2015. február 26., csütörtök

33. fejezet!

Harry


Az ajtó kivágódott és első blikkre megmondtam, hogy valami kurvára nem stimmel. A hiányzó tényezőt pedig a felek létszámában kellett keresni. Négyen mentek el és hárman érkeztek, a pánik azonnal jelentkezett a testemben, ahogy Liam tekintete találkozott az enyémmel.
- Hol van? - kérdeztem meg fenn hangon.

- Nincs itt? - kérdezte reflexből Liam, de rögtön megbánta, amint ráemeltem sötét tekintetem. ...
- Ezt akár vehetjük úgy is, hogy meg sem hallottam. - léptem hozzá közel, egészen közel és a hangom nyugodtsága semmi jót nem jelentett, rájuk nézve.
- Rosszul érezte magát, azt hittük vissza jött. - kezdett sírni Sara, de meg sem hatott.
- Komolyan ekkora balfaszok vagytok? - csattantam fel, de meg sem vártam, hogy reagálni tudjanak, folytattam. - Melyikőtök látta utoljára?
- Én. - emelte fel a kezét Zayn.
- Kivel?
- Nem fogsz neki örülni. - kezdett bele.
- Kivek volt Lena basszátok meg? - odrítottam el magam.
- Cole. - mondta ki halkan Sara, alig suttogva.
- Kibaszottul azt akarod mondani, hogy egyedül hagytad vele? - szegezem a kérdést Zaynnek, miközben a nyakánál fogva a falnak löktem. A feje nagyot koppant a kemény téglán és fájdalmasan felnyögött.
- Nem gondoltam, hogy ez lesz. - mentegetőzött.
- Nem hitted baszki? Ugye mind tisztában vagytok vele, hogy ez mit jelent? - kérdeztem meg, ismételten mindenkire koncentrálva, nemcsak Zaynre, aki örülhet, hogy nem verem ki belőle a szart is.
- Nem maradhatsz halott. - válaszolt nekem Liam.
- Nagyon nem. - válaszoltam miközben Zayn fejétől alig pár centire bele vertem az öklöm a falba és a csontok roppanó hangja és a fájdalom sem izgatott, csak az, hogy Lena újra a karjaimban legyen mindnél hamarabb.


Az agyam abban a pillanatban kezdett kavarogni és a lehetőségeket felmérni. Minden teljesen zavaros volt. Mi a picsáért rabolta el Cole? Lena szerint nem volt az apja embere, de akkor mi a célja? Tisztában vagyok vele, hogy akar valamit Lenától, ez is lehet az egyik indítéka a tettének. De az agyam, akkor is azt súgja, hogy kezdettől fogva nekem volt igazam és ez a féreg Summers egyik kicseszett embere. De ha megtalálom a puszta kezemmel fogom belőle kiszorítani az életet. Csak ültem a kanapén és nyugodt voltam, túl nyugodt. Mindenki körülöttem járkált és engem nézett. Egyre jobban kezdett idegesíteni, ahogy rám figyeltek azt várva, mikor fogok robbanni, mert már ismertek annyira, hogy tudják az előbbi nem a tetőpont volt tőlem, sőt még el se kezdtem igazán tombolni. Aztán Sara leült mellém és a térdemre rakta a kezét nyugtatásként, de nem tetszett a gesztusa, feszélyező volt és csak azt éreztem, hogy szán engem, amit a világon mindennél jobban utáltam. Nem voltam rászorulva mások szánalmára, cseppet sem. Liam jött Sara megmentésére, mikor meglátta az arcomra kiülő érzéseket a lány cselekedetének hatására. A folyamatos mozgás egyre jobban felhúzott, majd ahogy Zanyre néztem minden elpattant bennem és kitörtem.
- Te kibaszott idióta. - álltam fel és Zaynt ismételten a falnak szegeztem, miközben teljes erőből marokra fogtam a torkát.
- Harry. - csattant fel Louis és megpróbálta lefejteni a kezemet, ami Zayn tartotta.
- Hagyjál békén. - löktem el magamtól Louis és vissza vezettem a tekintetem Zaynre.
- Minden a te kibaszott hibád, rád volt bízva és most mi van?
- Tudom, hogy elszúrtam. - préselte ki magából a szavakat.
- Elbasztad, mi a faszt fogunk most csinálni? - szorítottam a fogásomon, mire Zayn mindkét kezét az enyémre tette és próbálta lefejteni a kezem a nyakáról.
- Hazz, megfojtasz.
- Szerinted mennyire érdekel, ha megfulladsz? - nevettem fel kínomban.
- Engedd el. - csattant a hátam mögött Sara.
- Kussolj. - hátra sem nézve ejtettem ki a szavakat.
- Harry hagyd ezt abba, ettől semmi sem lesz jobb. Ezzel nem hozok Őt vissza. - teszi a vállamra a kezét.
- Tudom baszd meg, elegem van belőletek. Itt prédikáltok nekem, mikor ti nem tudtatok rá figyelni. Basszus úgy váltunk el, hogy haragudott rám és most mi lesz, ha soha többé nem látom? - rogytam a földre, ezzel engedve Zaynt a szorításomból.
- Nyugodj meg, megfogjuk találni. - guggol le mellém Sara, aki meglepő, de nem fél tőlem, pedig az ideg állapotom erre adna okot.
- Hogy? azt sem tudjuk hol van. - temettem az arcom a kezeimbe.
- Kiderítjük. Basszus Harry, tudod te egyáltalán, hogy ki vagy? - akad ki.
- Tudom, Harry Sytles vagyok.
- Igen, az egyik legjobb banda vezér vagy, cseszd meg tiéd egész London és mindenki retteg tőletek közel, s távol. Ne add nekem fel, hisz tudjuk ki vagy, csak neked sikerülhet.
- Igaza van Harry, nálad jobbal sosem találkoztam, egy kibaszott zseni vagy. - csatlakozik be a beszélgetésbe Niall, aki végre valami értelmeset is hozzá tudott fűzni, hosszú idő óta először.
- Oké, akkor mink van. beszéljetek, minden egyes percről tudni akarok, attól kezdve, hogy kisétáltatok ezen az ajtón. - mutattam az ajtó felé.
- Rendben. - ültünk le mindannyian a kanapékra és latolgatni kezdtük az esetleges lehetőségeket.


Kicsivel később a sok hülyeségtől már a fejem is lüktetett, de talán van egy nyom, amin elindulhatunk. Úgy gondoltuk, hogy vissza megyünk a gála épületéhez és köröl nézünk, hogy találunk-e valamit, ami elvezethet Lenához és hogy ki volt az elrablásának ötlet gazdája. Mind beültünk a kocsimba és a gázra taposva nagy sebességgel fordultam ki az udvarról, majd ráfordultam az útra és tövig nyomtam a gázt, hogy minél hamarabb oda érjünk. Hamarosan megérkeztünk, majd amikor mindenkit elirányítottam, kiszálltunk és nyomokat kerestünk. Zayn gyakorlatilag betört az épületbe és Sarával együtt minden helységet átnéztek, még azt is, amiben Lena nem járt, de sosem lehet tudni mit talál az ember. Louis és Niall elől kutakodtak, míg én és Liam hátra mentünk a hátsó kijáratot ellenőrizni. Nem izgattam magam azon, hogy esetleg valaki meglát, mert Lena elrablása az egész tervünket keresztbe húzta, így már semmi értelmét nem láttam az értelmetlen bujkálásnak. Liam az ajtó közvetlen közelében matatott, míg én a hátsóbb részt néztem át, bármiféle árulkodó jelet keresve. Arra figyeltem fel, hogy Liam vadul integet nekem.

- Találtál valamit? - kérdeztem mellé lépve.
- Úgy is lehet mondani. - emel fel egy fehér anyagot.
- Nehogy megszagold. - kiabál rám, amikor az orromhoz emelem az anyagot, de tudom rögtön, hogy miért figyelmeztet, messziről is épp eléggé érezhető az anyagból áradó szag.
- Kloroform. - mondtuk ki egyszerre az anyag nevét, aminek hatására elájul az ember.
- Kinyírom a csávót, ha megtalálom. - nyögök fel.
- És én leszek az első, aki segít ebben. - áll fel Liam a földről és elveszi az anyagot a kezemből.
- Találtatok valamit? - jön Louis hangja.
- Mondhatni. Ezt. - mutatja fel Liam az anyagot. - És némi fék nyomot.
- Mi semmit.
- Egyértelmű, hogy a köcsög ide csalta és innen vitték el. - dőlök neki a falnak.
- Legalább találtunk valamit. - szól közbe Niall.
- Mi a helyzet? - lép ki Zayn és Sara a hátsó ajtón.
- Mennyünk.

Ahogy haza értünk úrrá lett rajtam a szorongás és Lena hiánya, csak még inkább rontott az amúgy is siralmas helyzeten. Megőrülök nélküle, minnél előbb vissza kell Őt kapnom. Az biztos, hogy mindenki egytől-egyik halott, akinek a keze egy kicsit is benne van ebben a rém álomba, amit az eltűnés jelentett nekem. Rettenetesen aggódóm érte, ajánlom a kisfiúnak, hogy egy haja szála se görbüljön, bár így is úgyis megölöm, nem oszt nem szoroz. Merengésemből Sara hangja zökkent ki, rá emelem a tekintetem, ahogy felfogom, hogy akar valamit.


- Ezt nézzétek. - tolja az orrunk alá Sara a telefonját.
- Mi ez? 
- Olvasd el.
Ahogy elolvastam az üzenet, a nyugalmam úgy lett a semmié. De egy pozítivum azért akadt, most már tudjuk hol van és a halálom kiléte nem látott napvilágot, eddig. De teszek róla, hogy a nevemet senki ne felejtse el, én magam fogom az agyukba vésni, az örökké valóságig.



 " Az elveszett bárányka mégis haza tért, úgy látszik Styles nélkül senkik vagytok. Summers."

Ha eddig azt hitték kegyetlen és halálos vagyok, nem ismernek egy cseppet sem. Summers ezzel nem tudja, hogy milyen veszedelmet szabadított a világra és a saját életére. Megsúgom, engem. Harry Styles, aki bármit megtesz a szerelemért, még azt is, hogy olyanná válik, mint régen. 
Kegyetlenné, gyilkossá.




3 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen! :) Sietek a következővel. :) ♥

    VálaszTörlés
  2. k*rva jó rész lett :D imádom ezt a Harry-t aki képes megtenni bármit a szerelme biztonságáért.. siess a következő résszel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.😊 Nekem is az egyik kedvencem, amikor így viselkedik.😊 Már kint van az új rész.😄

      Törlés