Y - 2. fejezet!

Meghoztam a 2. fejezetet, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!
Ha tetszik a történet ne felejtsetek el feliratkozni és csatlakozni a facebook csoporthoz sem! :)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Reggel a házat betöltő éles hangokra riadtam fel. Nem tudtam kivenni egyik hang pontos forrását sem, csak azt, hogy zavaróak voltak. Lerúgtam magamról a paplant és a selyem köntöst magamra véve, nyitottam ki a szobám ajtaját. Amint az ajtó kinyílt minden eddigi hang felerősödött és a fejem abban a pillanatban gondolta úgy, hogy ő most bizony ketté fog szakadni. A fejemet fogva haladtam a folyosón és minden megtett lépéssel egyre idegesebb lettem. Komolyan nem tudom elképzelni, hogy ezek mi a faszt csinálnak hajnali hatkor a házban, ami ilyen hangzavarral jár. Lesétáltam a lépcsőn és körülnéztem. Minden szét volt bombázva, a nappaliban a kanapé párnái a földön hevertek szanaszét. Mindenhol poharak és gyors éttermi dobozok tömkelege fogadott. A többieket kerestem, de sehol sem láttam senkit. A zaj forrását felleltem, ahogy a tv és a házimozi felváltva adta ki magából a két ellentétes dallamot. A tv-ben már bőven a reggeli műsort adták, míg a házimoziból valami kemény rock zene üvöltött valaki szívfájdalmáról. Mind a kettőt kikapcsoltam, hogy a konyhába mehessek. A látványra rögtön tudtam, hogy nekem nem kellett volna ide bejönnöm. A konyha állapota sokkal, de sokkal rosszabb volt, mint a nappalié. Össze sem lehetett hasonlítani a kettőt, a másik helység ehhez képest csillog-villog. Az első, ami feltűnt, hogy valaki itt reggelit szeretett volna készíteni, de a tojásokat látva nyilván nem jött neki össze a dolog. Alig lehetett látni a konyha pultot a sok ételmaradéktól. Mindent tojás, liszt és félkész palacsintatészta borított, undorító látványt keltve. Az égett szag forrása is meg volt, ahogy felemeltem a serpenyőt, amiben valami nagyon oda égett, de megmondani nem tudtam volna, hogy az tojásrántotta vagy szénné égett palacsinta. Az egész hely látványa kiborított. A lányok jobban teszik, ha most nem kerülnek egy darabig a szemem elé. Elképesztő, hogy miként tudnak nő létükre, így viselkedni és ekkora rumlit csinálni a házból. Hetente egyszer eljátsszák ezt és bármennyire dühöngök, üvöltök vagy csapkodok, nem értik meg, hogy ez nem illik hozzánk. Én is szoktam inni, de nagyon régóta nem részegedtem le ennyire.

Kilépve a teraszra, csakugyan az fogadott, amire számítottam. A lányok a fotelekben ültek és eléggé ki voltak ütve. Egy valami azonban most más volt, ismeretlen férfiak vették őket körbe. Nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Mi a fasznak hoztak ide férfiakat és mikor? Kristály tisztán emlékszem, hogy tegnap este kilenckor, amikor elmentem aludni, nyugodtan ültek a kanapén és nem terveztek semmiféle bulit. Sarához léptem, aki békésen szuszogott valami szőke srác ölében, aki a derekát karolta át. Felfordult a gyomrom az egész jelenettől előttem.

- Sara. - ráztam meg a vállát, de semmit sem csinált, csak motyogott valamit, majd a srác mellkasába fúrta arcát.

- Istenit. - markoltam meg a karját és felrántottam álló helyzetbe, mire azonnal kipattantak kómás szemei.

- Mi a fasz van? - meredt rám, majd maga mögé nézett és csodálkozó arckifejezést mutatott. - Ez ki?

- Én is pontosan ezt szeretném tudni. - tettem csípőre a kezemet és a válaszokat vártam.

- Fogalmam sincs, hogy kik ezek. - fogta a fejét, míg körülnézett a többi idegent szemügyre véve.

- Csodás. Mondhatom nem vagytok idióták, kicsit sem. - forgattam meg a szemeimet.

- Ne forgasd a szemed. - emelte fel a hangját, ami rohadtul felhúzott.

- Ne csesztess. Takarítsd inkább el ezeket innen. - csattantam rá, mire a szőke srác kinyitotta a szemét és minket figyelt.

- Miért kiabáltok? - állt fel és Sara mellé lépett, aki pont annyira volt meglepődve a gesztus miatt, mint én.

- Nem tartozik rád és tűnj el innen. - néztem rá, de nem igazán hatotta meg a dolog.

- Ne csináld ezt cicám, eljátszunk mi hárman is. - tette a derekamra a kezét, ami kicsit sem nyerte el a tetszésemet.

- Ne érj hozzám. - szűrtem a fogaim között.

- Ne akadékoskodj, nem fog fájni. - markolt bele a csípőmbe, mire bennem elpattant minden a ma reggelből.

- Azt mondtam, ne érj hozzám. - kaptam el a csípőmön pihenő kezét és a háta mögé csavartam azt, majd bele térdeltem a hátába és az ég felé emeltem a kezét, amitől fájdalmasan felüvöltött, majd a föld felé hajolt, hogy tompítsa a fájdalmat.

- Basszus, ki vagy te? Lara Croft? - kérdezett vissza, de mondanom sem kell, hogy nem nevettem a feltett viccén.

- Nem, én rosszabb vagyok. - löktem előre, mire valóban a murvával találta magát közelebbi kapcsolatban. - Takarodj.

Még ki sem mondtam, futólépésben közelítette meg a bejárati ajtót.

- Ez kellett? - nézett rám döbbenten Sara.

- Vicces vagy, ezt inkább nekem kéne kérdeznem. Örülj, hogy nem téptem le a karját. - vontam meg a vállam, majd a többiek felé sétáltam. - Inkább segíts felkelteni a bűntársaidat drágám.

- Örömmel. - szarkazmus ötös.

Alig fél óra múlva már mind az öten a romokat takarítottuk a házban. Nem akartam nekik segíteni, hisz nem voltam benne az okozott kárban, de nélkülem napestig ezt csinálhatták volna. Ismerem már őket, mindent csinálnak, csak azt nem, amit kéne, ha takarításról van szó. Tudtam mit akarok ma csinálni, így vázolnom kellett nekik a helyzetet.

- Figyeljetek. - szólaltam meg, amikor mindennel készen lettünk és mind a négyen velem szemben ültek a kanapén.

- Na, csak nem kitaláltál egy újabb balhét? - tette fel a kérdést Perrie, aki epekedve várta, hogy mi lesz az újabb feladat.

- Talált. Londonba megyünk. - kezdtem bele.

- Megint? - szólt közbe Sara. - Biztos, hogy jó ötlet két héten belül újra oda mennünk?

- Tudjuk, hogy semmi sem jó ötlet és mindenben ott van a rizikó faktor, hogy lebukunk, de nem fogok ölbe tett kézzel ülni. Meg kell találnunk őket és tudtommal mind ezt akarjuk.

- Ezt. - sóhajtott fel Sara, majd elhallgatott, nem akadékoskodott többet.

- Szóval mi a terv Len? - kérdezett rá Eleanor.

- Vissza megyünk Harryék régi főhadiszállására. - ejtettem ki lassan a szavakat, mert magam is tisztában voltam vele, hogy elég nagy őrültség.

- Mi? Ez kész öngyilkosság. Lefogunk bukni Lena. - csattant fel Sara, miközben felállt a kanapéról az indulat hevében.

- Ne legyél ennyire negatív, eddig sem buktunk le és voltak ennél sokkal rázósabb szituk is. - csitítottam kicsit le.

- Tényleg Sara, ne így állj hozzá. Gondolj Liamre, ezzel közelebb kerülhetsz hozzá. - szólalt meg Sophia, amin igazán meglepődtem, hisz a csapatban mindig ő a józan ész.

- Oké. - ült vissza Sara és láttam az arcán, hogy Liam neve hallatán egy kis mosoly jelent meg a szája szegletében. Tudtam, hogy nagyon szereti őt, akárcsak én Harryt, így bármit megtenne annak érdekében, hogy visszakapjuk őket. Amikor együtt voltunk nem tűnt fel nekem különösebben, de most, hogy mind az öten egyik napról a másikra, huss eltűntek, baromira hiányoznak.

A dolgok pörögtek és már London felé közeledtünk a kocsival. A sebességhatár nem izgatott jelen pillanatban. Olyan gyorsan oda akartam érni, ahogy csak tudtam, főleg, hogy Ashford nem volt túl közel Londonhoz. Az út nagy részében érezhető volt a kocsiban a feszültség, amit persze Sara tört meg ismételten, egy újabb remekbe szabott kérdéssel.

- Ezt most, hogy akarod megoldani? - mereven nézett rám Sara, lerítt róla, hogy még mindig dühös rám a minap történtek miatt.

- Egyenlőre nem tudom. - válaszoltam kedvtelenül a feltett kérdésre.

- Mikor óhajtod tudni? - mostanra konkrétan az agyamra megy az akadékoskodó, szurkáló tulajdonságaival.

- Majd, ha oda értünk. - zártam rövidre a beszélgetést és visszavezettem a tekintetem az útra, újból a vezetésre koncentrálva. Nem voltam képes újra Sarával vitatkozni. Túl sokszor fordult elő mostanában és az idegeimre kezdett menni a viselkedése. A visszapillantóban figyeltem a többieket és nagyon reménykedtem benne, hogy könnyű dolgunk lesz Harryék régi épületénél. Az eltűnése óta nem voltunk itt, figyeltettük, de Harry okos, ha akarná nem tudnánk meg, hogy itt tartózkodtak.

- Valaki követ minket. - csendült fel Perrie hangja a kocsiban. Bele néztem a tükörbe újfent és valóban egy fekete furgon haladt közvetlen mögöttünk. Nem volt rögtön készpénz, hogy követnek-e vagy csak véletlen, hogy huzamosabb ideig vannak mögöttünk. Amikor lekanyarodtam London egyik kietlen utcájára, már biztos voltam benne, hogy mi vagyunk a célpontok.

- Vigyázz. - kiáltott fel Sophia, abban a pillanatban, amikor a kocsi hátsó szélvédője berobbant az ért lövésektől. Tövig nyomtam a gázpedált és csak egy dolog volt, ami érdekelt, hogy lerázhassam a kapott túlzott figyelmet. Bármennyire manővereztem és ide-oda kanyarogtam az utcák között, a társaságunk még sem akart leszakadni rólunk. Rohadtul nincs időnk most erre az autós üldözős jelenetre. Nem igazán gondoltam át, hogy mit teszek, csak felhúztam az ablakot, majd oda szóltam Sarának.

- Vedd át. - kaptam ki a mellettem lévő ajtó kis rekeszéből az egyik fegyvert.

- Mi? - kérdezett vissza ledöbbenve.

- Ne kérdezz vissza, csak fogd meg azt a kicseszett kormányt. - kiabáltam el magam, majd amikor végre rá tette a kormányra a kezét, kihajoltam az ablakon és lőni kezdtem a kocsit.

- Mit csinálsz? - kérdezett rá Perrie, amikor vissza húzódtam a kocsiba.

- Kilövöm a kerekét a rohadéknak. - hajoltam ki újból, majd a harmadik lövésnél valóban a kerekét találtam el, ami nagy hanggal kidurrant, de nem eresztett le rögtön, hisz nem egy filmben vagyunk, ez nem így működik. De a hang és a kocsi megcsúszása elég volt ahhoz, hogy a sofőr megijedjen és félre rántsa a kormányt. Már csak a visszapillantóban láttam, hogy az egyik ház oldalának csapódik a fekete furgon.

- Oké, ez durva volt. - szólalt meg Sophia, amikor leparkoltam Harryék épületével szembeni parkolóban, hogy ne legyen túl feltűnő.

- Nekem mondod? - nézett hátra Sara. - Te megőrültél? Kihajolni a mozgó kocsiból?

- Miért lett volna jobb ötleted, te is láttad, hogy nem koptak volna le. Van egy olyan érzésem, hogy profikkal volt dolgunk. - dőltem neki a kormánynak és a szívem majdnem kiugrott a mellkasomból az adrenalintól.

- Nem láttatok senkit?

- Nem, be volt sötétítve, ahogy a miénk is. - válaszoltam.

- De honnan a faszból tudták, hogy ki vagyunk? És Ők kik voltak? - kérdezte meg El, aki eléggé sápadtnak nézett ki, de nem is csodálkozom rajta.

- Jó kérdések. Inkább menjünk.

- Oké.

Kiszálltunk a kocsiból, majd elindultunk a ház felé. Annyi érzelem kavargott bennem, ahogy közeledtünk. Régi emlékek, akiket a viszontlátás hívott felszínre. Amikor elfutottam, mikor kiderül, hogy Harryt az apám bízta meg, hogy engem felügyeljen, majd haza vigyen. Aztán a szerelmi vallomása, aminél csodásabb dolgot még nem éltem át. Nem sokszor voltunk itt Sarával, de annyit igen, hogy gond nélkül tájékozódjunk oda bent. Azonban egy valamire nem számítottunk, volt egy fontos tényező, ami felett elsiklottunk. A rendőrök. Mindenhol ott voltak. Körbe vették a raktárat és mindent sárga szalag és kordon borított, hatalmas belépni tilos és magánterület felirattal.

- Most mi lesz? - nézett rám Perrie.

- Hátul megyünk be. - világosítottam fel és megkerültük az épületet, ahol kevesebben voltak, így könnyebb volt a bejutás. Tudtam, hogy a fák takarásában is van egy bejárat, amiről senki sem tud, csak a beavatottak. Próbáltunk úgy eljutni odáig, hogy egyik zsaru se szúrjon ki minket. Szerencsénkre épp nem figyeltették ezt az oldalt, hisz itt csak fák voltak, legalábbis az ő tudtukkal. Sophia profi módjára törte fel a zárat és már bent is voltunk az ismerős raktár kietlen falai között. Minden úgy volt, ahogy emlékeztem rá, kivéve, hogy idebent is több rendőrségi szalag és kréta nyomok helyezkedtek el mindenütt. Nem kellett sok időt bent töltenünk, hogy tudjam, Harryék biztosan nincsenek itt és nem is voltak az elmúlt hat hónapban. Az egyik szobából sétáltam át, amikor egy férfi hang kiabált rám.

- Álljon meg. Mit keres ebben az épületben? - lassan fordultam meg, hogy rá lássak az arcára.

- Elnézést, csak eltévedtem. - emeltem fel a hangomat, hogy Sara ne sétáljon be, aki közvetlen velem szemben állt az ajtóban, így a férfi nem láthatta, mert háttal volt neki.

- Egyáltalán, hogy jutott be ide? - tette fel a következő kérdést.

- Fogalmam sincs. - tettem a hülye turistát, aki nem tudja hol van.

- Várjunk, maga ismerős nekem. Nem maga volt Harry Styles barátnője? - amikor kinyitotta a száját és elhangzott belőle Harry neve teljesen pánikba estem. Nem hiszem el, hogy felismert ez a rohadék.

- Nem. - vágtam rá.

- Ne hazudjon, felismerem magát. - emelte a kezét az adóvevőhöz, mire a pánik szétáradt a testemben és a fegyverem azon nyomban a magasba lendült és elsütöttem azt. A férfi össze esett, valószínűleg a fejébe küldött golyó miatt.

- Úr isten, lelőttél egy rendőrt. - sipítozott Sara, ahogy mellé értem.

- Na és? Inkább áruljon be a többinek, akik kint vannak? - tettem fel a kérdést, de választ nem vártam rá. - Gyerünk.

Futottunk az előbbi bejárat felé, mert egyértelmű volt, hogy bent is vannak, nem csak kint. Mire oda értünk már a többiek is hasonlóan ott álltak az ajtóban.

- Zsaruk? - tettem fel a kérdést.

- Azok. - bólogattak hárman egyszerre.

- Mennyi? - tettem fel a szokásos kérdést, mikor a halottak számára voltam kíváncsi.

- Három.

- Akkor négy, egyel mi is össze futottunk. - vontam  meg a vállamat.

- Rohadt szemetek. - lökte ki El az ajtót, majd futólépésében hagytuk el az épület közvetlen környékét.

***

Másnap tudtam, hogy mit kell tennünk. Meg kell változtatnunk a külsőnket, hogy ne ismerjenek fel. Mindenkinek kitaláltunk valamit, amitől teljesen megváltozott. Perrie színes haját vissza festettük szőkére és aránylag rövidre vágtuk, míg El haját barnára festettük, némi szőkével a végében és más fazont kapott. Sophia épp, hogy barna haját sötétre festettük. Sara haját, pedig kicsit meghosszabbítottuk póthaj segítségével. Vagyis a profi fodrászok. A sajátomat volt a legnehezebb megszokni, hisz nem voltam többé szőke és derékig érő hajam sem volt. Sötét barna hajam lett, ami alig ért a kulcscsontom alá, de lényegében jól állt, csak más volt, nagyon más. De a célt elértük, én magam is alig ismertem rá az új önmagunkra.

- Itt a pizza. - kiáltott fel Perrie, majd az ajtóhoz rohant, hogy kifizesse a rendelést.

- De jó, éhen halok. - ült le Eleanor az ebédlő asztalhoz.

- Milyet rendeltetek? - ültem le én is az asztalhoz.

- Négy sajtos.

- Kedvenc. - mosolyogtam rájuk, majd felemeltem a doboz fedelét. - Csessze meg.

- Mi az? - kérdeztek rá egyszerre.

- Szerintetek? - fordítottam feléjük a dobozt.

- Felolvasom. - vette ki a fehér borítékot a dobozból Sara, majd hangosan elkezdte olvasni.

Vannak dolgok mit nem tudhatsz. 

Rejtsd arcodat homokba, 

így mások sem láthatják igazi valódat. 

A csalódás mára már semmit sem ér,

 így dolgozz rajta, hogy a nyomomba érj.

 A helyedben sietnék, 

hisz az időd már túl kevés. 

1, 2 és örökre eltűnök.