Lena
Azt reméltem, hogy a rém álmaimnak örökre vége, de ezek szerint tévedtem. Az emlék, ami vissza szökött a tudatomba, talán a legrosszabb, amit megéltem az életem során. A fejem betörésének nyoma még most is látható, csak az a szerencsém, hogy a hajam eltakarja. A számukat sem tudom megmondani, hogy hány alkalommal sérültem meg miatta és hányszor nem kaptam orvosi segítséget a bajaimra. Akkor sem látta egyetlen orvos sem a betört fejemet, így a mai napig félek, hogy nehogy kiderüljön valami szövődmény vagy bármi balul elsült dolog.
Zihálva ébredtem fel és a képek élénken éltek még bennem a véremről a padlón, ahogy zokogva próbálom meg feltakarítani azt. A forró cseppek jelezték, hogy most is sírok, így akaratosan emeltem a szemeimhez a kezeimet és távolítottam el a gyengeségeim jeleit az arcomról. Nem akartam, hogy Harry így lásson engem. Amióta vele lakom egyetlen egy álom sem kísértett, így nem is igazán tudom, hogy akkor most miért is tértek vissza.
- Baby, jól vagy? - ült fel szinte velem egyszerre Harry és vizslató tekintete alatt rosszul éreztem magam.
- Jól. - válaszoltam, talán túlságosan is közömbös hangon. Nem akarok erről beszélni, főleg nem vele. Az apám iránti gyűlölete már így is épp elég, nem akarom még tetézni benne az érzést.
- Ne hazudj nekem, ha jól vagy, akkor miért sírsz? - mutat az arcomra, miközben kemény tekintettel tekint rám.
- Harry hagyjuk ezt, csak rosszat álmodtam, semmi több. - válaszolok neki sértetten, mire kemény tekintete meglágyulni látszik.
- Rendben, de ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Kevés dolog van, amivel nem találkoztam. - szavai annyira jólesnek a szívemnek, mégsem tudom rávenni magam a beszédre.
- Persze. - csak ennyit mondok, majd vissza fekszem az ágyra és alvást erőltetek magamra.
Harry sóhaját tisztán hallom, majd megérzem, amint az ágy besüpped a teste súlya alatt, amikor vissza fekszik. Kis idő után érzem, ahogy közelebb húzódik hozzám és a karját a derekam köré tekeri, ezzel közelebb húzva magához. A közelsége miatt szinte rögtön megnyugszom és ismételten álomba merülök.
Reggel egyedül ébredek a hatalmas francia ágyban, míg Harry testét keresem a matracon. Semmi illat nincs a levegőben, így biztos vagyok benne, hogy nem a konyhában készíti éppen a reggelit. Felkelek és a keresésére indulok. A folyosó végéről hallom a halk, de annál keményebb dallamot, így tudom, hogy az edző termében van. Ahogy közelebb lépkedek a zene egyre hangosabb lesz. A résnyire nyitva hagyott ajtón kukucskálok be, így látva félmeztelen alakját. Nem tehetek róla, de le sem tudom venni a tekintetem a tökéletesen kidolgozott felsőtestéről. Igéző hatással van rám, ahogy a karján megfeszülnek az izmok, amint egy kemény ütést mér a boksz zsákra.
- Miért bámulsz? - csattan rám, ezzel vissza hozva engem a kábulatból, amibe a látványa taszított.
- Bocsi. - csak ennyit mondok és nem igazán tudom elképzelni, hogy miért ennyire dühös, így kora reggel.
- Hagyj edzeni. - néz rám keményen, mire akaratlanul is egy nagyot nyelek.
- Mi bajod? - kérdezek rá, már magamban is dühöt észlelve.
- Semmi, csak nem akarom, hogy nézz. - veti oda rám sem nézve, miközben ismét ütlegeli azt a szaros zsákot.
- Oké. - fordulok meg és már ott sem vagyok.
Ekkora egy segg fejet. Nem hiszem el, hogy így bánik velem. Komolyan mondom, hogy a kedély változásaitól agyrázkódást kapok. Egyszer eljátssza nekem a hős szerelemest, aki félti a lányt, akit szeret, majd ő gázol bele a lelkembe egy-egy megjegyzésével és még csak nem is foglalkozik vele igazán, hogy milyen sértő dolgok hagyják el a száját. A nap hátralévő részében tudomást sem fogok venni róla. Nem viselkedhet így velem.
Felöltözök és a konyhába megyek, hogy reggelizzek valamit. Hallom Harry lépteit, ahogy a konyhába jön, már teljesen felöltözve és mogorva ábrázatát nézve, jobb ha nem is szólok hozzá.
- Elmentem. - veti oda, amint kisétál a konyhából, majd becsapja a nagy bejárati ajtót.
Komolyan ez meghibbant.
A nap további részében kitakarítottam a házat, hogy valamivel elfoglaljam magam. Sara hívott, hogy átjön, mert unatkozik, így legalább nem fogom szétunni magamat egyedül, ebben a hatalmas lakásban. Alig fél óra múlva már itt is volt.
- Szóval mi a gáz? - kérdezi meg, amikor rám néz.
- Honnan tudod, hogy bajom van? - kérdezek vissza, mivel nem is említettem neki Harry reggeli kirohanását.
- A legjobb barátom vagy, látom, hogy mikor vagy feldúlt és most határozottan az vagy. Főleg, hogy minden csillog, szóval nyögd ki. - reménykedő tekintete, egy mosolyt csal az arcomra.
- Szokásos, Harry reggel teljesen hülye volt. Nem tudom, hogy miért volt ideges, de rajtam vezette le. - Sara mindent tudó tekintettel nézett engem.
- Én tudom. - mondta, ahogy sejtettem is.
- Akkor?
- Valami szállítmány vagy mi a gáz. Mondott valamit Liam valami eltűnt drogról, meg fegyverekről. - lehet, hogy ezt annyira nem is akartam tudni.
- Akkor már értem, hogy miért volt ilyen, de ez akkor sem magyarázat arra, hogy miért velem bunkó. - Sara egyetértően bólogat.
Később rendeltünk pizzát, mivel egyikünknek sem volt kedve a főzéssel foglalkozni. Sikeresen megittunk ketten egy üveg bort, így már kellő jókedvünk volt, amikor igencsak délutánra járt. Sara egyszer, csak felpattant a kanapéról és toporzékolni kezdett előttem.
- Mi bajod? - sikítva röhögtem rajta.
- Támadt egy ötletem. - csapta össze a kezeit a feje fölött.
- És el is mondod nekem? - kérdezem tőle röhögve.
- Mennyünk el a ROAR-ba.
- Bulizni akarsz? - kérdezek vissza.
- Naná. - siet el mellettem és az emeletre megy.
Egyszerűen csak követem őt, míg utol nem érem a szobánkban, amint a gardróbban áll és a ruháim között válogat eléggé sajátosan, ugyan is ki dobálja őket a földre.
- Ezt. - mutat felém egy vörös ruhát és maga elé méri.
- Felveheted.
- Tényleg? - lelkendezik.
- Persze. - válaszolom, majd nézem, amint ügyetlenül magára rángatja a ruhát.
- Te meg ezt. - mutat egy bronz színű szatén anyagú aszimmetrikus vállú ruhát, ami szerintem még sosem volt rajtam.
- De. - ellenkeznék, de közbe szól.
- Semmi de, ezt veszed fel és kész.
Alig egy óra múlva már táncolok Sarával kisebb alkoholos befolyásoltsággal és nagyon jól érezzük magunkat. Harryre még csak gondolni sem akarok. Nem szóltam neki, nem kell mindenre az engedélye. Nagy lány vagyok, nem kell bébiszitter. Sara még egy felest tart felém, amit gyorsan le is húzok, hogy az ismerős maró érzés a torkomban ismételten köszöntsön, mint egy régi ismerős. Nem igazán számoltam, hogy mennyit ittunk eddig, de nem is izgat fel a dolog, a lényeg az, hogy jól akarom magam érezni és ebben az alkohol jó barátnak és készségesnek bizonyult.
Kicsivel később egy pasi kezd dörgölőzni hozzám, amit nem veszek annyira jó néven, mint az szeretné. El akarok lépni előle, de megragadja a derekamat és ellenem nyomja magát. Látom Sarán a pánikot és gondolom, hogy a sajátomban is azt látnám. Nem sokáig kínoz a pasi, mivel valaki lerángatja rólam, majd képen veri, mire a földre zuhan.
- Ha még egyszer hozzá nyúlsz a csajomhoz véged. - üvölti Harry, majd kézen ragad és elhúz a táncoló tömegből.
- Jól vagy? - kérdezi végig mérve a testemet.
- Aha. Köszönöm. - hajolnék hozzá egy csókért, de elhátrál tőlem.
- Ugye tudod, hogy mennyire felelőtlen vagy? - kérdezi kissé dühös éllel a hangjában.
- Tudom. - hajtom le a fejemet.
- Ne csinálj ilyet többet jó? Szerinted mi lett volna, ha ma nem kell bejönnöm? - teszi fel kérdéseit.
- Nem tudom, ne haragudj. - nézek zöld szemeibe, amik meglágyulnak.
- Szerencséd van, hogy ennyire szeretlek Baby. - von közelebb magához, majd ajkait az enyémek ellen nyomja.
Már nem sokáig maradunk utána, mivel Harry eléggé különösen fejezi ki az érzéseit, így a kezemet megragadva húz a hátsó kijárat felé. Amint kiérünk az a férfi áll előttünk, akit Harry leütött.
- Styles, ennyi volt. - ejti ki a szavakat és egy pisztolyt ránt elő.
Harry rögtön cselekszik és ellök magától, hogy a saját fegyverét vegye elő, amit az ismeretlen férfira fog. Sosem gondoltam, hogy egyszer ezt kell látnom. A legelején fel sem fogtam a körülöttem zajló eseményeket. Tényleg igaz, amit a filmekben lát az ember, még ha csak részben is, de így van. A látottak felkavaróak voltak, szinte minden együtt töltött másodperc lejátszódott a fejemben, míg őt néztem és a vele szemben álló férfit. Az adrenalin száguldott az ereimben és nem hallottam semmit a fülemben a saját vérem ütemes és erős hangjától. Vártam, hogy vége legyen, mindennél jobban akartam, ennek a pokolnak a végét, kikerülni a középpontból, ahol az a férfi várta a sorsát, akit mindennél jobban szeretek. Aztán minden megváltozott, egy perc leforgása alatt. Néztem, amint a fegyver felemelkedik és elsül.
- Harry. - kiáltottam sírva, míg néztem, ahogy az élettelen teste a kemény betonon koppan. Mindent a vére borította, így egyértelmű volt, hogy eltalálta a golyó. Az eseményekkel szinte egy időben ragadott meg egy kéz és rángatott arrább tőle. Csak az járt a fejemben, hogy soha többé nem láthatom, nem fog a nevemen szólítani. Harry meghalt.
Liam egy kocsiba tuszkolt, majd beszállt és elhajtott a klubtól, el Harrytől, el az életemtől. Sara mellettem ült a hátsó ülésen, ahogy megláttam neki dőltem és csak zokogtam, míg Ő nyugtatóan simogatta a hátamat, bár semmit sem segített. A szívem darabokra szakadt az érzéstől, ami a hatalmába kerített. Elvesztettem őt. Harry sosem fog már megcsókolni, sosem fog rám nézni, azokkal a gyönyörű smaragd szemekkel. Sosem fog velem többet veszekedni, komolyan még azt is szeretem benne, de többé nem lehet benne részem. A szerelmem halott. Nem tudom elhinni, ez nem lehet igaz. Hallom a saját hangom, de mintha nem én beszélnék. Mintha kívülről látnám magam. Csak a nevét hajtogatom és kissé örültnek hangzom, ahogy zokogok utána. Liammal kezdek üvölteni, hogy miért hagyta ott Őt, de ügyet sem vet rám, majd hajt tovább. Megpróbálok kiugrani a kocsiból, de Sara megragad és nem enged elmozdulni, míg tényleg úrrá lesz rajtam a zokogás. Úgy hiszem ezt nevezik ideg összeomlásnak. Rájönni, hogy akit szeretsz meghalt a világ legfájdalmasabb dolga és te nem akarsz mást, csak követni, utána menni, hogy együtt lehessetek.
Liam Harry házába hozott, ahol bezárkóztam a szobánkba és csak sírtam. Nem tudom megmondani, hogy mennyit, de az biztos, hogy álomba sírtam magam. Másnap délután ötkor tértem magamhoz és azt gondoltam, hogy ez az egész, csak egy újabb rossz álom, de amikor megpillantottam Sarát az ágy végében ülni, tudtam, hogy nem álmodtam. Ez a kínzó valóság, ami szétszed engem.
- Hozok neked teát. - áll fel Sara, majd magamra hagy.
Mielőtt gondolkoznék mit teszek felkapom a telefonom és megnyomom annak az illetőtnek a nevét a kijelzőn, akit sose hívtam volna, de most, hogy Ő nincs többé, már nincs miért maradnom. Nem akarok nélküle itt maradni, nem bírnám ki. Ha Ő nincs, az egésznek semmi értelme.
Hallom, ahogy a hívott fél fogadja a hívásomat.
- Szia apa. Vissza megyek. - szóltam bele a telefonba és martak a szavak, amik elhagyták a számat, de a szívem sokkal jobban fájt utána.
- Most azonnal tedd le azt a kicseszett telefont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése