz vele.

- Tegyél már le. - ütögeti a hátamat.

- Nem foglak. - egyáltalán nem hat meg ebben a pillanatban a kiakadása.

 

Nehézségek árán, de végre ki tudom nyitni az ajtót, majd az előszobában lerakom Lenát, aki egy percre sem hagyta abba a hátam ököllel való ütlegelését.

Csak állt előttem és engem nézett.

- Nem mész beljebb? - kérdeztem tőle.

- Nem. - válaszolta nekem és a falhoz hátrált mikor közeledni próbáltam felé.

- Miért ellenkezel velem folyton? - kérdeztem meg tőle és egyre jobban éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa a viselkedése miatt.

- Nem vagy senkim, hogy azt csináljam, amit mondasz. - köpte nekem a szavakat. Itt szállt el végleg az agyam.

- Kicseszettül ne merj velem még egyszer, így beszélni. - kiabáltam rá, mire láttam, hogy összerezzen.

- Ne parancsolgass nekem. - válaszolta.

- Lena mi a picsa bajod van neked? - akadtam ki még jobban, majd elkaptam a csuklóját és magamhoz vontam.

- Neked mi a bajod? Folyton eltűnsz. Napokra, hetekre. Válaszokat meg persze nem kapok semmilyen kérdésemre. - sírta el magát és folyton próbált kiszabadulni a szorításomból.

- Lena ezt nem értheted. Ez csak a te érdekedet szolgálja. - néztem a szemébe, hátha megtudom nyugtatni, de semmit sem értem el vele. Nagyon rosszul esett őt sírni látni, főleg miattam.

- Nem érdekel. Csak ne titkolózz előttem. - kérlelt, de nem adhatom meg neki, amit szeretne.

- Nem fogom elmondani. - válaszoltam egyszerűen.

- Gondoltam. - rántotta ki a kezemből az övét és az egyik vendég szobámba ment, majd nagy zajjal csapta be maga után az ajtót.

 

 

Rengeteget gondolkoztam azon, hogy utána mennyek, de végül úgy gondoltam, hogy hagyom hagy nyugodjon le. Megértem a kiborulását, teljes mértékben. Egyre inkább reménytelenebb és elkerülhetetlenebbnek látszik a dolog és el kéne neki mondanom az igazat magamról. Rólunk, a BAD-ről. De nem megy. Félek a következményektől. Ha meg tudja ki vagyok és, hogy végig hazudtam neki, bele se merek gondolni mi lenne, akkor. Megérdemli, hogy tudja, de én túl önző vagyok, mindig is az voltam és sosem fogok változni. Hozzám tartozik és nem engedem el. Soha.

 

 

Mire végre sikerült lenyugtatnom magam a házban való járkálással, felhívtam Liamet.

- Igen? - hallottam meg Liam hangját a vonal túlsó végén.

- Mi a helyzet? - kérdeztem rá.

- Semmi jó. Néhány embert elfogtunk, de persze a többség elmenekült. Figyeltünk, amikor elmentetek és néhányan követni akartak, őket elintéztük. - osztotta meg velem az információkat.

- Bassza meg. Nem hiszem el. Elegem van ebből a szemét Summersből. - akadtam ki, majd az egyik vázát a nappaliból a falhoz vágtam, ami millió darabra törve terült szét a helység különböző pontjain.

- Harry nyugodj le. Lena, hogy van? - kérdezte meg.

- Még is, hogy lenne? Be van zárkózva a vendég szobámba és zokog. - vallottam be.

- Haver tényleg sajnálom. - hallottam a hangjában az őszinteséget.

- Tudom. Most megyek, ha van valami hívjatok. - kértem, majd bontottam is a vonalat egy eléggé új értelmezésben, ugyan is a telefonom az egyik falnak vágva landolt darabjaiban a földön. Na ennyit arról, hogy hívjanak, ha valami van.

 

Idegességemben mindent, ami a kezembe kerül darabjaira törtem. Majd mikor már nem volt tárgy, amit elhajíthatnák, a kezem falba vágása következett. Amit addig csináltam, míg az egyik erősebb ütésnél, nagy reccsenéssel nyilalló fájdalom terjedt szét a csuklómban. Fasza eltörtem az egyik ujjam, ez már tuti. Gratulálok Harry Styles, remek munkát végeztél. Kurvára nem foglalkozok a nyilalló fájdalommal. Muszáj valamivel bekötnöm a kezemet. Gyorsan kerestem egy fáslit és sínt és kellő képen betekertem. A fájdalom némi képen enyhült, de még mindig ott volt.

 

 

Mikor eléggé magamnak éreztem magam, elmentem megnézni Lenát. A vendégszobából fojtott zokogás hallatszódott ki, még mindig sírt. Mikor benyitottam a szobába, az ablakban ült és maga alá húzta a lábait. Sötét volt a szobában, de így is láttam az arcán lefolyó könnyeket. Amiket nekem köszönhet. Ennyire sebezhetőnek és elveszettnek szerintem még sosem láttam őt és, ami a legjobban fájt, hogy ezt én okoztam. A legrosszabb rém álmaim elevenedtek meg a szemem előtt. A lány, akit nagyon kedvelek, miattam zokog, amit sosem akartam elérni, de könnyű szerrel megtettem, túl könnyen is. mintha mindenkit, csak eltaszítanék magam mellől, akitől csak egy kicsit is jót remélhetek. Különös dolgok ezek. De meg sem lepődök, hiszen nem nagyok jó, sosem voltam az. A nevünk is ezt takarja. BAD vagyis rossz. Rosszak vagyunk. Mi vagyunk a sötétség az éjszakában, ahova a fény nem törhet be, mert felemészti a sötétség. Lenával is pontosan ez fog történni. Ő egy tiszta lélek, ő maga a fény és én pedig a sötétség, aki mindet felemészt. A fényt is beleértve, nem hagyja élni. Száműzi örökre.

 

Közelebb mentem hozzá, hogy megsimogassam az arcát, de mikor hozzá érhettem volna, ő egyszerűen csak elhúzódott tőlem. Egyértelmű volt, hogy nem akarja, hogy megérintsem. Teljesen elszorult a szívem a cselekedetére, de megérdemeltem. Mivel nem akartam, hogy ennél jobban megijedjen, inkább magára hagytam őt. Alig néhány perce sétáltam be a szobájába, de már csuktam be magam mögött. A saját hálómba mentem és az ajtó mentán csúsztam le, amint bezártam magam mögött az ajtómat. Nem csináltam semmit, csak az ajtóban ültem és a gondolataimba mélyedtem. Kavarogtak az érzelmek és a gondolatok a fejemben. Egy lehetséges kiút után kutattam, ami nem volt sehol. Egy megoldás volt csak. Színt vallani, túl késő és túl bonyolult lett minden. Ezt már semmi estre sem lehet kimagyarázni. Túl veszélyes már a helyzet, ahhoz, hogy tovább titkolózzak.

 

Nem bírtak ki, hogy ne nézzem meg este Lenát. Mikor benyitottam az ajtón, már békésen aludt az ágyban. A nap korábbi eseményei már nem ráncolták össze tökéletes arcát. Az ágyra ültem mellé és csak hosszú percekig csodáltam gyönyörű arcát, ami békességet tükrözött. Nem érdemli meg ezt a rengeteg rosszat, amit az élettől eddig kapott. Megsimogattam gyengéden az arcát, amire mozgolódni kezdett. Már azt hittem fel fog ébredni, de végül megnyugodott és ismét egyenletesen szuszogott. A füléhez hajolva azt suttogtam neki. - Megvédlek, ha kell magamtól is. - majd magára hagytam ismét, hiszen nem akartam felébreszteni őt. Miután kijöttem a szobájából, ismét a sajátomba mentem. Alig érte el a fejem a párnámat, máris mély álomba zuhantam.

 

 

 

Másnap reggel eléggé kimerülten ébredtem fel. Nem volt éppen jó éjszakán. Alig aludtam valamit. Két óránként felébredtem és iszonyú nehezen tudtam vissza aludni. De nem volt mit tenni. A munka nem áll meg, így egy kiadós zuhany után, már készen is voltam az indulásra. előtte még írtam Lenának egy üzenetet, amit a szobájába tettem.

 

Lena!

 

Nem leszek itthon. Kérlek maradj itt. Nem leszek el sokáig ígérem. Ne haragudj a tegnap miatt. Ígérem hamarosan minden világos lesz. Csak bízz bennem.

 

Harry xx.

 

Miután kijöttem a szobájából, már el is hagytam a lakást és az épületünk felé vettem az irányt. Nem sokkal később már le is parkoltam. Befele menet túl nagy volt a csönd, ami itt sosem jó jel. Mikor beléptem a központi helységbe, Liam jött elém.

 

- Jó, hogy jössz. Van még pár ember, akit ki kéne hallgatni és gondoltuk megvárunk vele, hátha neked többet mondanak. - kezdett bele Liam.

- Rendben. A többi mivel szolgált?

- Szinte semmivel. Egyikük sem akarja kiadni Danielt. - közölte velem.

- Milyen meglepő. - nevettem fel kínomban.

- Az, mint mindig.

 

Egy rövid megbeszélés után, ami az étteremnél történt dolgokról szólt - egyértelműen Lenát, akarták elkapni - a cellákhoz mentünk, ahol az elkapott öt emberből, már csak hárman voltak, hiszen, aki nem beszél az meghal, hát mondanom sem kell mi történt velük. Három emberből már csak egy maradt hátra, akit kikérdezzek. A másik kettő nem volt éppen segítőkész hangulatban, így mivel a pumpám eléggé magasra húzták mind két alkalommal a kötekedésükkel és ellenszegülésükkel, mind kétszer a kezem előbb cselekedett, mit, hogy az agyam kommunikált volna bármely testrészemmel, így a fegyver mindkétszer elsült és cseppet sem érdekelt.

 

Az utolsó fiú már nem volt éppen reménytelen eset. Lerítt róla, hogy még kezdő és hogy retteg tőlem. A remegés eléggé szembetűnő bizonyíték volt.

 

- Oké, akkor kezdjük, azzal, ha nem szolgálsz semmivel, te is egy golyót kapsz a fejed közepébe. - közöltem vele a nyilvánvalót, amit már kétszer végig nézett.

- Értettem. - szűrte a fogai között a szavakat remegő hanggal.

- Helyes. Talán nem vagy felesleges, mint ezek. - rúgtam bele az előttem fekvő testek egyikébe.

- Oké fiam, akkor kezdjük azzal, hogy remélem tudod ki vagyok és, hogy a türelmem eléggé véges szóval kezdj minél előbb beszélni. - ültem le vele szembe egy székre.

- Tisztában vagyok ki vagy. - válaszolta nekem.

- Remek, akkor gondolom nem kell bemutatkoznom. - villantottam felé egy vészjósló mosolyt.

- Nem sok mindet tudok, mert csak néhány hete építettek be. Azt viszont tudom, hogy Summers egyre idegesebb, amiért nem szállítod le neki a lányát, ezért egyre több emberét küldi ide, hogy helyetted elvégezzék a munkát és téged eltegyenek láb alól. - kezdett bele a mondókájába.

- Na végre, hogy valaki tud beszélni. Folytasd. - nézem a szemébe.

- Én nem akartam és nem is akarok Summers emberei közé tartozni. Ő egy pöcs. - van amint ezek szerint egy véleményen vagyunk.

- Ebben egyet értek. Akkor miért vagy itt? - kérdeztem vissza.

- Muszáj volt, különben megölt volna. - vallotta be.

- Mekkora az irónia mi? Ha nem jössz megölnek, de ha nem adsz nekem információt én is megöllek. Melyik a jobb szerinted? - néztem vele farkas szemet.

- Summersnél bármi jobb.

- Én minden bizonnyal. - nevettem fel kissé.

- Mire vagytok kíváncsiak pontosan? - kérdezett rá.

- Bármire, amit még tudsz. - szólt közbe Louis.

- Augusztus 9. - nyögött ki egy dátumot.

- Mi a fasz? - csattantam fel.

- Ezen a napon fog ide jönni Summers. - közölte velem.

- Az csak egy hét. - állapította meg Niall a hátam mögött.

- Remek meglátás Niall. - fordultam felé.

- De előtte még vár engem vissza, hogy információt szolgáltassak rólad. - nézett rám a fiú.

- Rólam? Ennyire fél tőlem a nagy Daniel Summers. - nevettem fel egy jóízűt.

- Nem mutatja, de én látom rajta, hogy igen csak tart tőled.

- Jól is teszi. - mosolyodtam el.

Egy gondolatom támadt, ami lehet, hogy kockázatos, de ennyit merek kockáztatni.

- Figyelj. - nézetem rá a fiúra.

- David. - közölte velem a nevét.

- Na David, mit szólnál ahhoz, ha nem ölnélek meg, de cserébe átállsz hozzánk és beépített emberként közölsz nekünk némi infót Summersről? - tettem fel a kérdésemet. Remélem elfogadja az ajánlatomat, ugyan is az tisztán látszott rajta, hogy nem fűlik a foga Summershöz.

- Benne vagyok. - hát ez könnyen ment.

- Harry lehet ez nem valami jó ötlet. - szólt közbe Zayn.

- Pofa be. - csattantam rá.

- Oké David, akkor most elengedlek, de tudd, ha átversz minket, levadászlak és az az elmulasztott golyó a szép kis fejecskédben fog landolni. - mosolyogtam rá.

- Értettem. - helyeselt nekem, na ezt már szeretem.

- Vezessétek ki. - fordultam Niall és Louis felé, akik rögtön engedelmeskedtek és egy kendőt David szeme elé kötve vezették őt ki az épületünkből. Mindig így szoktuk hozni és vinni is az embereket, annak érdekében, ha valaki valami csoda folytán élve hagyja el ennek az épületnek a falait, akkor ne tudjon semmilyen információval szolgálni rólunk az ellenséges bandáknak. Legfőképpen ne tudja a címünket kiadni.

 

 

Később a telefonom - amit sikerült megmentenem, amikor földhöz vágtam - csörögni kezdett a zsebemben. Ismeretlen számról kerestek. Nem nagyon foglalkoztatott, hogy ki keres, lehet kellett volna.

- Igen? - szóltam bele.

- Styles. - hallottam meg annak az embernek a hangját, akit legszívesebben puszta kezemmel fojtanék meg.

- Summers.

- Styles, annyi az alkunknak. Azt hitted ilyen hülyének nézhetsz. Tudom, hogy Lena mind végig veled volt és azt is tudom, hogy kavarsz a lányommal. - csattant fel.

- Baszd meg. - nyomtam ki a telefont dühömben.

Olyan szinten kapott el az ideg, hogy csoda, hogy a telefonomat nem basztam földhöz. Rögtön kocsiba ültem és a lakásomig meg sem álltam, nem törődve azzal, hogy nem annyival megyek, amennyi a táblákon van.

 

Mikor beléptem a lakásba Lena a kanapén ült a nappalimban és a levelemet szorongatta a kezében. Eléggé nyugodtnak tűnt, velem ellentétben. Mikor meghallotta, hogy beléptem a nappaliba rám kapta a tekintetét. Mikor nyugtázta, hogy én vagyok megnyugodott és szólásra nyitotta ajkait.

 

- Elmondod?

 

10. fejezet!

Lena

 

 

Reggel felettébb nyugodtan és kipihenten ébredtem, de még is volt valami szokatlan, valami, ami nem mindennapi. Ébredésemet egy mellkas ütemes fel-le mozgása érte el, amit egyáltalán nem tudtam, hova tenni. Mikor már kis híján be pánikoltam, emlék képek kezdtek a szemem elé táncolni. A rém álmaim, amik azóta az este kísértettek, hogy Harryt elküldtem és ő kisétált a szobám ajtaján. A tévképzetek, amik kínoztak engem szüntelen. Az ő alakja, ami minden egyes éjjelen a szobámban volt, de mire elértem volna elillant és itt hagyott engem magányosan. Emlékszem a tegnapi volt a legrosszabb. Mintha az ágyamon ült volna. Éreztem a jelenlétét a szobában, fizikailag. Majd az álom szertefoszlott, felébredtem. Ő itt volt. Láttam a megrémült tekintetét, mikor azt hajtogattam, hogy ne kínozzon tovább, hiszen ő nem valódi. De az volt. Itt volt. Még mindig itt van. Azt hittem már sosem fogom látni, de ő még is megjelent és nem hagyott ismételten magamra. Magam sem tudom, hogy miért, de rengeteget jelentett számomra, hogy velem maradt az éjszaka. Lassan felé fordulva nyitom ki a szememet. Harry még békésen alszik. Olyan gyönyörű még álmában is. Ahogy néztem őt megint hallottam rekedtes hangját, ahogy a szavak elhagyják a száját. Fontos voltam neki és ezt ő nyíltan közölte is velem.

 

- Mióta bámulsz? - egy mély rekedt hang zökkentett vissza a jelenbe.

- Nem bámullak. - még jó, hogy bámultam, csak azzal nem voltam tisztában, hogy mennyi ideig és, hogy ő ezt mennyi ideje követi nyomon.

- De igen. - kacsintott rám, majd ásítása nyomta el szavainak végét.

- Hogy, hogy itt maradtál? - csúszott ki a számon ez az egyszerű mondat.

- Nem volt dolgom. - vágta rá szinte azonnal.

- Szóval, csak azért maradtál, mert nem volt más dolgod? - húztam fel a szemöldököm.

- Igazság szerint, volt még okom a maradásra. - vetette oda nekem.

- Még pedig?

- Te épp elég indok vagy arra, hogy maradjak és mindenféle dolgot csináljak veled. - gondolkodott el.

- Miféle dolgokra célzol? - magam sem tudom, hogy miért, de szándékosan adtam alá a lovat.

- Ha ennyire kíváncsi vagy, akkor szívesen megmutatom neked. - incselkedett velem, csillogó zöld szemei mindent elárultak. Vággyal telve tekintett rám.

 

Egy pillanat alatt fordított maga alá és fedte le telt ajkaival az enyémeket. Szinte rögtön belépésért könyörgött, amit én kérdés nélkül meg is adtam neki. Nem én irányítottam, a testem ösztönösen reagált az övére és ez ellen semmit nem tehettem és még, ha akartam volna se tudtam volna. Miért tagadjam meg azt magamtól, ami teljes mértékben jó neki. Nem is tudnám. Rabja lettem ennek a göndör férfinak és élvezem.

 

Harry telefonjának csörgése szakította félbe a cselekedetünket. Harry először nem foglalkozott vele, de mikor másodjára is megcsörrent a telefonja, én nem bírtam tovább.

 

- Nem akarod felvenni? - kérdeztem tőle.

- Nem. - válaszolta egyszerűen, majd tovább csókolta a kulcscsontomat.

- Fel kéne venned. - jöttek a szavak a számból, de a jelentésükkel már rég nem voltam tisztában.

- Bassza meg. - szitkozódva szállt le rólam, majd a nadrágja zsebébe nyúlva halászta elő a készüléket. - Ne menny sehová.

- Hova mennék? - mondtam, míg ő elhagyta a szobámat.

 

Eléggé sokáig telefonált és kissé hangosan is, így néha elcsíptem a szavait. Nem volt boldog, nagyon nem. Folyton szitkozódott, amiből sejtettem már, hogy valami nincsen rendben és ideges.

- Liam. Bassza meg, nem érted, hogy vele vagyok? - hallottam az egyik mondatát. Rólam beszélt ebben biztos vagyok.

- Oké, megyek. - hallottam a hangját, majd el csendesedett. Bizonyára letette a telefont.

- Csessze meg. - hallottam, amint belerúg oda kint valamibe.

Pár perccel később tért csak vissza a szobámba. Eléggé idegesnek nézett ki még mindig.

- Lena, nekem most el kell mennem. - közölte velem közömbösen.

- Rendben. - válaszoltam.

- Később találkozunk. - lépett közelebb hozzám, majd egy lágy csókot lehetelt az ajkaimra.

- Szia. - köszöntem neki, mikor már az ajtómban állt.

- Szia. - köszönt, majd eltűnt a szemem elől.
 

Kissé csalódott voltam, hogy nem maradt velem, de minden bizonnyal nincsen minden rendben. Ismét ott vagyok, ahonnan elindultam. Ő nem hajlandó elmondani mi történik vele, én meg teljes mértékben tisztában vagyok vele. De egyik felem örül annak, hogy, amit elkezdtünk nem fejeztük be. Egy nagyon kicsi részem. Tudtom jól, ha nem szakítanak félbe, nem lett volna megállás. Valamiért a közelében teljesen elvesztem az eszem és azt sem tudom mit csinálok. Nem tudom irányítani a testemet, ő irányit teljes mértékben. Ellenkeznék? Egyáltalán nem.

 

Mikor kimentem, hogy a napi kávé adagomat magamba töltsem, konstatáltam, hogy Sara nincsen itthon. Lefőztem a kávét, majd töltöttem magamnak egy bögrébe és azzal együtt ültem le a kanapéra. Kellett nekem ez a kis energia. Ha egy nap nem veszem magamhoz az adagomat, akkor teljesen zombi vagyok. Lassan kortyolgattam a meleg folyadékot és Harry járt a fejemben. Ki más? Remélem semmi nagyobb baj nincsen. Apám miatt még mindig tiszta ideg vagyok és még csak az kéne, hogy bántsa Harryt miattam. Ő bizonygatja, hogy megvéd engem, de nincs tisztában az apámmal. A hatalmával, az emberekkel, akik neki dolgoznak, mert, hogy rengeteg volt neki. Korgó gyomrom nem engedte, hogy sokáig ostoroztam magamat, így a hűtőt kinyitva bámultam annak tartalmát, amitől azt vártam, hogy majd enyhít az éhségemen. Bundás kenyeret készítettem magamnak és csak a szokás kedvéért egy csésze teával fogyasztottam el azt. Mindjárt jobban érzetem magamat. A mosogatógépbe tettem az összekoszolt dolgokat és beindítottam azt, mert igen csak tele volt már.

 

A nap további részét a kanapén töltöttem és mindenféle csöpögős filmet néztem. Nem tudom miért, de lekötöttek, így azon kaptam magam, hogy délután fél öt van. Kulcs zörgés ütötte meg a fejemet, majd Sara tűnt fel az ajtóban.

 

- Szia. - köszöntött mosolyogva.

- Szia. Merre jártál? - kérdeztem tőle.

- Mint, ha nem lennél vele tisztában. - forgatta meg a szemeit.

- Mi volt ez? - mutattam feléje.

- Nem tudom miről beszélsz. - mentegetőzött.

- Vigyázz, mert még kiesik a szemed. - vetettem neki oda.

- Kösz, hogy szóltál. - nevette el magát.

- Igazán nincs mit. - tört ki belőlem a nevetés.

Ezt a szem forgatást egyszerűen rühellem, főleg tőle, mert rengetegszer csinálja. Halál idegesítő.

- Egyedül vagy? - kérdez rá.

- Nem bujtatok valakit a szekrényben megkötözve. - kacsintok rá.

- Jaj, de vicces kedvedben vagy ma. - jegyzi meg nekem.

- Meglehet. Egyébként köszönöm.

- Mi is? - teszi fel a kérdését.

- Hogy ide hívtad tegnap este Harryt. - közöltem vele.

- Én ugyan nem. - tette itt nekem az ártatlant.

- Ne nézz hülyének, tisztában vagyok vele, hogy te szóltál neki. - mosolygok rá.

- Hát lebuktam és nincsen mit. Nem bírtam tovább nézni, ahogy szenvedsz. - jól estek a szavai, ő mindig törődött velem.

- Tényleg nagyon köszönöm. - öleltem magamhoz.

- Elhiszem, hogy örülsz, de azért ne fojts meg. - csinált úgy mintha megfojtanám.

- Bocsi. - kuncogtam fel, majd elengedtem őt.

 

Hálás vagyok neki, nagyon is. Ugyan is tisztában vagyok azzal, hogy a rettentő makacsságom okán, biztosan nem hívtam volna fel magamtól. Nem ismertem volna be, hogy nekem szükségem van rá. Képes lettem volna az életemet végig szenvedni, úgy, hogy közben tudtam, hogy nekem csak ő kell. Akkor már késő lett volna. Én és a makacsságom, egyszer esküszöm sírba teszem magam ezzel.

 

- És még mindig nem mondott neked semmit sem? - tette fel nekem Sara a kérdést.

- Nem. - válaszoltam.

- De nem adtad fel, mi?

- Ismersz engem. - nevettem fel.

- Jobban, mint te magadat. - mosolygott rám.

- Meg lehet. A biztonságosabb az lenne, ha nem foglalkoznék ezzel többet, de én szeretek kockáztatni. Előbb vagy utóbb kiszedem belőle. - nézek rá teljesen elszánt tekintettel.

- Amit már amúgy is tudsz. - tette hozzá Sara.

 

 

Este mikor kiléptem egy jó kiadós zuhany után a fürdőből, láttam, hogy egy szál vörös rózsa van az ágyamra téve. Mellette pedig egy boríték, amin az én nevem van. Nem bírtam semmidig sem, azonnal kibontottam. Lena - kíváncsiság 0-1.

 

" Hello szépségem. Látom jókor időzítettem. Csatlakoztam volna hozzád, nem is tudod mennyire. Hmmm... Elkalandoztam. Szóval ma sajnos dolgom van, így nem lehetek veled ma éjjel. Holnap reggel érted megyek és kárpótollak. Hidd el. Remélem tényleg komolyan gondoltad és megbízol bennem. Nem fogod megbánni. Nyugodtan aludj, én majd őrzöm álmodat. Tényleg. xx Harry. " 

 

Mosolyogva tettem vissza az ágyra a levelet, amit Harry hagyott itt nekem. El sem hiszem, hogy ezt tette értem. Persze az egy kérdés, hogy jutott be, de már tényleg meg sem lepődök rajta. Ez is hozzá tartozik. Kerestem egy vázát a rózsában és gyorsan vízbe tettem azt, majd a telefonomért nyúlva sms-t írtam neki.

 

" Köszönöm a rózsát. Ez a kedvencem, bár fogalmam nincs honnan tudtad. Holnap hányra jössz ha szabad tudnom? xx L. "

 

" Vannak kapcsolataim a rózsát illetően. A holnapi nap teljes egészében meglepetés. xx H. "

 

" Nem fair, honnan fogom tudni, hogy mikor keljek? xx L. "

 

" Majd én felkeltelek. xx H. "

 

Tisztán érzetem a szavai pajzán jelentését és szinte magam előtt láttam azt a fél oldalas mosolyt, ami ilyenkor az arcán jelenik meg magával hozva az egyik gödröcskéjét is. Régen a falra másztam az olyan pasiktól, akik ilyen szavakkal illetek engem vagy másokat, de valahogy Harryt ez, csak még vonzóbbá teszi. Ez hozzá tartozott, ez ő maga volt.

 

Sokáig nem voltam képes elaludni, hiszen az agyam kattogott szüntelenül és megállni egy pillanatra sem látszott. Csak Harry és a holnapi tervei jártak a fejemben. Vajon hova akarhat engem vinni, amit én nem tudhatok. Esküszöm direkt kínoz engem ezzel. Persze a sok gondolkozás miatt, megint eljutottam a kiinduló pontig. Harry és a titkai. Amiket nem hajlandó megosztani velem. Aggasztott a dolog, nem is kicsit. Zavaró, hogy ő nem tud velem őszinte lenni, azok után sem, hogy én mindent elmondtam. Remélem egyszer megbízik, majd bennem annyira, hogy elmondja. Bár, ahogy magamat ismerem, elébb fog kicsúszni a számon, mint, hogy ő elmondaná nekem. Az nem feltétlen lenne jó, sőt. Ha megtudná, hogy én végig tisztában voltam vele, hogy ő ki is valójában és mivel is foglalkozik, biztosan sosem bocsájtana meg nekem. A színészi tehetségem sem túl jó vagy inkább egyáltalán nincs is, ezért az is kérdéses, ha elmondja, hogy fogok úgy tenni, mintha semmit sem tudtam volna. Az elmúlt napok kínzó fáradsága a félelmeimmel együtt nyomott el, így elérve az álom világot.

 

 

Reggel a konyhából beszűrődő zajok és illatok keltettek fel. Elfordulva az órámra pillantva láttam, hogy tíz óra van, ami már nem igen tartozik a reggel fogalmába. Egy csörömpölés a konyhából kényszerített arra, hogy most már kinézzek mi is folyik odakint. Sara nem éppen az a konyha tündér, de úgy látszik ma még is kedvet kapott hozzá. Mikor kinyitottam az ajtómat és kiléptem onnan, nem éppen az a kép fogadott, ami a lelki szemeim előtt lebegett. Sara helyett Harry sürgött-forgott a konyhában, ami ha lehet még nagyobb meglepetésben számított a lakásunk konyhájában.

 

- Össze is törsz mindent? - szóltam neki, mire rám kapta a tekintetét.

- Nem éppen. - nézett vissza a kezére, majd tovább vágta a hagymát.

- Akkor mi volt előbb az a csörömpölés? - kérdeztem rá. Ő válasz helyett csak meglengette a kezében tartott kést, ezzel jelezve, hogy a hang forrását ne keressem tovább.

- Remélem szeretek az omlettet. - nézett fel rám ismételten, míg én felültem a pultnál lévő bár székre.

- Persze. - válaszoltam neki és el kell ismernem, hogy otthonosan mozgott a konyhában.

- Tudsz főzni? - szaladt ki a számon a kérdés.

- Feltalálom magam maradjunk annyiban. - válaszolta mosolyra húzva ajkait.

- Isteni illata van. - jegyeztem meg.

- Már is kész. - tájékoztatott a reggeli állapotáról.

 

Tíz perc múlva csakugyan készen lett a reggeli és az asztalhoz ülve tette le elém a tányéromat. Istenien nézett ki és a gyomrom korogva jelezte, hogy igencsak megéheztem már.

 

- Mi van benne? - kérdeztem meg.

- Hagyma, sonka, sajt. - közölte velem a hozzá valókat, én meg úgy gondoltam kicsit megviccelem.

- Sonka? - húztam fel a szemöldökömet.

- Igen. Mi van vele? - tette fel a kérdését.

- Nem eszem húst. - mondtam egyszerűen, majd a reakcióját figyeltem.

- Hát ezt közölhetted volna velem. - vetette oda és láttam az arcán, hogy kissé rosszul érzi magát.

- Csak vicceltem. - mondtam neki, majd egy jó nagy falatot tettem a számba.

- Te és a vicceid. - kacsintott rám.

- Talán nem tetszett? - kérdeztem rá.

- De, imádtam. - gúnyolódott velem.

 

Miután megettük a reggelit, ami hozzá teszem életem egyik legjobb omlettje volt, elpakoltuk a tányérokat. Én gyorsan bementem a szobámba, persze előtte megkérdeztem, hogy a mai naphoz mit is kéne felvennem, ő erre csak sejtelmesen annyit válaszolt, elég ha szép leszel. Na köszi sokat segítettél. Így egy ruha mellett döntöttem, ami remélhetőleg mindenhez megy, attól függetlenül, hogy mit is tervezett.

 

- Mehetünk? - kérdezett rá Harry, mikor kiléptem a szobámból.

- Persze. - válaszoltam, majd el is hagytuk a lakást.

Harry egy eléggé elegáns környékre vitt engem, ahogy ezt a házakból le tudtam szűrni. Igazán közölhette volna, hogy hova visz, mielőtt eljöttünk, akkor valami elegánsabb ruhát veszek fel. Egy étterem előtt parkolta le az autót, majd kiszállva az én felemre sétált és kinyitotta nekem az ajtót.

 

- Köszönöm. - köszöntem meg neki a gesztust.

- Nincs mit. - mosolygott rám.

- Szólhattál volna, hogy egy ilyen elegáns helyre jövünk, akkor felvettem volna valami mást.

- Nem kell, így is gyönyörű vagy. - hajolt a fülemhez és így osztotta meg velem a gondolatait.

Én csak némán és teljesen elpirulva lépkedtem mellette, míg beértünk és egy két személyes asztalhoz vezettek minket.

- Mit hozhatok? - jött oda egy pincér lány és a rendelésünket vette fel, miközben csorgatta a nyálát Harryre. Tipikus szőke cica volt, akit most legszívesebben jól képen csaptam volna. Jó kis reakció. Féltékeny volnék? Igen.

- Egy üveg vörös bort kérnénk, a legjobb fajtát. - közölte vele Harry.

- Már is. - csilingelte a lány.

- Mi az? - nézett rám Harry.

- Semmi. - válaszoltam neki.

- Van valami. látom a szemedben, hogy mérges vagy. - közölte velem, hát tényleg ennyire nyilvánvaló, hogy dühít ez a tyúk?

- A lány kissé érdeklődik irántad. - fordítottam el a fejem a mondatom közben.

- Csak ugyan? Féltékeny vagy Lena? - kérdezte meg. Az. És?

- Nem vagyok. - vágtam rá.

- Persze, hogy nem. - mosolygott magában, amiből tudtam, hogy tisztában van mindennel.

A lány persze szinte rögtön hozta is a borunkat, ami igen csak finom volt. Majd felvette a rendelésünket is. Én egy grillezett lazacot rendeltem, zöld salátával, míg Harry steaket sült burgonyával. Nem sokat kellett várnunk az ételre, aminek örültem is, hiszen az ide vezető út röpke két óra volt, így igen csak megéheztem. Nagyon finom volt az étel is.

 

- Mesélj egy kicsit magadról. - vetette fel az ötletet Harry.

- Mire vagy kíváncsi? - kérdeztem vissza.

- Mindenre. - mondta egyszerűen.

- Hát hol is kezdjem? - gondolkoztam el. - Elég sokat tudsz már, így is az életemről, de a gyermekkorom eleinte nagyon is jó volt. Édesanyám az egyik legjobb nő és anya, akit egy szerek kívánhat magának. Rengeteget jártunk el csak mi ketten és a legjobb barátnők voltunk, majd egyszer csak elment és mindent elveszítettem. Talán tizennégy lehettem, mikor az egyik este láttam, hogy anyám sírva pakolja be a bőröndjébe a ruháit. én megkérdeztem, hogy hova utazunk, de csak vállat volt, majd elment mellettem. Csak az ajtóban értem utol, ahol csak annyit mondott, ne haragudj, majd örökre kisétált az életemből. Apámat azóta a nap óta vetem meg és nem tekintem többé az apámnak. - fejeztem be és éreztem, hogy könnyek szöktek a szemembe a mondandóm alatt.

- Szörnyű lehetett. - nézett rám szomorú szemeivel.

- Az is volt, de ez nem valami vidám történet, inkább te mondj valami. Milyen volt a te gyerek korod? - kérdeztem rá.

- Az nem fontos. - mondta nekem kissé ingerülten. Mi lett vele? 360° fordulatot vett, ez miatt az egy kérdés miatt.

- Szeretném tudni. - kérleltem őt.

- Kicseszettül nem fontos. - csattant rá, mire össze rezzentem. Mi van most? Mi rosszat mondtam, amiért így kifordult magából? Mind ha nem lenne önmaga, vagy pont most mutatja az igazi valóját.

- Jó. - közöltem vele.

- Ne haragudj. - kért bocsánatot. De igen is haragudtam.

- Nem érdekes. - válaszoltam közömbösen, majd folytattam inkább az evést.

Aránylag hamar befejeztük. Éppen fizetett, mikor a telefonja megszólalt.

 

- Igen? - vette fel a telefont.

- Mi van? Ez most nem komoly ugye? Itt? Bassza meg. Kicseszettül elegem van ebből. Kurva életbe. Köszi. - tette le a készüléket, én meg mint egy hülye meredten néztem rá.

- Gyere. -állt fel és felém nyújtotta a kezét.

- Hova? - kérdeztem, mikor már szinte utána futottam, amint az étterem hátsó kijárata felé húzott.

- Hozzám.

 

9. fejezet!

Harry

 

 

- Mi? - kérdeztem vissza, mert mindenre figyeltem, csak a kérdező félre nem, így egyenesen értetődik, hogy nem fogtam fel mit is mondott.

- Lena hol van? - tette fel ismételten az előbbi kérdését Liam, én nem is törődve a válasz adással a korláthoz álltam és a táncoló tömeget kezdtem vizsgálni. Sehol sem volt ő. Sarát kiszúrtam, de Lena nem volt mellette, még csak a közelében sem. Egy percre nem figyelek rá, ő meg felszívódik. Csodálatos. Nem is gondolkozva azon, hogy hova mehetett megindultam lefelé.

- Gyertek velem. - szóltam a többieknek, akik mindenféle kérdés nélkül követtek engem. Sosem kérdőjelezték meg a tetteimet, tudták, hogy mindent úgy teszek, ahogy én azt helyesnek vélem és ez elég nekik.

 

Az utam egyértelműen Sarához vezetett. Megálltam mellette, majd mikor nem figyelt rám, a vállát megkocogtatva hívtam fel magamra a figyelmét.

- Harry, baj van? - tette fel a kérdését, amit inkább nekem kellett volna.

- Nem tudom. Hol van Lena? - tettem fel az én kérdésemet és eléggé sietősre vettem a figurát.

- A mosdóba ment. - közölte velem. Ez rendben is van, de mennyi ideje van ott.

- Mióta van a mosdóban?

- 5-10 perce. - válaszolta nekem.

Nem is válaszolva neki indultam meg a mosdók felé. Sara rögtön követett minket és a mosdóba vetette magát. Nem sokkal később már ki is jött és az arc kifejezése egyáltalán nem volt ínyemre.

- Nincs bent.

 

A válasza mikor eljutott az agyamig, rögtön bekapcsolta a riasztót.

- Liam, ti mennyetek ki és nézzetek körbe.  - alig mondtam ki a szavakat, a mellettünk lévő mellék folyosóról egy alig hallható sikítás hallatszódott, majd meghallottam az ő hangját. Harry. Egyértelműen az én nevemet próbálta üvölteni, majd a hátsó ajtó csapódása hallgattatta el teljesen. Liam, csak bólintott, majd futásnak eredve kivágódtam a hátsó ajtón.

 

A fickó éppen egy furgonba próbálta betuszkolni Lenát, akinek az arcán egyértelműen látszódott a félelem és könnyek folytak le rajta. Mikor meglátott a szemében némi reményt láttam felcsillanni. Ekkor a fickó is felfigyelt rám és szólásra nyitotta a száját.

- Ni csak Styles. Elbuktál. - nevetett fel.

Válaszra se méltatva estem neki, majd amint elengedte Lenát és távolabb került tőlünk, behúztam neki egyet. Majd még egyet és csak ütöttem, mikor valaki a vállamra tette a kezét.

- Vidd el innen. - löktem Liamhez a férfit, mert ha tovább a kezeimben tartottam volna, biztosan a szart is kiverem belőle és nem kéne, hogy Lena az elborult pillanataimban lásson. Már az eddigi tetteim miatt is biztosan halálra van rémülve. Végül is most próbálták meg elrabolni, így ez teljesen érthető. Ezért is nem tehettem még én is rá egy lapáttal. Megígértem neki, hogy megvédem és elbuktam. Kis híján elrabolták, mert figyelmetlen voltam. Ez többet nem fordulhat elő.

- Én most haza viszem Lenát, ti pedig gondoskodjatok róla. - fordultam Liam felé.

- Megvárjunk vele? - tette fel a kérdést.

- Ahogy gondolod. - válaszoltam neki, majd Lenához léptem, aki még mindig reszketett az előbbi sokk hatás miatt. Láttam a szemében a félelmet mikor hozzá értem és egyértelműen össze rezzent.

 

 

Lena a haza felé vezető úton egy szót sem szólt, csak meredten bámult ki az ablakon és tisztán láttam, hogy a könnyei még mindig megállíthatatlanul folynak. nem akartam feleslegesen beszélni hozzá, mert tudtam, hogy úgy se fog most velem beszélni. Szörnyű volt őt, ilyen elveszettnek látni. Mikor leparkoltam a házuk előtt, ő nem szállt ki. Oda mentem az ő felére és segítettem neki kiszállni. Egyedül indult befele, de mikor a lábai meginogtak a karjaimba esett. Felkaptam őt és így mentem fel vele a lakáshoz. Elvettem tőle a kulcsokat és valahogy anélkül sikerült kinyitnom az ajtót, hogy letettem volna őt. Egyenesen a szobájába mentem és az ágyára fektettem. Csak magzat pózba húzta magát és úgy feküdt ott. A hátát kezdtem simogatni, mire talán kissé megnyugodott. Olyan törékenynek látszott ebben a pillanatban.

 

- Nem akarsz egy forró fürdőt? - kérdeztem tőle.

A válaszom csak egy bólintás volt tőle, de legalább kommunikált velem, ha nem is szavakkal, de megtette. Bementem a fürdőjébe és megengedtem a vizet. Vártam egy kicsit, míg elegendőnek nem találtam a víz mennyiségét, majd vissza mentem hozzá. Ő csak felállt, majd egy szó nélkül eltűnt a fürdőben. Nem akartam most zavarni. Nem vagyunk még abban a helyzetben, hogy bemenjek vele. Reméltem, hogy nem csinál bent semmi hülyeséget ebben az állapotában. Fél óra múlva lépett ki a fürdőből és sokkal jobban festett. A szemeiben valami megmagyarázhatatlan ült és tudtam, hogy elkerülhetetlen kérdéseket fog feltenni nekem hamarosan, ami lehet, hogy mindent megfog változtatni. Nem érdekelt, csak vele akartam lenni.

 

- Mi volt ez az egész? - fordult felém.

- Micsoda? - kérdeztem vissza, bár tisztában voltam vele mit is kérdez.

- Ne nézz hülyének Harry. - nézett rám szúrós szemekkel.

- Az a férfi elakart téged rabolni. - mondtam neki a nyilvánvalót.

- Olyat mondj, amit én nem tudok. Semmi nem stimmel körülötted és én tudni akarom, hogy miért nem. - kérlelő tekintete alatt nem tudtam meddig bírom még.

- Nem vagyok egy egyszerű eset, de nem kell félned, nem vagyok rád veszélyes. - nyögtem ki valami szerintem kielégítő választ. Szerintem.

- Megbízol bennem?  - a kérdése teljesen ledöbbentett.

- Persze.

- Én, hogy bízzak meg benned, ha semmit nem mondasz el. Még is mi kell neked ahhoz, hogy megnyílj előttem. Majdnem elraboltak. Ez nem elég neked? - fakadt ki, amit teljesen meg is tudtam érteni.

- Figyelj Lena, legyen annyi elég, hogy nem eshet mellettem bajod. Vigyázni fogok rád. Nem bánthat az apád és senki más sem. Kérlek csak bíz meg bennem. - kérleltem őt.

- Hogy bízzak meg benned, ha azt se tudom ki vagy? - tette fel a költői kérdését.

- Idővel mindent elmondok ígérem, csak egy kicsit tekints el a félelmeidtől. Igen tudom, hogy félsz tőlem.

- Nem félek tőled. - nézett rám értetlenül.

- Dehogy nem. Miért ülsz tőlem ennyire távol, ha nem félsz? - kérdeztem rá.

- Tudod nehezemre esik azután, hogy épp, hogy megmentettél. - közölte velem.

- De megmentettelek, nem?

- Meg, de mi lesz ha legközelebb nem lesz szerencsém és te nem leszel ott? - fakadt ki.

- Kicseszettül nem tudom, hogy mi lesz akkor. - csattantam fel.

- Ne üvöltözz velem. - esett nekem.

- Akkor ne legyél ennyire kibaszott makacs.

- Nem vagyok makacs. - láttam a szemében a megszülető könnyeket.

- Dehogy nem. - tértem vissza a normális hangszínemhez.

- Kérlek menny el. - állt fel és az ajtó felé lépkedett.

- Nem hagylak magadra.

- De, mert nem akarom, hogy itt legyél. - nézett rám könnyes szemeivel.

- Hát jó. - álltam fel, majd becsapva a bejárati ajtót magára hagytam.

 

 

Nem tudom mi volt ez az egész. Egyszerűen nem voltam önmagam. A haza vezető úton folyton csak az ő kétségbe esett arcát láttam, amint annak a fickónak a karjában van. Megmentettem, de ez őt hidegen hagyta. Eltaszított magától az első adandó alkalommal és én hagytam neki. Hogy védjem, így meg. A közelében sem akar tudni. Gyűlöl engem, amit meg is értek. Szörnyeteg vagyok. Még csak nem is tudja, hogy nem vagyok jobb, mint az apja. Világos, hogy addig nem áll velem szóba, míg nem tud rólam mindent, de az egyenesen arányos azzal, hogy soha többet nem akar majd látni.

 

 

A napok teltek, nem is, repültek. Én meg már az idejét sem tudom, mikor beszéltem vele utoljára. Liam néha mondott róla valamit, mikor náluk volt. Rossz volt hallani, hogy Lena mennyire magába fordult azóta az este óta. Nem tudom mit csináljak most. A munka sem megy ügy, ahogy akarom. Minden gondolatomat ő köti le és semmire sem tudok koncentrálni. A fickót kihallgattuk, de ő sem beszélt semmit. Egyértelműen Summers embere volt. Volt. Múlt időben, ugyan is elborult elmémnek köszönhetően holtra vertem, mikor nem közölt semmi hasznosat. A fiúk, csak döbbenten néztek rám. Próbáltak megállítani, de sem ők, sem a kezemben lévő iszonyatos fájdalom sem állíthatott meg abban, hogy az utolsó életet is kiverjem abból a féregből. Egy tiszta gondolatom sincs azóta. Mintha valaki megszállta volna a testemet és nem én irányítanám. Csak, hogy az ördög most én magam voltam. Lena hiánya napról napra jobban kínozott. Elborult agyam, folyton rémképeket és képzelgéseket vetített a szemeim elé. Folyton az ő gyönyörű arcát láttam, amint csalódottan tekint rám. Az őrület határán táncoltam és egy rossz lépés, egy kisebb botlás és elnyel a sötétség. Bánnám? Nem, mert sosem voltam normális.

 

 

- Harry. - fordult felém Liam.

- Hmm? - néztem fel rá.

- Beszélj vele. - csak ennyit mondott.

- Nem tehetem. - hajtottam le a fejem.

- Ha nem beszélsz vele, lassacskán elveszíted. - közölte velem.

- Baszd meg. Szerinted én nem tudom? - fakadtam ki.

- Fejezd ezt be. - csattant fel.

- Kicseszettül ne mond meg mit tegyek. - csattantam fel és elhagytam az épületünket.

 

 

Csak céltalanul autóztam a városban és próbáltam lenyugtatni magamat. Ami mondanom sem kell, nem sikerült. Az agyam egyre inkább kattogott. Lenán járt az eszem. Honnan fogom tudni, hogy mi van vele, ha nem vagyok mellette? Hogyan fogom őt megvédeni? Az apjától, tőlem és talán saját magától is. Biztosan többen vannak már a nyomában és csak idő kérdése mikor bukkant fel az apja. Ugyan is azóta nem vagyok hajlandó felemelni neki a telefont. Nem fog irányítani. Nem akarom elvégezni a feladatomat. Nem vagyok rá képes. Telefonom rezgése zavart meg. Nagy nehezen kihalásztam a zsebemből a készüléket és Lena neve jött velem szembe. Ezt csak képzelem, biztosan.

 

- Lena? - tettem fel a kérdésemet.

- Szia, Sara vagyok. - hallottam a vonal túlsó végéről.

- Minden rendben? - tettem fel reflexből a kérdést.

- Fogjuk rá. Figyelj, gyere ide.

- Miért? Ő akarja? - tettem fel a kérdéseimet.

- Nem, hanem én. Nem bírom nézni, ahogy szenved. Nem akarja beismerni magának, de nagy szüksége van rád. - hallom a válaszát, ami elgondolkoztat.

- Sara, ez szerintem nem jó ötlet.

- Harry, nem légy olyan hülye, mint ő. Éjjelente a te nevedet üvölti álmában. Ez elég indok neked? - ledöbbentettek a szavai.

- Mindjárt ott vagyok. - gondolkozás nélkül hagyják el a szavak a számat.

- Siess. - mondja, majd bontotta a vonalat.

 

 

Ilyen gyorsan sem vezettem még szerintem sosem. Néhány perc múlva az ismerős parkolóban találtam magamat, az ő háza előtt. Felvonszoltam magamat a lépcsőn, majd az ajtója előtt még kissé hezitáltam. Majd erőt véve magamon felemeltem a kezemet és kopogtam.

 

- Gyere be. - nyitott ajtót Sara.

- Ő hol van? - tettem fel a kérdésemet.

- Alszik. - mondta egyszerűen.

- Bemegyek hozzá. - közöltem vele, majd az ajtajához léptem és amilyen halkan csak tudtam bementem rajta.

Békésen aludt az ágyában. Lassan lépkedtem fel, majd leültem az ágya szélére és csak néztem őt. Nem tudom, hogy meddig nézhettem, 5 perc vagy 5 óra. Fogalmam sincs, de nem is érdekelt. Megsimogattam az arcát, majd a hajával tettem ugyan ezt. Nem ébredt fel az érintésemre, aminek örültem. Nem voltam képes szembe nézni vele, még nem. Néha motyogott valamit, de össze függéstelen dolgok hagyták csak el gyönyörű ajkait. Majd egy szót tisztán értettem, a nevemet. Harry. Többször is elhagyta a nevem a száját. Majd egy mondatot kezdett el hajtogatni. Harry, kérlek ne hagyj el. Majd egyszer csak sikítva ült fel az ágyban. Ébren volt. Felém fordulva zokogásban tört ki.

 

- Hagyj békén. - hajtogatta nekem.

- Lena nyugodj meg. - öleltem magamhoz.

- Nem vagy valóságos. Hagyj békén. Ne kínozz. - szavai megrémítettek, azt hitte csak képzelgés vagyok?

- Lena, itt vagyok. Nézz rám. Én vagyok az. - emeltem fel a fejét.

- Harry? - értetlenül tekintett fel rám.

- Itt vagyok. - öleltem még szorosabban magamhoz.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte két ásítás között.

- Itt vagyok, mert itt a helyem. - válaszoltam neki.

- Nem értem. 

- Melletted van a helyem, szükségem van rád. - vallottam be neki.

- Nekem is rád. Kérlek ne hagyj magamra. Ne illanj el, mint minden éjjel. Legyél valóságos. - kérlelt és könnyek áztatták gyönyörű arcát.

- Nem megyek el soha többet. - néztem rá.

- Jó. - hajolt a nyakamba.

- Szükségem van rád. Te vagy a fény a sötétségben, ami én magam vagyok.

 

8. fejezet!

Kilépve a fürdőből első utam a szekrényemhez vezetett, hogy kivegyek belőle valami ruhát estére. Csak álltam ott és nem tudtam, hogy mit is vegyek fel. Úgy éreztem magamat, mint aki bálba készül, de csak a kanapé és egy film várt rám ma este. Sara szokásosan ma sem volt itthon. Liammel tölti szinte minden idejét, ez nem is baj, de kissé hiányzik a barátnőm. Győzködöm magamat, hogy ebben csak ennyi van és nem a kettőjük kapcsolatára vagyok féltékeny. Tudom, hogy ez hazugság, igen is féltékeny vagyok rá, hogy neki ilyen könnyű ez a dolog. Nekem ez nem megy. Ott van Harry, aki érdeklődik irántam, de én mégis megpróbálom őt ellökni magamtól, amit csak idő kérdése, hogy mikor fog megunni és egy másik lányt keresni magának. Azt sem nagyon értem, hogy mit lát bennem. Nem vagyok különleges, sőt még izgalmas sem. Az apám elérte, hogy ne legyen túl nagy önbizalmam. Kívülről mindenki azt hiszi, hogy egy nagyon erős nő vagyok, de a lelkem belül üvölt egy kis gyengédségért.

Merengésemet a telefonom pittyegő hangja szakította meg, ami jelezte számomra, hogy valakitől smsem jött. Felvettem a villogó készüléket és megnyitottam az üzenetet.

" Nagyon dögös az a piros csipke rajtad. Tetszik a magán show,amit nekem adsz, de azért húzd el legközelebb a függönyt, mert csak én láthatlak, hiszen az enyém vagy. xx H. "

Mikor végig olvastam az üzenetet kitágult szemekkel kaptam a fejemet az ablakomhoz, amin a függöny csakugyan nem volt elhúzva. Egyre gyakrabban felejtem el behúzni, amiről ezek szerint sürgősen le kell szoknom. Ki tudja kik bámultak már meg. De egy valaki különösen zavart, Harry. Még a tudtomra is adta, hogy egy szál fehérneműben parádézok előtte. Itt állt az ablakom előtt és lehet, hogy még most is itt áll és engem néz. Ahogy ez a tudat eljutott az agyamhoz, oda siettem az ablakhoz és gyorsan elhúztam a függönyömet. Szinte látom magam előtt azt a kaján vigyort az arcán, ami láttatni engedi a gödröcskéit, amiktől minden alkalommal az ájulás kerülget. Nem tudom, hogy nézhet ki valaki egyszerre kisfiúsan és sármosan, de neki ez is sikerül. Mindnél többet találkozom vele, annál inkább úgy érzem, hogy vonz magához. Van benne valami különleges és meg akarom tudni, hogy mi az.

Miután sikeresen felöltöztem és leküzdöttem a sokkot, amit Harry és a kukkolása okozott egy tál popcornal vágyódtam le a kanapéra és az egyik kedvenc filmemet, a szerelmünk lapjait néztem. Rengetegszer láttam már ezt a filmet, de akkor sem tudom megunni. A gondolataim vissza terelődtek Harryre és arra, hogy gyakorlatilag meztelenül látott engem. Miért volt itt egyáltalán és milyen gyakran csinálja ezt? Temérdek kérdés kavargott bennem, amire nem tudtam választ találni. A válaszokat csak egy embertől kaphatom meg és az nem más mint Harry. 

Mikor vége lett a filmnek, a tálat a mosogatóba tettem és vissza mentem a szobámba. Az ágyra vetettem magamat és az álom szinte rögtön elnyomott a rám nehezülő fáradságtól.

Az éjszaka közepén riadtam fel, hogy mi volt az a hang, ami felébresztett nem tudnám megmondani. A kíváncsiságom erősebbnek bizonyult a félelemnél és az ágyamból kiszállva indultam meg. Kilépve a szobámból a lábaim a lépcső felé vittek, mintha tudnák, hogy merre kell menniük. Kint vihar volt, így a sötét folyosót néha egy egy villám árasztotta el éles fényével, ezzel rám hozva a frászt. Nem hallottam semmit sem, síri csend volt a házban. Egyedül voltam, teljesen egyedül. Remegő kezekkel nyitottam ki a bejárati ajtót és kiléptem a viharos éjszakába. Lábaim a hátsó kertünkbe vezettek. Csak a magány várt rám. Senki sem volt a közelemben és magam sem értettem, hogy akkor mire ébredtem fel. Csak képzeltem volna az egészet? Biztosan, hiszen teljesen világos volt, hogy egyedül vagyok. Ekkor egy éles sikítás törte meg a vihar hangjait. A házunk mögötti kis erdős rész felől jött a hang. Gondolkodás nélkül futásnak eredtem. Mikor elértem az erdő szélét lelassítottam a lépteimet és a hang forrását kerestem. Egy ziháló alakot pillantottam meg. Oda mentem hozzá és lehajoltam hozzá. Egy nő volt, akinek oldala fel volt szakítva. Azt nem tudnám megmondani, hogy egy kés vagy egy pisztoly vagy éppen egy állat okozta-e a sérülését, de egy biztos volt, a nő haldoklott. Mikor lenéztem a kezemre az véres volt. Nem bírtam tovább nézni a nő haldoklását, így felálltam és megfordultam, de ekkor egy alak tornyosult fölém. Ő állt előttem. Nem hittem a szememnek. Egy pisztolyt tartott a kezében. Felém lépett, de én hátrálni kezdtem. Remegő ajkaim csak ennyit tudtak kinyögni. - Te voltál? A válasz sokáig váratott magára. 
- Egy valami érts meg, nem vagyok jó. - hangzottak a végzetes szavak Harry gyönyörű ajkai közül.

Zihálva ébredtem fel reggel és csurom víz voltam. Az álom annyira valóságos volt. Nem tudom, hogy mi volt ez, de teljesen a hatalmába kerített. Nem akartam rá vissza emlékezni, de a képek maguktól záporoztak és nem tudtam ellenük mit tenni. Egy mondta víz hangzott a fejemben. Az Ő mondata. "Egy valamit érts meg, nem vagyok jó." Nem tudtam kiverni a fejemből. Ahogy az álomban elhagyták a szavak a száját, semmiféle megbánást nem láttam benne, inkább mintha direkt akart volna eltaszítani magától. Ami sikerül is neki. Nem tudom, hogy fogok tudni a szemébe nézni, úgy, hogy ne emlékezzek az álomra. Tudom, hogy ez hülyeség, hiszen csak egy rém álom volt, de akkor is rettentő nagy hatással volt rám. Figylemeztetett, hogy legyek óvatosabb vele.

Sara késő délután érkezett haza. Nem festett valami jól. Kissé másnaposnak nézett ki, ezt az első mondata be is igazolta.

- Nem halkítanád le a tv-t, szét megy a fejem. - jelentette ki, mire nekem egy mosoly húzódott az ajkaimra.

- Nehéz volt az éjszaka? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra.

- Kicsit becsiptűnk. - ült le mellém a kanapéra és a lábait maga alá húzta.

- Azt látom. - mosolyognom kellett rajta.

- Ne nevess ki. - húzta el a száját sértetséget színlelve.

- Én nem nevettem. - válaszoltam neki.

- Volt valami érdekes míg nem voltam itthon? - kérdezett rá Sara.

- Nem éppen. Várj, de. Harry tegnap este kukkolt engem és ennek hangot is adott. Nézd. - dugtam az orra alá a telefonomat. ő kivette a készüléket a kezemből és olvasni kezdte annak tartalmát.

- Jézus. Most komolyan az ablakodban állt és téged nézett? - tette fel a költői kérdését.

- Minden bizonnyal. Teljesen örült. - nevettem el magamat.

- Teljes mértékben. Ezek után ne felejtsd el elhúzni a függönyödet. - nevetett fel ő is.

- Nem fogom.

- Megyek lezuhanyozok. - állt fel Sara.

- Mennyél. - vetettem neki, oda mikor már majd nem a szobájában volt.

Nekem ismételten az álmom jutott eszembe, bár ezúttal én kezdtem el gondolkozni rajta. Vajon elmondjam- e Sarának? Ő biztosan tudna rá mondani nekem valami megoldást. Fél óra múlva Sara kijött a szobájából és a hűtőben kezdett turkálni. Kivett onnan egy doboz kínai kaját és a mikróba tette azt. Pár perccel később ismét mellettem ült.

- Ugye nem baj, ha ezt megeszem? - kérdezett rá.

- Nem, direkt kettőt rendeltem. - válaszoltam neki.

- Isten nő vagy. - köszönte meg nekem.

- Tisztában vagyok vele.

Nem tudtam, hogy hozzam fel neki az álmomat. Mikor befejezte, kidobta a dobozt a kukába, majd már ment volna is a szobájába, ha nem állítom meg.

- Sara? - mondtam ki a nevét.

- Igen?

- Megint álmodtam. - nyögtem ki nemes egyszerűséggel.

- Azt hittem, már vége van a rém álmaidnak. - nyögött fel és vissza indult.

- Én is, de ez ezúttal más volt. - kezdtem bele.

- Miben más?

- Mindenben. - válaszoltam neki, majd az egész álmomat elmeséltem neki.

- Egy valami érts meg, nem vagyok jó. Mi a frászt akar ez jelenteni? - kérdezte meg Sara.

- Fogalmam sincsen, de rossz előérzetem van. Szerinted hagyjam egyiben ezt az Harry dolgot?

- Mi? Dehogy is. Ez csak egy álom Lena. Semmi köze a valósághoz. Harry nem rossz ember és sosem tenne ilyesmit. - válaszolta nekem.

- Tévedsz. Mivel banda vezér, nem kétséges, hogy minden napos számára az ember ölés.

- Lena, hagyd ezt abba, most. Tudom, hogy értettem. Szerinted én egy percet is töltenék Liammel, ha egy kicsit is olyan lenne mint az apám? - tette fel a kérdését és tudtam, hogy igaza van. Nála jobban senki sem ismer.

- Igazad van, ne haragudj, de kissé zaklatott vagyok az álom miatt. - vallottam be neki.

- Látom rajtad, hogy nagyon zavar, de az nem a valóság és csak egy álom miatt ne tagadd meg a boldogságot magadtól, nem ha te nem is vagy vele tisztában, én látom, hogy milyen vagy mikor Harry itt van, vagy csak egyszerűen róla beszélsz. Ő a boldogságod, amit nem szabad elengednek. - fejezte be a szónoklatát.

- Igazad van, így érzek, csak félek, hogy megajándékozom magamat egy perc boldogsággal és körülöttem minden összeomlik. - vallottam be a félelmeimet.

- Ne félj ilyenektől, mert akkor sosem leszel boldog.

- Tudom és köszönöm. - öleltem magamhoz.

- Igazán nincs mit, hiszen te vagy a legjobb barátnőm. Még valami ne haragudj, hogy keveset vagyok itthon, de úgy érzem bele szerettem Liambe. - vallotta be az érzéseit nekem.

- Semmi baj, örülök neki, hogy boldog vagy. - mondtam neki és tényleg így is gondoltam. Nem is tudom, hogy miért voltam rá féltékeny, hiszen a legjobb barátnőm.

- Ennek örülök, de ha nem baj lefekszem, mert még mindig szét megy a fejem. - mosolyodott el.

- Mennyél. - löktem meg a szobája felé, majd én is bementem a sajátomba.

Mikor már az ágyamban feküdtem és majdnem álomba is merültem a telefon megint üzenetet jelzett számomra. Már nem is gondolkozok rajta ki lehet az. Biztosan Harry.

"Jó éjszakát szépségem. Kár, hogy ma nem láthattalak, de ami késik nem múlik. Gondolj rám az ágyban. xx H. "

Muszáj volt neki vissza írnom.

" Neked is jó éjszakát. Ne hiányolj ennyire. Kire másra tudnék gondolni, ha nem hagysz aludni. xx L."

Küldtem el neki az üzenetemet, majd magával ragadott az álom világ, ami most nyugodt volt.

Reggel felettébb jó kedvűen ébredtem. ez lehet annak tudható be, hogy nem volt az éjszaka rém álmom. Örültem az ilyen éjszakáknak, mert nagyon ritkán van benne mostanában részem. Bevetettem magam a fürdőbe és vettem egy gyors zuhanyt, majd a konyhába mentem valami reggeli féleség miatt. Egy rántotta mellett döntöttem. Csináltam annyit, hogy Sarának is jusson, aki végszóra meg is jelent az ajtajában.

- De jó illatok vannak. - mondta, majd az asztalhoz is ült.

- Köszi. - mondtam miközben egy tányér tojást tettem le elé. Ő szó nélkül neki látott.

Én is leültem vele szemben és enni kezdtem a tojás rántottámat. Nem igazán beszéltünk, mert mind a ketten el voltunk foglalva az evéssel. Mikor befejeztük, betettem a tányérokat a mosogatóba és két bögre kávéval mentem vissza az asztalhoz.

- Ez kávé jellegű? - kérdezett rá Sara. Én csak bólintottam, majd átadtam neki a bögréjét.

Szótlanul ittuk, a meleg folyadékot, ami energiával látja el a testünket a nap további részére.

Sara eltűnt a szobájában a nap hátralévő részében, én úgy döntöttem, hogy a kanapén töltöm a napomat. Egyszer csak kopogtak, ezért szitkozódva ugyan, de kinyitottam az ajtót.

- Szia. - köszönt az előttem álló Liam.

- Szia. - köszöntem neki vissza.

- Sara? - kérdezett rá.

- A szobájában van, menny nyugodtan. - nyitottam szélesebbre az ajtót.

- Köszi. - ment el mellettem, majd eltűnt Sara szobájának ajtaja mögött.

Megmosolyogtatott, hogy ezek ketten egy fél napot sem bírnak ki egymás nélkül. Remélem egyszer nekem is lesz valakim, akivel ilyen lesz a kapcsolatom. Nagyon remélem, hogy ez a valaki Harry lesz.

A szobámból hallottam a telefonom csengő hangját. Bementem érte és megnéztem a kijelzőn, hogy ki keres. Az apám volt. Nem tudom, hogy mi vitt rá, de elfogadtam a hívást.

- Lena? - kérdezett rá és hallottam a hangjában a meglepetséget, amit meg is értek, hiszen sosem szoktam neki felvenni a telefont.

- Engem hívtál, még is ki lenne?

- Fejezd be ezt a stílust, ha velem beszélsz. - csattant fel, amin már meg sem lepődtem.

- Mit akarsz? - kérdeztem meg, mivel tudom, hogy csak akkor hív, ha van valami, amit el akar érni.

- Azt, hogy most azonnal gyere haza. - üvöltötte a telefonba.

- Az nem fog megtörténni. - köptem neki oda.

- Jobban tennéd, ha azt mondanád, amit mondok. - mondta még indig megemelkedett hangján.

- Miért, ha nem teszem mi lesz?

- Elmegyek érted Lena, ha ezt nem fejezed be. Gyere haza, most! - kötötte ki.

- Nem. - ezúttal én csattantam fel.

- Ha nem jössz, akkor a kis barátnődnek baja fog esni. - mondta nekem és nem hittem a fülemnek.

- Mit mondtál? - kérdeztem vissza.

- Jól hallottad. Rajtad áll a döntés. A helyedben sietnék. - közölte velem, majd lenyomta.

Nem hiszem el, hogy Sarával fenyegetett meg. Csak az a probléma, hogy tisztában vagyok vele, hogy ezúttal komolyan is beszélt. Most mit tegyek? Nem akarok vissza menni hozzá, de Sarát sem sodorhatom bajba. Zokogva estem a földre és a hajamat téptem idegességemben. Ez az állat, aki az apám, képes lesz ide jönni és bántani őt. Nem engedhetem, hogy ezt tegye. Haza kell mennem. De abba én halok bele. Ki kell találnom valamit. Mielőtt fel fogtam mit is teszek, az időközben eldobott telefonomért nyúltam és tárcsáztam az első embert, aki ebben az esetben eszembe jutott.

- Szia. - köszönt a telefonba.

- Szia. Harry át tudnál jönni? - kérdeztem teljesen kétségbe esett hangon.

- Mi a baj Lena? - kérdezett vissza.

- Semmi, csak kérlek gyere. - nyögtem a szavakat és éreztem, hogy a könnyek megint végig folynak az arcomon.

- Indulok. - mondta, majd kinyomta a telefont.

Mikor el telt pár perc már bántam, hogy felhívtam Harryt, de egyszerűen szükségem van rá. Bár nem tudom, hogy mit fogok neki mondani. Elmondjam neki az egészet? Tudom, hogy a válasz az, hogy igen, hiszen máskülönben nem értene meg engem. Lehet, hogy ezzel mindent elrontok, de nem érdekel. A gondolataimat az ajtón való kopogás zavarta meg. Oda sétáltam és mély levegőt vége kinyitottam azt. Harry zilált alakja köszöntött.

- Gyere be. - nyitottam szélesebbre az ajtót és vártam, hogy belépjen a lakásba.

A szobámba mentünk és az ágyra ültünk. ő csak kérdőn tekintett rám és biztosan azt várta, hogy bele kezdjek, de egyszerűen nem tudtam szólásra bírni magam.

- Lena. - szólalt meg, én nem bírtam rá nézni, így az állam alá nyúlva kényszerített rá, mikor már éreztem, hogy a zokogás úrrá lesz, megint a testemen. - Mi a baj?

Ennyi volt. A mellkasára dőltem és csak sírtam. Ő átölelte a derekamat és a hátamat megnyugtatóan simogatta. Csak összefüggéstelen dolgokat motyogtam neki. Minden bizonnyal azt hitte, hogy megörültem. Kis idő múlva a jelenléte és az érintése miatt képes voltam lenyugodni, annyira, hogy már értelmesen is beszélni tudjak vele.

- Megrémisztesz. - mondta nekem és tudtam, hogy itt az idő, hogy elmondjak neki, mindent.

- Valamit el kell mondanom. Nem csak Lena Summers vagyok. Az apám Daniel Summers Anglia maffia vezére. - kezdtem bele.

- Folytasd. - mondta nyugodt hangon.

- Elmenekültem előle. Szörnyű volt a gyerek korom. Hat évesen láttam az apámat először gyilkolni. érted csak hat éves voltam, egy gyerek. Anyám elhagyott engem és ott hagyott vele. Rengeteg halált láttam és jó pár verésben is részem volt. - láttam amint az utolsó szavaimra megfeszülnek az izmai és ökölbe szorul a keze.

- Egy éve hagytam el őt, azóta is hívogat és üzen, hogy mennyek haza. eddig nem is foglalkoztam vele, de ma át ment egy határon. - vallottam be neki.

- Hogy érted? - eléggé feszülten kérdezte.

- Megfenyegetett, ha nem egyek haza most, akkor eljön értem és Sarának baja fog esni miattam. - az utolsó szavaimat már sírva mondtam.

Harry pár percig emésztette a hallottakat, majd megszólalt.

- Lena ne félj, nem hagyom, hogy elvigyen és senkinek nem fog baja esni. -biztatót engem a szavaival és én hittem neki.

- Azt sem akarom, hogy téged bántson. - ismertem el.

- Engem ne félts. - válaszolta.

- De. - kezdtem volna, de félbe szakított.

- Nincs de, nyugodj meg kérlek. Nem hagyom, hogy bajotok essen, ebben biztosíthatlak. Bízol bennem? - kérdezett rá.

- Bízom benned. - a válasz zsigerből jött. Bíztam benne feltétel nélkül.

- Gyere ide. - húzott magához, majd lefektetett az ágyra és a mellkasára vont.

Ütemes légzése teljesen lenyugtatott, majd ennek a csodálatos férfinak a mellkasán ragadott magával az álom világ.

Reggel mikor felébredtem még halványan rémlett a tegnap este. Harry és a beszélgetésünk. Harry? Hol lehet, hiszen azt egyértelműen érzem, hogy nincsen mellettem. Nagy nehezen kinyitottam a szememet, mert a nap sugaraitól fájtak a szemeim. Mikor pár perc múlva teljesen hozzá szokott a szemem a fényhez, rendesen körbe néztem a szobában és nyugtáztam, hogy Harry tényleg nincs itt. A telefonom kijelzője villogott. Elvettem és láttam, hogy két órája kaptam egy üzenetet, tőle.

" Jó reggelt szépségem. Ne haragudj, hogy most nem vagyok melletted, de el kellett intéznek néhány dolgot. remélem jobban vagy. Később elmegyek hozzád és elviszlek szórakozni. Nincs ellenvetés. xx H."

Annyira jól estek a szavai. Látni, hogy igazán törődik velem, felemelő érzés volt. Gyorsan vissza írtam neki.

" Jobban vagyok. Nem is mernék ellenkezni.Várlak. xx L. "

Magam is meglepődtem az üzeneten és a mögötte rejlő tartalmon. Tényleg azt akarom, hogy itt legyen mellettem. Hiányzik. Örültem, hogy próbálja elvonni a figyelmem az apámról, de nem volt könnyű másra gondolnom. Őt is féltettem, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ő is ugyan azzal foglalkozik, amivel az apám. Nem akarom, hogy baja essen. Ismerem az apámat és nem kegyelmez senkinek sem. Még talán nekem sem.

Sara jött be a szobámba.

- Harry mikor jött fel? - tette fel a kérdését.

- Este. - válaszoltam egyszerűen.

- Miért? - kérdezte.

- Mert hívtam. 

- Te hívtad? - húzta fel a szemöldökét.

- Igen. Mi olyan meglepő ebben?

- Semmi. - kuncogott fel.

- Este van valami terv? - kérdeztem meg, mert gondoltam eljöhetnének ők is.

- Semmi. Nekem van valami? - kérdezett vissza.

- Ami azt illeti, van. Megyünk valahova Harryvel, gondoltam jöhetnétek velünk.

- Ez jól hangzik. Megkérdezem Liamet, de úgy is az van amit én akarok. - nevetett fel.

- Szemernyi kétségem sincsen felől. - nevettem fel én is, hiszen nagyon jól ismertem őt.

- Oké megyek is. - kacsintott rám, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Hamar eljött az este, köszönhetően Harrynek, aki szórakoztatott engem az smseivel, amik öt percenként érkeztek. Nem bántam, mert nagyon jól elvoltunk és ezúttal nem volt olyan sok provokatív hangvételű üzenete. Bár azokat is nagyon szerettem, mert az hozzá tartozott a személyiségéhez. Elmentem zuhanyozni, majd mikor ezzel készen voltam az ágyra kikészített ruhámat magamra kaptam. Egy fehér testhez simuló mini ruha mellett döntöttem, ami kiemelte az alakomat. Magamra kaptam a magassarkúmat és a boríték táskámat, majd kiléptem a szobámból és szembe találtam magam egy nagyon csinos kis vörös hajú lánnyal.

- De szép vagy. - mondta nekem Sara.

- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz. - mutattam végig rajta.

- Köszi. - mosolygott, majd az kopogásra egyszerre kaptuk fel a fejünket.

Sara ment ajtót nyitni, én meg követtem őt. Kiléptünk a lakásból és Harryéket néztük, akik minket mértek fel tetőtől talpig és vélhetőleg tetszett nekik a látvány.

Beültünk Harry kocsijába és meg sem álltunk a Roarig. Valahogy sejtettem, hogy ide jövünk. Egyből az emeleti magán részhez mentünk és a fiúk rendeltek italokat. Hírtelen még három fiú jelent meg mellettünk.

- Sziasztok. - köszöntek nekünk.

- Hello. - köszönt Harry. - Srácok ők itt Lena és Sara. - mutatott be minket.

- Sziasztok. - köszöntek egyszerre.

- Ők, pedig Niall, Louis és Zayn. - mutatott egyenként rájuk, mikor a nevüket mondta.

- Oké most már mindenki ismer mindenkit. Szóval leülhetünk. - szólalt meg, azt hiszem Niall.

- Persze. - mondtam, majd beljebb csúsztam, hogy elférjenek. Sara is hasonló képpen tett.

Jól éreztem magam, Harry barátai vagy banda társai - inkább az utóbbi - nagyon jó fejek voltak. Jól szórakoztam rajtuk. Látszott, hogy mind az öten tényleg igazi jó barátok. Talán már a banda megalakulása előtt is barátok voltak. Sara a tánc parkettre rángatott és mivel nekem is volt kedvem, így egyből bele mentem. A fiúk ezúttal nem jöttek utánunk, de éreztem a tekintetét magamon, ahogy fentről figyel engem és bármennyire is meglepő, de egyáltalán nem zavart. Tudom, hogy birtokló, ezt ennyi idő alatt már leszűrtem, de még is biztonságban éreztem magam mellette.

- Ki megyek a mosdóba. - súgtam Sara fülébe, majd mikor bólintott el is indultam a mosdó felé.

Mikor végeztem kifele jövet valaki elkapta a karomat és a számat befogva az egyik oldal folyosóra húzott. Elsőre azt hittem Sara vagy Harry az, de mikor egy reszelős mély férfi hang azt mondta, hogy kussoljak,már tudtam, hogy mekkorát tévedtem. Nem tudtam mit akar, de éreztem, ahogy a félelem átjárja az egész tetemet. Nem tudtam kiabálni, hiszen befogta a számat a hatalmas kezével. A folyosón senki sem járt és látni sem láthatott minket senki, mert sötété volt. Ez az én formám. A kezemet fájdalmasan szorította hátra, amitől egy nyögés hagyta el a befogott számat. Rettenetesen fájt. Az agyam rögtön valami kibúvót keresett, de csalódottan kellett nyugtáznom, hogy semmi esélyem sincsen a férfi ellen. Nem láttam őt, mert sötét is volt, meg mert a hátam mögött tornyosult fölém, de azt határozottan éreztem a fogásán, hogy nagy darab férfi. A hangjából ítélve középkorú lehet.

- Most velem jössz gyönyörű. - suttogta a fülem be, amitől a hideg is kirázott , de egyáltalán nem jó értelemben. Undorodtam ettől az embertől. Mikor a hátsó kijárathoz értünk, szüksége volt mindkét kezéhez, ahhoz, hogy kijussunk, így egy pillanatra elengedett, de túl gyors volt, így csak egy gyors próbálkozásra volt időm. Ami lehet, hogy felesleges, de meg kell próbálnom.

- Harry. - üvöltöttem, majd bezárult mögöttem az ajtó és elnyelt a sötétség.