Harry
- Fiam miért teszed ezt? - nem tett meg három lépést sem a cellából máris hozta a szokásos formáját. Tudtam, hogy szapulni fog és bűntudatot kelteni bennem Lena miatt.
- Nem tartozom magának magyarázattal a tetteimért, úgy gondolom.
- Szerinted ezzel megállíthatsz? - ha a filmekből vett ördögi kacaj létezett volna, akkor ezt biztosan annak nevezték volna. Eszelős módjára nevetett és elképzeltem, hogy maga is elhiszi, hogy normális, pedig korántsem volt annak mondható.
- Szerintem örüljön neki, hogy nem lőttem agyon az első adandó alkalommal. Most is megválogatnám a maga helyében a mondandómat, mert még meggondolhatom magamat.
- Nem fogsz tenni semmit, mert fontos neked a lányom. Tudod te, ha meghalnék, az mélyen érintené őt, akkor is, ha úgy tesz, mint akit nem érdeklek. - sajnos igaza volt, de ebben az esetben nem Lena és az érzései voltak az elsődleges szempont, hanem a szabadságunk, ami csak néhány lépésnyire volt tőlünk.
- Nem vagyok kíváncsi a szavaira, inkább menjen előre. - löktem rajta egyet, hogy ne tartson már fel minket ennyire.
Belöktem a kocsiba és már alig vártam, hogy megérkezzünk a rendőrségre és végre vége kegyen ennek az egész képtelen helyzetnek. Szinte vánszorgott az idő, ahogy az autóval haladtunk, Liam ült mellettem elől, hátul Louis és Niall fogták közre Summerst, akinek a kezei végig össze voltak kötve a háta mögött. Elővigyázatosak voltunk, hiszen ismertük már és tudtuk, hogy próbálkozna, ha lenne rá lehetősége.
- Végre. - nyögtem fel, amikor végre leparkoltam a kapitányság mélygarázsában.
- Büszke vagy magadra? - köpte felém a szavakat.
- Rettenetesen.
A liftből kilépve megkerestük a megadott ajtó számot és percekkel később már a rendőrfőnökkel álltunk szemben.
- Köszönjük a közreműködésüket az ügyben. Mostantól szabadok, gondoskodom róla. - nem hittem a fülemnek, ahogy a felügyelő közölte talán az évszázad legjobb hírét. Végre haza mehetünk.
- Lekötelez minket. - nyújtom felé a kezemet, mire ő erőteljesen megszorítja, de amikor elvenném, tovább tartja és nem enged.
- Azt elhiszem, de ugye tudják, hogy ez a szívesség nincsen ám ingyen. - miről beszél ez?
- Elhoztuk Summerst, ez volt az alku. - nyögi be Niall.
- Azt hitték, hogy ez ennyire egyszerű? - kibaszottul nem tetszett nekem a lenéző hangneme. - Az egy dolog, hogy ide hozták nekem és én elsikálom az életük minden baklövését, de mivel bűnözök és ráadásul visszaesőek, így gondolom az érthető, ha a mellénézés az első újabb esetnél megszűnik. Csak, hogy tiszta legyen, ez a betöréstől a gyilkosságon át bármi lehet, a legkisebb bűncselekedet is elég és lecsukatom magukat.
- Erről nem volt szó. - üvöltök a képébe.
- Mr. Styles, nincs olyan helyzetben, hogy felemelje a hangját. Gondolom a kiakadása arra utal, hogy továbbra is ezt az életmódot hívatott folytatni. Tőlem azt tesz maga és a kis maffia szövetkezete, amit akar, de ne feledje, figyelni fogom magukat. - a képembe nevetett.
- Értettem. - persze, majd miatta hagyok fel az életemmel. Egy pillanatra azonban elgondolkozom annak lehetőségén, hogy abba hagyom. Mennyivel könnyebb lenne az életem és az életünk, de sajnos a csúf igazság az, hogy ebből, ha akarsz sem tudsz kiszállni, ha beleszülettél.
- Értesítem, ha minden nullázva lett.
- Remek.
Abban a pillanatban nyírlak ki te rohadt spicli.
* * *
Délutánra meg is kaptuk az engedélyt, hogy visszamehessünk Londonba, ami nekünk jót jelentett, de annak a szemét rendőrnek nem igazán, ráállítottam a régi banda egyik legjobb gyilkosát, hogy játszadozzon el vele kicsikét, szabad kezet adtam neki, ami őt ismerve gyilkossággal fog végződni a kínok kínja után. Ő kereste magának a bajt és így legalább megtanulja, hogy Harry Styles-al és a BAD-del nem lehet szórakozni.
- Lena itt vagy? - nyitottam be az eddig hálóként funkcionáló szobába, ami szerencsére napokon belül nem kell többé.
- Szia. Minden rendben ment? - érdeklődött.
- Persze. Jól vagy? - láttam rajta, hogy még mindig könnyes a szeme.
- A helyzethez képest igen. - erőltetett magára egy mosolyt.
- Most már minden rendben lesz, ígérem.
- Tudom. Mit terveztél estére pontosan? - csillant fel a szeme.
- Már mondtam, hogy meglepetés, de gyere, mert indulnunk kell.
- Elmegyünk?
- Még szép.
Hangtalanul kocsikáztunk, most ezt tartottam megnyugtatónak. A legnagyobb titokban szerveztem meg mindent, már több napja készültem arra, amit tenni készültem. Nagyon reménykedtem benne, hogy Lena meg fog lepődni és pozitívként zárul majd a napunk. Lassan leparkoltam az utca szélén, szándékosan nem hajtottam be a ház udvarára.
- Harry mit keresünk mi itt? - értettlenkedett, amikor kiszállt az autóból.
- Mindjárt meglátod, csak menjünk be. - húztam magam után.
- Komolyan be akarsz oda menni? Egyáltalán szabad már itt lennünk?
- Ne kérdezősködj, csak gyere.
Az arca leírhatatlan volt, amikor beléptünk a lakásba, ami mostanra szinte teljes pompában tárult a szemünk elé. Sehol a korábbi vérengzés nyomai.
- Hát ez meg? Hogy hoztad rendbe?
- Felbéreltem embereket, hogy csinálják meg nekünk. Van még egy jó hírem, szabadok vagyunk, holnap vissza is költözhetünk, ha gondolod.
- Tényleg? - szinte azonnal a nyakamba ugrott. - Ez csodálatos, köszönöm.
- Ez még nem minden baby, van még több is.
- Még több? - csodálkozott el.
- Gyere. - végig vezettem az előtéren, egészen a hátsó üveg ajtóig, hogy kiléphessünk az udvarra.
Terített asztal várt minket, egy meghitt kis vacsora kettesben.
- Harry. - pirult el, amikor a szeme elé tárult minden.
- Kérlek, ülj le. - épp egy pillanatra fordult el, hogy leülhessen, amikor én kihasználva az alkalmat, azonnal térdre ereszkedtem előtte. - Lena tudom, hogy rengeteg szörnyűségen mentél keresztül pont miattam, de a legnagyobb örömmel töltene el, ha a feleségem lennél. Lena Summers leszel a feleségem?
Csak szótlanul nézett engem és a hatalmas gyémántot felváltva, míg nem végre megtudott szólalni.
- Úristen. - sírta el magát. - Igen, igen, igen.
Azonnal az ujjára húztam a gyűrűt, ami őt illette már annyi idő óta. Magamhoz húztam és percekig csak némán csókolóztunk.
- Mióta szervezted ezt? - szipogva ejtette ki a szavakat.
- Igazából már régóta nálam volt a gyűrű, már akkor, amikor lecsuktak minket. - láttam a szemében, hogy visszagondol azokra a szőrnyű időkre.
- Sajnálom, hogy akkor nem jött össze.
- Én is.
Lena
Normális? Egyáltalán létezik ez szó, ami életünkben, a mi értékrendünkkel? Nem lennék benne biztos. Ez alkalommal sem hiszek benne, talán a mostani fenyegetéseknek vége, de, hogy örökre megszűnt volna? Csak reménykedni tudok benne. Egy biztos, innentől az életünk fenekestül megváltozik majd. Minden más lesz, legfőképpen a kapcsolatunk Harryvel. Kíváncsian várom, hogy mit hoz nekünk a jövő most, hogy határozott lépést tettünk előre felé. Együtt zuhanunk majd a mélybe, de ez alkalommal nem félek, mert kész vagyok a szárnyalásra, amit majd a zuhanás követ. Szinte az első pillanattól fogva magával ragadott és ez ezóta sem változott, sőt csak egyre jobban belegabalyodtam. Szeretem őt, azzal a sötétséggel együtt, ami körbelengi őt, egész lényét beszennyezve. De a fény is helyett kapott benne, az én személyemben. Egymással keveredve érdekes elegyet alkotunk, hol ragyogunk, hol fakók és szürkék vagyunk, de mindenképpen egyek és igaziak. Sajnos, akkor egy valamire nem gondoltunk, hogy egyesek előtt a barátság, csak egy álca, a legnagyobb veszedelem előtt.
