40. fejezet - Évadzáró!

Sziasztok!

Most muszáj pár sort írnom nektek a rész előtt, mivel ennyi volt a BAD első évada. A 40. fejezettel lezárul egy korszak és egy új megszületésének ad helyet. Tartalmilag maradnak, majd a megszokott történések, hisz ez egy maffiában játszódó történet és továbbra is az marad, csak sokkal durvább kivitelben. A 2. évadban felcserélődnek a szerepek és új, váratlan emberek és bandák tűnnek fel, hogy birtokba vegyék maguknak London városát.

Szeretnék köszönetet mondani a sok megtekintésére, ami 50000-nél is többet számol mára. Nagyon hálás vagyok az 53 feliratkozónak, akik reményeim szerint minden pénteken követték a történet alakulását. A véleményetek mindig is sokat jelentett nekem, ezért is köszönöm a sok kommentárt, amik érkeztek a részekhez. A pipákat is nagyon szépen köszönöm nektek.

Szóval hamarosan érkezik a 2. évad is, hogy pontosan mikor azt még nem tudom, egy kisebb szünet után. :)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

- Hagyjatok békén. – kiabáltam el magam, de az alakok nem tűntek el, nem váltak köddé, velem maradtak, hogy kísértsenek. Körülöttem táncoltak folyamatosan és sötét szemeikkel rám tekintettek. Nevettek és ujjal mutogattak rám, azt kiabálták én tehetek mindenről, hogy én öltem meg őket. Egyre közelebb és közelebb jöttek, míg a közelségük minden levegőt kirekesztett a torkomból, csak a fekete köd vett körül, ami átjárta a testem, engem megbénítva így. Aztán az ismeretlen hangok tengeréből feltűnt egy ismerős hangszín, de mégsem tudtam hova tenni, besorolni, hogy honnan ismerem. Sötét alakja elém lépett, de arca kifejezéstelen, érzelmek nélkül tekintett rám, eltorzulva. Felismertem.

- Nem értetted meg, hogy nem vagyok jó, nézd mivé lettem miattad, mert át akartál formálni, de elbuktál. – azonnal úrrá lett rajtam a félelem, ahogy a szavak elhagyták élettelen ajkait. Sikítva menekültem volna el, ha nem tartott volna szorosan hideg érintése alatt, ha nem rótt volna rám láncokat, ha hagyott volna menekülni, de Ő élvezte, ha szenvedek.

- Hagyj békén. – üvöltöttem vele, míg alakja egyre halványabb lett, majd elúszott előttem a semmibe, csupán füstje emlékeztetett, hogy valaha létezett.

- Lena. – ismét hallottam a hangját, majd egész testem rázkódni kezdett, míg a szemeim fel nem nyíltak. Ébren voltam, most először percek óta, tudtam, hogy álmodtam. – Lena.

- Harry. – vetettem magam karjaiba, majd könnyeim végig áztatták fedetlen mellkasát, ezzel vizessé téve tökéletes bőrét. Ébren voltam, de mégsem, csak egy dolog járt a fejemben, hogy nem veszíthetem el, örökké mellette a helyem.

- Jól vagy? - a hangja különösen feszült volt és éles, míg szavai aggodalommal telítődtek.

- Jól, csak egy álom. - vontam vállat és visszakényszerítettem magam fekvő pozícióba.

- Csak egy álom? - kérdezett vissza és arra vágytam, hogy a beszélgetés befejezettnek minősüljön kettőnk között.

- Igen. - válaszoltam könnyedén.

- Megint, olyanokat álmodsz? - folytatta tovább a számomra egyre kellemetlenebb kérdezősködését.

- Nem, ez más, csak simán egy rémálom, mint mindenki másnak. - hazudtam.

- Biztos? Ugye nem hazudsz nekem Len? - valahogy sejtettem, hogy átfog látni rajtam.

- Nem Harry, tényleg, csak egy rémálom, semmi több. - fordultam felé és ajkaimat puhán az övének nyomtam.

- Remélem is. - ölelt át védelmező karjaival, majd a lábát az enyémmel össze kulcsolva lehunyta szemeit.

Egy darabig még nem jött álom a szememre, míg Harry szinte azonnal ütemesen kezdett szuszogni mögöttem. Nem volt gondja az alvással, nekem azonban annál inkább. Kín keservesen, de végül sikerült álomba zuhannom, hogy az alakok ismét megjelenjenek, de már nem foglalkoztam velük, hisz tudtam, míg Harry velem van semmi baj nem érhet.

Reggel a nap beszűrődő sugarai ébresztettek, ahogy melegséggel töltötték be egész testemet rám vetülő fényei. Hiába volt az este rémálmom, mégis teljesen kipihenten ébredtem fel. Alig nyitottam ki a szemem és tértem magamhoz, amikor az ajtó kivágódott és Harry mosolygó alakja tűnt fel előttem, amint egy tálcát tart a kezében. A kávé friss illata azonnal megcsapta az orromat és semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy magamhoz vehessem a napi koffein adagomat. Néztem, amint Harry közelebb sétál és egy gyengéd csókot nyom a homlokomra, míg a lábamra teszi a tálcát.

- Jó reggelt baby. - suttogja nekem, míg mellém helyezkedik.

- Jó reggelt. Jól néz ki. - mutatok a reggelire, ami a tálcán díszeleg.

- Gondoltam megleplek. - mosolyodott el, így előhívva a gödröcskéket tökéletes arcán.

- Sikerült. - vettem a kezembe a csészét és bele kortyoltam a kávémba, míg Harry elvette a sajátját.

- Akkor este áll a vacsora? - nézett rám a csésze felett.

- Rajtad múlik. - vontam meg a vállamat.

- Miért?

- Mivel te szervezted meg, így rajtad múlik, hogy valóra váljon az elképzelésed, nem? - nevettem fel, így egy gerezd narancsot a kezembe vettem.

- Hogy te milyen okos vagy és, hogy mennyire szeretsz kötözködni. - csípett bele az oldalamba, mire, majdnem felborítottam a tálcát.

- Harry. - szóltam rá.

- Te kezdted. - vinnyogott nekem nevetve.

- Most komolyan? Te kezdted? Ezzel az óvodás szöveggel akarod elsikálni a te hülyeségedet? - húztam fel a szemöldököm.

- Próbálkozni lehet nem?

- Lehet, csak nem jön össze drágám. - csókoltam meg tökéletes ajkait egy pillanat erejéig, majd a rántottát kezdtem magamévá tenni.

- Hagyj nekem is. - kapta ki a villát a kezemből.

- Miért nem csináltál magadnak is?

- Csináltam. - nevetett fel.

- Akkor?

- De nem volt elég. - nézett rám szokásos kiskutya szemeivel, amit akkor használt, ha valamit elakart érni.

- Ne nézz, így rám. - szóltam rá, utáltam, ha így nézett, túl sikeres taktika volt.

- Hogy nézek? - kérdezett vissza.

- Hogy épp, csak nem akarod megnyalni a kezemet. - böktem oldalba, mire egy hatalmasat ugrott.

- Fogalmam sincs miről beszélsz. - emelte fel védekezőn a kezét.

- Na, persze.

- Komolyan, viszont még folytatnám veled ezt az elmélyült, intellektuális társalgást, de szervezni valóim vannak, így muszáj itt hagynom téged. - vágott szomorú ábrázatot.

- Ne is lássalak. - löktem le az ágyról, majd néztem, ahogy kisétál a szobából fennhangon nevetve.

***

A nap további részét Sarával töltöttem és kicsit úrrá lett rajtunk a nosztalgikus hangulat. az egyetemi évekről beszélgettünk már több órája folyamatosan. Sok ökörséget műveltünk, míg az egyik ilyen eset teljes egészében megelevenedett a szemeim előtt.

- Gyere már. - kérleltek a többiek, hogy velük együtt lógjam el a legfontosabb óránkat.

- Nem, nem hagyom ki a divat elméletet. - ellenkeztem velük sokadik alkalommal.

- Len, gyerünk, egyszer nem halsz bele. - rángatta meg a kezemet Sara.

- Cinkos társ lettél? - mosolyogtam rá.

- Az. Na gyerünk, gyere le velünk a partra, semmi rossz nem fog történni. - toporzékolt nekem.

- Oké, csak hagyd ezt abba. - nevettem fel.

- Éljen. - ragadta meg a kezem, majd a kocsik felé kezdett húzni.

Beültünk a fiúk kocsijába és már ott sem voltunk, elhagytuk az egyetem területét és a part felé közeledtünk. Nem igazán tudom, hogy mit szoktak csinálni, hisz sosem mentem le velük. Amikor leértünk, mindenki egyből vetkőzni kezdett és a vízbe vetette magát. Nekem azonban eszem ágában sem volt fehérneműben bemenni a vízbe. Sara egy pillanat alatt eltűnt mellőlem és a vízből integetett nekem vizes alakja. Csak nevetni tudtam rajta, míg a tekintetem elkalandozott a part másik felére, ahol egy csapat srác szórakozott valami csajjal, aki eléggé részegnek nézett ki. Mind az öten hangosan vetettek, míg a csajszi alig tudott a lábán megállni. Ilyen messziről nem tudtam kivenni, hogy kik azok, de egyben teljesen biztos voltam, hogy nem ismerem őket és még sosem láttam őket korábban, egyszer sem. Biztos turisták. Az egyik srác felém fordította arcát és alig tudtam levenni róla a szememet. Göndör haja és kidolgozott alakja, így messziről is kiemelte a többiek közül. Egyszer, csak elindult felém, de Sara rohanó alakja elvonta a figyelmemet, ahogy direkt össze vizezett.

- Mit bámulsz annyira? - nevetett fel.

- Őket. - mutattam a fiú csapatra.

- Elég bajosnak néznek ki. - vetette közbe.

- Nem tudom, nekem szimpik. - gondolkodtam el.

- Nekem nem. - vonta meg a vállát, majd ismét visszament a vízhez.

Mire ismét a srácokra néztem, már hűlt helyük sem volt, egyszerűen felszívódtak, nekem meg annyira hiány érzetem volt, de nem foglalkoztam vele, egyszerűen csatlakoztam a többiekhez.

- Várj, arra emlékszem. Basszus, hogy ez eddig nem ugrott be, tudod kik voltak? - nézett rám Sara, mint aki épp most találta fel a tűzet vagy hasonlók.

- Harryék. - mondtam ki, amire ő is rájött.

- Pontosan, már akkor is oda voltál Harryért, emlékszem fél éven keresztül róla beszéltél.

- Igen, kicsi a világ, de azt viszont nem értem, hogy miért nem ismertem fel korábban. - gondolkodtam el hangosan.

- Azt én sem tudom, érdekes nekem sem esett le, csak most, hogy vissza gondoltam rá.

- Ennyire régen lett volna, hogy elfeledtük? - kérdeztem rá.

- Ezek szerint.

Sara sajnos nem volt velem egész nap, mert Liammel elmentek moziba vagy mit tudom én, hogy hova. Csak a kanapén ültem és az éltem mostani állásán gondolkoztam, a zűrzavaron, ami az utóbbi hónapokban körülvett. Tudtam, hogy ezt Harry hozta újfent a nyakamba, de egy percét sem bántam, hisz az Ő személyében egy új felemet ismertem meg, vele lettem teljes és egész.

Baby készülődj, egy és fél óra múlva várlak. Csinos legyél. Később elküldöm a helyet. Várom, hogy lássalak. Szeretlek. Harry xx

Jött Harry üzenete, ami megmosolyogtatott. Imádtam, ha üzent, annyira különleges volt, egyedi, ahogy Ő maga is. Sosem kívánnám, hogy más legyen és be kell valljam, imádom a rossz énét, mert tudom, hogy az az énje teszi, azzá aki, Harry Styles-á, a férfivá, akit teljes szívemből szeretek.

Gyorsan elkezdtem készülődni, mert a legjobb formámat akartam hozni ma este, ennyit megérdemel Harry, ha már ennyit szervezkedik miattam. Nagyon kíváncsi vagyok már, hogy mire készül. Van egy sejtésem, de nem akarom bele lovalni magam a dologba, mert ha mégsem az történik, akkor meg csalódott leszek a saját hülyeségem miatt. Első dolgom volt beállni a zuhany alatt, míg gondolkodtam a lehetőségeken, hogy Harry hova visz engem. A meleg víz enyhítette az izgatottságomat, ami a percek múlásával egyre inkább úrrá lett rajtam. Elidőztem a odabent tudat alatt is, hisz rettentő ideges voltam mostanra. Lassan szálltam ki a kabinból és sétáltam a tükör elé, hogy megnézzem magamat benne. A hajam kócosan és vizesen állt a fejem tetején, a szemeim még mindig kissé be voltak esve az elmúlt egy hét miatt, amit azzal a szeméttel töltöttem otthon. Ahogy végig néztem magamon a teljes alakos tükörbe, tisztán láttam, hogy nem keveset fogytam, a bordáim kiálltak és a csípő csontom is vészesen kiállt. borzalmasan festettem és egy pillanat alatt könnyek csurogtak az arcomon, amit eddig elfojtottam. Soha többé nem akartam hasonlót átélni, főleg nem az apámtól. Elhessegettem magam körül a negatív gondolatokat és inkább a pozitívumra gondoltam, aki Harry volt számomra. Kisétáltam a fürdőből, vissza a szobánkba és a gardróbban álldogáltam percekig. Képtelen voltam választani a ruháim közül, amik a szekrényben sorakoztak. Aztán bevillant valami, egy apró gesztus, ami Harrynek biztos nagyon fog tetszeni. Elő húztam a szekrényből a türkiz mini ruhámat, amiben Harry először látott és az ágyra fektettem. Felvettem a piros csipke együttesemet, amit annyira szeretett és magamra öltöttem a ruhát is. Végül a fekete magassarkúmmal egészítettem ki az egész megjelenésemet. Legvégső simításként megszárítottam a hajam és kivételesen kiegyenesítettem a hullámos tincseket, oly sok idő elteltével most először. Enyhe füstös szemeket festettem magamnak és piros rúzzsal emeltem ki ajkaim enyhe ívét. Utoljára végig néztem magamon, majd abban a pillanatban, hogy becsuktam a fürdő ajtaját a mobilom hangos csörömpölésbe kezdett a szekrény tetején, ahol az előbb hagytam. Felemeltem és láttam, hogy Harry keres.

- Szia. - szóltam bele a felvett vonalba.

- Készen vagy?  - kérdezett rá és a hangjából egyértelműen kiszűrődött az izgatottság.

- Igen, pont most készültem el. - válaszoltam neki, míg a mosoly az arcomra ragadt hangja hallatán.

- Csodás, várlak a Big Ben lábánál pontban nyolckor. Ne késs. - szinte hadarta a szavakat.

- Nem fogok. - mosolyogtam, akkor is, ha Ő nem láthat engem közben.

- Várj. - szólt bele, mielőtt leraktam volna.

- Igen?

- Szeretlek Lena Summers. - ejtette ki vontatottan a szavakat, őszintén.

- Én is szeretlek Harry Styles. - válaszoltam és tudtam elhiszi, mert valóban csak ketten voltunk ebben a kapcsolatban, teljes bizalommal.

- Siess. - csak ennyit mondott, majd bontotta a vonalat.

És valóban siettem, ahogy tudtam. nyolc előtt odaértem pár perccel és vártam, hogy Harry ide érjen, míg a gondolataim elkalandoztak a kezdetekhez. Az első alkalomhoz, hogy láttam Harryt. A klubban, ahogy mögém állt és kifizette a kért italomat. A táncunkhoz, a suttogásához, ami tűzbe vonta a testemet azonnal. A felbukkanásához, az eltűnéséhez és a kínhoz, ami az őrületbe kergetett, amikor egy hétig semmit sem tudtam róla. A kukkolásához, ahogy elsőnek látott ebben a piros szettben. Az első csókunkhoz, amikor betört a házunkba. A félelem és izgatottság kettős érzéséhez, ami akkor lett rajtam úrrá, amikor elment. A rohamra, amit addig nem hagyott abba, míg meg nem szerzett magának, míg belé nem szerettem. A veszekedésekre, arra a nagyra, amikor kiderült, hogy ki is ő valójában és arra, amikor az apám közbe avatkozása is napvilágra került. Az utána következő első szerelmi vallomásunkra, az első szeretkezésre, ami csodálatos volt és különleges. Az állandó perverz és mocskod megjegyzései, amiket imádtam, akkor is, ha Ő ezt nem tudja. Egészen az előző hétig, ami keserű volt, mindaddig, míg Ő el nem jött értem és ezzel újra életre hívott engem. Még az apám próbálkozásai sem tudtak minket szétválasztani. Nem tehet ellene semmit, bárhol is van most. Remélem soha többé nem lép be az életembe, pontosabban az életünkbe, mert egy valamiben teljesen biztos vagyok, hogy soha többé nem akarok mással lenni, csakis Harryvel. Egyszerűen, csak szerelmes vagyok belé, egy emberbe, aki nem a legjobb eszközöket használja, egy banda vezérbe, Harry Stylesba.

Mivel már negyed órája is elmúlt nyolc és Harry színét sem láttam, sehol sem volt, így a fülemhez emeltem a telefonomat, hogy felhívjam mi tart neki ilyen sokig. Azonban nem voltam felkészülve, arra, ami fogadott. Nem, nem, nem. Ez nem lehet.

A hívott fél pillanatnyilag nem kapcsolható. 

Kérjük ismételje meg később a hívást

 vagy ellenőrizze a hívott fél telefon számát.

"Everyone has their light and dark side."