2015. július 24., péntek

Y. - 15. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


- Most akkor mi is van? - Liam próbálta kideríteni, hogy miért lettem egyik pillanatról a másikra idegbeteg.
- Tudtod azok az üzenetek. Párat elolvastam közülük és Lena megosztott velem némi információt a drága kis Sethről, amiért joggal feltételezem, hogy azokat a pszichopata üzeneteket ő küldözgeti neki és már nekem is. - vázoltam fel neki némi körmondat formájában az érzelmi állapotom legfőbb okát.
- Miért vagy benne, annyira biztos, hogy ő volt? Mit is mondott neked pontosan Lena? - hirtelen olyan érzésem támadt, mintha nem Liammel lennék egy kocsiban összezárva, hanem Lou-val. Ő szokott ennyire kételkedő és alapos lenni, a halálba tudott idegesíteni az ilyen viselkedéssel. Nem volt jó jel, ha már Liam is kezdte, talán tényleg túlzottan hirtelen gerjedtem haragra a semmiért az utóbbi időkben. De okkal teszem, nem? Utána kell járnom, hogy ki zaklatja a barátnőmet.
- Elmesélte, hogy az üzenetek előtt szinte minden egyes alkalommal találkozott vele. Érdekes mód mindig a legváratlanabb helyeken bukkant fel, ahol ő is ott volt. Szerinted ez puszta véletlen? - egy pillanatra rá néztem, ezzel levezetve az előttünk haladó forgalomról a tekintetem. Mivel én vezettem ez eléggé felelőtlen cselekedet volt a részemről, de minden voltam, csak elővigyázatos nem.
- Előfordulhat, hogy az, de a mi világunkban semmi sem véletlen, mindennek meg van a maga oka és a haszna. 
- Egyetértek. - teljesen igaza van, mindig és mindenkor tudjuk, hogy mit miért teszünk. Csak hasra ütés szerűen sosem cselekszünk. Abból sosem sül ki semmi jó, ezt egy életre megtanultam. Egyetlen egyszer voltam spontán és meg is bántam.


***


- Hová mész Hazz? Még van egy feladatunk. - kiabált velem Louis, ahogy a másik irányba fordultam, nem arra, ahol az üzletet kellett volna lebonyolítanunk.
- Louis, most el kell mennem. Találkoznom kell vele, minél előbb. - egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne lássam mielőtt elmegy. Alig pár perce küldött egy üzenetet, hogy ma este végleg elutazik és, hogy sajnálja, de ez a dolog kettőnk között már nem működik. Nem engedhetem őt, csak úgy el.
- Te is tudod, hogy nem mehetsz el. Ha ezt megtudják, neked annyi.
- Louis már nem tartozunk senkinek sem beszámolni valóval. - jeleztem számára, hogy már egy különálló banda vagyunk és senki nem áll felettünk.
- Nem, de ez az üzlet nem csak a miénk. Szerinted Scott örülni fog, hogy keresztbe teszel neki? - nem is értettem, hogy miről beszél.
- Mivel teszek neki keresztbe? Te oda mész és elintézed, amúgy sem kellünk ehhez ketten. - vontam vállat.
- Jó nekem mind egy, de én szóltam előre. - legyintett, majd dühösen sarkon fordult és ott hagyott.

Kicsivel később már a reptéren voltam és a képernyőt néztem, hogy megtaláljam végre honnan indul a New Yorkba tartó gép. Annyi kiírás volt, hogy eltartott legalább öt percbe mire végre megtaláltam, amit kerestem. A kapu felé rohantam, ahonnan Emy gépe indult, de mire oda értem a vér is meghűlt bennem. A pisztolyom másodpercek leforgása alatt került a kezem közé és az előttem álló férfira fogtam, aki a barátnőmet tartotta a kezei között, a halántékára szorított fegyverrel. Láttam a szemeiben, hogy a bőrébe mélyedő fém mekkora fájdalmat is okoz neki.
- Harry. - préselte ki magából a szavakat és felsikoltott, amikor Scott ismét neki nyomta a fegyvert a fejének, csak ezúttal jóval erősebben. Tudtam, hogy mire megy ki a játék, el akarta hallgattatni, hogy befogja a száját.
- Nocsak a kis hős szerelmes, aki nem tudja mikor hol a helye. nem leszünk így jó szövetségesek Styles, ha egy nőcske miatt egyszerűen felszívódsz és nem teljesíted az alku rád eső részét. - köpte nekem a szavakat, míg Emyt tartotta, aki küzdött a fogságban tartása ellen. Ekkora már megbántam, hogy utána mentem. Tudtam, hogy nem kellene őt ebbe a világba belekevernem, hisz mostanáig mit sem sejtett a munkámról és az életem ezen területéről. Azt hitte, hogy csak egy kedves srác vagyok, aki valamilyen vállalkozást vezet. Hagynom kellett volna, hogy egyszerűen elutazzon és elfelejtsen, akkor is, ha én őt soha nem fogom.
- Engedd őt el, semmi köze ehhez. - kiabáltam, de magam is hallottam a könyörgés apró élét az elhangzott szavaim között észrevétlenül megbújva.
- Miért könyörögsz? Talán tudod, hogy egy apró mozdulat és a kisasszony fejében egy csinos ki lyuk keletkezik, ami bizony az élete végét jelentené? - a félelem megrázta a testemet a szavai hallatán.
- Csak engedd el és kész. Hagyj szálljon fel a gépére és ennyi. Elmegy és soha többé nem látjuk. - tudtam, hogy gyenge próbálkozás és valójában nem fog rá hatni, de meg kellett próbálnom.
- Hülye vagy, ha azt hiszed, hogy hagyok szemtanukat. - ekkor eldördült a lövés és Emy utolsó sikolya darabjaira zúzta a már amúgy is jócskán megtépázott szívemet. Scott egyszerűen félre dobta a testét és mint egy kutyán, úgy lépett át rajta. Ezúttal rám emelt a fegyverét és mire észre kaptam volna, már éles fájdalom kerítette hatalmába a testemet, pontosabban a térdemet, ahol a lökés ért. Azonnal a földre hulltam és meg sem tudtam mozdulni. A vérem patakokban folyt alább, ahogy a tátongó mély seb a behajlított lábam miatt még szélesebb lett. Az utolsó, amire emlékszem, hogy fejbe rúg, majd minden elsötétül és megszűnik.


***


A térdem automatikusan kezdett viszketni, ahogy visszagondoltam az életem egyik legrosszabb emlékére. Már már tényleg, csak egy emlék volt, de sosem bocsájtottam meg magamnak a lány halálát. Liam érdeklődve nézett rám, ahogy vakartam a lábamon a sebhelyemet.
- Emlékek? - kérdezett rá mindentudóan. 
- Pontosan. Nem akarom, hogy az Emys eset még egyszer előforduljon, ezért mindent megteszek Lena biztonságáért. - szögeztem le neki az álláspontomat.
- Megértelek, de én megyek előre, ha oda értünk. - kötötte ki, mintha parancsolgathatna nekem és azt tenném bármikor is, amit ő mond.
- Miért?
- Mert te előbb ütsz, mint kérdezel. - igazából jogos volt, amit mondott. Tényleg ilyen vagyok.
- És ez mikor jelentett problémát? - kérdeztem rá, mert sokszor mentett meg minket az, hogy egyből cselekedtem.
- Azért ebben az esetben visszafoghatnád magad. Nem kell rögtön letépni a fejét.
- Pedig nekem jól esne.

Fél óra autókázás után meg is érkeztünk Sethékhez, a bandája rejtekhelyére. Bár, ha engem kérdeztek, akkor a központ közepén lévő bérház nem épp a legjobb választás, túlságosan szem előtt van és ez esetlen a tedd észrevehető helyre és nem veszik észre elv, egyértelműen nem működött. Lehet a Liam megy előre és beszél dolog nem volt túl kivitelezhető, mivel azonnal kipattantam az autóból, ahogy a motor zaja elhalt és az ajtó felé, szinte szabályosan rohanva haladtam. Liam szitkozódott mögöttem, de az ajtóban pont időben ért utol, ahhoz, hogy ő legyen az, aki lenyomja a kilincset és belép. Ami a legfurcsább volt számomra, hogy az ajtó nyitva volt, eléggé gondatlan magatartás ez tőlük.
- Seth. - kiabáltam el magam, mire Liam oldalba könyökölt. - Mi van?
- Arról volt szó, hogy befogod, úgy, hogy ahhoz tartsd is magad. Én beszélek. - merész szavak voltak ezek, de tudtam, hogy tudja mit csinál és mit miért tesz.
- Hát ti? - Nico támaszkodott neki a folyosón az egyik ajtónak, amikor a ház belsejébe értünk.
- Hol van Seth? - tette fel az első kérdést Liam.
- Nincs itt, elment valamit elintézni. Hagytok üzenetet? - kiakasztott a viselkedése és legszívesebben letéptem volna a kibaszott fejét a nyakáról.
- Jobb lenne, ha megválogatnád a szavaidat, ha velünk beszélsz. - szűrtem a fogaim között és csillapítanom kellett magam, hogy ne okozzak maradandó kárt, ebben az olasz faszban.
- Azon leszek. Szóval mondjak neki valamit?
- Nem szükséges, majd keresem máskor. - ezzel sarkon is fordultam, mert a türelmem mostanra nagyon véges lett és nem akartam botrányt.
- Csak nekem volt ez az egész gyanús? - kérdezte meg Liam, aki mellettem sétált a kocsiig.
- Nem, valami nem stimmel ezekkel az fix és ki fogom deríteni, hogy miben játszanak. van egy olyan érzésem, hogy nem Summers ellen vannak, épp ellenkezőleg.
- Ez esetben egyet kell értenem veled. De akkor adódik a kérdés, hogy miért? Miért szabadítottak ki?
- Mert ez egy ostoba játék számukra. De van egy rossz hírem, mindig én nyerek.





2015. július 10., péntek

Y. - 14. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást kívánnék hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lena


Nem tudtam, hogy mit csinál az üres ajtóban annyi ideig. Csak állt némán és a kezeire bámult megállás nélkül. Valamiért nagyon különös volt nekem ez az egész. Az előbb megesküdtem volna, hogy hallottam a csengő felettébb ismerős és mára már megszokott hangját, de senki nem állt az ajtóban, amikor oda vezettem a tekintetemet. Az biztos, hogy alig két perc leforgása alatt nem tudott volna felszívódni az illető, aki csengetett. A következő pillanatban Harry kivetette magát az ajtón és torka szakadtából üvölteni kezdett, amit bent is tökéletesen hallottam a megemelkedett hangszíne miatt, de hogy kihez intézte cseppet sem kedves szavait, arról fogalmam sem volt. Liam és Louis szinte egyszerre követték őt és alig pár másodperc töredéke alatt a házban tartózkodó személyek mindegyike kint állt az udvaron, bele értve magamat is. Mind őt néztük, ahogy magából kikelve üvölt a nagy semmivel, legalábbis mi ezt gondoltuk.
- Mi a szar ez? Miféle beteges játékot űzöl te velem, akárki is legyél? Egy gond van haver, ha megtalállak az lesz az utolsó légzéssel töltött pillanatod. Nem vagy elég tökös, hogy ide állj elém? Leveleket, ostoba gyerekes üzeneteket kell küldözgetned? - a mondatok után egyből tudtam, hogy miről van szó. Mostanra már nem csak én voltam a célpont, hanem Harry is. Én sem tudtam, hogy ez mire jó, de az illető pokolian élvezte, hogy ezt tehette velünk. A gond csak az volt, hogy a Harryvel való játszadozás az egyik leghülyébb cselekedete volt, nem lennék a helyében az egyszer bizonyos. Mert ő nem üres szavakkal dobálózik, ha egyszer valakire szemet vetett az többé nem menekül előle.
- Mi van? - hallottam meg Liam hangját közvetlenül mellettem. Harry felé lépkedett, majd elvette tőle a fehér lapot, amit mindvégig a kezében tartott.
- Valaki viccesnek érzi magát, csak azzal nincsen tisztában, hogy mindig én vagyok az a személy, aki utoljára nevet. - fintorodik el a mondata végénél, majd egyenesen rám emeli a tekintetét és az arcvonásai egyből megváltoznak. Viszont nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz irányba. Valamiért rögtön azt súgta a kicsi hang a fejemben, hogy ismét engem fog vádolni, engem tesz meg bűnbaknak, mert az könnyebb, mint valóban ráakadni a tettesre.
- Mutasd. - vette el Liamtől a papírlapot Perrie. - Ez valami költőnek képzeli magát? Lena ez ugyan olyan, mint amiket te kaptál.
Amikor ez a mondat elhagyta a száját komolyan megcsaptam volna. Ez az információ volt az utolsó, amit Harry tudomására akarta adni, amennyire birtokló biztos volt a kiakadása.
- Miről beszél ez? - mutatott a nagyszájú lányra, miközben rám nézett szavai elhangzása közepette.
- Lena is kapott ilyeneket.  - beszélt ismételten helyettem.
- Mi van? Ezt eddig nekem miért nem mondtátok el? - megijedtem, amikor a lábával dobbantott egyet.
- Nem lényeges. - szólaltam meg halkan, mert tudtam, hogy ettől a választól még inkább idegessé fog válni.
- Mi az, hogy nem lényeges? - lépett hozzám közelebb, én meg automatikusan húztam össze magamat. - Mi bajod van?
- Ne üss meg. - szaladt ki a mondat a számon, gyakorlatilag úgy, hogy át sem gondoltam mit is mondok.
- Miért ütnélek meg? - értetlenül nézett rám, majd mikor felfogta miért félek tőle, felsóhajtott és láttam rajta, hogy hezitál. Őrlődött, hogy megöleljen-e vagy sem. Végül ellene döntött.
- Mivel megtetted már ezelőtt. - válaszoltam a feltett kérdésére, akkor is, ha tudtam, hogy ő is tisztában van a válasszal magától is.
- Soha többé nem fogom megtenni. - hajtotta le a fejét.
- Sosem tudhatod. - vontam vállat, majd sarkon fordultam.


Hallottam a többiek hangját mögöttem, ahogy mindenki egyszerre kezdett beszélni a jelenet lezajlása után, de senkivel nem foglalkoztam. Még az ismerős rekedt hanggal sem, ami mögöttem szól megszüntethetetlenül. Léptei hangosan kopogtak, ahogy engem követett. Tisztában voltam vele, hogy addig fog jönni utánam, míg meg nem állok, míg el nem érem az úti célomat, amit ezúttal a szobám takart. Benyitottam a fehér, üveg betétekkel rendelkező ajtón és egyenesen a kis szekrényhez léptem az ágyam mellett, aminek a legalsó fiókjában pihent a tároló doboz, amiben a töménytelen mennyiségű üzenet hevert. Levettem a türkiz doboz tetejét és egyszerűen átnyújtottam Harrynek, aki ekkora már az ágyamon ült felhúzott lábakkal.
- Miért mutatod meg ezeket nekem? - nézett rám, amikor egyet elolvasott a több tucat vers közül.
- Látni akartad nem? Vagy miért jöttél utánam? - nem mentem közelebb hozzá.
- Mert szeretlek. - az elhangzott szavai után alig kaptam levegőt. Valamiért tudtam, hogy igazat mond, de mostanában kötekedős voltam, így nem hittel el teljes egészében, amit mondott.
- Azt akarod, hogy el is higgyem?
- Nem akarok semmit, vagy elhiszed, vagy nem. Az már a te döntésed, a lényeg, hogy én tisztában vagyok az érzéseimmel irántad. - vonta meg a vállát és most először éreztem úgy, hogy egy másik ember áll velem szemben, egy olyan ember, akit régen talán ismertem.
- Mindegy Harry.
- Nem, nem az. Nem bírom már nélküled. Napok óta a kanapén alszom, ez nevetséges, nem is szoktam aludni, mert csak rád tudok gondolni. Hogy te ott fent fekszel egyedül, mikor nekem is melletted kéne lennem. Rohadtul hiányzol, napról napra rosszabb lesz ez az érzés, ami marja a mellkasomat a nap huszonnégy órájában. Ha ez nem lenne elég rettenetes bűntudatom van a történtek miatt, bántottalak, érted, komolyan bántottalak. - nem hittem el, hogy ezeket mondja nekem. Az ágyam szélén ült mostanra és a térdei közé vette arcát, nyilván azért, hogy így tompítsa az érzelmeit.
- Harry. - szóltam neki, de nem tett semmit, így folytattam. - Harry, kérlek nézz rám.
Lassan felemelte a fejét és felém fordította azt, hogy rám nézhessen.
- Tisztában vagyok vele, hogy mit érzel, mert én is ezt érzem minden éjjel. tudom, hogy valami hiányzik, mert alvás nélkül töltöm el az éjszaka huzamosabb részét és reggel olyan korán ébredek, hogy az szinte még éjszakának nevezhető. De félek, nem is, rettegek, hogy újra történik valami és elveszítelek. - lehet, hogy nála, csak magamat leptem meg jobban a szavaimmal.
- Miért veszítenél el? - csodálkozott el.
- Tisztában vagy te, hogy miben élsz, hogy miben élünk itt mindannyian?
- Természetesen igen. - állt fel és most először maradtam egy helyben, nem tudtam tovább távol tartani magamtól. Érezni akartam a közelségét, amennyire csak lehetett. - Ugye nem szándékozol ellökni magadtól?
- Nem. - néztem a szemébe és tudtam, hogy most mi fog jönni.
- Helyes. - ekkor végre, hosszú idő óta most először csókolt meg, először volt olyan a csókunk, mint régen. Szenvedélyes, de egyben gyengéd is. Szerelemből csókolt és nem azért, hogy a birtoklási vágyát fitogtassa velem szemben. Tudtam mostanra, hogy minden védő falam lehullott és nem tudom tovább játszani az érzelmek nélküli lányt, mikor majd meghalok érte és a szerelméért, hogy az enyém lehessen újra, úgy mint azelőtt. A kezem a pólója alá kalandozott, abban a pillanatban lépett hátrébb tőlem és zihálva a homlokát az enyémnek támasztotta. Nem tudtam mi történt.
- Baj van? - kérdeztem rá, miközben a szemébe néztem.
- Nincsen, csak nem akarlak kihasználni, nem akarom elsietni a dolgokat, bőven lesz időnk még szexelni. - simított végig az arcomon.
- Te nem kívánsz engem? - máskor talán megkérdőjeleztem volna, hogy ezt valóban én mondtam-e, de jelen pillanatban érzetem a magamban rejlő rég eltemetett vágy felrobbanását.
- Pokolian baby. - fogta meg a kezemet és az ágyékához nyomta, hogy érezhessen vágya hatalmas tárgyát. - De tudok várni, azt akarom, hogy minden tökéletes legyen közöttünk.
- Mit csináltál Harry Styles-al? 
- Ezt inkább én kérdezném tőled. - nyomott egy gyors csókot az ajkaimra, majd az ágy felé húzott. - Szóval mesélj.
- Miről? - némán válaszolt a kérdésemre, ahogy a nyitott dobozra mutatott. - Mit akarsz tudni?
- Mindent.
- Szinte az eltűnésetekkel egy időben kezdődött az egész. Kezdetben azt hittem, hogy te szórakozol velem, aztán, amikor rólad is szó esett benne, kezdem rájönni, hogy nem te játszol velem. Aztán mindenféle dologról írt, mintha követett volna szüntelen, megállás nélkül. Minden nap kaptam egyet és a legfélelmetesebb az volt, hogy az aznap történtekről írt. Nem tudom, hogy ki lehet, de egy biztos, hogy mindig körülöttem van és figyel. - meg is borzongtam a gondolat hatására.
- Ki fogom deríteni, hogy ki az és leállítom, ígérem neked. Nem hagyom, hogy félelemben tartson téged és senki mást, aki ebben a házban lakik. Ott baszta el, hogy engem is bele kevert, mert így már személyes az ügy.
- Nem akarom, hogy bajba kerülj. - ülök le mellé az ágyra, míg ő a papírokat olvassa egymás után.
- Nekem már édes mindegy. 
- Attól még nem akarom, hogy embereket ölj. - ironikus volt, hogy ez az én számat hagyta el.
- Néha elkerülhetetlen és ha arról lenne szó, hogy megvédjelek téged vagy bárkit a csapatból, akkor habozás nélkül húzom meg a ravaszt, mert megfogadtam magamnak, hogy többé nem hagyom, hogy baja essen bárkinek is, aki fontos nekem.
- Megértelek, a helyedben én is ezt tenném. - valóban így is volt, én is ölnék érte és a többiekért, ahogy ezt már tettem több alkalommal is.
- Na látod. - nyomott egy puszit az arcomra, majd folytatta az olvasást. - Nagyon beteg ez az ember, tényleg a legapróbb lépésedet is tudja.Várj, mi a frász ez? Ki a hasonmásom és miért vesz téged körül? Baszki, ez Seth? 
- Te ismered Seth-et? - kérdeztem rá, de nem is tudom, hogy min vagyok úgy meglepődve.
- Szerinted ki hozott ki?
- Mi? Seth volt? - oké, túl sok a véletlen egybeesés.
- Ő, igen. De nem akarom, hogy a közeledben legyen. Várj egy kicsit, mióta ismered te őt? - nem értettem, hogy ezt minek kérdezi, miért fontos ez?
- Nem tudom, talán négy hónapja.
- Sokat találkoztatok? 
- Annyira nem, néha összefutottunk különböző helyeken. - gondolkodtam el, de mire kimondtam nekem is leesett.
- Oké, nem akarok többet tudni, megölöm. - pattant fel mellőlem és már az ajtó kilincsét is feltépte.
- Harry, várj már, egyáltalán nem biztos, hogy ő küldi ezeket.
- Nem egyértelmű? Mindenhol ott volt és aztán meg kapsz egy üzenetet, eléggé logikus.
- Megint elhamarkodottan döntesz. - siettem utána, de hatalmas lépteivel nemigen tudtam felvenni a versenyt.
- Nem érdekel, kifogom deríteni, hogy ő volt-e. - ekkor már a bejárati ajtóban állt és Liamnek mutogatott valamit. - Hamarosan vissza jövünk.
- Harry, ne merj itt hagyni. - kiabáltam utána, mert ismét felbaszta az agyam a hülye következtetései miatt, akkor is, ha ez alkalommal túl sok minden vág egybe és utal Sethre. Meg sem hallott, csak beszálltak a kocsiba Liammel. - Harry.




2015. július 3., péntek

Y. - 13. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Ismét itt. Kezdett ismerőssé válni a kicsi kanapé kényelmetlen felülete. Lassan egy hete, hogy a kanapéra lettem száműzve és bárhogy próbálkoztam Lena, csak nem akart megenyhülni felém. Tartotta magát az elhangzottakhoz. Nem engedett közel magához, még csak meg sem csókolhattam, hozzá sem érhettem. Kezdtem úgy érezni, mintha két idegen lennénk, akiknek semmi közük a másikhoz. Egyre nehezebben viseltem el a távolságtartását és a hiányát, ami a napok múlásával egyenes arányban fokozódott. Viszont bármennyire rosszul is érintett a dolog, tudtam, hogy megérdemlem, amit velem tesz. Ellenkező esetben, fordított helyzetben én is pontosan ezekkel a kínzó eszközökkel éltem volna. Ha azt akarod, hogy a másik a teljes figyelmét rád fordítsa, akkor nézz át rajta, tégy úgy, mintha a világon sem lenne és biztos lesz a sikered. Valóban elérte ezzel a taktikával, hogy őrületbe kergessen, mint lelkileg, mint testileg egyaránt. Alig bírtam ki mikor egy szobában tartózkodtunk, hogy ne érjek hozzá, hogy ne tépjem le az elszabadult szenvedély közepette az összes takaró anyagot a testéről. A tűréspontomon táncoltam mostanra és azt vártam, hogy mikor esem le a végtelen szakadékba, ahol csak zuhansz szüntelen és sosem éred el a talajt, hogy a szenvedésed semmissé váljon. Szűnni nem akaró szorítást éreztem a mellkasomban, a szívemben, az egész kibaszott testemben, ami csak rá vágyott, csak Lena után sóvárgott megállíthatatlanul. Minden tettem súlyát éreztem és mostanra azt kívántam, bár ne tettem volna meg egyiket sem. Nem szabadott volna elkövetnem ellene egyiket sem. Nem kellett volna bántanom egyszer sem, de sajnos megtettem. Elvesztettem a fejem, amiért boldogan vezeklek, ha ez azt jelenti, hogy egyszer, a közeli vagy távoli jövőben újra azt a nőt ölelhetem, akit szeretek.

- Figyelj Hazz, ez így nem mehet tovább tennünk kell valamit. - nézett rám a laptop mögül Liam, aki ismét az Y keresésével foglalkozott, annak ellenére is, hogy elméletben ezt a lányok átvették tőlünk. De legyünk őszinték, nem hitte egyikünk sem, hogy ez menne nekik, hisz ők nem éltek ebben ténylegesen, nem dolgoztak egy percet sem kutató munkával és abban is teljesen biztos voltam, hogy még pisztolyt sem fogott egyikük sem a kezében. Kivéve Lenát természetesen.
- Tisztában vagyok vele, de ugye tudod, ha kiderül, hogy még mindig az Y után szaglászunk abból botrány lesz?
- Milyen botrány? Mit tudnának ők csinálni Hazz? Megkarmolnak? - gúnyolódott Liam, míg a hasát fogva röhögött megállás nélkül. Jól szórakozott a saját hülyeségén.
- Azért annyira ne becsüld le őket, nem hülye kis csajok ezt te is tudod. - céloztam az elmúlt egy év történéseire.
- Tudom, nem kell bemutatni őket, de nekem akkor sem tetszik, hogy ők akarják intézni, ez az Y veszélyes is lehet és nem akarom az ő életüket kockáztatni, elég a sajátunkat, nem gondolod? - egyben az egyben viszont igaza volt, sosem lehet tudni, hogy ezek a fickók mire képesek, lehet ha a lányok túl sokat szaglásznak utánuk, akkor bekeményítenek és elintézik őket. Én már csak tudom, hisz én is csináltam már ezt, sőt folyton ezt teszem, mindig kiiktatom a konkurenciát.
- Ebben igazad van. Egyébként találtál valamit? - néztem a képernyőre, amin mindenféle betörések voltak felsorolva London közvetlen körzetében. Felismertem gond nélkül a rendőrség nyilvántartását, ahova rendszerint be szoktunk törni, ha némi információra volt szükségünk.
- Egy sor piti rablást. Ékszer üzlet, galériai megnyitón való lopás, semmi extra. Most vagy ennyire amatőrök, vagy valami nagyra készülnek és csak elakarják hitetni velünk, hogy bénák. Fogalmam sincsen.
- És a kilétükről nincs valami, vagy hogy merre van a bázisuk?
- Abszolúte semmi. - rázta nemlegesen a fejét.
- Semmi? - eléggé hihetetlen volt számomra, hogy egy banda miként maradhat ennyire sötétben, mikor ennyire sűrűn tevékenykedik a mi területünkön.
- Semmi az ég világon. Vannak képek, de nem lehet kivenni rajtuk semmit. Ezek nagyon értenek a semlegességhez és a bujkáláshoz.
- Kezd a faszom ki lenni ezekkel. Sürgősen le kell őket lepleznünk, mert nem adom át senkinek Londont, ez gondolom tiszta. - kezdtem felidegesíteni saját magamat és azzal mindenki tisztában volt a házban, hogy engem jobb nyugodt állapotomban elkapni, mert különben nem állok jót magamért.
- Elhiheted, hogy ezt egyikünk sem akarja és egy percig sem hagynánk. Hosszú évekbe telt felépítenünk azt, amink van vagy volt, így mindent megteszünk, hogy a miénk is maradjon.
- Pontosan.
- Akkor én folytatom is, ha van valami sikítok. - fordult vissza a géphez és újabb parancsokat kezdett adni a gépnek, ami képernyőt is váltott azonnal.

Egy szó nélkül hagytam magára Liamet, mivel tudtam, hogy nem veszi jó néven, ha munka közben zavarják, így hangtalanul haladtam végig a hatalmas házon, végül a konyhában lukadva ki. Viszont nem léptem be oda, amikor meghallottam a két ismerős női hangot beszélgetni. Lena és Sara tartózkodtak a helységben és a nem hallatán muszáj voltam kihallgatni őket.
- Mi van most veletek? - örültem, hogy a hangjuk nem egyforma, így kitudtam venni, hogy mikor ki beszél, akkor is, ha innen alig volt suttogás.
- Semmi. Nem akarok újra bele rohanni, hisz gyakorlatilag több, mint fél éve nem vagyunk együtt. És nem is tudok, úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Akkor talán más lenne a helyzet, ha nem engem vádolt volna meg. Talán akkor most újra vele lennék, de így nem tudok. - éreztem a neheztelést a hangján.
- Megértelek, tényleg, de én nem bírnám ezt ki a helyedben. Én már az első éjjelen Liam karjaiba vetettem magamat. - hallottam, ahogy halkan felnevetnek.
- Veletek más a helyzet.
- Igen, de nekem is furcsa volt. Mérges is voltam Liamre, amiért nem jelentkezett, én meg halálra aggódtam magam miatta.
- Elhiszem, nekem is épp ez a helyzet Harryvel. Szeretem őt, de attól még nem vagyok képes őt közel engedni magamhoz, bármennyire is szeretném. - jól esett a lelkemnek, hogy legalább tudom, hogy még szeret, így nincsen minden veszve.
- Harry. - a nevem hallatán akkorát ugrottam, hogy csoda, hogy nem fejeltem le a plafont.
- Cseszd meg Niall, a szívbajt hozod rám. - ütöttem a vállába, mire pár lépést hátrált.
- Bocsi, de mit is csinálsz te tulajdonképpen?
- Semmit. - vontam vállat, de figyeltem a hangomra, hogy a lányok ne halljanak meg.
- Aha és véletlenül sem őket hallgatod ki, ugye?
- Oké átlátsz rajtam, de halkabban, mert nem akarok lebukni előttük. - csitítottam le kissé.
- De most komolyan miért hallgatod ki őket?
- Mert Lena nem áll velem szóba, így ez az egyetlen lehetőségem. - vázoltam fel neki a helyzetet.
- Nem áll veled szóba? - eléggé megdöbbenve kérdezett vissza.
- Nem igazán. 
- Már ne haragudj meg Hazz, de megérdemled. - láttam rajta, hogy azt várja, mikor fogok kirobbanni.
- Tisztában vagyok a tetteim súlyával Niall.


A nap hátralévő részében a semminél is kevesebb dolgot tettem. Lenáékat figyeltem, amik a nappaliban beszélgettek mind az öten, ami még mindig különös volt nekem. A másik három lányt nem ismertem, de a többiek elég jól kijöttek velem. Louis feltűnően sokat beszélt El-ről, így egyértelmű volt nekem, hogy nagyon bejön neki a csaj. Zayn meg le sem tudta volna tagadni, hogy több van közte és Perrie között, mint barátság. Épp a tv-t kapcsolgattam, amikor a csengő megszólalt, mivel egyik lány sem mozdult meg, így felálltam és az ajtóhoz sétáltam. Amikor kinyitottam senki nem állt az ajtóban, már éppen becsuktam volna, amikor feltűnt egy fehér boríték a lábtörlő közepén. Nem volt rajta semmi címzés, csak egy egyszerű fehér boríték volt. Felnyitottam és azonnal meghűlt bennem a vér.


Jó látni újra régi ismerős. 
Érdekes, de úgy tudtam, hogy a cellák közt éldegélsz.
De ne foglalkozz vele sokáig, a pillanatnyi sokk hamar elillanni látszik.
Tudom mit keresel, az Y találó kis név és a rejtély megoldásához épp ideális.
Ne keresd túl sokáig, talán közelebb van, mint gondolod.
Csak a szemedet nem veri ki.
Házad táján keresgélj,
Hogy megtaláld mit szeretnél.