Y. - 18. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást, várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Egy darabig teljesen abban a hitben éltem, hogy Sethnek most jött el az utolsó mondata. Harry hörögve tornyosult felé és jobb karját folyamatosan ökölbe kényszerítette. A levegő egy pillanat leforgása alatt vált feszülté, míg mindenki néma csendben, - levegőt is alig merve venni, - figyelte az eseményeket, amik a két férfi között zajlottak. Nem volt fair játék, ha arról volt szó, hogy Harry szabadon volt, míg Seth egy székhez volt szegezve. De nem tett semmit annak érdekében, hogy szabaddá váljon. Csak tűrte, hogy a szinte megszólalásig rá hasonlító férfi az arcába kiabáljon és többszöri alkalommal megüsse. Harry hevessége megijesztett. Rég nem láttam ilyennek őt, szinte forrt a dühtől, ami szemmel látható volt. Utáltam ilyennek látni, de mégis a legrémisztőbb az volt, az a tudat, hogy a valódi természetét láttam, ő ilyenkor volt önmaga. Ennek ellenére is mindent megtettem volna érte, mert szerettem és be kell vallanom, én sem voltam nála jobb, semmivel. Amióta rákényszerültem az Y megalkotására, teljesen más lettem, megváltoztam. Nem éreztem már akkora mértékű empátiát senki iránt, egyetlen egy ember élete sem érdekelt már jobban a sajátomnál. Bárkit a halálba küldtem volna, hogy a szeretteim élhessenek, ők voltak számomra fontosak. Előre valóbbak voltak az idegeneknél, de ez miért is lenne rossz? Egy normális ember nem érez sajnálatot egy vad idegennel szemben, nem képzeli bele magát a helyzetébe, nem törődik vele, hisz nem is ismeri, azt sem tudja kicsoda és milyen gondokkal küzd. Nem tudhatjuk a társadalomban elfoglalt helyét, hogy szegény, vagy épp a bőre alatt is pénz lakozik. Számunkra nem mások, mint senkik, csupán idegenek. De egy biztos, ez rossz irányú változás és nem tetszik akivé lettem, de nem bántam meg, hisz csakis érte tettem, mert annyira szerettem, hogy feladtam saját magam, a lényemet.

- Utoljára kérdezem meg tőled. Ki vagy te? - lehajolt elé és torka szakadtából üvöltötte a szavakat. Láttam Sethen, ahogy megrándul az arca. Félt Harrytől, sőt egyenesen rettegett, de ki ne félt volna tőle? 

- Már elmondtam mindent, amit hallani akartál. Nem tudok többet mondani neked. Nem tudom, hogy miért hasonlítunk, elégedj meg ennyivel. Csak fogadd el a segítségem. - élettelen hangon válaszolt, míg könyörögve próbálta meggyőzni Harryt arról, hogy valóban igazat mond.

- Miért nehezíted meg? - a hajánál fogva emelte szemmagasságba, amitől a szék is elemelkedett a padlótól a férfi pedig üvöltve próbált menekülni, de semmi esélye nem volt.

- Nem nehezítek semmit, ez az igazság, többet nem mondhatok, mert nem tudom.

- Hát jó. Ha szükségem lesz rád kereslek, most pedig takarodj, míg elengedlek. - ekkor a szék nagy hanggal esett vissza a padlóra. - Liam oldozd el.

Mindenki arcán láttam az értetlenséget, amikor Harry egyszerűen, minden szó nélkül elengedte Sethet, annak ellenére is, hogy láttam rajta, nem hisz neki. Fel sem tudtam fogni a tetteit. Meg kell hagyni, hogy megváltozott, régen ezt nem hagyta volna. Addig ment volna, míg ki nem deríti, hogy mi folyik itt. De most? Nem tesz semmit, csak mindenkit itt hagy, hogy maga találja ki, hogy akkor most mi is legyen a következő és ésszerű lépés a részünkről. Tudtam, hogy itt valami nem stimmel. Tudtam, hogy készül valamire.

Mikor utol értem a szobámban állt és a hajába szántva mászkált fel, s alá. A telefonja a kezében volt és a képernyőt bámulta szüntelen. A hezitálás egyértelmű volt a részéről. Őrlődött.

- Minden rendben? – simítottam végig a karját, míg az aggodalommal átitatott szavak remegve hagyták el az ajkaimat, arra az esetre számítva, hogy lekiabál.

- Nem, semmi sincs rendben Len. – teljes mértékű nyugodtsága engem tett idegessé.

- Mire készülsz? - nem volt véletlen a folyamatos telefonvizslatás.

- Ki kell derítenem. Nem hagy nyugodni. Tudom, hogy Ő nem mondja el nekem, így csak a másik utat tudom járni. – ekkor ült le az ágyamra, szabályosan lezuhant a puha matracra, ami kétségbeesetten követte a teste formáját, nem volt más választása, az erő kényszerítette, ami rá volt kibocsájtva.

- Miről beszélsz? Kitől kérdeznéd meg? – komolyan fogalmam sem volt jelen pillanatban, hogy mire készül. Ki tudna ebben segíteni. Mivel nem voltam hülye, még a válasza előtt megvilágosodtam. – Komolyan?

- Teljesen komolyan. Tudnom kell. Lehet, hogy megijesztem ezzel, de akkor is fel kell őt keresnem, hogy tudjam. – súlyosan fújta ki a tüdejéből feltörekvő oxigént.

- Azóta nem is tud rólad semmit, jól sejtem?

- Jól. Nem kerestem, jobbnak láttam, ha békében élhet nélkülem. Ő döntött így mikor elment, de én sosem kényszerítettem arra, hogy megbánja ezt. Akkor is, ha én mélységesen bántam azt, hogy gyáva voltam. Mostanáig. – nagyon kevés kellett neki ahhoz, hogy a könnyek szabad utat találjanak maguknak, amik összegyűltek a szemében.

- Támogatlak.

- Köszönöm. – ekkor emelte a készüléket a füléhez. Következőnek elhajította azt, ami a fallal való találkozás okán darabjaira hullott. Nem volt megmenthető állapotban. Nem csak egyszerűen szétesett, hanem összetört.

- Nem veszi fel nekem. – kiáltotta el magát.

- Felkeressük valahogy.

- Hogy szándékozol megkeresni valakit, akiről nem tudsz semmit? – megragadta mindkét kezemet, de nem féltem tőle.

- Ezt most komolyan kérdezed? Ki vagy te?

- Harry Styles vagyok. – válaszolta élesen beszívva a levegőt.

- Pontosan. Nem lesz itt gond. Megtaláljuk.

- Nem hiszem el, hogy újra láthatom, hogy hallhatom a hangját. – hitetlenkedett továbbra is.

- Pedig fogod Harry, mert addig nem nyugszom, míg újra nem találkozol az anyáddal.

- Köszönöm, de nem akarom, hogy ebbe te is bele keveredj. - nem értettem, hogy most miért kezdett hirtelen ellenkezni velem.

- Ebbe? Szerinted nem vagyok benne eléggé, hisz miattam van ez az egész. Az apám velem szórakozik és ezért van itt Seth. Akkor mibe ne folyjak bele? - magam is meglepődtem a kifakadásomon.

- Jó, igazad van. De hol kezdjük?

- Talán azzal kéne, hogy még egy telefont nem vágsz tönkre. - nevettem el magam, ahogy a megmenthetetlen fekete darabokat néztem a szobám padlóján mindenfelé.

- Lehet az nem lenne hátrány, már meg sem tudom számolni, hogy ez hányadik készülékem volt, ami így végezte. - jóízűt nevetett, míg kinyújtotta felém a kezét és az ölébe húzott.

- Megfogjuk találni. - simítottam végig borostás arcát.

- Tudom.

- És mi legyen Sethel? - kérdeztem rá.

- Fogalmam sincsen Len. Azt hittem, hogy letépem a kibaszott fejét oda lent. - a keze megfeszült, ahogy a combomon pihent, megint idegessé tették a lent lezajlott események.

- Én is.

- Csak miattad nem bántottam, mert ott voltál. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha csak a fiúkkal vagyok. Bizonyára mostanra halott lenne. - sütötte le szemeit.

- Azzal sokra nem mentünk volna, ugye tudod? - kényszerítettem, hogy rám nézzem.

- Tudom. Jobbá teszel, tisztában vagy vele? Régen nem engedtem volna el senkit.

- Ismerlek Harry, ez is te vagy, csak egy kis ösztönzés kell hozzá. - hitetlenkedve rázta a fejét.

- Miért vagy ennyire jó? És miért látod belém ugyan ezt? Én nem vagyok olyan, mint te Lena. Nem látom meg az emberekben a jóságot, sőt semmit sem látok bennük, nem érdekelnek. Vagy élnek, vagy halnak, nekem édes mindegy. - őszinte volt, de nem vetettem meg érte. Az élt élete tette ilyenné, érzéketlenné, ahogy engem is kezdett, míg azt éltem, amit ő korábban.

- Nem te vagy ilyen Harry, hanem az élet, amibe kényszerültél.

- Kényszerültem? Elfelejtetted azt a részt, hogy ezt én választottam magamnak? - majdnem a képembe röhögött, amitől mérhetetlenül dühös lettem. Utáltam, ha arról akart meggyőzni, hogy ő rossz ember.

- Miért csinálod ezt?

- Mit csinálok?

- Próbálod nekem bebeszélni, hogy te vagy a világ legrosszabb embere, de tudod mit? Nem te vagy rossz, hanem a világ, amiben élsz. A kényszerítő helyzet, ami körülvesz. Nem a tetteink határoznak meg Harry, nem azért ölsz, mert gyilkos vagy, azért gyilkolsz, mert ezt láttad. Ez vesz körül és nincs választásod. Válaszolj őszintén. Élnél még, ha nem a saját javadra döntesz? Ha nem magadat helyezted volna előtérbe az idegennel szemben, aki a belépőd volt ebbe a világba? Ha nem rettegtél volna annyira attól az embertől megtetted volna?

- Nem, valószínűleg nem öltem volna meg azt az embert.

- Látod, nem te vagy a rossz, hanem ami körülvesz.

- De, akkor miért élvezem? - meglepett a kérdése és erre sokáig a választ sem tudtam, de jött a megoldás, mintha meglett volna írva.

- Mert ezt nevelték beléd, egy hamis képzetet, miszerint ez élvezet és kellő tetszést nyújt. A hatalmat mi ezzel jár, de nem ez határoz meg minket Harry. Nem ez határozza meg, hogy ki vagy. Félhetik a nevedet, de senki sem tudja, hogy ki vagy valójában. Elítélhetnek, de miért? Hisz azt sem tudják, hogy ki vagy. Csak a felszínt látják, ami viszont nem te vagy. Csak egy maszk, egy fal, ami mögé csak levesen kaphatnak belátást, de akit egyszer átengedsz, az örökre ott marad.

- És mindennél fontosabb. - ekkor helyettem fejezte be az elkezdett szónoklatomat.

- Csak erre koncentrálj, aki jelen esetben az anyád.

- Igen.

***

- Ki rendelt pizzát? - kiáltotta el magát Louis.

- Niall? - Harry a mellettem helyet foglaló szőkeségre nézett és neki szegezte a pizzát.

- Miért hiszed azt, hogy rám kell nézni? - fintorgott.

- Miért nem rád kell? - kérdezett vissza.

- De. Attól még nem kéne minden alkalommal rögtön rám gondolni. - sietve felpattant és az ajtó felé vezette lépteit.

- Ha nem lennél ekkora zabagép, senki nem gondolna rád. - kiabálta utána, mire Niall egyszerűen csak felemelte a magasba a kezét és a középső ujjá mutatta felénk.

- Ha nem ereszted le, eltöröm. 

- Lehet próbálkozni.

Következőnek egy nagy dobozzal a kezében tért vissza és a kanapé előtt található dohányzó asztalra tette azt. Viszont amikor kinyitotta már senki nem lelkesedett annyira az evés gondolatától.

- Nem hiszem el. - fakadt ki mellettem Harry, majd a kezébe vette a fehér, már annyira ismerős borítékot. Magában olvasta el a benne található üzenetet.

- Mi a faszomat akar ez jelenteni? - pattant fel és a földre dobta a papírlapot és egyenesen nekem szegezte a kérdést. Megremegtem, amikor elolvastam ugyan azt.

Keressétek bátran, ahogy gondoljátok.

De a reményt ne nagyon várjátok.

Tehettek bármit, én mindig egy lépéssel előttetek járok.

Tudok mindent, amit ti nem is.

Sok megválaszolatlan kérdés, semmi válasz.

Előbb nézz körül, nyisd fel szemed,

és könnyen leleplezed, mit régóta keresel.

Házad táján több a szemét,

Válaszokat barátnődtől remélj.

Y. - 17. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Újra és újra megtörtént. Azóta folyamatosan, hogy megismertem őt. Amióta feltűnt az életemben. Az első pillanattól kezdve nem volt szimpatikus számomra, irritált a jelenléte, már csak az is, ha egyszerűen levegőt vett. A halálba tudott kergetni egyetlen apró gesztusával. De egyben a hideg rázott tőle, hogy mennyire hasonítottunk mi ketten. Nem csak külsőleg, de belsőleg is. Olykor teljességgel megijesztett, hogy a hasonlóság kettőnk között milyen mértékű. A mimikája, a hanghordozása, a kicseszett arca. Néha olyan érzésem volt, mintha saját magammal beszéltem volna, mintha valaki egy kibaszott torzított tükröt tartott volna elém, hogy az énem kicsavart és gnóm verzióját vonja elém.

Egy percig valóban azt hittem, hogy megfogom fojtani. A kezem automatikusan záródott egyre szorosabbra és fogalmam sem volt róla, a testem magától működött és cselekedett. Hallottam, ahogy a levegővétel egyre inkább nehézkes feladatnak bizonyul számára. Hallható volt, ahogy légszomja lesz és ezáltal még jobban próbálta kapkodni a levegőt. Eléggé hülye taktika volt, mivel így csak annyit ért el, hogy jobban fulladozott, mint korábban. Látszott, hogy eddig senki sem próbálta őt megfojtani, nem volt még része benne, így azt sem tudta, hogy mi a teendő ilyenkor. Ne küzdj, annál rosszabb lesz minden számodra. El kell engedned magad, meglazítani a torkodat, hogy a szorítás ne hasson rá olyan erővel. Gyakorlott voltam ebben, két kezemen nem tudnám mára megszámolni, hogy hányszor kellett átélnem azt a kínt, amit most én osztottam másra. Mert valóban az egyik legrosszabb halálnem volt a fulladás. Így vagy úgy. De a legfájdalmasabb a víz általi megfulladás lehetett. Egyszer még régen a kezdetekkor volt részem megtapasztalni, hogy milyen érzés, mikor a tüdőd megtelik vízzel és semmit sem tehetsz az égő érzés ellen, ahogy lefolyik a torkodon és megtölti azt a tartalmával, ahol rendeltetésszerűen levegőnek, dús oxigénnek kéne lennie. Nem felemelő az biztos.

Nem tudtam, hogy megakarom-e ölni vagy sem. De a folyamatosan erősödő nyomás a kezemben azt igazolta, hogy arra készülök. Már nem vett levegőt, nem kapálózott és a szemei is elfeketedtek, ahogy kidülledtek a fájdalomtól.

- Harry, kérlek. - egy női éles és sikító hang vont körbe, ami végtelenítve ontotta könyörgő szavait.

- Csak állj le, jó, megölöd. - akkor fordultam csak felé, amikor a bicepszemre fonta kicsiny, törékeny ujjait. Sikerült magára vonnia a figyelmemet. 

- Nem tehetem. Megcsókolt téged, tisztán láttam. Valami nem stimmel vele, ellenünk dolgozik, érzem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy újra hagyjam, hogy bántsanak. Sosem bocsájtanám meg. - neki intéztem a szavaimat, rá is néztem, de a kezemet akkor sem vettem le a férfi nyakáról.

- Nem fog bántani, csak ereszd el. Te jobb vagy ennél, jobb vagy annál, hogy ok nélkül megölj valamit. Ne tedd ezt. Nem tudsz még semmit biztosan, így élve több hasznát veszed. - az utolsó szavaira felkaptam a fejem, mert igaza volt. Ismert engem, tudta, hogy a logikus gondolkodás fontos nekem, főleg azért, mert az elkattant állapotomban - mint amilyen a mostani is - képtelen voltam kivitelezni.

- Igazad van. - rögtön elengedtem Seth nyakát, aki azonnal a földre rogyott és ahogy a kiszorított levegő visszaszökött a mellkasába hangos köhögésbe kezdett, miközben folyamatosan próbált zihálva levegőt venni. Viszont nem hagytam neki sok nyugtot, mert megragadtam a pólójánál fogva és felrántottam. Egyenesen az ajtóhoz húztam és magam után vonszoltam őt, míg továbbra is a normál légzését szerette volna visszaszerezni. 

- Mit csinálsz? - kiáltott fel Lena, ahogy végig nézte az ominózus jelenetet.

- Elbeszélgetek vele. - vontam meg a vállamat.

- Harry, kérlek ne bántsd. - sietett mellettem. Kissé idegesített, hogy miért védi őt, de ezen most nem voltam hajlandó idegeskedni.

- Oké, nem fogom.

- Gyertek ide. - kiáltottam el magam, hogy mindenki a nappaliba jöjjön, ahova Sethet egy székre ültettem és hozzá is kötöztem, hogy ne tudjon még véletlenül sem elmenekülni előlem.

- Mi a fasz? Ez, hogy került ide? - Liam tátott szájjal nézte a széken ülő szőkeséget.

- Az jobb kérdés, hogy miért van a székhez kötözve Seth? - Louis persze ismét hülyeségeket kérdezett.

- Talán mert szeretnék vele beszélni és az sem utolsó szempont, hogy előbb kaptam rajta, ahogy Lenára erőlteti magát és megcsókolja. - teljes közömbösséggel ejtettem ki a szavakat.

- Hogy mi van? - kelt ki magából Sara, akinek a jelenlétét eddig tudomásul sem vettem.

- Oké, ha mindenki befejezte az ámuldozást, akkor kezdhetnénk is. Akkor Seth, kérlek mond el nekünk, hogy miért is vagy itt. - hajoltam le hozzá, hogy a szemébe nézhessek.

- Titeket kerestelek, hogy informálhassalak titeket, de csak Lena volt itthon egyedül. Érdekeltek az üzenetei, hogy talán abból is kideríthetünk valamit. - eléggé lassan és szaggatottan beszélt, nyilván rettenetesen fájt a torka a fojtogatás utóhatásaként.

- Persze, de ebbe, hogy tartozik az bele, hogy megcsókolod a barátnőmet? - dőltem előrébb és közvetlenül az arcába köptem a szavaimat.

- Tudom, hogy hülye voltam, nem is értem, hogy mi ütött belém. Nem akarok semmit Lenától. - esküdözéssel nem megy semmire sem.

- Persze, én meg hülye vagyok.

- Harry komolyan, nem akarok ártani nektek. Segíteni akarok. - valahogy egy kibaszott szavát sem hittel el, amik elhagyták a száját.

- Meglep, ha azt mondom, hogy nem hiszek neked? - tettem fel neki a kérdést.

- Nem, túl bizonytalan vagy mindennel és mindenkivel szemben. - ahogy megrázta a fejét bennem, úgy ment fel a pumpa ezerrel.

- De jó, hogy ennyire ismersz engem. - nem számítottam rá, de a kezem lendült és egy hatalmas pofon formájában egyesült az arcával.

- Harry. - tudtam, hogy meg fog szólalni. - Azt mondtad, hogy nem bántod.

- Pontosítanék, nem ölöm meg. - felé sem fordulva ejtettem ki a szavakat, az ő érdekében jobbnak láttam. - Akkor most szépen kezdj beszélni magadtól, mert biztos vagyok benne, hogy nem akarod, hogy én szedjem ki belőled.

- Summers a nyomotokban van, minden lépéseteket tudja. Addig nem fog leállni, míg véghez nem viszi az eredeti terveit. - össze vissza beszélt, konkrétan semmit nem értettem belőle.

- Milyen tervről beszélsz? - kérdeztem rá.

- A te megölésedről. Nem akarja, hogy a lánya közelében legyél. Tisztában van vele, hogy komoly fenyegetést jelentesz a hatalmára, így el akar téged és a BAD-et törölni a föld színéről. Lena. - ekkor felé fordult. - Neked is vigyáznod kell, nem vagy biztonságban itt, az apád tudja, hogy itt vagytok, mindvégig tudta. Kezd minden összeállni a fejemben most.

- Mi van? - csattantam fel és a kezemmel kényszerítette, hogy rám nézzen.

- Szerinted ki tud Lena minden lépéséről? Én? Az még viccnek is rossz. az apja az, mindvégig ő volt. Ő a levelek küldője, mert az elméddel akart szórakozni, hogy megutáltassa veled Harryt és önként lemondj róla. Ezért is csukatott le titeket, hogy ne tudja, hogy hol vagytok. Azt akarta elhitetni mindenkivel, hogy egy félre sikerült bandaügylet áldozatai letettek és mind meghaltatok. - egy baj volt csak, hogy egyáltalán nem volt hülyeség az, amit mondott, de nagyon szerettem volna, ha az lenne.

- És ezt te honnan tudod? - meglepődtem, amikor Louis kemény hangon közbeszólt, mielőtt én tehettem volna meg.

- Nem vagyok annyira hülye, mint azt gondoljátok. Vannak beépített embereim, akik leadják a drótot, amire szükségem van. Így tudtam azt is, hogy ti melyik börtönben vagytok és, hogy mikor akarnak átszállítani titeket.

- Akkor már, csak egy kérdésem van. Ki vagy te? - komolyan érdekelt, hogy miért hasonlít rám és, hogy ez csak egy véletlen egybeesés-e.

- Az, aki segíteni akar nektek. - nem éppen erre voltam kíváncsi.

- És még is miért vagy ennyire segítőkész velünk?

- Mert egy oldalon állunk.

Én tudtam, hogy melyik oldalon állok. Azt is tudtam, hogy a BAD minden kérdés nélkül mellettem áll. De, hogy Seth és a bandája hol, az már más kérdés volt. Szavak ide és oda. Semmit sem érnek. Mondhat nekem bármit, akkor sem fogom elhinni, hogy mindenféle hátsószándék nélkül teszi mindezt. De, ha rájövök, hogy miről van szó, annak nem lesz jó vége. De mégis az égetett a legjobban, hogy megtudjam ki is ő valójában és miért néz ki úgy, mint én. De féltem a válasz nem fog tetszeni.

Y. - 16. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

- Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet volt a részéről. - amióta Harry és Liam elmentek, csak ez volt a téma. Nem tudtam róla leakadni, tudtam, hogy valami hülyeséget fog csinálni az indulat hevében. Ebben jó volt, gyakran csinálta ezt és annak sosem lett jó vége.

- Ezzel nem vitatkozom. - érdekes mód meglepett, hogy Louis ennyire közvetlenül beszélget velem, főleg, ha azt nézzük, hogy amióta vissza jöttek a kettőnk közti kommunikáció a nullával volt egyenértékű.

- Miért nem állítottátok meg? - szólt közbe Perrie és mind a három itt maradt fiúnak intézte a kérdést.

- Ez most komoly kérdés volt? - háborodott fel Zayn és fel is állt a székből, ahol eddig helyet foglalt.

- Teljesen. - Perrie és a vakmerő énje egyszer biztos, hogy komoly bajban lesznek. Pláne, ha pont a BAD-del folytat ilyesfajta beszélgetéseket. Már a múltkor is ennek látta kárát, amikor Harryvel beszélt olyan stílusban, ami nem volt megengedett.

- Oké, nem kell itt a feszültséget szítani. Mind a ketten álljatok le ezzel. Jól tudjátok itt mindannyian, hogy Harry mennyire is önfejű. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor az úgy is van. Mint, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, ebben Liam a legjobb partner számára. - tetszett Louis hozzáállása.

- Ez így van, de akkor sem nézhetjük jó szemmel, hogy hülyeségeket csináljon. - valahogy le kell szoktatni erről az előbb cselekszem, majd aztán gondolkodom dologról.

- És lényegében itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy az egyetlen személy, aki ebben segíthet neki az te vagy. - mutatott rám.

- Miért én?

- Mert, ha hiszed, ha nem, te vagy az, akire hallgat. Még rám sem hallgat mindig, de rád talán igen. Sokkal jobban tudod őt befolyásolni, mint azt hiszed. Az irántad érzett szerelme készteti őt a hülyeségekre és arra is, hogy jobb legyen a számodra, hogy megfeleljen neked. - meg sem tudtam szólalni hirtelen. Meg kellett emésztenem az elhangzottakat.

- Miért akarna megfelelni nekem? - kérdeztem rá, mert valóban kíváncsi voltam rá. Tudtam, hogy Lou sok mindent tud a kettőnk kapcsolatáról és hogy Harry olyanokat is elmond neki, amit senki másnak.

- Mert úgy érzi, hogy nem méltó hozzád, hogy sokkal jobbat érdemelsz nála. - vont vállat, majd meg sem várva, hogy bármit is tudjak rá reagálni, megfordult és eltűnt a folyosón. Tudtam, hogy miért ment el, mert túl sokat mondott, túl sok minden hagyta el a száját, amit talán nem szabadott volna megosztania velem, se senki mással. Egyszerűen elszólta magát és ezzel tisztában is volt.

A délután hátralévő részében Louis szavain kattogtam megállíthatatlanul. Tudtam, hogy Harry nincsen teljes egészében kibékülve magával, de hogy ennyire nem, azt sosem képzeltem ezelőtt. A folyamatosan hangoztatott mondata is ezt bizonyítja. " Egy valamit érts meg, nem vagyok jó." Már azt sem tudom, hogy hányszor hallottam ezt tőle, de a mai napig nem értettem a lényegét. Tudtam, hogy nem a megtestesült jóság, de határozottan nem tudnám őt rossznak nevezni. Persze ebben a világban mi más lehet az ember, mint rossz? Hisz embereket öl, kiont életeket, de sosem szabad elfelejteni, hogy nem vég nélkül csinálják, nem kényük kedvük szerint, hanem mert muszáj vagy, hogy magukat, a saját életüket védjék. És ez Harryékre teljesen igaz volt. Mert, ha ők gonoszak, akkor mi mik vagyunk? Az Y. is épp annyi bűnt követett el a megalakulása óta, mint a BAD. Öltünk embert, nem egyet és károsítottuk meg Angliát, de csak azért, hogy előrébb jussunk, hogy megtaláljuk őket végre. Szóval ez esetben a címkék feleslegesek, vagyunk, akik vagyunk. Se több, se kevesebb.

***

Épp az udvaron voltam és próbáltam mindennel elvonni a figyelmemet, amikor bentről nagy hangzavar kerekedett és legfőképpen Niall éles hangját lehetett kivenni. Azt hittem, hogy talán Harryék tértek vissza, de ahogy bementem kicsit más látvány fogadott. Niall a hűtő kinyitott ajtajában állt és eléggé kétségbe esett fejjel nézett körbe. A többiek körülötte álltak és hangosan röhögtek, ahogy a szöszi teljesen kiborulva szitkozódik.

- Most mi olyan vicces? - fakadt ki.

- Hogy ennyire meg tudsz zuhanni attól, hogy nincs itthon kaja. - a hasát fogva nevet Louis.

- Miért? Ti nem vagytok éhesek? - körülbelül annyira túlozza el a dolgokat, mintha azt kérdezte volna, hogy más sem vesz levegőt?

- Nem kifejezetten Niall. - Sara legyintve közli vele.

- Tőlem haljatok éhen, de én enni fogok valamit. - fordul vissza a szinte üres hűtőhöz.

- Ne veszekedjetek, inkább menjetek el és vásároljatok be. - szólok közbe az ostoba vitájukba.

- Na végre valaki, akinek esze is van. - csillan fel Niall szeme, majd oda jön hozzám és magához ölel.

- Látod, valaki gondolkozik is.

- Még szerencse. - forgatja meg Lou a szemeit. - Akkor menjünk. Ki jön?

Erre mindenki feltette a kezét és már össze is szedték magukat az induláshoz.

- Te nem jössz? - kérdez rá Perrie, amikor nem megyek utánuk.

- Nem, én maradok.

- Oké.

Alig telt el negyed óra mióta elmentek, de valaki ráakadt a csengőre oda kint. Kezdem azt hinni, hogy itthon hagytak valamit vagy Harry jött haza, de mind a kettő eléggé érdekes lett volna, hisz minek csöngetnének. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, majd az ajtó felé siettem. 

- Mit hagytatok itt? - kérdeztem meg szórakozottan, amikor kinyitottam. Viszont nem az fogadott, amire számítottam.

- Szerintem semmit. - mosolygott rám.

- Seth? Mit keresel te itt? - majdnem elszóltam magam, hogy Harryvel kéne most lenni-e, de aztán jobbnak láttam, ha nem mondok semmit.

- Csak épp erre jártam és gondoltam benézek hozzád. - vonta meg több alkalommal a vállait és valami baromira nem stimmelt nekem vele. Soha, egy alkalommal sem jött ide.

- Aha, de ha nem haragszol, most nemigen érek rá. - csuktam volna be az ajtót, ha nem akasztja be a lábát.

- Figyelj, nem tartalak fel sokáig.

- Valami baj van? - abszolúte furcsa volt a viselkedése.

- Nem kifejezetten, de lenne miről beszélnünk.

- Oké, akkor gyere be, de tényleg nincsen sok időm. - reménykedtem benne, hogy beveszi.

- Nem tartalak fel, ígérem.

Nem tudtam, hogy hova menjünk, így a szobám felé vettem az irányt. Ténylegesen nem ott akartam vele beszélni, de fent hagytam a telefonomat és nem bíztam meg benne mostanában túlzottan, így jobbnak láttam, ha magamhoz veszem a készüléket.

- Miról akarsz beszélni? - kérdezem meg, ahogy beérünk a szobámba.

- Csak érdekelnének azok a levelek. - fordult felém.

- Honnan tudsz te a levelekről? - értetlenül kérdeztem vissza, mert nem emlékszem, hogy mondtam volna neki valaha is.

- Az nem fontos, a lényeg, hogy tudom. - kezdett járkálni.

- Ha tudsz róla, akkor igen is fontos, mer úgy emlékszem, hogy én egy szót sem szóltam neked róla.

- Nem kell, hogy szólj. Én mindent tudok, ami veled történik. - ekkor lettem arra figyelmes, hogy szinte le sem veszi rólam a tekintetét.

- Ezt, hogy érted? - kezdtem azt gondolni, hogy talán Harrynek igaza volt, ez felért egy beismerő vallomással.

- Sehogy.

- Érdekes, hogy ennyire tisztában vagy a dolgaimmal. - fontam össze a mellkasom előtt a kezemet.

- Csak figyelmes vagyok, ennyi az egész. Segíteni akarok nektek, ha eddig nem tűnt volna fel.

- Segíteni?

- Miért vagy ennyire meglepve ezen? - kissé talán felhúzta magát.

- Nem tudom, talán, mert nem bízom senkiben. Bárki küldheti a leveleket. Bárki hülyíthet minket.

- Érdekes dolgok ezek, nem gondolod? – folyamatosan a testbeszédét figyeltem, ahogy a szobámban közlekedett, egy ponton sem időzve felesleges ideig. Nem tetszett, ahogy körüljárta a teret és mindent alaposan megnézett. Egy fényképet tartott a kezében, ami még hónapokkal ezelőtt készült rólam és Harryről. Nem tudtam, hogy a megjegyzése mihez kapcsolódott, az adott körülményekhez, vagy a képhez.

- Nem tudom, hogy mit gondoljak. Csak az egyértelmű számomra, hogy valaki szórakozik velünk, jó játéknak gondolja ezeket. – mutattam fel néhány levelet a sok közül, majd egy laza mozdulattal a földre ejtettem őket.

- Segíthetek kideríteni, ha akarod. – lépett hozzám közelebb, megijesztve engem a közelségével. Nem tetszett a helyzet, amibe a mozdulata sodort minket.

- Már rajta vagyunk. – vontam vállat, majd egyszerűen kikerültem, hogy még csak véletlenül se legyen alkalma semmire sem.

- Vagytok? A BAD vagy az Y? – szinte hisztérikusan fordultam meg, amikor a kelleténél hangosabban szólalt meg. Az ajtóhoz sietem, kilestem rajta, majd óvatosan becsuktam, hogy senki ne hallhassa a beszélgetésünket.

- Az nem fontos.

- Miért ijedtél meg, amikor kimondtam, hogy Y? – ekkor már az ajtónak szegezve álltam közrefogva a testével.

- Megtennéd, hogy ellépsz tőlem? – természetellenesen hatott a közelsége.

- Miért? Hisz elvileg hasonlítok a te Harrydre, nem mindegy, hogy kivel vagy? – olyan volt, mintha nem is vele beszélnék, még a hangja is teljesen eltorzult, ahogy most beszélt.

- Te meg miről beszélsz? – fakadtam ki és eltoltam magamtól.

- Erről beszélek. – ekkor az ajkaimra tapadt és kényszeresen megcsókolt. Várta, hogy visszacsókoljam, de nem történt semmi.

- Seth. – azonnal felemeltem a lábam és erőszakkal kényszerítettem, hogy abba hagyja, amit elkezdett. A lábam olyan erővel csapódott az ágyékába, hogy azonnal éles hangon felüvöltött és a térdeire érkezett a földre. Abban a pillanatban tárult ki az ajtó és egy mérges zöld szempárral találtam szemben magam, de a harag nem nekem szólt. Erre akkor jöttem rá, amikor a hajánál fogva rántotta a magamba és a falnak vágta, olyan erővel, hogy hallottam, ahogy a csigolyái elmozdulnak a helyükről.

- Mi a faszt keresel te itt?

- Csak segíteni akarok. - alig hallhatóan ejtette ki a szavakat, Harry keze a nyakán eléggé akadályozó tényező volt számára a beszédben.

- Aha persze, én meg egyszerűen megfojtalak, majdnem ugyan az. - olyan kacajt hallatott, amit még ezelőtt sosem hallottam tőle. Egyértelmű volt, hogy ez alkalommal nem viccelt, ha akarta volna könnyedén megfojtotta volna. Egy erősebb roppantás a gigáján és vége.

Y. - 15. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

- Most akkor mi is van? - Liam próbálta kideríteni, hogy miért lettem egyik pillanatról a másikra idegbeteg.

- Tudtod azok az üzenetek. Párat elolvastam közülük és Lena megosztott velem némi információt a drága kis Sethről, amiért joggal feltételezem, hogy azokat a pszichopata üzeneteket ő küldözgeti neki és már nekem is. - vázoltam fel neki némi körmondat formájában az érzelmi állapotom legfőbb okát.

- Miért vagy benne, annyira biztos, hogy ő volt? Mit is mondott neked pontosan Lena? - hirtelen olyan érzésem támadt, mintha nem Liammel lennék egy kocsiban összezárva, hanem Lou-val. Ő szokott ennyire kételkedő és alapos lenni, a halálba tudott idegesíteni az ilyen viselkedéssel. Nem volt jó jel, ha már Liam is kezdte, talán tényleg túlzottan hirtelen gerjedtem haragra a semmiért az utóbbi időkben. De okkal teszem, nem? Utána kell járnom, hogy ki zaklatja a barátnőmet.

- Elmesélte, hogy az üzenetek előtt szinte minden egyes alkalommal találkozott vele. Érdekes mód mindig a legváratlanabb helyeken bukkant fel, ahol ő is ott volt. Szerinted ez puszta véletlen? - egy pillanatra rá néztem, ezzel levezetve az előttünk haladó forgalomról a tekintetem. Mivel én vezettem ez eléggé felelőtlen cselekedet volt a részemről, de minden voltam, csak elővigyázatos nem.

- Előfordulhat, hogy az, de a mi világunkban semmi sem véletlen, mindennek meg van a maga oka és a haszna. 

- Egyetértek. - teljesen igaza van, mindig és mindenkor tudjuk, hogy mit miért teszünk. Csak hasra ütés szerűen sosem cselekszünk. Abból sosem sül ki semmi jó, ezt egy életre megtanultam. Egyetlen egyszer voltam spontán és meg is bántam.

***

- Hová mész Hazz? Még van egy feladatunk. - kiabált velem Louis, ahogy a másik irányba fordultam, nem arra, ahol az üzletet kellett volna lebonyolítanunk.

- Louis, most el kell mennem. Találkoznom kell vele, minél előbb. - egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne lássam mielőtt elmegy. Alig pár perce küldött egy üzenetet, hogy ma este végleg elutazik és, hogy sajnálja, de ez a dolog kettőnk között már nem működik. Nem engedhetem őt, csak úgy el.

- Te is tudod, hogy nem mehetsz el. Ha ezt megtudják, neked annyi.

- Louis már nem tartozunk senkinek sem beszámolni valóval. - jeleztem számára, hogy már egy különálló banda vagyunk és senki nem áll felettünk.

- Nem, de ez az üzlet nem csak a miénk. Szerinted Scott örülni fog, hogy keresztbe teszel neki? - nem is értettem, hogy miről beszél.

- Mivel teszek neki keresztbe? Te oda mész és elintézed, amúgy sem kellünk ehhez ketten. - vontam vállat.

- Jó nekem mind egy, de én szóltam előre. - legyintett, majd dühösen sarkon fordult és ott hagyott.

Kicsivel később már a reptéren voltam és a képernyőt néztem, hogy megtaláljam végre honnan indul a New Yorkba tartó gép. Annyi kiírás volt, hogy eltartott legalább öt percbe mire végre megtaláltam, amit kerestem. A kapu felé rohantam, ahonnan Emy gépe indult, de mire oda értem a vér is meghűlt bennem. A pisztolyom másodpercek leforgása alatt került a kezem közé és az előttem álló férfira fogtam, aki a barátnőmet tartotta a kezei között, a halántékára szorított fegyverrel. Láttam a szemeiben, hogy a bőrébe mélyedő fém mekkora fájdalmat is okoz neki.

- Harry. - préselte ki magából a szavakat és felsikoltott, amikor Scott ismét neki nyomta a fegyvert a fejének, csak ezúttal jóval erősebben. Tudtam, hogy mire megy ki a játék, el akarta hallgattatni, hogy befogja a száját.

- Nocsak a kis hős szerelmes, aki nem tudja mikor hol a helye. nem leszünk így jó szövetségesek Styles, ha egy nőcske miatt egyszerűen felszívódsz és nem teljesíted az alku rád eső részét. - köpte nekem a szavakat, míg Emyt tartotta, aki küzdött a fogságban tartása ellen. Ekkora már megbántam, hogy utána mentem. Tudtam, hogy nem kellene őt ebbe a világba belekevernem, hisz mostanáig mit sem sejtett a munkámról és az életem ezen területéről. Azt hitte, hogy csak egy kedves srác vagyok, aki valamilyen vállalkozást vezet. Hagynom kellett volna, hogy egyszerűen elutazzon és elfelejtsen, akkor is, ha én őt soha nem fogom.

- Engedd őt el, semmi köze ehhez. - kiabáltam, de magam is hallottam a könyörgés apró élét az elhangzott szavaim között észrevétlenül megbújva.

- Miért könyörögsz? Talán tudod, hogy egy apró mozdulat és a kisasszony fejében egy csinos ki lyuk keletkezik, ami bizony az élete végét jelentené? - a félelem megrázta a testemet a szavai hallatán.

- Csak engedd el és kész. Hagyj szálljon fel a gépére és ennyi. Elmegy és soha többé nem látjuk. - tudtam, hogy gyenge próbálkozás és valójában nem fog rá hatni, de meg kellett próbálnom.

- Hülye vagy, ha azt hiszed, hogy hagyok szemtanukat. - ekkor eldördült a lövés és Emy utolsó sikolya darabjaira zúzta a már amúgy is jócskán megtépázott szívemet. Scott egyszerűen félre dobta a testét és mint egy kutyán, úgy lépett át rajta. Ezúttal rám emelt a fegyverét és mire észre kaptam volna, már éles fájdalom kerítette hatalmába a testemet, pontosabban a térdemet, ahol a lökés ért. Azonnal a földre hulltam és meg sem tudtam mozdulni. A vérem patakokban folyt alább, ahogy a tátongó mély seb a behajlított lábam miatt még szélesebb lett. Az utolsó, amire emlékszem, hogy fejbe rúg, majd minden elsötétül és megszűnik.

***

A térdem automatikusan kezdett viszketni, ahogy visszagondoltam az életem egyik legrosszabb emlékére. Már már tényleg, csak egy emlék volt, de sosem bocsájtottam meg magamnak a lány halálát. Liam érdeklődve nézett rám, ahogy vakartam a lábamon a sebhelyemet.

- Emlékek? - kérdezett rá mindentudóan. 

- Pontosan. Nem akarom, hogy az Emys eset még egyszer előforduljon, ezért mindent megteszek Lena biztonságáért. - szögeztem le neki az álláspontomat.

- Megértelek, de én megyek előre, ha oda értünk. - kötötte ki, mintha parancsolgathatna nekem és azt tenném bármikor is, amit ő mond.

- Miért?

- Mert te előbb ütsz, mint kérdezel. - igazából jogos volt, amit mondott. Tényleg ilyen vagyok.

- És ez mikor jelentett problémát? - kérdeztem rá, mert sokszor mentett meg minket az, hogy egyből cselekedtem.

- Azért ebben az esetben visszafoghatnád magad. Nem kell rögtön letépni a fejét.

- Pedig nekem jól esne.

Fél óra autókázás után meg is érkeztünk Sethékhez, a bandája rejtekhelyére. Bár, ha engem kérdeztek, akkor a központ közepén lévő bérház nem épp a legjobb választás, túlságosan szem előtt van és ez esetlen a tedd észrevehető helyre és nem veszik észre elv, egyértelműen nem működött. Lehet a Liam megy előre és beszél dolog nem volt túl kivitelezhető, mivel azonnal kipattantam az autóból, ahogy a motor zaja elhalt és az ajtó felé, szinte szabályosan rohanva haladtam. Liam szitkozódott mögöttem, de az ajtóban pont időben ért utol, ahhoz, hogy ő legyen az, aki lenyomja a kilincset és belép. Ami a legfurcsább volt számomra, hogy az ajtó nyitva volt, eléggé gondatlan magatartás ez tőlük.

- Seth. - kiabáltam el magam, mire Liam oldalba könyökölt. - Mi van?

- Arról volt szó, hogy befogod, úgy, hogy ahhoz tartsd is magad. Én beszélek. - merész szavak voltak ezek, de tudtam, hogy tudja mit csinál és mit miért tesz.

- Hát ti? - Nico támaszkodott neki a folyosón az egyik ajtónak, amikor a ház belsejébe értünk.

- Hol van Seth? - tette fel az első kérdést Liam.

- Nincs itt, elment valamit elintézni. Hagytok üzenetet? - kiakasztott a viselkedése és legszívesebben letéptem volna a kibaszott fejét a nyakáról.

- Jobb lenne, ha megválogatnád a szavaidat, ha velünk beszélsz. - szűrtem a fogaim között és csillapítanom kellett magam, hogy ne okozzak maradandó kárt, ebben az olasz faszban.

- Azon leszek. Szóval mondjak neki valamit?

- Nem szükséges, majd keresem máskor. - ezzel sarkon is fordultam, mert a türelmem mostanra nagyon véges lett és nem akartam botrányt.

- Csak nekem volt ez az egész gyanús? - kérdezte meg Liam, aki mellettem sétált a kocsiig.

- Nem, valami nem stimmel ezekkel az fix és ki fogom deríteni, hogy miben játszanak. van egy olyan érzésem, hogy nem Summers ellen vannak, épp ellenkezőleg.

- Ez esetben egyet kell értenem veled. De akkor adódik a kérdés, hogy miért? Miért szabadítottak ki?

- Mert ez egy ostoba játék számukra. De van egy rossz hírem, mindig én nyerek.

Y. - 14. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást kívánnék hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Nem tudtam, hogy mit csinál az üres ajtóban annyi ideig. Csak állt némán és a kezeire bámult megállás nélkül. Valamiért nagyon különös volt nekem ez az egész. Az előbb megesküdtem volna, hogy hallottam a csengő felettébb ismerős és mára már megszokott hangját, de senki nem állt az ajtóban, amikor oda vezettem a tekintetemet. Az biztos, hogy alig két perc leforgása alatt nem tudott volna felszívódni az illető, aki csengetett. A következő pillanatban Harry kivetette magát az ajtón és torka szakadtából üvölteni kezdett, amit bent is tökéletesen hallottam a megemelkedett hangszíne miatt, de hogy kihez intézte cseppet sem kedves szavait, arról fogalmam sem volt. Liam és Louis szinte egyszerre követték őt és alig pár másodperc töredéke alatt a házban tartózkodó személyek mindegyike kint állt az udvaron, bele értve magamat is. Mind őt néztük, ahogy magából kikelve üvölt a nagy semmivel, legalábbis mi ezt gondoltuk.

- Mi a szar ez? Miféle beteges játékot űzöl te velem, akárki is legyél? Egy gond van haver, ha megtalállak az lesz az utolsó légzéssel töltött pillanatod. Nem vagy elég tökös, hogy ide állj elém? Leveleket, ostoba gyerekes üzeneteket kell küldözgetned? - a mondatok után egyből tudtam, hogy miről van szó. Mostanra már nem csak én voltam a célpont, hanem Harry is. Én sem tudtam, hogy ez mire jó, de az illető pokolian élvezte, hogy ezt tehette velünk. A gond csak az volt, hogy a Harryvel való játszadozás az egyik leghülyébb cselekedete volt, nem lennék a helyében az egyszer bizonyos. Mert ő nem üres szavakkal dobálózik, ha egyszer valakire szemet vetett az többé nem menekül előle.

- Mi van? - hallottam meg Liam hangját közvetlenül mellettem. Harry felé lépkedett, majd elvette tőle a fehér lapot, amit mindvégig a kezében tartott.

- Valaki viccesnek érzi magát, csak azzal nincsen tisztában, hogy mindig én vagyok az a személy, aki utoljára nevet. - fintorodik el a mondata végénél, majd egyenesen rám emeli a tekintetét és az arcvonásai egyből megváltoznak. Viszont nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz irányba. Valamiért rögtön azt súgta a kicsi hang a fejemben, hogy ismét engem fog vádolni, engem tesz meg bűnbaknak, mert az könnyebb, mint valóban ráakadni a tettesre.

- Mutasd. - vette el Liamtől a papírlapot Perrie. - Ez valami költőnek képzeli magát? Lena ez ugyan olyan, mint amiket te kaptál.

Amikor ez a mondat elhagyta a száját komolyan megcsaptam volna. Ez az információ volt az utolsó, amit Harry tudomására akarta adni, amennyire birtokló biztos volt a kiakadása.

- Miről beszél ez? - mutatott a nagyszájú lányra, miközben rám nézett szavai elhangzása közepette.

- Lena is kapott ilyeneket.  - beszélt ismételten helyettem.

- Mi van? Ezt eddig nekem miért nem mondtátok el? - megijedtem, amikor a lábával dobbantott egyet.

- Nem lényeges. - szólaltam meg halkan, mert tudtam, hogy ettől a választól még inkább idegessé fog válni.

- Mi az, hogy nem lényeges? - lépett hozzám közelebb, én meg automatikusan húztam össze magamat. - Mi bajod van?

- Ne üss meg. - szaladt ki a mondat a számon, gyakorlatilag úgy, hogy át sem gondoltam mit is mondok.

- Miért ütnélek meg? - értetlenül nézett rám, majd mikor felfogta miért félek tőle, felsóhajtott és láttam rajta, hogy hezitál. Őrlődött, hogy megöleljen-e vagy sem. Végül ellene döntött.

- Mivel megtetted már ezelőtt. - válaszoltam a feltett kérdésére, akkor is, ha tudtam, hogy ő is tisztában van a válasszal magától is.

- Soha többé nem fogom megtenni. - hajtotta le a fejét.

- Sosem tudhatod. - vontam vállat, majd sarkon fordultam.

Hallottam a többiek hangját mögöttem, ahogy mindenki egyszerre kezdett beszélni a jelenet lezajlása után, de senkivel nem foglalkoztam. Még az ismerős rekedt hanggal sem, ami mögöttem szól megszüntethetetlenül. Léptei hangosan kopogtak, ahogy engem követett. Tisztában voltam vele, hogy addig fog jönni utánam, míg meg nem állok, míg el nem érem az úti célomat, amit ezúttal a szobám takart. Benyitottam a fehér, üveg betétekkel rendelkező ajtón és egyenesen a kis szekrényhez léptem az ágyam mellett, aminek a legalsó fiókjában pihent a tároló doboz, amiben a töménytelen mennyiségű üzenet hevert. Levettem a türkiz doboz tetejét és egyszerűen átnyújtottam Harrynek, aki ekkora már az ágyamon ült felhúzott lábakkal.

- Miért mutatod meg ezeket nekem? - nézett rám, amikor egyet elolvasott a több tucat vers közül.

- Látni akartad nem? Vagy miért jöttél utánam? - nem mentem közelebb hozzá.

- Mert szeretlek. - az elhangzott szavai után alig kaptam levegőt. Valamiért tudtam, hogy igazat mond, de mostanában kötekedős voltam, így nem hittel el teljes egészében, amit mondott.

- Azt akarod, hogy el is higgyem?

- Nem akarok semmit, vagy elhiszed, vagy nem. Az már a te döntésed, a lényeg, hogy én tisztában vagyok az érzéseimmel irántad. - vonta meg a vállát és most először éreztem úgy, hogy egy másik ember áll velem szemben, egy olyan ember, akit régen talán ismertem.

- Mindegy Harry.

- Nem, nem az. Nem bírom már nélküled. Napok óta a kanapén alszom, ez nevetséges, nem is szoktam aludni, mert csak rád tudok gondolni. Hogy te ott fent fekszel egyedül, mikor nekem is melletted kéne lennem. Rohadtul hiányzol, napról napra rosszabb lesz ez az érzés, ami marja a mellkasomat a nap huszonnégy órájában. Ha ez nem lenne elég rettenetes bűntudatom van a történtek miatt, bántottalak, érted, komolyan bántottalak. - nem hittem el, hogy ezeket mondja nekem. Az ágyam szélén ült mostanra és a térdei közé vette arcát, nyilván azért, hogy így tompítsa az érzelmeit.

- Harry. - szóltam neki, de nem tett semmit, így folytattam. - Harry, kérlek nézz rám.

Lassan felemelte a fejét és felém fordította azt, hogy rám nézhessen.

- Tisztában vagyok vele, hogy mit érzel, mert én is ezt érzem minden éjjel. tudom, hogy valami hiányzik, mert alvás nélkül töltöm el az éjszaka huzamosabb részét és reggel olyan korán ébredek, hogy az szinte még éjszakának nevezhető. De félek, nem is, rettegek, hogy újra történik valami és elveszítelek. - lehet, hogy nála, csak magamat leptem meg jobban a szavaimmal.

- Miért veszítenél el? - csodálkozott el.

- Tisztában vagy te, hogy miben élsz, hogy miben élünk itt mindannyian?

- Természetesen igen. - állt fel és most először maradtam egy helyben, nem tudtam tovább távol tartani magamtól. Érezni akartam a közelségét, amennyire csak lehetett. - Ugye nem szándékozol ellökni magadtól?

- Nem. - néztem a szemébe és tudtam, hogy most mi fog jönni.

- Helyes. - ekkor végre, hosszú idő óta most először csókolt meg, először volt olyan a csókunk, mint régen. Szenvedélyes, de egyben gyengéd is. Szerelemből csókolt és nem azért, hogy a birtoklási vágyát fitogtassa velem szemben. Tudtam mostanra, hogy minden védő falam lehullott és nem tudom tovább játszani az érzelmek nélküli lányt, mikor majd meghalok érte és a szerelméért, hogy az enyém lehessen újra, úgy mint azelőtt. A kezem a pólója alá kalandozott, abban a pillanatban lépett hátrébb tőlem és zihálva a homlokát az enyémnek támasztotta. Nem tudtam mi történt.

- Baj van? - kérdeztem rá, miközben a szemébe néztem.

- Nincsen, csak nem akarlak kihasználni, nem akarom elsietni a dolgokat, bőven lesz időnk még szexelni. - simított végig az arcomon.

- Te nem kívánsz engem? - máskor talán megkérdőjeleztem volna, hogy ezt valóban én mondtam-e, de jelen pillanatban érzetem a magamban rejlő rég eltemetett vágy felrobbanását.

- Pokolian baby. - fogta meg a kezemet és az ágyékához nyomta, hogy érezhessen vágya hatalmas tárgyát. - De tudok várni, azt akarom, hogy minden tökéletes legyen közöttünk.

- Mit csináltál Harry Styles-al? 

- Ezt inkább én kérdezném tőled. - nyomott egy gyors csókot az ajkaimra, majd az ágy felé húzott. - Szóval mesélj.

- Miről? - némán válaszolt a kérdésemre, ahogy a nyitott dobozra mutatott. - Mit akarsz tudni?

- Mindent.

- Szinte az eltűnésetekkel egy időben kezdődött az egész. Kezdetben azt hittem, hogy te szórakozol velem, aztán, amikor rólad is szó esett benne, kezdem rájönni, hogy nem te játszol velem. Aztán mindenféle dologról írt, mintha követett volna szüntelen, megállás nélkül. Minden nap kaptam egyet és a legfélelmetesebb az volt, hogy az aznap történtekről írt. Nem tudom, hogy ki lehet, de egy biztos, hogy mindig körülöttem van és figyel. - meg is borzongtam a gondolat hatására.

- Ki fogom deríteni, hogy ki az és leállítom, ígérem neked. Nem hagyom, hogy félelemben tartson téged és senki mást, aki ebben a házban lakik. Ott baszta el, hogy engem is bele kevert, mert így már személyes az ügy.

- Nem akarom, hogy bajba kerülj. - ülök le mellé az ágyra, míg ő a papírokat olvassa egymás után.

- Nekem már édes mindegy. 

- Attól még nem akarom, hogy embereket ölj. - ironikus volt, hogy ez az én számat hagyta el.

- Néha elkerülhetetlen és ha arról lenne szó, hogy megvédjelek téged vagy bárkit a csapatból, akkor habozás nélkül húzom meg a ravaszt, mert megfogadtam magamnak, hogy többé nem hagyom, hogy baja essen bárkinek is, aki fontos nekem.

- Megértelek, a helyedben én is ezt tenném. - valóban így is volt, én is ölnék érte és a többiekért, ahogy ezt már tettem több alkalommal is.

- Na látod. - nyomott egy puszit az arcomra, majd folytatta az olvasást. - Nagyon beteg ez az ember, tényleg a legapróbb lépésedet is tudja.Várj, mi a frász ez? Ki a hasonmásom és miért vesz téged körül? Baszki, ez Seth? 

- Te ismered Seth-et? - kérdeztem rá, de nem is tudom, hogy min vagyok úgy meglepődve.

- Szerinted ki hozott ki?

- Mi? Seth volt? - oké, túl sok a véletlen egybeesés.

- Ő, igen. De nem akarom, hogy a közeledben legyen. Várj egy kicsit, mióta ismered te őt? - nem értettem, hogy ezt minek kérdezi, miért fontos ez?

- Nem tudom, talán négy hónapja.

- Sokat találkoztatok? 

- Annyira nem, néha összefutottunk különböző helyeken. - gondolkodtam el, de mire kimondtam nekem is leesett.

- Oké, nem akarok többet tudni, megölöm. - pattant fel mellőlem és már az ajtó kilincsét is feltépte.

- Harry, várj már, egyáltalán nem biztos, hogy ő küldi ezeket.

- Nem egyértelmű? Mindenhol ott volt és aztán meg kapsz egy üzenetet, eléggé logikus.

- Megint elhamarkodottan döntesz. - siettem utána, de hatalmas lépteivel nemigen tudtam felvenni a versenyt.

- Nem érdekel, kifogom deríteni, hogy ő volt-e. - ekkor már a bejárati ajtóban állt és Liamnek mutogatott valamit. - Hamarosan vissza jövünk.

- Harry, ne merj itt hagyni. - kiabáltam utána, mert ismét felbaszta az agyam a hülye következtetései miatt, akkor is, ha ez alkalommal túl sok minden vág egybe és utal Sethre. Meg sem hallott, csak beszálltak a kocsiba Liammel. - Harry.

Y. - 13. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Ismét itt. Kezdett ismerőssé válni a kicsi kanapé kényelmetlen felülete. Lassan egy hete, hogy a kanapéra lettem száműzve és bárhogy próbálkoztam Lena, csak nem akart megenyhülni felém. Tartotta magát az elhangzottakhoz. Nem engedett közel magához, még csak meg sem csókolhattam, hozzá sem érhettem. Kezdtem úgy érezni, mintha két idegen lennénk, akiknek semmi közük a másikhoz. Egyre nehezebben viseltem el a távolságtartását és a hiányát, ami a napok múlásával egyenes arányban fokozódott. Viszont bármennyire rosszul is érintett a dolog, tudtam, hogy megérdemlem, amit velem tesz. Ellenkező esetben, fordított helyzetben én is pontosan ezekkel a kínzó eszközökkel éltem volna. Ha azt akarod, hogy a másik a teljes figyelmét rád fordítsa, akkor nézz át rajta, tégy úgy, mintha a világon sem lenne és biztos lesz a sikered. Valóban elérte ezzel a taktikával, hogy őrületbe kergessen, mint lelkileg, mint testileg egyaránt. Alig bírtam ki mikor egy szobában tartózkodtunk, hogy ne érjek hozzá, hogy ne tépjem le az elszabadult szenvedély közepette az összes takaró anyagot a testéről. A tűréspontomon táncoltam mostanra és azt vártam, hogy mikor esem le a végtelen szakadékba, ahol csak zuhansz szüntelen és sosem éred el a talajt, hogy a szenvedésed semmissé váljon. Szűnni nem akaró szorítást éreztem a mellkasomban, a szívemben, az egész kibaszott testemben, ami csak rá vágyott, csak Lena után sóvárgott megállíthatatlanul. Minden tettem súlyát éreztem és mostanra azt kívántam, bár ne tettem volna meg egyiket sem. Nem szabadott volna elkövetnem ellene egyiket sem. Nem kellett volna bántanom egyszer sem, de sajnos megtettem. Elvesztettem a fejem, amiért boldogan vezeklek, ha ez azt jelenti, hogy egyszer, a közeli vagy távoli jövőben újra azt a nőt ölelhetem, akit szeretek.

- Figyelj Hazz, ez így nem mehet tovább tennünk kell valamit. - nézett rám a laptop mögül Liam, aki ismét az Y keresésével foglalkozott, annak ellenére is, hogy elméletben ezt a lányok átvették tőlünk. De legyünk őszinték, nem hitte egyikünk sem, hogy ez menne nekik, hisz ők nem éltek ebben ténylegesen, nem dolgoztak egy percet sem kutató munkával és abban is teljesen biztos voltam, hogy még pisztolyt sem fogott egyikük sem a kezében. Kivéve Lenát természetesen.

- Tisztában vagyok vele, de ugye tudod, ha kiderül, hogy még mindig az Y után szaglászunk abból botrány lesz?

- Milyen botrány? Mit tudnának ők csinálni Hazz? Megkarmolnak? - gúnyolódott Liam, míg a hasát fogva röhögött megállás nélkül. Jól szórakozott a saját hülyeségén.

- Azért annyira ne becsüld le őket, nem hülye kis csajok ezt te is tudod. - céloztam az elmúlt egy év történéseire.

- Tudom, nem kell bemutatni őket, de nekem akkor sem tetszik, hogy ők akarják intézni, ez az Y veszélyes is lehet és nem akarom az ő életüket kockáztatni, elég a sajátunkat, nem gondolod? - egyben az egyben viszont igaza volt, sosem lehet tudni, hogy ezek a fickók mire képesek, lehet ha a lányok túl sokat szaglásznak utánuk, akkor bekeményítenek és elintézik őket. Én már csak tudom, hisz én is csináltam már ezt, sőt folyton ezt teszem, mindig kiiktatom a konkurenciát.

- Ebben igazad van. Egyébként találtál valamit? - néztem a képernyőre, amin mindenféle betörések voltak felsorolva London közvetlen körzetében. Felismertem gond nélkül a rendőrség nyilvántartását, ahova rendszerint be szoktunk törni, ha némi információra volt szükségünk.

- Egy sor piti rablást. Ékszer üzlet, galériai megnyitón való lopás, semmi extra. Most vagy ennyire amatőrök, vagy valami nagyra készülnek és csak elakarják hitetni velünk, hogy bénák. Fogalmam sincsen.

- És a kilétükről nincs valami, vagy hogy merre van a bázisuk?

- Abszolúte semmi. - rázta nemlegesen a fejét.

- Semmi? - eléggé hihetetlen volt számomra, hogy egy banda miként maradhat ennyire sötétben, mikor ennyire sűrűn tevékenykedik a mi területünkön.

- Semmi az ég világon. Vannak képek, de nem lehet kivenni rajtuk semmit. Ezek nagyon értenek a semlegességhez és a bujkáláshoz.

- Kezd a faszom ki lenni ezekkel. Sürgősen le kell őket lepleznünk, mert nem adom át senkinek Londont, ez gondolom tiszta. - kezdtem felidegesíteni saját magamat és azzal mindenki tisztában volt a házban, hogy engem jobb nyugodt állapotomban elkapni, mert különben nem állok jót magamért.

- Elhiheted, hogy ezt egyikünk sem akarja és egy percig sem hagynánk. Hosszú évekbe telt felépítenünk azt, amink van vagy volt, így mindent megteszünk, hogy a miénk is maradjon.

- Pontosan.

- Akkor én folytatom is, ha van valami sikítok. - fordult vissza a géphez és újabb parancsokat kezdett adni a gépnek, ami képernyőt is váltott azonnal.

Egy szó nélkül hagytam magára Liamet, mivel tudtam, hogy nem veszi jó néven, ha munka közben zavarják, így hangtalanul haladtam végig a hatalmas házon, végül a konyhában lukadva ki. Viszont nem léptem be oda, amikor meghallottam a két ismerős női hangot beszélgetni. Lena és Sara tartózkodtak a helységben és a nem hallatán muszáj voltam kihallgatni őket.

- Mi van most veletek? - örültem, hogy a hangjuk nem egyforma, így kitudtam venni, hogy mikor ki beszél, akkor is, ha innen alig volt suttogás.

- Semmi. Nem akarok újra bele rohanni, hisz gyakorlatilag több, mint fél éve nem vagyunk együtt. És nem is tudok, úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Akkor talán más lenne a helyzet, ha nem engem vádolt volna meg. Talán akkor most újra vele lennék, de így nem tudok. - éreztem a neheztelést a hangján.

- Megértelek, tényleg, de én nem bírnám ezt ki a helyedben. Én már az első éjjelen Liam karjaiba vetettem magamat. - hallottam, ahogy halkan felnevetnek.

- Veletek más a helyzet.

- Igen, de nekem is furcsa volt. Mérges is voltam Liamre, amiért nem jelentkezett, én meg halálra aggódtam magam miatta.

- Elhiszem, nekem is épp ez a helyzet Harryvel. Szeretem őt, de attól még nem vagyok képes őt közel engedni magamhoz, bármennyire is szeretném. - jól esett a lelkemnek, hogy legalább tudom, hogy még szeret, így nincsen minden veszve.

- Harry. - a nevem hallatán akkorát ugrottam, hogy csoda, hogy nem fejeltem le a plafont.

- Cseszd meg Niall, a szívbajt hozod rám. - ütöttem a vállába, mire pár lépést hátrált.

- Bocsi, de mit is csinálsz te tulajdonképpen?

- Semmit. - vontam vállat, de figyeltem a hangomra, hogy a lányok ne halljanak meg.

- Aha és véletlenül sem őket hallgatod ki, ugye?

- Oké átlátsz rajtam, de halkabban, mert nem akarok lebukni előttük. - csitítottam le kissé.

- De most komolyan miért hallgatod ki őket?

- Mert Lena nem áll velem szóba, így ez az egyetlen lehetőségem. - vázoltam fel neki a helyzetet.

- Nem áll veled szóba? - eléggé megdöbbenve kérdezett vissza.

- Nem igazán. 

- Már ne haragudj meg Hazz, de megérdemled. - láttam rajta, hogy azt várja, mikor fogok kirobbanni.

- Tisztában vagyok a tetteim súlyával Niall.

A nap hátralévő részében a semminél is kevesebb dolgot tettem. Lenáékat figyeltem, amik a nappaliban beszélgettek mind az öten, ami még mindig különös volt nekem. A másik három lányt nem ismertem, de a többiek elég jól kijöttek velem. Louis feltűnően sokat beszélt El-ről, így egyértelmű volt nekem, hogy nagyon bejön neki a csaj. Zayn meg le sem tudta volna tagadni, hogy több van közte és Perrie között, mint barátság. Épp a tv-t kapcsolgattam, amikor a csengő megszólalt, mivel egyik lány sem mozdult meg, így felálltam és az ajtóhoz sétáltam. Amikor kinyitottam senki nem állt az ajtóban, már éppen becsuktam volna, amikor feltűnt egy fehér boríték a lábtörlő közepén. Nem volt rajta semmi címzés, csak egy egyszerű fehér boríték volt. Felnyitottam és azonnal meghűlt bennem a vér.

Jó látni újra régi ismerős. 

Érdekes, de úgy tudtam, hogy a cellák közt éldegélsz.

De ne foglalkozz vele sokáig, a pillanatnyi sokk hamar elillanni látszik.

Tudom mit keresel, az Y találó kis név és a rejtély megoldásához épp ideális.

Ne keresd túl sokáig, talán közelebb van, mint gondolod.

Csak a szemedet nem veri ki.

Házad táján keresgélj,

Hogy megtaláld mit szeretnél.

Y. - 12. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Idegesen forgolódtam az ágyamban, míg azon tanakodtam, hogy jól döntöttem-e? Hogy a reakcióm igazságos volt-e Harryvel szemben? De minél többet mozogtam egyik oldalamról a másikra, annál biztosabb voltam benne, hogy megérdemelt minden hangos szót és kinyilatkoztatást tőlem. Nem teheti kénye-kedvére azt, amit csak akar. A tetteinknek következményei vannak, ahogy az övéinek is, ez alól ő sem kivétel. Sajnos a személyiségén nem fogok tudni változtatni, az élet tette ilyenné, az az élet, amit kénytelen volt élni, akkor is, ha kezdetben úgy gondolta, hogy ő választotta magának. De szerintem ez nincs így, a családi befolyás rettentő nagy úr az ember életében, ezt a saját bőrömön tanultam meg nem is egy alkalommal. Harrynek sem volt semmi lehetősége, az apja nyomdokaiba kellett volna lépni-e, akkor is, ha őt saját magát nem érdekelte volna ez a világ. Rá lett volna kényszerítve a családi hagyomány, ahogy rám is. Sokszor vissza gondolok apám és anyám utolsó, de egyben legfájóbb beszélgetésére. Akkoriban nem értettem, hisz alig voltam nyolc éves, de mára megvilágosodtam és ezért is rettegek annyira az életem jelen alakulásától. Nem akarok olyan lenni, mint ő. Nem akarom ugyan azokat a hibákat elkövetni, mert az a példa, amit ő képvisel, nem jó.

***

- Meddig várjak még? Mond meg, hogy meddig? - fülsiketítő volt a hangja, ahogy anyám arcába kiabált. Nem értettem miért veszekednek, hisz mindig kedvesen beszéltek, ha velem voltak.

- Elmondtam neked világosan Daniel, hogy nem fogok még egy gyereket ebbe bele szülni. - anyám hirtelen tett gesztusai azt jelezték számomra, hogy ideges.

- Nem érdekelnek a te aggályaid, mondtam, hogy nekem kell egy fiú gyermek, aki tovább viszi mind ezt. - mutatott körbe. - Vagy azt szeretnéd, hogy Helena vigye tovább Anglia ügyeit?

- Meg ne próbáld ebbe bele kényszeríteni őt. - ütötte meg a mellkasát és tisztán láttam az ajtó kicsi résén is, hogy a könnyek végig folynak gyönyörű arcán.

- Van választása.

- Milyen választásról beszélsz? Vagy gyilkos lesz vagy egy gyilkos felesége? Ezek a nagy választások neked? - sosem láttam még anyát ennyire kétségbe esettnek.

- Tudod, hogy biztonságban akarom tartani a lányunkat, de ehhez az kell, hogy egy közülünk való vegye el. - mostanra semmit sem értettem. Mit jelent az, hogy közülünk való?

- Az ki van zárva. Nem fogja azt az életet élni, amit én. Nem lesz egy maffiózó felesége. - szinte felsikoltottam, amikor apám keze csattant anyám arcán, de befogtam a számat. Nem akartam még nagyobb bajt keverni, mint ami volt.

- Mondtam már neked, hogy ne mondj nekem ellent. Mikor fogod végre megtanulni, hogy én vagyok a főnök?

***

Az akaratlan emlék hidegrázásra késztetett. Sajnos tisztában voltam vele, hogy kísértetiesen hasonlít a mostani helyzetem, ahhoz, amiből anyám lelépett. Viszont egy valami teljesen más volt, hogy ők nem önszántukból voltak egy pár, hanem azért mert én jöttem. Kezdetben szerették egymást, de amikor becsúsztam muszáj volt együtt maradniuk és mint utóbb kiderült egyáltalán nem illettek össze, nem voltak igazán szerelmesek egymásba. Így az idő múlásával az a kicsi érzelem is teljesen eltűnt és kihűlt. Én nem akartam arra a sorsra jutni, mint ők ketten. Nem akartam, hogy a kapcsolatom semmisé váljon, hogy egy olyan dolognak vége szakadjon, ami mindennél fontosabb jelen pillanatban számomra. Igen, haragudtam Harryre, nem is kicsit, de belül tudtam, hogy ez előbb utóbb változni fog. De nem fogom megkönnyíteni az életét, harcolnia kell értem. Harcolnia, amit az apám nem tett meg az anyámért.

***

- Lena. - éreztem, ahogy egy kéz rázza a vállamat, de nem voltam hajlandó felébredni. - Lena.

- Mi az? - nyitottam ki a szememet, hogy rá lássak Eleanor rendezett alakjára.

- A fiúk egész reggel az Y.-ról beszélnek, kicsit be pánikoltunk, hogy találnak valamit rólunk. - szinte felugrottam az ágyban, ahogy elhagyták a szavak a száját.

- Az nem jó, az nagyon nem jó.

- Nekem mondod. Le kéne jönnöd, hogy valamit csinálj. - lépett távolabb.

- Mit csináljak? - kérdeztem vissza, míg felkeltem az ágyból.

- Nem tudom, találj ki valamit, mint általában. - vont vállat, nekem meg már járt is az agyam.

- Oké.

Gyorsan magamra kaptam a köntösömet és már siettünk is végig a folyosón, majd le a lépcsőn, a konyhába, ahol mindenki tömörült. Már messziről hallottam, hogy miről beszélnek. Hogy mitől féltünk annyira azt nem tudtam volna megmondani. Sajnos náluk soha nem lehetett előre megmondani a kialakult reakciót, így eléggé tartottunk attól, hogy kiderül a kilétünk. Ahogy beléptem a konyhába mindenki rám figyelt, de különösen Harry, aki tetőtől-talpig végigmért, majd a művelet után megnyalta alsó ajkát. Tudtam, hogy tetszik neki az, hogy alig takarja valami a testemet előle. Megindult az irányomba, de aztán megtorpant, feltehetőleg a tegnap este miatt. Láttam, hogy a nyakát tekergeti, így valószínű nem volt kényelmes a fekhelye.

- Mit csináltok? - kérdeztem rá.

- Próbálunk valamit kitalálni az Y.-nal kapcsolatban. - fordult felém Louis.

- És jutottatok valamire? - éreztem, ahogy El az oldalamba könyökölt, azt hitte, hogy lebuktatom magunkat.

- Eddig nagy fekete folt az egész. - válaszolt ezúttal Liam a feltett kérdésre.

- Miért annyira biztos, hogy veszélyesek?

- Miért ne lennének azok? - meglepődtem, amikor Harry hozzám kezdett beszélni. - Láttunk, hogy mit tettek eddig Londonban. Egy biztos nem amatőrökkel van dolgunk, ez által jogosan kell tőlük tartanunk. Nem fogom engedni, hogy elvegyék tőlünk Londont.

- Miért még a tiétek? - tudtam, hogy ez övön aluli volt, de valahogy le kellett állítanom mindegyiket. Harryvel kezdtem.

- Természetesen. Azért mert fél éve nem jártam ott, attól még a város az enyém, a BAD-é. Minden elvesztett tiszteletet maradéktalanul vissza fogom szerezni és még félelmetesebbé teszem a nevünket, mint valaha. A BAD név örökre fent marad. - túlságosan bele élte magát a dologba.

- Túl nagy szavak. - förmedtem rá, mert valóban elegem volt abból, hogy mindent tényként kezelt és alapvetőnek vett, ahogy engem is, pedig ez koránt sem volt így.

- Ne húzz fel, inkább segíts nekünk. - láttam, hogy felidegesítettem, mert a homlokán kidagadt az ér.

- Oké, segítünk a lányokkal. Kiderítjük, hogy kik ők, ha ti pedig az apám kérdésével foglalkoztok.

- Mi? - horkant fel.

- Mit nem értesz? Az Y. a kisebb bajunk, így csak elbánunk vele, míg ti kideríthetitek, hogy hol van az apám és éppen mire készül, mert biztos vagyok benne, hogy valamire biztosan.

- Talán igazad van. - érdekes volt, hogy egyből helyeselt nekem, de nem voltam hülye, tudtam mire megy ki a játék.

- Tudom.

A nap hátralévő részében nem láttam a fiúkat. Lehet ennyire komolyan vették, amit mondtam nekik. A lányok teljesen ki voltak készülve, de mondtam nekik, hogy ez volt az egyetlen megoldásunk, hisz saját magunkat keresni és leplezni nem lesz nagy feladat. Mi dolgoztunk, de nem találtunk semmit és az Y.-nak vége, hisz előkerültek, így nem kell már semmit sem csinálnunk. Néha olyan érzésem van, mintha én egyedül gondolkoznék ebben a házban. A teraszon ültem és egy könyvet olvastam, amikor valaki lenyomta a könyvem elejét.

- Mit csinálsz?

- Semmit, csak magamra vontam a figyelmedet. - hajolt le, hogy velem egy magasságba kerüljön.

- Olvasnám tovább, ha nem baj. - próbáltam a könyvre koncentrálni, ha Harry hagyta volna.

- Gyere be velem. - fogta meg a kezem és egyszerűen felhúzott. Nem számított neki, hogy esetleg nem akarok vele menni.

- Minek?

- Meglepetés. - mosolygott rám.

- Utálom a meglepetéseket. - hallottam, ahogy felnevet.

- Ezt imádni fogod. - sétál tovább, míg a kezemet szorongatja, így kénytelen vagyok őt követni.

Ahogy végig vezetett a házon azon járt az agyam, hogy mit akar nekem mutatni. A konyhába érve azonban világossá vált. Az asztal szépen meg volt terítve, középen egy gyertyával, ami megvilágította a helységet gyenge fényével. Az a kis tárgy biztosította az összes fényt csupán. Már az illatokból tudtam, hogy a kedvenc ételemet fogjuk ma este enni. Parmezános csirke. Leültünk és neki is láttunk a vacsora elfogyasztásához. Harry öntött némi bort a poharakba. Amikor viszont felállt és a hűtőhöz sétált és a desszertet rakta elém végem volt, elpattant bennem minden.

- Komolyan? Komolyan Harry? - toltam félre az édességet.

- Nem szereted? - húzta fel szemöldökét.

- Nem az ételről van szó. - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt.

- Akkor?

- Tényleg ennyire hülye vagy? Azt hiszed, hogy egy szép és romantikus vacsorával minden meg van oldva? Hogy elfelejtem, amit velem tettél? Hogy ok nélkül voltam én a bűn bak? Nem lesz minden olyan, mint azelőtt, remélem ezzel tisztában vagy. Újra mindent fel kell építened, nem fog csak úgy az öledbe hullani. Egy valamit jegyez meg, nem vagyok magától értetődő számodra.