Y. - 5. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetét a 2. évadnak.
Reményeim szerint továbbra is tetszeni fog nektek!
Jó olvasást hozzá!
Hagyjatok nekem véleményt!
Pipáljatok és iratkozzatok fel. :)

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

*Napjainkban*

A napok teltek, sokkal gyorsabban is, mint ahogy az elvárható lenne. Pillanatok alatt bekövetkezett az, amit egyáltalán nem akartam. Kezdtem felejteni, a napok múlása azt eredményezte, amire eddig sosem voltam képes, a felejtésre. Lassan minden tettünk ezelőttről homályba veszett. Nem voltunk már senkik, nem voltunk a félelmet keltő BAD, nem voltunk a banda, akinek a nevét senki sem merte a szájára venni, nem voltunk azok, akiktől a szülők féltették a gyerekeiket, nem voltunk azok, akik bármit megtehettek. Öt egyszerű ember voltunk, nem egyszerű múlttal és tettekkel. Bele gondolni sem merek, mi lett volna, ha Seth és a csapata nem jönnek értünk. Bizonyára már egy börtönben rohadnék, ki tudja mennyi ideig. Merész vállalkozás volt tőle, hogy ezt megkísérelte. Visszahozott minket Ashfordba, de nem maradtunk sokáig. Nem voltam hajlandó huzamosabb ideig itt tartózkodni, hiszen minden rá emlékeztetett. Nem akartam folyton rá gondolni, lényegében soha többé nem akartam, hogy eszembe jusson, nem akartam az arcát látni, nem akartam a hangját hallani a fülemben, mintha csak hozzám beszélne, nem akartam a szemébe nézni, nem akartam vele többet beszélni. El akartam felejteni őt örökre, csak egy bökkenő volt, nem tudtam. Folyton rá gondoltam, az illatára, az arcára, a hangjára, a gyönyörű tengerkék szempárra és folyton felakartam hívni, hogy beszélhessek vele. De mindig emlékeztem, hogy miért nem teszem, az árulásáért.

Visszaemlékezve különös volt, hogy néha meginogtam. Volt, hogy hallgattam Louis-ra, miszerint beszéljem meg vele legalább, hogy adjak neki esélyt, hogy tisztázza magát. Sokszor gondoltam úgy, hogy ezt is fogom tenni, hogy megérdemel ennyit ő és a régi kapcsolatunk. Sokszor gondoltam vissza a régi időkre, a kezdethez és a véghez. Semmi jel nem utalt arra, hogy elfog árulni, de mindig visszakanyarodtam a kiinduló ponthoz, az áruláshoz. Minden bizonyíték és tudás azt tükrözte, hogy igen is ő adott fel. Mindenkit kiadott a rendőröknek egytől-egyig. Mindig felmerült a kérdés, miért? Miért tette ezt velem? Elméletben szeretett engem, elméletben, Csessze meg, meg akartam kérni a kezét. Vele akartam leélni a hátralévő életemet. Azt akartam, hogy ő legyen a gyerekeim anyja. Vele akartam megöregedni. Mindent vele akartam megosztani, a jót és a rosszat, többnyire a rosszat. Éjszakákat szenvedtem át ébren a hiányától, ami mélységesen kínzott. Egyszerűen nem tudtam őt kiverni a fejemből, próbáltam mindennel, nőkkel, droggal, alkohollal, de semmi sem segített rajtam, sőt csak rosszabb lett. Ha egy nővel voltam folyton az ő arcát láttam, ha drogoztam, mindig megjelent előttem és lekicsinylően méregetett, ha ittam minden érzelmem felszínre szökött és zokogva, mint egy gyerek kívántam azt, hogy velem legyen. Gyengének éreztem magam miatta és utáltam gyenge lenni, ez nem én voltam. Minden voltam, csak jó nem, hogy gyengének érezzem magam, ebben az egészben határozottan én voltam a rossz, maga az ördög, ki elszívja a lelked és a magáévá teszi. Csak mellette volt egy jobbik énem, ami azonnal elszállt, ahogy többé nem volt mellettem. Újra a régi voltam, a zsarnok, a kegyetlen, a gyilkos.

- Héj. - bökött oldalba Liam, ezzel magára vonva a figyelmemet, ami nem volt egyszerű, mivel éppen az ölemben ülő cicababára koncentráltam.

- Mi az? - morogtam, abba hagyva a nyelvcsatát a ribanccal, akivel ma haza fogok menni.

- Hát ez nagyon durva. - tágra nyílt szemekkel vizslattam őt, semmi értelmét nem láttam a mondatának.

- Mi van? Mit szívtál? - kérdeztem rá, mert pont úgy viselkedett, mint aki elvan szállva az anyagtól, amihez hozzá jutott.

- Hülye, semmit. Seth, nézz ide. - szólt a szőke srácnak, aki velem szemben ült és egy barna lányt bolondított. - Beszarok, komolyan.

Sethel egyszerre néztünk egymásra és mind a ketten a fejünket ráztuk értetlenségünkben. Komolyan nem tudom, hogy Liam mitől van ilyen állapotban, de sürgősen adnia kell belőle.

- Ne mondjátok, hogy ti nem látjátok? - kérdezte egyszerre kettőnktől.

- Mit kéne látni? - kérdezte meg Seth.

- Ne hülyítsetek már, ez a vaknak is nyilvánvaló, ha rátok néz.

- Mi a fasz van? - csattantam fel, mert nem bírtam tovább ezt a hülyeséget.

- Fullra hasonlítotok egymásra. - először, csak Liamet néztem, majd Sethre vezettem a tekintetem, de semmi egyező dolgot nem láttam benne, ami magamra emlékeztetett volna.

- Oké, te tényleg nem vagy ép. - szólaltam fel.

- Basszus Harry, akár az iker testvéred is lehetne. - mutogat nekem Liam, ha nem hagyja abba, esküszöm, hogy letöröm a kezét.

- Nem is hasonlítunk. Sethnek szőke haja van, nekem barna. 

- Helyesbítenék, csak ebben az egyben nem hasonlítotok. - folytatta tovább.

- Jól van, ha te mondod. - intettem le, miközben magamban kiröhögtem a hülye feltevése miatt. Még, hogy én meg Seth hasonlítunk, jó vicc. Testvérek? Hülyeség.

Nem törődtem többet Liammel, megragadtam a szőke csaj kezét, aki az ölemben ült és a lépcső felé vezettem, ami a klub tánctere felé vezetett. Valahogy be kell fűznöm, hogy haza jöjjön velem az este végeztével. Kellett a levezetés, hisz egész héten, majd szét baszott az ideg a Londonban történt dolgoktól. Pár hónapja feltűnt egy új banda, ami nekem kicseszettül nem tetszett. Azt hitték, hogy átvehetik a helyünket a városban, hát nagyot tévedtek. Semmit nem tudunk egyenlőre róluk, csak a nevüket, Y. A rádióban állandóan az ő balhéikkal volt tele minden és a tv-ben is. Azt állították, hogy sokkal veszélyesebbek, mint mi voltunk. Azt kötve hiszem. London a miénk és nem hagyom, hogy valami jöttment, megcsinált banda megkaparintsa.

A tánctéren alig lehetett megmozdulni, annyi nedves és izzadt test nyomódott egymásnak. A levegő fülled volt és áporodott szagú, a kis helyre bezsúfolt tömeg miatt. Nem foglalkoztam vele különösebben, csak behúztam magammal a csajt, majd magam felé fordítottam és közelebb húztam magamhoz. A kezem a csípőjén pihent, a fenekét az ágyékomnak nyomta miközben a zene ritmusára ringatta csípőjét. A súrlódástól azonnal növekedni kezdett a farkam, ezért kicsit távolabb húzódtam, hogy minél kisebb legyen az esély arra, hogy észre veszi. Jó pár számot végig táncoltuk ebben a pozícióban, amikor végre elérkezettnek láttam az időt, megfordítottam, hogy megcsókolhassam ismételten. Könnyűszerrel hajolt felém és szétnyitotta ajkait, hogy a nyelvem azonnal a szájába érhessen. Könyörtelenül kínoztam őt a csók közben, nem voltam gyengéd, sokkal inkább durva és követelőző. El akartam venni, ami az enyém és a célom érdekében minden mocskos játékszerem kész voltam bevetni. Kellett nekem ez a dugás, rettentően ki voltam már éhezve, muszáj ma este kefélnem vagy gondok lesznek. A hosszú egybe fonódás után finoman elváltam tőle, majd kinyitottam a szememet. Azonnal megugrottam, ahogy nem a csaj nézett vissza rám, hanem Lena. Többször kellett pislognom, hogy eltűnjön, hogy az a lány legyen előttem, akivel egész este szórakoztam. A fejemet fogtam és a gyomrom felfordult. Éreztem, hogy hányni fogok, így amilyen gyorsan csak tudtam a hátsó kijárat felé vettem az irányt. Nem sokon múlt az egész, alig értem ki és a gyomrom tartalma visszaköszönt a kemény betonon. Percekig hangosan öklendeztem és imádkoztam, hogy végre vége szakadjon. A gyomor sav marta a torkomat, ahogy nem a rendeltetésszerű útján végig haladt. Könnybe lábadt szemekkel hajoltam előre és a falat támasztottam, míg próbáltam mélyeket lélegezni és lenyugtatni magamat. A gyomrom rohadtul fájt és újra felfordult, ahogy felemelkedtem. Egy perc sem telt el és újra görnyedve engedtem útjára azt, ami ki kívánkozott belőlem. Kurvára fájt mostanra a torkom, amit szétmart az alkohol és a sav kettős keveréke. A fal mentén végig csúszva a földre kerültem, majd a fejemet a két térdem közé helyeztem, hogy ezzel tegyen jobbá a pocsék helyzetemet. A szívem ezerrel zakatolt és a fejem őrült módjára lüktetett, le akart szakadni a helyéről. Fájdalmamban felüvöltöttem, de nem tudtam volna megmondani, hogy az előbbi jelenet miatt tettem vagy azért a fájdalomért, ami a szívemet égette.

***

Másnap konkrétan a fejem leakart szakadni a helyéről, amint megmozdítottam egy picit is. Még most sem értettem, hogy miért hánytam el magam este. Nem ittam annyit, hogy ez bekövetkezzen, erre tisztán emlékszem és olyat sem ettem, ami nem tetszett volna a gyomromnak. De egyre jobban gyanakodtam a gyomor rontásra, amikor reggel is úgy keltem fel, hogy a hányinger kerülgetett. Szerencsére nem hánytam és egy kis reggeli után az émelygésem is abba maradt. Nem lett volna jó egy újabb rosszul lét, hisz a torkom még most is borzasztóan fájt. Akár hányszor nyeltem a gombóc a torkomban fájdalmasan szúrt egyet, tiltakozva a nyelés ellen. Dél körül járt, amikor Seth és az emberei megjelentek. A többieket nem bírtam annyira, mint őt. Nem voltak szimpatikusak a számomra, de talán, csak nekem nem, mert a többiek gond nélkül kijöttek velük. Elég szedett-vedett csapat voltak, Nico olasz volt, míg Seth angol és Damien származása teljes titok volt, de az akcentusából arra gyanakodtam, hogy ausztrál. Meglepő volt, hogy csak hárman vannak, de állításuk szerint régen négyen voltak, csak a negyedik tag Summers áldozatául esett. Nem firtattam a kérdést különösebben, nem érdekelt, pont leszartam, hogy meghalt közülük valaki.

Mindenki a nappaliban ült és az elkövetkezendő rajta ütést tervezték. Meg akarjuk tudni, hogy az Y-t kik alkotják, hogy minden gyenge pontjukat kiismerjük és eltávolítsuk őket végleg. Liam hangosan veszekedett valamin Nicoval.

- Mondtam, hogy nem. Ez a mi balhénk nem a tiétek. - szögezte le Liam a nyilvánvaló tényt.

- De ti nem mehettek oda. Ha meglátnak a zsaruk, ismét lecsuknak, ezt akarjátok? - sajnos az érvelése kielégítő volt, teljesen igaz.

- Eddig is megoldottuk, hogy nem találtak ránk. - kontrázott rá Liam. - Itt vagyunk London mellett, sőt ha úgy vesszük, akkor a külvárosban és mégse találtak ránk.

- Liam szerintem Niconak ez alkalommal igaza van. Személy szerint én sem hagynám, hogy ők menjenek helyettünk, de most minden megváltozott. Nem lenne biztonságos huzamosabb ideig a városban lennünk, főleg nem a központjában. - fordultam Liamhez, aki nagy szemeket meresztett rám.

- Jól van. - örültem neki, hogy nem vitatkozik velem, bár soha nem szokott, hisz én vagyok a vezér, így kénytelen rám hallgatni és igazat adni. Ezt nevezik hűségnek.

- Oké, akkor ezt megvitattuk. - szólt közbe Seth. - Tudjuk, hogy milyen kocsijuk van, így a városban leszünk és várjuk, hogy feltűnjenek. Ha jól számoltuk, akkor alig két nap múlva fognak valami balhét elkövetni, mindig két hetente bukkannak fel Londonban.

- Így van, de egyre jobban idegesít, hogy nem tudjuk a szándékukat. Semmi összefüggés a tetteik között. Égszer rablás, aztán meg a rendőrségi betörés, ezek nagyon amatőrök. - Zayn hangja csendült a hátam mögött.

- Tévedsz, csak azt akarják elhitetni, hogy nem értenek hozzá. Ismerem én ezt, találkoztam már ezzel. Egyszerű kis piti ügyek, de a háttérben sokkal többről van szó, ezek valami nagyon nagy dologra készülnek és jobb, ha minél előbb kiderítjük, hogy mire. Előttük kell járnunk mindig egy lépéssel, hogy elintézhessük őket. Holtan akarom őket látni. - a kezem automatikusan szorult ökölbe.

- Színt úgy. - értett velem együtt Seth, majd mindenki szétszéledt, ahogy a beszélgetés kihalt.

Este ismét úrrá lett rajtam a düh, ahogy az éjjeli szekrényem fiókjában véletlenül rátaláltam a gyűrűre. Arra a kibaszott gyűrűre, amivel megakartam kérni Lena kezét. Olyan mérték vörös köd árasztotta el a fejemet, hogy semmit sem láttam, megvakított a felé áradó mértéktelen dühöm.

A falhoz vágtam a kinyitott ékszeres dobozt. Kivágtam a szobám ajtaját és a nappaliba vettem az irányt. Végig mentem a hosszú egyenes folyosón és szokásosan balra fordulva a nappaliba értem. Szükségem volt a figyelem elterelésre, kellett az alkohol, ami tompítja a lüktető fájdalommal kevert dühöt bennem. Nem is nézve, hogy mit veszek ki a bárszekrényből, az üveget a számhoz emelve nagyot kortyoltam a folyadékból. Vodka. Az átlátszó folyadék égetve folyt le a torkomon és ért a gyomromba, ahol azonnal megkezdte jótékony hatását és felszívódását a vérembe, hogy mindent ködössé és csodássá varázsoljon. Néhány korty és elég is volt, de nem hagytam abba. Az üveg kiürült, de ahelyett, hogy az alkohol lecsillapított volna, csak még dühösebb lettem, ahogy a Lenáról szóló képek és érzelmek felgyülemlettek bennem. Mire feleszméltem az üveg távozott a kezemből és darabokra tört, a fallal közelebbi kapcsolatba kerülése miatt. Az ajtó kinyitódott, ahogy a palack maradéka földet ért.

- Mi a faszt csinálsz? - jött Louis hangja mögülem.

- Szerinted? Iszom. - vontam vállat.

- Miért?

- Csak. - közömbösen szóltam vissza.

- Tönkre fogsz ebben menni Harry. Mikor fogod fel végre, hogy a benned tomboló két ellentétes érzelem széttép? - utáltam, hogy erről beszél. Semmi köze nem volt az életemhez és bele szólása sem volt, akkor sem, ha igaz volt minden szava. Ebbe bele pusztulok.

- Hallgass el.

- Nem Harry, most az egyszer végig fogsz hallgatni. - sétált hozzám közelebb és határozottan mérges volt rám.

- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre.

- Pedig kénytelen leszel elviselni, amit most fogok mondani. Hülye vagy, de komolyan. Lenát gyanúsítód, de miért? Mert véletlen tudta hol vagy? És akkor mi van? Hol van a bizalom Harry?

- Milyen bizalom Louis? Hol volt abban bizalom, hogy feladott? Hol, mond meg? - nem hiszem el, hogy erről beszél nekem.

- Fejezd be, vég nélkül ezt hajtod. Mikor lesz már elég?

- Most. Döntöttem és nem hagyom annyiban a dolgot. Nem fogom hagyni, hogy megússza, amit velem és veletek is tett. Ezt elfelejted?

- Miért vagy ebben annyira biztos?

- Tudom és kész. - szűrtem a fogaim között idegességemben.

- Várjunk még ezzel, kérlek. Ne hozz elhamarkodott döntést, csak győződj meg az igazságról. Támogatni foglak, de csak akkor, ha valóban igazad van, addig ne számíts rám.

- Mire várunk még? – üvöltöttem Louis arcába és az sem érdekelt, ha köpködök rá.

- Komolyan Hazz, mit akarsz csinálni? Miért lesz az jó, ha oda mész? Jobb lesz bármivel is? – tette fel Louis a szokásos és idegesítő kérdés áradatát.

- Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal. Én vagyok a banda vezére, cseszd meg. Azt teszitek, amit mondok, így, ha azt mondom, hogy visszamegyünk, akkor nem kérdeztek vissza, csak cselekszetek. – az ingénél fogva tartottam, miközben azon gondolkoztam, hogy lebasszak-e neki vagy sem?

- Nem vagy normális, vég nélkül hajtod, a hülye elképzelésedet, miközben semmi bizonyítékod nincsen afelől, hogy ő volt-e vagy sem.

- Rohadtul idegesítesz már Lou. Csak nekem egyértelmű ez az egész? Mond már meg nekem, hogy ti akkor kire gondoltok? Nincs senki más, aki tudta volna, hogy hol vagyok. Akkor ki volt baszd meg? – csaptam a falnak, mire felnyögött fájdalmában.

- Nem tudom. – szűrte fogai között.

- Mit tudsz te? Semmit. – löktem a földre, majd magára hagytam, míg a földre köpte a szájában összegyűlt vért.

Nem érdekelt, hogy így bánok velük, semmi sem érdekelt jelen pillanatban. Egy dolog éltetett attól a naptól kezdve, hogy fél éve rá döbbentem. A szerelmem képes volt kiadni engem és eldobni mindent, ami a miénk volt. A szívem szakadt meg és még mindig kiállt a nő után, aki egykor az enyém volt. De a dolgok megváltoztak, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire. A BAD-nek nem volt többé hatalma Londonban, sem sehol máshol. De vissza akarom szerezni, ami egykor a miénk volt, ami engem illet. Egy embert kivéve, Lenát. Soha többé nem akarom, hogy a közelemben legyen, egyszer fogom látni még őt, de utoljára. Az egyetlen dolog, ami még éltetett a bosszú gondolata és a tűz, ami arra sarkalt, hogy kioltsam életét.