Y. - 16. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

- Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet volt a részéről. - amióta Harry és Liam elmentek, csak ez volt a téma. Nem tudtam róla leakadni, tudtam, hogy valami hülyeséget fog csinálni az indulat hevében. Ebben jó volt, gyakran csinálta ezt és annak sosem lett jó vége.

- Ezzel nem vitatkozom. - érdekes mód meglepett, hogy Louis ennyire közvetlenül beszélget velem, főleg, ha azt nézzük, hogy amióta vissza jöttek a kettőnk közti kommunikáció a nullával volt egyenértékű.

- Miért nem állítottátok meg? - szólt közbe Perrie és mind a három itt maradt fiúnak intézte a kérdést.

- Ez most komoly kérdés volt? - háborodott fel Zayn és fel is állt a székből, ahol eddig helyet foglalt.

- Teljesen. - Perrie és a vakmerő énje egyszer biztos, hogy komoly bajban lesznek. Pláne, ha pont a BAD-del folytat ilyesfajta beszélgetéseket. Már a múltkor is ennek látta kárát, amikor Harryvel beszélt olyan stílusban, ami nem volt megengedett.

- Oké, nem kell itt a feszültséget szítani. Mind a ketten álljatok le ezzel. Jól tudjátok itt mindannyian, hogy Harry mennyire is önfejű. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor az úgy is van. Mint, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, ebben Liam a legjobb partner számára. - tetszett Louis hozzáállása.

- Ez így van, de akkor sem nézhetjük jó szemmel, hogy hülyeségeket csináljon. - valahogy le kell szoktatni erről az előbb cselekszem, majd aztán gondolkodom dologról.

- És lényegében itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy az egyetlen személy, aki ebben segíthet neki az te vagy. - mutatott rám.

- Miért én?

- Mert, ha hiszed, ha nem, te vagy az, akire hallgat. Még rám sem hallgat mindig, de rád talán igen. Sokkal jobban tudod őt befolyásolni, mint azt hiszed. Az irántad érzett szerelme készteti őt a hülyeségekre és arra is, hogy jobb legyen a számodra, hogy megfeleljen neked. - meg sem tudtam szólalni hirtelen. Meg kellett emésztenem az elhangzottakat.

- Miért akarna megfelelni nekem? - kérdeztem rá, mert valóban kíváncsi voltam rá. Tudtam, hogy Lou sok mindent tud a kettőnk kapcsolatáról és hogy Harry olyanokat is elmond neki, amit senki másnak.

- Mert úgy érzi, hogy nem méltó hozzád, hogy sokkal jobbat érdemelsz nála. - vont vállat, majd meg sem várva, hogy bármit is tudjak rá reagálni, megfordult és eltűnt a folyosón. Tudtam, hogy miért ment el, mert túl sokat mondott, túl sok minden hagyta el a száját, amit talán nem szabadott volna megosztania velem, se senki mással. Egyszerűen elszólta magát és ezzel tisztában is volt.

A délután hátralévő részében Louis szavain kattogtam megállíthatatlanul. Tudtam, hogy Harry nincsen teljes egészében kibékülve magával, de hogy ennyire nem, azt sosem képzeltem ezelőtt. A folyamatosan hangoztatott mondata is ezt bizonyítja. " Egy valamit érts meg, nem vagyok jó." Már azt sem tudom, hogy hányszor hallottam ezt tőle, de a mai napig nem értettem a lényegét. Tudtam, hogy nem a megtestesült jóság, de határozottan nem tudnám őt rossznak nevezni. Persze ebben a világban mi más lehet az ember, mint rossz? Hisz embereket öl, kiont életeket, de sosem szabad elfelejteni, hogy nem vég nélkül csinálják, nem kényük kedvük szerint, hanem mert muszáj vagy, hogy magukat, a saját életüket védjék. És ez Harryékre teljesen igaz volt. Mert, ha ők gonoszak, akkor mi mik vagyunk? Az Y. is épp annyi bűnt követett el a megalakulása óta, mint a BAD. Öltünk embert, nem egyet és károsítottuk meg Angliát, de csak azért, hogy előrébb jussunk, hogy megtaláljuk őket végre. Szóval ez esetben a címkék feleslegesek, vagyunk, akik vagyunk. Se több, se kevesebb.

***

Épp az udvaron voltam és próbáltam mindennel elvonni a figyelmemet, amikor bentről nagy hangzavar kerekedett és legfőképpen Niall éles hangját lehetett kivenni. Azt hittem, hogy talán Harryék tértek vissza, de ahogy bementem kicsit más látvány fogadott. Niall a hűtő kinyitott ajtajában állt és eléggé kétségbe esett fejjel nézett körbe. A többiek körülötte álltak és hangosan röhögtek, ahogy a szöszi teljesen kiborulva szitkozódik.

- Most mi olyan vicces? - fakadt ki.

- Hogy ennyire meg tudsz zuhanni attól, hogy nincs itthon kaja. - a hasát fogva nevet Louis.

- Miért? Ti nem vagytok éhesek? - körülbelül annyira túlozza el a dolgokat, mintha azt kérdezte volna, hogy más sem vesz levegőt?

- Nem kifejezetten Niall. - Sara legyintve közli vele.

- Tőlem haljatok éhen, de én enni fogok valamit. - fordul vissza a szinte üres hűtőhöz.

- Ne veszekedjetek, inkább menjetek el és vásároljatok be. - szólok közbe az ostoba vitájukba.

- Na végre valaki, akinek esze is van. - csillan fel Niall szeme, majd oda jön hozzám és magához ölel.

- Látod, valaki gondolkozik is.

- Még szerencse. - forgatja meg Lou a szemeit. - Akkor menjünk. Ki jön?

Erre mindenki feltette a kezét és már össze is szedték magukat az induláshoz.

- Te nem jössz? - kérdez rá Perrie, amikor nem megyek utánuk.

- Nem, én maradok.

- Oké.

Alig telt el negyed óra mióta elmentek, de valaki ráakadt a csengőre oda kint. Kezdem azt hinni, hogy itthon hagytak valamit vagy Harry jött haza, de mind a kettő eléggé érdekes lett volna, hisz minek csöngetnének. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, majd az ajtó felé siettem. 

- Mit hagytatok itt? - kérdeztem meg szórakozottan, amikor kinyitottam. Viszont nem az fogadott, amire számítottam.

- Szerintem semmit. - mosolygott rám.

- Seth? Mit keresel te itt? - majdnem elszóltam magam, hogy Harryvel kéne most lenni-e, de aztán jobbnak láttam, ha nem mondok semmit.

- Csak épp erre jártam és gondoltam benézek hozzád. - vonta meg több alkalommal a vállait és valami baromira nem stimmelt nekem vele. Soha, egy alkalommal sem jött ide.

- Aha, de ha nem haragszol, most nemigen érek rá. - csuktam volna be az ajtót, ha nem akasztja be a lábát.

- Figyelj, nem tartalak fel sokáig.

- Valami baj van? - abszolúte furcsa volt a viselkedése.

- Nem kifejezetten, de lenne miről beszélnünk.

- Oké, akkor gyere be, de tényleg nincsen sok időm. - reménykedtem benne, hogy beveszi.

- Nem tartalak fel, ígérem.

Nem tudtam, hogy hova menjünk, így a szobám felé vettem az irányt. Ténylegesen nem ott akartam vele beszélni, de fent hagytam a telefonomat és nem bíztam meg benne mostanában túlzottan, így jobbnak láttam, ha magamhoz veszem a készüléket.

- Miról akarsz beszélni? - kérdezem meg, ahogy beérünk a szobámba.

- Csak érdekelnének azok a levelek. - fordult felém.

- Honnan tudsz te a levelekről? - értetlenül kérdeztem vissza, mert nem emlékszem, hogy mondtam volna neki valaha is.

- Az nem fontos, a lényeg, hogy tudom. - kezdett járkálni.

- Ha tudsz róla, akkor igen is fontos, mer úgy emlékszem, hogy én egy szót sem szóltam neked róla.

- Nem kell, hogy szólj. Én mindent tudok, ami veled történik. - ekkor lettem arra figyelmes, hogy szinte le sem veszi rólam a tekintetét.

- Ezt, hogy érted? - kezdtem azt gondolni, hogy talán Harrynek igaza volt, ez felért egy beismerő vallomással.

- Sehogy.

- Érdekes, hogy ennyire tisztában vagy a dolgaimmal. - fontam össze a mellkasom előtt a kezemet.

- Csak figyelmes vagyok, ennyi az egész. Segíteni akarok nektek, ha eddig nem tűnt volna fel.

- Segíteni?

- Miért vagy ennyire meglepve ezen? - kissé talán felhúzta magát.

- Nem tudom, talán, mert nem bízom senkiben. Bárki küldheti a leveleket. Bárki hülyíthet minket.

- Érdekes dolgok ezek, nem gondolod? – folyamatosan a testbeszédét figyeltem, ahogy a szobámban közlekedett, egy ponton sem időzve felesleges ideig. Nem tetszett, ahogy körüljárta a teret és mindent alaposan megnézett. Egy fényképet tartott a kezében, ami még hónapokkal ezelőtt készült rólam és Harryről. Nem tudtam, hogy a megjegyzése mihez kapcsolódott, az adott körülményekhez, vagy a képhez.

- Nem tudom, hogy mit gondoljak. Csak az egyértelmű számomra, hogy valaki szórakozik velünk, jó játéknak gondolja ezeket. – mutattam fel néhány levelet a sok közül, majd egy laza mozdulattal a földre ejtettem őket.

- Segíthetek kideríteni, ha akarod. – lépett hozzám közelebb, megijesztve engem a közelségével. Nem tetszett a helyzet, amibe a mozdulata sodort minket.

- Már rajta vagyunk. – vontam vállat, majd egyszerűen kikerültem, hogy még csak véletlenül se legyen alkalma semmire sem.

- Vagytok? A BAD vagy az Y? – szinte hisztérikusan fordultam meg, amikor a kelleténél hangosabban szólalt meg. Az ajtóhoz sietem, kilestem rajta, majd óvatosan becsuktam, hogy senki ne hallhassa a beszélgetésünket.

- Az nem fontos.

- Miért ijedtél meg, amikor kimondtam, hogy Y? – ekkor már az ajtónak szegezve álltam közrefogva a testével.

- Megtennéd, hogy ellépsz tőlem? – természetellenesen hatott a közelsége.

- Miért? Hisz elvileg hasonlítok a te Harrydre, nem mindegy, hogy kivel vagy? – olyan volt, mintha nem is vele beszélnék, még a hangja is teljesen eltorzult, ahogy most beszélt.

- Te meg miről beszélsz? – fakadtam ki és eltoltam magamtól.

- Erről beszélek. – ekkor az ajkaimra tapadt és kényszeresen megcsókolt. Várta, hogy visszacsókoljam, de nem történt semmi.

- Seth. – azonnal felemeltem a lábam és erőszakkal kényszerítettem, hogy abba hagyja, amit elkezdett. A lábam olyan erővel csapódott az ágyékába, hogy azonnal éles hangon felüvöltött és a térdeire érkezett a földre. Abban a pillanatban tárult ki az ajtó és egy mérges zöld szempárral találtam szemben magam, de a harag nem nekem szólt. Erre akkor jöttem rá, amikor a hajánál fogva rántotta a magamba és a falnak vágta, olyan erővel, hogy hallottam, ahogy a csigolyái elmozdulnak a helyükről.

- Mi a faszt keresel te itt?

- Csak segíteni akarok. - alig hallhatóan ejtette ki a szavakat, Harry keze a nyakán eléggé akadályozó tényező volt számára a beszédben.

- Aha persze, én meg egyszerűen megfojtalak, majdnem ugyan az. - olyan kacajt hallatott, amit még ezelőtt sosem hallottam tőle. Egyértelmű volt, hogy ez alkalommal nem viccelt, ha akarta volna könnyedén megfojtotta volna. Egy erősebb roppantás a gigáján és vége.