Y. - 7. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Hangosan kiabáltak, amikor beléptem az ajtón kora délután tájékán. Nem értettem, hogy mire fel veszekednek ennyire? Elméletben semmi különösebb dolog nem történt tegnap óta, azt leszámítva, hogy nagyon furcsa volt, hogy Seth, csak úgy felbukkant az utcán, a kiállítás helyszínén. Vagy túlságosan paranoiás vagyok, vagy valóban követ engem, de mostanában egyre sűrűbben botlok belé és ez baromira nem tetszik nekem. Nem kell egy újabb kockázati tényező, aki elronthat nekem mindent. Seth kilétére sem derült eddig fény, semmit sem tudunk róla, a nevét leszámítva. Lehet, hogy zsaru vagy épp egy másik banda tagja, aki csak figyelni akar bennünket és kiismerni, hogy az esetleges gyenge pontunkat felhasználja ellenünk. Érdekes volt, hogy pont az ő neve ütötte meg a fülemet.

- Álljatok le. - kiáltottam fel, mire mind megdöbbenve néztek rám és látszott a tekintetükbe, hogy csak most szembesültek a jelenlétemmel.

- Mi bajod, miért üvöltesz? - Sara teljesen felháborodva tette fel nekem a kérdést, mintha az előbb ők négyen nem ezt tették volna.

- Nekem mi a bajom? Belétek mi ütött? Arra kellett haza jönnöm, hogy itt üvöltötök egymással, egymás szavába vágva és mi értelme ennek? Ettől jobb lesz? Megoldotok bármit is? - meglepő volt, hogy ennyire kikeltem magamból attól az egy elhangzott kérdéstől.

- Te felejted el, hogy kik vagyunk. Nyakra-főre találkozgatsz ezzel a Seth gyerekkel és bele sem gondolsz, hogy ki lehet ő. - a képembe üvöltött és nem zavartatta magát egy kicsit sem.

- Mi a faszról beszélsz te? - csattantam fel. - Mikor találkoztam én vele? Kétszer láttam és ennyi volt, semmi több.

- És akkor ez mi? - tolta az orrom alá a hülye üzenetet, amit tegnap este kaptam.

- Honnan tudjam? Szerintetek én küldözgetek magamnak hobbiból ilyen morbid leveleket? Én játszok a saját agyammal és készítek ki magam idegileg teljesen? - ismét kezdtem érezni, hogy zokogni fogok a felgyülemlett érzésektől.

- Nem ezt mondtam, de ez a valaki, bárki is legyen, tud Sethről.

- Rájöttem. Nagyobb bajom is van most, mint azzal a sráccal foglalkozni. Lezártam a beszélgetést és soha többé egy szót sem akarok hallani. - a kimondott szavak után sarkon fordultam és ismét kiléptem a bejárati ajtón, amin alig néhány perce léptem be, majd bebasztam magam után a méreg hatásától.

Dühösen sétáltam az utcákon, nem volt hangulatom most autóba ülni, így inkább a levezetést választottam. A lábaimra koncentráltam, amik lassan kezdtek fájdalmat érzeni, ahogy a kilométerek gyarapodtak alattam. Meg sem tudnám mondani, hogy mennyi ideje járom a várost, de nem is érdekelt. Muszáj voltam valahogy levezetni a feszültséget és kiszellőztetni a fejem. Folyton két személy járt az agyamban. Harry és Seth. Harry azért, mert iszonyatosan vágytam rá, jobban, mint bármi másra azelőtt, Seth pedig a titokzatossága miatt érdekelt, azért, hogy megtudjam ki is ő valójában és, hogy mit akar tőlem. Egyszerűen képtelen voltam rájönni, semmiféle összefüggés nem volt a dolgokban. Nem tűnt fel, hogy követne, de attól még megtehette, ha profi benne. Nem láttam őt magam körül eddig sosem, de lehet, hogy csak azért, mert nem figyeltem rá. De egy biztos mostantól nyitott szemmel fogok járni. Semmi sem kerülheti el a figyelmemet. résen leszek és kiderítek ki ez a Seth és, hogy mit akar tőlünk, miért van az Y. közelében.

***

Másnap reggel szokatlan dologra keltem fel, a sírni csendre. Elsőre megnyugtató volt a dolog, de minél többet feküdtem ott és a zajok nem jelentkeztek, kezdtem idegessé válni. A csend sosem jelentett jót, legalábbis nálunk nem. Itt a nyüzsgés volt a megszokott, így nem csoda, ha rögtön gyanakodni kezdtem. Kisétáltam a szobámból a pisztolyommal a kezemben és a lakás minden egyes pontját átfésültem emberek után kutatva. Reméltem, hogy maximum a lányokat találom meg, mert egyedül elég kicsi lett volna az esélye, hogy elbánok több emberrel, ha a rossz érzésem valóra válik. Még kettővel el lennék és kérdés sem lenne, hogy én kerülnék ki győztesen egy esetleges közelharc alkalmával, de ha többen vannak és férfiak is, akkor akár fel is ajánlhatnám magamat. Az emeleten senki sem volt és a szobák is érintetlenül hevertek, mintha egyikük sem aludt volna itthon az éjjel. Lent a földszinten is, csak a nagy semmi fogadott és a néma csönd, ami rátelepedett az egész házra és közre zárta. Nyomasztó volt bent lenni és minden apró kinti neszre megugrottam és azt vártam, hogy mikor fog valamelyik ablak kirobbanni vagy, hogy mikor talál el egy kósza golyó. Mindenre fel voltam készülve.

Az ajtó ennek fényében a következő pillanatban kivágódott és a lányok beléptek rajta. Tudtam, hogy ez alkalommal is bulizni voltak és persze, most sem egyedül jöttek haza. Ismeretlen férfiakkal az oldalukon sétáltak be és engem azonnal elkapott az a szokásos idegesség, ami minden alkalommal, amikor ezt tették. Utáltam, ha ezt művelik, főleg Sarára haragudtam, amiért pasizott, akkor is, h gyakorlatilag még együtt volt Liammel, ahogy én is Harryvel, így eszem ágában nem volt egy férfi felé sem közeledni.

- Ne kezd. - tette a szám elé a kezét Perrie, amikor látta, hogy bizony én most beszélni fogok erről.

- Komolyan ti süketek vagytok, amikor én jártatom a pofámat? - újabb kiakadás pipa. - Hányszor kell még elugatnom nektek, hogy ne csináljátok ezt? Minek hoztok ide ilyeneket? Ez szánalmas.

- Mi vagyunk a szánalmasak? És te mit csinálsz? Hónapok óta siránkozol egy pasi miatt. Fogd már fel, hogy nem jön vissza és azt sem akarja egyik sem, hogy megtaláljuk őket. Azt hittem, hogy ez mára már világossá vált számodra. Lépj tovább Lena, mert ebbe bele rokkansz. - Sara szavai józanító hatással voltak rám, akkor is, ha egy kortyot sem ittam hosszú-hosszú idő óta.

- Miért ez a nagy tovább lépés? Leinni magatokat minden este és összefeküdni idegenekkel, ha kell, ha nem? Ez megoldás szerinted? Tovább lépés? Hogy lennél képes tovább lépni, mond el nekem. - egyre többször akasztottak ki és kezdett végképp elfogyni a türelmem, ha egyáltalán volt még belőle.

- Jobb, mint amit te csinálsz. Keress valakit magadnak, mert egyértelmű, hogy Harry nem jön vissza többé. - simán elsétált mellettem és magamra hagyott.

Nem volt igaza, Harry visszafog jönni, ha kell én magam tartok pisztolyt a fejéhez és kényszerítem általa.

A délutánt egyedül töltöttem egy kávézóban és próbáltam kitalálni a következő lépésünket. Találni bármit, ami nyomra vezet, ami egy kicsit is közelebb hozhat hozzájuk, egy porszem, amire építhetünk. A laptop képernyőjére voltam tapadva, ami előttem pihent az asztalon, így nem vettem észre, hogy valaki közeledik felé. A szék éles hangja jelezte, hogy valaki leül velem szembe, amikor kihúzta azt, hogy helyet foglalhasson. Megjegyzem az engedélyem nélkül.

- Szia. - hangja félelemmel töltött el, ahogy megszólalt. Ismerős volt a hangszín, de még sem teljesen.

- Szia. - néztem fel és ismét Seth ült velem szemben. - Hihetetlen.

- Mi? - kérdezett vissza, amikor az ajkaimat egy olyan szó hagyta el, aminek csak gondolatban szabadott volna léteznie.

- Semmi, csak hasonlítasz valakire. - reméltem, hogy nem faggatózik különösebben.

- Értem, van ilyen. - vetett felém egy mosolyt, ami szintén teljesen megegyező volt Harryiével.

- Van.

- Nem baj, hogy ide ültem melléd? - jó kérdés, rossz időben.

- Már leültél szóval a kérdés tárgytalan.

-Valóban.  - nevetett fel hangosan, nekem meg itt volt a végpont és tudtam, hogy mennem kell.

- Ne haragudj, de nincs több időm veled beszélgetni, de örültem. - csuktam össze a gépet és a kezembe kapva felálltam és már ott is hagytam egyedül az asztalnál.

- Elvihetlek, ha gondolod. - hangjára teljesen megugrottam, nem számítottam, hogy utánam fog jönni.

- Nem szükséges, köszönöm. - nem akartam, hogy különösebb közöm legyen hozzá.

- Ugyan már, nem kell tőlem félni. - mosolya kezdett megolvasztani engem.

- Legyen.

Kisétáltunk az utcára és azonnal feltűnt a fekete furgon az út túloldaláról. Bármikor felismertem volna, ha kell. Ez volt az, ami hetekkel ezelőtt üldözött. Azonnal jelentkezett a pánik és tudtam, ha most nem tűnünk el, nagy bajban leszünk. Akármennyire is nem ismertem, féltettem Sethet azoktól az alakoktól. Amikor átsétált az úton szabályosan futottam utána és elakartam húzni onnan. A sokk, csak akkor ért, amikor az autó központi zára csipogott jelezve, hogy kinyitották. Seth kezében volt a kulcs, ami nyitotta a zárat. Megálltam és egy lépést sem tettem tovább, nem érdekelt az sem, hogy az út közepén sikerült lecövekelnem magamat. Minden tiszta volt, ők voltak a banda, akik követtek és tudják pontosan, hogy kik vagyunk.

- Nem jössz? - nézett vissza a válla felett és a tekintete nem volt a régi, tudta, hogy rájöttem ki ő.

- Mi a szart akarsz tőlem? - fakadtam ki.

- Semmit.

- El is fogom hinni, nem? - a pisztolyon tartottam a kezem, mindenre fel voltam készülve.

- Nem fogok nektek ártani Lena, ha akartam volna már rég halott lennél. 

- Mi van?

- Segíthetek. - nem hittem a fülemnek.

- Még is miben?

- Megtalálni a BAD-et, megtalálni Harry Stylest.