Y. - 12. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Idegesen forgolódtam az ágyamban, míg azon tanakodtam, hogy jól döntöttem-e? Hogy a reakcióm igazságos volt-e Harryvel szemben? De minél többet mozogtam egyik oldalamról a másikra, annál biztosabb voltam benne, hogy megérdemelt minden hangos szót és kinyilatkoztatást tőlem. Nem teheti kénye-kedvére azt, amit csak akar. A tetteinknek következményei vannak, ahogy az övéinek is, ez alól ő sem kivétel. Sajnos a személyiségén nem fogok tudni változtatni, az élet tette ilyenné, az az élet, amit kénytelen volt élni, akkor is, ha kezdetben úgy gondolta, hogy ő választotta magának. De szerintem ez nincs így, a családi befolyás rettentő nagy úr az ember életében, ezt a saját bőrömön tanultam meg nem is egy alkalommal. Harrynek sem volt semmi lehetősége, az apja nyomdokaiba kellett volna lépni-e, akkor is, ha őt saját magát nem érdekelte volna ez a világ. Rá lett volna kényszerítve a családi hagyomány, ahogy rám is. Sokszor vissza gondolok apám és anyám utolsó, de egyben legfájóbb beszélgetésére. Akkoriban nem értettem, hisz alig voltam nyolc éves, de mára megvilágosodtam és ezért is rettegek annyira az életem jelen alakulásától. Nem akarok olyan lenni, mint ő. Nem akarom ugyan azokat a hibákat elkövetni, mert az a példa, amit ő képvisel, nem jó.

***

- Meddig várjak még? Mond meg, hogy meddig? - fülsiketítő volt a hangja, ahogy anyám arcába kiabált. Nem értettem miért veszekednek, hisz mindig kedvesen beszéltek, ha velem voltak.

- Elmondtam neked világosan Daniel, hogy nem fogok még egy gyereket ebbe bele szülni. - anyám hirtelen tett gesztusai azt jelezték számomra, hogy ideges.

- Nem érdekelnek a te aggályaid, mondtam, hogy nekem kell egy fiú gyermek, aki tovább viszi mind ezt. - mutatott körbe. - Vagy azt szeretnéd, hogy Helena vigye tovább Anglia ügyeit?

- Meg ne próbáld ebbe bele kényszeríteni őt. - ütötte meg a mellkasát és tisztán láttam az ajtó kicsi résén is, hogy a könnyek végig folynak gyönyörű arcán.

- Van választása.

- Milyen választásról beszélsz? Vagy gyilkos lesz vagy egy gyilkos felesége? Ezek a nagy választások neked? - sosem láttam még anyát ennyire kétségbe esettnek.

- Tudod, hogy biztonságban akarom tartani a lányunkat, de ehhez az kell, hogy egy közülünk való vegye el. - mostanra semmit sem értettem. Mit jelent az, hogy közülünk való?

- Az ki van zárva. Nem fogja azt az életet élni, amit én. Nem lesz egy maffiózó felesége. - szinte felsikoltottam, amikor apám keze csattant anyám arcán, de befogtam a számat. Nem akartam még nagyobb bajt keverni, mint ami volt.

- Mondtam már neked, hogy ne mondj nekem ellent. Mikor fogod végre megtanulni, hogy én vagyok a főnök?

***

Az akaratlan emlék hidegrázásra késztetett. Sajnos tisztában voltam vele, hogy kísértetiesen hasonlít a mostani helyzetem, ahhoz, amiből anyám lelépett. Viszont egy valami teljesen más volt, hogy ők nem önszántukból voltak egy pár, hanem azért mert én jöttem. Kezdetben szerették egymást, de amikor becsúsztam muszáj volt együtt maradniuk és mint utóbb kiderült egyáltalán nem illettek össze, nem voltak igazán szerelmesek egymásba. Így az idő múlásával az a kicsi érzelem is teljesen eltűnt és kihűlt. Én nem akartam arra a sorsra jutni, mint ők ketten. Nem akartam, hogy a kapcsolatom semmisé váljon, hogy egy olyan dolognak vége szakadjon, ami mindennél fontosabb jelen pillanatban számomra. Igen, haragudtam Harryre, nem is kicsit, de belül tudtam, hogy ez előbb utóbb változni fog. De nem fogom megkönnyíteni az életét, harcolnia kell értem. Harcolnia, amit az apám nem tett meg az anyámért.

***

- Lena. - éreztem, ahogy egy kéz rázza a vállamat, de nem voltam hajlandó felébredni. - Lena.

- Mi az? - nyitottam ki a szememet, hogy rá lássak Eleanor rendezett alakjára.

- A fiúk egész reggel az Y.-ról beszélnek, kicsit be pánikoltunk, hogy találnak valamit rólunk. - szinte felugrottam az ágyban, ahogy elhagyták a szavak a száját.

- Az nem jó, az nagyon nem jó.

- Nekem mondod. Le kéne jönnöd, hogy valamit csinálj. - lépett távolabb.

- Mit csináljak? - kérdeztem vissza, míg felkeltem az ágyból.

- Nem tudom, találj ki valamit, mint általában. - vont vállat, nekem meg már járt is az agyam.

- Oké.

Gyorsan magamra kaptam a köntösömet és már siettünk is végig a folyosón, majd le a lépcsőn, a konyhába, ahol mindenki tömörült. Már messziről hallottam, hogy miről beszélnek. Hogy mitől féltünk annyira azt nem tudtam volna megmondani. Sajnos náluk soha nem lehetett előre megmondani a kialakult reakciót, így eléggé tartottunk attól, hogy kiderül a kilétünk. Ahogy beléptem a konyhába mindenki rám figyelt, de különösen Harry, aki tetőtől-talpig végigmért, majd a művelet után megnyalta alsó ajkát. Tudtam, hogy tetszik neki az, hogy alig takarja valami a testemet előle. Megindult az irányomba, de aztán megtorpant, feltehetőleg a tegnap este miatt. Láttam, hogy a nyakát tekergeti, így valószínű nem volt kényelmes a fekhelye.

- Mit csináltok? - kérdeztem rá.

- Próbálunk valamit kitalálni az Y.-nal kapcsolatban. - fordult felém Louis.

- És jutottatok valamire? - éreztem, ahogy El az oldalamba könyökölt, azt hitte, hogy lebuktatom magunkat.

- Eddig nagy fekete folt az egész. - válaszolt ezúttal Liam a feltett kérdésre.

- Miért annyira biztos, hogy veszélyesek?

- Miért ne lennének azok? - meglepődtem, amikor Harry hozzám kezdett beszélni. - Láttunk, hogy mit tettek eddig Londonban. Egy biztos nem amatőrökkel van dolgunk, ez által jogosan kell tőlük tartanunk. Nem fogom engedni, hogy elvegyék tőlünk Londont.

- Miért még a tiétek? - tudtam, hogy ez övön aluli volt, de valahogy le kellett állítanom mindegyiket. Harryvel kezdtem.

- Természetesen. Azért mert fél éve nem jártam ott, attól még a város az enyém, a BAD-é. Minden elvesztett tiszteletet maradéktalanul vissza fogom szerezni és még félelmetesebbé teszem a nevünket, mint valaha. A BAD név örökre fent marad. - túlságosan bele élte magát a dologba.

- Túl nagy szavak. - förmedtem rá, mert valóban elegem volt abból, hogy mindent tényként kezelt és alapvetőnek vett, ahogy engem is, pedig ez koránt sem volt így.

- Ne húzz fel, inkább segíts nekünk. - láttam, hogy felidegesítettem, mert a homlokán kidagadt az ér.

- Oké, segítünk a lányokkal. Kiderítjük, hogy kik ők, ha ti pedig az apám kérdésével foglalkoztok.

- Mi? - horkant fel.

- Mit nem értesz? Az Y. a kisebb bajunk, így csak elbánunk vele, míg ti kideríthetitek, hogy hol van az apám és éppen mire készül, mert biztos vagyok benne, hogy valamire biztosan.

- Talán igazad van. - érdekes volt, hogy egyből helyeselt nekem, de nem voltam hülye, tudtam mire megy ki a játék.

- Tudom.

A nap hátralévő részében nem láttam a fiúkat. Lehet ennyire komolyan vették, amit mondtam nekik. A lányok teljesen ki voltak készülve, de mondtam nekik, hogy ez volt az egyetlen megoldásunk, hisz saját magunkat keresni és leplezni nem lesz nagy feladat. Mi dolgoztunk, de nem találtunk semmit és az Y.-nak vége, hisz előkerültek, így nem kell már semmit sem csinálnunk. Néha olyan érzésem van, mintha én egyedül gondolkoznék ebben a házban. A teraszon ültem és egy könyvet olvastam, amikor valaki lenyomta a könyvem elejét.

- Mit csinálsz?

- Semmit, csak magamra vontam a figyelmedet. - hajolt le, hogy velem egy magasságba kerüljön.

- Olvasnám tovább, ha nem baj. - próbáltam a könyvre koncentrálni, ha Harry hagyta volna.

- Gyere be velem. - fogta meg a kezem és egyszerűen felhúzott. Nem számított neki, hogy esetleg nem akarok vele menni.

- Minek?

- Meglepetés. - mosolygott rám.

- Utálom a meglepetéseket. - hallottam, ahogy felnevet.

- Ezt imádni fogod. - sétál tovább, míg a kezemet szorongatja, így kénytelen vagyok őt követni.

Ahogy végig vezetett a házon azon járt az agyam, hogy mit akar nekem mutatni. A konyhába érve azonban világossá vált. Az asztal szépen meg volt terítve, középen egy gyertyával, ami megvilágította a helységet gyenge fényével. Az a kis tárgy biztosította az összes fényt csupán. Már az illatokból tudtam, hogy a kedvenc ételemet fogjuk ma este enni. Parmezános csirke. Leültünk és neki is láttunk a vacsora elfogyasztásához. Harry öntött némi bort a poharakba. Amikor viszont felállt és a hűtőhöz sétált és a desszertet rakta elém végem volt, elpattant bennem minden.

- Komolyan? Komolyan Harry? - toltam félre az édességet.

- Nem szereted? - húzta fel szemöldökét.

- Nem az ételről van szó. - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt.

- Akkor?

- Tényleg ennyire hülye vagy? Azt hiszed, hogy egy szép és romantikus vacsorával minden meg van oldva? Hogy elfelejtem, amit velem tettél? Hogy ok nélkül voltam én a bűn bak? Nem lesz minden olyan, mint azelőtt, remélem ezzel tisztában vagy. Újra mindent fel kell építened, nem fog csak úgy az öledbe hullani. Egy valamit jegyez meg, nem vagyok magától értetődő számodra.