Y. - 12. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Idegesen forgolódtam az ágyamban, míg azon tanakodtam, hogy jól döntöttem-e? Hogy a reakcióm igazságos volt-e Harryvel szemben? De minél többet mozogtam egyik oldalamról a másikra, annál biztosabb voltam benne, hogy megérdemelt minden hangos szót és kinyilatkoztatást tőlem. Nem teheti kénye-kedvére azt, amit csak akar. A tetteinknek következményei vannak, ahogy az övéinek is, ez alól ő sem kivétel. Sajnos a személyiségén nem fogok tudni változtatni, az élet tette ilyenné, az az élet, amit kénytelen volt élni, akkor is, ha kezdetben úgy gondolta, hogy ő választotta magának. De szerintem ez nincs így, a családi befolyás rettentő nagy úr az ember életében, ezt a saját bőrömön tanultam meg nem is egy alkalommal. Harrynek sem volt semmi lehetősége, az apja nyomdokaiba kellett volna lépni-e, akkor is, ha őt saját magát nem érdekelte volna ez a világ. Rá lett volna kényszerítve a családi hagyomány, ahogy rám is. Sokszor vissza gondolok apám és anyám utolsó, de egyben legfájóbb beszélgetésére. Akkoriban nem értettem, hisz alig voltam nyolc éves, de mára megvilágosodtam és ezért is rettegek annyira az életem jelen alakulásától. Nem akarok olyan lenni, mint ő. Nem akarom ugyan azokat a hibákat elkövetni, mert az a példa, amit ő képvisel, nem jó.

***

- Meddig várjak még? Mond meg, hogy meddig? - fülsiketítő volt a hangja, ahogy anyám arcába kiabált. Nem értettem miért veszekednek, hisz mindig kedvesen beszéltek, ha velem voltak.

- Elmondtam neked világosan Daniel, hogy nem fogok még egy gyereket ebbe bele szülni. - anyám hirtelen tett gesztusai azt jelezték számomra, hogy ideges.

- Nem érdekelnek a te aggályaid, mondtam, hogy nekem kell egy fiú gyermek, aki tovább viszi mind ezt. - mutatott körbe. - Vagy azt szeretnéd, hogy Helena vigye tovább Anglia ügyeit?

- Meg ne próbáld ebbe bele kényszeríteni őt. - ütötte meg a mellkasát és tisztán láttam az ajtó kicsi résén is, hogy a könnyek végig folynak gyönyörű arcán.

- Van választása.

- Milyen választásról beszélsz? Vagy gyilkos lesz vagy egy gyilkos felesége? Ezek a nagy választások neked? - sosem láttam még anyát ennyire kétségbe esettnek.

- Tudod, hogy biztonságban akarom tartani a lányunkat, de ehhez az kell, hogy egy közülünk való vegye el. - mostanra semmit sem értettem. Mit jelent az, hogy közülünk való?

- Az ki van zárva. Nem fogja azt az életet élni, amit én. Nem lesz egy maffiózó felesége. - szinte felsikoltottam, amikor apám keze csattant anyám arcán, de befogtam a számat. Nem akartam még nagyobb bajt keverni, mint ami volt.

- Mondtam már neked, hogy ne mondj nekem ellent. Mikor fogod végre megtanulni, hogy én vagyok a főnök?

***

Az akaratlan emlék hidegrázásra késztetett. Sajnos tisztában voltam vele, hogy kísértetiesen hasonlít a mostani helyzetem, ahhoz, amiből anyám lelépett. Viszont egy valami teljesen más volt, hogy ők nem önszántukból voltak egy pár, hanem azért mert én jöttem. Kezdetben szerették egymást, de amikor becsúsztam muszáj volt együtt maradniuk és mint utóbb kiderült egyáltalán nem illettek össze, nem voltak igazán szerelmesek egymásba. Így az idő múlásával az a kicsi érzelem is teljesen eltűnt és kihűlt. Én nem akartam arra a sorsra jutni, mint ők ketten. Nem akartam, hogy a kapcsolatom semmisé váljon, hogy egy olyan dolognak vége szakadjon, ami mindennél fontosabb jelen pillanatban számomra. Igen, haragudtam Harryre, nem is kicsit, de belül tudtam, hogy ez előbb utóbb változni fog. De nem fogom megkönnyíteni az életét, harcolnia kell értem. Harcolnia, amit az apám nem tett meg az anyámért.

***

- Lena. - éreztem, ahogy egy kéz rázza a vállamat, de nem voltam hajlandó felébredni. - Lena.

- Mi az? - nyitottam ki a szememet, hogy rá lássak Eleanor rendezett alakjára.

- A fiúk egész reggel az Y.-ról beszélnek, kicsit be pánikoltunk, hogy találnak valamit rólunk. - szinte felugrottam az ágyban, ahogy elhagyták a szavak a száját.

- Az nem jó, az nagyon nem jó.

- Nekem mondod. Le kéne jönnöd, hogy valamit csinálj. - lépett távolabb.

- Mit csináljak? - kérdeztem vissza, míg felkeltem az ágyból.

- Nem tudom, találj ki valamit, mint általában. - vont vállat, nekem meg már járt is az agyam.

- Oké.

Gyorsan magamra kaptam a köntösömet és már siettünk is végig a folyosón, majd le a lépcsőn, a konyhába, ahol mindenki tömörült. Már messziről hallottam, hogy miről beszélnek. Hogy mitől féltünk annyira azt nem tudtam volna megmondani. Sajnos náluk soha nem lehetett előre megmondani a kialakult reakciót, így eléggé tartottunk attól, hogy kiderül a kilétünk. Ahogy beléptem a konyhába mindenki rám figyelt, de különösen Harry, aki tetőtől-talpig végigmért, majd a művelet után megnyalta alsó ajkát. Tudtam, hogy tetszik neki az, hogy alig takarja valami a testemet előle. Megindult az irányomba, de aztán megtorpant, feltehetőleg a tegnap este miatt. Láttam, hogy a nyakát tekergeti, így valószínű nem volt kényelmes a fekhelye.

- Mit csináltok? - kérdeztem rá.

- Próbálunk valamit kitalálni az Y.-nal kapcsolatban. - fordult felém Louis.

- És jutottatok valamire? - éreztem, ahogy El az oldalamba könyökölt, azt hitte, hogy lebuktatom magunkat.

- Eddig nagy fekete folt az egész. - válaszolt ezúttal Liam a feltett kérdésre.

- Miért annyira biztos, hogy veszélyesek?

- Miért ne lennének azok? - meglepődtem, amikor Harry hozzám kezdett beszélni. - Láttunk, hogy mit tettek eddig Londonban. Egy biztos nem amatőrökkel van dolgunk, ez által jogosan kell tőlük tartanunk. Nem fogom engedni, hogy elvegyék tőlünk Londont.

- Miért még a tiétek? - tudtam, hogy ez övön aluli volt, de valahogy le kellett állítanom mindegyiket. Harryvel kezdtem.

- Természetesen. Azért mert fél éve nem jártam ott, attól még a város az enyém, a BAD-é. Minden elvesztett tiszteletet maradéktalanul vissza fogom szerezni és még félelmetesebbé teszem a nevünket, mint valaha. A BAD név örökre fent marad. - túlságosan bele élte magát a dologba.

- Túl nagy szavak. - förmedtem rá, mert valóban elegem volt abból, hogy mindent tényként kezelt és alapvetőnek vett, ahogy engem is, pedig ez koránt sem volt így.

- Ne húzz fel, inkább segíts nekünk. - láttam, hogy felidegesítettem, mert a homlokán kidagadt az ér.

- Oké, segítünk a lányokkal. Kiderítjük, hogy kik ők, ha ti pedig az apám kérdésével foglalkoztok.

- Mi? - horkant fel.

- Mit nem értesz? Az Y. a kisebb bajunk, így csak elbánunk vele, míg ti kideríthetitek, hogy hol van az apám és éppen mire készül, mert biztos vagyok benne, hogy valamire biztosan.

- Talán igazad van. - érdekes volt, hogy egyből helyeselt nekem, de nem voltam hülye, tudtam mire megy ki a játék.

- Tudom.

A nap hátralévő részében nem láttam a fiúkat. Lehet ennyire komolyan vették, amit mondtam nekik. A lányok teljesen ki voltak készülve, de mondtam nekik, hogy ez volt az egyetlen megoldásunk, hisz saját magunkat keresni és leplezni nem lesz nagy feladat. Mi dolgoztunk, de nem találtunk semmit és az Y.-nak vége, hisz előkerültek, így nem kell már semmit sem csinálnunk. Néha olyan érzésem van, mintha én egyedül gondolkoznék ebben a házban. A teraszon ültem és egy könyvet olvastam, amikor valaki lenyomta a könyvem elejét.

- Mit csinálsz?

- Semmit, csak magamra vontam a figyelmedet. - hajolt le, hogy velem egy magasságba kerüljön.

- Olvasnám tovább, ha nem baj. - próbáltam a könyvre koncentrálni, ha Harry hagyta volna.

- Gyere be velem. - fogta meg a kezem és egyszerűen felhúzott. Nem számított neki, hogy esetleg nem akarok vele menni.

- Minek?

- Meglepetés. - mosolygott rám.

- Utálom a meglepetéseket. - hallottam, ahogy felnevet.

- Ezt imádni fogod. - sétál tovább, míg a kezemet szorongatja, így kénytelen vagyok őt követni.

Ahogy végig vezetett a házon azon járt az agyam, hogy mit akar nekem mutatni. A konyhába érve azonban világossá vált. Az asztal szépen meg volt terítve, középen egy gyertyával, ami megvilágította a helységet gyenge fényével. Az a kis tárgy biztosította az összes fényt csupán. Már az illatokból tudtam, hogy a kedvenc ételemet fogjuk ma este enni. Parmezános csirke. Leültünk és neki is láttunk a vacsora elfogyasztásához. Harry öntött némi bort a poharakba. Amikor viszont felállt és a hűtőhöz sétált és a desszertet rakta elém végem volt, elpattant bennem minden.

- Komolyan? Komolyan Harry? - toltam félre az édességet.

- Nem szereted? - húzta fel szemöldökét.

- Nem az ételről van szó. - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt.

- Akkor?

- Tényleg ennyire hülye vagy? Azt hiszed, hogy egy szép és romantikus vacsorával minden meg van oldva? Hogy elfelejtem, amit velem tettél? Hogy ok nélkül voltam én a bűn bak? Nem lesz minden olyan, mint azelőtt, remélem ezzel tisztában vagy. Újra mindent fel kell építened, nem fog csak úgy az öledbe hullani. Egy valamit jegyez meg, nem vagyok magától értetődő számodra.

Y. - 11. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Percekig csak meredten bámultam az előttem lévő személyt, pontosabban Sethet és az agyamat pörgettem. Az új információk birtokában minden más lett, más fényben pompázott és egyszerre voltam megkönnyebbült és megrémült is. Két fontosabb dolog izgatott, az egyik, hogy mekkora hülye voltam, amiért Lenát gyanúsítottam. Amiért nem hagytam, hogy megmagyarázza a dolgot, nem voltam hajlandó meghallgatni az ő verzióját egy percig sem. Megütöttem őt, Jézusom, komolyan bántottam. El sem akarom képzelni miket tettem volna még vele, ha ez később derül ki. Mikor lettem én ennyire önfejű és kegyetlen? Fogalmam sincsen, de minden egyes szót megfogok érdemelni tőle, amit minden bizonnyal rám fog zúdítani, amikor bocsánatot kérdek tőle mindenért, amit vele az elmúlt időszakban tettem. A második pedig, hogy Summers piszkosabbul játszik, mint valaha. Hogy történhetett meg az, hogy nem érzékeltünk semmit a ténykedéséből Londonban? Egy ekkora akciót összehozni nem két nap, így biztos vagyok benne, hogy elég ideig tervezgette a kiiktatásunkat. A kérdések folyamatosan, csak adódnak. Hol van most? Miért nem támadt ránk újra, miután kiszabadultunk? Miért hagyta békén Lenát teljesen? És honnan tudta Seth, hogy Londonban járt?

- Várjunk csak. - öntötte el az agyamat a méreg az utolsó gondolatom okán és a szőke nyakát a kezemmel szorítva, bele vertem a fejét a mögötte található fába több alkalommal.

- Harry most mi van? - Liam kezét érzem a vállamon.

- Eressz el, mert esküszöm, hogy téged is megpofozlak. - tudta, hogy nem viccelek, így azonnal elengedett. - Kezdj el szépen beszélni Seth. Mi az isten közöd van neked Summers-höz és honnan tudtad, hogy éppen akkor Londonban volt? Baszd meg, hagytad, hogy hónapokig a szerelmemre haragudjak. Tudtad mindvégig ugye? Nem tévedek, ha azt mondom, hogy Summers emberei vagytok ugye?

- Ha elengednéd a nyakam, akkor tudnék is beszélni Harry. - erőltette ki a szavakat a szorításom alól, ami a torkát zúzta össze.

- Így is értelek. - nem voltam hajlandó elengedni őt, kellett a hatalom ereje, főleg, hogy az emberei ugrásra készen figyeltek engem folyamatosan.

- Nem vagyok Summers embere már elmondtam, nem egyszer. Nem tudtam erről semmit, mostanáig. Ami pedig Lenát illeti én sosem mondtam neked azt, hogy ő volt. - végtére is igazat mondott, de akkor is túl sok volt a véletlen egybeesés.

- Szemmel foglak tartani titeket, ha csak egyszer is felmerül bennem a feltételezés, hogy árulók vagytok, tudjátok milyen sorsra fogtok jutni.

- Nem fogunk elárulni, egy a célunk, eltenni láb alól azt a szemetet.

- Remélem is.

Már haza felé tartottunk, amikor a félelem egyre jobban kezdett szétáradni az egész testemben. Tudtam, hogy beszélnem kell vele, de rettegtem a reakciójától. Előre láttam, hogy eszméletlen mód ki lesz rám akadva és nem is csodálkozom miatta. Mindent megfogok érdemelni, amit a fejemhez fog vágni. A gondolataimba burkolózva észre sem vettem, hogy időközben megjöttünk. Lassan szálltam ki a kocsiból és Liam a kocsi motorházteteje felett nézett rám.

- Aggódsz?

- Ez kérdés volt? - kérdeztem vissza azonnal.

- Nem igazán. Nem lesz semmi gond Hazz, szeret téged ez látszik rajta, így megfogja bocsájtani, előbb-utóbb.

- Előbb-utóbb? Szép kilátások. - indultam el befelé, mivel túl akartam esni a fejem leüvöltésén.

- Jobb, mint a semmi.

- Valóban az.

Besétáltunk a házba és az ellenkező irányban tűntünk el. Liam elméletben már megbeszélte a dolgokat Sarával, de igazán ő is, csak most fog megbízni benne újfent, hogy kiderül ezt a fontos információ. Ennyire lassú léptekkel sem értem még el Lena szobáját és nyitottam ki annak ajtaját, ami kissé megcsikordult. Lena az ágyában feküdt az oldalán és szemmel láthatólag már aludt, ami nem is volt csoda, hisz éjfél körül járhatott az idő, mire visszaértünk. Óvatosan feküdtem mellé és kezdtem simogatni a haját és a nevét szólítani, hogy felkelthessem. Tudtam, hogy nem jó ötlet, de meg kellett tennem.

***

Lena

Nem tudtam, hogy álmodok vagy a valóságot érzékelem magam körül. Kristály tisztán hallottam, ahogy egy hang a nevemet szólítja és az érintést is felismertem a hajamon. Tudtam, hogy ő az, csak azt nem tudtam, hogy ez egy álom-e, amiből nem akarok soha felébredni. Ismét úgy éreztem, mintha a régi Harry szólítana és érne hozzám, így nem voltam hajlandó felébredni az agyam ezen képzelgéséből.

- Lena. - folyamatosan hallottam, talán egyre hangosabban is. - Baby ébredj fel, kérlek.

Kezdett derengeni, hogy talán nem is álmodom az egészet, hanem Harry valóban engem szólongat és fel akar ébreszteni. Lassan fordultam felé, már nyitott szemekkel. Itt feküdt mellettem, az arca alig pár centire az enyémtől és a csodás zöld szemei csillogtak. Úgy nézett rám, mint régen. Mi változott?

- Harry? Mi az? - ásítottam egyet a mondandón közben, amitől az eléggé kivehetetlenre sikeredett.

- Tudom, hogy késő van és talán nem most kellene veled erről beszélnem, de nem bírom tovább. - nem értettem, hogy miről beszél, fogalmam sem volt, hogy mi a baja. De, ami végképp zavart, hogy mennyire kedvesen beszélt velem.

- Baj van?

- Nincsen semmi baj, talán csak én magam vagyok a legnagyobb gond. - simított végig az arcomon, amitől tényleg összezavarodtam.

- Miről beszélsz?

- Arról, hogy hülye voltam. Nem hittem neked, téged vádoltalak. Ne haragudj rám. Már tudom, hogy neked és a többieknek semmi közük a dologhoz. Annyira sajnálom szerelmem.

- Mi van? Eddig tartott rájönni? Ne érj hozzám. - húzódtam el mellőle.

- Baby, kérlek ne lökj el magadtól.

- Mi a fasz van? Most miért nyalsz nekem? Nem tetszik az igazság? Tudod mit? Nekem sem, hogy egy gyökér vagy, aki az elképzelésének hisz és él vagy fél éve. Nem vagy ép, ha azt hiszed, ha azt hitted egy percig is, hogy én adtalak fel és csukattalak le. Szerinted önként jelentkeztem volna arra a mértékű fájdalomra és szenvedésre, amit a hiányod okozott nekem? Szerinted készen álltam arra a lyukra a mellkasomban, ami minden nap, minden egyes percében jelen volt? Mit gondolsz nekem öröm volt, hogy azt sem tudtam mi van veled, hogy azt sem tudtam élsz-e még egyáltalán? Aztán felbukkansz és még én vagyok az áruló, akit meg kell büntetned? Tudod mit, miért nem tetted? Mert gyáva vagy, gyáva vagy Harry Styles. - egy szuszra hadartam el mind ezt, esélyt sem hagyva rá, hogy közbe szóljon.

- Shh. - emelte a szája elé a mutatóujját.

- Te engem csak ne csitítgass. Jogom van kiakadni, teljes mértékben, úgy gondolom.

- Tudom Lena, de mindenki felébred miattunk.

- Miattunk? Valóban?

- Oké, akkor miattam, de tudnod kell, hogy szeretlek továbbra is. - lépett előrébb.

- És hol volt ez a szerelem a minap, amikor megpofoztál? Mond, hol volt? - fakadtam ki.

- Elnyomtam.

- Mégis miért?

- Mert kibaszottul szeretlek és féltettelek. - kapta el a derekamat.

- Mitől?

- Magamtól, a gyilkostól ki magam vagyok.

- Nem vagy annyira rossz, mint gondolod. - meglepődtem magamon, hogy megvédtem őt azok után, amit velem tett.

- Viccelsz? Mit műveltem veled is, meg sem hallgattalak, csak levontam a hamis következtetéseket.

- Nem fogom azt mondani, hogy nem vagy egy komplett idióta, mert igen is az vagy, de ismerlek téged és tisztában vagyok vele, hogy ilyen vagy. - kezdtem megenyhülni, ahogy egyre többet beszélgettem vele.

- Attól még ez nem mentség.

- Nem, nem az. És akkor ki is adott fel, ha nyilvánvalóan nem mi? - kíváncsi voltam ki volt annyira merész, hogy magára meri haragítani a BAD-et.

- Nem kell agykutatónak lenni, hogy kitaláld. Az apád volt. - nem igazán tudom, hogy miért lepődtem meg ezen.

- Az apám? De hát semmi hírünk róla, akkor meg, hogy tehette?

- Van egy másik banda, akikkel össze játszunk, azóta, hogy a főnökük megmentett minket. Ma velük találkoztunk és ő mondta el, hogy Summers abban az időben ott tartózkodott, szóval eléggé esélyes, hogy ő volt.

- Mi van? Eléggé esélyes? Nem is hiszed, hogy valóban ő volt? Bezzeg engem egyből halottnak könyveltél el. - komolyan felidegesített ezzel.

- Most mi a bajod?

- Mi lenne a bajom Harry? Nem vagy normális, az az én bajom. Menj ki, most. - csattantam fel és felálltam az ágyból, hogy az ajtóhoz sétáljak és szabad utat biztosíthassak neki.

- Lena, kérlek ne küldj el.

- Nem akarom, hogy most itt legyél, így menj ki a szobámból.

- Hol aludjak akkor? - kérdezett vissza, amitől még jobban felment bennem a pumpa.

- A kanapén vagy mit tudom én, nem is érdekel, ahogy téged sem érdekelt egy percig sem, hogy valóban én voltam-e. - ezzel kilöktem az ajtón, majd az orrára csaptam azt.

Világos volt, hogy rettentően haragszom rá, ugyan akkor a szívem ezerrel kalapált, amiért vissza kaptam a szerelmemet, úgy isten igazán.

Y. - 10. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Rohadtul utáltam, ha mindenki egyszerre beszélt és kibaszottul mindenki egymás szavába vágott, míg próbáltam elmagyarázni nekik a kialakult helyzetünket. Viszont magam is meglepődtem azon a tényen, hogy milyen baromi nehéz feladatnak bizonyult koncentrálnom és keménynek maradnom Lena jelenlétében. Ha akartam, ha nem, folyton elterelte a gondolataimat. Kikészültem már attól, hogy megszólalt vagy ha idegesen beszívta a levegőt, amitől a tüdeje teljesen megtelt éltető oxigénnel. Azt akartam, hogy megtanulja ki a főnök, hogy a tetteinek bizony vannak következményei, nem is akár milyenek, de egyre nehezebb feladatnak bizonyult számomra ennek a kivitelezése. Sajnos bármennyire is próbáltam őt gyűlölni, huzamosabb ideig sosem jött össze. Tisztában voltam a ténnyel, hogy túl messzire mentem vele az elmúlt két napban, mióta vissza jöttem, de az árulását egyszerűen képtelen vagyok megbocsájtani vagy elfelejteni. Nálam a hűség a legfontosabb szempont és, ahogy kiderült a szerelemnél is nagyobb úr számomra.

- Miért is kell ezen annyit veszekedni? - próbáltam minél nyugodtabb hangnemet megütni, de nem jártam valami nagy sikerrel, amikor mindenki felém kapta a fejét.

- Ezt komolyan kérdezed Hazz? - szólalt meg sokadik alkalommal Louis és már meg sm lepődtem, hogy ellenkezik velem. Mostanában folyton ezt tette, ő volt a legbátrabb mindenki körül. Nem félt szembeszállni velem, akkor sem, ha tudta, hogy a cselekedetei következményekkel is járhatnának.

- Szerinted?

- Kicsit tényleg vegyél vissza, egyszerre akarsz mindent elérni és te is tudod, hogy ez nem lehetséges, egyszerűen kivitelezhetetlen, amit most véghez akarsz vinni. - annyira utáltam, ahogy a kezét mozgatta gesztikulálás közben, mintha hülye lennék akinek el kell magyarázni dolgokat.

- Megköszönném, ha nem oktatnál ki, amikor csak esélyed nyílik rá. Rohadt mód idegesítesz a kibaszott okoskodásoddal. - ez volt a végszavam, így mindenféle ellenkezést nem tűrve elindultam a hátsó kijárat felé, ami az udvarra vezetett.

A hatalmas teraszon álltam és a fejem a falnak döntöttem, hogy lehűtsem magam valamivel, bármivel, csak jobb legyen. A harag és a gyűlölet kettős keveréke állandóan bennem cikázott és lassan kezdett felemészteni belülről, éreztem, hogy túlnő rajtam és hamarosan képtelen leszek többé irányítani, kontrolálni a tetteimet. Nem akartam, hogy ez bekövetkezzen. Volt már hozzá bőven szerencsém és minden ilyen esetnél kísértettek a tetteim, amikor a nyugalmi állapotom újra bekövetkezett. Sajnos nem tudnám megmondani, hogy melyik vagyok én igazából, hogy mikor vagyok igazán önmagam. Mind a két felemnél vannak olyan tényezők, amitől magamnak érzem magam, viszont olyanok is, amitől idegennek érzem a bennem lakozó érzéseket. Merengésemben az ajtó nyílása zavart meg. Felnézve a szokásos szőke tincsekre számítottam, de helyette az új, barna és unalmas éne fogadott.

- Hát ezt nem lehet megszokni. - szólaltam meg, csak úgy magamnak, hangosan gondolkozva.

- Tessék? Micsodát? - lépett hozzám közelebb és a döbbenet egyértelműen jelentkezett attól, hogy normális módon kommunikáltam ez alkalommal vele.

- A hajadat, folyton arra számítok, hogy a szőke hajad fogad, de ez a barna, annyira furcsa és nem te vagy. - szinte hadarok és én magam sem értem a szavaimat. Hülyeségeket beszélek.

- Kellett a változás. - vont vállat, majd a velem szemben lévő kerti garnitúra egyik fotelébe ült.

- Miért? - fordultam meg, lábammal megtámasztva magam a falon.

- Túl sok emlék, túl sok érzelem. - válasza egyszerű volt és szinte betanult hatást keltett számomra.

- Nevetséges. - indultam meg felé, amitől összehúzta magát és bele simult a fotel anyagába.

- Mi?

- Hogy te papolsz itt nekem érzelmekről Lena, mit éreztél akkor, amikor feladtál? Még is mit? - ismét kiabáltam, mostanra előtte guggolva.

- Nem tettem ezt, de tudom, hogy süket fülekre találok, amikor megpróbálom elmagyarázni neked. Van egy elméleted, amit senki nem tud megtörni, mert nem akarod, hogy másnak legyen igaza, mert nem akarod, hogy tévedj. - merész szavak voltak tőle, de érdekes módon a várt harag elmaradt, inkább csak beindított, ahogy előre dőlve kitolta melleit és kihívóan a szemembe nézett a mondandója közben.

- Állj fel. - nyögtem ki azonnal és egyből felálltam.

- Mi?

- Azt mondtam, hogy állj fel. - ismételtem el, de ezúttal nyomatékosabban, hogy cselekedjen is.

- Oké. - tette, amit kértem. Elfoglaltam a helyét, ahogy ő elhagyta azt.

- Okos kislány, most pedig szemből ülj bele az ölembe. - utasítottam újfent.

- Nem. - válaszolt egyből, mire elkaptam a csuklóját és magam felé kényszerítettem őt.

- Azt mondtam, hogy ülj rám. - emeltem fel a hangom, mire megtette, amit mondtam neki.

- Annyira nehéz volt? - fogtam át a derekát és még jobban az ölembe húztam. Éreztem, ahogy az ágyékomhoz nyomódik a teste, amitől egyből beindultam. Növekvő férfiasságom is ezt bizonyította.

- Harry mit akarsz tőlem? - kérdezte meg, miközben feszengve ült az ölemben.

- Azt, hogy mozogj, most. - utasításomra felkapta a fejét és felakart állni, de erősen tartottam, így nem tudott elmenekülni.

- Harry, eressz el kérlek. - könyörgött, de ez nem hatott meg engem.

- Ugye tisztában vagy vele, ha nem kezdesz el most azonnal mozogni, akkor keményen megfoglak baszni és az sem fog érdekelni, ha erőszakot kell alkalmaznom? - felemeltem a csípőm, mire a nőiességének dörzsöltem a farkamat.

- Azzal fenyegetsz, hogy megerőszakolsz? - húzta fel a szemöldökét.

- Lényegében igen. Na kezdj mozogni baby. - nyúltam a lába közé és automatikusan csúsztattam a nadrágjába a kezemet. A csiklóját megkeresve, kezdtem őt izgatni.

- Harry, kérlek. - nyögött fel.

- Most mire kérsz baby? Hogy hagyjam abba vagy, hogy folytassam és basszalak meg? - láttam, hogy hezitál a válasz adással.

- Hagyd abba. - próbált elhúzódni, de semmi esélye sem volt.

- Nem. - ekkor csúsztattam bele két ujjamat, mire hangosan felnyögött és mozogni kezdett ahogy kértem.

- Ez az Lena, azt akarom, hogy élvezz, olyan hangosan, ahogy csak tudsz. A nevemet akarom hallani, a csinos kis szádból ahogy megujjazlak.

- Harry? - ennyire még sosem voltam ideges azért, mert Zayn a nevemet szajkózta. Eltoltam magamtól Lenát, majd a füléhez hajoltam. - Később befejezem, ígérem.

Káromkodva haladtam az ajtó felé, miben Zayn rám várt.

- Mi olyan kibaszott sürgős?

- Van egy nyomunk, Seth az imént hívott. - lehalkította a hangját, amikor beszélni kezdett hozzám.

- Remek. Akkor menjünk és beszéljük meg pontosan velük. - suttogtam el neki, majd besétáltunk vissza a nappaliba.

A fiúknak semmit nem kellett mondanom, csak bólintottam nekik, így tudták, hogy miről van szó. Mind egyszerre álltak fel, majd Niall és Liam már a bejárati ajtó felé haladtak, hogy hozzák a kocsit, ami a garázsban parkolt. Louis a fejét rázta mellettem, amikor Lena elhaladt mellettünk és eléggé furcsa arckifejezése volt. Még mindig kissé piros volt az arca, az udvaron történt afférunk miatt.

- Szóval hova mentek? - kérdezte meg Sara, aki nem félt annyira tőlem, mint a többiek.

- Nem tartozik rátok. Ha kedvem lesz, majd beavatlak, ha érdemesnek látom a dolgot. - hiába Sara kérdésére válaszoltam, végig Lenára néztem, hogy érezze a célzásomat.

- Végül is engem hidegen hagy mindaddig, míg nem kevertek bele. - vonta meg a vállát, majd felállt és elhagyta a nappali területét, ezzel Lenát egyedül hagyva.

- Majd jövünk. - rám kapta a tekintetét és a döbbenet ütközött ki vonásaira. - Mi van?

- Miért közlöd velem, hogy mit csinálsz?

- Nem tudom, gondoltam érdekel, de többet nem követem el ezt a hibát. - komolyan felidegesített a válaszával.

- Harry. - szólt utánam.

- Nem érdekel. - vetettem oda félvállról, majd bebasztam magam mögött az ajtót.

***

Sethel és a bandájával a közeli parkban találkoztunk, hogy végre valami használható információ birtokában legyünk az új bandáról, akiknek semmi keresni valójuk nincsen a mi városunkban, Londonban. Azonban nem ez volt az egyetlen közös célunk, ami engem és Sethet illeti. Summers volt a másik, akinek a felbukkanására minden percben fel voltunk készülve. Leginkább arra számítottam, hogy az Y és Summers egy és ugyan az. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy összehozott egy új bandát, hogy eltüntessen minket a képből. Seth egy fának támaszkodott, míg Nico és Damien a mellette elhelyezett padon terpeszkedtek. Seth már messziről intett, míg a másik kettő nem vette a fáradságot semmiféle üdvözlésre. Nem volt titok, hogy nem kedveltük egymást.

- Harry. Mi a helyzet? Hallottam, hogy Lenánál vagytok. Minden rendben? Még nem nyírtad ki? - csak ömlöttek belőle a szavak.

- Kussolsz. - ragadtam meg a nyakát és a fának vertem a fejét. A két talpnyalója elállt, de oldalra fordultam és intéztem hozzájuk némi semmiséget. - Vissza, leülni.

- Harry. Ereszd el. - csatlakozott be a jelenetbe Liam, aki ekkor ért utol engem.

- Nem csináltam semmit, csak emlékeztettem egy korábbi megállapodásunkra. - engedtem el a szőke nyakát, majd vártam hogy bólintson, miszerint emlékezik még a Lenáról folytatott beszélgetésünkre.

- Lehetne kevésbé brutálisan?

- Tőlem? Na ne nevettess, hisz ismersz még finom voltam. Hisz a helyén van a feje, nem? - fordultam hátra mire Liam majd nem elnevette magát.

- Valóban. - bírtam őt, legalább annyira kegyetlen tudott lenni, mint én, ha beindult.

- Akkor most beszélj, minek vagyunk itt? - intéztem a szavaimat ismét a szőke srácnak, aki így megszeppenve tényleg hasonlított egy kicsit rám, de egy biztos a személyiségünk teljesen különböző volt, én ne voltam sosem beszari. Egyértelműen félt tőlem.

- Van egy fontos információm számotokra. - utáltam, ha valaki sejtelmesen beszélt.

- Ki is nyögöd magadtól vagy esetleg segítsünk? - léptem hozzá közelebb, mire Nico ismét felállt. - Nincs rád szükség.

- Megtudtam, hogy Summers nem is olyan rég Londonban tartózkodott huzamosabb ideig. - Liammel egyszerre néztünk egymásra, ahogy a szavak elhagyták a száját.

- Minek volt ott?

- Üzleti ügyek, kisebb rablások, találkozók, de semmi nagyobb durranás, ami azt jelezte volna, hogy ellenetek szövetkezik. - mondhatom nem volt valami hasznos infó.

- Mikor volt ez? Mikor bukkant fel először Londonban? - tette fel Liam a kérdést helyettem is.

- Pont azon a napon, amikor titeket letartóztattak.

Y. - 9. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Szörnyű álmomból ébredtem fel és megkönnyebbültem, hogy az egész csak álom volt. Mélyeket kellett lélegeznem, hogy a még mindig dobogó szívemet lecsillapítsam. Felhúztam magam ülő helyzetben és a hátam neki vetettem a hűvös ágykeretnek. Körül néztem a szobában, de minden ugyan olyan volt, mint eddig. Semmi sem változott tegnap éjszaka óta. A fejemet ráztam több alkalommal is, majd visszahuppantam az ágyba.

Megugrottam, amikor a szobám ajtaja kivágódott és egy olyan személy lépett be rajta - egy törölközővel a csípője körül - akit eddig álomnak hittem. Bebizonyosodott, hogy baromi nagyot tévedtem.

- Mi bajod? Szellemet láttál? - lépked beljebb, majd önelégült vigyorán át figyel engem.

- Gyakorlatilag? Igen. - álltam fel és a szekrényemhez sétáltam, hogy felöltözhessek.

- Ne viccelődj. - megremegtem, amikor a kezei átfogták a derekamat és szorosan nekem feszült.

- Harry, kérlek. - nem számított, hogy a hangom merő könyörgés.

- Mire kérsz? - suttogta a fülembe majd hirtelen fordított rajtam egyet.

- Eressz el. - erőltettem ki magamból a szavakat.

- Nem, nem foglak. - lökött neki a szekrénynek, majd a fenekem alá nyúlt és egyszerűen a csípőjére emelt.

- Tegyél le. - ütöttem meg a mellkasát, de a hatása a semmivel volt egyenlő.

- Mi ez a nagy tiltakozás hirtelen? Határozottan emlékszem, hogy mennyire oda voltál a spontán szexért. Most meg nyavalyogsz, ha hozzád érek? Pedig a tested, erre mindig válaszolt nekem. - pillanatok alatt az ágyon feküdtem és Harry a lábaim között matatott, ami nem hozta meg az általa várt hatást. Nem izgultam fel, egyáltalán. A félelemen kívül semmi másra nem tudtam gondolni.

Rettegtem attól a férfitól, akit egykor halálosan szerettem, de mostanra ez az érzelem annyira távol volt tőlem, hogy tudtam soha többé nem fogom érezni. Azt sem tudtam, hogy ki fekszik most felettem. Úgy nézett ki, mint Ő, de minden más lett. Egy pokolbeli teremtménnyé változott, aki semmi másra nem vágott, csak rám és, hogy az életemet kioltsa, elvegye és semmissé tegye.

Késő délutánra járt, amikor a konyhában ültem és épp a rendelt ételt próbáltam lenyomni a torkomon, kevés sikerrel. Sara lépett be a helységbe, mire majdnem elejtettem az evőeszközt ijedtemben. 

- Mi a bajod? - nevetett fel, de aztán elhallgatott, ahogy a kezem a szám lé emeltem.

- Nem tudod? - kérdeztem meg olyan halkan, ahogy csak tudtam.

- Micsodát? - bizonyára hülyének nézett.

- Itt van. - mentem hozzá közelebb, hogy biztosan más ne hallhassa meg.

- Kicsoda?

- Én. - mielőtt még válaszolhattam volna, megelőzött egy hang a konyha ajtajából. Az ajtófélfának támaszkodott és úgy csinált, mintha a jelenléte nem lenne sokkoló hatással bárkire.

- Harry? - Sara azonnal megpördült a tengelye körül.

- Jó észrevétel Sara. - mosolygott rá azzal a kicseszett őrült mosolyával.

- Mit keresel itt? - tette fel helyettem a kérdést, ami az én szívemet is égette tegnap este óta.

- Tedd fel magadnak is még egyszer ezt a kérdést. - mire jók ezek a sejtelmes válaszok, könyörgöm?

- Hol vannak a többiek? - most először kérdeztem tőle bármit is.

- Úton. - vonta meg a vállát.

- Mi? - egyszerre szólaltunk meg.

- Jól hallottátok, már úton vannak ide. - ismét csak vállat vont, majd eltolta magát a félfától és felénk közeledett. - A többi kérdésre pedig majd idővel választ fogtok kapni.

- Miért kell velünk játszanod?

- Jaj Lena, nem mindennek a középpontjában te állsz, ahogy ezt te szeretnéd. Kevés vagy te ehhez. - sétált mellém és a pultnak nyomott.

- Semmit nem tudsz rólam. Itt hagytál több, mint fél évre szenvedni. Megtanultam magam megvédeni. - szűrtem a fogaim között.

- Valóban? - még ki sem mondta és a pofon csattant az arcomon. - Mikor fogod elkezdeni?

- Ez most mire volt jó? - csattant fel Sara mellettünk.

- Elhallgatsz most vagy befogjam a szádat? - fordult Sara felé, aki abba hagyta azonnal a mozgást, nem próbált meg közelebb férkőzni hozzám. - Én is így gondoltam.

Aztán minden szó nélkül, egyszerűen csak elsétált.

***

- Hányszor mondjam még el nektek, hogy fogjátok be a pofátokat? – éles hangja az egész nappali területét körbe járta és azon kezdtem gondolkodni, hogy ki ez az ember előttem? Mert egy dologban teljesen biztos voltam, mégpedig abban, hogy ez nem az a Harry, akibe egykor bele szerettem. A közelében sem volt.

- Miért kell folyton üvöltened, elmondanám? – ha lehet sosem láttam még Louis ennyire indulatosnak. Szinte forrt, ahogy Harryt próbálta jobb belátásra bírni a képtelen ötletekkel kapcsolatban, amik tömkelegével volt megtömve a feje.

- Mert, ha szépen mondom, akkor az egyik fületeken be a másikon meg ki. Nem figyeltek rám, átnéztek rajtam és hülyének tekintetek. Pedig kibaszottul nem vagyok az. – a kezét a fotel támlájára helyezte, amiben ültem és azonnal végig futott a hátamon a hideg. A tegnap éjszaka óta szabályosan rettegtem tőle. Egy olyan oldalát mutatta meg nekem, amit soha nem akartam megismerni és tudni róla.

- Figyelj, nem tudom, hogy ki a fasznak képzeled magadat, de nem bánhatsz így senkivel, főleg nem Lenával. Azt hiszed, nem tudjuk, hogy rettegésben tartod őt? - legszívesebben pofán csaptam volna Perriet, hogy elhallgasson. Veszélyes vizekre evezett a nyílt és sértő szavaival.

- Fogd be és ne merészelj velem többé ilyen hangnemet megütni. – láttam, ahogy előre mozdul, ezért automatikusan kaptam a kezéhez, de amikor hirtelen hátra pillantott rám, azonnal el is engedtem. A tekintete olyan sötétséget tükrözött, hogy a félelem beférkőzött a bőröm alá.

- Miért, különben mi lesz? – én magam akartam leállítani ezt a nagyszájú lányt, mert valóban fogalma sem volt arról, hogy kivel áll szemben.

- Akarod, hogy megmutassam. – felsikoltottam, amikor elkapta Perrie haját és általa húzta fel a kanapéról, ahol eddig ült. Láttam, ahogy eltorzul az arca, ahogy a lányra tekint, majd egyre közelebb hajol hozzá és vészjóslóan préseli ki magából szavait. – Mondok én neked valamit, az a szabály, hogy nem állsz az utamba, itt mindenkire vonatkozik. Megértetted? – amikor nem válaszolt megrázta őt, így Perrie hangosan felsikoltott a fejbőrét ért fájdalom hatására.

- Kérdeztem valamit? Megértetted? – addig rángatta, míg a lány egy bólintással nem jelezte be hódoltságát.

- Hagyd abba. - lépett oda hozzá Zayn, aki átkarolta Perriet és kivitte a nappaliból.

- Szóval, csak hogy tisztázzuk, mindenkinek az elhangzottakhoz kell tartania magát.

- Kicsit vissza vehetnél. - Lou füstölgő hangja szólt közbe.

- Én? Inkább te, ha jól tudom, akkor még én vagyok a főnök és nem te. Ha ezt akarom tenni, akkor fogom is. Most pedig beszéljünk nyíltan. Ki kell iktatnunk ezt a kibaszott Y bandát. Nem fogják elvenni tőlünk Londont.

Ahogy a szavak elhagyták a száját, a lányokkal mind egyszerre pillantottunk egymásra. Nem gondoltam volna, hogy mi leszünk a célpontok, de azt meg végképp nem, hogy nem jöttek rá mostanra, hogy minket takar az Y. Ennek fényében érthetetlen volt számomra, hogy miért félünk mind annyira Harrytől. Több férfit tettünk el láb alól, de egytől az egytől mégis halálosan rettegtünk. Talán azért, mert titokban valóban tőle vártuk a halálunkat.