28. fejezet!

Lena

Másnap reggel hatalmas zsivajra és kiabálásra ébredtem. Nem tudtam hova tenni ezt a nagy zűrzavart, ami a földszintről jött. Harry után kutattam az ágy másik oldalán, de nem volt sehol, így akaratomon kívül is pánikolva ugrottam fel a helyemről és vetettem ki magam a folyosóra. Nem tehetek róla, de Harry állapota paranoiássá tett engem. Egész  éjszaka alig aludtam valamit, mivel folyton az járt a fejemben, hogy ha történik vele valami, nekem kell segítenem elsőnek. Bár arról fogalmam sincs, hogy mit vártam mi fog történni, hiszen nem a szívével volt baja, hanem a vállát lőtték el, de attól még nagyon ideges voltam.
 

Ahogy közeledtem lefelé egyre hangosabbak lettek a hangok, köztük egy, amit millió közül felismernék. Harry-é volt. Torka szakadttából üvöltött a többiekkel. Mikor oda értem, akkor sem hagyta abba, nem zavartatta magát, hogy mások előtt veszekedjen az embereivel, akik ráadásul a legjobb barátai. Sosem fogom megérteni a közöttük lévő kettős kapcsolatot. Tisztelték őt, de egyben terelgették is, ha hülyeségre készült, bár a makacs természete senki dolgát sem könnyítette meg. Ment a maga feje után, ha kellett, ha nem. Ez többnyire heves vehemenciával társult, amit én is több alkalommal is megtapasztaltam, mint birtoklási vágy, ami felém irányult. Nem láttam még, ilyen sokoldalú embert, mint Harry. A furcsaságaival együtt is halálosan szerelmes vagyok belé, akkor is, ha egy banda vezér és felrúgtam a szabályaimat, de a szívemnek nem tudok szabályokat szabni, hiszen az első adandó alkalommal áthágta azokat.
 

- Ti idióták. - üvölti Harry torka szakadttából.

- Harry állj már le. - próbálja nyugtatni Louis, kevesebb sikerrel.

- Hogy az anyámba nyugodjak meg, amikor leszakad a fél kezem, erre benyögitek, hogy még ki sem szedtétek a golyót belőlem. - magából kikelve hagyják el a szavak a száját, mire az állam a padlót súrolja.

- Nem, mintha hagytál volna rá időt. - veti közbe Zayn, mire Harry rá veti magát és a pólójánál fogva maga felé kezdi húzni.

- Komolyan nem vagytok normálisak. Most azonnal kiveszi valamelyik belőlem, ezt a szart. - Zayn arca megremeg a félelemtől, ahogy Harry üvölt vele.

- Majd én.  - szólok közbe, mire tudatosul az öt férfiban a jelenlétem ténylegesen is.

- Mi? - fordul felém Harry és a tekintete azonnal meglágyul, ahogy találkozik az enyémmel.

- Mondom, majd én kiszedem belőled. - lépek hozzá közelebb és lefejtem a kezét Zayn pólójáról.

- Meg tudod csinálni? - kérdezi meg Liam.

- Nem, csak viccből ajánlottam fel. - gúnyolódok vele. - Persze, hogy meg tudom csinálni, elfelejtitek, hogy kivel éltem mostanáig?

- Oké, akkor csináld, ne beszélj. - szól közbe Niall.

- Niall válogasd meg a szavaidat, ha a barátnőmmel beszélsz. - csattan fel Harry, mire megszorítom a kezét, hogy nyugodjon le végre.

- Oké, mindjárt jövök. - tűnik el Niall egy percre, hogy aztán egy elsősegély dobozzal térjen vissza.

- Hagyjuk őket magukra. - fordul Louis a többiek felé, majd egyetértően bólintanak és el is tűnnek az emeleten.
 

Harry hangtalanul leül a kanapé karfájára és várja, hogy kövessem őt. Nem szól egy szót se, csak áthúzza a fején a pólóját és várja, hogy elkezdjem. Kinyitom a dobozt és kiveszek belőle egy fogót, amivel kiszedhető a golyó. A doboz tartalma nem volt szokványos, ahogy sejtettem. Apámnál is ilyen spéci cuccok voltak. Sosem kérdeztem meg, hogy miért, de mai fejjel már nem is kell, pontosan értettem az okát. Főleg, hogy a legnagyobb ok, épp előttem ült és fájdalom tükröződött a szemeiben, amikor a fogó bele hatolt a nyílt sebbe, ami a kulcscsontja felett húzódott vagy tíz centi hosszan és ki tudja milyen mélyen. Amikor Harry hangosan felüvöltött tudtam, hogy jó helyen járok. A fájdalom akkor lesz a legnagyobb, ha a golyó arrébb mozdul. Nem sokkal később kivettem a kis fém tárgyat és ledobtam az asztalra egy tálba.
 

- Bassza meg, ez rohadékul fájt. - néz rám Harry, miközben a sebet fertőtlenítem.

- Ne haragudj. - próbálok mindnél óvatosabb lenni.

- Nem a te hibád. Ügyesen csináltad. - mosolyog rám, de ez csak egy gyenge próbálkozása a valódi mosolyának.

- Köszönöm, bár ne kéne ezt csinálnom. - nézek rá őszintén.

- Elhiheted, hogy nekem se egy leány álom. - nevet fel kicsit, mire nekem is mosoly húzódik az ajkaimra.
 

Miután még egy csatát vívtunk Harryvel, amit a sebe össze varrása jelentett, adtam neki egy fájdalom csillapítót, majd felküldtem a szobánkba, hogy aludjon egy kicsit. Én addig mindent össze takarítottam és kidobtam a véres vattákat a kukába. Nem akartam, de egy folytában az otthoni dolgok pörögtek a szemeim előtt. A sok lövés, baleset és halál. Gyűlölöm az egészet.

Amikor végre mindennel készen voltam felmentem, hogy ránézzek Harryre, de nem volt a szobánkban, így elindultam megkeresni, de amit találtam, arra nem voltam felkészülve.
 

- Mi a frász ez a hely? - kérdeztem rá, amint beléptem egy szobába, ami egy kórházi kórteremre hasonlított a megszólalásig. Harry ijedten fordult hátra.

- Basszus a szív bajt hoztad rám. Ez egy orvosi szoba vagy ilyesmi. - válaszolja közömbösen.

- Mi az, hogy ilyesmi? - a hangom emelkedettebb a megszokottnál, dühös vagyok.

- Most mi, olyan meglepő ezen? Nem mehetünk kórházba, hiszen rögtön elkapnának minket, így kénytelenek voltunk egy saját szobát kialakítani, az ilyen esetekre. - mutat a bekötözött vállára a mondata végén.

- Ezt úgy mondod, mintha természetes lenne. - akadok ki.

- Mert nekem az is, de most ne legyél ez miatt ideges Baby. - lépked felém, de most semmi kedvem a közeledéséhez.

- Ne legyek ideges Harry? Olyan természetességgel közlöd velem, hogy ez rendszeres, hogy az igen is felidegesít, főleg, hogy egy napon keresztül azt hittem meghaltál. Hallod te egyáltalán magad, hogy mik hagyják el a szádat? - csattanok fel erélyesen.

- De nem vagyok halott Len. - jön közelebb és magához ölel, ami kell is nekem.

- De az lehetnél, te is tudod jól. - sírom el magam.

- Tudom, de kérlek ne sírj. - simogatja a hajamat.

- Basszus Harry, annyira megijedtem, hogy elveszítelek. - öleltem, olyan szorosan, ahogy csak tellett tőlem.

- Jaj Baby, nyugodj meg. Nézz rám. - emeli fel a fejemet, így kényszerítve, hogy könnyes szemeimmel rá fokuszáljak. - Jól vagyok, részben. Nem hagylak itt megígértem neked és be is tartom. Hamarosan ennek a zűrzavarnak is vége, mert gondoskodunk róla a többiekkel. Aztán megígérem, hogy csak veled fogok foglalkozni, nekem az első a te biztonságod, a többi meg nem érdekel.

- Szeretlek Harry.  - állok lábujjhegyre, hogy megcsókolhassam.

- Én is téged Len.

 

Kicsivel később, amikor már kellő képen nyugodt voltam, Harry vázolta, hogy ideje lenne újfent felhívnom apámat, bár a nullánál is kevesebb volt a kedvem hozzá. El sem hiszem, hogy mire készülök most. Megfogadtam, hogy nem megyek vissza, hogy soha többé nem teszem ki magam annak, ami vele jár, amit az apám nyújtani tud a szeretetből. A nullánál is kevesebbet.

- Hívd fel. - szólt közbe Harry, míg várakozva tekintett rám.
- Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. - válaszoltam, majd a fülemhez emeltem a készüléket.

- Lena mi a fene volt az előbb veled? - csattant rám, amint felvette a telefont.
- Semmi, csak vigyél haza. - próbáltam a leginkább szomorúnak hangzani.
- Mi ez a hirtelen pálfordulás? - kérdezett rá, de a hangjában semmi - féle érzelem nem volt felfedezhető, nyoma sem volt.
- Meghalt. - ejtettem ki a szavakat, akárcsak egy robot.
- Ki?
- Harry. - közömbösség ötös.
- Túl is teljesített, ha engem kérdezel. - nevetett fel, ami teljesen elborította az agyamat.
- Nem érdekel a véleményed, csak gyere értem. - vetettem neki oda, majd rá nyomtam a telefont.
 

A közömbös magatartása teljesen felbaszta az agyamat. Harry állított le, amikor az éjjeli szekrényen álló lámpát kaptam fel és részesítettem közelebbi kapcsolatba a padló kemény fa anyagával.
Büszke vagyok magamra. Most nyújtottam életem legjobb színészi alakítását.
 

- Na elhitte? - kérdezte meg Harry, amikor beszélő viszonyba kerültem és nem akartam az Ő fejét is letépni a helyéről.

- Minden bizonnyal. - ültem le az ágyra és a kezemet az arcomba temettem. Jobban megviselt ez az egész, mint gondoltam.

- Majd én felvidítalak. - süppedt be mellettem az ágy, majd Harry egy egyszerű mozdulattal döntött le az ágyra és helyezkedett el felettem.
 

Hevesen csókolt meg és simított végig közben az oldalamon, mire remegni kezdtem egész testemben a jóleső és egyben ismerős érzéstől, amit Ő nyújtott nekem. Eszméletlen mértékű bennem a hiánya, de nekem talán még van egy kis ép eszem, ami nem ment el, ami nála nem mondható el. Egy hírtelen mozdulattal fordítottam a helyzetünkön, mire hatalmasat ordított. Leesett, hogy miért volt, hiszen a kezem pont a vállán volt, ahogy fordítottam a helyzetünkön. Próbált újra megcsókolni, de láttam, hogy a felemelkedés is nagyon fájdalmas cselekedet most neki.
 

- Szerintem ez most nem jó ötlet. - húzódok el tőle.

- Dehogy nem semmi bajom. Len kérlek, nagyon kívánlak. - próbálkozott be, de nem adom be neki a derekam, nem fogok fájdalmat okozni neki.

- Nem Harry, ezt most hagyjuk abba. - szállok le a csípőjéről, mire fájdalmasan felnyög.

- De tényleg kibírom. - ült fel, de a szavai nem tükrözték a tetteit, amikor a vállához kapott fájdalmában és nagy levegőket kellett venni-e.

- Igen látom, csak feküdj vissza és pihenj, bőven lesz időnk még szexelni. - kacsintok rá, ahogy az ajtóban vissza nézek rá.

- Cseszd meg, megőrjítesz te nő. - huppan vissza elhúzott szájjal az ágyba.

- Csak pihenj.