Y. - 18. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást, várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Egy darabig teljesen abban a hitben éltem, hogy Sethnek most jött el az utolsó mondata. Harry hörögve tornyosult felé és jobb karját folyamatosan ökölbe kényszerítette. A levegő egy pillanat leforgása alatt vált feszülté, míg mindenki néma csendben, - levegőt is alig merve venni, - figyelte az eseményeket, amik a két férfi között zajlottak. Nem volt fair játék, ha arról volt szó, hogy Harry szabadon volt, míg Seth egy székhez volt szegezve. De nem tett semmit annak érdekében, hogy szabaddá váljon. Csak tűrte, hogy a szinte megszólalásig rá hasonlító férfi az arcába kiabáljon és többszöri alkalommal megüsse. Harry hevessége megijesztett. Rég nem láttam ilyennek őt, szinte forrt a dühtől, ami szemmel látható volt. Utáltam ilyennek látni, de mégis a legrémisztőbb az volt, az a tudat, hogy a valódi természetét láttam, ő ilyenkor volt önmaga. Ennek ellenére is mindent megtettem volna érte, mert szerettem és be kell vallanom, én sem voltam nála jobb, semmivel. Amióta rákényszerültem az Y megalkotására, teljesen más lettem, megváltoztam. Nem éreztem már akkora mértékű empátiát senki iránt, egyetlen egy ember élete sem érdekelt már jobban a sajátomnál. Bárkit a halálba küldtem volna, hogy a szeretteim élhessenek, ők voltak számomra fontosak. Előre valóbbak voltak az idegeneknél, de ez miért is lenne rossz? Egy normális ember nem érez sajnálatot egy vad idegennel szemben, nem képzeli bele magát a helyzetébe, nem törődik vele, hisz nem is ismeri, azt sem tudja kicsoda és milyen gondokkal küzd. Nem tudhatjuk a társadalomban elfoglalt helyét, hogy szegény, vagy épp a bőre alatt is pénz lakozik. Számunkra nem mások, mint senkik, csupán idegenek. De egy biztos, ez rossz irányú változás és nem tetszik akivé lettem, de nem bántam meg, hisz csakis érte tettem, mert annyira szerettem, hogy feladtam saját magam, a lényemet.

- Utoljára kérdezem meg tőled. Ki vagy te? - lehajolt elé és torka szakadtából üvöltötte a szavakat. Láttam Sethen, ahogy megrándul az arca. Félt Harrytől, sőt egyenesen rettegett, de ki ne félt volna tőle? 

- Már elmondtam mindent, amit hallani akartál. Nem tudok többet mondani neked. Nem tudom, hogy miért hasonlítunk, elégedj meg ennyivel. Csak fogadd el a segítségem. - élettelen hangon válaszolt, míg könyörögve próbálta meggyőzni Harryt arról, hogy valóban igazat mond.

- Miért nehezíted meg? - a hajánál fogva emelte szemmagasságba, amitől a szék is elemelkedett a padlótól a férfi pedig üvöltve próbált menekülni, de semmi esélye nem volt.

- Nem nehezítek semmit, ez az igazság, többet nem mondhatok, mert nem tudom.

- Hát jó. Ha szükségem lesz rád kereslek, most pedig takarodj, míg elengedlek. - ekkor a szék nagy hanggal esett vissza a padlóra. - Liam oldozd el.

Mindenki arcán láttam az értetlenséget, amikor Harry egyszerűen, minden szó nélkül elengedte Sethet, annak ellenére is, hogy láttam rajta, nem hisz neki. Fel sem tudtam fogni a tetteit. Meg kell hagyni, hogy megváltozott, régen ezt nem hagyta volna. Addig ment volna, míg ki nem deríti, hogy mi folyik itt. De most? Nem tesz semmit, csak mindenkit itt hagy, hogy maga találja ki, hogy akkor most mi is legyen a következő és ésszerű lépés a részünkről. Tudtam, hogy itt valami nem stimmel. Tudtam, hogy készül valamire.

Mikor utol értem a szobámban állt és a hajába szántva mászkált fel, s alá. A telefonja a kezében volt és a képernyőt bámulta szüntelen. A hezitálás egyértelmű volt a részéről. Őrlődött.

- Minden rendben? – simítottam végig a karját, míg az aggodalommal átitatott szavak remegve hagyták el az ajkaimat, arra az esetre számítva, hogy lekiabál.

- Nem, semmi sincs rendben Len. – teljes mértékű nyugodtsága engem tett idegessé.

- Mire készülsz? - nem volt véletlen a folyamatos telefonvizslatás.

- Ki kell derítenem. Nem hagy nyugodni. Tudom, hogy Ő nem mondja el nekem, így csak a másik utat tudom járni. – ekkor ült le az ágyamra, szabályosan lezuhant a puha matracra, ami kétségbeesetten követte a teste formáját, nem volt más választása, az erő kényszerítette, ami rá volt kibocsájtva.

- Miről beszélsz? Kitől kérdeznéd meg? – komolyan fogalmam sem volt jelen pillanatban, hogy mire készül. Ki tudna ebben segíteni. Mivel nem voltam hülye, még a válasza előtt megvilágosodtam. – Komolyan?

- Teljesen komolyan. Tudnom kell. Lehet, hogy megijesztem ezzel, de akkor is fel kell őt keresnem, hogy tudjam. – súlyosan fújta ki a tüdejéből feltörekvő oxigént.

- Azóta nem is tud rólad semmit, jól sejtem?

- Jól. Nem kerestem, jobbnak láttam, ha békében élhet nélkülem. Ő döntött így mikor elment, de én sosem kényszerítettem arra, hogy megbánja ezt. Akkor is, ha én mélységesen bántam azt, hogy gyáva voltam. Mostanáig. – nagyon kevés kellett neki ahhoz, hogy a könnyek szabad utat találjanak maguknak, amik összegyűltek a szemében.

- Támogatlak.

- Köszönöm. – ekkor emelte a készüléket a füléhez. Következőnek elhajította azt, ami a fallal való találkozás okán darabjaira hullott. Nem volt megmenthető állapotban. Nem csak egyszerűen szétesett, hanem összetört.

- Nem veszi fel nekem. – kiáltotta el magát.

- Felkeressük valahogy.

- Hogy szándékozol megkeresni valakit, akiről nem tudsz semmit? – megragadta mindkét kezemet, de nem féltem tőle.

- Ezt most komolyan kérdezed? Ki vagy te?

- Harry Styles vagyok. – válaszolta élesen beszívva a levegőt.

- Pontosan. Nem lesz itt gond. Megtaláljuk.

- Nem hiszem el, hogy újra láthatom, hogy hallhatom a hangját. – hitetlenkedett továbbra is.

- Pedig fogod Harry, mert addig nem nyugszom, míg újra nem találkozol az anyáddal.

- Köszönöm, de nem akarom, hogy ebbe te is bele keveredj. - nem értettem, hogy most miért kezdett hirtelen ellenkezni velem.

- Ebbe? Szerinted nem vagyok benne eléggé, hisz miattam van ez az egész. Az apám velem szórakozik és ezért van itt Seth. Akkor mibe ne folyjak bele? - magam is meglepődtem a kifakadásomon.

- Jó, igazad van. De hol kezdjük?

- Talán azzal kéne, hogy még egy telefont nem vágsz tönkre. - nevettem el magam, ahogy a megmenthetetlen fekete darabokat néztem a szobám padlóján mindenfelé.

- Lehet az nem lenne hátrány, már meg sem tudom számolni, hogy ez hányadik készülékem volt, ami így végezte. - jóízűt nevetett, míg kinyújtotta felém a kezét és az ölébe húzott.

- Megfogjuk találni. - simítottam végig borostás arcát.

- Tudom.

- És mi legyen Sethel? - kérdeztem rá.

- Fogalmam sincsen Len. Azt hittem, hogy letépem a kibaszott fejét oda lent. - a keze megfeszült, ahogy a combomon pihent, megint idegessé tették a lent lezajlott események.

- Én is.

- Csak miattad nem bántottam, mert ott voltál. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha csak a fiúkkal vagyok. Bizonyára mostanra halott lenne. - sütötte le szemeit.

- Azzal sokra nem mentünk volna, ugye tudod? - kényszerítettem, hogy rám nézzem.

- Tudom. Jobbá teszel, tisztában vagy vele? Régen nem engedtem volna el senkit.

- Ismerlek Harry, ez is te vagy, csak egy kis ösztönzés kell hozzá. - hitetlenkedve rázta a fejét.

- Miért vagy ennyire jó? És miért látod belém ugyan ezt? Én nem vagyok olyan, mint te Lena. Nem látom meg az emberekben a jóságot, sőt semmit sem látok bennük, nem érdekelnek. Vagy élnek, vagy halnak, nekem édes mindegy. - őszinte volt, de nem vetettem meg érte. Az élt élete tette ilyenné, érzéketlenné, ahogy engem is kezdett, míg azt éltem, amit ő korábban.

- Nem te vagy ilyen Harry, hanem az élet, amibe kényszerültél.

- Kényszerültem? Elfelejtetted azt a részt, hogy ezt én választottam magamnak? - majdnem a képembe röhögött, amitől mérhetetlenül dühös lettem. Utáltam, ha arról akart meggyőzni, hogy ő rossz ember.

- Miért csinálod ezt?

- Mit csinálok?

- Próbálod nekem bebeszélni, hogy te vagy a világ legrosszabb embere, de tudod mit? Nem te vagy rossz, hanem a világ, amiben élsz. A kényszerítő helyzet, ami körülvesz. Nem a tetteink határoznak meg Harry, nem azért ölsz, mert gyilkos vagy, azért gyilkolsz, mert ezt láttad. Ez vesz körül és nincs választásod. Válaszolj őszintén. Élnél még, ha nem a saját javadra döntesz? Ha nem magadat helyezted volna előtérbe az idegennel szemben, aki a belépőd volt ebbe a világba? Ha nem rettegtél volna annyira attól az embertől megtetted volna?

- Nem, valószínűleg nem öltem volna meg azt az embert.

- Látod, nem te vagy a rossz, hanem ami körülvesz.

- De, akkor miért élvezem? - meglepett a kérdése és erre sokáig a választ sem tudtam, de jött a megoldás, mintha meglett volna írva.

- Mert ezt nevelték beléd, egy hamis képzetet, miszerint ez élvezet és kellő tetszést nyújt. A hatalmat mi ezzel jár, de nem ez határoz meg minket Harry. Nem ez határozza meg, hogy ki vagy. Félhetik a nevedet, de senki sem tudja, hogy ki vagy valójában. Elítélhetnek, de miért? Hisz azt sem tudják, hogy ki vagy. Csak a felszínt látják, ami viszont nem te vagy. Csak egy maszk, egy fal, ami mögé csak levesen kaphatnak belátást, de akit egyszer átengedsz, az örökre ott marad.

- És mindennél fontosabb. - ekkor helyettem fejezte be az elkezdett szónoklatomat.

- Csak erre koncentrálj, aki jelen esetben az anyád.

- Igen.

***

- Ki rendelt pizzát? - kiáltotta el magát Louis.

- Niall? - Harry a mellettem helyet foglaló szőkeségre nézett és neki szegezte a pizzát.

- Miért hiszed azt, hogy rám kell nézni? - fintorgott.

- Miért nem rád kell? - kérdezett vissza.

- De. Attól még nem kéne minden alkalommal rögtön rám gondolni. - sietve felpattant és az ajtó felé vezette lépteit.

- Ha nem lennél ekkora zabagép, senki nem gondolna rád. - kiabálta utána, mire Niall egyszerűen csak felemelte a magasba a kezét és a középső ujjá mutatta felénk.

- Ha nem ereszted le, eltöröm. 

- Lehet próbálkozni.

Következőnek egy nagy dobozzal a kezében tért vissza és a kanapé előtt található dohányzó asztalra tette azt. Viszont amikor kinyitotta már senki nem lelkesedett annyira az evés gondolatától.

- Nem hiszem el. - fakadt ki mellettem Harry, majd a kezébe vette a fehér, már annyira ismerős borítékot. Magában olvasta el a benne található üzenetet.

- Mi a faszomat akar ez jelenteni? - pattant fel és a földre dobta a papírlapot és egyenesen nekem szegezte a kérdést. Megremegtem, amikor elolvastam ugyan azt.

Keressétek bátran, ahogy gondoljátok.

De a reményt ne nagyon várjátok.

Tehettek bármit, én mindig egy lépéssel előttetek járok.

Tudok mindent, amit ti nem is.

Sok megválaszolatlan kérdés, semmi válasz.

Előbb nézz körül, nyisd fel szemed,

és könnyen leleplezed, mit régóta keresel.

Házad táján több a szemét,

Válaszokat barátnődtől remélj.