35. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Jó olvasást.
Várom a véleményeket! :)

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A sikításának éles hangja bele égett az agyamba és azonnal elborult az elmém. Magamból kikelve üvöltöttem, az sem érdekelt, hogy esetleg megfog hallani. Aztán a hangok abba maradtak és idegességemben a falhoz vágtam a telefonomat. Úgy látszik ez egy szokássá vált nálam, Summers múltkori SMS-nél is ezt csináltam, csak akkor Sara mobilja bánta.
- Harry. - hallottam meg Sara hangját közvetlenül a hátam mögül.
- El kell mennünk érte, most azonnal. - kiáltottam el magam.
- Nyugodj le egy kicsit, nem tudsz tisztán gondolkozni.
- De tudok. Egy valamit biztosan, hogy Cole halott, ha találkozok vele lassú és fájdalmas halála lesz. Amit örömmel és nevetve fogok végig nézni, míg az élet utolsó szikrája is elhagyja a testét általam. - hallottam a hangomon az őrület első jelét, de tudtam, hogy nem vagyok az, csak a valódi, a rosszabbik énem nyilvánította ki magát, amit sikeresen újfent életre hívtam. Ez nem fenyegetés volt, sokkal inkább ígéret, amit alig várok beteljesíteni.

***

- Meddig fogod még ezt csinálni? Mikor döntesz úgy, hogy elég volt? Mi az a tényező, ami már soknak bizonyul? - Lena kérdési, csak úgy záporoztak gyönyörű, rózsaszín ajkai közül.

- Miről beszélsz? - kérdeztem vissza elhűlve, nem értettem, hogy miért kérdez ilyesmit tőlem.

- A halálról beszélek Harry. Meddig akarod kijátszani? Azt hiszed örökké menekülhetsz előle? Hogy téged sosem fog utolérni, maximum abban az esetben, ha eljátszod, mint legutóbb? És mire mentél vele? Néz körül, semmid sincsen. - mozgott a szája tisztán láttam, de a hang, ami kijött belőle nem hozzá tartozott. Sokkal sötétebb és mélyebb volt.

- Nem játszom ki, sosem voltam igazi veszélyben. - csattanok fel és ott hagyom a lépcső tetején.

Elegem lett a kérdéseiből, a megvető hangszínéből. Mikor, mégis mikor jutottunk el erre a szintre? Néhány perce még minden teljes és meghitt volt. Ahogy a nappaliba értem valami nem stimmelt. A bútorok nem a megszokott helyükön voltak, sőt a bútorok sem az enyémek voltak. A helység egy csapásra változott körülöttem és hátborzongató volt a kép, ami fogadott. A testemet azonnal átjárta a félelem, ami sosem szokott. Rettegtem, de a lábaim vittek előre. Egyenesen a bejárati ajtóig, ami résnyire nyitva volt előttem. Vontatottan emeltem fel a kezem és helyeztem rá a kilincsre a kezemet, majd magam felé húztam a súlyos tölgyfa ajtót. Nem kellett volna megtennem. Lena kihűlt alakja fogadott. A szeme fehéren ragyogott, az élet legkisebb jelét sem mutatva. Közelebb léptem hozzá, míg előttem állt, de a ruhája csurom vér volt, ami azt illeti még mindig csurgott belőle a friss piros folyadék. Bőre nem hasonlított a szokásoshoz, sápadt volt és jéghideg. A nyakán egy hosszú, mély vágás volt, amiből a vér könnyedén szökött meg a testéből. Tudtam, halott.

- Meddig fogod még ezt csinálni? Mikor döntesz úgy, hogy elég volt? Mi az a tényező, ami már soknak bizonyul?

***

Zihálva ültem fel az ágyamon és a rémálmon gondolkoztam. Minden annyira világos volt, szinte éreztem a bőrömön halott érintését, mikor az utolsó mondatok elhagyták élettelen ajkait. Legszívesebben sírva fakadtam volna a borzalmaktól, amiket átéltem még akkor is, ha mindez álom volt csupán és nem a valóság. Tudtam, hogy az agyam, a tudatalattim játszik velem, hogy üzenni akar ezekkel a rémképekkel nekem, amit vetített az agyamban. Tudtam, ha nem sietünk kifogyunk az időből és talán tényleg ez vár ránk. Talán tényleg túl nagy árat fogunk fizetni ez alkalommal a tetteinkért. Bele sem gondolok, hogy mi lenne, ha Lena meghalna. Az biztos, hogy a maradék ép eszem is elveszne és örökre búcsút inthetnék neki, soha többé nem látna ez az énem napvilágot, egy könyörtelen gyilkossá válnék, akit az érzelmei, a sérelmei, az elveszett szerelem irányítana. De mi értelme lenne halált osztani egy halálért? Azzal jobb, több lenne? Vissza hozhatnék egy olyan embert, aki rég halott és élettelen? Könnyebb lenne a szívemnek, ha a halálosztó szerepében tetszelegnék újfent? Tudtam, hogy igen. Bármennyire rossz bevallani, élvezem, mert semmi jó nincs bennem. Az elmém borzalmas és véres, így kivetítve testemre akaratát a gyilkolást. Sosem leszek teljes vagy jó, de egy valami még éltet és ez nem más, mint a bosszú.

Mivel az alvás ez alkalommal lehetetlen volt és meg sem akartam kockáztatni még egy ilyen látomást, inkább lementem a nappaliba és a kis dohányzó asztalról felvettem a laptopot és a kanapén ülve kinyitottam azt. Vártam, hogy életre keljen, míg megnyomtam a bekapcsoló gombot rajta. Ki kell találnom valamit, el kell onnan hoznom Őt. Minden perc, amit nem a keresésével, a tervezéssel töltök idepocsékolás, amivel értékes időt vesztek. A kezembe vettem az asztalon lévő kis cetlit, amire tegnap este Sara leírta Summers pontos címét. Komolyan nem értem, hogy miért nem volt furcsa akkoriban, hogy nem nála találkoztunk, amikor megbízott Lenával. De most már értettem, mert félt. Mert tart tőlem és a bandától, ez alkalommal van is miért.

Ashford, Placehill 2313

Ütöttem be a címet a laptopba és vártam, hogy a térkép kiadja a pontos helyet. Ahogy sejtettem, egy hatalmas kastély volt, ami körül volt véve két méter magas beton kerítéssel. Nem mondanám különösebben esztétikusnak, de nem ez volt a célja, hanem sokkal inkább a védelem. Talán Summers sokkal inkább retteg az ellenségeitől, mint azt valaha képzeltem? Egy ilyen biztonsági kerítés egyáltalán nem volt indokolt és ésszerű. Semmi értelme nem volt, tudtam, hogy a falak mögött valami sokkal nagyobb titok rejlik. Valamit védeni akar és én kifogom deríteni, hogy mi az.

Egyre jobban beleástam magam a kutató munkába, így észre sem vettem, hogy felkelt a nap. Hamarosan a ház hangokkal telt meg, az élet hangjaival, de tovább koncentráltam arra, ami ebben az esetben a legfontosabb volt, Lenára és, hogy az apja és a háza, minden egyes gyenge pontjára fényt derítsek és a magunk oldalára hajtsuk, így a vizet. Muszáj előnnyel indulnunk, de egy valami a markunkban volt, a meglepetése ereje, ami engem és az életemet takart a leginkább. Tudtam, ha Zayn megjelenik leültetem ide, mert ebben Ő a legjobb. Pillanatok alatt megtalálja bármely ingatlan eredeti alaprajzát, amin minden egyes tervezési fázis megtalálható, így a kiskapuk is, amiből az előnyünk fog származni. Feltevéseim be is igazolódtak, amikor szinte mind az öten egyszerre jelentek meg a nappaliban. Sara álmos és kisírt tekintetét látva össze szorult a szívem, tudtam, hogy rettentően félti a legjobb barátnőjét, akit testvérként szeret. Leült mellém és a laptop képernyőjét kezdte vizslatni.

- Ez az Ő háza? - emelte ki az Ő betűt, teljesen megvető hangszínnel.

- Igen. Zayn kérlek tedd a szokásos varázslatodat. - toltam Zayn irányába a laptopot.

- Meg lesz, csak adj pár percet. - ült le a fotelbe és a billentyűzet azonnal hangos kattogásba kezdett, ahogy gépelni kezdett az isten tudja mit.

- Alaprajz és csatorna? - kérdezett, de egy pillanatra sem emelte fel tekintetét a világító monitorról.

- Pontosan, minden kiskaput és gyenge pontot tudni akarok az egy kilométeres körzetében. - válaszoltam neki és tudtam, hogy hamarosan mindenünk meg lesz Summers ellen.

- Oké, szerencsénk van, ez nem egy új építésű kastély, így vannak benne rejtett ajtók és alagútrendszer a ház alatt. - nézett fel Zayn, úgy fél óra aktív keresés után.

- Ezt most honnan tudod? - állt fel mellőlem Sara és Zayn mögé sétált.

- Nem ma kezdtem édes. - fordul háta, hogy Sarára nézhessen.

- Vegyél vissza. - hallottam meg Liam birtokló hangját.

- Ne féltékenykedj Payne, nem akarok semmit a csajodtól. - legyint egyet Zayn, majd felénk fordítja a laptopot.

- Az ott mi? - mutat egy pontra Niall.

- Az az aduászunk. - kacsint Zayn.

- Ez a Summers nem komplett, az komolyan egy bejárat a házába? - nézem meg közelebbről.

- Nagyon úgy néz ki, hogy nem vizsgálta meg jobban az ingatlant, mielőtt megvette. Az ott bizony egy titkos alagút, ami egy kilométerről távolabb kezdődik. - kicsinyítette le a képet Zany, hogy az egész alaprajz látszódjon.

- Meg van a rohadék. - kiáltottam fel.

- A markunkban van. - szólalt meg Liam.

- Gyerünk húzzatok fel és pakoljatok, mert megyünk Lenáért. - utasítottam őket, majd felpattantam és a szobámba vettem az irányt.

Olyan gyorsan dobáltam be pár dolgot a bőröndömbe, ahogy csak telt tőlem. Minden idő fontos számunkra, úgy hogy nem késlekedhetünk. Amint kész voltam, lesétáltam és vártam a többieket. Alig fél óra múlva már mind a nappaliban voltunk ismét és indulásra készek voltunk.

- Be kell szereznünk két új telefont. - néztem Sarára, aki kissé elmosolyodott.

- Jössz nekem egyel Styles.

- Tudom.

Kiléptünk az ajtón és többé nem voltam halott. Viszont mindenki más, aki az utunkba áll, határozottan azzá válik. Csak egy valakire tudtam koncentrálni Colera és hogy minnél hamarabb a kezeim között tudhassam és olyan fájdalmat okozhassak neki, amit nem él túl. Nem könnyítem meg a dolgát, nem leszek vele könyörületes. Utána pedig Summers jön, akinek még rosszabbat szánok. Semmit sem fogok bánni, egyszer az életemben tényleg igazán önző leszek, a szerelemért.