Harry
Amióta beszálltunk a kocsimba egy szót sem szólt. A lakásom nem volt éppen közel, így egyre kínosabb lett az a bizonyos csend. A feszültség tisztán tapintható volt közöttünk. Éreztem, hogy Lena percről-percre lesz idegesebb és ez rám is átragadt. Csak nézett előre és meg sem rezzent az arca. Kissé talán sokkos állapotban van, amit nem is csodálok. Alig néhány perce rángattam őt ki egy étterem hátsó ajtaján magyarázat nélkül. Lena nem hülye, úgy hogy csak idő kérdése, míg össze nem teszi magának a dolgokat. A kormányt idegességemben, már olyan szinten szorítottam, hogy az ujjaim elfehéredtek. Nem tudtam mit csinálni, hiszen ha nem így vezetem le a felgyülemlett feszültséget, akkor képes lennék neki esni Lenának, amit szerintem egyikünk sem díjazna túlzottan.
Még mindig a fejemben vannak Liam szavai. Mikor felhívott és közölte velem, hogy az étterem, ahol éppen vagyunk, tele van Summers embereivel, azt hittem ott menten megölök valakit. Ennyire ideges még szerintem sosem voltam. Hogy az istenbe találnak ezek meg minket mindig? Miért keresik szegény lányt ennyire? Ne mondja nekem azt senki, hogy csak azért ilyen fontos számukra, mert apu pici lánya nincsen otthon és hiányzik neki. Nevetséges feltevés. Biztos, hogy ennél sokkalta súlyosabb oka van, amiért haza akarja paterolni Őt. Már azt sem tudom, mikor volt utoljára, olyan napom, hogy nem kellett Summers embereivel foglalkoznom. Hetek óta a nyomunkban vannak. Mindent megtesznek, annak érdekében, hogy Lena közelébe férkőzzenek, eddig sikertelenül. De ez nem fog bekövetkezni, mert én megvédem őt, ha ez néhány ember halálába kerül vagy akár az enyémbe. Már az sem érdekelne. Ahhoz az állathoz nem fogom vissza engedni, ahhoz már túl fontos lett számomra. Azóta, hogy megláttam, nem tudom őt kiverni a fejemből és fogalmam sincs, hogy miért van ez, de nem is érdekel.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már csak azt vettem észre, hogy a házam kocsi felhajtóján állok. A motor már régen nem jár, de nem vagyok képes elengedni a kormányt. Az ideg nem akarja elhagyni a testemet. Nagy nehezen ráveszem magamat, hogy kiszálljak és várom, hogy Lena tegyen így, de persze meg sem mozdult.
- Nem szállsz ki? - nyitom ki az ajtaját.
- Nem. - vágja rá egyszerűen, rám sem nézve.
- Ahogy gondolod. - ragadom meg a biztonsági övét és szó szerint én rángatom ki a kocsiból. A vállamon tartva megyek a bejárati ajtóhoz vele.
- Tegyél már le. - ütögeti a hátamat.
- Nem foglak. - egyáltalán nem hat meg ebben a pillanatban a kiakadása.
Nehézségek árán, de végre ki tudom nyitni az ajtót, majd az előszobában lerakom Lenát, aki egy percre sem hagyta abba a hátam ököllel való ütlegelését.
Csak állt előttem és engem nézett.
- Nem mész beljebb? - kérdeztem tőle.
- Nem. - válaszolta nekem és a falhoz hátrált mikor közeledni próbáltam felé.
- Miért ellenkezel velem folyton? - kérdeztem meg tőle és egyre jobban éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa a viselkedése miatt.
- Nem vagy senkim, hogy azt csináljam, amit mondasz. - köpte nekem a szavakat. Itt szállt el végleg az agyam.
- Kicseszettül ne merj velem még egyszer, így beszélni. - kiabáltam rá, mire láttam, hogy összerezzen.
- Ne parancsolgass nekem. - válaszolta.
- Lena mi a picsa bajod van neked? - akadtam ki még jobban, majd elkaptam a csuklóját és magamhoz vontam.
- Neked mi a bajod? Folyton eltűnsz. Napokra, hetekre. Válaszokat meg persze nem kapok semmilyen kérdésemre. - sírta el magát és folyton próbált kiszabadulni a szorításomból.
- Lena ezt nem értheted. Ez csak a te érdekedet szolgálja. - néztem a szemébe, hátha megtudom nyugtatni, de semmit sem értem el vele. Nagyon rosszul esett őt sírni látni, főleg miattam.
- Nem érdekel. Csak ne titkolózz előttem. - kérlelt, de nem adhatom meg neki, amit szeretne.
- Nem fogom elmondani. - válaszoltam egyszerűen.
- Gondoltam. - rántotta ki a kezemből az övét és az egyik vendég szobámba ment, majd nagy zajjal csapta be maga után az ajtót.
Rengeteget gondolkoztam azon, hogy utána mennyek, de végül úgy gondoltam, hogy hagyom hagy nyugodjon le. Megértem a kiborulását, teljes mértékben. Egyre inkább reménytelenebb és elkerülhetetlenebbnek látszik a dolog és el kéne neki mondanom az igazat magamról. Rólunk, a BAD-ről. De nem megy. Félek a következményektől. Ha meg tudja ki vagyok és, hogy végig hazudtam neki, bele se merek gondolni mi lenne, akkor. Megérdemli, hogy tudja, de én túl önző vagyok, mindig is az voltam és sosem fogok változni. Hozzám tartozik és nem engedem el. Soha.
Mire végre sikerült lenyugtatnom magam a házban való járkálással, felhívtam Liamet.
- Igen? - hallottam meg Liam hangját a vonal túlsó végén.
- Mi a helyzet? - kérdeztem rá.
- Semmi jó. Néhány embert elfogtunk, de persze a többség elmenekült. Figyeltünk, amikor elmentetek és néhányan követni akartak, őket elintéztük. - osztotta meg velem az információkat.
- Bassza meg. Nem hiszem el. Elegem van ebből a szemét Summersből. - akadtam ki, majd az egyik vázát a nappaliból a falhoz vágtam, ami millió darabra törve terült szét a helység különböző pontjain.
- Harry nyugodj le. Lena, hogy van? - kérdezte meg.
- Még is, hogy lenne? Be van zárkózva a vendég szobámba és zokog. - vallottam be.
- Haver tényleg sajnálom. - hallottam a hangjában az őszinteséget.
- Tudom. Most megyek, ha van valami hívjatok. - kértem, majd bontottam is a vonalat egy eléggé új értelmezésben, ugyan is a telefonom az egyik falnak vágva landolt darabjaiban a földön. Na ennyit arról, hogy hívjanak, ha valami van.
Idegességemben mindent, ami a kezembe kerül darabjaira törtem. Majd mikor már nem volt tárgy, amit elhajíthatnák, a kezem falba vágása következett. Amit addig csináltam, míg az egyik erősebb ütésnél, nagy reccsenéssel nyilalló fájdalom terjedt szét a csuklómban. Fasza eltörtem az egyik ujjam, ez már tuti. Gratulálok Harry Styles, remek munkát végeztél. Kurvára nem foglalkozok a nyilalló fájdalommal. Muszáj valamivel bekötnöm a kezemet. Gyorsan kerestem egy fáslit és sínt és kellő képen betekertem. A fájdalom némi képen enyhült, de még mindig ott volt.
Mikor eléggé magamnak éreztem magam, elmentem megnézni Lenát. A vendégszobából fojtott zokogás hallatszódott ki, még mindig sírt. Mikor benyitottam a szobába, az ablakban ült és maga alá húzta a lábait. Sötét volt a szobában, de így is láttam az arcán lefolyó könnyeket. Amiket nekem köszönhet. Ennyire sebezhetőnek és elveszettnek szerintem még sosem láttam őt és, ami a legjobban fájt, hogy ezt én okoztam. A legrosszabb rém álmaim elevenedtek meg a szemem előtt. A lány, akit nagyon kedvelek, miattam zokog, amit sosem akartam elérni, de könnyű szerrel megtettem, túl könnyen is. mintha mindenkit, csak eltaszítanék magam mellől, akitől csak egy kicsit is jót remélhetek. Különös dolgok ezek. De meg sem lepődök, hiszen nem nagyok jó, sosem voltam az. A nevünk is ezt takarja. BAD vagyis rossz. Rosszak vagyunk. Mi vagyunk a sötétség az éjszakában, ahova a fény nem törhet be, mert felemészti a sötétség. Lenával is pontosan ez fog történni. Ő egy tiszta lélek, ő maga a fény és én pedig a sötétség, aki mindet felemészt. A fényt is beleértve, nem hagyja élni. Száműzi örökre.
Közelebb mentem hozzá, hogy megsimogassam az arcát, de mikor hozzá érhettem volna, ő egyszerűen csak elhúzódott tőlem. Egyértelmű volt, hogy nem akarja, hogy megérintsem. Teljesen elszorult a szívem a cselekedetére, de megérdemeltem. Mivel nem akartam, hogy ennél jobban megijedjen, inkább magára hagytam őt. Alig néhány perce sétáltam be a szobájába, de már csuktam be magam mögött. A saját hálómba mentem és az ajtó mentán csúsztam le, amint bezártam magam mögött az ajtómat. Nem csináltam semmit, csak az ajtóban ültem és a gondolataimba mélyedtem. Kavarogtak az érzelmek és a gondolatok a fejemben. Egy lehetséges kiút után kutattam, ami nem volt sehol. Egy megoldás volt csak. Színt vallani, túl késő és túl bonyolult lett minden. Ezt már semmi estre sem lehet kimagyarázni. Túl veszélyes már a helyzet, ahhoz, hogy tovább titkolózzak.
Nem bírtak ki, hogy ne nézzem meg este Lenát. Mikor benyitottam az ajtón, már békésen aludt az ágyban. A nap korábbi eseményei már nem ráncolták össze tökéletes arcát. Az ágyra ültem mellé és csak hosszú percekig csodáltam gyönyörű arcát, ami békességet tükrözött. Nem érdemli meg ezt a rengeteg rosszat, amit az élettől eddig kapott. Megsimogattam gyengéden az arcát, amire mozgolódni kezdett. Már azt hittem fel fog ébredni, de végül megnyugodott és ismét egyenletesen szuszogott. A füléhez hajolva azt suttogtam neki. - Megvédlek, ha kell magamtól is. - majd magára hagytam ismét, hiszen nem akartam felébreszteni őt. Miután kijöttem a szobájából, ismét a sajátomba mentem. Alig érte el a fejem a párnámat, máris mély álomba zuhantam.
Másnap reggel eléggé kimerülten ébredtem fel. Nem volt éppen jó éjszakán. Alig aludtam valamit. Két óránként felébredtem és iszonyú nehezen tudtam vissza aludni. De nem volt mit tenni. A munka nem áll meg, így egy kiadós zuhany után, már készen is voltam az indulásra. előtte még írtam Lenának egy üzenetet, amit a szobájába tettem.
Lena!
Nem leszek itthon. Kérlek maradj itt. Nem leszek el sokáig ígérem. Ne haragudj a tegnap miatt. Ígérem hamarosan minden világos lesz. Csak bízz bennem.
Harry xx.
Miután kijöttem a szobájából, már el is hagytam a lakást és az épületünk felé vettem az irányt. Nem sokkal később már le is parkoltam. Befele menet túl nagy volt a csönd, ami itt sosem jó jel. Mikor beléptem a központi helységbe, Liam jött elém.
- Jó, hogy jössz. Van még pár ember, akit ki kéne hallgatni és gondoltuk megvárunk vele, hátha neked többet mondanak. - kezdett bele Liam.
- Rendben. A többi mivel szolgált?
- Szinte semmivel. Egyikük sem akarja kiadni Danielt. - közölte velem.
- Milyen meglepő. - nevettem fel kínomban.
- Az, mint mindig.
Egy rövid megbeszélés után, ami az étteremnél történt dolgokról szólt - egyértelműen Lenát, akarták elkapni - a cellákhoz mentünk, ahol az elkapott öt emberből, már csak hárman voltak, hiszen, aki nem beszél az meghal, hát mondanom sem kell mi történt velük. Három emberből már csak egy maradt hátra, akit kikérdezzek. A másik kettő nem volt éppen segítőkész hangulatban, így mivel a pumpám eléggé magasra húzták mind két alkalommal a kötekedésükkel és ellenszegülésükkel, mind kétszer a kezem előbb cselekedett, mit, hogy az agyam kommunikált volna bármely testrészemmel, így a fegyver mindkétszer elsült és cseppet sem érdekelt.
Az utolsó fiú már nem volt éppen reménytelen eset. Lerítt róla, hogy még kezdő és hogy retteg tőlem. A remegés eléggé szembetűnő bizonyíték volt.
- Oké, akkor kezdjük, azzal, ha nem szolgálsz semmivel, te is egy golyót kapsz a fejed közepébe. - közöltem vele a nyilvánvalót, amit már kétszer végig nézett.
- Értettem. - szűrte a fogai között a szavakat remegő hanggal.
- Helyes. Talán nem vagy felesleges, mint ezek. - rúgtam bele az előttem fekvő testek egyikébe.
- Oké fiam, akkor kezdjük azzal, hogy remélem tudod ki vagyok és, hogy a türelmem eléggé véges szóval kezdj minél előbb beszélni. - ültem le vele szembe egy székre.
- Tisztában vagyok ki vagy. - válaszolta nekem.
- Remek, akkor gondolom nem kell bemutatkoznom. - villantottam felé egy vészjósló mosolyt.
- Nem sok mindet tudok, mert csak néhány hete építettek be. Azt viszont tudom, hogy Summers egyre idegesebb, amiért nem szállítod le neki a lányát, ezért egyre több emberét küldi ide, hogy helyetted elvégezzék a munkát és téged eltegyenek láb alól. - kezdett bele a mondókájába.
- Na végre, hogy valaki tud beszélni. Folytasd. - nézem a szemébe.
- Én nem akartam és nem is akarok Summers emberei közé tartozni. Ő egy pöcs. - van amint ezek szerint egy véleményen vagyunk.
- Ebben egyet értek. Akkor miért vagy itt? - kérdeztem vissza.
- Muszáj volt, különben megölt volna. - vallotta be.
- Mekkora az irónia mi? Ha nem jössz megölnek, de ha nem adsz nekem információt én is megöllek. Melyik a jobb szerinted? - néztem vele farkas szemet.
- Summersnél bármi jobb.
- Én minden bizonnyal. - nevettem fel kissé.
- Mire vagytok kíváncsiak pontosan? - kérdezett rá.
- Bármire, amit még tudsz. - szólt közbe Louis.
- Augusztus 9. - nyögött ki egy dátumot.
- Mi a fasz? - csattantam fel.
- Ezen a napon fog ide jönni Summers. - közölte velem.
- Az csak egy hét. - állapította meg Niall a hátam mögött.
- Remek meglátás Niall. - fordultam felé.
- De előtte még vár engem vissza, hogy információt szolgáltassak rólad. - nézett rám a fiú.
- Rólam? Ennyire fél tőlem a nagy Daniel Summers. - nevettem fel egy jóízűt.
- Nem mutatja, de én látom rajta, hogy igen csak tart tőled.
- Jól is teszi. - mosolyodtam el.
Egy gondolatom támadt, ami lehet, hogy kockázatos, de ennyit merek kockáztatni.
- Figyelj. - nézetem rá a fiúra.
- David. - közölte velem a nevét.
- Na David, mit szólnál ahhoz, ha nem ölnélek meg, de cserébe átállsz hozzánk és beépített emberként közölsz nekünk némi infót Summersről? - tettem fel a kérdésemet. Remélem elfogadja az ajánlatomat, ugyan is az tisztán látszott rajta, hogy nem fűlik a foga Summershöz.
- Benne vagyok. - hát ez könnyen ment.
- Harry lehet ez nem valami jó ötlet. - szólt közbe Zayn.
- Pofa be. - csattantam rá.
- Oké David, akkor most elengedlek, de tudd, ha átversz minket, levadászlak és az az elmulasztott golyó a szép kis fejecskédben fog landolni. - mosolyogtam rá.
- Értettem. - helyeselt nekem, na ezt már szeretem.
- Vezessétek ki. - fordultam Niall és Louis felé, akik rögtön engedelmeskedtek és egy kendőt David szeme elé kötve vezették őt ki az épületünkből. Mindig így szoktuk hozni és vinni is az embereket, annak érdekében, ha valaki valami csoda folytán élve hagyja el ennek az épületnek a falait, akkor ne tudjon semmilyen információval szolgálni rólunk az ellenséges bandáknak. Legfőképpen ne tudja a címünket kiadni.
Később a telefonom - amit sikerült megmentenem, amikor földhöz vágtam - csörögni kezdett a zsebemben. Ismeretlen számról kerestek. Nem nagyon foglalkoztatott, hogy ki keres, lehet kellett volna.
- Igen? - szóltam bele.
- Styles. - hallottam meg annak az embernek a hangját, akit legszívesebben puszta kezemmel fojtanék meg.
- Summers.
- Styles, annyi az alkunknak. Azt hitted ilyen hülyének nézhetsz. Tudom, hogy Lena mind végig veled volt és azt is tudom, hogy kavarsz a lányommal. - csattant fel.
- Baszd meg. - nyomtam ki a telefont dühömben.
Olyan szinten kapott el az ideg, hogy csoda, hogy a telefonomat nem basztam földhöz. Rögtön kocsiba ültem és a lakásomig meg sem álltam, nem törődve azzal, hogy nem annyival megyek, amennyi a táblákon van.
Mikor beléptem a lakásba Lena a kanapén ült a nappalimban és a levelemet szorongatta a kezében. Eléggé nyugodtnak tűnt, velem ellentétben. Mikor meghallotta, hogy beléptem a nappaliba rám kapta a tekintetét. Mikor nyugtázta, hogy én vagyok megnyugodott és szólásra nyitotta ajkait.
- Elmondod?
Ojjjjjj....imádok úgy kelni hogy azt látom új rész érkezett... :P imadom imadom imadom xxxx
VálaszTörlésén meg az ilyen kommenteket imádom. :) jól esik ilyesmit hallani. :D ♥♥♥
Törlés