37. fejezet!

Harry

Már Ashford közelében voltunk, alig választott el minket tőle 50 kilométer. Lenát folyamatosan próbáltuk hívni, de semmi, ki sem csengett. Kezdtem percről-percre idegesebbé válni és a legvalószínűbb az volt, ha valakit meglátok konkrétan a két kezemmel tépem le a kibaszott fejét a nyakáról vagy bármely testrészét, nekem édes mindegy csak szenvedjen. Egy jelöltem volt, hogy ki lenne az a szerencsés, aki ebben részesülhet majd. Cole ki más. Nem fogok neki kegyelmezni, kegyetlen és véres halála lesz és hosszú, borzalmasan hosszú, ahol azért fog könyörögni, hogy a szenvedéseinek vessek véget, akár a halál árán is, de hagyjam abba. Meg lesz barátom.

- Harry. - szólt előre Zayn.

- Igen? - fordultam hátra, rá nézve.

- Itt vagyunk. - szólalt meg, mire Louis rögtön a fékbe taposott és megállította a száguldó járművet, alig pár másodperc alatt.

- Oké, mindenki kifelé. Keressük meg azt az átkozott alagutat. - kiáltottam fel és mind kipattantunk a kocsiból.

- Itt kell lenne nem messze az úttól. - szólalt meg Zayn kezében a telefonjával, amiben a térképet nézte mindvégig.

- Hazz, szerintem megtaláltam. - hallottam meg Niall hangját pár méterrel előttünk.

- Zseni vagy Niall.

- Csak most jössz rá? - viccelődött.

- Idióta. - verte hátba Liam, amin felettébb jól szórakoztam.

Egy növényekkel benőtt kerek rács előtt álltunk, ami kiemelkedett a földből és, csakugyan alagút bejáratnak nézett ki. Az évek során azonban a természet elrejtette a kíváncsi szemek elől, így is kedvezve nekünk. Louis és Zayn gyorsan lebontották a növényeket, amik akadályozták a rács kinyitását és a bejutást számunkra. A rács nyikorogva kitárult és mi beléptünk rajta, hogy végre elérjük a házat és Lenát. Alig vártam, hogy ismét a karjaimban tarthassam őt, hogy megcsókoljam és meg győzzem, hogy minden rendben lesz ezek után. Folyton rémképek kísértettek, abból a kibaszott álomból és nem tudtam elűzni halott tekintetét az agyam pereméről, bármennyire is próbálkoztam vele. Nagyon reménykedek benne, hogy még időben oda érek és nem esett még semmi baja. Nem élném túl, ha többé nem lenne, hisz nekem teremtették, Ő a másik felem, a jobbik felem, ami nem engedi, hogy teljesen a sötétségnek adjam magam. Józanul tart, ebben az elcseszett világban, amit életnek csúfolunk. Tudom jól, ha nem találkozok vele azon az estén a klubomba, már rég olyan lennék, mint régen. Egy kegyetlen gyilkos, akit nem érdekelnek mások érzései és az élet sem más számára, csak mulandó állapot, amin nagyon, de nagyon könnyű változtatni. Elég egy kis méreg, egy kés a szívbe vagy akár egy fegyver és egy golyó, ami áthalad a szíveden, hogy a halál magával vigyen, oda ahonnan soha nem térhetsz vissza. A semmi határára, az örök sötétségbe.

Mert, hogy ez volt az életem nélküle, ami annyira távolinak hat, mégis közelinek. Sosem tartoztam egyik tér félhez sem, de a halál egyszerű és kényelmes. Csak belesüppedsz és benne ragadsz örökre, ahogy én is tettem. Örökké a részemmé vált és nem tudom, hogy ez a rész mennyire nagy és domináns bennem, de attól félek a sötétség mindig felemészti bennem a jót, egy apró kis szikra nem elég, hogy kioltson valamit, ami hatalmasabb mindennél. Egy egész életet eltörölni és semmissé tenni nem könnyű, sőt lehetetlen. Tudom, hogy sosem leszek jó.

- Hazz, nézd. - mutat elém Liam, így majdnem felbukok.

- Mi a fasz? - meredek előre, amikor az út ketté ágazik.

- Ennek nem kéne itt lennie. - szólal meg Zayn, aki a fejembe nyomja a telefonját és az alaprajzon, csakugyan nincs itt még egy lehetőség.

 - Ez nekem nagyon csapda szagú gyerekek. - szólal meg Niall és ismét egy okos hozzászólás, csak szokásosan.

- Ha nem tudsz értelmeset hozz szólni, inkább fogd be, jó? - fordultam felé, mire megsértődött képet vágott.

- Nem vagy te egy kicsit kapd be a faszom? - gúnyolódott velem, de fel sem vettem.

- Oké lányok, ha befejeztétek a havibaj hisztit, akár választhatnánk is ezekből. - szólal meg most először Sara, amióta lejöttünk ide.

- Sarának igaza van, találjunk ki valamit. 

- Szerintem mennyünk azon, ami egyenesen megy tovább. - adja az ötletet Zayn.

- Mert, hogy?

- Nézd meg ezt. Az alaprajz szerint ez egy tök egyenes alagút, ami végig vezet a házhoz, így biztos, hogy az elkanyarodás nem hozzá tartozik, ezért sem lehet rajta, akkoriban nem jelölték a más ingatlanhoz tartozó lehetőségeket. - tart nekem kis előadást.

- Az élő történelem óra helyett, meg is indulhatnánk. - lökök mindenkit előre, amikor nem akarnak megmozdulni.

- De türelmetlen valaki. - horkan fel Niall.

- Van két fontos elintézni valóm. - vontam vállat.

Végre tovább haladtunk, ebben az átkozott alagútban, ami minden volt, csak rövid nem. Kikészített a sok gyaloglás, miközben az ideg egyre jobban baszott szét belülről. Egyetlen egy dolog miatt szerettem csupán, ha ideges voltam, hogy az mindig erőt adott nekem, ha verekedni kellett. Felturbózott nem is akár hogyan. Megállíthatatlan lettem tőle és félelmet sugárzó. Alig vártam, hogy végre oda érjek és megtaláljam azt a szemetet, ami miatt ez az egész elkezdődött. Ha Ő nem lenne, Lena a mai napig velem lehetett volna. Amint Lenát biztonságban tudom, biztos, hogy vissza megyek és addig nem hagyom el azt a kicseszett házat míg Cole és Summers nem halottak. Mind ketten a kezeim között fogják kilehelni az életüket.

Hamarosan nem kellett a lámpa fénye, mert feltűnt a kijáratból beszűrődő nap fénye. Azonnal rohanni kezdetem és a léptek hangjaiból egyértelmű volt, hogy a többiek is ezt teszik. Öt perc múlva már egy udvarban álltunk és próbáltam kitalálni, hogy melyik irányból közelítsük meg a házat. Velünk szemben volt egy hátsó bejárat, ami pont tökéletes volt nekünk. Mutattam a többieknek, hogy arra megyünk. Mind egyetértően bólintottak. Megindultunk arra és az ajtóban előhúztam a kést a zsebemből és, ahogy kinyitottam az ajtót a mellette álló őr nyakát egy egyszerű mozdulattal vágtam át, aki összecsuklott. Sarát elküldtem Liammel, hogy keressék meg Lenát mindnél hamarabb. Most nem akartam a szeme elé kerülni, jobbnak láttam, ha előbb lecsillapodom. Épp, hogy beléptünk a házba sorra jöttek velünk szembe Summers emberei. Nem bizonyultak nagyon gyakorlottnak, így alig fél óra közelharc után, mint körülöttünk hevertek és igencsak halottak voltak. Mindent vér borított, beleértve minket is. Úgy néztem ki, mint aki piros festékben fürdött meg, de ez minden volt, csak festék nem, vér volt. Váltottam pár néma szót és pillantást a többiekkel és mind a négyen más irányba tűntünk el a házban. Az egyik lépcsőn haladtam fölfelé és a körülöttem felhangzó hangokat figyeltem. Bármit kerestem, ami egy kicsit is elárulja számomra, hogy hol lehet Cole vagy épp Summers. Édes mindegy volt nekem, hogy melyiket találom meg először, csak hogy meglegyenek és szembenézzenek velem és amit tartogatok számukra. Sorra rúgtam ki a helységek ajtaját, de szinte mind egytől-egyik üresen állt. Amelyik meg nem, abban tettem róla, hogy egy hulla maradjon hátra az élő ember után. Egy biztos, hogy Summers embereit most alaposan megtizedeljük. Kezdték káromkodások elhagyni a számat, amikor már vagy tíz kibaszott szobát megnéztem a semmiért, kezdtem átkozni ezt a szar házat, hogy ekkora és hogy ennyi helység található benne. Képes lennék benne elveszni az biztos, de ez nem most fog bekövetkezni. 

Két szobával később viszont rám mosolygott a szerencse, amikor kirúgtam egy újabb ajtaját és Cole állt az ablakkal szemben és az udvart fixírozta. Már most tudtam, hogy mi fogja elhozni számára a halát. Beléptem a szobába, mire azonnal hátra fordult és úgy nézett rám, mint aki szelleme lát, nem állt távol a valóságtól, akár az is lehetnék.

- Hello Cole, rég találkoztunk. - léptem beljebb, egyre közelebb és közelebb hozzá. Nem úgy nézett ki, mint aki fél tőlem.

- Gyanús volt nekem mindig is a halálod Styles. Valahogy sejtettem hogy kamu az egész, ahogy te magad is. - ahogy a pillanatnyi sokk elmúlt nála azért mert élek, ismét bátor lett, de nem ismer engem.

- Feltámadtam. - gúnyolódtam vele, míg szinte közvetlen előtte álltam.

- Akkor most vissza küldelek. - lendült felém és az orromra mért egy erős ütést, amitől abból dőlni kezdett a vér.

- Ügyes nem mondom, de úgy illik ha én is képviseltetem magam. - töröltem meg az orromat.

- Érdekes én is így gondoltam ezt Lenánál. Jól tud bánni a szájával, ha érted mire gondolok. - amint a szavak elhagyták a száját, az én józan szemnek is úgy intettek búcsút. Tudtam mire gondolt, de még mennyire. Megragadtam a torkát és a szemközti falra nyomtam. Nem foglalkoztam vele, hogy nyöszörög és fuldoklik. Erősebben kezdtem szorítani a nyakát, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy a halál neme egy kicseszett fulladás legyen. Elő vettem a kést, amit időközben a far zsebembe csúsztattam és finoman a nyakához nyomtam. A vér fokozatosan serkent ki, ahogy több erőt fejtette ki és jobban neki nyomódott. Vonaglott a kezeim között, ahogy a kés egyre nagyobb felületet szakított fel a bőréből. Gondoltam játszok még vele egy kicsit, hogy igazi fájdalomban legyen része. 

Elengedtem, így szinte azonnal ellépett a faltól és a szoba közepe felé kezdett haladni. Nem adtam neki sok előnyt utána mentem és hátulról a térdére rúgtam, amitől összeesett. Nekem nem volt elég, még, csak most kezdtem a kínzását. Megfogtam a hajánál fogva és a könyökére rúgtam egyet, amitől azonnal meghallottam a csontok törő hangját, így szilánkosra törve azokat. Ordított a fájdalomtól, míg elé sétáltam és az egyik lábával is megismételtem a folyamatot, ami a térdétől kifordul a helyéről. Sosem hallottam ezelőtt, ilyen hangokat. 

- Szenvedj. - suttogtam a fülébe, majd a földre löktem és elsétáltam mellette.

- Mit akarsz ezzel elérni, miért nem ölsz mg egyszerűen? - kérdezett rá fojtott hangon.

- Abban, hol van a példa statuálás Cole?

- Te beteg vagy.

- Nem vagyok beteg, tudod mindenkinek eljön egyszer a halál, nem kerülhetjük ki. - kezdtem bele, míg láttam, hogy feláll és közvetlen a hatalmas üveg felület előtt állt meg. - De egy valami mindenkinek más, hogy ki hozza el számára. Számodra én vagyok a halál.

Ahogy a szavak elhagyták a számat, előre léptem és egy határozott rúgással kibillentettem az egyensúlyából és Ő kizuhant az ablakon. Előre léptem és a törött üvegen keresztül tekintettem le az udvarra, ahol a betonon Cole teste hevert és vér vette körül. Élettelen volt, és öltem meg.

Harry Styles visszatért, itt volt, a BAD vezért és imádta a hatalmát, a halált.