10. fejezet!

Lena

 

 

Reggel felettébb nyugodtan és kipihenten ébredtem, de még is volt valami szokatlan, valami, ami nem mindennapi. Ébredésemet egy mellkas ütemes fel-le mozgása érte el, amit egyáltalán nem tudtam, hova tenni. Mikor már kis híján be pánikoltam, emlék képek kezdtek a szemem elé táncolni. A rém álmaim, amik azóta az este kísértettek, hogy Harryt elküldtem és ő kisétált a szobám ajtaján. A tévképzetek, amik kínoztak engem szüntelen. Az ő alakja, ami minden egyes éjjelen a szobámban volt, de mire elértem volna elillant és itt hagyott engem magányosan. Emlékszem a tegnapi volt a legrosszabb. Mintha az ágyamon ült volna. Éreztem a jelenlétét a szobában, fizikailag. Majd az álom szertefoszlott, felébredtem. Ő itt volt. Láttam a megrémült tekintetét, mikor azt hajtogattam, hogy ne kínozzon tovább, hiszen ő nem valódi. De az volt. Itt volt. Még mindig itt van. Azt hittem már sosem fogom látni, de ő még is megjelent és nem hagyott ismételten magamra. Magam sem tudom, hogy miért, de rengeteget jelentett számomra, hogy velem maradt az éjszaka. Lassan felé fordulva nyitom ki a szememet. Harry még békésen alszik. Olyan gyönyörű még álmában is. Ahogy néztem őt megint hallottam rekedtes hangját, ahogy a szavak elhagyják a száját. Fontos voltam neki és ezt ő nyíltan közölte is velem.

 

- Mióta bámulsz? - egy mély rekedt hang zökkentett vissza a jelenbe.

- Nem bámullak. - még jó, hogy bámultam, csak azzal nem voltam tisztában, hogy mennyi ideig és, hogy ő ezt mennyi ideje követi nyomon.

- De igen. - kacsintott rám, majd ásítása nyomta el szavainak végét.

- Hogy, hogy itt maradtál? - csúszott ki a számon ez az egyszerű mondat.

- Nem volt dolgom. - vágta rá szinte azonnal.

- Szóval, csak azért maradtál, mert nem volt más dolgod? - húztam fel a szemöldököm.

- Igazság szerint, volt még okom a maradásra. - vetette oda nekem.

- Még pedig?

- Te épp elég indok vagy arra, hogy maradjak és mindenféle dolgot csináljak veled. - gondolkodott el.

- Miféle dolgokra célzol? - magam sem tudom, hogy miért, de szándékosan adtam alá a lovat.

- Ha ennyire kíváncsi vagy, akkor szívesen megmutatom neked. - incselkedett velem, csillogó zöld szemei mindent elárultak. Vággyal telve tekintett rám.

 

Egy pillanat alatt fordított maga alá és fedte le telt ajkaival az enyémeket. Szinte rögtön belépésért könyörgött, amit én kérdés nélkül meg is adtam neki. Nem én irányítottam, a testem ösztönösen reagált az övére és ez ellen semmit nem tehettem és még, ha akartam volna se tudtam volna. Miért tagadjam meg azt magamtól, ami teljes mértékben jó neki. Nem is tudnám. Rabja lettem ennek a göndör férfinak és élvezem.

 

Harry telefonjának csörgése szakította félbe a cselekedetünket. Harry először nem foglalkozott vele, de mikor másodjára is megcsörrent a telefonja, én nem bírtam tovább.

 

- Nem akarod felvenni? - kérdeztem tőle.

- Nem. - válaszolta egyszerűen, majd tovább csókolta a kulcscsontomat.

- Fel kéne venned. - jöttek a szavak a számból, de a jelentésükkel már rég nem voltam tisztában.

- Bassza meg. - szitkozódva szállt le rólam, majd a nadrágja zsebébe nyúlva halászta elő a készüléket. - Ne menny sehová.

- Hova mennék? - mondtam, míg ő elhagyta a szobámat.

 

Eléggé sokáig telefonált és kissé hangosan is, így néha elcsíptem a szavait. Nem volt boldog, nagyon nem. Folyton szitkozódott, amiből sejtettem már, hogy valami nincsen rendben és ideges.

- Liam. Bassza meg, nem érted, hogy vele vagyok? - hallottam az egyik mondatát. Rólam beszélt ebben biztos vagyok.

- Oké, megyek. - hallottam a hangját, majd el csendesedett. Bizonyára letette a telefont.

- Csessze meg. - hallottam, amint belerúg oda kint valamibe.

Pár perccel később tért csak vissza a szobámba. Eléggé idegesnek nézett ki még mindig.

- Lena, nekem most el kell mennem. - közölte velem közömbösen.

- Rendben. - válaszoltam.

- Később találkozunk. - lépett közelebb hozzám, majd egy lágy csókot lehetelt az ajkaimra.

- Szia. - köszöntem neki, mikor már az ajtómban állt.

- Szia. - köszönt, majd eltűnt a szemem elől.
 

Kissé csalódott voltam, hogy nem maradt velem, de minden bizonnyal nincsen minden rendben. Ismét ott vagyok, ahonnan elindultam. Ő nem hajlandó elmondani mi történik vele, én meg teljes mértékben tisztában vagyok vele. De egyik felem örül annak, hogy, amit elkezdtünk nem fejeztük be. Egy nagyon kicsi részem. Tudtom jól, ha nem szakítanak félbe, nem lett volna megállás. Valamiért a közelében teljesen elvesztem az eszem és azt sem tudom mit csinálok. Nem tudom irányítani a testemet, ő irányit teljes mértékben. Ellenkeznék? Egyáltalán nem.

 

Mikor kimentem, hogy a napi kávé adagomat magamba töltsem, konstatáltam, hogy Sara nincsen itthon. Lefőztem a kávét, majd töltöttem magamnak egy bögrébe és azzal együtt ültem le a kanapéra. Kellett nekem ez a kis energia. Ha egy nap nem veszem magamhoz az adagomat, akkor teljesen zombi vagyok. Lassan kortyolgattam a meleg folyadékot és Harry járt a fejemben. Ki más? Remélem semmi nagyobb baj nincsen. Apám miatt még mindig tiszta ideg vagyok és még csak az kéne, hogy bántsa Harryt miattam. Ő bizonygatja, hogy megvéd engem, de nincs tisztában az apámmal. A hatalmával, az emberekkel, akik neki dolgoznak, mert, hogy rengeteg volt neki. Korgó gyomrom nem engedte, hogy sokáig ostoroztam magamat, így a hűtőt kinyitva bámultam annak tartalmát, amitől azt vártam, hogy majd enyhít az éhségemen. Bundás kenyeret készítettem magamnak és csak a szokás kedvéért egy csésze teával fogyasztottam el azt. Mindjárt jobban érzetem magamat. A mosogatógépbe tettem az összekoszolt dolgokat és beindítottam azt, mert igen csak tele volt már.

 

A nap további részét a kanapén töltöttem és mindenféle csöpögős filmet néztem. Nem tudom miért, de lekötöttek, így azon kaptam magam, hogy délután fél öt van. Kulcs zörgés ütötte meg a fejemet, majd Sara tűnt fel az ajtóban.

 

- Szia. - köszöntött mosolyogva.

- Szia. Merre jártál? - kérdeztem tőle.

- Mint, ha nem lennél vele tisztában. - forgatta meg a szemeit.

- Mi volt ez? - mutattam feléje.

- Nem tudom miről beszélsz. - mentegetőzött.

- Vigyázz, mert még kiesik a szemed. - vetettem neki oda.

- Kösz, hogy szóltál. - nevette el magát.

- Igazán nincs mit. - tört ki belőlem a nevetés.

Ezt a szem forgatást egyszerűen rühellem, főleg tőle, mert rengetegszer csinálja. Halál idegesítő.

- Egyedül vagy? - kérdez rá.

- Nem bujtatok valakit a szekrényben megkötözve. - kacsintok rá.

- Jaj, de vicces kedvedben vagy ma. - jegyzi meg nekem.

- Meglehet. Egyébként köszönöm.

- Mi is? - teszi fel a kérdését.

- Hogy ide hívtad tegnap este Harryt. - közöltem vele.

- Én ugyan nem. - tette itt nekem az ártatlant.

- Ne nézz hülyének, tisztában vagyok vele, hogy te szóltál neki. - mosolygok rá.

- Hát lebuktam és nincsen mit. Nem bírtam tovább nézni, ahogy szenvedsz. - jól estek a szavai, ő mindig törődött velem.

- Tényleg nagyon köszönöm. - öleltem magamhoz.

- Elhiszem, hogy örülsz, de azért ne fojts meg. - csinált úgy mintha megfojtanám.

- Bocsi. - kuncogtam fel, majd elengedtem őt.

 

Hálás vagyok neki, nagyon is. Ugyan is tisztában vagyok azzal, hogy a rettentő makacsságom okán, biztosan nem hívtam volna fel magamtól. Nem ismertem volna be, hogy nekem szükségem van rá. Képes lettem volna az életemet végig szenvedni, úgy, hogy közben tudtam, hogy nekem csak ő kell. Akkor már késő lett volna. Én és a makacsságom, egyszer esküszöm sírba teszem magam ezzel.

 

- És még mindig nem mondott neked semmit sem? - tette fel nekem Sara a kérdést.

- Nem. - válaszoltam.

- De nem adtad fel, mi?

- Ismersz engem. - nevettem fel.

- Jobban, mint te magadat. - mosolygott rám.

- Meg lehet. A biztonságosabb az lenne, ha nem foglalkoznék ezzel többet, de én szeretek kockáztatni. Előbb vagy utóbb kiszedem belőle. - nézek rá teljesen elszánt tekintettel.

- Amit már amúgy is tudsz. - tette hozzá Sara.

 

 

Este mikor kiléptem egy jó kiadós zuhany után a fürdőből, láttam, hogy egy szál vörös rózsa van az ágyamra téve. Mellette pedig egy boríték, amin az én nevem van. Nem bírtam semmidig sem, azonnal kibontottam. Lena - kíváncsiság 0-1.

 

" Hello szépségem. Látom jókor időzítettem. Csatlakoztam volna hozzád, nem is tudod mennyire. Hmmm... Elkalandoztam. Szóval ma sajnos dolgom van, így nem lehetek veled ma éjjel. Holnap reggel érted megyek és kárpótollak. Hidd el. Remélem tényleg komolyan gondoltad és megbízol bennem. Nem fogod megbánni. Nyugodtan aludj, én majd őrzöm álmodat. Tényleg. xx Harry. " 

 

Mosolyogva tettem vissza az ágyra a levelet, amit Harry hagyott itt nekem. El sem hiszem, hogy ezt tette értem. Persze az egy kérdés, hogy jutott be, de már tényleg meg sem lepődök rajta. Ez is hozzá tartozik. Kerestem egy vázát a rózsában és gyorsan vízbe tettem azt, majd a telefonomért nyúlva sms-t írtam neki.

 

" Köszönöm a rózsát. Ez a kedvencem, bár fogalmam nincs honnan tudtad. Holnap hányra jössz ha szabad tudnom? xx L. "

 

" Vannak kapcsolataim a rózsát illetően. A holnapi nap teljes egészében meglepetés. xx H. "

 

" Nem fair, honnan fogom tudni, hogy mikor keljek? xx L. "

 

" Majd én felkeltelek. xx H. "

 

Tisztán érzetem a szavai pajzán jelentését és szinte magam előtt láttam azt a fél oldalas mosolyt, ami ilyenkor az arcán jelenik meg magával hozva az egyik gödröcskéjét is. Régen a falra másztam az olyan pasiktól, akik ilyen szavakkal illetek engem vagy másokat, de valahogy Harryt ez, csak még vonzóbbá teszi. Ez hozzá tartozott, ez ő maga volt.

 

Sokáig nem voltam képes elaludni, hiszen az agyam kattogott szüntelenül és megállni egy pillanatra sem látszott. Csak Harry és a holnapi tervei jártak a fejemben. Vajon hova akarhat engem vinni, amit én nem tudhatok. Esküszöm direkt kínoz engem ezzel. Persze a sok gondolkozás miatt, megint eljutottam a kiinduló pontig. Harry és a titkai. Amiket nem hajlandó megosztani velem. Aggasztott a dolog, nem is kicsit. Zavaró, hogy ő nem tud velem őszinte lenni, azok után sem, hogy én mindent elmondtam. Remélem egyszer megbízik, majd bennem annyira, hogy elmondja. Bár, ahogy magamat ismerem, elébb fog kicsúszni a számon, mint, hogy ő elmondaná nekem. Az nem feltétlen lenne jó, sőt. Ha megtudná, hogy én végig tisztában voltam vele, hogy ő ki is valójában és mivel is foglalkozik, biztosan sosem bocsájtana meg nekem. A színészi tehetségem sem túl jó vagy inkább egyáltalán nincs is, ezért az is kérdéses, ha elmondja, hogy fogok úgy tenni, mintha semmit sem tudtam volna. Az elmúlt napok kínzó fáradsága a félelmeimmel együtt nyomott el, így elérve az álom világot.

 

 

Reggel a konyhából beszűrődő zajok és illatok keltettek fel. Elfordulva az órámra pillantva láttam, hogy tíz óra van, ami már nem igen tartozik a reggel fogalmába. Egy csörömpölés a konyhából kényszerített arra, hogy most már kinézzek mi is folyik odakint. Sara nem éppen az a konyha tündér, de úgy látszik ma még is kedvet kapott hozzá. Mikor kinyitottam az ajtómat és kiléptem onnan, nem éppen az a kép fogadott, ami a lelki szemeim előtt lebegett. Sara helyett Harry sürgött-forgott a konyhában, ami ha lehet még nagyobb meglepetésben számított a lakásunk konyhájában.

 

- Össze is törsz mindent? - szóltam neki, mire rám kapta a tekintetét.

- Nem éppen. - nézett vissza a kezére, majd tovább vágta a hagymát.

- Akkor mi volt előbb az a csörömpölés? - kérdeztem rá. Ő válasz helyett csak meglengette a kezében tartott kést, ezzel jelezve, hogy a hang forrását ne keressem tovább.

- Remélem szeretek az omlettet. - nézett fel rám ismételten, míg én felültem a pultnál lévő bár székre.

- Persze. - válaszoltam neki és el kell ismernem, hogy otthonosan mozgott a konyhában.

- Tudsz főzni? - szaladt ki a számon a kérdés.

- Feltalálom magam maradjunk annyiban. - válaszolta mosolyra húzva ajkait.

- Isteni illata van. - jegyeztem meg.

- Már is kész. - tájékoztatott a reggeli állapotáról.

 

Tíz perc múlva csakugyan készen lett a reggeli és az asztalhoz ülve tette le elém a tányéromat. Istenien nézett ki és a gyomrom korogva jelezte, hogy igencsak megéheztem már.

 

- Mi van benne? - kérdeztem meg.

- Hagyma, sonka, sajt. - közölte velem a hozzá valókat, én meg úgy gondoltam kicsit megviccelem.

- Sonka? - húztam fel a szemöldökömet.

- Igen. Mi van vele? - tette fel a kérdését.

- Nem eszem húst. - mondtam egyszerűen, majd a reakcióját figyeltem.

- Hát ezt közölhetted volna velem. - vetette oda és láttam az arcán, hogy kissé rosszul érzi magát.

- Csak vicceltem. - mondtam neki, majd egy jó nagy falatot tettem a számba.

- Te és a vicceid. - kacsintott rám.

- Talán nem tetszett? - kérdeztem rá.

- De, imádtam. - gúnyolódott velem.

 

Miután megettük a reggelit, ami hozzá teszem életem egyik legjobb omlettje volt, elpakoltuk a tányérokat. Én gyorsan bementem a szobámba, persze előtte megkérdeztem, hogy a mai naphoz mit is kéne felvennem, ő erre csak sejtelmesen annyit válaszolt, elég ha szép leszel. Na köszi sokat segítettél. Így egy ruha mellett döntöttem, ami remélhetőleg mindenhez megy, attól függetlenül, hogy mit is tervezett.

 

- Mehetünk? - kérdezett rá Harry, mikor kiléptem a szobámból.

- Persze. - válaszoltam, majd el is hagytuk a lakást.

Harry egy eléggé elegáns környékre vitt engem, ahogy ezt a házakból le tudtam szűrni. Igazán közölhette volna, hogy hova visz, mielőtt eljöttünk, akkor valami elegánsabb ruhát veszek fel. Egy étterem előtt parkolta le az autót, majd kiszállva az én felemre sétált és kinyitotta nekem az ajtót.

 

- Köszönöm. - köszöntem meg neki a gesztust.

- Nincs mit. - mosolygott rám.

- Szólhattál volna, hogy egy ilyen elegáns helyre jövünk, akkor felvettem volna valami mást.

- Nem kell, így is gyönyörű vagy. - hajolt a fülemhez és így osztotta meg velem a gondolatait.

Én csak némán és teljesen elpirulva lépkedtem mellette, míg beértünk és egy két személyes asztalhoz vezettek minket.

- Mit hozhatok? - jött oda egy pincér lány és a rendelésünket vette fel, miközben csorgatta a nyálát Harryre. Tipikus szőke cica volt, akit most legszívesebben jól képen csaptam volna. Jó kis reakció. Féltékeny volnék? Igen.

- Egy üveg vörös bort kérnénk, a legjobb fajtát. - közölte vele Harry.

- Már is. - csilingelte a lány.

- Mi az? - nézett rám Harry.

- Semmi. - válaszoltam neki.

- Van valami. látom a szemedben, hogy mérges vagy. - közölte velem, hát tényleg ennyire nyilvánvaló, hogy dühít ez a tyúk?

- A lány kissé érdeklődik irántad. - fordítottam el a fejem a mondatom közben.

- Csak ugyan? Féltékeny vagy Lena? - kérdezte meg. Az. És?

- Nem vagyok. - vágtam rá.

- Persze, hogy nem. - mosolygott magában, amiből tudtam, hogy tisztában van mindennel.

A lány persze szinte rögtön hozta is a borunkat, ami igen csak finom volt. Majd felvette a rendelésünket is. Én egy grillezett lazacot rendeltem, zöld salátával, míg Harry steaket sült burgonyával. Nem sokat kellett várnunk az ételre, aminek örültem is, hiszen az ide vezető út röpke két óra volt, így igen csak megéheztem. Nagyon finom volt az étel is.

 

- Mesélj egy kicsit magadról. - vetette fel az ötletet Harry.

- Mire vagy kíváncsi? - kérdeztem vissza.

- Mindenre. - mondta egyszerűen.

- Hát hol is kezdjem? - gondolkoztam el. - Elég sokat tudsz már, így is az életemről, de a gyermekkorom eleinte nagyon is jó volt. Édesanyám az egyik legjobb nő és anya, akit egy szerek kívánhat magának. Rengeteget jártunk el csak mi ketten és a legjobb barátnők voltunk, majd egyszer csak elment és mindent elveszítettem. Talán tizennégy lehettem, mikor az egyik este láttam, hogy anyám sírva pakolja be a bőröndjébe a ruháit. én megkérdeztem, hogy hova utazunk, de csak vállat volt, majd elment mellettem. Csak az ajtóban értem utol, ahol csak annyit mondott, ne haragudj, majd örökre kisétált az életemből. Apámat azóta a nap óta vetem meg és nem tekintem többé az apámnak. - fejeztem be és éreztem, hogy könnyek szöktek a szemembe a mondandóm alatt.

- Szörnyű lehetett. - nézett rám szomorú szemeivel.

- Az is volt, de ez nem valami vidám történet, inkább te mondj valami. Milyen volt a te gyerek korod? - kérdeztem rá.

- Az nem fontos. - mondta nekem kissé ingerülten. Mi lett vele? 360° fordulatot vett, ez miatt az egy kérdés miatt.

- Szeretném tudni. - kérleltem őt.

- Kicseszettül nem fontos. - csattant rá, mire össze rezzentem. Mi van most? Mi rosszat mondtam, amiért így kifordult magából? Mind ha nem lenne önmaga, vagy pont most mutatja az igazi valóját.

- Jó. - közöltem vele.

- Ne haragudj. - kért bocsánatot. De igen is haragudtam.

- Nem érdekes. - válaszoltam közömbösen, majd folytattam inkább az evést.

Aránylag hamar befejeztük. Éppen fizetett, mikor a telefonja megszólalt.

 

- Igen? - vette fel a telefont.

- Mi van? Ez most nem komoly ugye? Itt? Bassza meg. Kicseszettül elegem van ebből. Kurva életbe. Köszi. - tette le a készüléket, én meg mint egy hülye meredten néztem rá.

- Gyere. -állt fel és felém nyújtotta a kezét.

- Hova? - kérdeztem, mikor már szinte utána futottam, amint az étterem hátsó kijárata felé húzott.

- Hozzám.