32. fejezet!

Lena

- Hogy mit csinált? - hallottam kintről Sara hangját, aki minden bizonnyal most tudta meg, hogy Harry ismételten, ahhoz folyamodott, hogy bezárjon engem, így sajátosan menekülve el a probléma elől, ami fennáll. Aztán az ajtó egyszerűen, csak kivágódott és Sara tűzben égő tekintete fogadott, ha lehet még sosem láttam ennyire dühösnek.

- Jól vagy? - kérdezte, amint mellém lépett és Ő is leült az ablakpárkányra.

- Persze, csak felhúztam magam, ahogy Ő is. - válaszoltam lesütött szemmel, mivel tisztában voltam vele, hogy nem kicsit reagáltam túl az előbbi dolgot, de makacs természetem által, sosem ismerném be ezt Harrynek.

- Ez akkor sem mentség. Egyébként most hol van? - fordult Sara Liam felé, neki szegezve, így a kérdést.

- Fogalmam sincs, kisétált a hátsóajtón, miután Lenát bezárta, azóta senki nem látta. - válaszolta többször is megvonva a vállát.

- Mind egy is, kezdjünk készülődni, alig maradt két óra a gála kezdetéig. - válaszolta, inkább csak magának, majd megragadta a kezemet és felhúzott ültemből, hogy a szemben lévő hálóba vezessen, ahol a ruhám volt.

Kiszabadítottam a fekete estélyit és egy gyors zuhany után, magamra is rántottam, miközben a kedvem semmivel sem lett jobb. Hülyén éreztem magam, hiszen a kezdetektől fogva Harryvel képzelte el ezt az egész hercehurcát. Hogy kézen fogva lépdelünk végig a vörös szőnyegen és pózolunk a kamerába, amiből mindenki láthatja, hogy mennyire szeretjük egymást, de persze csak álmodozom. Az apám ezt az apró örömöt az életben is tönkre tudta tenni. Harryt hibáztattam, de tudtam, hogy mindennek a hátterében is az apám áll, csak a változatosság kedvéért. Mit nem adnék egy kicsiért, csak egy kis felüdülésért, ebben a pusztító és mocskos világban. Egy kis napfényre, ami beragyogja a körülöttem elterülő fekete ködöt, a sötétséget.

- Istenem, de gyönyörű vagy. - ámul el Sara, ahogy kilibbenek a fürdőből az esti szettemben.

- Köszönöm, bár neked sincs okod panaszra. - mutattam rajta végig és tényleg elképesztően festett a földig érő hófehér ruhájában, az biztos, hogy Liam álla lefog esni.

- Köszi. - pirul el kissé, amit minden egyes alkalommal meg is tesz, ha valaki bókol neki.

- Na gyere.

Ahogy kilépünk a szobából Harry jön velem szemben és nagy szemeket mereszt rám, amikor észre vesz. Sara egyszerűen, csak tovább sétál és figyelemre sem méltatja Harryt, akinek fel sem tűnik, hogy a barátnőm haragszik rá a hülyesége miatt. Nem szeretnék haraggal elmenni, de ahogy az arcára tekintek, tudom, hogy még mindig mérges, így jobbnak látom, ha nem hozom fel a témát.

- El mentem. - nézek a szemébe, mire csak bólint.

- Gyönyörű vagy. - suttogja alig hallhatóan, de felé fordulok és egy gyors köszönöm és mosoly után lesétálok a lépcsőn, érezve magamon vizslató tekintetét.

A szívem természetesen sajgásba kezd, ahogy egyedül haladok lefelé, tudva, hogy nem lesz ma este velem, bármennyire is epekedek érte. A lépcső alján döbbenten figyelem az előttem álló fekete hajú férfit, aki lenyűgözően fest öltönyben és a kezét kinyújtva várja, hogy belé karoljak.

- Te mit csinálsz? - kérdezem meg Zayn, aki idióta módjára vigyorog a kérdésem hallatán.

- Elkísérlek, ha nem bánod. - mosolyog rám, míg körbe nézek és Sara mosolyog rám. Tudtam, hogy Ő kérte meg Zaynt, hogy kísérjen el, mert Liam kezdettől fogva az Ő párja volt és ez így volt helyén.

- Természetesen nem. - karoltam belé, majd az ajtó felé vettük az irányt.

Louis arckifejezésén nem bírtam nem felnevetni, mert konkrétan könnyes szemmel nézte a távozásunkat, mintha csak a gyerekei lennénk, akiket most visznek az első báljukra. Aranyos volt meg kell hagyni, főleg, hogy Louis a munkában eléggé kegyetlennek számított. 

Hamar megérkeztünk és már a limuzinból kiszállva tettem le a lábamat az ugyancsak piros színű szőnyegre, ami a bejáratig vezetett. A vakuk kattogtak megállíthatatlan fény áradatba vonva minket, míg haladtunk befelé. Odabent temérdek ember várakozott a nyitásra, ami hamar be is következett, amikor a nagyasszony sétált fel a színpadra és mondta el szokásos pársoros köszönő beszédét.

Helyet foglalva az asztalunkhoz, amin a névjegykártyák jelezték a helyünket, hallgattuk végig a beszédet, amit kívülről fújtam, mert minden évben szinte ugyan azt mondja el, csak más körítésben.  Zayn egyszer, csak felállt és a kezét nyújtotta felém.

- Szabad? - kérdezte csillogó szemekkel, de tudtam semmilyen hátsó szándéka sincs, egyszerűen, csak kedves volt, Ő volt Zayn, aki sosem ártana Harrynek, mert maradéktalanul hűséges volt hozzá, ahogy mindenki más a bandában. Elfogadtam a felkérést és a kezemet az Övébe csúsztattam, majd felsegített a helyemről és a táncparkettre vezetett. Sara és Liam is kaptak az alkalmon és csatlakoztak hozzánk.

Itt voltam. A céges nagy gálán, de valami még sem volt kerek és egész. A mellkasom minden egyes ki és belégzésnél fájdalmasan szúrni kezdett és összeszorult. Egyszerűen rosszul éreztem magam, a helység temérdek emberrel volt megtöltve, de a tömeg ahelyett, hogy lenyugtatott volna, csak egyre több idegességet hozott a nyakamba. Nem tudom megmondani, hogy mi volt zavaró, de a tudatalattim azt súgta, nem kéne itt lennem. Nyugtalan voltam még annak ellenére is, hogy Liam és Zayn is velem és Sarával volt a bandából. De nem Ők ketten voltak azok, akikre szükségem lett volna. Csak Őt akartam, aki természetesen nem lehetett velem az este folyamán fizikai valójában. Másra sem tudtam gondolni, csak a délutáni viselkedésemre, amit nem tudtam megmagyarázni. Talán a tetteimre a leginkább megfelelő szó a bepánikoltam lenne. Minden -féle ostobaságot vágtam a fejéhez, amit nagyon jól tudtam, nem kellett volna. Nem érdemelte meg, hogy ezt tegyem vele, hisz csak rám gondolt a tetteivel, annak ellenére is, hogy ez volt a világ legborzasztóbb tervsorozata, amit valaha át kellett élnem és látnom. De tudtam, hogy minden tettével, csak engem véd és ezért hálás vagyok neki, még ha sosem mondtam neki ezelőtt. 

Éppen Zaynnel táncoltam, - mivel Ő lett a kísérőm, mert Sara tudtam, hogy Liammel akar jönni – amikor valaki a hátam mögül megszólalt.

- Lekérhetem a hölgyet?

Rögtön hátrafordultam az ismerős hang hallatán és nem is tévedtem a személy kilétét illetően. Zayn felhúzott szemöldökkel meredt rám és az én döntésemet várta. Bólintottam, mire elengedett.

- Persze. - válaszolta és lesétált a tánctérről, de nem mozdult messzebb, rajtam tartotta a szemét, még akkor is, ha tudtam ez esetben semmi szükség rá.

- Gyönyörű vagy ma este, ez a ruha lenyűgöző. - bókolt nekem.

- Miért vagy itt? - kérdeztem meg kerek-perec, nem foglalkozva az előbbi szavaival.

- Nem tudtam, hogy lesz kísérőd, így gondoltam hátha szerencsém lesz.

- Nem lett Cole. - válaszoltam, miközben pörgetett rajtam egyet.

- Leesett. Egyébként hogy vagy? - kérdez rá.

- Szerinted hogy vagyok? Meghalt a szerelmem Cole. - válaszolom, olyan szomorúan, ahogy csak telik tőlem, de meglepődve tapasztalom, hogy nem is kell túlzottan rájátszanom.

- Ne haragudj. - süti le a szemét, mire nyugtázom, hogy csakugyan jók a színészi képességeim, teljesen bevette a dolgot és ez így volt jó.

- Nem akarok erről beszélni, nem tudok. - emeltem fel kissé a hangomat sértetten.

- Téma lezárva. - mosolygott rám, míg tovább ringatott a zenére.

Egy darabig még táncoltunk, aztán, ahogy egyre kínosabb lett a helyzet, egyszerűen csak otthagytam és nem voltam hajlandó vele foglalkozni. Tudom jól, hogy mire játszik. Azt hiszi most, hogy elméletben Harry nincs többé, vissza szerezhet, de ki kell ábrándítsam, ez sose fog bekövetkezni. A mosdó felé veszem az irányt, ahol egy férfi konkrétan nekem sétál.

- Elnézést. - kérd bocsánatot. - Várj, csak téged ismerlek.

- Igen, emlékszem magára az üzletből, még mindig remekül áll az öltöny. - ismertem fel az egyik vásárlót, aki még a robbanás előtt járt az üzletben.

- Köszönöm, kegyed is roppant csinos. - mosolygott rám, majd illedelmes köszönés után távozott.

Ahogy kijöttem a mosdóból Cole tartott felém és megragadva a kezemet húzni kezdett.

- Mi van? - kérdezem meg.

- Hoztam neked valami, csak kint felejtettem. Kijönnél velem. Egy perc az egész, tényleg. - kérlelt, mire beadtam a derekam, hogy mielőbb túl legyek rajta, ismerem Őt, addig nem áll le, míg igen nem mondok.

- Rendben, mennyünk.

- Remek. - mosolyog, majd a hátsó kijárat felé vezetett.

Ahogy kiértünk feltűnt, hogy egy furgon áll a bejárat közvetlen közelében és nagyon nem stimmelt nekem ez az egész. Aztán a mellettünk lévő falról három ember tolta el magát, akiket eddig a sötét takarás miatt észre sem vettem. Az egyikük a vásárlóm volt és gúnyos mosollyal közeledtek felém.

- Ne félj. - suttogta a fülembe Cole, majd valami rémes szagú agyagot tett a szám elé és egy perc leforgása alatt, nem álltam többé a lábamon. Az ájulás kerülgetett, majd elsötétült előttem minden és csak a fekete csend maradt.