2015. február 27., péntek

34. fejezet!

Lena



A fejem lüktetésére ébredtem fel és, hogy folyamatosan szédülök. A legrosszabb ébredések egyike volt, amiben valaha részesültem. Próbáltam vissza emlékezni az elmúlt este történéseire, de minden teljesen homályos volt, abból az időszakból. Sötétség fedi az emlékeimet. Fájdalmasan nyögök fel, ahogy a másik oldalamra fordulok és a fejembe kínzón nyíllal a fájdalom, szinte már elviselhetetlen mértéket öltve. Kezemmel automatikusan keresek a másik test megléte után, ami rá kell, hogy jöjjek nincs mellettem. Harry nincs velem. De, akkor hol van? Vagy inkább én hol vagyok?

Lassan nyitom ki a szemeimet, mire a nap beszűrődő sugarai égetni nem kezdik az íriszeimet, így a cselekedetemet megszakítva csukom vissza azokat. Nagy erőfeszítések árán tudom, csak nyitva tartani őket, hogy szembesüljek azzal a ténnyel, hogy nem jó helyen vagyok, nagyon nem. Azonnal elfog a pánik és levegő után kapkodva ülök fel az ágyban és sóhajtva dőlök neki az ágytámlának. Újra a régi ágyamban feküdtem és a már oly jól ismert szobámra tekintettem rá. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ismételten az ismerős falak fognak körülvenni. Nézem a halványlila festéket, ami beteríti a falak nagy részét. Fehér antik bútorok, amiket sosem szerettem igazán, anyám választotta, így elviseltem, hiszen ezeken a bútorokon kívül semmi más nem vett már körbe, ami tőle származna. Bár nem egy bútorra vágytam, hanem rá. Hogy átöleljen és az ilyen helyzetekben megnyugtasson, de ezt már sosem élhetem át. A legrosszabb, hogy már alig emlékszem rá. A nevetése, az illata, a vonásai lassan a feledésbe merülnek, ahogy az emlékeim szétfoszlanak előttem.

Lassan érinti meztelen talpam a padlót és sétálok a hatalmas beépített szekrényhez, amit szélesre tárok, hogy temérdek anyag fogadjon.
- Ez most komoly? – horkanok fel magamban, hiszen minden ruhámat elvittem innen, mégis tele van jobbnál-jobb darabokkal. Leesett, hogy apám erre régóta készült, tudta, hogy itt leszek. Tudta előre.
A sorozatos döbbenetet a szoba ajtajának nyíló hangja zavarta meg és bárhol lettem volna, ebben a pillanatban, csak itt nem, csak ebben a házban nem akartam lenni most és soha többé.
- Felébredtél? – csendült apám mély hangja, ami megváltozott mióta nem voltam vele.
- Jó észrevétel.
- Mikor vágták fel ennyire a nyelvedet? – kérdezett vissza, míg mellém sétált és a kezét végig futtatta szőke hajamon, mire elfogott az undor és a hátamon sorozatosan futkosott a hideg.
- Nem tudom. Meddig voltam eszméletlen? – kérdeztem rá, mert fogalmam sem volt, hogy mióta vagyok itt. Percek, órák vagy napok teltek el?
- Három napig. – szólt miközben kivett egy ruhát a szekrényből és győztesen az ágyamra fektette.
- Micsoda? – döbbentem le.
- Újra itthon vagy, újra velem vagy és csak ez számít. – lépett ismételten mellém.
- Nem, mintha lett volna választásom. – válaszoltam sértetten.
- Tudom, hogy az eszköz nem volt a legjobb, de el kellett onnan hozzalak.
- Miért?
- Minek lennél ott? Ő már nincs többé, nemde? – kérdezett rá, mire elsőre nem tudtam mit feleljek, de jobbnak láttam a további színlelést.
- Nincs.
- Ne légy szomorú, van más, aki törődni fog veled. – ejtette ki szavait, mire egy harmadik fél is belépett a szobába.
- Cole?
- Szia. - köszönt, mintha mi sem történt volna, mintha nem miatta lennék itt újfent.
- Nem vagyok egyikőtökre sem kíváncsi. - csattantam fel, mire apám dühös tekintettel fordult felém.
- Vegyél vissza ebből a viselkedésből Helena. - kiabált rám, de a nevemet hallani a szájából jobban fájt, mint bármely pofon.
- Ne hívj így. - förmedtem rá, egyáltalán nem gondolva a következményekre.
- Miért? Hisz ez a neved.
- Az én nevem Lena. - válaszoltam közömbösen.
- Daniel beszélhetek vele? - intézte Cole apám felé a szavait.
- Sok sikert. - nevetett, majd kisétált végre.

Néztem a férfit, akit egykor ismertem, de mégis idegen hatását keltette előttem, ahogy körbejárt a szobában. Mindent alaposan megvizsgált, magába szívta a fej illatát és az emlékezetébe vésett minden egyes részletet. Majd rám vezette tekintetét ás végig vezette rajtam, beszívta alsó ajkát és beletúrt fekete hajába, de mégsem volt olyan, mintha mindezt Ő, Harry tenné. A haja egyáltalán nem volt ehhez a mozdulathoz elég hosszú, szó szerint röhejesen nézett ki, ahogy idegesen meredt rám. Próbáltam kitalálni, miért bámul rá így, de nem tudtam rájönni. Semmi oka sem volt rá, hogy így nézzen. Kezdtem a tekintete alatt úgy érezni magam,mint egy űzött vagy, akit hajtanak, hogy a végkimerülés utolérje és eléggé közel is álltam ehhez az állapothoz. Majd mintha sosem nézett volna rám, elfordult és a kis szekrényen lévő fényképeket kezdte tanulmányozni, majd felvette az egyiket és felnyögött.
- Nehéz helyzet ez. - sóhajtott fel, miközben visszafordult felém. - Tudod, nem akartam ezt tenni veled, de azt akartam, hogy itt legyél.
Várta, hogy mondjak valamit, de nem feleltem, percekig, órákig várhatott volna, tőlem akkor sem kapna semmit. egy valamit megtanultam, míg Harryvel voltam, jól az emlékezetembe véstem, a legnagyobb bűn, ha áruló vagy. Cole határozottan az volt és megvetettem Őt ezért.
- Nem fogsz szóba állni velem? - kérdezett rá.
Választ most sem kapott, a némaságom volt számára a legnagyobb büntetés, amibe taszíthattam. Tudtam, ismertem, hogy ettől megőrül és én pont ezt akartam, hogy csak fele annyira érezze magát szarul, ahogy én érzem magam itt, mióta magamhoz tértem.
- Baszd meg beszélj már. - kiáltott rám, mire összerezzentem, de nem hagytam magam megfélemlíteni.
- Kicseszett idióta, mi lett belőled? Styles teljesen megváltoztatott, de tudod mit? Majd én vissza szerzem a régi Lenát, ha kell erőszakkal baby. - haladt felém, mire hátrálni kezdtem.
Elfogott a rettegés, amikor a falnak ütköztem, így Cole neki szoríthatott. Megragadta a csípőmet és olyat szorított rajta, hogy ha akartam, ha nem egy nyögés hagyta el az ajkaimat, de ez a nyögés fájdalmas volt. Néztem a sötét tekintetébe, ami leláncolt és azon gondolkoztam, hogy keveredek ebből ki. Nem gondoltam volna róla sosem, egyszer sem, hogy ilyen is lehet. A következő pillanatban megragadta az államat és az ajkait az enyémekre kényszerítette. Fogásával tartott egy helyben, hogy ne tudjam a fejem elfordítani, hogy kénytelen legyek átadni magam neki, miközben a könnyek folyni kezdtek az arcomon. Harryt akartam, az Ő nevét üvöltöttem legbelül. minden mozdulat fájt, amit Cole felém tett. Megragadta a két kezemet és az ágyra lökött olyan erővel, hogy a fejem a fejtámlán koppant és a vér fémes szaga köszöntött, ahogy elharaptam a számat és ömleni kezdett belőle. Mire felfogtam mi történt, Cole már felettem helyezkedett el és a lábaimat erőszakkal terpesztette szét. Tudtam mit fog csinálni, megakar erőszakolni. Üvölteni akartam, hogy hagyja abba, hogy valaki segítsen, de senki sem hallana. Tudtam, hogy megfog erőszakolni és semmit sem tehetek ellene.
Amikor a keze a nadrágom gombjához ért és simán csusszant alá, eluralkodott rajtam a zokogás.
- Kérlek Cole, hagyd abba. - sírtam a szavakat.
- Még is, csak megtudsz szólalni? - emelkedett fel egy kicsit, de nem hagyta abba a lábam közti matatást. Az undor azonnal elfogott, ahogy megéreztem a kezét a nőiességemhez érni.
- Eressz el. - csattantam fel és erőt véve magamon harcoltam ellene.
- Miért ellenkezel? Régen élvezted, ha megérintettelek. - lehelte a fülembe.
- Undorító vagy, ne érj hozzám. - üvöltöttem és olyan erővel pofoztam meg, ahogy csak telt tőlem.
- Te ribanc. - rántott fel a hajamnál fogva, mire éles fájdalom nyílalt a fejbőrömbe és a könnyeim ismételten folytak. Fordított rajtam és a fenekemhez préselte magát, éreztem a merevedését nekem feszülni. Azt hitte feltud izgatni, ha lök rajtam párat, ha nekem dörzsöli magát, de a hatás elmaradt, semmit sem éreztem, egy aprócska szikrát sem. Mire megint a nadrágomhoz nyúlt volt a szobám ajtaja kinyílt és apám lépett be rajta. Cole azonnal eltávolodott tőlem és az ágy mellé állt kihúzva magát.

- Mi a szart csinálsz? - szólalt meg apám.
- Semmit. - válaszolt.
- Mennünk kell, majd később megdugod a lányomat. - döbbentem le szavaira, mire Cole, csak felnevetett és elhagyták a szobámat.

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttük a sírásom vissza tért és a földre rogyva temettem az arcomat a kezeimbe. Nem hiszem el, hogy képes lett volna megerőszakolni? Mikor vált Cole ilyen kegyetlenné? És én ezt miért nem láttam korábban? Mereven néztem egy pontot és Harry neve végtelen könyörgésben hagyta el a számat. Azt akartam, hogy eljöjjön értem, hogy megmentsen. Egy valami éltetett ebben a pillanatban, hogy tudtam valójában nem halott, hanem él és virul. Viszont nem lettem volna annak a helyében, aki Harry útjába kerül majd, mert tudtam Harry ölni fog értem.



Biztos elaludtam, mert a telefonom csörgése térített magamhoz. A telefonom csörgése? nálam hagyták a telefont? Ennyire hülyék lennének? Villám gyorsan pattantam fel és rohantam a táskámhoz, akiben a telefonom megállíthatatlanul ontotta magából a dallamokat. Kiemeltem sötét rejtekhelyéről és Harry nevét látva, nagyot dobbant a szívem. Ebben a pillanatban örömömben sírtam.
- Harry? - ejtettem ki a nevét, olyan halkan, ahogy csak ment.
- Baby, minden rendben? - hallottam hangján a megkönnyebbülés és a düh kettős keverékét.
- Mondhatni. - válaszoltam.
- Haza vittek? - kérdezte meg.
- Igen.
- Cole volt? - jött az újabb kérdés.
- Igen, Ő. Harry, kérlek siess. - lett úrrá rajtam a sírás.
- Mit csináltak veled? Bántottak Len? - kiáltott fel, de tudtam, hogy nem velem üvöltözik.
- Nem, de Cole azt hiszi, hogy most már vele vagyok. Megpróbált engem.. - nem tudtam befejezni, mert a sírástól semmi értelme nem volt az elhangzott szavaknak.
- Mit akart? - kérdezett vissza Harry ingerülten.
- Harry, megpróbált engem megerőszakolni.
- Halott az a kicseszett farok. - üvöltötte el magát, mire el kellett tartanom a telefont a fülemtől.
- Harry, Sara tudja hol lakik apám, kérlek gyertek, ahogy tudtok és hívjatok, majd elmondom, hogy tudjátok kijátszani őket. - suttogom, mire épp időben fejezem be, mert kivágódik az ajtó és apám dühös alakja tűnik fel.
- Kivel beszélsz? - csattan rám.
- Senkivel. - sírok fel, amikor a hajamat megmarkolva kényszerít felállásra.
- Még hazudni mersz nekem? - kérdésével egyszerre csattant egy pofon az arcomon, mire vissza estem a földre.

Még láttam, ahogy kisétál a szobámból a telefonommal a kezemben, és csak abban reménykedtem, hogy Harry már letette. Csak úgy van előnyünk velük szemben, ha nem számítanak a BAD felbukkanására, ha nem számítanak a vezérükre, Harry Stylesra.




2015. február 26., csütörtök

33. fejezet!

Harry


Az ajtó kivágódott és első blikkre megmondtam, hogy valami kurvára nem stimmel. A hiányzó tényezőt pedig a felek létszámában kellett keresni. Négyen mentek el és hárman érkeztek, a pánik azonnal jelentkezett a testemben, ahogy Liam tekintete találkozott az enyémmel.
- Hol van? - kérdeztem meg fenn hangon.

- Nincs itt? - kérdezte reflexből Liam, de rögtön megbánta, amint ráemeltem sötét tekintetem. ...
- Ezt akár vehetjük úgy is, hogy meg sem hallottam. - léptem hozzá közel, egészen közel és a hangom nyugodtsága semmi jót nem jelentett, rájuk nézve.
- Rosszul érezte magát, azt hittük vissza jött. - kezdett sírni Sara, de meg sem hatott.
- Komolyan ekkora balfaszok vagytok? - csattantam fel, de meg sem vártam, hogy reagálni tudjanak, folytattam. - Melyikőtök látta utoljára?
- Én. - emelte fel a kezét Zayn.
- Kivel?
- Nem fogsz neki örülni. - kezdett bele.
- Kivek volt Lena basszátok meg? - odrítottam el magam.
- Cole. - mondta ki halkan Sara, alig suttogva.
- Kibaszottul azt akarod mondani, hogy egyedül hagytad vele? - szegezem a kérdést Zaynnek, miközben a nyakánál fogva a falnak löktem. A feje nagyot koppant a kemény téglán és fájdalmasan felnyögött.
- Nem gondoltam, hogy ez lesz. - mentegetőzött.
- Nem hitted baszki? Ugye mind tisztában vagytok vele, hogy ez mit jelent? - kérdeztem meg, ismételten mindenkire koncentrálva, nemcsak Zaynre, aki örülhet, hogy nem verem ki belőle a szart is.
- Nem maradhatsz halott. - válaszolt nekem Liam.
- Nagyon nem. - válaszoltam miközben Zayn fejétől alig pár centire bele vertem az öklöm a falba és a csontok roppanó hangja és a fájdalom sem izgatott, csak az, hogy Lena újra a karjaimban legyen mindnél hamarabb.


Az agyam abban a pillanatban kezdett kavarogni és a lehetőségeket felmérni. Minden teljesen zavaros volt. Mi a picsáért rabolta el Cole? Lena szerint nem volt az apja embere, de akkor mi a célja? Tisztában vagyok vele, hogy akar valamit Lenától, ez is lehet az egyik indítéka a tettének. De az agyam, akkor is azt súgja, hogy kezdettől fogva nekem volt igazam és ez a féreg Summers egyik kicseszett embere. De ha megtalálom a puszta kezemmel fogom belőle kiszorítani az életet. Csak ültem a kanapén és nyugodt voltam, túl nyugodt. Mindenki körülöttem járkált és engem nézett. Egyre jobban kezdett idegesíteni, ahogy rám figyeltek azt várva, mikor fogok robbanni, mert már ismertek annyira, hogy tudják az előbbi nem a tetőpont volt tőlem, sőt még el se kezdtem igazán tombolni. Aztán Sara leült mellém és a térdemre rakta a kezét nyugtatásként, de nem tetszett a gesztusa, feszélyező volt és csak azt éreztem, hogy szán engem, amit a világon mindennél jobban utáltam. Nem voltam rászorulva mások szánalmára, cseppet sem. Liam jött Sara megmentésére, mikor meglátta az arcomra kiülő érzéseket a lány cselekedetének hatására. A folyamatos mozgás egyre jobban felhúzott, majd ahogy Zanyre néztem minden elpattant bennem és kitörtem.
- Te kibaszott idióta. - álltam fel és Zaynt ismételten a falnak szegeztem, miközben teljes erőből marokra fogtam a torkát.
- Harry. - csattant fel Louis és megpróbálta lefejteni a kezemet, ami Zayn tartotta.
- Hagyjál békén. - löktem el magamtól Louis és vissza vezettem a tekintetem Zaynre.
- Minden a te kibaszott hibád, rád volt bízva és most mi van?
- Tudom, hogy elszúrtam. - préselte ki magából a szavakat.
- Elbasztad, mi a faszt fogunk most csinálni? - szorítottam a fogásomon, mire Zayn mindkét kezét az enyémre tette és próbálta lefejteni a kezem a nyakáról.
- Hazz, megfojtasz.
- Szerinted mennyire érdekel, ha megfulladsz? - nevettem fel kínomban.
- Engedd el. - csattant a hátam mögött Sara.
- Kussolj. - hátra sem nézve ejtettem ki a szavakat.
- Harry hagyd ezt abba, ettől semmi sem lesz jobb. Ezzel nem hozok Őt vissza. - teszi a vállamra a kezét.
- Tudom baszd meg, elegem van belőletek. Itt prédikáltok nekem, mikor ti nem tudtatok rá figyelni. Basszus úgy váltunk el, hogy haragudott rám és most mi lesz, ha soha többé nem látom? - rogytam a földre, ezzel engedve Zaynt a szorításomból.
- Nyugodj meg, megfogjuk találni. - guggol le mellém Sara, aki meglepő, de nem fél tőlem, pedig az ideg állapotom erre adna okot.
- Hogy? azt sem tudjuk hol van. - temettem az arcom a kezeimbe.
- Kiderítjük. Basszus Harry, tudod te egyáltalán, hogy ki vagy? - akad ki.
- Tudom, Harry Sytles vagyok.
- Igen, az egyik legjobb banda vezér vagy, cseszd meg tiéd egész London és mindenki retteg tőletek közel, s távol. Ne add nekem fel, hisz tudjuk ki vagy, csak neked sikerülhet.
- Igaza van Harry, nálad jobbal sosem találkoztam, egy kibaszott zseni vagy. - csatlakozik be a beszélgetésbe Niall, aki végre valami értelmeset is hozzá tudott fűzni, hosszú idő óta először.
- Oké, akkor mink van. beszéljetek, minden egyes percről tudni akarok, attól kezdve, hogy kisétáltatok ezen az ajtón. - mutattam az ajtó felé.
- Rendben. - ültünk le mindannyian a kanapékra és latolgatni kezdtük az esetleges lehetőségeket.


Kicsivel később a sok hülyeségtől már a fejem is lüktetett, de talán van egy nyom, amin elindulhatunk. Úgy gondoltuk, hogy vissza megyünk a gála épületéhez és köröl nézünk, hogy találunk-e valamit, ami elvezethet Lenához és hogy ki volt az elrablásának ötlet gazdája. Mind beültünk a kocsimba és a gázra taposva nagy sebességgel fordultam ki az udvarról, majd ráfordultam az útra és tövig nyomtam a gázt, hogy minél hamarabb oda érjünk. Hamarosan megérkeztünk, majd amikor mindenkit elirányítottam, kiszálltunk és nyomokat kerestünk. Zayn gyakorlatilag betört az épületbe és Sarával együtt minden helységet átnéztek, még azt is, amiben Lena nem járt, de sosem lehet tudni mit talál az ember. Louis és Niall elől kutakodtak, míg én és Liam hátra mentünk a hátsó kijáratot ellenőrizni. Nem izgattam magam azon, hogy esetleg valaki meglát, mert Lena elrablása az egész tervünket keresztbe húzta, így már semmi értelmét nem láttam az értelmetlen bujkálásnak. Liam az ajtó közvetlen közelében matatott, míg én a hátsóbb részt néztem át, bármiféle árulkodó jelet keresve. Arra figyeltem fel, hogy Liam vadul integet nekem.

- Találtál valamit? - kérdeztem mellé lépve.
- Úgy is lehet mondani. - emel fel egy fehér anyagot.
- Nehogy megszagold. - kiabál rám, amikor az orromhoz emelem az anyagot, de tudom rögtön, hogy miért figyelmeztet, messziről is épp eléggé érezhető az anyagból áradó szag.
- Kloroform. - mondtuk ki egyszerre az anyag nevét, aminek hatására elájul az ember.
- Kinyírom a csávót, ha megtalálom. - nyögök fel.
- És én leszek az első, aki segít ebben. - áll fel Liam a földről és elveszi az anyagot a kezemből.
- Találtatok valamit? - jön Louis hangja.
- Mondhatni. Ezt. - mutatja fel Liam az anyagot. - És némi fék nyomot.
- Mi semmit.
- Egyértelmű, hogy a köcsög ide csalta és innen vitték el. - dőlök neki a falnak.
- Legalább találtunk valamit. - szól közbe Niall.
- Mi a helyzet? - lép ki Zayn és Sara a hátsó ajtón.
- Mennyünk.

Ahogy haza értünk úrrá lett rajtam a szorongás és Lena hiánya, csak még inkább rontott az amúgy is siralmas helyzeten. Megőrülök nélküle, minnél előbb vissza kell Őt kapnom. Az biztos, hogy mindenki egytől-egyik halott, akinek a keze egy kicsit is benne van ebben a rém álomba, amit az eltűnés jelentett nekem. Rettenetesen aggódóm érte, ajánlom a kisfiúnak, hogy egy haja szála se görbüljön, bár így is úgyis megölöm, nem oszt nem szoroz. Merengésemből Sara hangja zökkent ki, rá emelem a tekintetem, ahogy felfogom, hogy akar valamit.


- Ezt nézzétek. - tolja az orrunk alá Sara a telefonját.
- Mi ez? 
- Olvasd el.
Ahogy elolvastam az üzenet, a nyugalmam úgy lett a semmié. De egy pozítivum azért akadt, most már tudjuk hol van és a halálom kiléte nem látott napvilágot, eddig. De teszek róla, hogy a nevemet senki ne felejtse el, én magam fogom az agyukba vésni, az örökké valóságig.



 " Az elveszett bárányka mégis haza tért, úgy látszik Styles nélkül senkik vagytok. Summers."

Ha eddig azt hitték kegyetlen és halálos vagyok, nem ismernek egy cseppet sem. Summers ezzel nem tudja, hogy milyen veszedelmet szabadított a világra és a saját életére. Megsúgom, engem. Harry Styles, aki bármit megtesz a szerelemért, még azt is, hogy olyanná válik, mint régen. 
Kegyetlenné, gyilkossá.




2015. február 20., péntek

32. fejezet!

Lena



- Hogy mit csinált? - hallottam kintről Sara hangját, aki minden bizonnyal most tudta meg, hogy Harry ismételten, ahhoz folyamodott, hogy bezárjon engem, így sajátosan menekülve el a probléma elől, ami fennáll. Aztán az ajtó egyszerűen, csak kivágódott és Sara tűzben égő tekintete fogadott, ha lehet még sosem láttam ennyire dühösnek.
- Jól vagy? - kérdezte, amint mellém lépett és Ő is leült az ablakpárkányra.
- Persze, csak felhúztam magam, ahogy Ő is. - válaszoltam lesütött szemmel, mivel tisztában voltam vele, hogy nem kicsit reagáltam túl az előbbi dolgot, de makacs természetem által, sosem ismerném be ezt Harrynek.
- Ez akkor sem mentség. Egyébként most hol van? - fordult Sara Liam felé, neki szegezve, így a kérdést.
- Fogalmam sincs, kisétált a hátsóajtón, miután Lenát bezárta, azóta senki nem látta. - válaszolta többször is megvonva a vállát.
- Mind egy is, kezdjünk készülődni, alig maradt két óra a gála kezdetéig. - válaszolta, inkább csak magának, majd megragadta a kezemet és felhúzott ültemből, hogy a szemben lévő hálóba vezessen, ahol a ruhám volt.

Kiszabadítottam a fekete estélyit és egy gyors zuhany után, magamra is rántottam, miközben a kedvem semmivel sem lett jobb. Hülyén éreztem magam, hiszen a kezdetektől fogva Harryvel képzelte el ezt az egész hercehurcát. Hogy kézen fogva lépdelünk végig a vörös szőnyegen és pózolunk a kamerába, amiből mindenki láthatja, hogy mennyire szeretjük egymást, de persze csak álmodozom. Az apám ezt az apró örömöt az életben is tönkre tudta tenni. Harryt hibáztattam, de tudtam, hogy mindennek a hátterében is az apám áll, csak a változatosság kedvéért. Mit nem adnék egy kicsiért, csak egy kis felüdülésért, ebben a pusztító és mocskos világban. Egy kis napfényre, ami beragyogja a körülöttem elterülő fekete ködöt, a sötétséget.

- Istenem, de gyönyörű vagy. - ámul el Sara, ahogy kilibbenek a fürdőből az esti szettemben.
- Köszönöm, bár neked sincs okod panaszra. - mutattam rajta végig és tényleg elképesztően festett a földig érő hófehér ruhájában, az biztos, hogy Liam álla lefog esni.
- Köszi. - pirul el kissé, amit minden egyes alkalommal meg is tesz, ha valaki bókol neki.
- Na gyere.
Ahogy kilépünk a szobából Harry jön velem szemben és nagy szemeket mereszt rám, amikor észre vesz. Sara egyszerűen, csak tovább sétál és figyelemre sem méltatja Harryt, akinek fel sem tűnik, hogy a barátnőm haragszik rá a hülyesége miatt. Nem szeretnék haraggal elmenni, de ahogy az arcára tekintek, tudom, hogy még mindig mérges, így jobbnak látom, ha nem hozom fel a témát.
- El mentem. - nézek a szemébe, mire csak bólint.
- Gyönyörű vagy. - suttogja alig hallhatóan, de felé fordulok és egy gyors köszönöm és mosoly után lesétálok a lépcsőn, érezve magamon vizslató tekintetét.

A szívem természetesen sajgásba kezd, ahogy egyedül haladok lefelé, tudva, hogy nem lesz ma este velem, bármennyire is epekedek érte. A lépcső alján döbbenten figyelem az előttem álló fekete hajú férfit, aki lenyűgözően fest öltönyben és a kezét kinyújtva várja, hogy belé karoljak.
- Te mit csinálsz? - kérdezem meg Zayn, aki idióta módjára vigyorog a kérdésem hallatán.
- Elkísérlek, ha nem bánod. - mosolyog rám, míg körbe nézek és Sara mosolyog rám. Tudtam, hogy Ő kérte meg Zaynt, hogy kísérjen el, mert Liam kezdettől fogva az Ő párja volt és ez így volt helyén.
- Természetesen nem. - karoltam belé, majd az ajtó felé vettük az irányt.
Louis arckifejezésén nem bírtam nem felnevetni, mert konkrétan könnyes szemmel nézte a távozásunkat, mintha csak a gyerekei lennénk, akiket most visznek az első báljukra. Aranyos volt meg kell hagyni, főleg, hogy Louis a munkában eléggé kegyetlennek számított. 

Hamar megérkeztünk és már a limuzinból kiszállva tettem le a lábamat az ugyancsak piros színű szőnyegre, ami a bejáratig vezetett. A vakuk kattogtak megállíthatatlan fény áradatba vonva minket, míg haladtunk befelé. Odabent temérdek ember várakozott a nyitásra, ami hamar be is következett, amikor a nagyasszony sétált fel a színpadra és mondta el szokásos pársoros köszönő beszédét.
Helyet foglalva az asztalunkhoz, amin a névjegykártyák jelezték a helyünket, hallgattuk végig a beszédet, amit kívülről fújtam, mert minden évben szinte ugyan azt mondja el, csak más körítésben.  Zayn egyszer, csak felállt és a kezét nyújtotta felém.
- Szabad? - kérdezte csillogó szemekkel, de tudtam semmilyen hátsó szándéka sincs, egyszerűen, csak kedves volt, Ő volt Zayn, aki sosem ártana Harrynek, mert maradéktalanul hűséges volt hozzá, ahogy mindenki más a bandában. Elfogadtam a felkérést és a kezemet az Övébe csúsztattam, majd felsegített a helyemről és a táncparkettre vezetett. Sara és Liam is kaptak az alkalmon és csatlakoztak hozzánk.

Itt voltam. A céges nagy gálán, de valami még sem volt kerek és egész. A mellkasom minden egyes ki és belégzésnél fájdalmasan szúrni kezdett és összeszorult. Egyszerűen rosszul éreztem magam, a helység temérdek emberrel volt megtöltve, de a tömeg ahelyett, hogy lenyugtatott volna, csak egyre több idegességet hozott a nyakamba. Nem tudom megmondani, hogy mi volt zavaró, de a tudatalattim azt súgta, nem kéne itt lennem. Nyugtalan voltam még annak ellenére is, hogy Liam és Zayn is velem és Sarával volt a bandából. De nem Ők ketten voltak azok, akikre szükségem lett volna. Csak Őt akartam, aki természetesen nem lehetett velem az este folyamán fizikai valójában. Másra sem tudtam gondolni, csak a délutáni viselkedésemre, amit nem tudtam megmagyarázni. Talán a tetteimre a leginkább megfelelő szó a bepánikoltam lenne. Minden -féle ostobaságot vágtam a fejéhez, amit nagyon jól tudtam, nem kellett volna. Nem érdemelte meg, hogy ezt tegyem vele, hisz csak rám gondolt a tetteivel, annak ellenére is, hogy ez volt a világ legborzasztóbb tervsorozata, amit valaha át kellett élnem és látnom. De tudtam, hogy minden tettével, csak engem véd és ezért hálás vagyok neki, még ha sosem mondtam neki ezelőtt. 

Éppen Zaynnel táncoltam, - mivel Ő lett a kísérőm, mert Sara tudtam, hogy Liammel akar jönni – amikor valaki a hátam mögül megszólalt.
- Lekérhetem a hölgyet?
Rögtön hátrafordultam az ismerős hang hallatán és nem is tévedtem a személy kilétét illetően. Zayn felhúzott szemöldökkel meredt rám és az én döntésemet várta. Bólintottam, mire elengedett.
- Persze. - válaszolta és lesétált a tánctérről, de nem mozdult messzebb, rajtam tartotta a szemét, még akkor is, ha tudtam ez esetben semmi szükség rá.
- Gyönyörű vagy ma este, ez a ruha lenyűgöző. - bókolt nekem.
- Miért vagy itt? - kérdeztem meg kerek-perec, nem foglalkozva az előbbi szavaival.
- Nem tudtam, hogy lesz kísérőd, így gondoltam hátha szerencsém lesz.
- Nem lett Cole. - válaszoltam, miközben pörgetett rajtam egyet.
- Leesett. Egyébként hogy vagy? - kérdez rá.
- Szerinted hogy vagyok? Meghalt a szerelmem Cole. - válaszolom, olyan szomorúan, ahogy csak telik tőlem, de meglepődve tapasztalom, hogy nem is kell túlzottan rájátszanom.
- Ne haragudj. - süti le a szemét, mire nyugtázom, hogy csakugyan jók a színészi képességeim, teljesen bevette a dolgot és ez így volt jó.
- Nem akarok erről beszélni, nem tudok. - emeltem fel kissé a hangomat sértetten.
- Téma lezárva. - mosolygott rám, míg tovább ringatott a zenére.

Egy darabig még táncoltunk, aztán, ahogy egyre kínosabb lett a helyzet, egyszerűen csak otthagytam és nem voltam hajlandó vele foglalkozni. Tudom jól, hogy mire játszik. Azt hiszi most, hogy elméletben Harry nincs többé, vissza szerezhet, de ki kell ábrándítsam, ez sose fog bekövetkezni. A mosdó felé veszem az irányt, ahol egy férfi konkrétan nekem sétál.
- Elnézést. - kérd bocsánatot. - Várj, csak téged ismerlek.
- Igen, emlékszem magára az üzletből, még mindig remekül áll az öltöny. - ismertem fel az egyik vásárlót, aki még a robbanás előtt járt az üzletben.
- Köszönöm, kegyed is roppant csinos. - mosolygott rám, majd illedelmes köszönés után távozott.

Ahogy kijöttem a mosdóból Cole tartott felém és megragadva a kezemet húzni kezdett.
- Mi van? - kérdezem meg.
- Hoztam neked valami, csak kint felejtettem. Kijönnél velem. Egy perc az egész, tényleg. - kérlelt, mire beadtam a derekam, hogy mielőbb túl legyek rajta, ismerem Őt, addig nem áll le, míg igen nem mondok.
- Rendben, mennyünk.
- Remek. - mosolyog, majd a hátsó kijárat felé vezetett.
Ahogy kiértünk feltűnt, hogy egy furgon áll a bejárat közvetlen közelében és nagyon nem stimmelt nekem ez az egész. Aztán a mellettünk lévő falról három ember tolta el magát, akiket eddig a sötét takarás miatt észre sem vettem. Az egyikük a vásárlóm volt és gúnyos mosollyal közeledtek felém.
- Ne félj. - suttogta a fülembe Cole, majd valami rémes szagú agyagot tett a szám elé és egy perc leforgása alatt, nem álltam többé a lábamon. Az ájulás kerülgetett, majd elsötétült előttem minden és csak a fekete csend maradt.





2015. február 13., péntek

31. fejezet!

Harry


A tegnapi akcióm, miszerint megjelentem Lena munkahelyén, így utólag bele gondolva tényleg hatalmas baromság volt, de élveztem, szó szerint. Amikor beléptem a lakásba, a többiek egyből üvölteni kezdtek velem, hogy miért vagyok ennyire felelőtlen és, hogy én fogom elbaszni az egész tervet, ami nem mellesleg az én ötletem volt kezdettől fogva. Akkor nagyon kiakadtam és nem kis hangerővel magyaráztam el nekik, hogy ki a főnök és hogy kinek hol a helye ebben a bandában, de csak az indulataim vezéreltek, mert tisztában voltam a tetteim súlyával. Egy kis figyelmetlenség és ballépés és máris mindennek vége, lebukunk. Ha ez miattam következne be, nem tudom mit csinálnék magammal. Az nem igazán érdekel, ha megtudják nem haltam meg, de Lena biztonsága nagyon is foglalkoztat és egyenesen arányos, ha én lebukok, Ő is bukik velem.
 
Hamar elteltek a napok, így szombat reggel Liammel álltunk a nappaliban és a temetésre készültünk, ami teljes egészében el volt rendezve és megszervezve. Semmi sem sülhet el balul, hiszen profik vagyunk. Baromi furcsa volt öltönyben flangálni, főleg, ha arra gondolok, hogy egy kicseszett koporsóban fogok feküdni és még el is temetnek. Én komolyan nem vagyok normális, de csak így érhetjük el, hogy valóságos megyen. Nagyon reménykedem, hogy egyik banda sem akar a temetésem alatt lecsapni ránk, mert akkor könnyen borulhat a terv és nem kockáztathatunk. De minden lehetőséget sorra vettünk és ez is nagyon is lehetséges opció, így erre is felkészültünk.
 
- Harry? - jött le a lépcsőn Louis egy koszorúval a kezében.
- Az minek? - mutattam a kezében lévő növényekre.
- Temetési koszorú. - válaszolta egyszerűen.
- Basszus a hátamon föláll a szőr, ettől a szarságtól. - csatlakozott be a beszélgetésbe Zayn.
- Akkor én mit mondjak? - kérdeztem rá.
- Szerintem jobb, ha meg sem szólalsz. A hullák nem beszélnek. - szólt közbe Niall.
- Neked mindenre van megjegyzésed? - kérdeztem meg rosszallóan.
- Nekem? Mindenre. - nevetett fel, de amikor tarkón vágtam, rögtön elhallgatott.
- Oké, ha befejeztétek a komolytatankodást, talán indulhatnánk is. - szólalt fel komolyan Liam, majd miután mindent még egyszer leellenőriztünk, el is indultunk a temetésemre, amire a morbid is enyhe kifejezés szerintem.
 
Mind egy kocsival megyünk és próbálok nem a legrosszabbra gondolni, de eléggé nagy vállalkozásnak látszik, mert folyton az jár a fejemben, hogy lebukunk és mindennek, amit elterveztünk vége szakad. Bámulok ki az ablakon, miközben Lena kezét szorongatom, aki nyugtatóan simogatja a kezem, de érzem, hogy Ő is ideges, mert remeg mellettem egész testében. Az biztos, hogy nekem nem lesz séta galopp ez az egész, de neki is nagyon nehéz lehet ez az egész. Eljátszani, hogy akit szeretsz meghalt, sosem lehet jó, főleg ha bele gondolok, hogy rólam van szó. Az út nem volt rövid, de a helyett, hogy kicsit lenyugodtam volna, csak egyre idegesebb lettem, ahogy telt az idő. Kezdtem azon gondolkozni, hogy nem is kéne megcsinálni ezt az egész marhaságot. De nem adhattam fel most, a cél vonalban.
 
Liam lassan hajt be a temető parkolójába és az egyik eldugott sarokba parkol le, ahol egy kis ház is található, így feltűnés mentesen tudok kiszállni és végezhetjük el a terv szerint a dolgokat. Láttam Lenán, ahogy közeledtünk a ház felé, hogy könnyektől csillognak a szemei. Együtt érzően szorítottam meg a kezét, de nem viszonozta a gesztusomat, tudtam, hogy valami baja volt és most az egyszer nem is volt nehéz kitalálni, hogy mi áll a zaklatott állapota mögött. Természetesen én, ismételten. Utáltam magam, amiért ezt teszem vele, de tisztában vagyok vele, hogy csak így biztosíthatom a biztonságát. Ez a lépés kell, ahhoz, hogy győzzünk, hogy ennek az egésznek az apjával vége szakadjon, egyszer és mindenkorra.
 
Ahogy beléptünk a kis házba, elém tárult a rémálmom. A koporsó. Liam biztatóan megfogta a vállam és megszorította azt. Hát nem kell mondanom, hogy ettől a gesztustól egyáltalán nem éreztem magam jobban. Csak Lenát figyeltem, hogy valamelyest eltereljem a figyelmemet, de Ő nem igen nézett rám. Távolságtartó lett a viselkedése és az ajtó mellett a falnak támaszkodott, míg Sara próbálta szóval tartani, de egy szavas válaszoknál többet nem kapott. A legutolsó pillanatban rá néztem és azt súgtam neki, nagyon szeretlek, majd bemásztam a koporsóba és figyeltem, ahogy a többiek elhúzzák előttem a fedelet, ezzel teljes sötétséget borítva rám és a gondolataimra.
 
Mivel többé nem láttam, ezért csak a kinti zajokra hagyatkozhattam, amik nem jöttek sűrűn a koporsó vastag fa anyagának köszönhetően, így alig tudtam kivenni mi történik körülöttem. Az első támponton az volt, amikor a koporsó megmozdult, majd felemeldekedett és éreztem, hogy elindultunk kifelé. Majd ismételten semmi, miután elértük a temetés helyszínét. Vagy másfél órán keresztül feküdtem ott, míg körülöttem minden mozdulatlan volt. Semmit sem hallottam, így azt sem tudtam hol tartunk. Kezdtem szitkozódni magamban, hogy egy átkozott temetés, miért tart ilyen kibaszott sokáig, mire ismételten mozogni kezdett a koporsó, majd éreztem, ahogy lefelé mozgok. Tudtam, hogy most engedik le a koporsót a sírhelyére. Aztán azon imádkoztam, hogy a rám dobált föld súlyától ne fulladjak meg vagy ne törje apró darabokra a koporsót, mert vicces lenne, ha tényleg feldobnám a talpamat, miközben semmi bajom. Aztán vártam, vártam és még többet vártam. Kezdtem kurva ideges lenni, mert alig kaptam levegőt, a tüdőm elnehezült és tudtam, ha hamarosan nem jönnek értem, megfogok fulladni. Majd egyszer, csak mozogni kezdett a koporsó és végszóra ki is nyílt, ezzel elűzve a sötétséget.
 
- Basszátok meg, ha tíz perccel később jöttök, tuti megfulladok. - akadtam ki, majd szinte kiugrottam a koporsóból, mert nem voltam hajlandó több időt tölteni benne.
- Nyugodj le, a lényeg, hogy sikerült. - szólt rám Louis, hogy ne csapjak most patáliát.
- Reméltem is, ha már majdnem kinyírtam magam.

 
***

 
A szobánkban készülődik Lena, már órák óta és egyre jobban zavaróvá kezd válni a zárkózottsága. A megjátszott temetésem óta egy szót sem szólt hozzám, amióta, csak megjöttem. Csendesen nyitok be a háló ajtaján és lépek be a helységbe.
- Mi van benne? - mutatok a ruhatartó zsákra.
- Semmi. - válaszolja közömbösen. 
- Mond már el. - csattanok rá, magam sem tudom, hogy miért.
- Miért kiabálsz?
- Fogalmam sincs.
- Ha annyira tudni akarod, az esti ruhám van benne. - mondja.
- Láthatom? - elöntött a kíváncsiság.
- Majd, ha itt az ideje, láthatod.
- Mi bajod?
- Még kérdezned kell? - csattan fel.
- Ne beszélj velem, ilyen hangon. - kiabálok rá.
- Miért mi lesz? Te halott vagy. - üvöltötte, majd elviharzott mellettem.
Több se kellett nekem, utána rohantam és meg sem álltam, amíg el kaptam. Kifutott a bejárati ajtón és megállt, míg én odabent maradtam.
- Miért csinálod ezt? - kiabálok ki neki.
- Túl messzire mentél, ezzel az egésszel. - sírja el magát.
- Tudom. - hajtom le a fejem.
- Felfogtad egyáltalán, hogy mit csináltál?
- Szerinted? Majdnem megfulladtam, cseszd meg. - üvöltöttem torkom szakadtából.
- Csak játék neked ez az egész, ugye? Én is az vagyok? - lendíti a magasba a kezét.
- Fogd be, amíg szépen mondom Lena. Nem ismerek rád, mi lett veled?
- Semmi, vagyis talán egy dolog van, ami hatással volt rám. - néz a szemembe, miközben két méterrel távolabb áll tőlem.
- Mégis mi?
- Nem mi, hanem ki.. - kezd bele. - Te.
- Elég volt belőled. - rohantam ki és megragadtam a csuklójánál fogva és az sem érdekelt, ha valaki meglátott. Annyira ideges voltam, hogy fel sem fogtam mit teszek. A vendég szoba előtt álltam és ismerős érzés kerített hatalmába. Mintha ez a dolog már egyszer megtörtént volna. Ott álltam a szoba előtt és hallgattam, ahogy zokogva szitkozódik. Bezártam Őt, ahogy nem olyan rég is tettem. Két dolog vezérelt, hogy megvédjem Őt saját magától és ami még rosszabb volt, tőlem is.
 
Épp, hogy leértem egy fickó állt előttem egy pisztollyal a kezében és egyenesen rám szegezte azt. Hirtelen azt sem tudtam mit tegyek. Egyáltalán mit keres ez itt? Aztán, ahogy elnéztem mellette, rájöttem, hogy a bejárati ajtó tárva nyitva van. Én hagytam, úgy.
- Nahát Styles, eléggé jól festesz, ahhoz képest, hogy a föld alatt kéne feküdnöd. - köpte nekem az idegen, akinek a percei igencsak megvoltak számolva.
- Honnan tudod, hogy nem fekszem ott? - kérdeztem rá, miközben láttam, hogy a többiek közelednek az ajtó felé.
- Eléggé húsvérnek nézel ki. - gúnyolódott a férfi.
- Te is, ahhoz képest, hogy fél pillanat múlva egy golyó fog átfúródni a koponyádon. - mosolyogtam rá és tudtam, ha magamra nézném, eszelősnek gondolnám magam.
A férfi rémülten fordult meg, de már késő volt, Liam a pisztolya markolatával tarkón vágta, mire a pasas össze esett, de az eszméletét nem vesztette el és ez így volt jó. Következett a kedvenc részem.
- Akkor kezdjük az elején. Kinek dolgozol? - tettem fel az első kérdést.
- Sosem szeditek ki belőlem. - csattant fel, mire ökölbe szorított kézzel behúztam neki egyet, mire felrepedt az alsó ajka és vér köpött a padlóra.
- Várj nem is kell. Egy béna vagy, kettő túl merész, ez csak egyet jelenthet. Summers embere vagy. - villantottam felé egy vészjósló mosolyt, mire a férfi arca megrándult.
- Öljetek meg. - csattant fel, kire Zayn egy kést nyújtott át nekem.
- Komolyan azt hiszed, hogy csak úgy megölnélek. És abban hol van a szórakozás? - kérdeztem meg miközben mögé sétáltam és a hűvös pengét a torkához helyeztem.
- Nem fogok semmit sem mondani. - nyelt egy nagyot a mondata végén.
- És ki mondta, hogy én várok tőled válaszokat. Nem is tettem fel kérdéseket, ha nem rémlene. - nyomtam neki a pengét a nyakának, mire kiserkent a vére. Hallottam, ahogy egyre jobban zihált.
- Nem érdekelsz.
- Te se minket. - suttogtam a fülébe, majd végig zúztam a nyakán a pengét, mire az élet elszállt a testéből és összecsuklott.
 
Néztem a szétterülő vért, ami egyre nagyobb tócsában vette körül a férfit, ahogy a vére elhagyta a testét. Csak vigyorogtam, míg az ingembe töröltem a kést, ezzel vérrel borítva a fehér anyagot, de nem foglalkozott. Valami újra a régi volt. Én és az érzelem mentesség. Újra diktáltam azt, amiben a legjobb vagyok. A halált.







2015. február 6., péntek

30. fejezet! +18

Lena


Hivatalosan is a munkába temetkezem, hogy elbújjak a gondjaim elől. Az elmúlt egy hétben ez rendre előforduló tényezővé nőtte ki magát nálam. Nem tudok mit tenni, különben bizonyos, hogy előbb vagy utóbb a dili ház ablakából köszönnék vissza. Néha elgondolkozom azon, hogy miként vagyok még ép elméjű. Annyi szörnyűséget láttam és éltem át, hogy jogos lenne a feltételezés az elme háborodottságomról. Bár lehet, hogy teljesen nem is vagyok már normális, hiszen régen biztosan nem nyeltem volna le, ha valaki a saját halálát akarja megrendezni, de most? De az is igaz, hogy nincs semmi féle bele szólásom. Harry akkor is megcsinálja, ha nekem tetszik vagy ha nem. Az Ő döntése, de ezúttal túl messzire ment, úgy gondolom, de ez csak az én véleményem, ami senkit sem érdekel. Csak egy lány vagyok, aki a pokol közepén él, mert megrekedt.

 
Kicsit befigyel nálam és Saránál a mérgezett egér effektus az elmúlt napokban, hiszen mindent helyre kellett hoznunk a robbanás miatt. Amikor első nap beléptem, majdnem szív rohamot kaptam, ahogy elém tárul a katasztrófa utóhatása. Minden tiszta festék és törmelék volt, amit a munkások valamilyen oknál fogva itt felejtettek és a mi örömünkre, nekünk kellett eltüntetni. Aztán a raktár újbóli bepakolása órákba, sőt több napba tellett, nem beszélve a papír munkáról, ami ezzel járt. Viszont az üzlet teljesen megváltozott, a teljes üzlet tér fel lett újítva és egyáltalán nem hasonlított ez előbbi design-hoz. A tejes ellentéte volt a színekben és a bútorokban. De ami rettentő furcsa volt a fordított kiosztás. Az üzlet legvégébe került a pénztár, ami eddig a bejárat mellett helyezkedett el. Mivel tanultam üzlet politikát és marketinget tudtam, hogy ez miért volt. Ha az embernek végig kell jönni-e, ahhoz hogy fizessen, óhatatlanul is magához vesz több vásárolni kívánt terméket, egyszerű és világos.
 
- Lena. - kiabál rám Sara, mire konkrétan megugrok, ezzel majdnem leesve a székről.
- Basszus Sara, ha még egyszer ilyet csinálsz, megfojtalak. - nézek rá bosszúsan, mire csak legyint egyet.
- De harcias lett valaki hirtelen. - nevet fel.
- Tudod, volt kitől tanulnom. - mosolygok rá.
- De, egyébként mi van veled?
- Semmi, tudod ez a helyzet valahogy sehogy sem fekszik nekem. - mutatok idéző jelet a helyzet szónál.
- Nekem sem, de nem tudunk mit tenni az önfejű bagázs ellen. - dobja a kezét a levegőbe.
- Nem igen. - állok fel a székből és a kipakolt ruhákat kezdem a helyükre aggatni.
 
Természetesen az agyam vissza-vissza tért a kínzásomhoz a gondolataim kavargása miatt. Huzamosabb ideig nem tudtam elterelni a figyelmem, így újra és újra ugyan oda jutottam. Vissza a rémképek lepergésére a temetés elbukásáról. Két opció váltakozott, vagy az apám előbb jött ide és lebuktatta Harryéket vagy a megjátszott temetés valósággá vált, mert valamit elszúrtak és Harry megfulladt a koporsóban a föld alatt. Kezdtem paranoiás lenni és az üldözési mánia is rám jött. Folyton forgolódtam az utcán és azt figyeltem, hogy követ-e valaki vagy megfigyeltetnek. Telefonálni sem mertem senkinek, még Liamnek sem. Sőt attól is kezdtem egyre jobban kiakadni, hogy nem beszélhetek Harryvel.
 
 
Hogy aggódom-e? Az nem kifejezés, többszörösen is. Nem mindennap temeti el az ember a szerelmét, aki ráadásul él és virul. Ha valaki alig egy éve ezt mondta volna nekem, körbe röhögtem volna. Nem tudom felfogni, hogy keveredtem ebbe bele. Szerencsére a munka eléggé lekötött, hogy ne a nap huszonnégy órájában ezen járjon az eszem. A szombati parti újra szervezésével voltam elfoglalva, de szerdán semmi sem segített. Úrrá lett rajtam a pánik. Harry nem normális, de komolyan. Ki játssza el a saját temetését? Csakis Harry Styles lehet egy ilyen terv ötlet gazdája.
A raktárban pakolászom, amikor deja vu érzésem támadt, ahogy a hátsó ajtó kivágódott. A szemembe hatoló éles fény hatás miatt egy pillanatra megvakultam, semmit sem láttam. De ahogy az ajtó bezárult, elém tárult a legnagyobb rémálmom.
 
- Hogy kerülsz ide? - néztem rá a fölém magasodó ismerős férfira, akinek arca semmilyen érzelmet nem tükrözött.
- Látni akartalak.
- Te ennyire hülye vagy? - csattanok fel.
- Nem vagyok hülye Lena. - védekezik erőteljesen.
- Dehogy nem vagy az Harry, itt állsz előttem miközben kurvára halottnak hisznek. - kiabálok vele, ami még engem is megdöbbent, nem hogy őt.
- És?
- Mi az, hogy és? Te tudod a legjobban, hogy mennyire fontos, hogy ne vegyenek észre nem? - fakadok ki.
- Tudom, de egyszerűen bedilizek otthon. Napok óta alig láttalak és még csak fel sem hívhatlak. Kicseszettül hiányzol. - ragadja meg a derekamat.
- Te is hiányzol nekem, de nem lehetsz ennyire felelőtlen. Mi van, ha meglátott valaki? - kérdezek rá.
- Nem látott meg senki. - vágja rá rögtön.
- Ezt meg honnan tudod?
- Nem csak engem tudnak figyeltetni, ne feledd el ki vagyok valójában. - válaszolja mérgesen.
- Ha akarnám se tudnám elfelejteni.
- Helyes.
 
Komolyan nem hiszem el, hogy hogyan lehet ennyire hülye. Még is mit gondolt, amikor ide jött? Persze örülök, hogy láthatom, de nem szabad kockáztatnunk a lebukást és ez az akciója nagyon is kockázatos és egy rossz lépés és buktunk mindent. Nem Ők az egyetlen banda Londonban, ezzel Ő van a legjobban tisztában és az is bizonyos, hogy különös figyelmet kap most a BAD. Mindenki azt várja, hogy elbukjanak, hogy Harry halálával feloszlanak. És ez is a terv, a kamu becsődölés, a vezető nélküli összeférhetetlenség.
 
- Figyelj ne haragudj, hogy ide jöttem. - lép mögém és magához húz.
- Én nem haragszom, csak féltelek. - fordulok meg a karjaiban.
- Tudom. - húz közelebb, mire rögtön tudom mit akar.
- Harry. - szolok rá.
- Mi az? Már nincs különösebb baja a vállamnak baby. - csókol a nyakamba, amitől engedni kezdek.
- De a raktárban vagyunk. - próbálok tiltakozni a testem nagy bánatára.
- És? Belehet zárni nem? - kérdez rá.
- De. - nyögök fel, amikor az ölébe kap és így sétál el velem az ajtóig és fordítja rá a kulcsot.
- Gyorsnak kell lenned.
- Olyan leszek, mint a villám.
 
Ha akartam se tudtam volna tovább tiltakozni. Harry minden alkalommal elszédített és gondolkodás nélkül adtam át magam neki újra és újra. Pillanatok alatt tudott hatni a testemre és ez megdöbbentett. Nem habozott egy percig sem, a falnak taszított és a nyakamra tapasztotta puha ajkait. Felnyögtem, ahogy a nadrágom alá nyúlt és dörzsölni kezdte az érzékeny pontomat. Mosolyát egyértelműen ki lehetett venni, ahogy a nyakam bőréhez ért. Elképesztő ez az egész és a szenvedély, ami mindkettőnkben él. Felhúzta a pólómat és egy egyszerű mozdulattal húzta át a fejemen. Magával is hasonlóképp cselekedett, majd vissza tért ajkaival, de ezúttal az enyémre tapasztotta azokat. Sietnünk kellett és sietett is, amennyire telt tőlem. Pillanatok leforgása alatt tudhattam magam teljesen meztelenül és kiszolgáltatva Harrynek. Felemelt újra a derekára, de ezúttal magamban éreztem a férfiasságát. Zihálni kezdtem egyből, ahogy csípőjét ritmusosan kezdte mozgatni. Muszáj volt fékeznek magam, mert a raktár fala nem nevezhető vastagnak, így egy elejtett nyögés és mindenki aki az üzlet térben tartózkodik fül tanúja lenne az eseményeknek. A gyorsaság tényleg ment neki, hiszen alig negyed óra és az orgazmusom határán lógtam egy vékony, nagyon vékony cérna szálon, amíg el nem szakadt. Harrynek sem tartott tovább, azonnal követett az extázis világába.

 
Magamra kapkodtam a ruháimat és néztem, ahogy az ingét gombolja be. Le sem tudtam venni róla a szememet. Tökéletes, úgy ahogy van.
 
- Otthon találkozunk. - csókol meg, majd kilép az ajtón, amin alig húsz perce tűnt fel.
 
Nem hiszem el, ami az előbb történt.





2015. február 5., csütörtök

Thank you! ♥

Tegnap tettem ki két díjat, de mára itt a harmadik, amit nagyon szépen megköszönnék Martina S.-nek és Victoria M.-nek, akik közös blogot vezetnek!




Szabályok: 
- Írj 10 dolgot magadról 
- Válaszolj 10 kérdésre 
- Tegyél fel 10 kérdést  
- Küldd tovább 
- Iratkozz fel a küldőd blogjára

Magamról:
  1. Imádom a gyors kajákat
  2. Egyszer szeretnék egy törpe pinchert
  3. A zene mindig felvidít és lenyugtat
  4. Imádok táncolni
  5. Szeretek rajzolni
  6. Utálok futni
  7. Eléggé jó a képzelő erőm
  8. Az írás fontos része az életemnek
  9. Nem szeretem, ha valakinek nincs humora
  10. Nehezen bocsájtok meg.
10 válasz

1. Mióta írsz blogot? " Egy éve "
2. Hány blogod van? " Sajátom három és egy, amibe besegítek "
3. Hány könyvet olvastál ki? "Fogalmam sincs, rengeteget "
4. Kedvenc versed? " Nem igen van olyanom "
5.  Kedvenc íród? " L.J. Smith és Borsa Brown "
6. Kedvenc színész? " Paul Wesley "
7. Utált személy? " Sok van. "
8. Kedvenc blog? "Twisted fordítása "
9.  1D vagy Justin Bieber? " Ez nem kérdés, 1D "
10. Kedvenc 1D tag? " Harry Styles "
11. Kedvenc énekes? " Színt úgy Harry "


10 kérdésem
  1. Szereted a blogokat?
  2. Mit gondolsz a mozi élményéről? Megéri vagy sem?
  3. Van, olyan koncert, amiért mindent megtennél, hogy eljuss rá?
  4. Mi az, amiért ölni tudnál?
  5. Konfliktus kerülő vagy?
  6. Írsz vagy inkább, csak olvasol?
  7. Szereted a One Directiont?
  8. Kedvenc együttes, énekes, énekesnő?
  9. Melyik az a film, amit több alkalommal megtudsz nézni, mégsem lesz unalmas?
  10. Magabiztos vagy inkább visszahúzódó vagy?

2015. február 4., szerda

Next!

Ismételten díjjal jelentkezem, de rögtön kettővel, amit nagyon szépen köszönök Nicol-nak és Lee B. Morgan-nek. Remélem nem baj, hogy egy bejegyzésen belül szerepel a két díj. :)




 Szabályok:
- Rakd ki kitől van
- Írj magadról 10 dolgot
- Válaszolj 10 kérdésre
- Tegyél fel 10 kérdést
- Küldd el 10 embernek
 
 
10 dolog rólam
  • Imádom a csokit
  • Szeretem az extrém dolgokat
  • Zenei téren mindent meghallgatok, kivéve a Rock zenét
  • Imádom a One Direction-t
  • Ebben a hónapban van a szülinapom
  • Nem szeretem a rövid hajat
  • Sport cipő mániám van
  • Tetoválás mániás vagyok
  • Utálom a kétszínűséget
  • Imádok írni

10 kérdés/1
  • Mi inspirál az íráshoz? - Bármi, ami tetszik, lehet ez zene, kép, vagy az utcán sétáló járókelők, tényleg bármi.
  • Ha nincs ihleted, akkor honnan szerzel? - Nem igazán szokott előfordulni, de olyankor vagy a kedvenc számaimat hallgatom vagy megnézek egy részt a kedvenc sorozatomból, általában bejön.
  • Van a történetednek olyan része, ami már megtörtént veled? - Nem szoktam magamról írni a történetekben, legalábbis közvetetten sohasem.
  • A szereplők viselkedését az ismerőseid alapján írod vagy te találod ki? - Teljes mértékben a képzeletem szüleménye a karakterek viselkedése.
  • Hol élnél legszívesebben? - Londonban
  • Van olyan ismerősöd, akire felnézel? - Nincs
  • Kedvenc blogod és könyved? - Kedvenc blogom a Twisted magyar fordítása, könyvem, pedig a komplett Vámpírnaplók kötet sorozat
  • Hova szeretnél eljutni? - New York, Los Angeles és London hatalmas vágyálmaim, utazás terén.
  • Kedvenc blogod/blogjaid? - Már írtam.
  • Vissza mennél a múltba, hogy megváltoztass valamit? - Vissza, ha tehetném művészeti középiskolába jártam volna.

10 kérdés/2
  • Szereted a Rock zenét? Ha igen,legfőképpen milyen bandákat hallgatsz? - Nem vagyok oda érte.
  • Szeretsz könyveket olvasni? És ha igen,milyen műfajúakat? Kedven író? - Természetesen szeretek, legfőképpen misztikusat. L.J. Smith az egyik nagy kedvencem.
  • Kedvenc blogod,amit rendszeresen követsz? - Twisted.
  • Szoktál írás közben zenét hallgatni? - Előfordul
  • Legszívesebben mit csinálsz a szabadidődben? - Írok, műkörmözök és rajzolok
  • Voltál külföldön eddigi életed során?És ha több helyen is voltál,melyik tetszett leginkább,és miért? - Horvátországban voltam több helyen is, nagyon szeretem.
  • Mit gondolsz azokról az emberekről,akik előbb ítélkeznek,mielőtt ismernék az adott személyt? - Sajnos néha elkerülhetetlen ez a szituáció, de ami a legfontosabb az első benyomás, nem mindig a végleges.
  • Pletykásnak tartod magad? - Egyáltalán nem
  • Szeretnél tetoválást? És ha igen,milyenre gondoltál? - Már van kettő, hangjegyek, egy idézet és két madár/fecske/ keretezi.
  • Mit gondolsz a halálról?Félsz tőle? - Az ismeretlentől mindig félünk, így talán azt mondanám, hogy igen, de a halál az egyik legnagyobb kézzel nem megfogható dolog, ami foglalkoztatja az embereket.

10 kérdésem:
  • Mi késztetett arra, hogy írni kezdj?
  • Milyen témájú blogod/blogjaid vannak?
  • Egy szóban, mit jelent neked a képzelet világa?
  • Rossz dolognak tartod a túlzottan erőszakos hangvételű részeket egy történetben?
  • +18-as tartalmú blogokat olvasol vagy nem szereted ezeket?
  • Milyen a zenei ízlésed?
  • Valaha tartoztál valamilyen tömeg hisztériához, divat hullámhoz?
  • Mit gondolsz a One Directionről?
  • Tetoválás ellenesnek tartod magad?
  • Adódik a kérdés, ha van tetoválásod, mit válaszolsz, a hogy fogsz kinézni 70 éves korodban kérdésre?

Küldöm: