2014. december 12., péntek

19. fejezet!

Lena


Reggel csörömpölésre ébredtem fel, ami a konyhából szűrődött fel, ha jól sejtem. A fejem még most is lüktetett a tegnapi alkohol mennyiség miatt. Köszöntelek másnaposság. Nagy nehezen kikönyörögtem magamat az ágyból és lassított felvételben sétáltam el az ajtómig, majd le a lépcsőn és végül a konyhában kötöttem ki, ezzel befejezve az utamat. Harry a konyha pulton vágott fel valamit, amikor észrevette, hogy az ajtóban állok, rám emelte tekintetét. Érzelem mentes volt, nem tudtam semmilyen érzelmet sem leolvasni a gyönyörű vonásairól. Akaratom ellenére is az éjjeli álmom jutott eszembe, kísértetiesen hasonlított erre a jelenetre. Lassan haladtam befelé és a kávéfőzőhöz siettem.

- Tessék. - tartott felém Harry egy bögrét, amikor a kávét kerestem.
- Ez az enyém? - kérdezem meg, majd csak egy bólintás a válaszom.
- Köszi. - küldök felé egy ártatlan mosolyt, majd a folyadékba kortyolok, ami feléleszti az egész testemet.
- Hogy vagy? - kérdezi meg, míg tovább vágja a paprikát.
- Kissé másnaposan. - ismerem el, míg helyet foglalok a bár széken.
- Nem csodálkozom, eléggé sokat itattok tegnap Sarával. - nem tűnik idegesnek.
- Igen, figyelj bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésem miatt. - tényleg sajnálom.
- Lena semmi baj, én meg egy orbitális bunkó voltam veled, pedig semmi bajom sem volt veled. - meglepődtem, hogy bocsánatot kért, nem igen volt még erre példa.
- Akkor felejtsük el ezt az egészet, oké?
- Persze. - hajolt hozzám közelebb és egy szűzies csókot nyomott az ajkaimra.
- Mit csinálsz ma? - érdeklődve nézek rá.
- Semmit, majd este megyünk a klubba. - mosolyog rám, míg a serpenyőbe szórja az összevágott zöldségeket.
- Buli vagy munka? - jogosan teszem fel a kérdésemet, nála sosem lehet tudni.
- Is-is. - sejtettem, hogy ezt a választ fogom kapni a feltett kérdésemre.
- Valahogy sejtettem. - mosolyogtam rá, míg ő kevergette a reggeli tartalmát.
- Nekem mindig munka a bulizás, ha a saját klubomba megyek. - jegyezte meg, míg tojás öntött a serpenyőbe.
- Nem is szoktál máshova menni, ugye? - kérdezek rá.
- Jó meglátásod van, nem. - vigyorgott rám.
- Igen.  -mosolyogtam rá.

Megreggeliztünk, majd Harryt persze felhívták és el kellett mennie, így ismételten magamra maradtam ebben a hatalmas házban. Úgy döntöttem, hogy úszok egy kicsit, így felvettem egy bikinit és már mentem is a fedett medence felé. Egy fejessel, már a medencében is tudhatom magam. Nem igazán figyeltem, hogy mennyi ideig szórakoztam a vízben. Csak el voltam és semmi mással nem foglalkoztam Éppen a hátamon fekve lazítok, amikor csukott szemeimet kinyitom és szembe találom magam egy zöld szem párral.

- Úr isten. - vizet nyelve kapok levegő után az ijedségtől.
- Ne haragudj nem akartalak megijeszteni. - hajol le elém és segít ki a vízből.
- Csurom vizes leszel Harry. - mutatok a ruhájára, amikor magához ölel.
- Nem igazán érdekel. - suttogja a fülembe.
- Akkor mi érdekel? - kérdezek rá.
- A tested, ebben a parányi anyagban, eléggé izgatja a fantáziámat. - kéjes szavai valóban izgatóak voltak.
- Nem úgy volt, hogy ma be kell menned a klubba? - húzom kicsit az agyát.
- Nem baj, ha kések, én vagyok a főnök. - hajol ajkaimra mondata végén, majd az ölébe kap.


Később kapkodva öltözök fel, mivel a nem baj, ha késünk, mégis csak bajnak bizonyult. Liam folyton hívogatja Harryt, ami engem személy szerint már baromira zavar. Amióta nála lakom folyton azt hallgatom, hogy a telefonja csöng. A csengő hangtól már agy faszt kapok, komolyan. Egyre idegesítőbb a dolog. Harry, csak szitkozódva veszi fel a telefont, miközben egy száll bokszerben a gardróbjába sétál. 

- Mi van már? - hallom bentről a hangját. Nem tűnik boldognak.
- Az van, hogy már rég itt kellene lenned. Mond, hogy úton vagytok. - hallom Liam hangját, bizonyára kihangosította a telefont.
- Akkor úton vagyunk, most jó? - kérdez vissza. 
- Ne szórakozz. - csattan fel Liam, ami nem igazán jellemző rá.
- Ezt a hangnemet sürgősen felejtsd el, ha velem beszélsz. - csattan fel Harry és hallom, ahogy erőteljesen az asztalra helyezi a készüléket.
- Nem beszélnék, így veled, ha rendesen végeznéd a dolgod. Állítólag te vagy a vezető. - ez nagyon nem volt jó válasz Liam.
- Remélem befejezted. - Harry hangja egyre ingerültebb, nem csodálkozom, Liam tényleg átlépett egy határon. Még sosem hallottam őt így beszélni Harryvel, nagyon merész vállalkozás.
- Be. - válaszolt, majd csak a vonal bontását jelző hang maradt a kihangosított telefonban.


Harry dühösen kapkodta magára a ruháit, míg én már teljesen elkészülve vártam rá az ágyán ülve. Az ingét gombolva jött ki a gardróbból és tisztán érzetem, amint végig méri az alakomat. Én sem tettem másként vele, végig futtattam kidolgozott testén a tekintetemet. Minden egyes alkalommal ámulatba tudott ejteni puszta jelenlétével. Egyszerűen tökéletes volt, nekem teljes egészében az. Egy bőr dzsekit vett el a fogasról, majd magára rángatva azt, intett nekem, hogy kövessem. Néztem, amint alakja előttem lépked le a lépcsőn, nem tudva levenni a fenekéről a szemeimet. 


Villám gyorsan pattantunk be a kocsijába és már indította is a motort. A sebesség határ túllépése révén hamar oda is értünk a klubba. Harry elküldött a bár pulthoz, hogy hozzak magunknak valamit inni, míg ő az irodába megy a többiekhez. A pultnál a fiú mosolygott rám, felismert, már tisztában van vele, hogy ki is vagyok. Oda kiabáltam neki, hogy mit szeretnék, majd vártam, hogy vissza jöjjön az italokkal. Szerencsére nem kellett sokat várom és már egy nagy tálcával a kezében közeledett felém. Elvettem tőle, majd a szokásos emeleti helyünkhöz igyekeztem.

- Szia. - köszöntem Sarának egy mosollyal az arcomon.
- Végre, hogy jössz. - mosolyog ő is rám, majd feláll és megölel.
- Siettem, ahogy tudtam. - ülök le mellé a bokszba.
- Kitalálom, Harry feltartott? - nézett rám mindent tudó tekintettel.
- Úgy is lehet mondani. - kacsintottam rá. Ő mindig tud mindent.

Beszélgetésünket a fiúk érkezése zavarta meg. Nem tűntek túl boldognak, főleg Harry nem, aki csak egy szó nélkül ült le mellém és szinte nem is fordított rám figyelmet. Egész este az apám közelgő érkezése volt a téma, mondanom sem kell, hogy nem akartam erről hallani. Harry nem foglalkozott velem azóta, hogy a bárnál elváltunk, ami kezdett egyre jobban idegesíteni. Csak ült mellettem és a többiekkel beszélgetett. Levegőnek nézett. Ennél szarabbul szerintem még semmi sem esett. Pont tőle nem vártam, hogy így fog velem viselkedni. Teljesen közömbös volt. Ha kérdeztem tőle valamit, csak érzelem mentesen válaszolt valami sablonosat, majd folytatta a nem veszek tudomást Lenáról viselkedését. Amikor ezt sikeresen meguntam, megragadtan Sara kezét és a tánc parkettig meg sem álltam vele.

- Szerinted mi baja? - próbáltam átkiabálni a hangos zenét.
- Kinek? - kiabált vissza Sara.
- Harrynek. - eléggé nevetségesen nézhetünk ki kívülről. Két kiabáló idióta.
- Fogalmam sincs, Liam sem az igazi ma este. - ismeri el, hogy valami nagyon nem stimmel.
- Harry konkrétan levegőnek néz. Ha meg még is beszél hozzám, akkor teljesen érzelem mentes. - nem kicsit aggaszt ez a dolog.
- Biztos össze vesztek, ne vedd magadra, majd lenyugszik. - ölel magához Sara, ami most nagyon kell nekem.

Felnézek az emeletre és látom, hogy Harry minket néz a korlátnak támaszkodva. Küldök felé egy mosolyt, mire csak egyszerűen megfordul és elsétál. Nem tudom, hogy mi ez a hirtelen pálfordulás, de kifogom deríteni. Nem viselkedhet így velem, akkor sem ha ideges. Nem én okoztam a bosszúsága tárgyát. Majd meglátjuk kinek fog jobban tetszeni ez a szituáció.

Kicsivel később vissza mentünk az emeletre, de Harry és Liam sehol sem voltak. Sarával mind a ketten kérdőn néztünk a többiekre, akik csak vállat vontak. Tudom, hogy hazudnak, nyilván teljes mértékben tisztában vannak vele, hogy hol vannak. Tíz perc múlva Harry kiabálva jött ki az irodából, Liammel a nyomában, aki tovább beszélt hozzá.

- Nézz magadra. - kapta el Harry csuklóját, így megállásra kényszerítve őt.
- Liam fejezd be. - kiabált az arcába.
- Nem fogom befejezni. Nem vagy önmagad. Teljesen elcsavarta a fejedet és sokkal engedékenyebb vagy, mint eddig. - Liam miközben Harryvel kiabált rám kapta többször is a tekintetét. Egyértelmű volt, hogy rám utalt.
- Hagyd őt ki ebből, ugyan olyan vagyok mint eddig. Semmiben sem változtatott meg. - Harry meglökte Liamet, aki aztán a bal kezét lendítette, eltalálva Harryt, aki az ütéstől hátra tántorodott. 

Az első ütés után, minden olyan gyorsan történt, csak pörögtek az események. Harry arca teljesen elsötétült és neki ugrott Liamnek. Sosem láttam még őt ilyennek, teljesen elvesztette a fejét és csak ütötte Liamet, ahol érte. Sara és én folyamatosan kiabáltunk neki, hogy ezt hagyják abba, de persze egyáltalán nem törődtek vele. Louis volt az első, aki lefogta Harryt. Nem tudom mi lett volna, ha nem választják őket szét. Liam a falnál ült és az arcát fogta. Bizonyára hatalmas fájdalmai lehetnek, hiszen az arca több helyen is fel volt repedve. Nem nézett ki valami jól. Louis folyamatosan próbálta csitítani Harryt, aki azonban egyáltalán nem higgadt le, sőt ha lehet még jobban felhúzta magát, azon, hogy lefogják.

- Lou, baszki engedj már el. - kiabálta Harry Louisnak.
- Ha elengedlek lenyugszol? - kérdezett vissza Louis.
- Le, csak eressz. - egyezett bele Harry, majd Louis tényleg elengedte.

Harry a tekintetemet kereste az este folyamán most először, de én nem voltam hajlandó rá nézni. Most verte össze az egyik legjobb barátját, miattam. Minden az én hibám. Egyszer, csak felbukkanok és beférkőzők az ő világába, mindent szétszedve magam körül. Harry közeledni kezdett felém, de én csak hátráltam, majd lefutottam a lépcsőn meg sem állva a kijáratig. Amint kiértem a klubból, valami megállított a mozgásban vagy inkább valaki.

- Ne haragudj. - néztem fel az illetőre. Na bassza meg, ez nem lehet igaz. Ne itt és ne most.



 


4 megjegyzés:

  1. ajjjhhh....rosszat nagyon rosszat sejtek :/ imadom :) ahogy téged xxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet jóra gondolsz, de lehet hogy nem. :D majd kiderül. :D én is téged. ♥ xx

      Törlés
  2. Jézusom de jó!:3
    Ne nézz hülyének rámenősnek vagy normálatlanak tudom, hogy ma raktad ki a részt de mikorra várható a kövi rész?:D:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. :) mostantól péntekenlént lesznek új részek. :)

      Törlés