Y - 4. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a 2. évad 4. fejezetét. Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Ez alkalommal bepillanthatunk abba a bizonyos napba, amikor a BAD szőrén-szálán eltűnt.
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket a résszel kapcsolatban.
Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el pipálni és feliratkozni sem!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Fél évvel korábban

Addig álltam nyugodtan a Big Ben lábánál, míg minden hangot felváltottak a rendőrségi szirénák hangjai. Egyre közelebbről, ezáltal egyre hangosabban hallottam őket. Közeledtek. Nem voltam ideges, mivel a zsaruk a kezünkben voltak, de akkor sem volt túl jó jel a jelenlétük, főleg nem az én közelemben. Vártam Lenát, hogy megérkezzen, de helyette éles fékcsikorgással bevágott elém egy rendőrautó és a csodával határos módon nem gázolt el. Azonnal kivágódott belőle a két bent tartózkodó egyén és kiabálni kezdtek nekem.

- Harry Styles le van tartóztatva. Tegye a tarkójára mindkét kezét.

Pont tettem arra, amit akartak. Megfordultam és rohantam, ahogy tudtam. Harry Styles nem megy börtönbe, sem most, sem máskor.

A kibaszott szirénák, csak nem kussoltak el körülöttem és azt is tisztán hallottam, ahogy a két rendőr a nyomomban szalad. Azonnal a telefonomhoz nyúltam, hogy felhívjam a többieket. Először Louis-t hívtam, de semmi nem vette fel, alig néhány csörgés után a vonal bemondta az unalmast. Második lehetőségként tárcsáztam Liamet, akinél a hívás egyből a hangpostájára ment, ami bele sípolt a fülembe, kissé megsüketítve engem. Nagy szerencsémre a többieket sem értem el, így csak egy lehetőségem maradt. Le kell őket ráznom. El kell tűnnöm a szemük elől. Befordultam az egyik sikátorba, ahol teljesen sötét volt, így próbáltam meg eltűnni az árnyak között. Hallottam a közeledő lépteket, majd világosan láttam az utcán álló lámpa fénye alatt, ahogy a két buznyák egyenesen tovább szalad, míg a nevemet kiabálják. Sóhajtva dőltem neki a ház hűvös tégla falának és többször mély levegőt vettem, majd lassan, amennyire csak tudtam kifújtam a tüdőmbe szökött füstös levegőt. Ingerültségem a cselekedet hatására sem lett semmivel sem jobb. Totál idegesen álltam a fal mentén és meg sem mertem mozdulni. Rég nem éreztem ezt a különös érzést. Nem attól féltem, hogy esetleg megölnek, hanem attól, hogy elkapnak és éveket kell töltenem egy kietlen kicseszett cellában. Ismét megpróbáltam felhívni a többieket, de ugyan oda lyukadtam ki, sehova. Egyik sem vette fel a rohadt telefont és ez egyáltalán nem volt megszokott. Kezdett számomra világossá válni, hogy nem én vagyok az egyetlen célpont. Negyed óra elteltével úgy gondoltam, hogy biztonságos elindulnom, így kiléptem a biztonságot nyújtó takarásom alól. Szinte szaladtam vissza a Big Ben-hez, hogy minél előbb figyelmeztessem Lenát, hogy kurva nagy gázban vagyunk jelen pillanatban. Természetesen egy másik útvonalon mentem, mert nem voltam hülye, nem bukhatok le. Néha a szél egy-egy kósza hangot felém fújt, de nem volt a közelemben rendőrautó, így némiképp nyugodtabban haladtam előre. Folyton körbe néztem és a kék és piros fényeket figyeltem magam körül. Minden apró zajra felkaptam a fejem és a zsebemben tartott pisztolyt markolásztam szüntelen. Ha kell gond nélkül lelövök bárkit, sosem hátráltam meg a gyilkolástól, ez alkalommal meg pláne nem fogok. Nem fog hiányozni nekik pár emberük, ebben biztos vagyok. Nyugodtan sétálok át a hatalmas négy sávos úton, ami mögött a Big Ben található, amikor egy rendőrautó az isten tudja honnan, de csikorgó kerekekkel befarolt elém és ha csak egy méterrel előrébb tartottam volna, tuti halott lennék. Az adrenalin szétáradt a testemben és a pisztolyt azonnal előrántottam zsebem rejtekéből. A bent tartózkodók kipattantak a kocsiból és rám fogták a fegyverüket. Imádkoztam, hogy én legyek a gyorsabb, mert kurvára nem volt rajtam mellény, ami megvédett volna. Ha akarnák könnyűszerrel halott lehetnék. Mind a két rendőrön tartottam a tekintetem és a mozdulataikat figyeltem. Egy valamire azonban nem számítottam. Hogy a köcsögök a hátam mögött is ott vannak. Valamelyik térden rúgott, amiért rögtön összecsuklott a lában alattam és térdre zuhantam, lezúzva azokat. Fájdalmasan hördültem fel, amikor az egyik háton rúgott, amitől elviselhetetlen fájdalom keletkezett a gerincen közép tájékán. A következő hang volt életem legrosszabbja. A csattanás, ami azt jelentette, hogy többé nem szabadok a kezeim. Bilincsben voltam mostanra, hátra feszített kezekkel. Felrántott az aki a bilincset is rám aggatta, majd hatalmas erővel a kocsi csomagtartójára lökött, amitől felüvöltöttem, ahogy a fejem neki csapódott a kemény fémnek. Több alkalommal megismételte és tisztán éreztem a vér szagát és ízét, ahogy ömleni kezdet a fejemen tátongó nyílt sebből. Fegyverét a halántékomnak nyomta és felemelte a fejemet, hogy a szemembe nézhessen. Láttam az elbaszott szemeiben, hogy én vagyok az élvezete legnagyobb játéka, imádta, hogy végre ő volt fölényben és nem a gyilkos, nem az akit elkapott. Többé nem én voltam fölényben, elbuktam.

- Te rohadék végre meg vagy. - szűrte a fogai között, majd a kezemet megrántva tolt arrébb a kocsitól. - Harry Styles le van tartóztatva sikkasztás, több rendbeli emberölés és drogkereskedelem miatt. Bármi, amit mond felhasználható maga ellen a bíróságon. Joga van ügyvédet fogadni.

Hadarta el a sablon szöveget, míg arcán egy hibbant mosoly virított.

A rendőrautó ablakán bámultam ki és a lehetséges szökést tervezgettem. Mindent alaposan megfigyeltem magam körül. A járművet, a külvilágot, az útvonalat, amelyen végig haladtunk. Mindent pontosan az eszembe véstem, hogy tudjam mit kell mondanom Louiséknak. Rohadtul elegem volt a kialakult helyzetből, főleg akkor mikor a kocsi megállt és kirángattak belőle, szó szerint. Nagy betűkkel virított előttem, hogy LONDONI RENDŐR KAPITÁNYSÁG. Lehajtott fejjel haladtam előre, ahogy kényszerítettek a mozgásra. Folyton löktek hátulról, hogy előre menjek, mert magamtól eszem ágában sem lett volna, akárcsak egy centit is megtenni. Az egyik a hátam mögött kiabált valamit, de a fülemben zúgó vér miatt semmit sem hallottam, a beszéde teljesen összefüggéstelennek hatott. Nem hittem el, hogy átléptem ennek a kibaszott helynek a kapuját. Bent voltam és kurvára meg voltam bilincselve. Kurvára letartóztattak, hogy az isten bassza meg. Magam szitkozódtam, miközben legszívesebben a mögöttem haladó négy rendőr nyakát tekertem volna ki a szabad kezemmel. Az agyam nem hagyta abba a folyamatos pörgést egy percre sem. A hely minden apró jelentéktelen részletét is magamba szívtam és megjegyeztem. Ki kell innen jutnom mielőbb. Egy biztos rajtam nem fog múlni, hisz én vagyok a legjobb. Az isten szerelmére, Harry Styles vagyok basszátok meg.

Tudtam hova visznek és ez be is bizonyosodott, amikor belöktek egy kihallgató cellába, ami tükörrel volt körül véve. Tudtam ezen szobák minden egyes titkát. A rejtett falat és a kamerákat, amiket nem látsz, de attól még ott vannak és jobb, ha tudod, hogy kurvára meg vagy figyelve és minden szavadat kristály tisztán hallják. Azonban egy valamire rohadt mód nem voltam felkészülve, hogy nem leszek idebent egyedül. Ahogy az ajtó kitárult és én beléptem rajta, csatlakozva a másik személyhez, felemelte a fejét és döbbenten rám meredt, majd felállt és szorosan a karjaiba zárt. Ez alkalommal semmi zavaró nem volt ebben az ölelésben, nem volt buzi vagy ferde hajlamú. Egyszerűen, csak sirattuk azt, ahova jutottunk.

- Louis mióta vagy itt? - tettem fel a kérdést a legjobb barátomnak és némiképp megnyugodtam, de hamar elmúlt, mikor a jelenléte ráébresztett, hogy sokkal nagyobb a kialakult szitu, mint gondoltam.

- Nem olyan rég óta, azt hiszem tíz perce. - gondolkodott el, míg a szoba egyik falának dőlt neki támasztva a lábát.

- Hogy kaptak el?

- Épp a raktárba tartottam, amikor a háztól alig pár méterre egy rendőr ugrott rám a bokor mögül. Nem voltam felkészülve, így semmit sem tehettem. Egyszerűen rám tette a bilincset és az autójába tuszkolt. - vázolta fel a saját helyzetét.

- Engem meg fél Londonon át követtek.

- Nagyon remélem, hogy a többieket nem kapják el. - aggódó tekintettel emelte rám szemeit.

- Ki kell találnunk valamit, hogy kijussunk innen. Gondolom te sem szándékozol börtönbe menni. - beszéltem Lou-hoz, aki mereven bámult maga elé.

- Ez egyértelmű. Egyébként ugye tudod, hogy mindet hallanak.

- Tudom és pont leszarom. Hallják csak, hogy nem fogok itt megrohadni, hogy ezért még mindenkinek egyenként fogom kitörni a nyakát. - csattantam fel és a mellettünk lévő tükörfalra néztem, ahol tudtam, hogy a másik helység helyezkedik el.

- Hazz állj le, ezzel csak rosszabbá teszed a helyzetünket. - csillapít le Louis.

A következő pillanatban az ajtó ismét kinyílik és mint egy hülye nem hittem a szememnek. Liam, Niall és Zayn volt az, ahogy betoloncolták őket is a kis szobába, majd újfent ránk zárták az ajtót.

- Valóban én teszem rosszabbá? - fordultam Louis-hoz, aki épp annyira volt megdöbbenve, mint én. - Mi a fasz van? Együtt voltatok?

- Igen, csesszék meg. - hördült fel Zayn, majd az asztalra vetette magát.

- Basszátok meg, most aztán kurva nagy szarban vagyunk. - csattantam fel és a hajamat folyamatosan végig szántottam a kezemmel az idegességtől.

- Nem kell mondanod, tudjuk ezt magunktól is. - nyögött fel Liam, aki idő közben az egyik széken foglalt helyet.

- Most biztos örülnek, hogy elkapták a komplett BAD-et. - vetette közbe Niall a szokásos hülyeséget.

- Pont szarnak a BAD-re, ezek engem akarnak, ti csak a mellékes jó vagytok.

- De jó nekünk.

Természetesen egyenként kihallgattak bennünket és mondanom sem kell, hogy senki nem beszélt semmit. Fenyegettek, ha nem beszélünk, akkor nagyobb lesz a büntetésünk vagy, hogy még kitalálnak pár szabálysértést és bűncselekményt, amit a nyakunkba varnak, csak mert kedvesek. Aztán következett a nyalás, jöttek a szaros dumáikkal, ha eláruljuk a raktárak címét, minden beszállítónk nevét és bármit, ami hozzánk kapcsolódik fele annyira csökkentik, majd a börtönben leülni szánt időnket. Nem vagyunk hülyék, így egyikünkből sem szedtek ki semmit, mindenki hallgatott, mint a sír. Ez nem is volt kérdés, egy szabályunk van, de az mindennél fontosabb. Tartsd a szád és légy hűséges. Soha nem volt baj a hűséggel, talán csak egyetlen egyszer, de akkor is elintéztem. Akkor találtam ki ezt a szabályt. Az árulók meghalnak a szememben ténylegesen, ugyan is, aki elárul engem és ezáltal a BAD-et az halott és nem számított sosem, hogy ki az. A kihallgatás után elvittek minket egy cellába, ahol az éjszakát töltöttük és cseppet sem volt kellemes vagy hangulatos. Ocsmány volt, mindent kosz és emberi végtermék borított. Alig vártam, hogy végre dobbantsunk, erről az istenverte helyről. Alig lehetett hajnali hat, amikor a cella ajtaja kivágódott és két rendőr bilincsbe vert bennünket. Kutyaként rángattak minket végig a kapitányság területén, majd kivezettek a hátsó udvarra. Az volt a legfurcsább, hogy az egész épületben csak mi voltunk ideiglenesen fogva tartva senki más. Az udvaron semmi más nem volt, csak egy rendőrségi kisbusz. Tudtam, hogy miért hoztak ide minket. Át akarnak szállítani a helyi börtönbe. Kezdtem rohadtul ideges lenni, míg Louis suttogott nekem valamit a hátam mögül.

- Mi a fasz van, nem is volt még ítélet, se semmi, akkor, hogy akarnak lecsukni? És mi van a szabadlábon védekezhet dologgal?

- Fogalmam sincs Lou, de egy dolog világos, ezek nem tisztán játszanak. Valaki irányítja őket és már csak azt kell kiderítenünk, hogy ki az.

Louis egyetértően hümmögött, majd semmi szóra mind beültünk a buszba. Nem volt energiám, már a veszekedéshez és az ellenálláshoz. Hulla fáradt voltam és az agyamban egy dolog kattogott szüntelen. Hogy a faszomba fogjuk értesíteni a lányokat? Tuti, hogy már betegre aggódták magukat és arra nem is vagyok hajlandó gondolni, hogy Lena mennyire dühös lehet rám a tegnapi dolog elmaradása miatt. Óhatatlanul is a zsebembe nyúltam, amiben nem volt ott, aminek lenni-e kellett volna. Mint egy hülye kezdtem keresni, de hamar rájöttem, hogy nem most esett ki a zsebemből. Felakasztom magam, ha elhagytam Lena gyűrűjét.

A kocsi elindult kifelé a hatalmas kapun és egyből mind a négyen rám néztek. Meg sem kellett szólalniuk, hogy tudjam a lehetséges tervemre várnak. De semmi ötletem nem volt, minden tervem azonnal elvetettem mivel semmin nem volt. Se fegyver, se semmi, amivel kiszabadulhattunk volna. Kifelé néztem az ablakon és arra vártam, hogy valami eszembe jusson, mikor a velem szemben lévő kereszt utcából egy fekete furgon száguldott egyenesen felénk. Egyértelmű volt, hogy belénk fog csapódni, így azonnal reflexből lehajoltam. A többiek is vették az adást és leutánoztak engem. Pár másodperc eltelte után be is következett az, amire számítottam. A furgon belénk csapódott, amitől a kisbusz nagy hanggal felborult és az isten tudja meddig csúszott az oldalán. Mindent betöltött a törő fém és üveg különleges hang keveréke. A dudák felhangoztak körülöttünk, majd pánik lett rajtam úrrá, mikor megéreztem az üzemanyag átható szagát. A legjobban attól rémültem meg, amikor a tűz pattogó, alig hallható nesze ütötte meg a fülemet. Az éberségem és a lélekjelenlétem abban a pillanatban tért vissza és kirúgtam a mellettem lévő ajtót, ami nagy hanggal felemelkedett és a betonra zuhant a busz mellett. Kiugrottam, majd vártam a többieket is, aki épp annyira voltak fürgék ebben a lehetetlen helyzetben, mint én. Futottunk, ahogy csak tudtunk és a megfelelő időben értünk ki a robbanás ható sugarából, mert alig tettünk meg három métert a kocsi a levegőbe emelkedett a felrobbant benzintől. Mindenhol a rendőröket kerestem, akik velünk voltak a buszban, de sehol sem voltak. Tudtam, hogy bent égnek, abban az átkozott halálkamrában. Minden rendben volt, kivéve a vállamat, ami esetlenül lógott az oldalam mellett. Kiment efelől semmi kétségem. Próbáltam vissza tolni a helyére, de olyan éles fájdalom hasított belém, hogy többet nem próbálkoztam. A fekete furgon, ami belénk jött, szinte érintetlenül állt az út túloldalán, de sokat nem fogtam fel belőle, mert a következő pillanatban minden teljesen fekete lett előttem.

***

- Baszd meg. - kiáltottam fel, amikor valaki a kezemet markolta és felfelé tolta tiszta erőből.

- Hazz nyugodj már meg egy kicsit, hagyj rakjam rendbe a válladat. - csitított le Louis.

- De ez pokolian fáj. - válaszoltam, amikor újra megismerte a mozdulatát.

- Tudom, volt már kimenve a vállam. - vont vállat, majd megint rányomott a pontra, ahol konkrétan beszartam a fájdalomtól. A maró fájdalom azonnal jelentkezett, ahogy a terület egy ropogó hangot adott ki, majd minden eltűnt, ahogy a vállam végre a helyére került. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy én eddig eszméletlen voltam. Körülnéztem, hogy hol vagyunk. A környék nem volt ismerős, ahogy a kocsi sem. Tudtam, hogy abban a furgonban utazunk, ami felborította a rabszállítót. A srác, aki vezetett egyáltalán nem volt ismerős. Szőke haja rendezetlenül állt a feje tetején, elég magasnak tűnt, így ülve is és felettébb izmos volt. Egyértelmű volt, hogy egy banda taggal állunk szembe. Bal karját egy összefüggő színes tetoválás fedte, ami a vállánál szakadt meg. Érdekes volt minden esetre és azonnal átmentem gyanakvóba.

- Minek jöttél ide? - tettem fel a szöszinek a kérdést.

- Most ő hozzám beszél? - tette fel a kérdést Liamnek, aki mellette ült elől.

- Hozzád te gyökér. - csattantam fel.

- Harry vegyél vissza. - csitított le Niall, aki a másik oldalamon ült Zayn mellett nyomorogva.

- Figyelj Harry, nincs rossz szándékom, segíteni jöttem. Nekem is van egy bandám Ashfordban és tudtommal van egy közös ellenségünk. - hadarta el, hogy nehogy közbe tudjak szólni.

- Ashfordban? Várjunk, te Summersről beszélsz? - hajoltam előre az ülésben.

- Pontosan. Láttam, hogy mit műveltél a házában. Le vagyok nyűgözve.

- Ez mind szép és jó, de honnan a faszból tudtad te, hogy elkaptak minket? - kérdeztem rá, mert túl sok volt a véletlen egybe esés.

- Nem csak nektek vannak mindenhol beépített embereitek, hanem nekem is, így azonnal kaptam a drótot, amikor elfogtak titeket. - nézett rám a visszapillantóban.

- Aha, hova megyünk egyébként?

- Ashfordba.

- Mi? Nem. Lena nélkül nem megyek sehová, azt sem tudja hol vagyok. Vissza kell mennünk értük. - fakadtam ki.

- Hazz nem mehetünk a zsaruk keresnek minket, majd valahogy értesítjük őket, de egy időre meg kell húznunk magunkat. - nézett rám Liam és ha tetszett, ha nem, igaza volt.

- Jó.

- Egyébként az baromira érdekel, hogy ki adott fel minket és hogy mi az isten történt a beépített rendőreinkkel, akik nekünk dolgoznak. - gondolkodott hangosan Zayn és engem is égetett a kíváncsiság.

- Nekem is ezen jár az agyam azóta is, elhiheted. Nem tudsz valamit...? - mondtam volna a nevét, ha tudtam volna.

- Egyenlőre teljes homály, mellesleg Seth vagyok. 

- Oké Seth, lényegében kössz, hogy megmentettél. - valóban hálás voltam neki, hogy nem kell az életem hátralévő részét egy kicseszett cellában eltöltenem.

- Lényegében nem tesz semmit Harry. - legalább a humora jó. - Nincs semmi tippetek, hogy ki lehetett?

- Nem igazán, főleg, hogy semmit nem követtünk el mostanában, az utóbbi időben minden bevételünk teljesen legális. - válaszoltam a feltett kérdésemet, miközben a fejemet törtem az esetleges árulókon.

- Érdekes. Kivel beszéltél legutoljára, aki tudta a pontos tartózkodási helyedet aznap este? - jött a következő remekbe szabott kérdésével.

- Senkivel. Komolyan fogalmam sincs. - gondolkoztam el, aztán ahogy eszembe jutott teljesen lesápadtam és egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogyan kell szavakat formálnom. - Ezt nem hiszem el, az isten bassza meg.

- Mi van? - nézett rám Louis.

- Egyetlen egy ember tudta, hogy aznap hol vagyok, csak neki árultam el, hogy hova jöjjön.

- Kinek? - mindenki egyszerre kérdezett rám, miközben várták a válaszom.

- Lenának.

A világ egyszerre megfordult velem és minden eltorzult és elfolyt lett. Az áruló közöttünk nem más, mint az a nő, akinek a kezét pont most akartam megkérni. Lena árult el.