Lena
Mióta reggel felébredtem és elolvastam Harry levelét, a lakása összes zugát körbe jártam többször is. Egy biztos már nem fogok eltévedni. Idegességemet próbáltam, így levezetni, több-kevesebb sikerrel, inkább az utóbbi. Aztán mikor ezt meguntam a nappaliba költöztem és a kanapén ülve, hol a tévét kapcsolgattam, hol a levelét olvastam el újra. Szerintem már azt is kívülről tudom. Dél felé járhatott, mikor zörgést hallottam kintről és teljesen be pánikoltam. Aztán egy alak tűnt fel a nappali ajtajában, amire egyből abba az irányba kaptam a fejem. Harry volt az. Egy pillanatra megnyugodtam, hogy nem egy idegen áll előttem, de aztán úrrá lett rajtam a szorongás.
- Elmondod? - hagyták el a szavak akaratom ellenére a számat. Rettegtem a válaszától. Ő csak a szemembe nézett, majd egy sóhaj hagyta el ajkait és idegességében többször is a hajába túrt.
- Figyelj Lena, szeretném, ha végig hallgatnád, amit mondok és utána eldöntheted, hogy mit kezdesz a kapott információkkal. - ült le velem szembe a dohányzó asztalra.
- Rendben, hallgatlak. - néztem a szemébe és vártam, hogy végre elmondja nekem az igazat.
- Kezdjük azzal, hogy te elmondtad, hogy az apád egy maffia főnök. Mivel eléggé bele bonyolódtam az életedbe és már nem vagy biztonságba, azzal, hogy nem beszélek magamról, rólunk, így elárulok neked mindent. Én egy Londoni banda vezére vagyok. A másik négy srác, akivel a klubban találkoztál a banda társaim. A bandám neve BAD. Mi irányítjuk Londont teljes egészében. Gondolom nem kell neked bemutatnom, hogy mivel is foglalkozunk pontosan, hiszen az apád állttal nálad szerintem senki sem tudja jobban. Ne haragudj, hogy nem voltam veled őszinte, de azt hittem, ha nem tudsz róla biztonságban vagy. Tévedtem. Ha velem vagy nem vagy biztonságba. Amint észre vették, hogy több időt töltesz velem, rád szálltak. Ha téged bántanak, azzal engem is, így érthető, hogy a nyomodban vannak. Ezért velem kell maradnod, hogy ne essen bántódásod. Nagyjából ennyi. - hagyta abba a mondandóját és nem tudom, hogy miért, de teljesen ledöbbenve ültem ott előtte és egy szó nem jött ki a torkomon. A szám szavakat formált, de hangot nem adott nekik. Néma maradtam.
- Lena kérlek mondj valamit. - nézett rám és tisztán kiolvastam az aggodalmat smaragd szemeiből.
- Figyelj Harry, most mit mondjak erre? Hogy tetszik? Nem, nem tetszik. Azért jöttem el apámtól, hogy megszabaduljak ettől és az első adandó alkalommal bele botlok valakibe, aki aztán az életem része akar lenni és kiderül, hogy ott vagyok, ahol elindultam. Bármennyire azt szeretném, hogy ne kelljen ebbe belefolynom, már késő, mert nem tudnálak elengedni. - válaszoltam neki, mire teljesen remény vesztetten nézett rám, annak ellenére is, hogy tudtára adtam, most először, hogy vele akarok lenni.
- Tudtad? - szólalt meg néhány perc csend után.
- Számít ez valamit? - kérdeztem vissza.
- Tudtad? - emelte fel a hangját.
- Igen. - adtam egy egyszerű, de annál egyértelműbb választ a feltett kérdésére.
- Gondoltam. Haragszol, mert nem mondtam el? - kérdezett rá, amire én is kíváncsi voltam.
- Nem haragszom rád. Sokat gondolkoztam ezen, hogy miért nem tudod nekem elmondani, hogy ki is vagy valójában, aztán rájöttem, hogy a helyedben én is pont ezt tettem volna. - gyönyörű szemeivel engem fürkészett.
- Köszönöm, hogy nem borultál ki. Te vagy az egyetlen lány, akinek mindent bevallottam magamról. - nézett rám, a szemei őszinteséget tükröztek.
- Köszönöm, hogy elmondtad. Várj egy kicsit, te ismered az apámat? - tettem fel a kérdést, mire az arca egy másodpercre megrándult, de aztán ismét kifejezéstelen lett.
- Hallottam róla, de nem ismerem. - válaszolta nekem.
- Azt hittem, ő mindenkit irányít. - csodálkoztam el.
- Engem senki sem irányít. Egyedül hoztam ezt össze és senki sem veheti el tőlem. - fakadt ki kissé, mire teljesen meglepődtem a reakcióján.
- Értem. - néztem le a lábaimra.
- Ne haragudj, csak nagyon indulatos vagyok, ha a bandámról van szó. Sokat küzdöttem érte. - nézett sajnálkozva rám.
- Elhiszem. Miért kezdtél el ezzel foglalkozni? - kérdeztem rá.
- Mondhatnám azt is, hogy kényszerítettek, de akkor hazudnék. Eleinte egy bandához akartam csatlakozni, ami nagyon jó hírű volt és vonzott a csillogás világa, amit kínáltak, de akkor még csak a felszínt ismertem, alig voltam 15 éves. Aztán bevettek és minden megváltozott bennem. Bedobtak a mély vízbe és meg kellett ölnöm egy embert. Megtettem, mert nem volt más választásom. Megöltek volna. Ott, akkor minden elindult. Más lettem, teljesen más. Egy gyilkos lettem és élveztem. Még mindig élvezem, ez az életem. Lehet, hogy most szörnyűnek tartasz, de ez az igazság. A bandám tagjai, mind a barátaim voltak akkoriban és mikor az akkori banda főnöke félteni kezdte tőlem a hatalmát, mellém álltak és megalkottuk a BAD-et, aztán a másik bandát kiiktattuk. Azóta mi vagyunk a csúcson. Olykor megpróbálkoznak eltenni minket láb alól, de eddig senki sem bizonyult nálunk jobbnak. - fejezte be a mondandóját, mire teljesen ledöbbenve még levegőt is elfelejtettem venni, amit kellett volna, mert égni kezdett a torkom a levegő hiánya miatt.
- Eddig nem tudtam kitalálni mi vesz rá egy embert, hogy ezt csinálja. - szólaltam meg, mikor megtaláltam az elveszettnek hitt hangomat.
- Senki sem tudja. - helyeselt velem.
- Ha tehetném sosem keveredtem volna ilyesmibe, de sajnos az ember nem válogathatja meg, hogy milyen családba születik. - sóhajtottam fel szomorúan.
- Pontosan. Én egy jó családból származom, de a körülmények megváltoztattak. - kezdett bele valamibe, amibe talán nem is szeretett volna.
- Ezt, hogy érted? - tettem fel a kérdésemet.
- Az apám sosem árulta el, hogy mivel foglalkozik. Anyám vagy nem tudott róla vagy nem akarta tudni, nem tudom. De mikor bekerültem a bandába kiderül, hogy ő az ellenséges csapat vezére. Hát mondanom sem kell. hogy azok után nem mehettem haza. Anyámról sosem beszéltem és most sem fogok. Apám meghalt. - nézett a szemembe.
- Ezek szerint egyikünknek sem volt jó élete. - állapítottam meg.
- Nem, de ha nem baj lezártnak tekintem ezt a témát. - állt fel a dohányzó asztalról és eltűnt az ajtóban.
Egy darabig csak ott ültem és az elhangzottakon gondolkoztam. Mit vártam ettől a beszélgetéstől? Akartam, hogy végre elmondja. Megkaptam. És tetszett? Egyáltalán nem. Kellett ez nekem. A sejtéseim teljes egészében beigazolódtak, ő is csak egy gyilkos, aki minden áron maga mellett akar tudni, ha akarom, ha nem. De én mégis teljesen biztonságban érzem magam mellette, kell ez nekem. Hogy miért? Talán, mert őrült vagyok, nem ez teljesen bizonyos. Megörültem. Az apámtól, csakis ő védhet meg. Nem akarok haza menni és ha kell még egy probléma, akkor megkaptam. Nem is akarnék haza menni, mert nem tudnám őt itt hagyni. Kedvelem őt. Szeretem? Talán. Ez első találkozásunk óta, egyszerűen magával ragadott és azóta sem hagyott szabadulni. Mindnél többet találkoztam vele, annál jobban beférkőzött a bőröm alá. Úgy érzem élek.
Késő délutánra járhatott, mikor a hasam hangos korgásba kezdett, jelezve nekem azt, hogy ma nem ettem valami túl sokat. A konyhába mentem, ahol Harry épp a pultnak támaszkodott és valami szóró lapot szorongatott a kezében. Ahogy ott állt az izmai megfeszültek és elernyedtek minden egyes levegő vételénél. Lenyűgöző látvány volt. Mikor feltűnt neki, hogy beléptem rám kapta a tekintetét.
- Éhes vagy? Éppen rendelni készülök. - nézett vissza a szóró lapra, majd a kezembe nyomott egyet.
- Éhezem. - kezdtem olvasni a lapon található írást. Egy étterem szóró lapja volt, tele különleges ételekkel.
- Nem túl drága ez? - kérdeztem meg.
- A pénz nem akadály, válasz. - nézett rám komolyan, majd fel is emelte a telefonját, hogy rendeljen.
- Oké. - inkább egyetértettem vele, majd egy roston szült csirkére esett a választásom.
Harry megrendelte mindkettőnknek az ételt, majd közölte velem, hogy ő most fel megy zuhanyozni, ha esetleg az étel hamarabb jön, akkor a tárcája az ajtó mellett van és fizessem ki. Mikor már ellenkeztem volna, magamra hagyott. Jó fél óra múlva csengettek is, mire odaértem a futár várt rám. Átnyújtott két nagy zacskót, majd kifizettem a kért összeget és a konyhába vittem a megrakott szatyrokat. Nem tudom Harry mit hitt, de egy négy személyes fogás várt rám, mikor kipakoltam. Igaz, hogy nagyon éhes vagyok, de még így sem tudnám a felét sem megenni, annak, amit rendelt. Megtaláltam a saját rendelésemet és egy tálra szedtem belőle.
- Meg is érkezett? - lépett be a konyhába Harry.
- Igen. - mutattam rá a zacskóban lévő többi ételre.
- Éhen halok. - ült le velem szemben és a tányérral nem törődve, amit oda raktam neki, az étel szállító dobozból kezdett enni.
- Te mit eszel? - kérdeztem rá.
- Steak-et, ezt rendszerint nem rontják el. - mosolygott rám, majd folytatta az evést.
- Kritikus vagy. - állapítottam megy a tényt, úgy mellékesen.
- Dehogy, csak szeretem, ha a dolgok a helyükön vannak. - közölte velem.
- Az ételekkel? - kérdeztem rá.
- Mindenben. - küldött felém egy csábító mosolyt.
- Valahogy sejtettem. - fejeztem be a vacsorám maradékát, majd elmostam a tányéromat.
Este elmentem zuhanyozni és gondoltam még egy éjszaka itt nem nagy gond, majd holnap haza megyek, úgy is vasárnap lesz, így hétfőn már munkába kell mennem. Harry a délután többi részére eltűnt és fogalmam sem volt hova lett. A lakás hatalmas volt, így bárhol lehetett. Az egyik folyosón mentem el, mikor hangos zene ütötte meg a fülemet. Egy résnyire nyitott ajtón szűrődött ki a ritmusos dallam. Félre toltam az ajtót és benéztem. Harry egy súlyzóval a kezében állt a szoba közepén és edzett. Még sosem láttam ennyire kidolgozott testet. Minden mozdulatnál megfeszültek tökéletes izmai. Most először láttam őt póló nélkül és ledöbbentett, hogy mennyi tetoválása van. Volt két fecske a kulcscsontja alatt. A hasán egy lepke, ami furcsa lehetett volna, de neki nagyon jól állt, és két levelekkel teli ágy a csípő csontjainál. A kezén temérdek különböző minta volt. Lenyűgözött a látványuk. Teljesen tökéletessé tették őt, ezek hozzá tartoztak.
- Szia. - köszönt nekem, aminek hatására vissza jöttem a jelenbe.
- Ne haragudj, csak hallottam a zenét, nem akartalak megzavarni. - hajtottam le a fejemet.
- Semmi baj. - tette le a súlyzót a kezéből és közelebb lépett felém.
- Tetszett, amit láttál? - tette fel a kérdését, amiből tisztán hallható volt a perverz él.
- Láttam jobbat. - hazudtam.
- Hazudsz. - hajolt a fülemhez. - Hallom a szapora légzésedet, érzem, hogy mit váltok ki belőled.
- Tévedsz. - nyögtem a szavakat.
- Kétlem. - ragadta meg a derekamat és lecsapott az ajkaimra. Szenvedélyesen csókolt és a falnak szorított. Én automatikusan a csípője köré tekertem a lábamat, amit csak akkor vettem észre, mikor egy pillanatra elváltunk egymástól.
- Rezegsz. - zihálta a hajamba.
- A telefonom. - állapítottam meg.
- Vedd fel. - lehelte a nyakamra a szavakat.
- Nem. - ziháltam.
- De. - rakott le a földre, majd a zsebemben kezdtem kotorászni, hogy kitudjam venni a farmerem szűk zsebéből.
Apám neve villogott a kijelzőn. Mikor látta a zavarodott tekintetemet, felhúzta a szemöldökét.
- Ki az? - kérdezett rá, én nem tudtam megszólalni, csak felé fordítottam a telefonomat reflexből.
Kikerekedtek a szemei és idegesség futott át tökéletes vonásain.
- Ne vedd fel. - csattant fel és kikapta a kezemből a telefont és kilőtte a hívást.
- Nem akartam. Mi volt ez? - kérdeztem rá.
- Semmi. - válaszolta, hülyének nézett.
- Valamit nem mondasz el nekem, ugye? - egyértelmű volt.
- Mindent elmondtam, csak nem akartam, hogy megint megbántson. - válaszolta nekem.
- Annyira furcsa vagy. - léptem egyet előre és elvettem a telefonomat.
- Csak annyira, mint te. - ment el mellettem.
Ez nagyon furcsa volt tőle, mintha megijedt volna. Miért félne az apámtól? Vagy egyáltalán tőle félt vagy csak a szituációtól? Nem jöttem rá. Este az ágyamban feküdtem mikor belépett a szobába minden féle kopogás nélkül.
- Alszol? - kérdezte meg, míg beljebb sétált.
- Még nem. - válaszoltam neki.
- Jól vagy? - kérdezett rá.
- Persze. - válaszoltam.
- Köszönöm, hogy megértettél mindent velem kapcsolatban. Féltem tőle, ha megtudod elhagysz. - ült le az ágy szépére.
- Nem tudnálak. - vallottam be neki alig hallhatóan.
- Miért? - kérdezett vissza. Kíváncsi volt.
- Mert kedvellek, nagyon. - úgy látszik őszinteségi rohamot kaptam vagy mi.
- Én is kedvellek téged. És ez megijeszt. - nézett a szemembe.
- Miért? - most nekem kellett vissza kérdeznem, nem értettem őt.
- Nem tudom, lehet azért mert rég nem éreztem így és ha őszinte akarok lenni, nem is akartam. - nézett el rólam.
- Ezt, hogy érted? - kérdeztem vissza.
- Volt egy lány és hát nem alakult jól. - fejezet be, nem akart erről beszélni.
- Értem, sajnálom. - néztem smaragd szemeibe, ami most valami megmagyarázhatatlan szomorúságtól csillogtak.
- Nem kell. - mosolyodott el kissé.
- Köszi, hogy itt lehetek, de holnap haza megyek. - vázoltam neki a tervemet.
- Mi? - csattant fel.
- Haza megyek. - ismételtem el.
- Nem mész te sehova. - förmedt rám.
- De. - nem adom meg magamat.
- Lena kurvára azt mondtam, hogy velem maradsz. - csattant fel és járkálásba kezdett.
- Nem maradok itt. - fakadtam ki.
- Teljesen hülye vagy? Ha nem leszel mellettem, akármi történhet veled. - ilyen hangon még sosem beszélt velem.
- Tudok magamra vigyázni. - álltam ki magamért.
- Hhh. - horkant rám.
- Nem kényszeríthetsz. - keltem fel az ágyból.
- Dehogy nem. - nézett rám.
- Harry. - kiáltottam rá.
- Itt maradsz, ha tetszik, ha nem. - sétált az ajtóhoz.
- Miért vagy ennyire birtokló? - szaladt ki a számom a kérdés.
- Mert az enyém vagy. - közölte velem, majd rám zárta az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése