39. fejezet! +18

Harry

- Lena, egy valamit érts meg, én nem vagyok jó.
Ahogy a szavak elhagyták a számat, az arcvonásai úgy merevedtek meg és azonnal kifejezéstelenre váltott. Legszívesebben megrángattam volna, hogy szólaljon már meg, mondjon bármit, csak beszéljen hozzám. Ne hagyjon bizonytalanságban, küldjön el vagy ugorjon a nyakamba, de lépjen, mert megőrjít a várakozás.
- Hogy mit mondtál az előbb? - szólalt meg nagy sokára és a hangszíne azt tükrözte, amit láttam rajta, hogy teljesen meg van döbbenve a mondatomon. De azt nem értettem, hogy miért.
- Azt, hogy nem vagyok jó, de ez most miért annyira nagy dolog?
- Nem az a megdöbbentő, amit mondtál, mert ismerlek, hanem az, ahogy mondtad. - ült le az ágyra és igazán aggasztott a viselkedése.
- Mi van? - kérdeztem vissza, míg járkálásba kezdtem.
- Lehet, hogy nincs jelentősége, de több alkalommal is álmodtam veled és pont ezeket a szavakat mondtad nekem akkor is. - nézett fel rám, ahogy követett a szemeivel.
- Komolyan?
- Komolyan Harry, ez rohadtul megijeszt. - dől hátra az ágyon, mire muszáj közelednem felé.
- Miért ijeszt meg, ez csak véletlen. - ülök le mellé, majd simogatni kezdem fedetlen bőrét, ami kilátszik a pólója alsó részéből.
- Tudom, de túl különös. Sosem hittem, hogy valaha hallom ezt tőled. - nézett mélyen a szemembe és én ott már nem tudtam vitatkozni vele, ahhoz túl régen voltunk már kettesben.
- Már kimondtam, de ha akarod visszaszívom. - csináltam úgy, mint aki beszívja a levegőt. - Látod?
- Harry ne viccelődj és különben is miért nézel, így rám? - ül fel kissé, ezzel még közelebb kerülve hozzám.
- Édes egy hete nem láttalak és, hát.. - kezdtem bele, de félbeszakított szokás szerint.
- Ne is álmodj róla Harry, nekem ahhoz most nincs ingerenciám. - tolta el a fejem magától, de tudtam, hogy alig bír ellenállni nekem, láttam a szemében a megszülető vágyat.
- Meddig bírod? - kérdeztem meg, majd egyszerűen magam alá fordítottam.
- Micsodát? - nyelt egy hatalmasat, tudtam győztem.
- Az ellenkezést baby. - hajoltam hozzá annyira közel, hogy a szavaimat ajkaira leheltem.
- Harry. - nyögött fel, amikor a csípőmet az övének dörzsöltem.
- Ne ellenállj nekem, csak add át magad, ígérem nem bánod meg.

Ajkait sietősen nyomta az enyémnek és karolta át a nyakam, hogy még közelebb vonjon magához. Hevessége nem tükrözte az előbbi ellenkezését, hihetetlen, hogy ekkora hatással vagyok rá puszta szavakkal is. Kicsi kezei rátaláltak a pólóm szegélyére és sürgetően emelte át az anyagot a fejemen. Ujjaival végig szántott a hajamon, ami egy nyögést csalt elő belőlem, egyszerűen imádtam, ha a hajamat húzta, rettentő izgató volt számomra. Én azonban cseppet sem voltam vele finom, pontosabban a ruháival, amilyen hamar csak tudtam megszabadítottam tőlük és ezt csak úgy tudtam kivitelezni, ha leszaggattam róla. Érdekes mód nem szólt semmit, csak a nadrágom csatjához nyúlt és kioldotta azt. A cipzár hangja csapta meg a fülem, így felemelkedtem és lehúztam a lábamról a szűk fekete farmert, hogy ezzel is előrébb legyünk. Lenyűgözött a látvány, amit Lena csodás teste nyújtott nekem, főleg a vadítóan szexi csipkés szett, ami a bőrét fedte előttem. Még sosem láttam rajta ezelőtt, de őrjítő volt a fekete csipke és a leopárd minta kontrasztja. Mivel ezt többször is látni akartam rajta, ahogy azt a pirosat is, ami eddig a pillanatig a kedvencem volt, óvatosan vettem le róla, hogy végre teljesen meztelenül feküdjön alattam. Szerencse, hogy a bokszerem már nem takart, így nem választott már el semmi, hogy belé tudjak temetkezni. Lassan hatoltam belé, ahogy éreztem, hogy a hátamat markolja az érzés hatására. Tudtam, hogy hozzám kell szoknia, így hagytam neki időt, mielőtt ténylegesen mozogni kezdtem volna. Hangosan zihált a fülembe, így tudtam, hogy fokoznom kell a tempómon, hogy épüljön benne az érzés, ami az őrületbe kergeti a testét és a lelkét egyaránt, ahogy engem is. Imádtam hallani a hangját, ahogy nyögött, de a végső döféseket az hozta el számomra, amikor a nevemet sikította az élvezettől. Amikor a lábait a derekamra kulcsolta, tudtam, hogy többre vágyik, így mélyebbre löktem magam benne, mire a feje automatikusan hajlott hátra. A nyakát kezdtem csókolni, de épp, hogy elkezdtem megéreztem, hogy a falai milyen intenzitással záródnak a farkamra, ezzel nem csak Ő, de én is elélveztem. Zihálva feküdtem mellé, míg a mellkasomra hajtotta fejét, majd néhány perc múlva ütemes légzése jelezte, hogy elaludt a karjaim között. Néhány percig hallgattam még édes hangjait, majd én is követtem az álom világba, hogy egy perce se váljunk szét többé.


Csörömpölésre riadtam fel és arra, hogy Lena nem fekszik mellettem. Elsőre nem foglalkoztam a dologgal, hisz biztos Ő csap zajt odalent, de amikor egy üveg betörő hangját hallottam már túl gyanús volt a dolog, így felkeltem és a farmerem magamra húztam, mielőtt kiléptem a folyosóra. Körülvett a sötétség, így nem túl sok mindent láttam, de a hangok forrását teljesen kitudtam venni, tudtam, hogy a nappali felől jött. Épp, hogy elindultam, amikor a mellettem lévő ajtó kivágódott és Zayn dühös tekintete fogadott.
- Mi folyik itt? - kérdezett rá, de nem válaszoltam, csak meg vontam a vállam és felemeltem a szám elé az ujjam, hogy ne szólaljon meg.
Együtt mentünk tovább, míg a lépcsőn már mind az öten egyszerre haladtunk lefelé. Louis ment előre, míg mi fedeztük őt, ha esetleg már páran elhagyták a nappali területét. Fogalmam sem volt, hogy miért törtek be a házamba, de az biztos, hogy nem egy piti rablóval van dolgunk, aki némi pénzhez szeretne hozzá jutni az által, hogy megfúj ezt azt. Aztán jött az első lövés, Louis adta le, mire a sötétből elénk zuhant egy alak. Nem ismertem fel, eddig még sosem láttam, így nem tudtam azonosítani ki küldte vagy, hogy miért van itt. A nappaliba beérve azt hittem, hogy szív rohamot kapok. Lena állt középen és az egyik férfi a pisztoly csövét a fejéhez szorította. A látvány borzasztó volt, Lena zokogott, míg a férfi a haját tépte, hogy elhallgasson.
- Harry. - sikított fel, amikor a ragasz kattanó hangot adott ki, ahogy a pasas kibiztosította azt az átkozott fegyvert.
- Ereszd el. - csattantam fel, mire a pasi egy mosolyt küldött felém.
- Előbb add ide, ami a miénk. - szűrte fogai között, de semmit nem értettem.
- Még is mi a tiétek a házamban? - kérdeztem vissza, míg előrébb sétáltam a fiúkkal a nyomomban.
- Tudod te azt jól Styles. - húzta magához közelebb Lenát, aki nyöszörgött valamit nekem.
- Halvány lila fingom nincs, hogy mi a faszról beszélsz és most engedd el vagy ketté lövöm a kibaszott fejedet. - üvöltöttem vele, mire csak hangosan felnevetett.
- Előbb én lövöm szét a fejét ennek a gyönyörűségnek. - simult Lena arcához és megnyalta a füle melletti területet. Több se kellett felemeltem a pisztolyon és homlokon lőttem ezt a faszt, aki hozzá mert nyúlni az én csajomhoz. Lena zokogva esett a földre és azonnal oda szaladtam hozzá és leguggoltam mellé, míg átkaroltam őt. Az arcát a mellkasomba fúrta és úgy zokogott tovább. A hátát simogattam, hogy megnyugodjon.
- Baby hányan voltak? - kérdeztem rá, amikor már kissé nyugodtabban vette a levegőt.
- Nem tudom, azt hiszen négyen. - nézett rám könnyes szemeivel.
- Liam mennyetek fel és nézzétek meg, Niall te velem jössz. - álltam fel, majd elindultam volna, de Lena elkapta a kezem.
- Harry, kérlek vigyázz magadra. - szavaitól megszakadt a szívem, gyorsan magamhoz öleltem és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Én mindig vigyázok.

Lent nem találtunk senkit, de amikor egy lövés, majd kettő jött az emeletről, tudtam, hogy Liamék nagyon is találtak valakit. Futó lépésben tettük meg az utat a szobámig, döbbenten álltam a felforgatott szobában és az ajtóban fekvő két testet néztem és a körülöttük elterülő vért. Utáltam, ha a lakásomban volt vérfürdő, szerencse, hogy ritkán előforduló tényező. Lena sietett fel utánunk, mire döbbenten nézett a romhalmaz szobára. Minden bútor darabokra volt törve és az ágy is cafatokra volt szaggatva. Egyértelmű volt, hogy kerestek valami, a kérdés inkább az, hogy meg is találták-e.
- Oké, ezt tegyük itt rendbe és nézzünk át mindent, hogy elvittek-e bármit is, ami fontos lehet. Nem a pénz érdekel, azt pont leszarom, van elég. - irányítottam el mindenkit, míg körülnéztünk a szobában.
Legalább három órán keresztül pakoltuk z atom bomba nyomait, ami szétrobbant a hálóban, mire semmi sem hiányzott látszólag. Semmit sem értettem. Mi a faszért törnek be, ha nem visznek el semmit? Lena a kiborított ékszereit pakolta vissza, amikor szitkozódni kezdett erőteljesen.
- Az isten bassza meg. - dobta földhöz az egészet, mire minden újra a padlót fedte be.
- Mi az baby? - kérdeztem meg, tudtam, hogy nagy a gáz, hisz egyértelmű volt, hogy be van pánikolva.
- A kicseszett pendrive. - fogta meg a fejét kínjában.
- Mi?
- A dokumentumokat keresték Harry, azt vitték el. - temette az arcát a kezébe.
- A kurva életbe, de ugye nem tudnak vele ártani nekünk? - kérdeztem rá azonnal.
-Persze, hogy nem, hisz minden adaton apám szerepel, tuti, hogy azért kellett nekik, hogy ne tudjuk Őt felnyomni. Az istenit, már rég el kellett volna vinni azt a szart a rendőrségre. - csattant fel, ami baromi szokatlan volt.
- Ne aggódj, nekem meg vannak a gépen a fájlok. - szólt közbe Niall.
- Tényleg?
- Persze, lementettem az ilyen esetekre. - most először magamhoz tudtam volna ölelni az idiótáját.
- Hála istennek. - engedett fel Lena és felállt a földről.
A pillanatnyi sokk után, mind vissza mentünk a szobáinkba és aludtunk még pár órát, ami maradt a hajnalból.

***

- Harry ez nem korai? – megfordulok, ahogy Louis a hátam mögött akadékoskodik.

- Lehet, hogy az, de nem érdekel. – vetem oda fél vállról és visszanézek a pult mögött álló nőre.

- Akkor ezt kéri fiatalember? – kérdezi meg már vagy tizedik alkalommal.

- Igen, köszönöm, ez tökéletes. – nézek a gyönyörűen csillogó tárgyra, míg elképzelem Lena arcát, amint meglátja.

Alig fél óra múlva sétálunk ki az üzletből és a mosolyom a fülemig ér. Nem hiszem el, hogy ez megtörténik. Az sem volt biztos, hogy látom még, így nem késlekedhetek. Muszáj mihamarabb lépnek vagy késő lesz és elveszítem. Tudom, nem élném túl a hiányát, örökre magam mellett akarom tudni. Halálosan szerelmes vagyok ebbe a nőbe, szó szerint, érte képes vagyok akármennyi életet is kioltani, azonban érte jó akarok lenni, nem csak egyszerűen jó, a legjobb számára. Hozzám tartozik. Az övé vagyok, attól a ponttól, hogy akkor ott a klubban a háta mögé sétáltam. Mikor kifizettem helyette az italát, amikor táncoltunk, és ahogy éreztem, hogy reagál a teste az enyémre. Ő a jobbik felem, még ha bennem nem is létezik, Ő hozzám teszi, kiegészít. Olyan dolgokra sarkall, amit magamtól nem tettem volna meg, de általa sikerült és talán egy nap méltó leszek hozzá teljes egészében. Mert ebben a pillanatban egyáltalán nem vagyok az, csak reménykedem a pozitív vég kifejletben, egy happy endben, amit nekünk írt az élet vagy én. Harry Styles vagyok és nem adom fel, míg élek.

- Most komolyan, mire készülsz? - állított meg Louis, így vissza hozva a jelenbe.

- Szerinted egy kibaszott eljegyzési gyűrűvel mire készülök Lou? - csattantam fel, mert rohadtul nem tetszett az akadékoskodása.

- Szerintem elsieted ezt az egészet? Már is megakarod kérni a kezét? Alig ismered őt egy éve, sőt még annyi sincs. - komolyan felpofozom, ha akarja.

- Hagyd ezt abba Louis vagy beverem a képedet. Nem a te döntésed, én úgy gondolom, hogy ezt kell tennem. Te is ott voltál az éjjel, mi van, ha a legközelebbi ilyennél tényleg valaki lelövi és akkor sosem tudja meg, hogy mennyire szeretem őt. Ezért kell ez érted, mert nem veszíthetem el. Szeretem Őt, érted? - szabályosan kiabáltam vele.

- Értem, de attól még így gondolom. De a te döntésed, én támogatlak, akkor is, ha hülyeséget csinálsz.

- Pontosan, az én döntésem.

Alig vártam, hogy végre haza érjek és beszéljek Lenával. Nem ma akarom megkérni a kezét, hanem holnap egy vacsora végén, amit már meg is szerveztem. Muszáj rávennem, hogy eljöjjön velem, anélkül, hogy bármit is megsejtene a tervemből. Belépve a lakásba pont mosolygós arcát látom, ahogy a kanapén hülyéskednek Sarával. Ahogy megpillant az arca felragyog és én ezekért a pillanatokért élek, miatta. Nem élném túl, ha nem lenne többé velem, mellettem. Ő a mindenem és szeretem, az életemnél is jobban, sokkal jobban. Ő a legfontosabb, Ő a világom, a megváltásom.

- Lena kijössz velem egy kicsit? - mutattam az ajtó felé, Ő egyszerűen, csak felpattant a kanapéról és felém közeledett.

- Mi az Harry? - fordul velem szembe.

- Holnap elviszlek vacsorázni. - nyögöm ki kerek-perec, mit köntörfalazzak itt.

- Milyen apropóból?

- Semmiből, csak szeretnék veled egy estét kettesben tölteni, mindentől távol, távol az életemtől.

- Rendben, benne vagyok. - ugrik a nyakamba és az ajkait az enyémekre nyomja.

Sok mindent láttam az évek alatt, mióta a BAD-et létre hoztuk. Sok életet oltottam ki, sajnos gyakran a semmiért vagy pusztán unalomból. De mára minden megváltozott, valamiként más lett. Én is változtam, ahogy a többiek és a világ is körülöttünk más lett. Jobb semmiképpen sem, csak egyre torzul, míg el korcsul és a visszájára fordul. Nem lesz megmenthető, szemétre valóvá válik, velünk együtt, akik benne élnek. Sajnos a rossz mindig életrevalóbb lesz a jónál, ez a bennem tomboló vívódásból látszik a leginkább. Ismerem magam, tudom, hogy nem létezik jó oldalam, egyszerűen nincs. Én rossz vagyok, ez a valódi énem. A BAD név nem is lehetne találóbb és nem is véletlen. Mind az öten a rosszabbik énünket mutatjuk, de ez nem csak szín játék, ez a kő kemény valóság, ami körülvesz és felemészt. Az egyetlen fény ebben a kietlen pusztaságban, a nő, az egyetlen, akit szeretek. Kiegészít, egy olyan dolgot tesz hozzám a lénye, ami belőlem hiányzik maradéktalanul. Egy angyal a pokol kellős közepén, Lena Summers.