34. fejezet!

Lena

A fejem lüktetésére ébredtem fel és, hogy folyamatosan szédülök. A legrosszabb ébredések egyike volt, amiben valaha részesültem. Próbáltam vissza emlékezni az elmúlt este történéseire, de minden teljesen homályos volt, abból az időszakból. Sötétség fedi az emlékeimet. Fájdalmasan nyögök fel, ahogy a másik oldalamra fordulok és a fejembe kínzón nyíllal a fájdalom, szinte már elviselhetetlen mértéket öltve. Kezemmel automatikusan keresek a másik test megléte után, ami rá kell, hogy jöjjek nincs mellettem. Harry nincs velem. De, akkor hol van? Vagy inkább én hol vagyok?

Lassan nyitom ki a szemeimet, mire a nap beszűrődő sugarai égetni nem kezdik az íriszeimet, így a cselekedetemet megszakítva csukom vissza azokat. Nagy erőfeszítések árán tudom, csak nyitva tartani őket, hogy szembesüljek azzal a ténnyel, hogy nem jó helyen vagyok, nagyon nem. Azonnal elfog a pánik és levegő után kapkodva ülök fel az ágyban és sóhajtva dőlök neki az ágytámlának. Újra a régi ágyamban feküdtem és a már oly jól ismert szobámra tekintettem rá. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ismételten az ismerős falak fognak körülvenni. Nézem a halványlila festéket, ami beteríti a falak nagy részét. Fehér antik bútorok, amiket sosem szerettem igazán, anyám választotta, így elviseltem, hiszen ezeken a bútorokon kívül semmi más nem vett már körbe, ami tőle származna. Bár nem egy bútorra vágytam, hanem rá. Hogy átöleljen és az ilyen helyzetekben megnyugtasson, de ezt már sosem élhetem át. A legrosszabb, hogy már alig emlékszem rá. A nevetése, az illata, a vonásai lassan a feledésbe merülnek, ahogy az emlékeim szétfoszlanak előttem.

Lassan érinti meztelen talpam a padlót és sétálok a hatalmas beépített szekrényhez, amit szélesre tárok, hogy temérdek anyag fogadjon.

- Ez most komoly? – horkanok fel magamban, hiszen minden ruhámat elvittem innen, mégis tele van jobbnál-jobb darabokkal. Leesett, hogy apám erre régóta készült, tudta, hogy itt leszek. Tudta előre.

A sorozatos döbbenetet a szoba ajtajának nyíló hangja zavarta meg és bárhol lettem volna, ebben a pillanatban, csak itt nem, csak ebben a házban nem akartam lenni most és soha többé.

- Felébredtél? – csendült apám mély hangja, ami megváltozott mióta nem voltam vele.

- Jó észrevétel.

- Mikor vágták fel ennyire a nyelvedet? – kérdezett vissza, míg mellém sétált és a kezét végig futtatta szőke hajamon, mire elfogott az undor és a hátamon sorozatosan futkosott a hideg.

- Nem tudom. Meddig voltam eszméletlen? – kérdeztem rá, mert fogalmam sem volt, hogy mióta vagyok itt. Percek, órák vagy napok teltek el?

- Három napig. – szólt miközben kivett egy ruhát a szekrényből és győztesen az ágyamra fektette.

- Micsoda? – döbbentem le.

- Újra itthon vagy, újra velem vagy és csak ez számít. – lépett ismételten mellém.

- Nem, mintha lett volna választásom. – válaszoltam sértetten.

- Tudom, hogy az eszköz nem volt a legjobb, de el kellett onnan hozzalak.

- Miért?

- Minek lennél ott? Ő már nincs többé, nemde? – kérdezett rá, mire elsőre nem tudtam mit feleljek, de jobbnak láttam a további színlelést.

- Nincs.

- Ne légy szomorú, van más, aki törődni fog veled. – ejtette ki szavait, mire egy harmadik fél is belépett a szobába.

- Cole?

- Szia. - köszönt, mintha mi sem történt volna, mintha nem miatta lennék itt újfent.

- Nem vagyok egyikőtökre sem kíváncsi. - csattantam fel, mire apám dühös tekintettel fordult felém.

- Vegyél vissza ebből a viselkedésből Helena. - kiabált rám, de a nevemet hallani a szájából jobban fájt, mint bármely pofon.

- Ne hívj így. - förmedtem rá, egyáltalán nem gondolva a következményekre.

- Miért? Hisz ez a neved.

- Az én nevem Lena. - válaszoltam közömbösen.

- Daniel beszélhetek vele? - intézte Cole apám felé a szavait.

- Sok sikert. - nevetett, majd kisétált végre.

Néztem a férfit, akit egykor ismertem, de mégis idegen hatását keltette előttem, ahogy körbejárt a szobában. Mindent alaposan megvizsgált, magába szívta a fej illatát és az emlékezetébe vésett minden egyes részletet. Majd rám vezette tekintetét ás végig vezette rajtam, beszívta alsó ajkát és beletúrt fekete hajába, de mégsem volt olyan, mintha mindezt Ő, Harry tenné. A haja egyáltalán nem volt ehhez a mozdulathoz elég hosszú, szó szerint röhejesen nézett ki, ahogy idegesen meredt rám. Próbáltam kitalálni, miért bámul rá így, de nem tudtam rájönni. Semmi oka sem volt rá, hogy így nézzen. Kezdtem a tekintete alatt úgy érezni magam,mint egy űzött vagy, akit hajtanak, hogy a végkimerülés utolérje és eléggé közel is álltam ehhez az állapothoz. Majd mintha sosem nézett volna rám, elfordult és a kis szekrényen lévő fényképeket kezdte tanulmányozni, majd felvette az egyiket és felnyögött.

- Nehéz helyzet ez. - sóhajtott fel, miközben visszafordult felém. - Tudod, nem akartam ezt tenni veled, de azt akartam, hogy itt legyél.

Várta, hogy mondjak valamit, de nem feleltem, percekig, órákig várhatott volna, tőlem akkor sem kapna semmit. egy valamit megtanultam, míg Harryvel voltam, jól az emlékezetembe véstem, a legnagyobb bűn, ha áruló vagy. Cole határozottan az volt és megvetettem Őt ezért.

- Nem fogsz szóba állni velem? - kérdezett rá.

Választ most sem kapott, a némaságom volt számára a legnagyobb büntetés, amibe taszíthattam. Tudtam, ismertem, hogy ettől megőrül és én pont ezt akartam, hogy csak fele annyira érezze magát szarul, ahogy én érzem magam itt, mióta magamhoz tértem.

- Baszd meg beszélj már. - kiáltott rám, mire összerezzentem, de nem hagytam magam megfélemlíteni.

- Kicseszett idióta, mi lett belőled? Styles teljesen megváltoztatott, de tudod mit? Majd én vissza szerzem a régi Lenát, ha kell erőszakkal baby. - haladt felém, mire hátrálni kezdtem.

Elfogott a rettegés, amikor a falnak ütköztem, így Cole neki szoríthatott. Megragadta a csípőmet és olyat szorított rajta, hogy ha akartam, ha nem egy nyögés hagyta el az ajkaimat, de ez a nyögés fájdalmas volt. Néztem a sötét tekintetébe, ami leláncolt és azon gondolkoztam, hogy keveredek ebből ki. Nem gondoltam volna róla sosem, egyszer sem, hogy ilyen is lehet. A következő pillanatban megragadta az államat és az ajkait az enyémekre kényszerítette. Fogásával tartott egy helyben, hogy ne tudjam a fejem elfordítani, hogy kénytelen legyek átadni magam neki, miközben a könnyek folyni kezdtek az arcomon. Harryt akartam, az Ő nevét üvöltöttem legbelül. minden mozdulat fájt, amit Cole felém tett. Megragadta a két kezemet és az ágyra lökött olyan erővel, hogy a fejem a fejtámlán koppant és a vér fémes szaga köszöntött, ahogy elharaptam a számat és ömleni kezdett belőle. Mire felfogtam mi történt, Cole már felettem helyezkedett el és a lábaimat erőszakkal terpesztette szét. Tudtam mit fog csinálni, megakar erőszakolni. Üvölteni akartam, hogy hagyja abba, hogy valaki segítsen, de senki sem hallana. Tudtam, hogy megfog erőszakolni és semmit sem tehetek ellene.

Amikor a keze a nadrágom gombjához ért és simán csusszant alá, eluralkodott rajtam a zokogás.

- Kérlek Cole, hagyd abba. - sírtam a szavakat.

- Még is, csak megtudsz szólalni? - emelkedett fel egy kicsit, de nem hagyta abba a lábam közti matatást. Az undor azonnal elfogott, ahogy megéreztem a kezét a nőiességemhez érni.

- Eressz el. - csattantam fel és erőt véve magamon harcoltam ellene.

- Miért ellenkezel? Régen élvezted, ha megérintettelek. - lehelte a fülembe.

- Undorító vagy, ne érj hozzám. - üvöltöttem és olyan erővel pofoztam meg, ahogy csak telt tőlem.

- Te ribanc. - rántott fel a hajamnál fogva, mire éles fájdalom nyílalt a fejbőrömbe és a könnyeim ismételten folytak. Fordított rajtam és a fenekemhez préselte magát, éreztem a merevedését nekem feszülni. Azt hitte feltud izgatni, ha lök rajtam párat, ha nekem dörzsöli magát, de a hatás elmaradt, semmit sem éreztem, egy aprócska szikrát sem. Mire megint a nadrágomhoz nyúlt volt a szobám ajtaja kinyílt és apám lépett be rajta. Cole azonnal eltávolodott tőlem és az ágy mellé állt kihúzva magát.

- Mi a szart csinálsz? - szólalt meg apám.

- Semmit. - válaszolt.

- Mennünk kell, majd később megdugod a lányomat. - döbbentem le szavaira, mire Cole, csak felnevetett és elhagyták a szobámat.

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttük a sírásom vissza tért és a földre rogyva temettem az arcomat a kezeimbe. Nem hiszem el, hogy képes lett volna megerőszakolni? Mikor vált Cole ilyen kegyetlenné? És én ezt miért nem láttam korábban? Mereven néztem egy pontot és Harry neve végtelen könyörgésben hagyta el a számat. Azt akartam, hogy eljöjjön értem, hogy megmentsen. Egy valami éltetett ebben a pillanatban, hogy tudtam valójában nem halott, hanem él és virul. Viszont nem lettem volna annak a helyében, aki Harry útjába kerül majd, mert tudtam Harry ölni fog értem.

Biztos elaludtam, mert a telefonom csörgése térített magamhoz. A telefonom csörgése? nálam hagyták a telefont? Ennyire hülyék lennének? Villám gyorsan pattantam fel és rohantam a táskámhoz, akiben a telefonom megállíthatatlanul ontotta magából a dallamokat. Kiemeltem sötét rejtekhelyéről és Harry nevét látva, nagyot dobbant a szívem. Ebben a pillanatban örömömben sírtam.

- Harry? - ejtettem ki a nevét, olyan halkan, ahogy csak ment.

- Baby, minden rendben? - hallottam hangján a megkönnyebbülés és a düh kettős keverékét.

- Mondhatni. - válaszoltam.

- Haza vittek? - kérdezte meg.

- Igen.

- Cole volt? - jött az újabb kérdés.

- Igen, Ő. Harry, kérlek siess. - lett úrrá rajtam a sírás.

- Mit csináltak veled? Bántottak Len? - kiáltott fel, de tudtam, hogy nem velem üvöltözik.

- Nem, de Cole azt hiszi, hogy most már vele vagyok. Megpróbált engem.. - nem tudtam befejezni, mert a sírástól semmi értelme nem volt az elhangzott szavaknak.

- Mit akart? - kérdezett vissza Harry ingerülten.

- Harry, megpróbált engem megerőszakolni.

- Halott az a kicseszett farok. - üvöltötte el magát, mire el kellett tartanom a telefont a fülemtől.

- Harry, Sara tudja hol lakik apám, kérlek gyertek, ahogy tudtok és hívjatok, majd elmondom, hogy tudjátok kijátszani őket. - suttogom, mire épp időben fejezem be, mert kivágódik az ajtó és apám dühös alakja tűnik fel.

- Kivel beszélsz? - csattan rám.

- Senkivel. - sírok fel, amikor a hajamat megmarkolva kényszerít felállásra.

- Még hazudni mersz nekem? - kérdésével egyszerre csattant egy pofon az arcomon, mire vissza estem a földre.

Még láttam, ahogy kisétál a szobámból a telefonommal a kezemben, és csak abban reménykedtem, hogy Harry már letette. Csak úgy van előnyünk velük szemben, ha nem számítanak a BAD felbukkanására, ha nem számítanak a vezérükre, Harry Stylesra.