2014. december 19., péntek

20. fejezet!

Harry

Évekkel ezelőtt

- Harry.
- Hmm? - fordulok Liam felé, amikor vadul gesztikulálni kezd.
- Hol jársz haver? - kíváncsian teszi fel a kérdését.
- Sehol. - hazudok neki, mivel csak egy helyen jár az agyam már hetek óta, amióta találkoztam Vele.
- Nem versz át. - jön közelebb hozzám és feltűnően méregetni kezd. átlát rajtam, nem hiába a legjobb barátom.
- Figyelj, nem hiszem, hogy ebbe neked is bele kéne folynod Liam. - próbálom lerázni őt.
- Miről beszélsz?
- Az a legjobb és legbiztonságosabb a számodra, ha semmit nem tudsz az egészből. - közlöm vele érzelem mentesen, majd amilyen gyorsan, csak tudok elhagyom a parkot. Az sem érdekel, hogy Liam egy folytában a nevemet hajtogatja.
 
Elég, hogy én bele keveredtem ebbe az egészbe, nem kell, hogy még a többiek is bele bonyolódjanak ebbe. Amikor először találkoztam Simonnal, egy jó bulinak tartottam az egészet, de most a dolgok megváltoztak. Több embert öltem már meg, mint amit a kezemen meg tudok számolni. Minden egyes este kísértenek az emberek, akiknek az életét kioltottam. A legnagyobb fájdalmam az volt, hogy a többségük ártatlan volt, semmilyen bűnt nem követett el. Talán, csak egyet, hogy rossz helyen volt rossz időben és én is ott voltam. Alig múltam 17 éves és nézd mi lett belőlem. Egy gyilkos, akit nem érdekel más élete és a baj az, hogy tényleg egyre kevésbé érdekel bárki más magamon kívül. Ölsz vagy ölnek, ez a szabály és én magamat mentettem minden egyes alkalommal.
 
A családomban nem ismeretlen a halál és a bandákhoz tartozás. Apám az ellenséges banda vezére volt, amiről, csak akkor szereztem tudomást, amikor a Nyugati bevett engem és szembesültem a másik csapattal. Teljesen le voltam döbbenve, amikor apámmal néztem farkas szemet, ő csak egyszerűen kinevetett és gyengének nevezet. Hát lehet nem kellett volna, mert ő húzta a rövidebbet. Tudom mire gondoltok. Egy 15 éves fiú, aki megölte a saját apját. Nem tévedtetek sokat. Tényleg megöltem őt, de önvédelem volt. Ha én nem teszem, most én feküdnék a kemény föld alatt egy fa dobozban, a fejem fölött egy faragott márvány tömbbel. Hogy megbántam-e? Nem, egyáltalán nem. Apámnál könyörtelenebb emberrel még sosem találkoztam. Sosem szeretett engem és amikor kiderült, hova is tartozom kitagadott a családból és nem volt többé otthonom. Azóta is Simonnál lakom, aki egyre furcsább viselkedést mutat az irányomba. Olykor ok nélkül kezd velem üvölteni és a feladatok is, akiket rám bíz, nem nevezhetőnek egyszerűnek. Egyre inkább megfogalmazóik bennem az az érzés, hogy tart tőlem és azt várja, hogy elbukjak.
 
- Harry. - hallom meg Simon hangját, mire oda kapom a tekintetem, ezzel nem figyelve tovább a tv-ben sugárzott adásra.
- Igen?
- Feladat. - csak ennyit mondott, majd sarkon is fordult.
- Mi lenne az? - állok fel és utána vetem magam.
- A kikötőbe kéne menned és figyelni a szállítmány lebonyolítását. Semmi extra. Benned bízom, így téged küldelek. - szavai ledöbbentettek, sosem gondoltam, hogy bízna bennem. Sántított a dolog.
- Rendben. - ráztam vele kezet, majd útnak is indultam.
 
A Range Rover könnyen és hangtalanul suhant az egyenletes aszfalton. A sebesség sosem érdekelt, a büntetéstől sem féltem, hiszen a rendőrség is a kezünkben van. Mindent mi irányítunk Londonban, senki sem mer nekünk keresztbe tenni, érthető okokból. A gyors kocsinak köszönhetően alig negyed óra alatt már a kikötő hatalmas fém kapuján hajtottam át. A raktárunk a nyugati szektorban volt, ami nem volt véletlen. Azért csodálkozom, hogy eddig nem jöttek rá mások, hogy hol tartjuk a szajrékat. Lehet a túlzott egyértelműség segített minket a rejtőzködésben.
 
- Brian. - kiabálok rá a raktárosunkra, aki ennek hatására felém fordítja a tekintetét.
- Hello, Styles. - nyújtja felém a kezét.
- Jöttem ellenőrizni. - rázok vele kezet a mondatom közben.
- Oké. - válaszolt feltűnő közömbösséggel.
 
Valami itt nekem nagyon nem stimmelt. Se egy kamion, se semmi, amit állítólag ellenőrizni kellene. Ezek készülnek valamire és nagyon úgy tűnik, hogy ez ellenem irányul. A gondolataim még abba sem maradtak, amikor az első lövés eldördült és Brain a hasát fogva esett a földre. A következő események, olyan gyorsasággal történtek, hogy alig tudtam felfogni az egészet. Simon sétált ki a mellettünk lévő raktárból és egy pisztolyt rám szegezve jött egyre közelebb.
- Sajnálom Styles, de veszélyt jelentesz rám és a hatalmamra. - húzta meg a ravaszt, majd a pisztoly elsült. Csípő fájdalmat éreztem a mellkasom bal oldalán, de a szívem nem szűnt meg dobogni. Simon lövésével egy időben, meg mertem volna esküdni, hogy hallottam még egy lövést. Amikor Simon a bal lábához kapott és ordítva esett a földre a sejtésem beigazolódott. A kérdés, csak az, hogy a lövés honnan jött és kitől származik.
 
Az biztos, hogy a következő jelenetre nem voltam felkészülve. Mind a négyen felém közeledtek. Liam, Louis, Niall és Zayn. A barátaim. Liam kezében ott figyelt egy pisztoly és nagyon úgy festett, hogy ő mentet meg.
 
- Jól vagy Harry? - guggolt le hozzám és segített felállni.
- Voltam már jobban is. - viccelődtem el, bár az iszonyatos mellkasi fájdalom elviselhetetlen volt.
- Tudod, ha te nem is mondtad el, én figyeltek. Nem lehetsz ekkora hülye Harry. - emelte fel kissé a hangját.
- Nem akartam, hogy ti is bele keveredjetek. - néztem rá, miközben a kezemet a vérző területre szorítottam.
- Szerintem épp eléggé benne vagyunk. - mutatott körbe.
- Eléggé. - értettem vele egyet.
 
Miután megmentette az életemet, az adósa lettem. Nem kellett sok idő, míg rájöttünk, hogy ezt fogjuk csinálni. Hónapok leforgása alatt, miénk lett London és mindenki a lábaink előtt hevert.
 
Mi lettünk a rosszak, mi lettünk a BAD.


 
A Liammel lefolytatott balhénk, elő hozott egy eléggé kellemetlen emléket. A kezdeteket. A BAD megalakulását, azt, amikor eldöntöttük, hogy senki nem állhat az utunkba és közénk sem. Erre mit teszek, össze verekedek, az egyik legjobb barátommal. Ő mindig kiállt mellettem, erre ezt érdemli tőlem. Bár egy kis részem, mégis jogosnak érzi ezt az egészet. Nincs joga bele szólni a magán életembe. Ami nem a bandához és annak ügyeihez tartozik az mások számára tabu. Én tisztában vagyok vele, hogy nem változtam meg Lena miatt, semmilyen hatással sem volt a személyiségemre a megjelenése és a jelenléte. Talán annyi történt, hogy amióta boldog vagyok - ami eddig egyáltalán nem volt jelen az életemben - nem vagyok, annyira kegyetlen, mint eddig, de ez rossz dolog lenne? Szerintem nem.
 
Nem igazán értettem Lena reakcióját, épp, hogy felé indultam, megfordult és elviharzott. Egy darabig, csak álltam ott és nem tudtam mihez kezdjek. Ha utána megyek Liam megint rákezd, hogy Ő irányít engem, de ha nem megyek utána, akkor lehet elveszítem. Mi a jobb, ha a banda erősnek és kegyetlennek tart vagy az, hogy a nő, akit szeretek, ne sétáljon ki végleg az életemből? Amikor a lábaim megindultak alattam, tudtam, hogy a tudat alattim döntött helyettem és kényszerítette a testemet mozgásra, úgy hogy gyakorlatilag fogalmam sem volt róla. Jelent nekem valamit és valaki más véleménye miatt, nem hagyom, hogy ez megváltozzon. Nem vagyok befolyásolható ember és ez ismételten be bizonyosodott. A saját fejem után megyek, ez úttal talán a szívem után visznek a lábaim.
 
Amint kiléptem a klub ajtaján, megcsapott a hűvös levegő, de egyáltalán nem a hőmérséklet volt az, ami kijózanító hatással volt rám, szinte azonnal. A látvány térített vissza a valóságba, de nyugodtabb egyáltalán nem lettem. Ha lehet, csak még inkább felajzottam. Lena ott állt a sarkon túl.. egy másik férfival és eléggé bensőséges hangulatban beszélgettek, legalábbis nekem innen úgy jött le. Gondolkodás nélkül mentem feléjük és ragadtam meg a kezét, ezzel arra kényszerítve őt, hogy akarata ellenére kénytelen legyen rám nézni. Dadogott valamit nekem, de én csak a férfit néztem, és ha magamat láttam volna kívülről, biztos, hogy a szemem zöld színét feketének láttam volna. A düh, arra késztetett, hogy lendítsem a kezem és megvédjem azt, ami hozzám tartozik, ez esetben ez a valami vagy sokkal inkább valaki... Lena volt.

- Harry. - halványan érzékeltem, amint a nevemet hajtogatja folytonosan, de nem álltam le. Többször arcon ütöttem a srácot, aki ennek hatására hamar a földre került. Nem igazán fogtam fel az eseményeket, olyan gyorsan történtek. Elborult az agyam, teljes egészében.
- Állj már le. - próbált a kezemnél fogva megállásra késztetni, de csak egyszerűen kirántottam a kezem a fogásából és folytattam, amit elkezdtem.
A következő, amire emlékszem, hogy valaki lefogott és több méter távolságra vitt a sráctól, akinek az arcán folyt le egy vastag sávban a saját vére.
- Harry. - nézett rám Louis és engem kezdett vizslatni.
- Engedj. Megölöm. - nem maradtam nyugton, senki nem úszhatja meg, ha rámegy az én csajomra.
- Dehogy engedlek el, teljesen meghülyültél, Hazz? - Louis úgy beszélt hozzám, mint egy gyerekhez.
- Kicseszettül engedj el, azt mondtam. - üvöltöttem a képébe, de nem hatott rá.

Louis többet nem beszélt hozzám, csak távolabb rángatott Lenától és a sráctól, akinek egyre jobban ömlött az arcán lévő sebeiből a vér. Lena guggolt előtte és beszélt hozzá, kérdezgette. Nem igazán értettem, hogy mit, de nagyon úgy tűnt, hogy törődik vele. Mi a faszért törődik mással, rajtam kívül? Meg kell tudnom, hogy ki ez a pasi. Nem tetszik nekem, ahogy Lenára néz és fordítva sem. Lena túlságosan is törődik vele, ami nem jó jel. Nem engedem, hogy egy ilyen elvegye a barátnőmet. Lehet, hogy nem épp a legjobb módon fejezem ki, de akkor is szeretem őt és nem engedem el.


Louis haza hozott és a lelkemre kötötte, hogy itt maradok, amíg Lena haza nem jön. Mondanom sem kell, hogy vagy egy órán keresztül hablatyolt nekem, minden féle faszságról, bár nem igen figyeltem oda rá. Nem érdekelt a mondandója, csak azt akartam, hogy Lena végre itt legyen velem és az a srác felszívódjon, így vagy úgy, de tűnjön el. Ha kell teszek róla. Lena órák múlva sem volt sehol és a hívásaimra sem válaszolt, pedig több alkalommal is hívtam, de semmi. Még csak vissza sem hív. Komolyan megbasz az ideg. Nem elég, hogy össze verekedtem az egyik legjobb barátommal és talán többé már nem lesz, ugyan olyan a viszony kettőnk között. Most még azon is aggódhatok, hogy valaki lenyúlja a csajomat. Mondhatom baromi jó.

Hangos ajtó csapódásra riadtam fel. Ezek szerint elaludtam. Az ajtó csapódást, hangos léptek zaja váltotta fel, majd megjelent a hang forrása is a nappali ajtajában. Lena állt előttem és nagyon dühösnek nézett ki. Sokáig, csak ott állt és engem nézett. Szinte láttam, amint gondolatban már megfojtott vagy rosszabb. Egy részem megérti, hogy miért dühös, de a másik felem, pedig egyre jobban ideges lesz azért, mert még ő van felháborodva. Liamnek lehet mégis csak igaza volt valamelyest, hogy már nem vagyok a régi. Nem vagyok elég kemény. Régen egy nő ilyen húzása nem jelentett mást, csak egy dolgot, halált. Most meg mit teszek? Semmit, pont ez a probléma. Baszki, tényleg elvette az eszemet.

- Mégis, hogy képzelted ezt az egészet? - kérdezte, de amint válaszoltam volna, már folytatta is. - Az a bajod, hogy nem is gondolkoztál.
- Még te vagy felháborodva? - álltam fel a kanapéról és felé vezettem a lépteimet.
- Hogy mi van? - kérdezett vissza, de nem úgy tűnt, mint aki fél tőlem. Hatalmas hiba.
- Jól hallottad. Szerintem jobban tennéd, ha nem te lennél felháborodva ezen. Nem én vagyok, aki más nőkkel beszélget. - emeltem fel a hangomat egyre jobban.
- Most fenyegetsz, Harry?
- Nem fenyegetlek, csak elmondtam, hogy mi lenne számodra jobb döntés. - az arc kifejezése nem volt a legjobb.
- Ne hozz helyettem döntéseket. - kezdett kiabálni, amin igen csak meglepődtem.
- Fejezd ezt be most. - üvöltöttem az arcába, közvetlen közelről.
- Mi a franc bajod van neked? Liammel is össze verekedtél, most meg össze verted Colet. - ki ez a Cole, hogy ennyire fontos neki?
- Ki ez a Cole gyerek? Van köztetek valami? - kikelve magamból, tettem fel a kérdéseket.
- Te tényleg hülye vagy.
- Elég bátor vagy, hogy így beszélsz velem. - ragadtam meg a kezeit.
- Engedj, Harry. - próbált kiszabadulni, de erő fölényben voltam.
- Elengedlek, ha végre válaszolt. Megcsalsz, Lena? - ha azt válaszolod, hogy igen, kitekerem a nyakadat.
- Harry, basszus, dehogy csallak meg. Mégis hogy jutott egyáltalán ilyen az eszedbe? - kifakadása nagyon meglepett.
- Nem tudom.
- Nem bízol bennem? - kérdezte meg szemrehányóan.
- Benned bízom, csak a férfiakban nem. - vallottam be neki az igazat.
- Persze.
- Szóval ki Ő? - tettem fel ismételten a kérdésemet.
- Csak egy srác otthonról. - válaszolta.
- Egy srác?
- Az exem.


 

6 megjegyzés:

  1. Veeeegreeeeee uj resz <3 imadom :) alig varom az uj részt:) xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen. :) újabb egy hét várakozás, de a végeredményért megéri. :) ♥ xx

      Törlés
  2. Ezt talán nen kellet volna!!! XD
    A rész viszont fantasztikus lett!!!! :D
    Hamar a kövit!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát lehet. 😊 Köszönöm. 😘 Kövi szokásosan pénteken. 😙

      Törlés
  3. ma találtam a blogodat. és imádom :D nagyon tetszik . Harry elég indulatos de Lena sem egy kis angyalka :D kis huncut :D a vége megdöbbentő volt. igazából vmi olyasmire gondoltam hogy egy bátty vagy vmi.. tudom hogy nincs több testvérede akkoris. :D siess a következővel

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen.😊 Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. 😊 Igyekszem a következővel.😊

    VálaszTörlés