2016. augusztus 25., csütörtök

Y. - 31. fejezet!

Lena


- Hogy, hogy jön? - bizonyára nem akarták, hogy ennek a beszélgetésnek fül tanúja legyek, de így sikerült. Louis, Liam épp Harryt kérték számon a döntése miatt, amiért bele egyezett, hogy én is velük tartsak. Nem tetszett ez a fajta viselkedés. Mindig azt hangoztatták, hogy ők mennyire hűségesek és mindent szó nélkül megtesznek Harrynek, erre szinte minden egyes alkalommal, amikor rólam esik szó, nekitámadnak. 
- Mit nem értetek azon, hogy velünk jön? - dühös volt az ellenszegülés miatt, ami semmi jót nem jelentett a kétkedők számára.
- Mikor változott meg a véleményed? Pár perccel ezelőtt még te mondtad, hogy nem jöhet velünk. - valamiért fájt a felismerés, hogy megint helyettem döntött volna.
- Semmi közötök hozzá, akkor változtatok az álláspontomon, amikor kedvem tartja. - valamiért úgy éreztem, hogy nem szabad közbe avatkoznom, az csak még inkább felajzana mindenkit.
- Nekem végül is mindegy, de ha Lena lelkileg összeomlik, akkor arról, csak te tehetsz.
Miért omolnék össze? Egy beszélgetés miatt az apámmal? Ennyire gyenge lelkűnek ismertek meg?
Nem akartam tovább ennek a beszélgetésnek a láthatatlan partnere lenni.

- Mehetünk? - simított végig a hátamon, aminek hirtelenségétől megrezzentem. - Jól vagy?
- Minden rendben, csak megijesztettél. - muszáj voltam elmosolyodni a védelmező tekintetét látva.
- Nem állt szándékomban. Biztos, hogy jönni akarsz?
- Ezt már megbeszéltük Harry.
- Jó.
Lassan sétáltunk el a kocsiig és éreztem Harryben az egyre gyűlő feszültséget. Nem tetszett neki, hogy velük tartok, ő is féltett, amiért hálás is voltam, de teljesen felesleges cselekedet volt mindenki részéről. Túléltem már két közeli barátunk temetését, az apámmal csak elbánok.
- Seth-ék tudják, hogy megyünk? - zavarta meg a csendet Niall, a szokásosan hülye kérdésével.
- Szerinted? - szúrta közbe Harry, aki egy pillanatra sem vette le a szemét a forgalomról.
- Jól van, ne harapd le a fejemet.
- Akkor ne kérdezz hülyeségeket. - nyugtatólag végig simítottam a combján, ami láthatólag hatott is rá, mert nem szorította olyan feszülten a kormányra a tenyerét.
Nem telt el negyed óra és már a ház bejáratánál álltunk. A nagy kapu lassan vánszorogva kinyílt, így utat engedve nekünk befelé.
- Sziasztok. - jött elénk Seth, aki szemmel láthatóan fel volt dobva.
- Téged meg mi lelt? - kérdezett rá Harry azonnal az öccsére.
- Örömteli nap ez, nem?
- Persze. - ő nem látta ennyire derűsnek az eseményeket. - Anya?
- Nem rég érkeztek meg, a nappaliban vannak.
- Maradjanak is ott, erről gondoskodj.- egyetértettem vele, ebben biztosan.
- Intézkedem.
- Helyes.
- A folyosó végén balra az első ajtó vezet az alagsorba. - mutatott rá a megadott útirányra.


* * *


- Nahát kit látnak szemeim. - szinte azonnal összeugrott a gyomrom, ahogy meghallottam a hangját.
- Nem bájcsevegni jöttünk. - horkant fel Harry, miközben a kezemet egy percre sem volt hajlandó elengedni.
- Azt rögtön gondoltam. Kislányom, hát te is itt vagy? - olyan ütemben változott meg a hangja, amit még ezelőtt sosem hallottam.
- Itt és beszélni is akarok veled.
- Én hallgatnálak, de túl sokan vannak. Kimennétek, hogy négyszemközt beszélhessek a lányommal?
- Szó sem lehet róla. - csattant fel Harry.
- Kérlek Harry, nem lesz bajom.
- Nem tetszik ez nekem Lena, nem akarlak egyedül hagyni vele. - mutatott rá teljes undorral.
- Tudom, de ha mind itt vagytok nem fog velem őszintén beszélni.
- Rendben, de itt leszek az ajtónál, bármi gond lenne, csak kiabálj. - örültem, hogy nem ellenkezik sokat.
- Semmi baj nem lesz.

- Gondolom nem azért jöttél, hogy közöld velem elmehetek. - vigyorgott.
- Eltaláltad. Igazából válaszokért jöttem. 
- Miféle válaszokért? - úgy tett mint, aki nem tudja, hogy mire gondolok.
- Miért tetted ezt velem?
- Nem volt más választásom. - vont vállat.
- Nem volt más választásod? Te most szórakozol velem? - csattantam fel, mert a düh teljesen elborította az agyamat.
- Nem lehet erre válaszolni. Ebbe születtél bele, így kellett neveljelek.
- Ez hülyeség, te csak a könnyebb utat választottad. Ami neked volt kényelmes. Nem kellett semmi mással foglalkoznod, csak saját magaddal. Ráhagytad a nevelést anyára, aztán meg a dadákra és bébiszitterekre.
- Anyádat hagyjuk. - horkant fel.
- Miért?
- Gyáva volt. Elszaladt a szerelmünk elől.
- Te tényleg ennyire hülye vagy? Anya nem gyáva volt, te üldözted el a viselkedéseddel, ahogyan engem is. Miattad hagyott el az anyám, alig tíz évesen. Szükségem lett volna rá baszki és te kurvára elbasztad az életemet.
- Ne túlozz, annyira nem volt rossz gyerekkorod. Mindent megkaptál, amit akartál.
- És azt hiszed ez elég?
- Miért nem?
- Kurvára nem. Tudod mire lett volna szükségem? Szeretetre, az anyámra és egy apára, aki vigyázott volna rám.
- Egy valamit nem vethetsz a szememre. Igen is vigyáztam rád.
- Te ezt annak nevezed? Nem vigyáztál rá, hanem uralkodtál felettem, ahogy egykoron anyán is. Nyolc évesen végig kellett néznem egy ember halálát és te csak annyit tudtál mondani nekem, hogy szokd meg. Milyen apa az ilyen? Sőt, milyen ember vagy te? Semmilyen.
- Nem vagy sokkal különb nálam.
- És vajon miért nem?
- Kérdezd a szív szerelmed.
- Harrynek semmi köze, ahhoz aki lettem. Csak neked, te tettél tönkre, te kényszerítettél, hogy ebben a világban nőjek fel és ezt lássam. Tudod milyen az, amikor a vért és a halált tartod normálisnak, alig tízen évesen?
- Tudom. Én is ebben nőttem fel.
- És nézz magadra, elbaszott vagy, nem is kicsit.
- Harry sem lesz másmilyen, majd meglátod később. Egykor én is odaadó voltam és szerelmes, egy bolond.
- Sajnállak, hogy ezt gondold. Ez a hozzáállás okozta a vesztedet.
Akkor tudatosult bennem, hogy zokogva üvöltök, amikor Harry megragadta a vállamat és magához húzott szorosan. A hajamat simogatta és azt suttogta folytonosan, hogy nyugodjak meg, minden rendben van. Az igazság az volt, hogy nem voltam rendben. Nem könnyebbültem meg, csak még rosszabb lett. Gyűlöltem őt és most fogtam fel, mennyire hiányzik egy fontos személy az életemből, az anyám.
- Vigyétek innen.- kiabált a többieknek, akik azonnal ki is rángatták a cellából. - Seth haza visz, én is nemsokára megyek utánad. Rendben?
- Rendben. Csak siess.
- Ez csak természetes, mindjárt vége van ennek a rémálomnak, ígérem.
- Tudom. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Ne haragudj, nem kellett volna engednem.
- Én akartam, nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyen meg fog ez érinteni.
- Én sejtettem. Este elviszlek valahová, hogy megnyugodj.
- Hová?
- Az legyen meglepetés.