Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!
Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry
Hiába békültünk ki Lenával az éjszaka folyamán, még sem voltam felhőtlenül boldog. Félreértés ne essék, nagyon szerettem őt és örültem is annak, hogy végre minden rendbe jött közöttünk. Nem is ez aggasztott. Hanem az anyám és az, amiket mondott. Egyáltalán nem hittem neki. Mondhatott bármit, akkor sem hittem el egyetlen szavát sem. Elhagyott és ezen semmilyen magyarázat sem változtat és azon sem, hogy soha többé nem keresett. Nem a távolban kell figyelni a gyerekedet, ahogy ezt állította, hanem mellette kell lenni, amikor szüksége lenne rád. Nyilván ezt az anyám nem így gondolta. Nem voltam neki fontos, volt két másik gyereke, akiket szeretett és rám már nem volt szüksége.
- Harry. Miért nem alszol? - lenéztem a gyönyörű kék szemekre, amik rám bámultak és kíváncsian fürkésztek engem.
- Nem tudom aludni, de te aludj csak, korán van még. - simítottam végig az alvástól kócos haján.
- Elmondhatod nekem, hogy mi bánt? - tornászta fel magát ülő helyzetbe, így tökéletesen szembe került velem.
- Pontosan tudod, hogy mi bánt, anélkül is, hogy elmondanám. - sóhajtottam fel.
- Kérlek ne agyalj ezen túlzottan. A múltat nem tudod megváltoztatni. Fogadd el azt, ami van és élj a jelenben. - érdekes volt, hogy pont ő mondja ezeket nekem.
- Rendben, rémálom kisasszony. - böktem oldalba abban reménykedve, hogy kicsit oldhatom a feszültséget.
- Haha, nagyon vicces. - nyújtotta a nyelvét.
- Esküszöm, hogy leharapom, ha még egyszer ezt teszed. - kaptam el a derekát és magam alá fordítottam.
- Szükségem lesz még rá. - nevetett fel, míg az oldalát csikiztem. - Hagyd abba.
- Akkor te is.
- Rendben, megadom magam, csak ne csikizz. - imádtam hallani ezt az önfeledt nevetést ajkai közül.
- Azért. - csókoltam meg gyorsan.
- Csinálok valami reggelit. - mászott ki alólam és magára kapta a selyem köntösét.
- Valahogy jobban tetszel, ha az nem fedi a testedet. - úgy tettem, mint aki hangosan gondolkozik.
- Sejtettem, de gondolom azt már nem néznéd jó szemmel, ha a többi fiú előtt mászkálnék fehérneműben.
- Oké, inkább öltözz fel. - valóban nem akartam, hogy más bámulja őt, az csak nekem volt fenntartva.
- Gondoltam.
***
Csak akkor voltam hajlandó kimászni az ágyból, amikor Lena kiabált lentről, hogy reggeli. Tisztán hallottam, ahogy a többiek is rohannak lefelé, nagy hangzavart csapva a házban. Még jó, hogy ekkora ez a ház, mert akkor nem tudom, hogy miként férnénk el ennyien. Magamra kaptam a melegítőmet és félmeztelenül sétáltam le a lépcsőn, egészen a konyhába. Érdekes látvány fogadott, amitől felment bennem a pumpa. Seth ott ült a többiek között és vígan lapátolta magába a tojást. Nem tudom, hogy ki gondolta úgy, hogy kiengedheti a cellájából, pláne úgy, hogy előtte engem nem kérdez meg róla.
- Ez mit keress itt? - kiáltottam fel, mire mindenki abba hagyta, amit eddig csinált.
- Harry. - elsőként Lena szólt rám szokás szerint.
- Nincsen Harry, ki engedte ki? - fakadtam ki.
- Én voltam. - szólalt meg a lány, akit egyáltalán nem kedveltem, annak fényében, hogy kezdettől fogva leszarta azt, amit én mondtam neki.
- Mégis, hogy képzelted ezt? - csattantam rá és megindultam felé. Lena pillanatok alatt előttem állt és megakadályozta, hogy elérjem ezt az idegesítő kis picsát.
- Nem gondolod, hogy hetekig tarthatod őt oda lent, csak eszik és ennyi.
- Nem az zavar, hogy eszik, hanem, hogy itt teszi közöttünk. Nem tartozik ide és soha nem is fog.
- Ne veszekedjetek, hanem egyetek, kérlek. - próbált csitítani Lena.
- Elment az étvágyam. - ezzel kifordultam a konyhából és az udvar felé vettem az irányt.
Örültem, hogy ezúttal senki nem jön utánam, mert őszintén szólva, nem is volt rá szükségem. Csak magam akartam lenni egy kicsit a gondolataimmal. Természetesen nem maradt sokáig körülöttem csend, mert megszólalt a telefonom a kezemben. Egy SMS-em érkezett. A szám ismeretlen volt, így eléggé érdekesnek találtam a dolgot. Amint megnyitottam, nem tudtam, hova tenni az üzenetet.
"Jól áll a piros."
Csak ennyi állt benne, semmi több. Se egy aláírás, semmi. Egyedül, akkor értettem meg, hogy ez mire volt célzás, amikor a jobb mellembe éles fájdalom nyilat, majd szétáradt a melegség, ahogy a vér folyni kezdett lefelé, ezzel mindent beszennyezve körülöttem. A célzó fény piros színére gondolt az az elmebeteg, aki ezt küldte. Nem foglalkoztam azzal, hogy most lőttek meg. Tudtam, hogy minél hamarabb el kell tűnnöm, mert nyilván nem ez volt az első és az utolsó golyó a tárban, amit belém akart valaki ereszteni. Amint beértem Lena sétált velem szemben és amint végig nézett rajtam elsápadt az arca. Láttam a kérdő kifejezést az arcvonásain, de mielőtt bármit mondhatott volna észrevettem azt az átkozott piros fényt a karján.
- Feküdj. - kiáltottam el magam és olyan gyorsan ráugrottam, amilyen gyorsan, csak ment.
Az ablak berobbant mögöttem és mindent betöltött az üveg szétrobbanásának sikító hangja. Éreztem, ahogy a hátamba fúródik néhány darab, de nem érdekelt, csak az volt a fontos, hogy Lenának ne essen baja. Aztán az ablakok sorra törtek ki, ahogy belőtték őket. Addigra már többen a folyosón tartózkodtak és lapos kúszásban közeledtek felém. Leggyorsabban Louis ért mellénk.
- Mi ez az egész? - próbálta átkiabálni a nagy hangzavart kisebb sikerrel.
- Mester lövész. - tájékoztattam.
- Akkor eléggé szar. - mutatott a jobb mellkasomra. - A szíved a bal oldalon van.
- Ez direkt volt, csak figyelmeztetett, nem akart megölni. Vigyél le mindenkit a pincébe, én addig bezárom az összes bejáratot. - utasítottam őt, majd Lenához fordultam. - Menj Louissal, de legyetek óvatosak, lent találkozunk.
- Nem megyek nélküled sehová. - nem ez volt az a helyzet, amiben ellent kellett mondania.
- Lena, kérlek, ne most légy makacs, csak menj, én rendben leszek. - miután némán bólintott, megcsókolt, majd vonakodva ugyan, de elindultak Louval a pince felé.
Miután mindent bezártam, felmentem az emeletre, mert rémlett, hogy az ottani ablak nincsen bezárva és nem akartam megkockáztatni, hogy azon valaki bejöjjön. A szobámba mentem és valóban tárva nyitva fogadott az ablak. De nem is ez volt a megdöbbentő a szobában, hanem, hogy látszott rajta az idegenkezűség nyoma. Minden fel volt forgatva, egyértelművé téve, hogy az illető keresett valamit. Ami a leginkább felidegesített az a kicseszett fehér boríték volt az ágy közepén. Tudtam, hogy mi az és egyre jobban égetett a kíváncsiság, hogy ki szórakozik velünk.
Eltéved golyó, sosem vét vélt,
Csak máskor ér beléd.
Ne feledd, nem védhetsz meg mindenkit,
Már is több élet, vér szárad kezeidre.
Hogy kit mentesz meg rajtad áll,
család vagy barát?
A döntés rajtad áll,
de gyors legyél, mert késő így is.
A lelkét már így sem mentheted,
talán az életével még te rendelkezel.
D.S.
Nem a vers volt furcsa, az már megszokottnak számított, hanem az aláírás. Ami teljesen egyértelmű volt. Daniel Summers.
Aztarohadt, hat ez valami fenomenalis..
VálaszTörlésMostanaban volt egy kis lemaradasom az olvasasban, mert ugye suli, nekem uj osztaly, rengeteg tanulnivalo, uj tantargyak..
Es most vegre sikerult behoznom..:)
Szinte mar a kezdetek kezdetekor itt voltam es olvastam, es mar akkor is egy nagyon nivos, szinvonalas iras volt..
Ha azt kernek h valasszak a szamomra legjobban tetszo blogok kozul, tuti ezt mondanam..
Ez a resz meg egyszeruen huha.. gyorsan hoz a kovetkezo reszt!:)
Es utoljara boldog Mikit kivanok neked, es minden mas olvasonak!(((:
Nagyon nagyon nagyon jooo!!!!
VálaszTörlésEgyre jobb! Kérlek hamar hozd a következőt !!
Imádom *-*
VálaszTörlésMikor lesz folytatás? Már nagyon hiányolom az új részt. Imádom ahogyan írsz :3 :*
VálaszTörlésKérlek hozd majd ha lesz időd a folytatást
VálaszTörlésMar nagyon kiváncsi vagyok hogy mi lesz
Amúgy nagyon jól írsz
Sose hagyd abba!!!!!!!
Szia.
VálaszTörlésMost kezdtem el olvasni a blogod és nagyon tetszik. :)
Egy nap alatt elolvastam az összes részt,nem tudom abba hagyni.
Siess a kövivel ��
Vivi
Merre vagy?
VálaszTörlésMar hiányolak!!!!
Nagyon nagyon jo!!
VálaszTörlésEgyszerűen fantasztikusan írsz !!!!!