2015. március 13., péntek

36. fejezet!

Lena



A ház órák óta csendes. Az elmúlt pár órában semmi mást nem tettem, csak a hangokat figyeltem szüntelen. Több órája semmilyen mozgást nem tapasztaltam, így az ajtóhoz sétáltam, majd kiléptem a sötét és kopár folyosóra. Óhatatlanul is megrezzentem minden egyes hangra, akkor is, ha tudtam, hogy azokat én adtam ki, a lépteim hangjai voltak. Lesétáltam a lépcsőn, majd jobbra fordultam apám irodája felé. Alig mertem lenyomni a kilincset, de az ajtó csikorogva kinyílt előttem. Szerencsémre teljesen üresen állt. Vissza kell kapjam a telefonomat, hogy megtudjam mi folyik odakint, körülöttem. A menekülést meg sem kockáztattam, mert tudtam felesleges, ez a ház az én igazi börtönöm.
A hatalmas íróasztal volt az első a listámon, amit megakarok nézni. Sajnos a fiókok többsége zárva volt, de sokat tanultam, míg itt éltem a napjaimat. Tisztában voltam apám kiskapuival. A legalsó fiók dupla fenekű, lenyomtam a fiók ál alját, ami leereszkedett és ott volt a kis rekesz, amire emlékeztem, benne a telefonommal. Gyorsan hívtam Harry számát.
- Kérlek, vedd már fel. - könyörögtem, de rögtön a hangpostára kapcsolt. A következő jelöltem Sara volt, de csak a nagy semmi várt.
- Szórakoztok velem? - tettem fel magamnak a kérdést. Mielőtt Liam számát tudtam volna tárcsázni, egy hang a hátam mögül annyira megijesztett, hogy elejtettem a készüléket, ami millió meg egy darabra esett szét.
- Eltévedtél cicám?
- Cole? - ijedtemben azonnal hátra fordultam, hogy megbizonyosodjak ki áll mögöttem.
- Nyugi nem az apád vagyok. - mosolygott rám hülyén, tudtam, hogy van valami hátsó szándéka. - Bár, ha bele gondolok, lehet, hogy el kéne neki mondanom, hogy az irodájában kutakodsz.
- Mi értelme lenne neki elmondani? - kérdeztem vissza.
- Mert élvezném, ha megbüntetne. - vicsorgott ám, amitől az undornak köszönhetően epe szökött a torkomba.
- Te beteg vagy. - sétálok el az asztaltól és Cole mellett, persze, ha hagyná nekem.
- Szerintem még nem fejeztük be ezt a beszélgetést. - ragadta meg a kezem és kifelé húzott a szobából, majd becsukta az ajtaját és kulcsra zárta.
- Eressz. - csattantam fel, amikor a konyha felé kezdett húzni.
- Nem. - fordult hátra és konkrétan rá sem ismertem.

A tökéletes ellentéte volt mindennek, amit egykor ismerte vagy szerettem benne. Azon kezdtem gondolkozni, hogy egyáltalán, hogy voltam képes bele szeretni ebbe az emberbe. De legfőképp, hogy miért nem tűnt fel nekem, hogy egy elmebeteg? Bár az, hogy csak megdugott, majd eldobott többet is súghatott volna nekem, de nem láttam át rajta, nem úgy, ahogy most. Már az első nap, mióta tudtam, hogy ismét itt vagyok, bebizonyította, ha akarna, nem habozna fájdalmat okozni nekem, így vagy úgy. Mintha csak az apám tökéletes mását látnám, egy fiatalabb és erősebb verziót, egy csúcsmodell gyilkológépet. Viszont még Ő sem tett túl az egyetlen emberen, aki még nála is jóval félelmetesebb és kegyetlenebb volt, ha azt kívánta a helyzet. Ez az ember, pedig nem más, mint Harry. Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan mindenkinek szembe kell nézni-e vele és azt senki sem fogja megemlegetni, senki sem fogja túlélni a forgószelet, amit magával hoz, hogy végigsöpörjön mindenen, ami az útjába kerül.

- Mit csinálsz? - kérdeztem rá, amikor a konyha közepén keresni kezdett valamit.
- Főzök. - válaszolta egyszerűen, mintha ez annyira mindennapi lenne tőle.
- Minek?
- Neked, enned kell valamit. - fordult felém és még azt gondolhattam volna a nézéséből, hogy sajnál engem, de tudtam ez koránt sincs így.
- Nem vagyok éhes. - hazudtam, majd meg haltam, hogy egyek, de egy falat se ment volna le a torkomon, amíg itt vagyok.
- Én meg nem kérdeztem. - horkant fel és a tűzhelyre tett egy serpenyőt.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem rá arra, ami már napok óta foglalkoztatott.
- Mit? A főzést? - kérdezett vissza, miközben a hagymát vágta fel.
- Nem, miért dolgozol neki? 
- Milyen hülye kérdés ez. Harry miért volt bűnöző és gyilkos? - fájt, hogy annyi megvetéssel ejtette ki a nevét.
- Harry más volt, sokkal másabb, mint te vagy az apám. - hajtottam le a fejem, nem akartam, hogy rám nézzem, míg róla beszélek.
- Mégis miben?
- Nem fogok neked magyarázkodni. - csattantam fel és a konyha ajtó felé vettem az irányt.
- Állj meg. - rohant utánam és sikeresen sikerült elkapnia.

A hajamnál fogva állított meg, aminek az lett az eredménye, hogy a fejbőröm iszonyat mód égett és könnyek folytak végig az arcomon. Iszonyatos fájdalom volt és amikor megfordultam, rájöttem miért, mert egy köteg hajam a keze között lógott alá. Ez kitépte a hajamat. Meredten bámultam rá, míg őrült módjára vicsorgott rám. Elengedte a hajamat a kezéből, ami a padlóra hullott és szétterült rajta. Az égő érzés még mindig nem múlt el és egyre jobban hasogatott a fejem is, ahogy úrrá lett rajtam a pánik állapota. Kezdtem sejteni, hogy mi fog most következni. Előre lépett, de én folyamatosan hátráltam, míg az agyam pörgött megállás nélkül, valami kiutat keresve, hogy megmenekülhessek ettől a pszichopatától. A léptei sokkal gyorsabbak voltak, mint az enyémek, így hamar sarokba szorított és a falnak nyomott. A szemei félelmetesen csillogtak és elsötétültek, ahogy végig nyalta az alsó ajkát. Belül üvöltöttem, hogy hagyja abba vagy hogy a lábaim meginduljanak és elszaladhassak, de leginkább Harryért imádkoztam, hogy tépje fel azt az ajtót és vessen véget ennek az egész megvalósult rémálomnak. De semmi sem történt, csak Cole előre mozdult és ajkai erőszakosan találkoztak az enyémekkel. Rám erőltette magát és a lábaimat szétfeszítette a sajátjával. A kezei a lábaim között érintettek, mire felnyögtem, de nem az élvezet hatására. A gyomrom azonnal felfordult és kiakarta adni nemlétező tartalmát, amikor meghallottam a cipzár hangját. Megragadta a kezemet és a nadrágjába csúsztatta, hogy a péniszét érintsem.
- Verd ki. - csattant fel, de nem mozdultam.
- Azt mondtam neked, hogy verd ki a faszom vagy, ha a szopást jobban szereted, akkor térdelj le. - nyomta le egyszerűen a fejemet és a számba erőltette a farkát. Majdnem megfulladtam, ahogy tartotta a fejemet és közben a csípőjét felém mozdította. 

A következő pillanatban az ajtó kivágódott és apám tűnt fel, mire Cole ellökött magától és vissza igazgatta magát a nadrágjába. A torkom még mindig égett, amikor apám lába feltűnt előttem, de a sírástól nem láttam semmit, minden ködös volt. Megragadta a kezemet és felhúzott magához.
- Mi történt? - kérdezte meg érzelem mentesen, míg tovább folytak le az arcomon a sós könnyek.
- Semmi. - préseltem ki szipogva a szavakat.
- Cole? - fordult felé.
- Engedetlen volt, én, csak megtanítottam, hogy ne ellenezzen. - vonta meg a vállát, mintha nem most erőszakolta volna rám magát és kényszerített engem arra, hogy kielégítsem.
- Mit csináltál vele? Miért van ilyen állapotban? - mutatott rám, miközben egyre jobban kezdtem remegni.
- Leszopattam. - ejtette ki szavait, mintha semmi baj nem lenne vele.
- Többé ne intézkedj helyettem. - csattant rá apám, de tudtam, hogy nem érdekli mit tett velem Cole.
- Igen is. - hajtotta le a fejét apám előtt. Talpnyaló senki.
- Gyere. - húzott el a lépcső irányába és a szobámba vezetett. - Olyan vagy, mint Ő.
- Mint ki? - kérdeztem vissza rekedten.
- Mint a ribanc anyád, mindenkinek hagyod, hogy kihasználjon. - csattant fel és egy pofonnal elintézett mindent, aminek köszönhetően az ágy szélének estem és a fejemet bevertem a keretbe.
- Ne beszélj, így róla. - zokogtam fel, míg a fejemet fogtam, amiből ismét folyt a vér.
- Hallgass el. - ment az ajtóhoz, majd rám zárta.
Bezárt ide.


Az eső hangjai ébresztettek fel az éjszaka közepén. Odakint tombolt a vihar, míg a házat a teljes sötétség uralta. Kimásztam az ágyból, a talpam érintette a hideg padlót, míg az ajtóhoz sétáltam. Az ajtó nem volt zárva, így kiléptem a folyosóra. Semmi más nem világította meg, csak a villámok éles fénye, ahogy valahol a távolban elérték a földet. A dörgés minden egyes alkalommal ugrásra késztetett míg a ház hangjai keveredtek a viharéval oda kintről. Utáltam ezeket a kicseszett hangokat. A lépcsőn sétáltam le, ami csupa víz volt. Valami nem stimmelt, az eső bent esett. Elázva értem le a földszintre, de itt minden száraz volt. Mikor magamra néztem nem eső áztatta könnyed hálóingemet hanem vörös folyadék, vérben áztam. Sikítani akartam, de a torkomon semmilyen hang nem jutott ki, néma maradtam. Nyöszörgések és néha erőteljes hangok szűrődtek ki apám irodájából. Bármennyire nem akartam oda menni, a lábaim vittek. Az ajtó résnyire nyitva volt, míg hallottam, hogy apám beszél valakihez. Fenyegette, kiröhögte és szánalmasnak nevezte. Ahogy elhagyta az áldozata neve a száját megfeszültem. Stlyes. Az agyam azonnal átkapcsolt védekező módba és kilöktem az ajtót, mire a bent lévő férfiak rám kapták a tekintetüket, Harryt is bele értve, aki alig élt már. A szemei homályosak voltak, alig élők és minden porcikájából vér folyt alá. Sírhatnékom támadt a látványától. Előre léptem, de apám felemelte a kezét, ezzel megállítva engem.
- Ebben bíztál? Ebben a szerencsétlenben? Azt hitted elhittem egy percig is, hogy halott? Nagyot tévedtél úgy játszott végig, hogy nekem jó legyen. Most pedig elintézem, hogy csakugyan halott legyen. - emelte fel a fegyvert a kezében és Harryre célzott vele. Előre lendültem, de késő volt. A golyó célba ért és Harry meghalt, most először igazából. Halott volt.


- Ne. - sikítva tértem magamhoz és zokogtam, miközben az ajtóhoz szaladtam és rángatni kezdtem azt. Zárva volt továbbra is. Az ajtónak támaszkodtam és lecsúsztam annak mentén a földre. Hisztérikus állapotba kerültem és azon imádkoztam, hogy az álom tényleg, csak álom maradjon. Nem veszíthetem el, hisz szeretem.




2 megjegyzés: