27. fejezet!

Sziasztok!

Kivételesen írok nektek a részhez! Mivel sokan írtatok nekem a csoportban, hogy nagyon tetszett az előző, így gondoltam megleptek titeket a következővel, így nem kell egy hetet várnotok rá!
Hagyjatok nekem véleményt valamilyen formában.
Jó olvasást hozzá! :)

Ui: Köszönöm a sok megtekintést, ami 23432 ebben a pillanatban, hogy pontos legyek. 32 feliratkozónak is nagyon örülök, remélem egyre többen leszünk! :)

Ha tetszik a blog, csatlakozzatok a csoporthoz!
https://www.facebook.com/#!/groups/1520549514861232/

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

- Most azonnal tedd le azt a kicseszett telefont. - szólaltam meg szinte rögtön, ahogy meghallottam Lenát és az apját beszélni telefonon.

Kis idő elteltével felém fordította a tekintetét, amiben egyértelműen döbbenetet véltem felfedezni. Csak állt ott lemeredve és engem bámult. Egy éles hang ütötte meg a fülem a hátam mögött, amit a nevem követett.

- Harry? - ejtették ki szinte egyszerre a nevemet, miközben Sara a kezében tartott bögrét darabjaira törte, ahogy találkozott a kemény tölgyfa padlóval, amit a bögre tartalma borított be.

- Igen, én vagyok. Miért néztek úgy mind a ketten, mintha szellemet láttatok volna? - kérdeztem meg viccelődve, mire rájöttem, hogy mit is kérdeztem már késő volt.

Lena nem mozdult, csak engem figyelt és vélhetőleg tényleg azt próbálta felméri, hogy valódi vagyok-e. Aztán egy hírtelen mozdulattal vágta földhöz a telefonját, ami ennek hatására több darabra esett, így sajátosan megszakítva a hívást. A karjaimba esett, miközben végtelenítve hajtogatta a nevemet.

- Harry. Nem hiszem el, hogy itt vagy. Mond, hogy nem álmodom. - emelte rám gyönyörű szemeit, akik most a könnyektől csillogtak és pirosak voltak a miattam elszenvedett fájdalmától.

- Nem álmodsz, itt vagyok. Semmi bajom. - amikor ezt kimondtam szorosan átölelte a nyakamat és közelebb húzott magához, mire felszisszentem a kulcscsontomba nyilaló erős fájdalomtól. Lena szinte azonnal elhátrált tőlem és vizslatni kezdett.

- De mi történt, láttam, ahogy eltalálnak és az a sok vér? - fintorodik el az arca a kérdése végén.

- Eltalált, de mellé lőtt. Tény, hogy elájultam, de jól vagyok, azt leszámítva, hogy a vállam leszakad a helyéről. - erőltettem magamra mosolyt, miközben tényleg baromira fájt a vállam.

- Ne haragudj. - hajtja le a fejét, mintha a fájdalmam az Ő hibája lenne.

- Baby, ez nem a te hibád. Így is úgy is fáj. - nyúltam az álla alá, hogy kénytelen legyen rám emelni, újfent könnyes tekintetét.

- Annyira megijedtem Harry. Azt hittem elveszíttettelek. - tört ki zokogásban, mire a szívem fájdalma vetekedett a vállamban lévő maró fájdalommal.

- Sosem hagynálak el. - húztam magamhoz közelebb, míg nekem nem simult egész testével, ami most még inkább sebezhetőnek és törékenynek tetszett.

- Annyira örülök, hogy jól vagy. - áll lábujjhegyre, hogy puha ajkait óvatosan az enyémekre nyomhassa.

- Sajnálom, hogy ezt kellett átélned. - csókolom vissza.

- A lényeg, hogy nem esett bajod, én nem számítok. - mosolyog felnézve rám.

- Maradjatok itt Sarával, én lemegyek és beszélek a többiekkel. Nem maradok sokáig. - szorítom meg a kezét, majd elengedem azt.

- Rendben. - válaszol Sara, aki mind végig csöndben volt a beszélgetésünk alatt.

- Harry. - szól Lena, amikor az ajtóhoz érek.

- Igen?

- Szeretlek. - ez az egy szó, minden egyes alkalommal melegséggel tölti el a szívemet.

- Én is szeretlek Len.

 

Fájdalmasan lépkedek le a lépcsőn a nappali irányában, ahol a többiek hangosan veszekednek, így már a lépcsőről hallom őket. Valamit rólam dumálnak, de nem értettem teljesen, hogy miről van szó. Ahogy megjelenek a nappali ajtajában, mindenki rám kapja a tekintetét. Meredten bámulnak rám, míg Liam arca eltorzul a dühtől.
 

- Harry basszus, miért nem maradtál ágyban? - lép közelebb hozzám, miközben kiabálja a szavakat.

- Miért kellett volna ágyban maradnom? - csattanok fel, utálom, ha ilyen hangnemben beszélnek velem.

- Talán azért, mert szilánkosra tört a kulcscsontod. - szólal fel ez esetben Louis.

- Ti tényleg azt képzelitek, hogy egy lövés miatt, majd abban a kicseszett szobában fogok maradni? - kérdezek vissza, miközben egyre jobban úrrá lesz rajtam a düh.

- Jobban tennéd, ha vissza mennél. - sétál mellém Lou és a kezét a vállamra helyezi.

- Nem megyek vissza. - csattanok fel, majd a fotelbe ülök.

- Basszus Harry. - néz rám rosszallóan Liam.

- Kussolj.

- Oké, hagyjátok abba, ha nem akar ott maradni, mert hülye, akkor az az Ő döntése. - szól közbe Zayn.

- Kösz. - végre valaki, aki egyetért. - Akkor kezdjük azzal, hogy mi a faszom volt ez az egész?

- Szerinted mi tudjuk? - kérdez vissza Niall.

- Reméltem.

- Annyit tudunk, hogy a pasi Summers embere volt és most már halott. - Liam fel alá járkáló alakját figyelem, miközben beszél.

- Ja és, hogy pocsékul céloz. - veti közbe Niall, miközben mindannyian felnevetünk.

- Igen Hazz, az a szerencséd, hogy béna volt, különben most lehet, hogy tényleg halott lennél. - vált kicsit komolyabbra Zayn.

- Tudom.

- Mi a terv? - kérdezi meg Louis rám nézve.

- Először is, tudják, hogy élek? - kérdezem meg a többiektől.

- Nem hiszem. Ájult voltál, amikor a kocsiba tettünk. - válaszolja Lou.

- Remek, akkor azt is kell hinniük, hogy meghaltam. Ez előnyt jelenthet nekünk. Rá kell vennünk Summerst, hogy eljöjjön, majd meglepjük és vége van ennek a diliháznak. - vázolom fel nekik az ebben a percben kipattant ötletemet.

- Na végre valami értelmes is. - mosolyodik el Liam most először, hogy lejöttem.

 

Lenát és Sarát az ágyunkon ülve találtam, amikor vissza mentem. Lena szinte egyből rám kapta a tekintetét, ahogy meglátott és boldogság sugárzott a tekintetéből, ami az én szívemet is ezzel az érzéssel vonta be. Még szinte most is hallom, ahogy a lövés pillanatában a nevemet hajtogatja megállás nélkül, levegőt sem véve. Talán az volt életem legrosszabb pillanata, amíg magamnál voltam. Hallani, ahogy felzokog miattam, mert azt hiszi, hogy meghaltam, legírhatatlan, hogy mit éreztem akkor. Egy pillanatra én is megijedtem, hogy meghaltam, mert annyira hihető volt a reakciója. Aztán minden elsötétült és bele törődtem, hogy végem. Felkészültem, hogy nem látom többet, de megfogadtam, hogy sosem hagyom el, hogy örökké mellette maradok és vigyázok rá. Aztán a fájdalom erősödni kezdett bennem, amit nem tudtam hova tenni, addig a pillanatig, míg nem kezdtem újra érzékelni a környezetemet. Aztán a fájdalom elviselhetetlen lett és magamhoz tértem a szobában, amit titok fed, ahol sosem töltöttem el huzamosabb időt, mert utáltam ott lenni. Egy berendezett szoba az ilyen helyzetekre, mivel kórházba nem mehetek. Ahogy láttam a röntgen képeket tudatosult bennem, hogy kulcscsonton lőtt az a fasz. Az ájulásom oka, pedig a hatalmas púp a fejemen, ahogy bevertem a betonba. Megkönnyebbültem, hogy nem lett komolyabb bajom, de a következő pillanatban már fel is pattantam az ágyból és a szobánkhoz siettem, hogy láthassam őt, hogy meggyőződjek róla jól van. Amikor meghallottam, hogy kivel beszél dühös lettem. Nem rá, hanem magamra, amiért ennek tettem ki őt és ami arra késztette, hogy ezt a lépést megtegye. Minden az én hibám.

 

- Gyertek le beszélni akarunk veletek. - szóltam nekik, mire azonnal felálltak az ágyról és követtek vissza a nappaliba.

- Akkor vázolnám, hogy mit találtunk ki. - kezdtem bele, míg ők helyet foglaltak a kanapén. - Halott maradok.

- Mi van? - Lena éles hangja ütötte meg a fülemet.

- Mindenkinek azt kell hinnie, hogy meghaltam. - válaszoltam egyszerűen.

- Ezt, hogy akarok elhitetni? - csatlakozott be a beszélgetésbe Sara.

- Nem fogok mutatkozni, megrendezzük a temetésemet, Lena te leszel a legjobb színész a világon, akit a világ a hátán hordott. Nem lesztek biztosítva, legalábbis láthatóan nem. El kell hitetnünk a világgal, hogy a BAD feloszlott a halálommal. - fejeztem be a terv körvonalas vázolását.

- Ez örültség. Várjunk, csak ez az egész ezért volt? - állt felé és felém lépkedett.

- Micsoda? - kérdeztem vissza.

- Az, hogy lelövetted magad? - kiabálta a szavakat, míg ököllel kezdte verni a mellkasomat.

- Baby állj le. - fogtam meg mindkét csuklóját, hogy leálljon az ütésekkel, amiket a testemre mér.

- Szemét. - kezd el sírni megint. - Te teljesen meghibbantál, direkt eljátszod, hogy meghaltál, míg én teljesen megörültem attól, hogy elveszíttettelek.

- Lena, nem terveztem el, ezt csak most találtuk ki. - próbálom csitítani, de nem nagyon sikerül.

- Lena tényleg most találtuk ki. - szólaltak meg a többiek is.

- Basszus ti idióták. - fordul feléjük, majd vissza rám. - Ha még egyszer ilyet csinálsz komolyan megöllek.

- Értettem. - húzom magamhoz közel, majd megcsókolom, mire rögtön ellazul.

- Akkor mi a lényege a hülye terveteknek? - kérdezi, amint vissza ült a kanapéra.

- El kell hitetnünk az apáddal, hogy nyert és el kell érnünk, hogy eljöjjön érted. - válaszolta helyettem Louis.

- Értem és ezt, hogy érjük el?

- Veled. - válaszolja neki Zayn.

- Velem? - kérdez vissza döbbenettel az arcán.

- Pontosan, már el is kezdted, azzal, hogy felhívtad, jöjjön el érted. - válaszoltam neki.

- Szóval, ha jól értelmezem, akkor nekem kell rávennem, hogy ide jöjjön?

- Pontosan.

- Nem lesz gond. - válaszolja maga biztosan, ami baromira beindít.

- Reméltem is, majd ha eljön megölöm.

- Megölöd? - kérdez vissza, mire pánikolni kezdek. Tudom, hogy utálja az apját, de lehet mégsem akarná a halálát.

- Igen.

- Remélem sikerrel jársz. - válaszolja, mire megkönnyebbülök.

- Én is remélem, Len.
 

Akkor a játék elkezdődött. A világ szemében Harry Styles ott a klubja előtt halt meg és az is maradt. Minden tudásunkra szükségünk lesz, hogy ezt megszervezzük. Kezdve a saját temetésemmel. Milyen ironikus nem hittem, hogy élve fogok részt venni a temetésemen. De minden áldozatot megér, hogy Őt megvédjem. És Daniel Summers hamarosan igazán halott lesz. Gondoskodom róla. Minden erőmmel azon leszek, hogy a terv sikerüljön és sikerülni is fog. Hiszen én vagyok Harry Styles, a BAD vezére.