Y. - 8. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, amit szerintem már mind nagyon vártatok.
Remélem nem csalódtok, majd benne.
Mindenki véleményére kíváncsi vagyok és szépen meg is kérnélek titeket, hogy osszátok is meg velem az észrevételeket!
Köszönöm! ♥

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Végpont. Elértem, hivatalosan is. Azt a bizonyos pontot, amikor nincs visszaút, nincsen megállás, már nem fordulsz vissza és nem is visszakozol többé, csak haladsz előre szüntelen, míg el nem éred azt, amire áhítozol. Számomra ez egy dolgot jelentett és merített ki, a bosszú fogalmát. Bosszúra vágytam egy olyan személy iránt, akit valaha nagyon szerettem és az életemet is feláldoztam volna, hogy ő még egy percig lélegezzen. De most? Mi maradt? Semmi az ég világon, abszolúte semmi. Nap nap után gondolkoztam és járattam az agyamban oly szorgosan mozgó kicsiny fogaskerekeket, de a végeredmény mindig kísérteties hasonlóságot mutatott az előzővel. Egy leírhatatlan érzés kerített hatalmában minden egyes alkalommal, amikor Lena az eszembe jutott. Ami a legjobban zavart ezekben a felelhető érzelmekben, hogy kibaszottul ambivalensnek bizonyultak. Játszottak velem és egymással is. Egy kicsi, egészen kicsi részem még élt a nőért, akiért korábban. Elhitette velem, hogy minden olyan lehet, mint azelőtt, mintha nem adott volna fel, mintha nem tépte volna ki a szívemet a bordáim védelmező öleléséből, mintha nem okozott volna fájdalmat, ami felemészt belülről. A másik felem azonban a vérére szomjazott és saját magamat is megijesztettem azzal, hogy ez a rész mennyire domináns. Mást sem hajt, csak a vérontást, a kioltott életeket, de legfőképp egyetlen egy áldozatra éhezik. Lena Summersre.

- Harry. - Louis éles hangja követett, ahogy előre haladtam, de nem foglalkoztatott, hogy ordít és maradásra akar inteni.

- Ne hátráltass. - szűrtem a fogaim között, hátra pillantva enyhén a vállam felett.

- Nem csinálhatod ezt. - parancsoló hangneme kicseszett dühössé tett, azonnal megtorpantam és megfordulva a tengelyem körül, szembe találtam magam vele.

- Utasítgatsz? - csattantam felé és előre mozdultam, de nem hátrált, nem tartott tőlem.

- Igen, mert a maradék józan eszed is tovaszállt és mindent nyakra-főre követsz el. - nem hiszem el, hogy azt hiszi maradásra bírhat.

- Elfelejted ki vagyok. - kezdtem megváltozni az erőviszonyok és ez egyáltalán nem volt ínyemre.

- Tudom, hogy ki vagy, ezért is kérlek, hogy gondolkozz el, mielőtt cselekszel.

- Pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy mindannyian kezditek elfelejteni. - sosem hagynám, hogy ez megtörténjen.

- Miért? Mert nem akarjuk, hogy hibát kövess el? - előre lendült és a falnak lökött miközben hozzám beszélt.

- Ne kérdőjelezzetek meg, én vagyok a vezér és nektek azt kell tennetek, amit mondok. - kaptam el a pólója anyagát és eltaszítottam magam mellől, a saját érdekében.

- Ne haragudj, de ebben nem veszek részt.

- Mindig ugyan ott tartunk, hogy már nem is bízhatok benned Louis?

- De bízhatsz, csak nem segítek elő egy orbitális hülyeséget. - fintorodott el.

- Nem is kell, megcsinálom magam. - fordultam el, de megállított a kezemhez kapva.

- Mit csinálsz?

- Sétálok? - kérdeztem vissza, mert valóban szükségem volt a nyugtatásra.

- Ahhoz minek kell a kocsi kulcs? - hogy ez minden apró részletre oda figyel, komolyan kiakasztó.

- Sétakocsikázás?

- Ne merj oda menni. - csattant fel és rámarkolt a felkaromra.

- Még egy ilyen parancsoló szó és elbúcsúzhatsz a karodtól egy időre, mert esküszöm, hogy eltöröm. Figyelj a szerepekre, mert ha jól tudom, te alattam állsz és én feletted, nem fordítva. Te teszed azt, amit én mondok, szóval ne is próbálkozz. - végszóra elengedett és éreztem a hátamon, ahogy végig követ a tekintete, amint elhagyom a házat és az ajtó bezárul mögöttem.

A mai napi vezetési stílusomra egyetlen szó lett volna jellemző és kielégítő; őrült. Nem foglalkoztam semmivel, még azzal sem, ha esetleg meglátnának és elkapnak. Már semmi sem érdekelt. Könnyűszerrel lavíroztam el a kocsik között, de nem tudtam megmondani, hogy akkor most gyakorlatilag merre is tartok pontosan. Csak mentem előre, amerre az út vezetett. Sodródtam az árral. Nem tudom, hogy mit vártam ettől a kocsikázástól, de határozottan nem vált be. Nem lettem se nyugodt, változni sem változott semmi. Épp annyira borított el a méreg köde, mint korábban. Lassan elhagytam London területét, sőt több számomra ismeretlen városon és településen hajtottam keresztül. Nem volt úti cél, csak mentem, mentem a semmibe. A bajok akkor kezdődtek, amikor a következő bekötőút ismerőssé vált és tudtam jártam itt, nem is oly rég. Aztán jött a várost jelző tábla. Ashford. Miért jöttem ide? Nem állt szándékomban komolyan itt lenni. Persze akartam találkozni Lenával, de nem így és nem most. Annyira felhúztam magam, hogy félre kellett állnom a legközelebbi parkolóban egy kis kávézó mellett. Leállítottam a motort és a fejemet a kormányra hajtottam. Próbáltam normálisan levegőt venni, de minden kísérletnél a tüdőm fájdalmasan hördült fel és alig jutott bele némi oxigén. Tudtam, hogy mi ez, pánikroham. Mostanában sűrűn előfordult, hogy a mellkasom összeszorult és nem kaptam levegőt, nem láttam és nem hallottam. a szívem eszeveszett dübörgésén kívül semmi se volt jelen. Nem tudtam magamról és a külvilágról sem, ami körülvett, mindaddig, míg a roham el nem enyészett. Sajnos a mostani bizonyult a legrosszabbnak, vagy negyed órán keresztül feküdtem a kormányon és imádkoztam, hogy ne kapjak szívrohamot, akkor is, ha tudtam ez nem valós, csak az agyam teszi, nem a testem. Pillanatra felnéztem, amikor az úton egy ismerős férfi haladt át, nyomában egy nővel. Seth volt az, bármikor felismertem volna, de azt nem tudtam innen kivenni, hogy ki a nő vele. Azonban, ahogy jobban megnéztem, rájöttem. Lena volt, csak még most is szokatlan, hogy szőke haja helyett barna fogad, így nehezemre esik elsőre felismerni. Láttam már többször így, de még mindig a szőkét keresem, ami sokkal jobb volt hozzá, azzal volt önmaga. Egyértelmű volt, hogy veszekedtek. Lena a következő pillanatban sarkon fordult és elviharzott, én meg csak ültem és döbbenten figyeltem a jelenetet, amit fel sem fogtam igazán. Mi a faszomat keres ez egyáltalán Lena közelében? Értem én, hogy itt van mivel megkértem, hogy figyelje őket, de nem arról volt szó, hogy kettesben fognak járogatni reggelizni. Annyira felment bennem a pumpa, hogy kivágódtam a kocsiból és egyenesen Seth felé közeledtem. Nem vett észre mivel háttal állt nekem, így váratlanul érte, amikor a sikátorba rángattam és a falnak szegeztem a nyakát markolva jó szorosan.

- Harry? Te mit keresel itt? - hangja elhaló volt és egyben meglepett is.

- Inkább te mi a jó büdös kurva eget csinálsz itt Lenával? - kiabáltam fele az arcába és jobban ráfogtam a nyakára, szinte éreztem, ahogy a nyelőcsöve két oldala összepréselődik.

- Leszállnál rólam?

- Nem. Válaszolj. - ordítottam vele és egyre csak dühösebb voltam.

- Semmit Harry, csak figyelem, ahogy megbeszéltük. - hangja mostanra suttogássá halkult a kezem alatt.

- Szerintem meg átléptél egy határt azzal, hogy beszélgetsz vele és összejártok. Megfigyelésről volt szó, nem barátkozásról.

- Tudom, de gondoltam, ha a bizalmába fogad, akkor többet elárul nekem arról, amit veletek tett. - végül is nem volt hülyeség, amit mondott.

- Nekem édes mindegy, csak ne lépd át a munka és a magánélet vékony határát, főleg ne vele, mert attól, hogy nem vagyok vele, ő hozzám tartozik. - löktem rajta egyet, ezzel is a szavaimat nyomatékosítva.

- Nem a tiéd. - meglepett a reakciója.

- De, nagyon is az én tulajdonom. - elengedtem és láttam, ahogy végig csúszik a tégla falon a  földre hullva.

***

A düh mindig rossz tanácsadó tudom én, de akkor sem érdekel. Látnom kell őt, beszélnem vele, megtudni bármit, csak a közelében lenni. Sajnos nem tudom mostanra, hogy a régi szerelem vezet vagy az új érzés, a düh, ami megjelent iránta nem is oly rég. Automatikus volt minden mozdulat, ahogy elértem a házhoz, az apja házához, ahol tartózkodott. Voltam már itt, nem egész egy hete, de akkor elmenekültem előle, mielőtt túl közel lett volna hozzám. Többször voltam már nála, de mindig elértem, hogy képzelgésnek gondoljon és az őrületbe kergessem általa. Ez volt a célom, hogy szenvedjen annyira, amennyire én, amikor rájöttem az árulására. Tisztában voltam vele, hogy kezdte magát őrültnek hinni, de nem érdekelt, hisz élveztem, ha egy kicsit is, de azt tettem. Viszont ma este nem játszom többé az eszével, nem fogok a sötétben feltűnni, nem fogom az ablakát dobálni, majd köddé válni. Szembe állok vele és meglátjuk, hogy viseli a pokol égető tűzét, amit én vonok rá.

Kinyitottam a vas kaput, ami ez alkalommal sem volt bezárva és egyenesen a hátsó terasz ajtajáig haladtam, ahol a zárt ajtó miatt betörtem az alsó ablakot és kinyitottam az elfordított zárat. Úgy látszik tényleg félni kezdtek, mert eddig nem volt zárva sosem, de engem ez sem állíthat meg. A lépcső azonnal elém tárult és elindultam az ismerős sorokon felfelé. Lena szobája előtt még utoljára haboztam mielőtt felemeltem a kezem és lenyomtam a kilincset. Az ajtó hangtalanul kitárul és én besétáltam rajta. Az ágyában feküdt és ahogy néztem aludt már, bár nem csodálom, hisz éjfél is elmúlt mostanra. Oda sétáltam elé és közvetlenül fölé hajoltam, hogy szemügyre vehessem arcát és rezdüléseit. Békésen szuszogott, én meg nem tudtam levenni róla a tekintetemet. A következő pillanatban viszont olyat tett, amire nem számítottam. Egyenesen rám nézett. A sokk azonnali volt, ahogy felhúzta magát egy másodperc alatt és utánam kapott, de én hátrébb húzódtam, hogy ne érhessen el.

- Harry? - hangja kétségbeesett volt és hitetlenkedő.

- Hello Baby. - köszöntem neki, mire ő előre lendült és feltérdelt. Combjai kilátszódtak a parányi fehérnemű szettben, amiben aludt. A látvány őrjítő volt.

- Komolyan itt vagy? - egyre közeledett felém, de nem akartam, hogy hozzám érjen, mert annak rossz vége lett volna. Vagy megütöm vagy megdugom.

- Szerinted? - kérdeztem vissza.

- Én már semmit sem tudok.

- Itt vagyok.

- Hol voltál eddig? - sírva kérdezte és nem tudtam hova tenni a kérdést sem és a tetteit sem. Minek sír?

- Minek kérdezed?

- Mi van? - de kurva jól játszik.

- Pontosan tudod, hogy hol voltam, hisz miattad kerültem oda. - szűrtem a fogaim között.

- Miről beszélsz te? Eddig kerestünk titeket és azt sem tudtuk, hogy élte-e még.

- Vicces vagy, nem rémlik, hogy feladtál és miattad letartóztattak? - léptem hozzá közelebb és elkaptam a haját és lehúztam a fejét, mire fájdalmában felnyögött.

- Harry. - nyöszörögte a nevemet.

- Elárultál és pontosan tudod, hogy mi vár az árulókra baby. - hajoltam a füléhez és bele suttogtam.

- Nem tettem semmit, azt sem tudtam hol vagy. Majd bele őrültem a hiányodba. - felsikoltott, amikor újra bele markoltam a hajába.

- Nem veszem be. - löktem hátra.

- Állj le. - kiáltott rám, amikor az ágyra másztam és fölé magasodtam.

- Még el sem kezdtem és tudom, hogy azt fogod kívánni bár ne jöttem volna vissza soha többé. - lenyomtam a matracra és a csípőjére ültem.

- Miért csinálod ezt? - sírt fel, ahogy fájdalmasan bele haraptam a kulcscsontjába.

- Egyszerű, bosszú.

- Hagyj. - próbált lelökni magáról.

- Egy valamit mondok neked és ahhoz tartsd magad. Döntsd el melyik oldalon állsz vagy ne állj az utamba többé.

Y. - 7. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

Hangosan kiabáltak, amikor beléptem az ajtón kora délután tájékán. Nem értettem, hogy mire fel veszekednek ennyire? Elméletben semmi különösebb dolog nem történt tegnap óta, azt leszámítva, hogy nagyon furcsa volt, hogy Seth, csak úgy felbukkant az utcán, a kiállítás helyszínén. Vagy túlságosan paranoiás vagyok, vagy valóban követ engem, de mostanában egyre sűrűbben botlok belé és ez baromira nem tetszik nekem. Nem kell egy újabb kockázati tényező, aki elronthat nekem mindent. Seth kilétére sem derült eddig fény, semmit sem tudunk róla, a nevét leszámítva. Lehet, hogy zsaru vagy épp egy másik banda tagja, aki csak figyelni akar bennünket és kiismerni, hogy az esetleges gyenge pontunkat felhasználja ellenünk. Érdekes volt, hogy pont az ő neve ütötte meg a fülemet.

- Álljatok le. - kiáltottam fel, mire mind megdöbbenve néztek rám és látszott a tekintetükbe, hogy csak most szembesültek a jelenlétemmel.

- Mi bajod, miért üvöltesz? - Sara teljesen felháborodva tette fel nekem a kérdést, mintha az előbb ők négyen nem ezt tették volna.

- Nekem mi a bajom? Belétek mi ütött? Arra kellett haza jönnöm, hogy itt üvöltötök egymással, egymás szavába vágva és mi értelme ennek? Ettől jobb lesz? Megoldotok bármit is? - meglepő volt, hogy ennyire kikeltem magamból attól az egy elhangzott kérdéstől.

- Te felejted el, hogy kik vagyunk. Nyakra-főre találkozgatsz ezzel a Seth gyerekkel és bele sem gondolsz, hogy ki lehet ő. - a képembe üvöltött és nem zavartatta magát egy kicsit sem.

- Mi a faszról beszélsz te? - csattantam fel. - Mikor találkoztam én vele? Kétszer láttam és ennyi volt, semmi több.

- És akkor ez mi? - tolta az orrom alá a hülye üzenetet, amit tegnap este kaptam.

- Honnan tudjam? Szerintetek én küldözgetek magamnak hobbiból ilyen morbid leveleket? Én játszok a saját agyammal és készítek ki magam idegileg teljesen? - ismét kezdtem érezni, hogy zokogni fogok a felgyülemlett érzésektől.

- Nem ezt mondtam, de ez a valaki, bárki is legyen, tud Sethről.

- Rájöttem. Nagyobb bajom is van most, mint azzal a sráccal foglalkozni. Lezártam a beszélgetést és soha többé egy szót sem akarok hallani. - a kimondott szavak után sarkon fordultam és ismét kiléptem a bejárati ajtón, amin alig néhány perce léptem be, majd bebasztam magam után a méreg hatásától.

Dühösen sétáltam az utcákon, nem volt hangulatom most autóba ülni, így inkább a levezetést választottam. A lábaimra koncentráltam, amik lassan kezdtek fájdalmat érzeni, ahogy a kilométerek gyarapodtak alattam. Meg sem tudnám mondani, hogy mennyi ideje járom a várost, de nem is érdekelt. Muszáj voltam valahogy levezetni a feszültséget és kiszellőztetni a fejem. Folyton két személy járt az agyamban. Harry és Seth. Harry azért, mert iszonyatosan vágytam rá, jobban, mint bármi másra azelőtt, Seth pedig a titokzatossága miatt érdekelt, azért, hogy megtudjam ki is ő valójában és, hogy mit akar tőlem. Egyszerűen képtelen voltam rájönni, semmiféle összefüggés nem volt a dolgokban. Nem tűnt fel, hogy követne, de attól még megtehette, ha profi benne. Nem láttam őt magam körül eddig sosem, de lehet, hogy csak azért, mert nem figyeltem rá. De egy biztos mostantól nyitott szemmel fogok járni. Semmi sem kerülheti el a figyelmemet. résen leszek és kiderítek ki ez a Seth és, hogy mit akar tőlünk, miért van az Y. közelében.

***

Másnap reggel szokatlan dologra keltem fel, a sírni csendre. Elsőre megnyugtató volt a dolog, de minél többet feküdtem ott és a zajok nem jelentkeztek, kezdtem idegessé válni. A csend sosem jelentett jót, legalábbis nálunk nem. Itt a nyüzsgés volt a megszokott, így nem csoda, ha rögtön gyanakodni kezdtem. Kisétáltam a szobámból a pisztolyommal a kezemben és a lakás minden egyes pontját átfésültem emberek után kutatva. Reméltem, hogy maximum a lányokat találom meg, mert egyedül elég kicsi lett volna az esélye, hogy elbánok több emberrel, ha a rossz érzésem valóra válik. Még kettővel el lennék és kérdés sem lenne, hogy én kerülnék ki győztesen egy esetleges közelharc alkalmával, de ha többen vannak és férfiak is, akkor akár fel is ajánlhatnám magamat. Az emeleten senki sem volt és a szobák is érintetlenül hevertek, mintha egyikük sem aludt volna itthon az éjjel. Lent a földszinten is, csak a nagy semmi fogadott és a néma csönd, ami rátelepedett az egész házra és közre zárta. Nyomasztó volt bent lenni és minden apró kinti neszre megugrottam és azt vártam, hogy mikor fog valamelyik ablak kirobbanni vagy, hogy mikor talál el egy kósza golyó. Mindenre fel voltam készülve.

Az ajtó ennek fényében a következő pillanatban kivágódott és a lányok beléptek rajta. Tudtam, hogy ez alkalommal is bulizni voltak és persze, most sem egyedül jöttek haza. Ismeretlen férfiakkal az oldalukon sétáltak be és engem azonnal elkapott az a szokásos idegesség, ami minden alkalommal, amikor ezt tették. Utáltam, ha ezt művelik, főleg Sarára haragudtam, amiért pasizott, akkor is, h gyakorlatilag még együtt volt Liammel, ahogy én is Harryvel, így eszem ágában nem volt egy férfi felé sem közeledni.

- Ne kezd. - tette a szám elé a kezét Perrie, amikor látta, hogy bizony én most beszélni fogok erről.

- Komolyan ti süketek vagytok, amikor én jártatom a pofámat? - újabb kiakadás pipa. - Hányszor kell még elugatnom nektek, hogy ne csináljátok ezt? Minek hoztok ide ilyeneket? Ez szánalmas.

- Mi vagyunk a szánalmasak? És te mit csinálsz? Hónapok óta siránkozol egy pasi miatt. Fogd már fel, hogy nem jön vissza és azt sem akarja egyik sem, hogy megtaláljuk őket. Azt hittem, hogy ez mára már világossá vált számodra. Lépj tovább Lena, mert ebbe bele rokkansz. - Sara szavai józanító hatással voltak rám, akkor is, ha egy kortyot sem ittam hosszú-hosszú idő óta.

- Miért ez a nagy tovább lépés? Leinni magatokat minden este és összefeküdni idegenekkel, ha kell, ha nem? Ez megoldás szerinted? Tovább lépés? Hogy lennél képes tovább lépni, mond el nekem. - egyre többször akasztottak ki és kezdett végképp elfogyni a türelmem, ha egyáltalán volt még belőle.

- Jobb, mint amit te csinálsz. Keress valakit magadnak, mert egyértelmű, hogy Harry nem jön vissza többé. - simán elsétált mellettem és magamra hagyott.

Nem volt igaza, Harry visszafog jönni, ha kell én magam tartok pisztolyt a fejéhez és kényszerítem általa.

A délutánt egyedül töltöttem egy kávézóban és próbáltam kitalálni a következő lépésünket. Találni bármit, ami nyomra vezet, ami egy kicsit is közelebb hozhat hozzájuk, egy porszem, amire építhetünk. A laptop képernyőjére voltam tapadva, ami előttem pihent az asztalon, így nem vettem észre, hogy valaki közeledik felé. A szék éles hangja jelezte, hogy valaki leül velem szembe, amikor kihúzta azt, hogy helyet foglalhasson. Megjegyzem az engedélyem nélkül.

- Szia. - hangja félelemmel töltött el, ahogy megszólalt. Ismerős volt a hangszín, de még sem teljesen.

- Szia. - néztem fel és ismét Seth ült velem szemben. - Hihetetlen.

- Mi? - kérdezett vissza, amikor az ajkaimat egy olyan szó hagyta el, aminek csak gondolatban szabadott volna léteznie.

- Semmi, csak hasonlítasz valakire. - reméltem, hogy nem faggatózik különösebben.

- Értem, van ilyen. - vetett felém egy mosolyt, ami szintén teljesen megegyező volt Harryiével.

- Van.

- Nem baj, hogy ide ültem melléd? - jó kérdés, rossz időben.

- Már leültél szóval a kérdés tárgytalan.

-Valóban.  - nevetett fel hangosan, nekem meg itt volt a végpont és tudtam, hogy mennem kell.

- Ne haragudj, de nincs több időm veled beszélgetni, de örültem. - csuktam össze a gépet és a kezembe kapva felálltam és már ott is hagytam egyedül az asztalnál.

- Elvihetlek, ha gondolod. - hangjára teljesen megugrottam, nem számítottam, hogy utánam fog jönni.

- Nem szükséges, köszönöm. - nem akartam, hogy különösebb közöm legyen hozzá.

- Ugyan már, nem kell tőlem félni. - mosolya kezdett megolvasztani engem.

- Legyen.

Kisétáltunk az utcára és azonnal feltűnt a fekete furgon az út túloldaláról. Bármikor felismertem volna, ha kell. Ez volt az, ami hetekkel ezelőtt üldözött. Azonnal jelentkezett a pánik és tudtam, ha most nem tűnünk el, nagy bajban leszünk. Akármennyire is nem ismertem, féltettem Sethet azoktól az alakoktól. Amikor átsétált az úton szabályosan futottam utána és elakartam húzni onnan. A sokk, csak akkor ért, amikor az autó központi zára csipogott jelezve, hogy kinyitották. Seth kezében volt a kulcs, ami nyitotta a zárat. Megálltam és egy lépést sem tettem tovább, nem érdekelt az sem, hogy az út közepén sikerült lecövekelnem magamat. Minden tiszta volt, ők voltak a banda, akik követtek és tudják pontosan, hogy kik vagyunk.

- Nem jössz? - nézett vissza a válla felett és a tekintete nem volt a régi, tudta, hogy rájöttem ki ő.

- Mi a szart akarsz tőlem? - fakadtam ki.

- Semmit.

- El is fogom hinni, nem? - a pisztolyon tartottam a kezem, mindenre fel voltam készülve.

- Nem fogok nektek ártani Lena, ha akartam volna már rég halott lennél. 

- Mi van?

- Segíthetek. - nem hittem a fülemnek.

- Még is miben?

- Megtalálni a BAD-et, megtalálni Harry Stylest.

Y. - 6. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lena

A napok teltek, hosszú végtelen folyamban és már számolni is elfelejtettem az elmúlásukat. Kezdtem bele törődni, hogy talán soha nem fogom őt megtalálni. Szépen lassan lemondtam róla. A helyzetünk annyira reménytelennek látszott mostanra, hogy semmi értelmét nem láttam már Harry keresésének. Egyre valószínűbbé vált számomra, hogy direkt hagyott el engem. Kezdett világossá válni, hogy nem fog vissza jönni, hogy soha többé nem lesz velem. Egyedül maradtam a fájdalom érzésével.

A vihar folyamatosan verte az ablak üvegét, amitől nem tudtam elaludni, hosszú-hosszú ideig. Félálomban voltam, amikor az ablak irányából furcsa hangok hoztak vissza az éberségbe. A hang forrását nem tudtam kivenni, így felültem a sötét szobában és az ablak felé fordítottam a tekintetem. A zajok abba maradtak, semmi sem történet egy darabig, majd újra hallottam. Apró kövek kopogása volt, ahogy az üveghez értek. Kövek. Az ablakomhoz vágva, valaki odalentről dobálta őket. Felpattantam és kinéztem az ablakon. Az udvar közepén állt egy fekete alak, de még így sötétben is kivettem vonásait. Bármikor felismertem volna, tisztában voltam vele, hogy ő az. Mosolyogva fordultam meg és kaptam magamra a selyem köntösömet és rohantam ki a folyosóra, le a lépcsőn, egészen a bejáratig. Kinyitottam a súlyos ajtót, majd kiléptem a zord időjárásba. A szél süvített a fülembe, az eső pedig az arcomba csapott. A hajam alig két perc alatt tapadt az arcomhoz, míg előre haladtam, az ablakomhoz. Messziről láttam az alakot, aki felém fordulva árt. Láttam, hogy engem figyel. Hirtelen villámlás mindent bevilágított, ahogy őt is. Nem hittem a szememnek, valóban ő volt az, valóban itt állt alig öt méterre tőlem. A szívem azonnal hevesen kezdett dobogni, ahogy viszont láttam őt. Még inkább siettem felé, hogy vele lehessek. Ismételt villámlás és onnantól kezdve semmi.

Mire oda értem nem volt ott. Bármerre fordultam, sehol sem tűnt fel ismerős alakja. Félve és zokogva jártam be az egész udvart utána, de nem volt itt többé. Újra elvesztettem.

Reggel semmi kedvem nem volt felkelni, halványan még rémlett bennem a tegnap este emléke. De most, így az ébredés után, nem tudtam volna megmondani, hogy mindez megtörtént vagy megint csak egy álom kínzott engem,mint hónapok óta minden éjjel. A másodikra fogadtam volna. Lassan fordultam a másik oldalamra és a szemem az ablakra nézett, amikor felnyitottam azt. Újra hallottam a kövek kopogó hangját, ahogy éjjel. Az ablak egyik oldala kicsit be volt repedve és esküdni mernék, hogy eddig nem volt semmi baja. Felálltam és közelebb mentem, hogy megnézzem. Ténylegesen el volt pattanva az egyik sarka és a kinti párkányon több kicsi kavics sorakozott. Talán tényleg nem álom volt, hanem a valóság? Oldalra néztem, ahol a papucsom sárosan hevert a padlón. Ennél egyértelműbb bizonyítékot sem szerezhettem volna. Egyértelművé vált számomra, hogy a tegnap este valóságos volt és nem hibbantam meg teljesen. Bár ki tudja, az tény, hogy voltam kint, de hogy az alak is létezett, arra már nem mertem volna fogadni.

Megugrottam, amikor az ajtóm hirtelen kinyílt. Automatikusan kaptam a pisztolyon felé és az érkezőre szegeztem.

- Mi a faszt csinálsz? - meredt rám Sara, ahogy tudatosult benne, hogy rá fogom a fegyvert.

- Istenem, halálra rémítettél. - engedtem le a csövet és kifújtam a levegőt.

- Én téged? Nem rád fogtak egy töltött fegyvert. - huppant le az ágyamra.

- Igaz. - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Mi a bajod? Látom, hogy zaklatott vagy. - kérdezett rá szinte azonnal.

- Nem tudom Sara, kezdek végképp becsavarodni, de a tegnap este esküszöm, hogy valóság volt. Valaki az ablakomat dobálta kövekkel, itt is vannak a párkányon. Kimentem, mert Harryt láttam oda lent. Olyan közel voltam hozzá, amikor eltűnt, már majdnem megérinthettem volna őt. - fel sem fogtam, hogy zokogok és a földre hanyatlok a beszéd közben.

- Len tényleg ki kéne pihenned magad, túl vagy hajtva. - valamiért feldühítettek a szavai.

- Nem fogok pihenni, itt vannak valahol érzem. - álltam fel és a szekrényemhez sétáltam, hogy felöltözzek és valami hasznosat tegyek.

- Ez hülyeség, a végén összeroppansz.

- Azon már túl vagyok, nem gondolod? - fordultam hátra.

- Ki vagy te? - utáltam, ha ezt a kérdést tette fel.

- Még mindig én vagyok az Sara, csak változtak a dolgok, így én is. - nem akartam ismét erről vitázni, rég kifújt téma volt.

- Szerintem nem. - megriadtam, amikor a szavai után az ajtóm éles hanggal becsapódott.

Siker, újra haragszik rám.

Mit vár még el tőlem? Mit csináljak? Hogy a fenébe gondolja, hogy visszahozzuk őket, ha feladom? Nem csak én nem kapom vissza Harryt, de ő sem Liam-et. Miatta sem hagyhatom abba, mert ha nem is mutatja ki, tudom, hogy rettentő mód szenved. Pont ezért érzékeny és ezért dühöng, ha feljönnek a fiúk.

Lesétáltam a nappaliba, ahol már a többiek ültek a kanapén és pizzát tömtek magukba. Nem értettem, hogy miért esznek ilyenkor, de aztán világossá vált, hogy én vagyok elcsúszva. Nem reggel volt mostanra, hanem egy óra. Ennek tudatában a gyomrom fájdalmasan kordult egyet, így elvettem egy szelet pizzát.

- Nézzétek, eszik. - kiáltott fel Perrie.

- Nem újdonság. - vontam vállat, majd bele haraptam még egyet.

- Mára mi a terv?  - nézett rám Sophia.

- Mit szóltok egy galéria megnyitóhoz? - tettem fel a kérdést, mire mind hülyén néztek rám.

- Mi? - emelte fel a hangját Sara.

- Semmi extra, csak egy kis figyelem felkeltés, ellopunk egy nagyon értékes nyakláncot a kiállításról. - vontam vállat.

- Megőrültél. - horkant fel.

- Nem, egyáltalán nem.

Alig fél óra múlva már a kiállítás helyszínén voltunk és a gyémántokban szaladgáló nőket néztük. Elég érdekes volt ez a mozgó kiállítás, minden ékszer egy-egy nőn volt, akik az érdeklődök között járkáltak. Kicsit nehezebb lesz, így a dolgunk, mint azt elsőre gondoltam, de nem lehetetlen. Csak az egyiket le kell választani a tömegből és onnantól én megoldom. Már a kocsiban megbeszéltük a tervet, így nem lesz annyira nehéz egy kicsit átalakítani. Sara volt az érdeklődő, mi meg csak a bámészkodók, kik nem tudják mit akarnak. Messziről kiszúrtam azt a nyakláncot, amiért ide jöttünk. Nem akartam sok időt itt tölteni, nehogy valakinek szemet szúrjon, hogy mire készülünk. Néztem, ahogy Sara szóba elegyedik vele és az egyik mellékfolyosó felé kezd haladni vele észrevétlenül. A lány mit sem sejtve sétált nyugodtan Sara mellett, míg én az egyik szemben lévő mosdó ajtaján néztem őket, ahogy közelednek felém. Ahogy elhaladtak mellettem, kinyitottam az ajtót és berángattam magam mellé a mit sem sejtő lányt. Mielőtt felsikíthatott volna a fájához tartottam a bódító anyaggal át itatott zsebkendőt. Azonnal össze esett, így gond nélkül tudtam levenni a nyakából a piros köves nyakláncot, majd a kabátom belső zsebébe csúsztattam azt. Mielőtt bárkinek feltűnt volna a lány hiánya, mi már el is hagytuk az épületet. Két lépést sem tettem odakint és már egy emberi testbe botlottam. Most láttam őt másodszorra, de még mindig megdöbbentett a hasonlósága.

- Seth?

- Lena ugye. - mosolygott rám, míg arrébb lépett.

- Igen. - próbáltam nem bámulni őt.

- Örülök, hogy megint láttalak, de most rohanok. - integetett, majd ahogy jött, úgy el is tűnt.

Otthon még mindig Ő járt a fejemben. Kezdtem megőrülni, hogy csak én képzelem be, hogy Ő mennyire hasonlít Harryre. Perrie lépett be a szobámba és egy fehér borítékot adott át. Tudtam, hogy mi rejlik benne, egy újabb üzenet.

Milyen mikor egymás mellett mentek el?

Milyen mikor ott van melletted, de még sem tudod?

Jobban érzed magad, hogy a hasonmása melletted van?

Elhiteti, hogy veled van, igaz?

Ne lepődj meg, ha már semmi sem a régi.

Dolgozd fel, hogy soha többé nem lesz a tiéd.

A szíve rég másért ég, de utoljára láthatod,

mielőtt kinyír.

Y. - 5. fejezet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetét a 2. évadnak.
Reményeim szerint továbbra is tetszeni fog nektek!
Jó olvasást hozzá!
Hagyjatok nekem véleményt!
Pipáljatok és iratkozzatok fel. :)

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

*Napjainkban*

A napok teltek, sokkal gyorsabban is, mint ahogy az elvárható lenne. Pillanatok alatt bekövetkezett az, amit egyáltalán nem akartam. Kezdtem felejteni, a napok múlása azt eredményezte, amire eddig sosem voltam képes, a felejtésre. Lassan minden tettünk ezelőttről homályba veszett. Nem voltunk már senkik, nem voltunk a félelmet keltő BAD, nem voltunk a banda, akinek a nevét senki sem merte a szájára venni, nem voltunk azok, akiktől a szülők féltették a gyerekeiket, nem voltunk azok, akik bármit megtehettek. Öt egyszerű ember voltunk, nem egyszerű múlttal és tettekkel. Bele gondolni sem merek, mi lett volna, ha Seth és a csapata nem jönnek értünk. Bizonyára már egy börtönben rohadnék, ki tudja mennyi ideig. Merész vállalkozás volt tőle, hogy ezt megkísérelte. Visszahozott minket Ashfordba, de nem maradtunk sokáig. Nem voltam hajlandó huzamosabb ideig itt tartózkodni, hiszen minden rá emlékeztetett. Nem akartam folyton rá gondolni, lényegében soha többé nem akartam, hogy eszembe jusson, nem akartam az arcát látni, nem akartam a hangját hallani a fülemben, mintha csak hozzám beszélne, nem akartam a szemébe nézni, nem akartam vele többet beszélni. El akartam felejteni őt örökre, csak egy bökkenő volt, nem tudtam. Folyton rá gondoltam, az illatára, az arcára, a hangjára, a gyönyörű tengerkék szempárra és folyton felakartam hívni, hogy beszélhessek vele. De mindig emlékeztem, hogy miért nem teszem, az árulásáért.

Visszaemlékezve különös volt, hogy néha meginogtam. Volt, hogy hallgattam Louis-ra, miszerint beszéljem meg vele legalább, hogy adjak neki esélyt, hogy tisztázza magát. Sokszor gondoltam úgy, hogy ezt is fogom tenni, hogy megérdemel ennyit ő és a régi kapcsolatunk. Sokszor gondoltam vissza a régi időkre, a kezdethez és a véghez. Semmi jel nem utalt arra, hogy elfog árulni, de mindig visszakanyarodtam a kiinduló ponthoz, az áruláshoz. Minden bizonyíték és tudás azt tükrözte, hogy igen is ő adott fel. Mindenkit kiadott a rendőröknek egytől-egyig. Mindig felmerült a kérdés, miért? Miért tette ezt velem? Elméletben szeretett engem, elméletben, Csessze meg, meg akartam kérni a kezét. Vele akartam leélni a hátralévő életemet. Azt akartam, hogy ő legyen a gyerekeim anyja. Vele akartam megöregedni. Mindent vele akartam megosztani, a jót és a rosszat, többnyire a rosszat. Éjszakákat szenvedtem át ébren a hiányától, ami mélységesen kínzott. Egyszerűen nem tudtam őt kiverni a fejemből, próbáltam mindennel, nőkkel, droggal, alkohollal, de semmi sem segített rajtam, sőt csak rosszabb lett. Ha egy nővel voltam folyton az ő arcát láttam, ha drogoztam, mindig megjelent előttem és lekicsinylően méregetett, ha ittam minden érzelmem felszínre szökött és zokogva, mint egy gyerek kívántam azt, hogy velem legyen. Gyengének éreztem magam miatta és utáltam gyenge lenni, ez nem én voltam. Minden voltam, csak jó nem, hogy gyengének érezzem magam, ebben az egészben határozottan én voltam a rossz, maga az ördög, ki elszívja a lelked és a magáévá teszi. Csak mellette volt egy jobbik énem, ami azonnal elszállt, ahogy többé nem volt mellettem. Újra a régi voltam, a zsarnok, a kegyetlen, a gyilkos.

- Héj. - bökött oldalba Liam, ezzel magára vonva a figyelmemet, ami nem volt egyszerű, mivel éppen az ölemben ülő cicababára koncentráltam.

- Mi az? - morogtam, abba hagyva a nyelvcsatát a ribanccal, akivel ma haza fogok menni.

- Hát ez nagyon durva. - tágra nyílt szemekkel vizslattam őt, semmi értelmét nem láttam a mondatának.

- Mi van? Mit szívtál? - kérdeztem rá, mert pont úgy viselkedett, mint aki elvan szállva az anyagtól, amihez hozzá jutott.

- Hülye, semmit. Seth, nézz ide. - szólt a szőke srácnak, aki velem szemben ült és egy barna lányt bolondított. - Beszarok, komolyan.

Sethel egyszerre néztünk egymásra és mind a ketten a fejünket ráztuk értetlenségünkben. Komolyan nem tudom, hogy Liam mitől van ilyen állapotban, de sürgősen adnia kell belőle.

- Ne mondjátok, hogy ti nem látjátok? - kérdezte egyszerre kettőnktől.

- Mit kéne látni? - kérdezte meg Seth.

- Ne hülyítsetek már, ez a vaknak is nyilvánvaló, ha rátok néz.

- Mi a fasz van? - csattantam fel, mert nem bírtam tovább ezt a hülyeséget.

- Fullra hasonlítotok egymásra. - először, csak Liamet néztem, majd Sethre vezettem a tekintetem, de semmi egyező dolgot nem láttam benne, ami magamra emlékeztetett volna.

- Oké, te tényleg nem vagy ép. - szólaltam fel.

- Basszus Harry, akár az iker testvéred is lehetne. - mutogat nekem Liam, ha nem hagyja abba, esküszöm, hogy letöröm a kezét.

- Nem is hasonlítunk. Sethnek szőke haja van, nekem barna. 

- Helyesbítenék, csak ebben az egyben nem hasonlítotok. - folytatta tovább.

- Jól van, ha te mondod. - intettem le, miközben magamban kiröhögtem a hülye feltevése miatt. Még, hogy én meg Seth hasonlítunk, jó vicc. Testvérek? Hülyeség.

Nem törődtem többet Liammel, megragadtam a szőke csaj kezét, aki az ölemben ült és a lépcső felé vezettem, ami a klub tánctere felé vezetett. Valahogy be kell fűznöm, hogy haza jöjjön velem az este végeztével. Kellett a levezetés, hisz egész héten, majd szét baszott az ideg a Londonban történt dolgoktól. Pár hónapja feltűnt egy új banda, ami nekem kicseszettül nem tetszett. Azt hitték, hogy átvehetik a helyünket a városban, hát nagyot tévedtek. Semmit nem tudunk egyenlőre róluk, csak a nevüket, Y. A rádióban állandóan az ő balhéikkal volt tele minden és a tv-ben is. Azt állították, hogy sokkal veszélyesebbek, mint mi voltunk. Azt kötve hiszem. London a miénk és nem hagyom, hogy valami jöttment, megcsinált banda megkaparintsa.

A tánctéren alig lehetett megmozdulni, annyi nedves és izzadt test nyomódott egymásnak. A levegő fülled volt és áporodott szagú, a kis helyre bezsúfolt tömeg miatt. Nem foglalkoztam vele különösebben, csak behúztam magammal a csajt, majd magam felé fordítottam és közelebb húztam magamhoz. A kezem a csípőjén pihent, a fenekét az ágyékomnak nyomta miközben a zene ritmusára ringatta csípőjét. A súrlódástól azonnal növekedni kezdett a farkam, ezért kicsit távolabb húzódtam, hogy minél kisebb legyen az esély arra, hogy észre veszi. Jó pár számot végig táncoltuk ebben a pozícióban, amikor végre elérkezettnek láttam az időt, megfordítottam, hogy megcsókolhassam ismételten. Könnyűszerrel hajolt felém és szétnyitotta ajkait, hogy a nyelvem azonnal a szájába érhessen. Könyörtelenül kínoztam őt a csók közben, nem voltam gyengéd, sokkal inkább durva és követelőző. El akartam venni, ami az enyém és a célom érdekében minden mocskos játékszerem kész voltam bevetni. Kellett nekem ez a dugás, rettentően ki voltam már éhezve, muszáj ma este kefélnem vagy gondok lesznek. A hosszú egybe fonódás után finoman elváltam tőle, majd kinyitottam a szememet. Azonnal megugrottam, ahogy nem a csaj nézett vissza rám, hanem Lena. Többször kellett pislognom, hogy eltűnjön, hogy az a lány legyen előttem, akivel egész este szórakoztam. A fejemet fogtam és a gyomrom felfordult. Éreztem, hogy hányni fogok, így amilyen gyorsan csak tudtam a hátsó kijárat felé vettem az irányt. Nem sokon múlt az egész, alig értem ki és a gyomrom tartalma visszaköszönt a kemény betonon. Percekig hangosan öklendeztem és imádkoztam, hogy végre vége szakadjon. A gyomor sav marta a torkomat, ahogy nem a rendeltetésszerű útján végig haladt. Könnybe lábadt szemekkel hajoltam előre és a falat támasztottam, míg próbáltam mélyeket lélegezni és lenyugtatni magamat. A gyomrom rohadtul fájt és újra felfordult, ahogy felemelkedtem. Egy perc sem telt el és újra görnyedve engedtem útjára azt, ami ki kívánkozott belőlem. Kurvára fájt mostanra a torkom, amit szétmart az alkohol és a sav kettős keveréke. A fal mentén végig csúszva a földre kerültem, majd a fejemet a két térdem közé helyeztem, hogy ezzel tegyen jobbá a pocsék helyzetemet. A szívem ezerrel zakatolt és a fejem őrült módjára lüktetett, le akart szakadni a helyéről. Fájdalmamban felüvöltöttem, de nem tudtam volna megmondani, hogy az előbbi jelenet miatt tettem vagy azért a fájdalomért, ami a szívemet égette.

***

Másnap konkrétan a fejem leakart szakadni a helyéről, amint megmozdítottam egy picit is. Még most sem értettem, hogy miért hánytam el magam este. Nem ittam annyit, hogy ez bekövetkezzen, erre tisztán emlékszem és olyat sem ettem, ami nem tetszett volna a gyomromnak. De egyre jobban gyanakodtam a gyomor rontásra, amikor reggel is úgy keltem fel, hogy a hányinger kerülgetett. Szerencsére nem hánytam és egy kis reggeli után az émelygésem is abba maradt. Nem lett volna jó egy újabb rosszul lét, hisz a torkom még most is borzasztóan fájt. Akár hányszor nyeltem a gombóc a torkomban fájdalmasan szúrt egyet, tiltakozva a nyelés ellen. Dél körül járt, amikor Seth és az emberei megjelentek. A többieket nem bírtam annyira, mint őt. Nem voltak szimpatikusak a számomra, de talán, csak nekem nem, mert a többiek gond nélkül kijöttek velük. Elég szedett-vedett csapat voltak, Nico olasz volt, míg Seth angol és Damien származása teljes titok volt, de az akcentusából arra gyanakodtam, hogy ausztrál. Meglepő volt, hogy csak hárman vannak, de állításuk szerint régen négyen voltak, csak a negyedik tag Summers áldozatául esett. Nem firtattam a kérdést különösebben, nem érdekelt, pont leszartam, hogy meghalt közülük valaki.

Mindenki a nappaliban ült és az elkövetkezendő rajta ütést tervezték. Meg akarjuk tudni, hogy az Y-t kik alkotják, hogy minden gyenge pontjukat kiismerjük és eltávolítsuk őket végleg. Liam hangosan veszekedett valamin Nicoval.

- Mondtam, hogy nem. Ez a mi balhénk nem a tiétek. - szögezte le Liam a nyilvánvaló tényt.

- De ti nem mehettek oda. Ha meglátnak a zsaruk, ismét lecsuknak, ezt akarjátok? - sajnos az érvelése kielégítő volt, teljesen igaz.

- Eddig is megoldottuk, hogy nem találtak ránk. - kontrázott rá Liam. - Itt vagyunk London mellett, sőt ha úgy vesszük, akkor a külvárosban és mégse találtak ránk.

- Liam szerintem Niconak ez alkalommal igaza van. Személy szerint én sem hagynám, hogy ők menjenek helyettünk, de most minden megváltozott. Nem lenne biztonságos huzamosabb ideig a városban lennünk, főleg nem a központjában. - fordultam Liamhez, aki nagy szemeket meresztett rám.

- Jól van. - örültem neki, hogy nem vitatkozik velem, bár soha nem szokott, hisz én vagyok a vezér, így kénytelen rám hallgatni és igazat adni. Ezt nevezik hűségnek.

- Oké, akkor ezt megvitattuk. - szólt közbe Seth. - Tudjuk, hogy milyen kocsijuk van, így a városban leszünk és várjuk, hogy feltűnjenek. Ha jól számoltuk, akkor alig két nap múlva fognak valami balhét elkövetni, mindig két hetente bukkannak fel Londonban.

- Így van, de egyre jobban idegesít, hogy nem tudjuk a szándékukat. Semmi összefüggés a tetteik között. Égszer rablás, aztán meg a rendőrségi betörés, ezek nagyon amatőrök. - Zayn hangja csendült a hátam mögött.

- Tévedsz, csak azt akarják elhitetni, hogy nem értenek hozzá. Ismerem én ezt, találkoztam már ezzel. Egyszerű kis piti ügyek, de a háttérben sokkal többről van szó, ezek valami nagyon nagy dologra készülnek és jobb, ha minél előbb kiderítjük, hogy mire. Előttük kell járnunk mindig egy lépéssel, hogy elintézhessük őket. Holtan akarom őket látni. - a kezem automatikusan szorult ökölbe.

- Színt úgy. - értett velem együtt Seth, majd mindenki szétszéledt, ahogy a beszélgetés kihalt.

Este ismét úrrá lett rajtam a düh, ahogy az éjjeli szekrényem fiókjában véletlenül rátaláltam a gyűrűre. Arra a kibaszott gyűrűre, amivel megakartam kérni Lena kezét. Olyan mérték vörös köd árasztotta el a fejemet, hogy semmit sem láttam, megvakított a felé áradó mértéktelen dühöm.

A falhoz vágtam a kinyitott ékszeres dobozt. Kivágtam a szobám ajtaját és a nappaliba vettem az irányt. Végig mentem a hosszú egyenes folyosón és szokásosan balra fordulva a nappaliba értem. Szükségem volt a figyelem elterelésre, kellett az alkohol, ami tompítja a lüktető fájdalommal kevert dühöt bennem. Nem is nézve, hogy mit veszek ki a bárszekrényből, az üveget a számhoz emelve nagyot kortyoltam a folyadékból. Vodka. Az átlátszó folyadék égetve folyt le a torkomon és ért a gyomromba, ahol azonnal megkezdte jótékony hatását és felszívódását a vérembe, hogy mindent ködössé és csodássá varázsoljon. Néhány korty és elég is volt, de nem hagytam abba. Az üveg kiürült, de ahelyett, hogy az alkohol lecsillapított volna, csak még dühösebb lettem, ahogy a Lenáról szóló képek és érzelmek felgyülemlettek bennem. Mire feleszméltem az üveg távozott a kezemből és darabokra tört, a fallal közelebbi kapcsolatba kerülése miatt. Az ajtó kinyitódott, ahogy a palack maradéka földet ért.

- Mi a faszt csinálsz? - jött Louis hangja mögülem.

- Szerinted? Iszom. - vontam vállat.

- Miért?

- Csak. - közömbösen szóltam vissza.

- Tönkre fogsz ebben menni Harry. Mikor fogod fel végre, hogy a benned tomboló két ellentétes érzelem széttép? - utáltam, hogy erről beszél. Semmi köze nem volt az életemhez és bele szólása sem volt, akkor sem, ha igaz volt minden szava. Ebbe bele pusztulok.

- Hallgass el.

- Nem Harry, most az egyszer végig fogsz hallgatni. - sétált hozzám közelebb és határozottan mérges volt rám.

- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre.

- Pedig kénytelen leszel elviselni, amit most fogok mondani. Hülye vagy, de komolyan. Lenát gyanúsítód, de miért? Mert véletlen tudta hol vagy? És akkor mi van? Hol van a bizalom Harry?

- Milyen bizalom Louis? Hol volt abban bizalom, hogy feladott? Hol, mond meg? - nem hiszem el, hogy erről beszél nekem.

- Fejezd be, vég nélkül ezt hajtod. Mikor lesz már elég?

- Most. Döntöttem és nem hagyom annyiban a dolgot. Nem fogom hagyni, hogy megússza, amit velem és veletek is tett. Ezt elfelejted?

- Miért vagy ebben annyira biztos?

- Tudom és kész. - szűrtem a fogaim között idegességemben.

- Várjunk még ezzel, kérlek. Ne hozz elhamarkodott döntést, csak győződj meg az igazságról. Támogatni foglak, de csak akkor, ha valóban igazad van, addig ne számíts rám.

- Mire várunk még? – üvöltöttem Louis arcába és az sem érdekelt, ha köpködök rá.

- Komolyan Hazz, mit akarsz csinálni? Miért lesz az jó, ha oda mész? Jobb lesz bármivel is? – tette fel Louis a szokásos és idegesítő kérdés áradatát.

- Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal. Én vagyok a banda vezére, cseszd meg. Azt teszitek, amit mondok, így, ha azt mondom, hogy visszamegyünk, akkor nem kérdeztek vissza, csak cselekszetek. – az ingénél fogva tartottam, miközben azon gondolkoztam, hogy lebasszak-e neki vagy sem?

- Nem vagy normális, vég nélkül hajtod, a hülye elképzelésedet, miközben semmi bizonyítékod nincsen afelől, hogy ő volt-e vagy sem.

- Rohadtul idegesítesz már Lou. Csak nekem egyértelmű ez az egész? Mond már meg nekem, hogy ti akkor kire gondoltok? Nincs senki más, aki tudta volna, hogy hol vagyok. Akkor ki volt baszd meg? – csaptam a falnak, mire felnyögött fájdalmában.

- Nem tudom. – szűrte fogai között.

- Mit tudsz te? Semmit. – löktem a földre, majd magára hagytam, míg a földre köpte a szájában összegyűlt vért.

Nem érdekelt, hogy így bánok velük, semmi sem érdekelt jelen pillanatban. Egy dolog éltetett attól a naptól kezdve, hogy fél éve rá döbbentem. A szerelmem képes volt kiadni engem és eldobni mindent, ami a miénk volt. A szívem szakadt meg és még mindig kiállt a nő után, aki egykor az enyém volt. De a dolgok megváltoztak, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire. A BAD-nek nem volt többé hatalma Londonban, sem sehol máshol. De vissza akarom szerezni, ami egykor a miénk volt, ami engem illet. Egy embert kivéve, Lenát. Soha többé nem akarom, hogy a közelemben legyen, egyszer fogom látni még őt, de utoljára. Az egyetlen dolog, ami még éltetett a bosszú gondolata és a tűz, ami arra sarkalt, hogy kioltsam életét.