Y. - 19. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

- Most már komolyan elegem van ebből az egészből. Nem tudom, hogy ki szórakozik velünk, de sürgősen abba lehet hagyni, mert a végén ismét arra kényszerülök, hogy én állítsam le és mindenki tudja, hogy abban nem lesz köszönet. - torkom szakadtából üvöltöttem és szinte biztos volt, hogy a fejem is teljesen vörös a megemelkedett dühszintemtől. Alig kaptam levegőt, míg a szavak elhagyták a számat, a fülemben zúgott a vér, míg a pulzusom az egekben volt.

- Senki nem tud semmit? 

- Pont annyit tudunk, mint te. - válaszolt a feltett kérdésemre Louis és már a hangszínéből megmondtam, hogy sejti miért kérdeztem ezt.

- Akkor is eléggé furcsa, hogy olyan dolgokat ír le, amiket senki más nem tudhat, csak azok, akik ebben a házban tartózkodnak. - egyre inkább azt gondoltam, hogy a házon belül kell keresnem azt a személyt, aki ezeket a rohadt verseket írja.

- Most komolyan minket gyanúsítasz? - Lena mellől felpattant az az idegesítő szőke csaj.

- Vissza, leül. - utasítottam, de nem tette meg, amit mondtam neki. Láttam Lenát, ahogy a lány kezéért nyúl, de nem tudta visszatartani, előre lépett felém.

- Nem vagyok a kutyád, hogy így beszélj velem és senki más sem ebben a háznak a falai között. Beteges dolog, hogy minket gyanúsítasz meg ilyenekkel. Jó, hogy nem azt mondod, hogy Lena tette, mert nem lepődnék meg a múltkori húzásod miatt. - esküszöm, ha nem lennének itt a többiek már rég lebasztam volna neki egy akkora pofont, hogy most a fogait köpködné a padlóra. 

- Az egy félreértés volt és soha többé nem tennék ilyet. De, ha képes lennél a logikus gondolkodásra, akkor neked is eszedbe jutna a házon belüli besúgó lehetősége. - nagy igyekezetembe került, hogy ne lépjek előre és ne rángassam meg a hajánál fogva, míg a kezemben nem marad belőle jó pár tincs.

- Te papolsz itt logikus gondolkodásról? Neked az sem tűnik fel, hogy kikkel élsz együtt. - Lena azonnal felpattant, ahogy Perrie száját elhagyták ezek a különös szavak és kiabálni kezdett vele.

- Te normális vagy? Megbolondultál? - rázta meg, de olyan erővel, hogy engem is meglepett.

- Leszarom már ezt az egészet. Ugat itt nekem folyton miközben, ha akarnám a kisujjammal letéphetném a fejét. Nem fogok tovább bujkálni, nem vagyok gyenge nő, mint ahogy ezt ők képzelik. - ezzel sarkon fordult, míg a többi lány arcán egyértelmű volt a kétségbeesés és amint láttam Lenától várták a feloldozást.

- Oké, valaki megmagyarázná ezt az egészet? - néztem a többi lányra.

- Elég hosszú történet. - Lena szólalt meg elsőnek, de fogalmam sem volt, hogy miről akarhat beszélni.

- Képes vagyok huzamosabb ideig figyelni. - tudtam, hogy talán bunkón válaszoltam, de kezdtem egyre idegesebb lenni.

- Elmondjuk, de egy dolgot kérek. Ne akadjatok ki. - valami azt súgta, hogy nem fog tetszeni.

- Oké. - ezzel valóban vártam, hogy elkezdje, bár abban nem voltam teljesen biztos, hogy a beszélgetés kiakadás mentes lesz.

- Minden akkor kezdődött, amikor eltűntetek. Fogalmunk sem volt róla, hogy hol lehettek. Aztán feltűnt Perrie, aki Zaynt kereste. Így jött sorban Sophia és El. Így lettünk öten, de a várakozást nem bírtuk, így a kezünkbe vettük az irányítást, főleg, hogy senkitől nem várhattunk segítséget az ügyetekben. - nem bírtam ki, így közbe kellett szólnom.

- Mit tettetek? - komolyan féltem a válaszától.

- Végig mondhatom, anélkül, hogy beleszólnál? - érezhető volt rajta az idegesség.

- Persze, bocs, fojtasd.

- Köszönöm. - sóhajtott egyet. - Szóval, egyre többet nyomoztunk utánatok, de semmi nyomot nem találtunk. Valóban mindent eltüntettek rólatok. Aztán arra kezdtünk gyanakodni, hogy elkaptak titeket és valamelyik börtönben vagytok. Így találtuk ki, hogy betörünk a rendőrség épületébe és megnézzük a nyilvántartásukat, de nem voltatok benne. Semmi sem volt rólatok, azok által nem is léteztetek. Mindenkihez elmentünk, akik talán tudtak rólatok valamit, de mindig a nagy semmibe ütköztünk bele. Aztán jöttek a gondok, amikor már a sajtó is felfigyelt ránk és elkezdték nyomni a hírekben a tetteinket. A gyilkosságokat, a betöréseket, a rablásokat. Pedig csak azért tettük, hogy megtaláljunk titeket, hogy előrébb jussunk. De semmit sem találtunk. Aztán felbukkantak Sethék, akik mindent tudtak rólunk. Aztán egyszer csak előkerültetek és onnantól kezdve nem volt már szükség arra, hogy ilyeneket tegyünk. 

- Várj egy kicsit, akkor ha jól értem, ti alapítottatok egy bandát? - Zayn szinte röhögve tette fel a kérdést.

- Nagyjából. - válaszolt Lena, aki úgy látszik a lányok szóvivője lett.

- Mi a fasz van? - csattantam fel, na ennyit a kiakadásról. - Ti meg vagytok húzatva? Még is, hogy képzeltétek ezt? És ha feltüntetek volna annak az Y. bandának és kicsinálnak titeket? Arról nem is beszélve, mi lett volna, ha a rendőrök kapnak el titeket. Azt mondtad öltetek? - csak lassan bólintott. - Ezt nem hiszem el. Komolyan nem tudom felfogni, hogy lehetettek ekkora idióták. Felfogjátok egyáltalán, hogy ennek mekkora súlya van?

- Fel Harry, mind tudtuk, hogy mit csinálunk. - Lena nyugodtsága még inkább felbaszott.

- Tudtátok? Szerintem kibaszottul nem. Csak a szerencsén múlott, hogy az a másik banda nem kapott el titeket. - le kellett ülnöm a kanapéra, mert nem bírtam tovább. Épp, hogy a fenekem elérte a matracot, El éktelen nevetésben tört ki velem szemben.

- Mi olyan kibaszott vicces? - fakadtam ki.

- Harry nincsen semmilyen másik banda, mi voltuk azok. - válaszolt azonnal, még mindig nevetve. Komolyan meghibbant ez a nő. 

- Mi van? Kik voltatok ti?

- Komolyan nem raktad össze a képet? - beszélt hozzám és rohadtul kezdett zavarni az átkozott vihogása.

- Oké, inkább mondjátok el, míg jókedvemben vagyok.

- Harry, mi vagyunk az Y. - Lena lesütött szemekkel válaszolt.

- Mi? - mindenki velem együtt tette fel ugyan azt az egyszavas kérdést.

- Ne haragudj, hogy csak most mondtam el, de nem akartam, hogy kiakadj ezen.

- Nem akartad? Hát ahhoz képest szépen összehoztad. - most viszont ülni nem tudtam többé.

- Sajnálom.

- Sajnálhatod is. Mi lett volna, ha bajod esik, ha bármelyikőtöknek baja lett volna? - kiabáltam vele.

- De nem lett. - meg kell hagyni sokkal magabiztosabb volt, mint korábban az eltűnésünk előtt.

- de lehetett volna és azt sosem bocsájtottam volna meg magamnak, hisz miattam tettétek mindezt. Idióták vagytok mind. - ekkor akartam elsétálni mellette, de olyan erővel rántotta vissza a karomat, hogy magam is meglepődtem rajta. Valóban megváltozott.

- Tudom, hogy hülyeség volt, de miattad tettem, mert szerettelek.

- Ez mind szép és jó, de eressz el most, mert istenemre esküszöm, hogy még egy szó és nem állok jót magamért, még feléd sem. - ezzel elengedett és hagyta, hogy elmenjek, hogy magamban dühöngjek tovább.

***

Másnap reggel, még egy kiadós alvás után sem láttam a tegnap megtudott információkat más megvilágításban. Pokolian haragudtam most rájuk, de legfőképpen Lenára. Viszont az okát nem tudtam. Azért haragudtam, mert ezt tették? Vagy azért, mert eddig hallgattak róla és hülyének néztek közben? Vagy együtt a kettőért? Fogalmam sem volt, csak azt tudtam, hogy jobb, ha most nem kerül egyikük sem a szemem elé. Abba pedig bele se akartam gondolni, hogy a fiúk miként érezhetnek most. Mert biztos voltam, hogy hasonlóan hevesen, mint én.

Lassan nyitottam fel a szemeimet, amiket fájdalmasan égetett a nap beszűrődő sugara a spaletta alatt. Meg kellett erőltetnem, hogy lássak is valamit vele. Lena nem volt a szobában. Ami azt illeti szerintem nem is aludt mellettem az éjjel, mert az ágy másik fele bevetettem állt. A jellegzetes illata sem töltötte be a szobát, mint ahogy azt máskor szokta. Tudta mit kell velem ilyenkor tenni. Távol kell maradnia, míg én nem keresem fel őt. Viszont mindentől függetlenül hiányzott. Hiányzott a régi életünk, az eltűnés előtti. De legfőképpen ő, a régi szerelmem, aki törékenyebb volt és tisztább. Mert tisztában voltam vele, hogy a kioltott életek mennyit ferdítenek az emberen, mert velem is ez történt. Megváltoztam, szívtelen és kegyetlen lettem. Nem akartam, hogy ő is azzá váljon, hogy valaki olyan legyen, mint én. Mert ő minden volt, de egy dolog határozottan nem. Gyilkos.

Ahogy átfordultam a másik oldalamra és többé nem a plafont bámultam, megpillantottam egy fehér cetlit a mellettem pihenő párnán. Felismertem a kézírását. Lena hagyta az üzenetet.

Kérlek, ne haragudj rám. Egyszerűen csak őrülten szerettelek és ismered a mondást, a szerelem őrültségekre készteti az embert. Velem meg is tette. Csak, hogy kiengeszteljelek.

Amberroad 1364, Liverpool.

Az anyád jelenlegi címe.

Len.