Y. - 11. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Percekig csak meredten bámultam az előttem lévő személyt, pontosabban Sethet és az agyamat pörgettem. Az új információk birtokában minden más lett, más fényben pompázott és egyszerre voltam megkönnyebbült és megrémült is. Két fontosabb dolog izgatott, az egyik, hogy mekkora hülye voltam, amiért Lenát gyanúsítottam. Amiért nem hagytam, hogy megmagyarázza a dolgot, nem voltam hajlandó meghallgatni az ő verzióját egy percig sem. Megütöttem őt, Jézusom, komolyan bántottam. El sem akarom képzelni miket tettem volna még vele, ha ez később derül ki. Mikor lettem én ennyire önfejű és kegyetlen? Fogalmam sincsen, de minden egyes szót megfogok érdemelni tőle, amit minden bizonnyal rám fog zúdítani, amikor bocsánatot kérdek tőle mindenért, amit vele az elmúlt időszakban tettem. A második pedig, hogy Summers piszkosabbul játszik, mint valaha. Hogy történhetett meg az, hogy nem érzékeltünk semmit a ténykedéséből Londonban? Egy ekkora akciót összehozni nem két nap, így biztos vagyok benne, hogy elég ideig tervezgette a kiiktatásunkat. A kérdések folyamatosan, csak adódnak. Hol van most? Miért nem támadt ránk újra, miután kiszabadultunk? Miért hagyta békén Lenát teljesen? És honnan tudta Seth, hogy Londonban járt?

- Várjunk csak. - öntötte el az agyamat a méreg az utolsó gondolatom okán és a szőke nyakát a kezemmel szorítva, bele vertem a fejét a mögötte található fába több alkalommal.

- Harry most mi van? - Liam kezét érzem a vállamon.

- Eressz el, mert esküszöm, hogy téged is megpofozlak. - tudta, hogy nem viccelek, így azonnal elengedett. - Kezdj el szépen beszélni Seth. Mi az isten közöd van neked Summers-höz és honnan tudtad, hogy éppen akkor Londonban volt? Baszd meg, hagytad, hogy hónapokig a szerelmemre haragudjak. Tudtad mindvégig ugye? Nem tévedek, ha azt mondom, hogy Summers emberei vagytok ugye?

- Ha elengednéd a nyakam, akkor tudnék is beszélni Harry. - erőltette ki a szavakat a szorításom alól, ami a torkát zúzta össze.

- Így is értelek. - nem voltam hajlandó elengedni őt, kellett a hatalom ereje, főleg, hogy az emberei ugrásra készen figyeltek engem folyamatosan.

- Nem vagyok Summers embere már elmondtam, nem egyszer. Nem tudtam erről semmit, mostanáig. Ami pedig Lenát illeti én sosem mondtam neked azt, hogy ő volt. - végtére is igazat mondott, de akkor is túl sok volt a véletlen egybeesés.

- Szemmel foglak tartani titeket, ha csak egyszer is felmerül bennem a feltételezés, hogy árulók vagytok, tudjátok milyen sorsra fogtok jutni.

- Nem fogunk elárulni, egy a célunk, eltenni láb alól azt a szemetet.

- Remélem is.

Már haza felé tartottunk, amikor a félelem egyre jobban kezdett szétáradni az egész testemben. Tudtam, hogy beszélnem kell vele, de rettegtem a reakciójától. Előre láttam, hogy eszméletlen mód ki lesz rám akadva és nem is csodálkozom miatta. Mindent megfogok érdemelni, amit a fejemhez fog vágni. A gondolataimba burkolózva észre sem vettem, hogy időközben megjöttünk. Lassan szálltam ki a kocsiból és Liam a kocsi motorházteteje felett nézett rám.

- Aggódsz?

- Ez kérdés volt? - kérdeztem vissza azonnal.

- Nem igazán. Nem lesz semmi gond Hazz, szeret téged ez látszik rajta, így megfogja bocsájtani, előbb-utóbb.

- Előbb-utóbb? Szép kilátások. - indultam el befelé, mivel túl akartam esni a fejem leüvöltésén.

- Jobb, mint a semmi.

- Valóban az.

Besétáltunk a házba és az ellenkező irányban tűntünk el. Liam elméletben már megbeszélte a dolgokat Sarával, de igazán ő is, csak most fog megbízni benne újfent, hogy kiderül ezt a fontos információ. Ennyire lassú léptekkel sem értem még el Lena szobáját és nyitottam ki annak ajtaját, ami kissé megcsikordult. Lena az ágyában feküdt az oldalán és szemmel láthatólag már aludt, ami nem is volt csoda, hisz éjfél körül járhatott az idő, mire visszaértünk. Óvatosan feküdtem mellé és kezdtem simogatni a haját és a nevét szólítani, hogy felkelthessem. Tudtam, hogy nem jó ötlet, de meg kellett tennem.

***

Lena

Nem tudtam, hogy álmodok vagy a valóságot érzékelem magam körül. Kristály tisztán hallottam, ahogy egy hang a nevemet szólítja és az érintést is felismertem a hajamon. Tudtam, hogy ő az, csak azt nem tudtam, hogy ez egy álom-e, amiből nem akarok soha felébredni. Ismét úgy éreztem, mintha a régi Harry szólítana és érne hozzám, így nem voltam hajlandó felébredni az agyam ezen képzelgéséből.

- Lena. - folyamatosan hallottam, talán egyre hangosabban is. - Baby ébredj fel, kérlek.

Kezdett derengeni, hogy talán nem is álmodom az egészet, hanem Harry valóban engem szólongat és fel akar ébreszteni. Lassan fordultam felé, már nyitott szemekkel. Itt feküdt mellettem, az arca alig pár centire az enyémtől és a csodás zöld szemei csillogtak. Úgy nézett rám, mint régen. Mi változott?

- Harry? Mi az? - ásítottam egyet a mondandón közben, amitől az eléggé kivehetetlenre sikeredett.

- Tudom, hogy késő van és talán nem most kellene veled erről beszélnem, de nem bírom tovább. - nem értettem, hogy miről beszél, fogalmam sem volt, hogy mi a baja. De, ami végképp zavart, hogy mennyire kedvesen beszélt velem.

- Baj van?

- Nincsen semmi baj, talán csak én magam vagyok a legnagyobb gond. - simított végig az arcomon, amitől tényleg összezavarodtam.

- Miről beszélsz?

- Arról, hogy hülye voltam. Nem hittem neked, téged vádoltalak. Ne haragudj rám. Már tudom, hogy neked és a többieknek semmi közük a dologhoz. Annyira sajnálom szerelmem.

- Mi van? Eddig tartott rájönni? Ne érj hozzám. - húzódtam el mellőle.

- Baby, kérlek ne lökj el magadtól.

- Mi a fasz van? Most miért nyalsz nekem? Nem tetszik az igazság? Tudod mit? Nekem sem, hogy egy gyökér vagy, aki az elképzelésének hisz és él vagy fél éve. Nem vagy ép, ha azt hiszed, ha azt hitted egy percig is, hogy én adtalak fel és csukattalak le. Szerinted önként jelentkeztem volna arra a mértékű fájdalomra és szenvedésre, amit a hiányod okozott nekem? Szerinted készen álltam arra a lyukra a mellkasomban, ami minden nap, minden egyes percében jelen volt? Mit gondolsz nekem öröm volt, hogy azt sem tudtam mi van veled, hogy azt sem tudtam élsz-e még egyáltalán? Aztán felbukkansz és még én vagyok az áruló, akit meg kell büntetned? Tudod mit, miért nem tetted? Mert gyáva vagy, gyáva vagy Harry Styles. - egy szuszra hadartam el mind ezt, esélyt sem hagyva rá, hogy közbe szóljon.

- Shh. - emelte a szája elé a mutatóujját.

- Te engem csak ne csitítgass. Jogom van kiakadni, teljes mértékben, úgy gondolom.

- Tudom Lena, de mindenki felébred miattunk.

- Miattunk? Valóban?

- Oké, akkor miattam, de tudnod kell, hogy szeretlek továbbra is. - lépett előrébb.

- És hol volt ez a szerelem a minap, amikor megpofoztál? Mond, hol volt? - fakadtam ki.

- Elnyomtam.

- Mégis miért?

- Mert kibaszottul szeretlek és féltettelek. - kapta el a derekamat.

- Mitől?

- Magamtól, a gyilkostól ki magam vagyok.

- Nem vagy annyira rossz, mint gondolod. - meglepődtem magamon, hogy megvédtem őt azok után, amit velem tett.

- Viccelsz? Mit műveltem veled is, meg sem hallgattalak, csak levontam a hamis következtetéseket.

- Nem fogom azt mondani, hogy nem vagy egy komplett idióta, mert igen is az vagy, de ismerlek téged és tisztában vagyok vele, hogy ilyen vagy. - kezdtem megenyhülni, ahogy egyre többet beszélgettem vele.

- Attól még ez nem mentség.

- Nem, nem az. És akkor ki is adott fel, ha nyilvánvalóan nem mi? - kíváncsi voltam ki volt annyira merész, hogy magára meri haragítani a BAD-et.

- Nem kell agykutatónak lenni, hogy kitaláld. Az apád volt. - nem igazán tudom, hogy miért lepődtem meg ezen.

- Az apám? De hát semmi hírünk róla, akkor meg, hogy tehette?

- Van egy másik banda, akikkel össze játszunk, azóta, hogy a főnökük megmentett minket. Ma velük találkoztunk és ő mondta el, hogy Summers abban az időben ott tartózkodott, szóval eléggé esélyes, hogy ő volt.

- Mi van? Eléggé esélyes? Nem is hiszed, hogy valóban ő volt? Bezzeg engem egyből halottnak könyveltél el. - komolyan felidegesített ezzel.

- Most mi a bajod?

- Mi lenne a bajom Harry? Nem vagy normális, az az én bajom. Menj ki, most. - csattantam fel és felálltam az ágyból, hogy az ajtóhoz sétáljak és szabad utat biztosíthassak neki.

- Lena, kérlek ne küldj el.

- Nem akarom, hogy most itt legyél, így menj ki a szobámból.

- Hol aludjak akkor? - kérdezett vissza, amitől még jobban felment bennem a pumpa.

- A kanapén vagy mit tudom én, nem is érdekel, ahogy téged sem érdekelt egy percig sem, hogy valóban én voltam-e. - ezzel kilöktem az ajtón, majd az orrára csaptam azt.

Világos volt, hogy rettentően haragszom rá, ugyan akkor a szívem ezerrel kalapált, amiért vissza kaptam a szerelmemet, úgy isten igazán.