Y. - 15. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

- Most akkor mi is van? - Liam próbálta kideríteni, hogy miért lettem egyik pillanatról a másikra idegbeteg.

- Tudtod azok az üzenetek. Párat elolvastam közülük és Lena megosztott velem némi információt a drága kis Sethről, amiért joggal feltételezem, hogy azokat a pszichopata üzeneteket ő küldözgeti neki és már nekem is. - vázoltam fel neki némi körmondat formájában az érzelmi állapotom legfőbb okát.

- Miért vagy benne, annyira biztos, hogy ő volt? Mit is mondott neked pontosan Lena? - hirtelen olyan érzésem támadt, mintha nem Liammel lennék egy kocsiban összezárva, hanem Lou-val. Ő szokott ennyire kételkedő és alapos lenni, a halálba tudott idegesíteni az ilyen viselkedéssel. Nem volt jó jel, ha már Liam is kezdte, talán tényleg túlzottan hirtelen gerjedtem haragra a semmiért az utóbbi időkben. De okkal teszem, nem? Utána kell járnom, hogy ki zaklatja a barátnőmet.

- Elmesélte, hogy az üzenetek előtt szinte minden egyes alkalommal találkozott vele. Érdekes mód mindig a legváratlanabb helyeken bukkant fel, ahol ő is ott volt. Szerinted ez puszta véletlen? - egy pillanatra rá néztem, ezzel levezetve az előttünk haladó forgalomról a tekintetem. Mivel én vezettem ez eléggé felelőtlen cselekedet volt a részemről, de minden voltam, csak elővigyázatos nem.

- Előfordulhat, hogy az, de a mi világunkban semmi sem véletlen, mindennek meg van a maga oka és a haszna. 

- Egyetértek. - teljesen igaza van, mindig és mindenkor tudjuk, hogy mit miért teszünk. Csak hasra ütés szerűen sosem cselekszünk. Abból sosem sül ki semmi jó, ezt egy életre megtanultam. Egyetlen egyszer voltam spontán és meg is bántam.

***

- Hová mész Hazz? Még van egy feladatunk. - kiabált velem Louis, ahogy a másik irányba fordultam, nem arra, ahol az üzletet kellett volna lebonyolítanunk.

- Louis, most el kell mennem. Találkoznom kell vele, minél előbb. - egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne lássam mielőtt elmegy. Alig pár perce küldött egy üzenetet, hogy ma este végleg elutazik és, hogy sajnálja, de ez a dolog kettőnk között már nem működik. Nem engedhetem őt, csak úgy el.

- Te is tudod, hogy nem mehetsz el. Ha ezt megtudják, neked annyi.

- Louis már nem tartozunk senkinek sem beszámolni valóval. - jeleztem számára, hogy már egy különálló banda vagyunk és senki nem áll felettünk.

- Nem, de ez az üzlet nem csak a miénk. Szerinted Scott örülni fog, hogy keresztbe teszel neki? - nem is értettem, hogy miről beszél.

- Mivel teszek neki keresztbe? Te oda mész és elintézed, amúgy sem kellünk ehhez ketten. - vontam vállat.

- Jó nekem mind egy, de én szóltam előre. - legyintett, majd dühösen sarkon fordult és ott hagyott.

Kicsivel később már a reptéren voltam és a képernyőt néztem, hogy megtaláljam végre honnan indul a New Yorkba tartó gép. Annyi kiírás volt, hogy eltartott legalább öt percbe mire végre megtaláltam, amit kerestem. A kapu felé rohantam, ahonnan Emy gépe indult, de mire oda értem a vér is meghűlt bennem. A pisztolyom másodpercek leforgása alatt került a kezem közé és az előttem álló férfira fogtam, aki a barátnőmet tartotta a kezei között, a halántékára szorított fegyverrel. Láttam a szemeiben, hogy a bőrébe mélyedő fém mekkora fájdalmat is okoz neki.

- Harry. - préselte ki magából a szavakat és felsikoltott, amikor Scott ismét neki nyomta a fegyvert a fejének, csak ezúttal jóval erősebben. Tudtam, hogy mire megy ki a játék, el akarta hallgattatni, hogy befogja a száját.

- Nocsak a kis hős szerelmes, aki nem tudja mikor hol a helye. nem leszünk így jó szövetségesek Styles, ha egy nőcske miatt egyszerűen felszívódsz és nem teljesíted az alku rád eső részét. - köpte nekem a szavakat, míg Emyt tartotta, aki küzdött a fogságban tartása ellen. Ekkora már megbántam, hogy utána mentem. Tudtam, hogy nem kellene őt ebbe a világba belekevernem, hisz mostanáig mit sem sejtett a munkámról és az életem ezen területéről. Azt hitte, hogy csak egy kedves srác vagyok, aki valamilyen vállalkozást vezet. Hagynom kellett volna, hogy egyszerűen elutazzon és elfelejtsen, akkor is, ha én őt soha nem fogom.

- Engedd őt el, semmi köze ehhez. - kiabáltam, de magam is hallottam a könyörgés apró élét az elhangzott szavaim között észrevétlenül megbújva.

- Miért könyörögsz? Talán tudod, hogy egy apró mozdulat és a kisasszony fejében egy csinos ki lyuk keletkezik, ami bizony az élete végét jelentené? - a félelem megrázta a testemet a szavai hallatán.

- Csak engedd el és kész. Hagyj szálljon fel a gépére és ennyi. Elmegy és soha többé nem látjuk. - tudtam, hogy gyenge próbálkozás és valójában nem fog rá hatni, de meg kellett próbálnom.

- Hülye vagy, ha azt hiszed, hogy hagyok szemtanukat. - ekkor eldördült a lövés és Emy utolsó sikolya darabjaira zúzta a már amúgy is jócskán megtépázott szívemet. Scott egyszerűen félre dobta a testét és mint egy kutyán, úgy lépett át rajta. Ezúttal rám emelt a fegyverét és mire észre kaptam volna, már éles fájdalom kerítette hatalmába a testemet, pontosabban a térdemet, ahol a lökés ért. Azonnal a földre hulltam és meg sem tudtam mozdulni. A vérem patakokban folyt alább, ahogy a tátongó mély seb a behajlított lábam miatt még szélesebb lett. Az utolsó, amire emlékszem, hogy fejbe rúg, majd minden elsötétül és megszűnik.

***

A térdem automatikusan kezdett viszketni, ahogy visszagondoltam az életem egyik legrosszabb emlékére. Már már tényleg, csak egy emlék volt, de sosem bocsájtottam meg magamnak a lány halálát. Liam érdeklődve nézett rám, ahogy vakartam a lábamon a sebhelyemet.

- Emlékek? - kérdezett rá mindentudóan. 

- Pontosan. Nem akarom, hogy az Emys eset még egyszer előforduljon, ezért mindent megteszek Lena biztonságáért. - szögeztem le neki az álláspontomat.

- Megértelek, de én megyek előre, ha oda értünk. - kötötte ki, mintha parancsolgathatna nekem és azt tenném bármikor is, amit ő mond.

- Miért?

- Mert te előbb ütsz, mint kérdezel. - igazából jogos volt, amit mondott. Tényleg ilyen vagyok.

- És ez mikor jelentett problémát? - kérdeztem rá, mert sokszor mentett meg minket az, hogy egyből cselekedtem.

- Azért ebben az esetben visszafoghatnád magad. Nem kell rögtön letépni a fejét.

- Pedig nekem jól esne.

Fél óra autókázás után meg is érkeztünk Sethékhez, a bandája rejtekhelyére. Bár, ha engem kérdeztek, akkor a központ közepén lévő bérház nem épp a legjobb választás, túlságosan szem előtt van és ez esetlen a tedd észrevehető helyre és nem veszik észre elv, egyértelműen nem működött. Lehet a Liam megy előre és beszél dolog nem volt túl kivitelezhető, mivel azonnal kipattantam az autóból, ahogy a motor zaja elhalt és az ajtó felé, szinte szabályosan rohanva haladtam. Liam szitkozódott mögöttem, de az ajtóban pont időben ért utol, ahhoz, hogy ő legyen az, aki lenyomja a kilincset és belép. Ami a legfurcsább volt számomra, hogy az ajtó nyitva volt, eléggé gondatlan magatartás ez tőlük.

- Seth. - kiabáltam el magam, mire Liam oldalba könyökölt. - Mi van?

- Arról volt szó, hogy befogod, úgy, hogy ahhoz tartsd is magad. Én beszélek. - merész szavak voltak ezek, de tudtam, hogy tudja mit csinál és mit miért tesz.

- Hát ti? - Nico támaszkodott neki a folyosón az egyik ajtónak, amikor a ház belsejébe értünk.

- Hol van Seth? - tette fel az első kérdést Liam.

- Nincs itt, elment valamit elintézni. Hagytok üzenetet? - kiakasztott a viselkedése és legszívesebben letéptem volna a kibaszott fejét a nyakáról.

- Jobb lenne, ha megválogatnád a szavaidat, ha velünk beszélsz. - szűrtem a fogaim között és csillapítanom kellett magam, hogy ne okozzak maradandó kárt, ebben az olasz faszban.

- Azon leszek. Szóval mondjak neki valamit?

- Nem szükséges, majd keresem máskor. - ezzel sarkon is fordultam, mert a türelmem mostanra nagyon véges lett és nem akartam botrányt.

- Csak nekem volt ez az egész gyanús? - kérdezte meg Liam, aki mellettem sétált a kocsiig.

- Nem, valami nem stimmel ezekkel az fix és ki fogom deríteni, hogy miben játszanak. van egy olyan érzésem, hogy nem Summers ellen vannak, épp ellenkezőleg.

- Ez esetben egyet kell értenem veled. De akkor adódik a kérdés, hogy miért? Miért szabadítottak ki?

- Mert ez egy ostoba játék számukra. De van egy rossz hírem, mindig én nyerek.