Y - 1. fejezet!

Sziasztok!

Akkor meghoztam a 2. évad 1. fejezetét, amit ezentúl "Y"-nal jelölök meg.
Remélem mindenkinek tetszeni fog és a 2. évadon belül is velem tartotok!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Műsorunkat megszakítjuk egy rendkívüli hírrel. 

A mai nap korai óráiban újra lecsapott a magát csak "Y"-nak megjelölő banda,

akik ezúttal a helyi rendőrség épületébe törtek be

 és vittek el fontos dokumentumokat a nyilvántartott bűnözőkről és a fogvatartottakról.

 Egyenlőre nem tudjuk a pontos kilépüket és arra sem derült még fény,

 hogy a kapott információkkal mit kezdenek. 

A Londoni rendőrség egyben azonban teljesen biztos, 

hogy az új banda sokkal erősebb, mint a korábbiak és a férfiak, 

akik alkotják felettébb veszélyesek. Pánikra viszont semmi ok, 

a helyi erők mindent kézben tartanak és nagyon közel vannak a banda leleplezéséhez. 

Köszönjük a figyelmet és ne feledjék, egyedül ne hagyják el otthonaikat.

- Lena gyere, ezt nézd. - hallottam meg Perrie hangját, miközben a tv hangja beszűrődött a konyhába. Tudtam mit akar mutatni, hisz mindig ez ment, ha csináltunk valamit másnap leadta a híradó.

- Hangosítsd fel. - szóltam neki, míg vártam, hogy cselekedjen is.

Érdekes volt még most is a balhékról hallani, amiket mi követtünk el. Fél év telt el azóta az este óta, hogy Harry egyszer csak felszívódott. Azóta sem hallottunk róla semmit. Elegem volt a semmit tevésből, hogy hetekig vártam, hogy megjelenjen, hogy egyszer csak felhívjon, hogy tudjam jól van.

Ezért össze szedtem magam mellé négy másik lányt, akik tisztában voltak a maffia világával, valamilyen szinten benne éltek. Természetesen Sara volt az egyik, aki szintén tudni akarta mi lett Liammel és a többiekkel egyaránt, ugyanis nem csak Harry tűnt el, hanem az egész BAD. Perrie, ha úgy vesszük minket talált meg. Sosem hallottunk róla előtte, de állítása szerint Zayn egyik barátja és amikor aggódni kezdett az eltűnése miatt, megkeresett minket. Bár, ha engem kérdeztek, akkor szerelmes Zaynbe. Eleanort Perrie hívta, aki dél London egyik kisebb bandájából szökött el, hogy segíthessen nekünk. Sophia, pedig Sara unokatestvére, aki elsőre ugrott, amikor baj volt.

- Még, hogy férfiak. - horkant fel mellettem Sophia, aki egy percre sem vette le a képernyőről a tekintetét.

- Nekünk addig jó, amíg ezt hiszik, így nem fognak ránk gyanakodni. - vetettem közbe, csak úgy megjegyezve a dolgot.

- Tudom.

- Egyre gyorsabbak, szinte még ki sem jöttünk az épületből. - sétált mellém Sara, aki fintorogva tekintett a fekete dobozra, ami a falon lévő tv-t jelképezte.

- Komolyan nem hiszem el, hogy egyáltalán sikerült ezt kiviteleznünk. Felfogjátok, hogy betörtünk az ország legjobban őrzött intézményébe? - Eleanor közbeszólása elgondolkodtató volt.

Valóban ilyeneket műveltünk a nap huszonnégy órájában és egyre inkább nem volt már zavaró. Egyáltalán nem akartam ezt csinálni, de a szerelem, amit Harry iránt érzek erősebb a józan eszemnél, így nem érdekel, hogy bűnöző lettem, egy kicsit sem. Nagyon remélem, hogy a dokumentumokkal előrébb leszünk. Voltak még páran alattunk, akik a BAD alsóbb emberei voltak és ellenkezés nélkül segítettek nekünk bármiben kellett.

- Oké szerintem, ha ki bámészkodtátok magatokat, akkor elkezdhetnénk a papírok átnézését.

- Oké. - válaszolták négyen egyszerre, majd elmentünk apám régi dolgozó szobájába.

Adódik a kérdés, hogy mit keresünk mi Ashfordban, ugye? Hónapokig figyeltem, hogy apám esetleg visszatér-e ide, de mivel ismertem őt, így tudtam ide többé nem fogja betenni a lábát. Muszáj volt ide jönnünk, így teljesen biztos, hogy a Londonban lévő eseményekkel nem gyanúsítanak meg bennünket, akkor se, ha tudnák, kik vagyunk. Persze maga a név választásunk sem volt véletlen, hisz az „Y” a férfiakat jelképezi, de minket is, amiért olyat teszünk, ami a nőkre nem jellemző és nem utolsó sorban a fiúk miatt, hogy őket akarjuk előkeríteni.

***

Órák óta nézzük azokat a hülye adatokat, de semmi haszna nem volt. Egyenlőre nem találtunk semmit. Nem volt Harryékről semmi egy apró kis morzsa sem, ami azt igazolt volna, hogy letartóztatták őket vagy átszállították volna bármelyik másik börtönbe. Ahogy telt az idő egyre dühösebb voltam, amit a kezem remegése is jelzett. Nem hiszem el, hogy megint a semmiért csináltunk meg valamit. Bele fogok őrülni abba, hogy nem tudom mi van Harryvel és a többiekkel.

Perrie újból felsorolt néhány nevet, de semmi hasznos nem sült ki belőle újfent. Fotókat néztünk, amiken nem volt név, de senki nem hasonlított egy kicsit se Harryiékre. Még a nyilvántartásban sem szerepeltek. Valaki vagy ennyire jó és eltüntetett róluk mindent vagy ténylegesen nem szerepeltek benne, de inkább az előbbi. De mi oka volt bárkinek erre? Az első gondolatom az volt, hogy valaki nagyon nem akarja, hogy megtaláljuk őket, de ami rosszabb volt, hogy az agyam azon kattogott, hogy talán Harry nem akarja, hogy rájuk találjunk. Miért hagyott volna el? Hisz olyan boldogok voltunk azon a reggelen. Ez az egész egy nagy képtelenség. 

Őrjöngve hagytam el a dolgozó szobát, amikor végig néztük az összes anyagot és nem volt benne semmi. Ezek alapján Harryék nem is léteztek.

- Semmink sincs, sőt a semminél is kevesebbel rendelkezünk. Ti meg erre akartok építkezni? - kérdeztem rá a többi négy jelen lévő között váltakozó tekintettel.

- Most úgy néz ki, hogy nincs semmink, de igen is van. Azt már tudjuk hol nincsenek, így vegyél vissza. - csattant rám Sara, mire bennem komolyan felment a pumpa és a lökés, amit a testére mértem a földre kényszerítette.

- Mindenki kussoljon és álljatok le végre ezzel a kicseszett szarsággal. - üvöltöttem el magam, miközben az ideg sikeresen táncolt az agyam peremén.

- Mi álljunk le? Néz egy kicsit magadba, nem vagy önmagad. - Sara kioktatása baromira rosszul esett, mert tudtam igaza van. De ez az egész, akkor sem lehet felesleges és értelmetlen. Előbb- utóbb kell találnunk valamit, nem hiába ölünk embereket a cél érdekében. Ha az életem múlik rajta, akkor is megszerzem, az enyém lesz.

- Nem érted, hogy szeretem? - üvöltöttem Sara arcába, aki addigra már feltápászkodott.

- Szerinted én nem szeretem Liamet és én nem akarom legalább annyira visszakapni, mint te Harryt? - szűrte a fogai között éles szavait.

- Ne haragudj, csak rettentő ideges vagyok. - kértem tőle bocsánatot.

- Nem érdekelsz. - viharzott el mellettem, nekem meg össze csavarodott a szívem a szavaitól, ahogy kiejtette őket.

***

Óráknak tűnő ideig ültem a szobám ablakában és kifelé bámultam. Szokásommá vált az elmúlt hónapokban jobban, mint bármikor azelőtt. Ha ideges voltam vagy szomorú mindig itt ültem és próbáltam kitalálni valamit. Egyik pillanatról a másikra elkapott a sírás és minden eddig felhalmozódott érzelem kitör belőlem. Hangosan felsírtam, míg a lábamat egészen a mellkasomig húztam, ezzel némiképp tompítva a szívem lüktetését, de semmivel sem lett jobb. A vér nyomásom az egyekben lehetett, miközben a szívem fájdalmasan dobbant nagyokat Harry emlékére. Mint azon az éjszakán most is lejátszódott a szemem előtt minden és az emlékeim felemésztettek. A közös jó és rossz emlékeink, a sok nevetés, az annál több veszekedés és Harry smaragdként csillogó szeme, amiben minden alkalommal örömmel vesztem el és lettem az övé. 

Mindent -féle szakított a csengő hangja. Eszeveszett módjára téptem fel az ajtómat és rohantam le a lépcsőn, hogy kinyissam. Egy pillanat alatt maradt abba a csengés, de tovább rohantam, hogy az ajtóhoz érjek. Mire oda értem Eleanor már megelőzött és egy fehér borítékot tartott a kezébe, ami ismerős volt, túl ismerős.

- Már megint? - kérdeztem rá, míg El, csak bólintott és átadta nekem a lapot, amin pontosan az szerepelt, amire számítottam.

- Istenem.

Újabb kör, újabb vereség. 

Ahhoz, hogy célba érj, 

keresd ott, ahol nincs remény. 

Reményt ad a szerelem, 

hogy a kedves végre meglegyen. 

De ne feledd, a játék egyszer véget ér.