2016. február 5., péntek

Y. - 27. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lena


Nem hiszem el. Csak álltam Harry előtt és az elhangzott szavait ízlelgettem. Nem voltam képes felfogni, hogy ennyire alábecsül bennünket. Úgy csinál, mintha féltene, de jól tudom, hogy a mostani cselekedeteinek nem ez az egyetlen oka. Sokkal inkább a bizalmatlansága áll a dolgok mögött, nem bízik meg bennünk és ez rohadtul felidegesített. Értem én, hogy lányok vagyunk, de sok mindent véghez vittünk már és senki sem sérült meg.
- Keressük meg anyádat? - kérdeztem vissza szinte azonnal, ő meg úgy nézett rám, mint egy bolondra, aki nem képes értelmezni az elhangzott szavakat.
- Igen, ezzel mi a problémád? - húzta fel a szemöldökét, amitől legszívesebben arcon csaptam volna. Hülyének néz.
- Nem értem, hogy miért nem csinálhatunk mindent együtt. Nem kell félteni minket Harry. - csattantam fel.
- Nem kell félteni? - nevetett fel. - Jó vicc volt és te sem gondolhatod komolyan, hogy a múltban történtek után az apád közelébe foglak engedni.
- Nem árthat nekem. - szögeztem le.
- Dehogynem és ahogy a dolgok állnak már nincsen sok hátra, hogy akcióba lendüljön. Nem fogom kockáztatni egyikőtök életét sem.
- Tudunk magunkra vigyázni. - kezdtem úgy érezni, hogy nem fogunk előrébb jutni.
- Tudtok? Azt nem hiszem, apád nem egy piti kis bűnöző, akivel a szerencséteknek köszönhetően végezni tudtatok. Ő még a BAD-nek is igen nagy kihívást jelent. Nem fogtok jönni és kész. - csattant fel, majd Louis-sal nem törődve felállt a székből és elszakította a cérnát, ami kiállt a mellkasából.
- Tudod mi a probléma Harry? - kérdeztem rá, miközben a düh szétfeszített belülről.
- Mi?
- Nem bízol bennem. - fakadtam ki. Kurvára nem bízol.
- Tudod, hogy ez nincs így, bízom benned, de nem fogom hagyni, hogy hülyeséget csinálj. - lágyult el az arca.
- Semmit sem hagysz. - mielőtt bármit tudott volna mondani, kiviharoztam a szobából.
Nem jött utánam, így tudtam, hogy a saját igazában hisz és nem hajlandó tárgyalni velem semmiről. Nem érdekelt ez az egész, a nappaliba mentem és mindenkit ide hívtam, hogy tegyük azt, amit legalább engednek. Megkeressük az anyját és a húgát.
- Gyertek.
- Hova megyünk? Azt hittem, nem segíthetünk. - csodálkozott el Perrie.
- Egy valamit tehetünk, családtagokat kell felkutatnunk. - vontam vállat.
- Legalább valami. - érdeklődött El.
- Indulás. - nem foglalkoztam azzal, hogy szóljak Harrynek, vagy bárki másnak. Tettem, amit jónak láttam, a lányok meg nem kérdőjeleztek meg, ami felüdülés volt számomra.

Mivel azt sem tudtam miből indulhatnánk ki, így a helyi hoteleket, panziókat és szállásokat néztük át legelőször. Sehol semmi. Egyikben sem járt hasonló nevű személy évek óta. Ami viszont feltűnt, hogy évről évre visszatérő vendég egy Gemma Fox nevű nő a Royel-ban. Amikor kikértük a recepción a fényképét - amit persze nem önként nyújtottak át a kezünkbe - teljesen le voltam döbbenve. Anne volt a képen, ami minden bizonnyal egy hamis személyit ábrázolt. Szóval nem hazudott, valóban szemmel tartotta Harryt. Itt van a bizonyíték a kezemben. Világossá vált, hogy minden igaz lehet, amit mondott. Persze ettől még továbbra sem tudtuk, hogy hol lehet, így tovább kerestük. Az kiderül, hogy a városban már nincsenek. A következő gondolatom a jelenlegi lak helye volt, így oda tartottunk. Unalmas volt az út és rettentő hosszú. Félúton járhattunk, amikor csörögni kezdett a mobilom.
- Hol vagytok? - hallottam meg Harry dühös hangját a vonal túlsó felén.
- Úton az anyádhoz. - válaszoltam egyszerűen.
- Lena te normális vagy? Halálra aggódtam magam, hogy hol lehetsz. - sóhajtott fel megkönnyebbülésében.
- Nem raboltak el. - forgattam meg a szemeimet, mert biztos, hogy rögtön erre gondolt.
- Ez nem vicces Lena. - csattant fel.
- Nem is annak szántam. Leteszem, mert mindjárt megérkezünk. - hazudtam neki, mert jócskán volt még alattunk kilométer, de cseppnyi kedvem sem volt társalogni.
- Rendben, de ilyet többször, ne csinálj. Ha bármi fejlemény van, akkor hívj. - ezzel bontotta a vonalat.
Kísérteties hasonlóságot véltem felfedezni a beszélgetésünk és egy régen történt, már majdnem elfeledett keserű emlék között.

* * *

Halk léptekkel közlekedek a házban, hogy apám ne ébredjen fel és ne szembesüljön azzal, hogy több órát késtem a megbeszéltnél. A buli, amin részt vettem sokkal jobb volt, mint amire számítottam, így alig tudtam rávenni magam, hogy haza jöjjek. A lépcsőn sasszéztam fel, amikor apám megáll előttem.
- Hol voltál Lena? - csattan fel.
- A buliban. - válaszolok közömbösen, próbálok nyugodt maradni, de belül rettegek, hogy mit fog tenni.
- Tisztában vagy vele, hogy mennyi az idő? - amikor megragadja a kezemet, megdermedek. - Halálra aggódtam magam miattad.
- Ne haragudj. Többé nem fordul elő. - védekeztem.
- Nem is, mert soha többé nem mehetsz el. - rángat rajtam egyet, amitől a fejem azonnal zúgni kezd.
- Mi? Apa ne csináld. - azonnal bánom, hogy kimondtam a szavakat, mert a keze lendül a levegőben.
- Megtanulod mi a rend, vagy megtanítalak rá. - ezzel elsétál, én pedig a földön kötök ki, míg zokogok és könyörgök, hogy anya jöjjön vissza. Annyira hiányzol.

* * *

Megborzongtam az emléktől és a tudattól, hogy sosem fogok kijutni ebből a képtelen és eltorzult véres világból. Ebbe születik az ember és a legrosszabb, hogy sosem menekülhet meg, nem futhat el előle, mert ez az élete.

A régi fájdalom nem tud eluralkodni rajtam, mert megérkezünk és a lányok rögtön kiszállnak a kocsiból. Veszek egy nagy levegőt és visszatuszkolom a szörnyű képeket az agyam legeldugottabb felére, ahonnan nagy erőfeszítés előhozakodni velük. Mindenki külön utakon indul el. Én a bejáraton lépek be Perrievel, a többiek, pedig az udvart fésülik át. 
- Megyek a pincébe, tiéd az emelet. - fordulok a szőke lány felé, aki egyetértését, csak egy gyors bólintással jelzi számomra.
Lassan sétálok le a lépcsőfokokon, míg abban reménykedem, hogy itt megtalálhatjuk őket, mert egyébként semmi más hasznos nem jutott eszembe a megkeresésükkel kapcsolatban. Több ötletem nincsen, hogy merre lehetnek. Oda lent senki sem volt, csak poros bútorok, befőttes üvegek és mindenféle kacat, amit semmire sem használ már az ember, csak raktározza, míg rá nem jön, hogy soha többé nem fog kelleni. Felfelé jöttem, amikor az ajtóban egy férfi állt velem szemben. Ismerősek voltak a vonásai, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnan. Pörgött az agyam, de nem jöttem rá, hogy honnan ismerhetem, de egy biztos volt, még sosem láttam ezelőtt. Akkor meg miért ismerős?
- Elnézést, keres valakit? - próbáltam úgy tenni, mintha a ház lakója lennék, mert nem tudtam, hogy a magas férfi mire képes.
- Igen, bár lehet eltévedtem. Ne haragudjon kisasszony, hogy bejöttem, de az ajtó nyitva volt és senki sem válaszolt. Attól féltem, hogy betörés történt. - kellemes hangja volt, de végigfutott a hátamon a szőr, amikor a hangszíne is ismerősen csengett.
- Semmi ilyesmi uram, én voltam a vétlen, elfelejtettem becsukni. - mosolyogtam rá és reméltem, hogy elhiszi minden szavam. - Kit keres?
- Annet keresem, itthon van? - amikor kimondta Harry anyjának nevét, nem tudtam mitévő legyen. Bizonyára az egyik szomszéd lehet és azért ismerős, mert mikor legutóbb itt voltunk, akkor láthattam.
- Sajnos elkerülték egymást.
- Mikor jön vissza? - kezdett feltűnni, hogy előrébb lépked minden mondatánál.
- Elutazott pár napra, pontosan nem tudom.
- Ne hazudj nekem. - annyira ledöbbentem, hogy védekezni is elfelejtettem és a falnak nyomva találtam magam, sajgó fejjel, ahogy bevertem azt.
- Ki a frász maga? - csattantam fel és imádkoztam, hogy valaki meghalljon oda kintről.
- Ostobább vagy, mint gondoltam. Nem látszik a hasonlóság? Des Sytles vagyok. - a világ forogni kezdett velem, ahogy felfogtam, hogy honnan volt ismerős a férfi. úgy nézett ki, mint Harry. Ő az apja, akinek halottnak kéne lenni-e.
- Hogy lehet életben?
- Harry mindig csak fél munkát végez. Egy jó tanács, mindig nézd meg, hogy akit lelőttél valóban meghalt-e. - keserű nevetése hányingerrel töltött el.
- Menjen a pokolba. - ezzel ellöktem magamtól és a nyitott bejárat felé futottam. Előkaptam a mobilomat és tárcsáztam Harryt.
- Lena, minden rendben, senkit sem érek el.
- Harry. - mielőtt folytathattam volna, megcsapta az orromat a klorofill ismerős bűze és tudtam, hogy elfogok ájulni.

Kérlek segíts.



6 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Woah. Nagyszerű rész lett.Várom a folytatást.☺

    VálaszTörlés
  3. Úh micsoda izgalmak lettek itt a végére. Nagyon várom a következőt, és erre is megérte ennyit vernie.Teljesen odáig meg vissza vagyok ezért a történetért.Köszönöm hogy írod nekünk és hogy sosem okozol csalódást a részekkel na meg tényleg szánsz rá időt az életedből pedig kitudja mennyi dolgod van. Tényleg köszönöm/jük !! <3

    VálaszTörlés
  4. Úristen nagyon jó lett siess kövivel :-)

    VálaszTörlés
  5. uramistenezdeizémáááár!!!! Várom a kövit! <3

    VálaszTörlés
  6. ÚÚÚÚÚristen!!!!! Nagyon jó lett! alig várom a kövit!!!Tegnap találtam rá a blogodra és annyira megfogott h alig bírtam abbahagyni az olvasást!

    VálaszTörlés