30. fejezet! +18

Lena

Hivatalosan is a munkába temetkezem, hogy elbújjak a gondjaim elől. Az elmúlt egy hétben ez rendre előforduló tényezővé nőtte ki magát nálam. Nem tudok mit tenni, különben bizonyos, hogy előbb vagy utóbb a dili ház ablakából köszönnék vissza. Néha elgondolkozom azon, hogy miként vagyok még ép elméjű. Annyi szörnyűséget láttam és éltem át, hogy jogos lenne a feltételezés az elme háborodottságomról. Bár lehet, hogy teljesen nem is vagyok már normális, hiszen régen biztosan nem nyeltem volna le, ha valaki a saját halálát akarja megrendezni, de most? De az is igaz, hogy nincs semmi féle bele szólásom. Harry akkor is megcsinálja, ha nekem tetszik vagy ha nem. Az Ő döntése, de ezúttal túl messzire ment, úgy gondolom, de ez csak az én véleményem, ami senkit sem érdekel. Csak egy lány vagyok, aki a pokol közepén él, mert megrekedt.

 

Kicsit befigyel nálam és Saránál a mérgezett egér effektus az elmúlt napokban, hiszen mindent helyre kellett hoznunk a robbanás miatt. Amikor első nap beléptem, majdnem szív rohamot kaptam, ahogy elém tárul a katasztrófa utóhatása. Minden tiszta festék és törmelék volt, amit a munkások valamilyen oknál fogva itt felejtettek és a mi örömünkre, nekünk kellett eltüntetni. Aztán a raktár újbóli bepakolása órákba, sőt több napba tellett, nem beszélve a papír munkáról, ami ezzel járt. Viszont az üzlet teljesen megváltozott, a teljes üzlet tér fel lett újítva és egyáltalán nem hasonlított ez előbbi design-hoz. A tejes ellentéte volt a színekben és a bútorokban. De ami rettentő furcsa volt a fordított kiosztás. Az üzlet legvégébe került a pénztár, ami eddig a bejárat mellett helyezkedett el. Mivel tanultam üzlet politikát és marketinget tudtam, hogy ez miért volt. Ha az embernek végig kell jönni-e, ahhoz hogy fizessen, óhatatlanul is magához vesz több vásárolni kívánt terméket, egyszerű és világos.
 

- Lena. - kiabál rám Sara, mire konkrétan megugrok, ezzel majdnem leesve a székről.

- Basszus Sara, ha még egyszer ilyet csinálsz, megfojtalak. - nézek rá bosszúsan, mire csak legyint egyet.

- De harcias lett valaki hirtelen. - nevet fel.

- Tudod, volt kitől tanulnom. - mosolygok rá.

- De, egyébként mi van veled?

- Semmi, tudod ez a helyzet valahogy sehogy sem fekszik nekem. - mutatok idéző jelet a helyzet szónál.

- Nekem sem, de nem tudunk mit tenni az önfejű bagázs ellen. - dobja a kezét a levegőbe.

- Nem igen. - állok fel a székből és a kipakolt ruhákat kezdem a helyükre aggatni.
 

Természetesen az agyam vissza-vissza tért a kínzásomhoz a gondolataim kavargása miatt. Huzamosabb ideig nem tudtam elterelni a figyelmem, így újra és újra ugyan oda jutottam. Vissza a rémképek lepergésére a temetés elbukásáról. Két opció váltakozott, vagy az apám előbb jött ide és lebuktatta Harryéket vagy a megjátszott temetés valósággá vált, mert valamit elszúrtak és Harry megfulladt a koporsóban a föld alatt. Kezdtem paranoiás lenni és az üldözési mánia is rám jött. Folyton forgolódtam az utcán és azt figyeltem, hogy követ-e valaki vagy megfigyeltetnek. Telefonálni sem mertem senkinek, még Liamnek sem. Sőt attól is kezdtem egyre jobban kiakadni, hogy nem beszélhetek Harryvel.

 

 

Hogy aggódom-e? Az nem kifejezés, többszörösen is. Nem mindennap temeti el az ember a szerelmét, aki ráadásul él és virul. Ha valaki alig egy éve ezt mondta volna nekem, körbe röhögtem volna. Nem tudom felfogni, hogy keveredtem ebbe bele. Szerencsére a munka eléggé lekötött, hogy ne a nap huszonnégy órájában ezen járjon az eszem. A szombati parti újra szervezésével voltam elfoglalva, de szerdán semmi sem segített. Úrrá lett rajtam a pánik. Harry nem normális, de komolyan. Ki játssza el a saját temetését? Csakis Harry Styles lehet egy ilyen terv ötlet gazdája.

A raktárban pakolászom, amikor deja vu érzésem támadt, ahogy a hátsó ajtó kivágódott. A szemembe hatoló éles fény hatás miatt egy pillanatra megvakultam, semmit sem láttam. De ahogy az ajtó bezárult, elém tárult a legnagyobb rémálmom.
 

- Hogy kerülsz ide? - néztem rá a fölém magasodó ismerős férfira, akinek arca semmilyen érzelmet nem tükrözött.
- Látni akartalak.

- Te ennyire hülye vagy? - csattanok fel.

- Nem vagyok hülye Lena. - védekezik erőteljesen.

- Dehogy nem vagy az Harry, itt állsz előttem miközben kurvára halottnak hisznek. - kiabálok vele, ami még engem is megdöbbent, nem hogy őt.

- És?

- Mi az, hogy és? Te tudod a legjobban, hogy mennyire fontos, hogy ne vegyenek észre nem? - fakadok ki.

- Tudom, de egyszerűen bedilizek otthon. Napok óta alig láttalak és még csak fel sem hívhatlak. Kicseszettül hiányzol. - ragadja meg a derekamat.

- Te is hiányzol nekem, de nem lehetsz ennyire felelőtlen. Mi van, ha meglátott valaki? - kérdezek rá.

- Nem látott meg senki. - vágja rá rögtön.

- Ezt meg honnan tudod?

- Nem csak engem tudnak figyeltetni, ne feledd el ki vagyok valójában. - válaszolja mérgesen.

- Ha akarnám se tudnám elfelejteni.

- Helyes.
 

Komolyan nem hiszem el, hogy hogyan lehet ennyire hülye. Még is mit gondolt, amikor ide jött? Persze örülök, hogy láthatom, de nem szabad kockáztatnunk a lebukást és ez az akciója nagyon is kockázatos és egy rossz lépés és buktunk mindent. Nem Ők az egyetlen banda Londonban, ezzel Ő van a legjobban tisztában és az is bizonyos, hogy különös figyelmet kap most a BAD. Mindenki azt várja, hogy elbukjanak, hogy Harry halálával feloszlanak. És ez is a terv, a kamu becsődölés, a vezető nélküli összeférhetetlenség.
 

- Figyelj ne haragudj, hogy ide jöttem. - lép mögém és magához húz.

- Én nem haragszom, csak féltelek. - fordulok meg a karjaiban.

- Tudom. - húz közelebb, mire rögtön tudom mit akar.

- Harry. - szolok rá.

- Mi az? Már nincs különösebb baja a vállamnak baby. - csókol a nyakamba, amitől engedni kezdek.

- De a raktárban vagyunk. - próbálok tiltakozni a testem nagy bánatára.

- És? Belehet zárni nem? - kérdez rá.

- De. - nyögök fel, amikor az ölébe kap és így sétál el velem az ajtóig és fordítja rá a kulcsot.

- Gyorsnak kell lenned.

- Olyan leszek, mint a villám.
 

Ha akartam se tudtam volna tovább tiltakozni. Harry minden alkalommal elszédített és gondolkodás nélkül adtam át magam neki újra és újra. Pillanatok alatt tudott hatni a testemre és ez megdöbbentett. Nem habozott egy percig sem, a falnak taszított és a nyakamra tapasztotta puha ajkait. Felnyögtem, ahogy a nadrágom alá nyúlt és dörzsölni kezdte az érzékeny pontomat. Mosolyát egyértelműen ki lehetett venni, ahogy a nyakam bőréhez ért. Elképesztő ez az egész és a szenvedély, ami mindkettőnkben él. Felhúzta a pólómat és egy egyszerű mozdulattal húzta át a fejemen. Magával is hasonlóképp cselekedett, majd vissza tért ajkaival, de ezúttal az enyémre tapasztotta azokat. Sietnünk kellett és sietett is, amennyire telt tőlem. Pillanatok leforgása alatt tudhattam magam teljesen meztelenül és kiszolgáltatva Harrynek. Felemelt újra a derekára, de ezúttal magamban éreztem a férfiasságát. Zihálni kezdtem egyből, ahogy csípőjét ritmusosan kezdte mozgatni. Muszáj volt fékeznek magam, mert a raktár fala nem nevezhető vastagnak, így egy elejtett nyögés és mindenki aki az üzlet térben tartózkodik fül tanúja lenne az eseményeknek. A gyorsaság tényleg ment neki, hiszen alig negyed óra és az orgazmusom határán lógtam egy vékony, nagyon vékony cérna szálon, amíg el nem szakadt. Harrynek sem tartott tovább, azonnal követett az extázis világába.

 

Magamra kapkodtam a ruháimat és néztem, ahogy az ingét gombolja be. Le sem tudtam venni róla a szememet. Tökéletes, úgy ahogy van.
 

- Otthon találkozunk. - csókol meg, majd kilép az ajtón, amin alig húsz perce tűnt fel.
 

Nem hiszem el, ami az előbb történt.